Fuzzy Dunlop

2009. 11. 25. 01:12

Federer újra világelsőként zárja az évet

Roger Federer döntő szett 6:1 arányban megverte Andy Murrayt, de két győzelme ellenére még kieshet a csoportból, amennyiben utolsó mérkőzésén vereséget szenved Juan Martin Del Potrótól.
Az argentin első meccsén kikapott ugyan Murray-től, de a délután folyamán szintén döntő játszmában legyűrte Fernando Verdascót.

 -

Az viszont már egészen biztos, hogy Federer ezt az évet is világelsőként zárja. Most ötödször. Ivan Lendl négyszer volt első, de a férfi teniszezők közül ő volt az egyetlen, aki vissza tudott jönni év végén az első helyre, azt követően, hogy letaszították onnan. Ebben a műfajban Sampras alkotott igazán tetszetőset. Az amerikai nem fáradt az első hely visszaszerzésével, mert hat éven keresztül el sem veszítette azt.

A meccs Federer breakkel kezdődött, de a rendkívül motiváltan játszó skót azonnal visszajött.
A következő játékok rengeteg Federer hibát hoztak, miközben Murray fantasztikusan adogatott és könnyedén hozta szerva játékait. A szett közepén Murray ismét elvette Federer adogatását és simán behúzta az első játszmát.

A második szett elejére összeállt a világelső szervája és alig veszített pontot adogatóként. Majdnem minden játékban esélye volt fogadóként is, de a szett közepéig Murray kitartott. Federer azonban elkapta a fonalat. Sokkal türelmesebben játszotta meg a pontokat, sokszor lépett hálóra és egy hosszú, küzdelmes játék során elvette Murray adogatását, majd kiszerválta a szettet.

Döntő játszma következett és Federer esélyeit jól mutatja, hogy ebben a műfajban sorozatban öt meccset veszített Murray ellen.

Ma azonban Federer nem bizonytalanodott el, Murray pedig elkezdett hibázni. Kettős hibák és elrontott elütések jöttek sorban és ez a mai Federer ellen nem fért bele. A svájci azonnal elvette Murray adogatását, semmire hozta a sajátját és újra breakelt. Ezzel el is dőlt minden. Sima 6:1 lett a vége.

 -

A csoport:
R Federer (SUI) d A Murray (GBR) 36 63 61
J Del Potro (ARG) d F Verdasco (ESP) 64 36 76(1)

294 hozzászólás

1.
  • AnDriis
  • 2009.11.25. 01:28
 
 
   

Milyen győzelem volt...:)

2.
  • Prest
  • 2009.11.25. 01:29
 
 
   

MIt írtál te Fuzzy? Ivan Lendl csak 4szer volt világelső. Abban éri utol Fed, hogy Lendl volt az egyetlen aki miután elveszítette az év végi világelsőséget, vissza tudta azt szerezni.
Amúgy köszi. Grat Rogernek. Ja egyébként Durva, a 2. szettebn 94%-ban nyerte a pontokat az első adogatás mögött.

3.
  • AnDriis
  • 2009.11.25. 01:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • Prest
  • 2009.11.25. 01:29

így nehéz breakelni(jó magyaros):)

4.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 01:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • Prest
  • 2009.11.25. 01:29

Samprast meg még nem érte utól:) annak aszthiszem van 6!

5.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.25. 01:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • Prest
  • 2009.11.25. 01:29

elnézést, javítva, gáz:(

7.
  • baga
  • 2009.11.25. 06:02
 
 
   

Nagyon klassz, hogy Federer maga harcolta ki, hogy világelső maradjon és nem Nadal esetleges nagyon gyenge szereplésének köszönhetné, utólag. Gondoltam, hogy ezért hajtani fog !

8.
  • matroid
  • 2009.11.25. 06:53
 
 
   

jo meccs volt, federer megmutatta milyen az, ha nagyon nyom.
az elso szett masodik feleben elkezdett nagyon agresszivan jatszani, sok hibaval, de aki mar jatszott az tudja, hogy csak igy lehet kijonni a godorbol.
murray ott hibazott, hogy ekkor nem emelte a szintet, hanem megelegedett azzal, hogy fed minden nyero utan utott egy ki nem kenyszeritett hibat.
amikor fed mar nem hibazott, es ketszer nagyobb tempoban nyomta mint murray, akkor a skotnak mar eselye sem volt visszajonnie.
meccs utan arra panaszkodott hogy sokat hibazott, de ha visszanezi a meccset, akkor latni fogja, hogy azert hibazott sokat, mert nem ugyanazt a tempot nyomta mint a svajci.

megjegyzem federert regen lattam ilyen "szepen" jatszani, nem tudom ertitek-e mire gondolok. megint jok voltak az alaputesei, fantasztikus dolgokat muvelt a halonal, a fonakja tenyleg gyonyoru volt - de mindemellett baromi kemeny volt. iden ez volt az egyik legjobb meccse.

egy erdekesseg: eddig csak harom szettes volt, kiveve soderling-nadal meccset. federer mindketszer ugy nyert, hogy elvesztette az elso szetett - ez sem kis bravur.

9.
  • Turin
  • 2009.11.25. 07:32
 
 
   

Már kiszámoltuk. Függetlenül attól, hogy Murray mennyire győz, Fed akkor már NEM esik ki, ha 2-1-re kap ki, ÉS Póni 7 játéknál kevesebbel veri meg. Tehát 6-3, 3-6, 6-0-s Federer vereségnél még Roger a továbbjutó.

10.
  • ihsv
  • 2009.11.25. 07:33
 
 
   

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak az elejét néztem a meccsnek, de a tegnapi Djoko - Davy meccsbe belerokkantam. A meccsen annyira felpörögtem, hogy hajnali 3-ig kukorékoltam, kicsi alvás, utána meg a munka. Teljesen kába voltam este.
Na sebaj, majd most délelőtt az ismétlés...

11.
  • nokomment
  • 2009.11.25. 08:03
 
 
   

nonszensz egyébként, hogy 2 nyertes meccsel ki lehet esni, holott csak négyen vannak egy csoportban, tehát 3 meccset játszol. Abból ha csak egyet buksz, kiesel. vicc.

12.
  • ihsv
  • 2009.11.25. 08:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • nokomment
  • 2009.11.25. 08:03

Miért lenne nonszensz?! A klasszikus körbeverés esete forog fenn. Adott lesz 3 játékos, akinek 2 nyert meccse lesz, de ebből csak 2 játékos juthat tovább.
Ebben mi a nonszensz? - nem értem

13.
  • Doctorpete
  • 2009.11.25. 08:12
 
 
   

sziasztok!

a tegnap esti túlfűtött vita után, remélem mindenki a dühöngőre tartogatja a puskaporát, és itt csak a mérkőzésről beszélünk! amit, ugyan csak a tudósításokból, és a ti hozzászólásaitokból olvastam, de összességében vitán felül, megérdemelten nyert Rozsé. a statisztikai mutatói a 2. szettől kezdve erősek, nagyon erősek, külön öröm, h újra veri a TOp játékosokat, személyszerint a Murray elleni győzelmet sokkal fontosabbnak éreztem a csoportból való továbbjutásnál is. nem baj, h elkente a skót száját az év végére, igaz esetleg a döntőben ott a reváns lehetősége, de addig még el kell jutnia mindkettőnek.

A sors pikantériája, h ezzel a két nagyszerű, küzdelmes győzelemmel is még simán kieshet, mert Potro legyőzheti, de ha így is történne,ugyan nagyon bosszús leszek, de az egész éves teljesítményét nézve, nem érheti szó a ház elejét! nagyszerű év volt neki, gratulálok. mélyről jött, nagyon mélyről és a csúcson hagyja abba.

Gondolom a világelsősége most kitart úgy január végéig mindenképp, főleg h az AO után Nadaltól vonnak többet, így bele kell húznia a spanyolnak, ha tartani akarja a lépést. ezt már ma meg is kezdi majd Davyd ellen sztem, és egy Djoko elleni ki-ki meccsel tovább is juthat.

Nagyon tetszett, amit tegnap levezettetek, azaz a továbbjutási esélyeket. most még mind a 4 kieshet, továbbjuthat, így csütörtök estig nem lesz nyugodt éjszakája sem a Möri, sem a Fed fanoknak sem.

A mai esélyesek sztem: Nadal és vmiért úgy érzem Soder. Ha jól tudom Nadal játszik hamarabb, kíváncsi vagyok milyen játékkal rukkol elő.

14.
  • szokeuszobajnok
  • 2009.11.25. 08:44
 
 
   

kinek kell az a sok okoskodas? attol hogy irtok roluk , nem vagytok hozzajuk kozelebb stb
ez egy sport masztrubacio

15.
  • baga
  • 2009.11.25. 08:48
 
 
   

off: A BBC2 szombaton és vasárnap élőben adja az elődöntőket és a döntőket, helyi idő szerint kettőtől. www.filmon.com-ról nagyon jó a képminőség és egész képernyős. Szóval : hajrá Mákos :) Roger !

16.
  • baga
  • 2009.11.25. 08:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • szokeuszobajnok
  • 2009.11.25. 08:44

Nem kell olvasni, de tudod mi élvezzük !

18.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 08:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • szokeuszobajnok
  • 2009.11.25. 08:44

Vagy úszni...

19.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 08:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • szokeuszobajnok
  • 2009.11.25. 08:44

Tényleg ,te minek írtél ide??

20.
  • nokomment
  • 2009.11.25. 09:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • ihsv
  • 2009.11.25. 08:06

ihsv!

szerintem azért, mert nem jó ez a lebonyolítási rendszer. értem a lényegét, nem azzal van baj, hanem inkább azzal, hogy valahogy nem korrekt, hogy ha 3 meccsből megnyersz kettőt, akkor még nem biztos hogy továbbjutsz az elődöntőbe. valami más kellene, mert ez emiatt nem jó. 3-ból kettőt nyersz, és mehetsz haza... kicsit visszás. de sajna ez van. :S

21.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 09:11
 
 
   

A Murray-Verda meccsel kezdenek...este Fed-Potro.

22.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.25. 09:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 08:53

mert a feleségem és úgy tűnik kicsit idegesen ébredt. szerinte hosszú volt az év:) ne bántsátok:) már megnyugodott. (nem, egyáltálan nem). én viszont lekésem a melót. du. folyt köv.

23.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 09:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 22.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.25. 09:13

Szóval úszik:)

24.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 09:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 13.
  • Doctorpete
  • 2009.11.25. 08:12

Fed májusig kb.2000 pontot veszít,Rafa 5000 körül.

25.
  • szokeuszobajnok
  • 2009.11.25. 09:35
 
 
   

Jol van, elnezest. Senkit nem akartam bantani.
Am idonkent erosen felmerul bennem mi a sportujsagiras ertelme. De hozzaertok mindig elmagyarazzak.

26.
  • dino
  • 2009.11.25. 09:47
 
 
   

Eddig csak az öreg Söderling hozta két szettben a győzelmét!:D ráadásul Nadal ellen...hajrá Robin

27.
  • janek100
  • 2009.11.25. 09:50
 
 
   

Hajnalban megkaptuk, hogy szerencséje volt Federernek, mert Murray nagyon visszaesett!! Mit művelt Roger a második és harmadik szettben, kérdem Én kinek ne remegett volna meg a lába? Tudja Murray nagyon jól, hogy mikor van esélye és mikor nincs! Meg sem próbált erölködni a harmadik szettben, mert tudta jól, hogy bármit csinálhat, nem fog nyerni!

28.
  • Replica
  • 2009.11.25. 09:53
 
 
   

Grt Fedexnek, majdnem olyan jól játszott mint az Aus Openen!
Nem nadal az esélyes, hanem Davydenko. Jelenlegi formát kell nézni, és az az oroszé.

29.
  • Zlatan
  • 2009.11.25. 09:54
 
 
   

valaki fel tudja vázolni azt a forgatókönyvet, ami szerint kieshet roger?

Federer 2gy 4-2
Murray 1gy 3-3
Delpo 1gy 3-3
Verda 0gy 2-4

csak ha két szettben kap ki fed, akkor esik ki, úgy látom.

30.
  • janek100
  • 2009.11.25. 10:14
 
 
   

Este hatalmas csatát várok Nadaltól! Három szettben fog nyerni Vamositó!

31.
  • troy
  • 2009.11.25. 10:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 30.
  • janek100
  • 2009.11.25. 10:14

Tényleg kíváncsi vagyok rá, miért gondolja mindenki, hogy Rafa nyerni fog????

Mert ha reálisan nézzük, sima két szett lesz. Davynek.

Vagy most, hogy Rog egy nagy csatát nyert, nagylelkűen Nadalnak szurkol mindenki?

32.
  • petamas
  • 2009.11.25. 10:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Replica
  • 2009.11.25. 09:53

Azért a jelenlegi Nadalt legyőzné?

Az jutott eszembe, hogy Federer sokat emlegetett kora, a 28 év, ami már állítólag soknak számít a teniszben, hol okoz neki problémát.

Mert idén úgy látom, ha formába lendül és a motivációval sincs probléma, bármelyik ifjú top játékost képes megverni.
Ezek szerint az állóképességével sincs baj, lásd például az RG-n hogy fárasztotta ki a 20(!) éves, igaz langaléta Potro-t.

33.
  • Rafain
  • 2009.11.25. 10:50
 
 
   

Javítsatok ki,ha tévedek,de sztem annak mostantól nincs jelentősége,hogy Murray milyen szettarányban veri Verdascot,mivel hármas holtversenynél csak az egymás elleni szettarányokat veszik figyelembe,majd a game-arányokat.A csoport negyedik tagjára ilyenkor(Verdasco)úgy tekintenek,mintha ott sem lenne. Ha Murray veri Verdasco-t akármilyen arányban,Fed csak úgy eshet ki,ha 2 szettben kap ki Del Potro-tól,vagy három olyanban,ahol mondjuk elveszít két nagyon simát(két 6-1-et például),és nyer egy nagyon szorosat(7-6,vgy 7-5,esetleg 6-4).Arra azonban nem látok esélyt,hogy Fed-et ezen a borításon ilyen sima szettekkel lehessen leütni,így a dolog leegyszerűsödik annyiban,hogyha Fed szettet nyer továbbjut,mindegy,hogy Murray mondjuk 6-0,6-0-ra veri Verdát.Sokféle sportágat nézek,és a hármas holtversenyeket így szokták kiszámolni,ezért kérlek javítsatok ki,ha tévedek.

34.
  • janek100
  • 2009.11.25. 10:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 31.
  • troy
  • 2009.11.25. 10:43

Mert Nadal fejben sokkal erősebb, mint Davydenko! Davydenkonak gyakran megremeg a lába, ha top 5-ből játszik valakivel! Én szeretem Nadalt, Roger a kedvenc, de nem jó látni Nadal vesszőfutását! Az igazi az lenne, ha Nadal-fed döntő lenne!!!

35.
  • troy
  • 2009.11.25. 10:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 34.
  • janek100
  • 2009.11.25. 10:55


Rafa nincs a szintjén, fejben, ezt látni kell. A súlyomszemet nem kérte ki, mert lemondott már akkor az egészről!!!! Az első szett elején! A legnagyobb küzdő most magával küzd, és ennek egyelőre a többiek profitálnak, reméljük, nem sokáig!

Ennek semmi esélye most, ez egyértelmű.
Ha Murray tegnap megverte Fedet, akkor is Nadalnak szorítanál ma? Őszintén!

36.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • troy
  • 2009.11.25. 10:59

Természetesen nem az első szett elején, hanem 5:4-nél, amikor ütött egy ászt.

37.
  • matroid
  • 2009.11.25. 11:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 32.
  • petamas
  • 2009.11.25. 10:47

ez jogos eszrevetel.

nektek nem tunt fel, hogy tegnap federeren kivul mindenki romhalmazkent fejezte be a meccset, mig federer siman birt volna akar 5 szettest is.

azt hiszem federer titka az energiatakarekos uzemmod. amikor arrol beszelunk, hogy federer milyen szepen jatszik, akkor elfelejtjuk azt is, hogy ez a szep jatek egyben a legoptimalisabb energiafelhasznalast teszi lehetove. az uj generacio (nadal, potro, murray, djoker) nagyon eros, de sok olyan dolgot akar megoldani erobol, amit meg lehet oldani mashogy is.
vegyuk csak peldakent federer fonakjat. ez az egykezes mozdulatsor eppen arrol szol, hogy gyakorlatilag minden izmat egyforma terhelessel veszi igenybe. szep es praktikus. kicsit hasonlo dologrol van szo, mint az aikidonal.

38.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 37.
  • matroid
  • 2009.11.25. 11:00

Az teljesen egyértelmű, hogy Fed a legintelligensebb játékos, őt pedig Potro követi a mai mezőnyben.

39.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Replica
  • 2009.11.25. 09:53

Tegnap azt mndtad, h csak szerencséje volt, és Murray bohóckodta el... Akkor most mi van? Ezt nem értem.

40.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Replica
  • 2009.11.25. 09:53

Attól még szurkolhatunk Nadalnak? vagy már azt sem lehet?..:S

41.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 29.
  • Zlatan
  • 2009.11.25. 09:54

Olvass vissza. :) Tegnap kifejtettük. Ha 3ban nyer akkor is kieshet, Ha 7, vagy annál több gémmel kap ki.

42.
  • janek100
  • 2009.11.25. 11:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • troy
  • 2009.11.25. 10:59

Ezt tegnap írtam Replicanak 21.40-kor, amikor még volt bajunk bőven!! "A bukiknál több pénzt nyer aki Nadalra tesz a holnapi Davidenko ellenni meccsen! Nadal nyerni fog érzem! Pénzt azért nem tennék rá! Bocs Replica ezt nem hagyhattam ki!:-) Ettől függetlenül NADALNAK fogok drukkolni!!"

43.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 33.
  • Rafain
  • 2009.11.25. 10:50

Igen, így áll a helyzet. Én tegnapelőtt is Nadalnak szurkoltam, ma is neki fogok...

44.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:11
 
 
   

janek100 2009.11.25. 10:14 válaszolok erre
Este hatalmas csatát várok Nadaltól! Három szettben fog nyerni Vamositó!

Ezt ma írtad 10.14-kor :)

45.
  • janek100
  • 2009.11.25. 11:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 44.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:11

Nem értem! Azt mondtam tegnap este 21.40-kor, mint ma 10.14-kor!!!

46.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:24
 
 
   

Ezer bocs, közben mást csinálok, nem figyeltem!

47.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:04

Replica kicsit Dr. Jekyll Mr. Hyde üzemmódban nyomja, este Jekyll, másnap reggel Hyde :)

48.
  • baga
  • 2009.11.25. 11:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 47.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:27

Azt hiszem én még nem bántottam Replicát, de néha nagyon nehéz elviselni, hogy nincs rajta bemenet. Csak nyomja kifelé a hülyeséget, mint valami eszement politikus...Nem csodálkoznék, ha az MSZP ifjúsági tagozatát erősítené !

49.
  • petamas
  • 2009.11.25. 11:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 37.
  • matroid
  • 2009.11.25. 11:00

Igen, valszeg ennek a hatékony játéknak is köszönhető, hogy ilyen sokáig tudott toppon maradni, szemben néhány régi világelsővel. Meg a kevés sérülés is szerintem ennek köszönhető a pályafutása során.
De ehhez zseninek kell lenni. Lehet ezt pótolni állóképességel is rövidtávon. Szvsz.

50.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 47.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:27

Ja értem. :)

51.
  • janek100
  • 2009.11.25. 11:41
 
 
   

Nem nem! Replica nem hülye! Közeleg a Nadal meccs és, ha a Federer drukkerek úgy fognak viselkedni, ahogy Ő hajnalban, akkor hosszú meccsnek néz elébe!:-)Természetesen nem fogok (fogunk) úgy viselkedni! Ha nem Federer Nadal ellenfele, akkor HAJRÁ NAADDDAALLL!:-)

52.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 24.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 09:18

Egyébként Május elejéig a védendő pontok:

Nadal: 6025!!!!, Murray: 2810, Djoko: 2840, Fed: 2460.

Brutális, h Nadal a mostani pontjainak 2/3-át védi május elejéig. Lesznek itt kavarodások a top 5-ben ha nem szedi össze magát addigra.

53.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:43

Murray 2990 bocs...elírtam

54.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 48.
  • baga
  • 2009.11.25. 11:35

Vagy teljesen őrült, vagy titeket akar bosszantani :)

Mindenesetre üde színfolt a bálványimádók között :), remélem, nem sértődsz meg. Fed nem Isten, hanem egy isteni tehetséggel megáldott sportoló, akinek hihetetlen feje van a teniszhez.
Sztem sokszor van igazság abban, amit Replica mond, csak a style tényleg nem szalonképes, mellesleg meg itt a Fedesek vannak többségben, ezt el kell fogadni, ha valaki ide jár. Nekem tetszik ez a csapat ember itt, szinte minden teniszes oldalba beleolvastam heteken keresztül, de sztem itt a legjobb a társaság. Sztem Replica is ezért jár ide!

55.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 54.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:50

Sztem nem isten. Én nagyon szeretem őt, és neki szurkolok. Szépnek tartom a játékát. Ennyi. Emellett meg ő a legeredményesebb teniszező, meg tart néhány rekordot. Mostanában nem a legjobb már, de mégis ott van a topban, ez értékelendő.

56.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 51.
  • janek100
  • 2009.11.25. 11:41

Ne fogjátok vissza magatokat, az sem fajin, hogy Rafát a Fedesek SAJNÁLJÁK. :)


Mondjuk nekem sem volt jó érzés Fedet formán kívül látni játszani, az igaz, de nem vagyok álszent, tegnap Murraynek drukkoltam, és sajnáltam, hogy nem tudta kihozni magából a legjobbat. Fed viszont megint a japán expressz stílusát tudta hozni, és ez nektek óriási öröm lehetett.


57.
  • baga
  • 2009.11.25. 12:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 54.
  • troy
  • 2009.11.25. 11:50

Hát ha valaki, akkor ő bálványimádó, szerintem. Én nem azt mondtam, hogy ne járjon ide, azt vallom , hogy csak azt lehet felbosszantani, aki hagyja magát. De hogy véleményt cserélni nem lehet vele, az biztos, ahhoz kellene az a szándék is, hogy megértsem a mások érveit, ezt nem tapasztalom nála.

Mi köze az én bejegyzésemnek ahhoz, hogy Fed Isten-e, vagy sem ?.

58.
  • petamas
  • 2009.11.25. 12:01
 
 
   

Tényleg könnyű Federer fannak lenni, mert érezhetően sokan vannak. De én Rafával szemben nem érzek ellenszenvet senki részéről, sőt. Néhány kivételtől eltekintve. Értelmetlen ellendrukkerbe átmenni.

A tegnapi meccs konklúziója számomra, hogy Fed csak magától függ, képes ő magas szinten játszani "öreg" korában is. Legyen a keret akármilyen erős, vagy gyenge, vagy mi.

59.
  • tomma
  • 2009.11.25. 12:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 58.
  • petamas
  • 2009.11.25. 12:01

Ez így igaz. Csak maga ellen harcol, de az ellen nagyon...

60.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 57.
  • baga
  • 2009.11.25. 12:00

Bocs, nem személy szerint neked kelltt volna címezni. De a tegnap esti szurkolás nem csk Replicának szúrt szemet. Na, ennyit erről.

61.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:13
 
 
   

Tippek mára?
Tudom, Rafa 3 szettben nyer :)

Söd vagy Djoko?

62.
  • tomma
  • 2009.11.25. 12:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 61.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:13

djoko és davy

63.
  • petamas
  • 2009.11.25. 12:18
 
 
   

Djoker nyer az első meccsen.

A forma alapján Nadal ki fog kapni a másodikon.

Egyébként nem lehet szorítani Nadalnak? Az álszent? Ez alapszabály, hogy egymás kedvencének nem szurkolhatunk? Nem hinném. Hajrá Nadal. Őszintén.

64.
  • erisen
  • 2009.11.25. 12:19
 
 
   

Sziasztok!
Nekem az tűnt fel hogy milyen egysíkú teniszt játszik mindenki. (Verda,Murray,Nadal,legutóbb sajnos Potro is.) Djokot és Davy-t nem láttam,arról nem mondanék véleményt.Meg hogy milyen lassú a pálya. Kb. Párizs szintű.
Egyedül Federer tenisze változatos.Sokat hálózik és elég eredményes is vele.
17/23 a hálónál Verda ellen
20/25 Murray ellen

Összehasonlításképp a többieké:
Murray 9/12 és 6/11
Delpo 13/25
Verda 5/10
Nadal 2/3
Söd 10/18

Mai tippeim: Söd, és talán Davy a jó formája miatt,de nem írnám le azért Nadalt sem.

65.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 63.
  • petamas
  • 2009.11.25. 12:18

Valaki írta, hogy ha Nadal nem Feddel játszik, akkor Rafának drukkol. Én álszentnek gondolnám magam, ha így tennék, mert én bárki játszik Fed ellen, annak drukkolok, kivéve, amikor Fed magához képes rosszul játszik.
Nem akartam senkire azt írni, hogy álszent, magamról beszéltem, elnézést, ha félreérthető voltam.

66.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 62.
  • tomma
  • 2009.11.25. 12:16

Te egyébként kinek drukkolsz? Néha keverem a neveket..

67.
  • Bence81
  • 2009.11.25. 12:32
 
 
   

Légyszi valaki mondja meg hogy hol lehet nézni a meccseket!

68.
  • erisen
  • 2009.11.25. 12:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 67.
  • Bence81
  • 2009.11.25. 12:32

bet365.com Regelni kell,ingyenes.

69.
  • petamas
  • 2009.11.25. 12:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:29

Bocsánat, ha nem értünk egyet. Nem én írtam ezt, de én simán el tudom ezt képzelni. Lehet valakinek több kedvence is, akik között sorrendet állít fel.
Ha egymással játszanak, természetesen a legnagyobb kedvenc a favorit nála.

70.
  • Prest
  • 2009.11.25. 12:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:29

NE haragudj, de ha van mondjuk 3 kevenced? Akkor mikor egymással játszanak mit csinálsz? Ne haragudj, de az nem álszentség szerintem h több kedvence van vkinek. Olyankor annak szurkol akit a legjobban kedvel. De attól kedvelheti a másikat...:S

71.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 69.
  • petamas
  • 2009.11.25. 12:34

Nekem ez azért furcsa picit, mert tapasztalataim szerint pl. a Fed drukkereknél a következő Potró, Söderling. Még véletlenül sem Murray vagy Verdasco vagy Djoker. Sőt, a fentiek gúnyolása is belefér.
A Nadalosok viszont ugyanígy képesek drukkolni Nadal után Djokónak, Murray-nek, Vedinek, hogy az élbojban maradjak.

Ezen tapasztalatomat nem csak az itt olvasiottak alapján gyűjtöttem. Sőt, mint írtam, sztem itt vannak a legértelmesebb emberek.

72.
  • petamas
  • 2009.11.25. 12:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 71.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:48

Hát ez téves észrevétel, ha nem haragszol. Ahány szurkoló, annyi féle. Én Fed drukker vagyok, kedvelem Djokert, Verdascot, NADALT, Murray-t viszont (na tessék) nem szeretem. Ezek egyéni preferenciák.

73.
  • erisen
  • 2009.11.25. 12:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 71.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:48

Én Federer szurkoló vagyok 2002 óta. És igen, ha nem lehet Fed akkor Potro,ha az sem akkor Roddick vagy Söderling. De ez miért baj hogy nem szeretem pl. Djokovicot?
Az egy dolog,de soha sem gúnyoltam senkit. Ha a kedvenc kiesik akkor a 2.kedvencednek szurkolsz...és így tovább. De valaki ellen gáz szurkolni. Az egész élvezhetetlen lesz. És az itteni emberek többsége nem is tesz ilyet. Spec.a "Nadalfanok" szurkolnak állandóan Tudjukki ellen...:(

74.
  • matroid
  • 2009.11.25. 13:04
 
 
   

nyer: davigyenko es soderling (djoker most pukkad ki)

75.
  • petamas
  • 2009.11.25. 13:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 73.
  • erisen
  • 2009.11.25. 12:59

A szurkolásnak, főleg a futballhuligánok között sajnos, van egy szélsőséges formája, az anti-drukker. Már nem is fontos a kedvenc, csak a riválisnak ne legyen jó, örülünk, ha kikap, stb.
Maradjunk meg a kultúrált szurkolásnál szvsz.
Ez már nagyon off.

On

Mivel tegnap játszott, ezért Murray: egy nagy tehetség, talán ha visszavesz a stílusából, szimpatikusabb lenne. Hiszti, örökös kámon, meg fejvágások. Ő ilyen. Meg talán túlzottan offentív nekem.

76.
  • Prest
  • 2009.11.25. 13:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 71.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:48

KI nem állhatom Söderlinget...Potrót szeretem, Djokovicot is, Verdát is, NAdalt is...:S Ne haragudj, de miért írsz olyanokat ami nem igaz. :S

77.
  • Prest
  • 2009.11.25. 13:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • matroid
  • 2009.11.25. 13:04

Sztem nem fog Djoker kipukkani, sztem most lendül bele. :)

78.
  • Doctorpete
  • 2009.11.25. 13:28
 
 
   

csatlakozva az előttem szólokhoz, szerintem nem azzal van a baj, ha mondjuk Fed drukkerként azt nézem, h Nadal mennyi pontot szerze ha így, vagy ha úgy végez ahogy majd fog.
Sosem rejtettem azt sem véka alá, h nem fogok sírni amiatt, ha Nadal kiesik, de sosem gyaláztam, sosem szídtam, sőt, a játékát maximálisan elismerem. de ettől még nem baj, ha vki nem szereti akár Rogert, akár Rafat, és az sem baj sztem, ha ellene szurkol. pont ettől szurkoló a szurkoló, miért ne okozhatna akár örömöt is az, ha a nagy kedvenc vetélytársa betlizik?! ettől még az a nagyobb érdem, ha nemes küzdelemben veri meg, de sírni nem fogunk a vetélytárs kiesésén, sem én, sem pedig ti.

Személy szerint, amit eddig láttam Söderlingből, az alapján én kedvelem, de pl. Djokovicot is csípem. Murrayt nem, így érte sem fogok sosem szorítani, mert egyszerűen nem szimpatikus.

nem kell sem álszentnek léenni, sem ellenségesnek a szurkolásban, van középút! egyébként azért sem fikáznám sosem Nadalt, mert Federernek is volt olyan időszaka, amikor talán még én is megszorongattam volna, nemhogy közvetlen ellenfelei. szóval kárörvendő ezért sem leszek sosem, de még egyszer mondom nem fogok azért szorítani, h Nadal nyerje a versenyt akkor sem, ha Fed kiesne. ezért lehet engem szídni, szeretni, nem szeretni, nem hiszem, h ezzel sportszerűtlen lennék.

Végezetül pedig, Nadal elismerését jelenti a részemről maximálisan, h még mindig azt számolom, h ha tornát nyer, mennyire lesz tőle Fed. Mindig, legyen akármilyen a forma, bennem van az, h Nadal bármikor képes győzni, mert győzelemre született. Ma is győzni fog, méghozzá simán sztem. formától függetlenül.

79.
  • troy
  • 2009.11.25. 13:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 72.
  • petamas
  • 2009.11.25. 12:53

Ez az én tapasztalatom, nem hiszem, hogy tévesnek ítélheted, max azt mondhatod, te nem így tapasztaltad.



Na, én el a meccsre vissza, sziasztok!

80.
  • AnDriis
  • 2009.11.25. 13:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 71.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:48

Általában Nadal ellen szurkolok:) Én sem bírok a kedvencem fő riválisának drukkolni. Persze vannak kivételek:) Szeretnék látni egy Nadal Federert.

81.
  • AnDriis
  • 2009.11.25. 13:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • Doctorpete
  • 2009.11.25. 13:28

Szerintem nem fog tudni nyerni, bár ne legyen igazam!

82.
  • szevike13
  • 2009.11.25. 13:43
 
 
   

Sziasztok! Tudja valaki, hogy a Digisport mikor adja a Fed-Mári meccset? Tegnap Siklós Erik kb. 100x elmondta,hogy ma 13.15-kor,de a Nadal-Söd meccset ismétlik!

83.
  • baga
  • 2009.11.25. 13:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 64.
  • erisen
  • 2009.11.25. 12:19

Teljesen egyetértek, ami az egysíku teniszt illeti. Mindenki arra törekszik- sajna Federer is, csak ő jobban reagál, ha nem jön be - , hogy nagy szerva , utánna pedig kemény labda a vonal mellé. Most Nadal is ezt kezdi erősen nyomatni. Szó sincs arról, hogy csak a magas fiúk dalárdája ilyen, én is úgy látom, a többiek is.

84.
  • petamas
  • 2009.11.25. 13:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 79.
  • troy
  • 2009.11.25. 13:30

Mivel én és más Fed szurkolók nem illek bele ebbe a sémába, ezért téves észrevétel, vagyis általánosítás. De túl van tárgyalva.

85.
  • tomma
  • 2009.11.25. 13:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 79.
  • troy
  • 2009.11.25. 13:30

Szia Troy, nem titok a preferenciám :
1. Fedex (of course)
2. Delpo
3. Verda
4. Roddick
5. Söd

De a többit is indokolom.
Nadal-t nem bírom az izzadságszagú, szétfutom a világot teniszéért
Djóker-t nem bírom a balkáni, "srpska az isten" mellveregetéséért
Murray-t nem bírom az offenzív, majd csak lesz valahogy stílusáért
Davy-t nem bírom azért ahogy kinéz (na tessék ilyen is van)
Tsonga-t azért rühellem mert francia (már amennyire az..)

Asszem érintettem is mindenkit.

Ezután nyitott könyv vagyok....

86.
  • troy
  • 2009.11.25. 14:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 85.
  • tomma
  • 2009.11.25. 13:57

Köszi, most már mindent tudok rólad :)

És nagyra értékelem az őszinteséged!

87.
  • petamas
  • 2009.11.25. 14:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 86.
  • troy
  • 2009.11.25. 14:03

Remélem, sikerült árnyalnunk a képet a Fedex szurkolók látóköréről!:)

88.
  • troy
  • 2009.11.25. 14:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 87.
  • petamas
  • 2009.11.25. 14:09

Azért a Fed, Potro, Sod szentháromság stimmel mindenhol :)

89.
  • troy
  • 2009.11.25. 14:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • Doctorpete
  • 2009.11.25. 13:28

Egy őszinte ember:) Köszi, Pete, sztem te is megértetted, mit szerettem volna mondani.

90.
  • petamas
  • 2009.11.25. 14:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 88.
  • troy
  • 2009.11.25. 14:11

Porto-t kifelejtettem, elismerem, nekem tetszik a magabiztossága a magasságához és a korához képest. De Sóder? Na ne.

Viszont ragaszkodom hozzá, hogy kedvelem Nadalt, a küzdeni tudását. Fájó pont, hogy Fed jobb is lehetne vele szemben.

91.
  • troy
  • 2009.11.25. 14:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 90.
  • petamas
  • 2009.11.25. 14:19

OK, beírtam a megfelelő rubrikába :)!



92.
  • matroid
  • 2009.11.25. 14:28
 
 
   

erdekes amiket a fed szurkolok irnak, en ezt mashpgy elem meg.

nekem piszkosul hianyzik egy jo nadal, mivel o fed "parja". mint ahogy samprasnak agassi, mckenroe-nak borg (vagy comnnors) vagy navratilovanak chris e. lloyd volt.

van egy szint, amit csak akkor tud ertekelni az ember, ha megjelenik vki mellette. ha nem lenne nadal, sose tudtuk volna meg, hogy mit is tud valojaban (es forditva). a tobbiek is neha megszoritjak, sot megverik - DE amit ok tudnak egymas ellen arra tenyleg nehez szavakat talalni.

kepzeljetek el mennyivel szegenyebbek lennenk a tavalyi wimbledoni donto nelkul!! ha nem lesz ujra jo nadal, akkor sohasem fogunk ehhez foghato meccset latni. es nem tudom ti hogy vagytok vele, de az RG ota mar nem tud annyira izgalomba hozni, hogy fed eppen milyen csucsot dont meg. en nagy meccseket akarok tole latni.

itt van a tagnapi meccs. a masodik szettben fed valami elkepsztot jatszoot, ami utan murray osszezuhant. egy jo nadal sokszor volt ilyen helyzetben, de o mindig tudott vmit elohuznia zsakbol.

93.
  • qazsew
  • 2009.11.25. 14:29
 
 
   

A kép alatti szöveg logikailag kicsit sántit nálam. Ugyanis Sampras többször is visszajött az év végére világelsőnek, mert nem vezetett hat évet egyfolytában.
Értem én mire utal, de ha csak ebböl informálódok félre is érthetem. Sampras mindenképpen nagy volt, éppem azért is mert arra külön gondja volt sokáig, hogy mindig jókor vezessen megin.

94.
  • JMDP
  • 2009.11.25. 14:42
 
 
   

Arról, hogy ki kinek szurkol...
Első Potro! Nagyon imponáló a játéka, bírom a stílusát és azt hogy ilyen fiatalon is nyugodtan játszik a legnagyobbak ellen is.
Federer: minden szempontból az örök kedvenc. Söderlinget szerintem nem sokan kedveik.

95.
  • JMDP
  • 2009.11.25. 14:44
 
 
   

kedveik = kedvelik

96.
  • jrebeka
  • 2009.11.25. 14:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 85.
  • tomma
  • 2009.11.25. 13:57

én is szetbiaivok!és az a mell döngetés még véletlenül se arra utal!különben a Nadal is ugyan azt csinálta kedden!én szeretem a djokovicot ahogy játszik!de elismerem federer és nadal nagyon jók!fed amit csinál az káprázatos!nadal salakon pedig nem is lehet legyözni!én 1 éve kezdtem el nézni a teniszt de azöta minden egyes tornát megnézek!csak ennyitakartam hozzászólni!remélem nem hargszik meg senki s rám!mék nézni a djoko söder meccset!ciasztok!

97.
  • Henry
  • 2009.11.25. 14:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 86.
  • troy
  • 2009.11.25. 14:03

Sziasztok! Csak most tudok bekapcsolódni. Én ma estére Djokert és Nadalt várom befutónak (kizárólag időrendi a sorrendem). Személy szerint nálam 1. Nadal, 2. Djoker és kész. Fejben a többiekről is van egy kialakított sorrendem: Fedet nagyon szeretem nézni teniszezni, iszonyatos intelligens a játéka, meghajolok a nagysága előtt, Potro érdekes új figura, Monfils az utóbbi időben jó kis "show"-t tudott csinálni. Viszont akit nem csippantok: Möri, Roddick és Gonzo.

98.
  • Replica
  • 2009.11.25. 14:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 32.
  • petamas
  • 2009.11.25. 10:47

Igen, ezt a Nadalt megverné, de nem nagy erény, mert sajnos most elég sokan megverik.
Fed kondijával sosem volt baj, csak azutóbbi időben vehető észre valami kis romlás az ötszettes meccseken. Az alkata meg teniszre termet, szinte sosem sérült, laza és rugalmas izomzata van. Ezért sokáig teniszezhet, még Samrast is túlszárnyalhatja.

99.
  • tomma
  • 2009.11.25. 14:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 96.
  • jrebeka
  • 2009.11.25. 14:45

Szia Rebeka,

Ha te mondod elhiszem. A Djoker játékával nincs gond amúgy. Nadal is csinálja néha ez is tény.
Az is igaz, hogy Nadal a salakkirály, de azért verik már ott is. Jó év lesz 2010 nagyon.
Na szia és köszi a hozzászólást.

100.
  • Replica
  • 2009.11.25. 14:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • troy
  • 2009.11.25. 10:59

Rafa fejével nincs baj, az pont hogy mindig is az erőssége közé tartozott. A probléma az, hogy fejben tudja, mit kell csinálnia, de egyelőre nem képes megvalósítani azt. Ahogy ő maga is mondta, a megszokott technikákat nem tudja olyan szinten alkalmazni, ahogy régen. Ettől elbizonytalanodik. Ez olyan, mint amikor a versenyző a top autóból átül egy gyengébbe, s hiába tudja, mit kell tennie, nem tud gyorsabb lenni.

101.
  • Replica
  • 2009.11.25. 14:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 64.
  • erisen
  • 2009.11.25. 12:19

Nagyon okos vagy, hogy egy szerva röptés játékost hasonlítgatsz alappvonaljátékosokkal... hogy ki, milyen eredményes a hálónál...

102.
  • Replica
  • 2009.11.25. 14:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • Doctorpete
  • 2009.11.25. 13:28

Én tudom, hogy a Fedesek miért habarodtak bele a svédbe (Sóder) hiszen az RG trófeát neki köszönhetik.

103.
  • petamas
  • 2009.11.25. 14:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 98.
  • Replica
  • 2009.11.25. 14:49

Az idei és a tavalyi rekord hosszúságú Wimbledoni döntők azért nem ezt tükrözik. Na meg a két ötszettes küzdelem az RG-n.

Hogy Rafát mennyire hátráltatják majd a sérülések, az a jövő kérdése. Sajnos neki benéz még egy-két ilyen.

104.
  • zekatty
  • 2009.11.25. 15:01
 
 
   

Lehet, hogy nem itt és nem most kéne elmondanom, de ma, a névnapomon,, nézzétek el nekem nem kis fokú elkötelezettségemet EGY játékos mellett. Szóval, így év végén belegondoltam, hogy Fed mind a 4 GS döntőben ott volt, ebből 2-t behúzott, 1-et igazán heroikus küzdelemben vesztett el Nadal ellen ("ez az ember
megöl engem"-sose fogom ezt a mondatot elfelejteni, ahogy tehetetlenségében, a sírással együtt kiszakadt belőle ),1-et pedig elbénázott Potro ellenében.Szóval Replica, jöhetsz Te ide akármilyen mutatóval, amikor majd a fentieket Nadal " megcselekszi", na akkor jöhetsz a hülye, szemellenzős, mást meg sem hallgató,
PAPAGÁJ monológoddal. Addig, amig a kedvenced nem tér vissza régi pompájában, légyszi fogd vissza magad, mert uncsi és nevetséges vagy ! De azért mára egy nagy VAMOS Rafának, mert minden normális, teniszt szerető ember a világon, azt kívánja, hogy ez a még nagyon fiatal, de irdatlan elszánt és tehetséges ember visszajöjjön a tenisz világában, AZ ŐT MEGILLETŐ HELYRE !
Minden Katalinnak szintén sok boldog névnapot kívánok és bocs, ha hosszu voltam!

105.
  • Replica
  • 2009.11.25. 15:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 85.
  • tomma
  • 2009.11.25. 13:57

Az én listám

1. Nadal (of course)
2. Murray
3. Djokovic


Fedxet nem bírom a stílusért, hogy PR ember s nem őszinte. Unfair játékosnak tartom, aki akkro mutatja kia fogafehérjét, ha bajban van. Amig fut a szekér, addig ő a rendes fiú.
Potro nem bírom a teniszét. Maga fickó semleges, sőt szürke.
Sóder falusi tahó tenyérbemászó ábrázattal és ronda játékkal. Soha nem viszi semmire, ez az egy jó benne.
Roddick nem bírom ahogy csorog az izzadság a sapkájából, undorító. A játéka is csak a nagy szervája miatt eredményes, amúgy semmi különös. Még röptézni sem tud, pedig a szervája megvan hozzá.

106.
  • Replica
  • 2009.11.25. 15:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 103.
  • petamas
  • 2009.11.25. 14:59

US Openen elfáradt, és az mostani eredmény.

107.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 61.
  • troy
  • 2009.11.25. 12:13

Tippem mára Davy és Djoko nyer....

108.
  • tomma
  • 2009.11.25. 15:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • Replica
  • 2009.11.25. 15:07

Szia Replica,

Köszi. Enyhén szólva nem értünk 1-t, tehát nem leszünk barátok, de értékelem a bejegyzésed !
Üdv : tomma

109.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:15
 
 
   

Rafának jobb lenne,ha kiesne,ez komoly...

Listám:)
Fed (ki más)
Djoko
Haas
Roddick
Safin:)Sampras:)Agassi:)Edberg:)

110.
  • Elessar
  • 2009.11.25. 15:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 88.
  • troy
  • 2009.11.25. 14:11

Akkor itt a kivétel: Fed, Djoko, Potro nálam a sorrend! Söderling max azért szimpatikus nekem,mert elkente Rafa-t(igen, bevallom),egyébként nem bírom. A teniszét és a személyiségét se.
Roddickra éveken át mint bohócra néztem,egyszerűen nem tudtam komolyan venni. Aztán az utóbbi években látva a kitartását, az akarerejét, egyre inkább tisztelni kezdtem őt. A játékát soha nem szerettem,de mára olyan tiszteletet ébreszt bennem, hogy csak kevesen mondhatják ezt el a mezőnyben:)
Verda szépen játszik(Rafa tőle tanulhatna támadóbb teniszt sztem), de nem igazán kedvelem.
Murray,Rafa,Davy nálam mérhetetlenül lent van, nemcsak ezen a VB-listán,hanem úgy ánblokk:) Számomra a Murray-Nadal stílus borzasztó, élvezhetetlen, ugyanakkor Rafa-t,mint sportembert iszonyatosan tisztelem. Davy futkosós tenisze szintén nem a kedvencem annak ellenére sem,hogy tőle azért látni bőven nyerőket is.

111.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:18
 
 
   

Fedes létemre nem bírom Sodert..

112.
  • baga
  • 2009.11.25. 15:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 104.
  • zekatty
  • 2009.11.25. 15:01

Boldog névnapot kívánok, remélem sokan köszöntöttek.

Engem az a mondat érdekelne, amit Federerről írtál, az AO-t illetően.Te honnan tudod ? Régóta kíváncsi vagyok, mi hangzott el tulajdonképpen, mert én úgy hallottam, hogy : it's kill me,ami ugye nem emberre utal, de lehet, hogy tévedek.

114.
  • matroid
  • 2009.11.25. 15:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • Replica
  • 2009.11.25. 15:07

replica amiket irsz fedrol reszben igaz.

ettol fuggetlenul hidd el hogy sokat vesztesz fed utalatoddal!!!
ma megneztem a youtube-on ujra a tegnapi meccset, es komolyan mondom majdnem uvoltottem a gyonyorusegtol nehany fed pontnal. es ez megy mar vagy 6 eve.

mondok egy erdekeset.
mar meging a tavlyi wimbledoni donto. ertelemszeruen fednek szurkoltam. a masodik rovidites hires fed elutesenel tenyleg uvoltottem (amikor meccslabdaja volt nadalnak), es aztan a vegen nyert nadal, jott a maszas a tribunre, az orjonges a nezoteren, stb.
es akkor felalltam a tv elott, es elkezdtem en tapsolni. mert az nagy pillanat volt.

na ilyen elmenyed nem lesz soha! amikor egyszer csak atkerulsz egy magasabb szintre, es a pillanat hatasa alatt vagy hosszu percekig.
egyebkent azota kedvelem nadalt.

115.
  • Elessar
  • 2009.11.25. 15:24
 
 
   

A teljes mezőnyt nézve nálam a lista: Rog:), Djoko, Potro, Blake, Baghdatis, Tsonga.
Örökös első nálam Agassi és utána jön Roger és Guga Kuerten a második helyen. 3. helyre még senki nem ért fel

116.
  • matroid
  • 2009.11.25. 15:25
 
 
   

nalam:

fed
(agassi)

nadal (tavalyi wimbledon)
roddick (idei wimbledon)
davigyenko (amikor felgyorsit az brutalis)
haas (fonakja gyonyoru)
wawrinka (csodalatos keze van - csak hat fejben nem jo)

117.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • Prest
  • 2009.11.25. 11:43

Ja én is néztem még Fed a legkönnyebb helyzetben,de május után..az gáz lesz:)

118.
  • janek100
  • 2009.11.25. 15:26
 
 
   

Isten éltesse a Katalinokat!! Csodálkozom, hogy Wawrinkát senki sem említi! Pedig az az egykezes fonák!!!!!!!

121.
  • Rafain
  • 2009.11.25. 15:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • Replica
  • 2009.11.25. 15:07

Nana,Roddickról egy rossz szót se,Rafa előtt ő volt a kedvencem,a legnagyobb arc a mezőnyben.

123.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 118.
  • janek100
  • 2009.11.25. 15:26

Ha lassan jön a labda olyat én is ütök:):):)
Haas-é szebb.

124.
  • qazsew
  • 2009.11.25. 15:29
 
 
   

Potroról tennep valaki megjegyezte, hogy csak Nalbandián ne legyen belöle. Pedig éppen ezen a tornán Nalbandian az aki olyat tett amit egy GS győző se még. Sírtam amikor beleronditott a végén Fed hihetetlen szezonjába. Olyat akkor még csak ő tudott Fed ellen: két szimplán megnyert szett után és két elvesztett rövidités után elment a harmadikig is vele és tovább bírta mint a svájci.

125.
  • baga
  • 2009.11.25. 15:29
 
 
   

Az én listám : Federer- Delpo - Murray- Soderling( mert svéd és én svédrajongó vagyok )

Emlékszem amikor először láttam Nadalt, egyszerűenm sajnálatot éreztem és az járt a fejemben, úristen, ezt a szegény gyereket " kitenyészteték " a teniszre. 17 évesen már úgy nézett ki, mint egy felnőtt férfi. Ezt nagyon természetellenesnek találtam. Tisztelem , mint sportembert, a profizmusát, de attól az első érzéstől azóta sem tudok szabadulni, mikor látom.

126.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 124.
  • qazsew
  • 2009.11.25. 15:29

És Nalbandi nagy király:)

128.
  • Rafain
  • 2009.11.25. 15:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 96.
  • jrebeka
  • 2009.11.25. 14:45

Szia,tényleg csak 1 éve nézed a teniszt? Pedig ha láttad volna,hogy Nadal előző években mit művelt salakon az ideihez képest.Még ennél is brutálabb volt.

129.
  • Henry
  • 2009.11.25. 15:34
 
 
   

Mikor kezdik már? Még mindig a páros van?

132.
  • Henry
  • 2009.11.25. 15:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • Rafain
  • 2009.11.25. 15:31

Hja, azért is esik ennyire rosszul a mostani "gyengélkedése". A továbbiakban is hajrá RAFAAAAA!!!!!!!!!!!!!!

133.
  • Elessar
  • 2009.11.25. 15:36
 
 
   

Valaki összegyűjthetné a "rajongói" listákat:)
Kutatási szempontból se lenne utolsó

135.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:39
 
 
   


Fed nyilatkozta: Finishing the year as number one "was one of my big goals for this season," Federer said.

"And it's one of the greatest performances I think I've achieved. Seeing also what happened off the court: getting married, having twin girls.

"Reaching all four major finals, playing so well at the most important moments, it's been the key this year, and staying healthy.

136.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:39

Akkor ő idén már befejezte?:)

137.
  • Henry
  • 2009.11.25. 15:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 136.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:41

Dehogy is, csak ezt már senki nem veheti el tőle az év végéig.

138.
  • zekatty
  • 2009.11.25. 15:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 112.
  • baga
  • 2009.11.25. 15:19

Nem tévedsz, jól idézed a mondatot, szóval a helyes magyar fordítás valahogy így hangzana- ez ( a tenisz/játék ) megöl engem. Csakhát a magyarban nincs 1-es szám 3. személyben, személytelen, semleges ragozás, vagyis az it is-nek megfelelő szerkezet, ezért egyszerűbb, ha a személyre vonatkoztatjuk a cselekvést.

139.
  • donnie
  • 2009.11.25. 15:43
 
 
   

én speciel nem szeretem se söderlinget, se del potrot, mert mindketten leginkább egy dolgot tudnak: kurva nagy tenyereseket ütni a vonalra, ennyi... plussz adalék, hogy söderling belerondított nadal garrosába: így tényleg eccerűbb volt federer dolga, inkább néztem volna egy izgalmas fed-nadal döntőt ,azt nyerjen 5 szettben nadal (vagy federer,és akkor nem hányhatják a fed szurkolók szemére,hogy potya garrosst nyert), és fasza, de így kifogott söderling egy nagyon jó napot, nadal meg egy kicsit gyengébbet és vége lett sok év menetelésnek...és gyakorlatilag ugyanez ismétlődött meg a potro-federer meccsen. potronak összejött egy jó hét, a döntőn becsülendő, hogy nem szeppent meg (csak az első másfél szettben),de ha federer úgy játszik ahogy mondjuk az elődöntőben djokovic ellen, simán nyer potro ellen. szóval nekem csak ilyen "belepiszkító" játékosok potro meg söderling...sorry

140.
  • Bence81
  • 2009.11.25. 15:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • erisen
  • 2009.11.25. 12:33

Köszi szépen!

141.
  • Henry
  • 2009.11.25. 15:44
 
 
   

Gratulálok Federernek a világelsőséghez! Remélem jövőre ismét megszorongatja Rafa (és szerintem Fed is ebben reménykedik). Ki szeret ülni a babérjain?!

142.
  • janek100
  • 2009.11.25. 15:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 123.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 15:29

Tényleg tud valaki valamit Tommy Haas-ról! Meggyógyult a H1N1-ből?

143.
  • qazsew
  • 2009.11.25. 15:46
 
 
   

Most adták át Fednek a Number 1. trófeát!

144.
  • qazsew
  • 2009.11.25. 15:48
 
 
   

Én Södben látok valami Nalbandiánosat idén.

145.
  • donnie
  • 2009.11.25. 15:49
 
 
   

én megnéztem az AO döntő végét most (megvan a teljes meccs gépen yee :)) és azt mondja a síráskor fed hogy "maybe i'll try later again...i dont know...god, it's killing me...." szóval nem nadal teniszére érti,hogy megöli, csak a szituáció, hogy kikapott, meg se tud szólalni, csak áll...1ébként nadal arca priceless ahogy nézi a síró federert :) szegény még sajnálja magát, hogy megverte

147.
  • janek100
  • 2009.11.25. 15:56
 
 
   

Kezdődik a meccs!!

148.
  • TBA
  • 2009.11.25. 15:56
 
 
   

Djoko csapatában pontosan mi a szerepe Todd Martinnak?

149.
  • baga
  • 2009.11.25. 15:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 145.
  • donnie
  • 2009.11.25. 15:49

Köszi, az azért szerintem is más, ha a helyzetre mondja. Egyébként én is ezt gondoltam, mert korábban nyilatkozta, hogy felépített magában egy szörnyet, ami mmindig győzelemre "kényszeríti " Én az AO-n is úgy gondoltam, hogy erre a szörnyre érti, a " megölést "
Bocs, tudom, hogy ez nagyon off, többet nem írok róla.

150.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 16:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • janek100
  • 2009.11.25. 15:45

Már rég, négy nap alatt...

151.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 16:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • TBA
  • 2009.11.25. 15:56

Jegyzetel....ezért sok pénzt kap:)
A taktikát nyomja...

152.
  • petamas
  • 2009.11.25. 16:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 106.
  • Replica
  • 2009.11.25. 15:07

Us opent elszórakozta, ennyi.

153.
  • dino
  • 2009.11.25. 16:23
 
 
   

djoko ejteget,siettetné a pontokat...fáradtnak érzem kicsit,vagy csak nem akar már most a második meccsen maxot kiadni magából,hogy még maradjon benne...

154.
  • tomma
  • 2009.11.25. 16:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • baga
  • 2009.11.25. 15:29

Hogy lest valaki svédrajongó ? Ritka egy sótlan ország, meg a lakói ezért vagyok kíváncsi.

155.
  • troy
  • 2009.11.25. 16:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • baga
  • 2009.11.25. 15:29

Azért ez a kitenyésztették durva, még ha idézőjelbe tetted is, nem gondolod? Egy emberről, a világ második legjobbjáról beszélsz, nem egy bikáról a legelőn!

156.
  • donnie
  • 2009.11.25. 16:43
 
 
   

nem egy nagy meccs... djokotól szép volt, hogy 0-40 ről visszajött, hárítva 3 szettlabdát.

157.
  • Henry
  • 2009.11.25. 16:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • donnie
  • 2009.11.25. 16:43

Eddig. Lesz még itt izgalom!

158.
  • dino
  • 2009.11.25. 16:48
 
 
   

GO ROBIN GO

159.
  • baga
  • 2009.11.25. 16:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 155.
  • troy
  • 2009.11.25. 16:32

Ha tényleg érdekel, a dühöngőben kifejtem, de a hangsúly a szegény gyereken volt !

160.
  • troy
  • 2009.11.25. 16:53
 
 
   

Nem igazán érdekel, a kifejezésedet tartottam oda nem illőnek.

161.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 16:54
 
 
   

Azért ez durva pont volt 0-2 -nél első set Tiebreak :)

162.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 110.
  • Elessar
  • 2009.11.25. 15:18

Nem csodálkozom, hogy utálod Rafát, hiszen ott az a 13-7, 6.2 és 5-2. Érthető:))

163.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:02
 
 
   

baromi idegesítő ez a csak tenyeres parasztlengő ütések amit söderling csinál...eredményes, meg kell hagyni,és hihetetlen precíz, de öli a játékot :)

164.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 114.
  • matroid
  • 2009.11.25. 15:21

Tévedsz, mert a tavalyi Wimbledoni döntőt őrjöngve néztem, főleg a befejezést. Tombolva szurkoltam Rafának, és amikor Fed a hálóba ütötte a labdát olyat üvöltöttem, mint egy éhes oroszlán.:) Ököllel csapdostam a levegőbe, majd kibontottam egy pezsgőt.:) Az a döntő minden idők legjobbja, és nekem a legemlékezetesebb.

165.
  • Henry
  • 2009.11.25. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 163.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:02

Csak nálam szűnt meg a közvetítés?????

166.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:08
 
 
   

szerintem mindenhol

167.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 164.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:04

mmmmmmm, sztem nem pont erre gondolt Matroid :)

168.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:10
 
 
   

a digin van vétel

169.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • Henry
  • 2009.11.25. 17:06

nálam sincs..

170.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 168.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:10

hat ez oromteli:)

171.
  • Henry
  • 2009.11.25. 17:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 169.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:10

Már a digin vagyok én is, ott jó!

172.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 163.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:02

Hát nem tudom, szerintem jó ez a gyilkos tenisz, amit művelnek. Lehet nem valami varázslatos, de brutális. Amit Delpo leművelt az USO Seriesben és majd a USO-ban az valami elképesztő! Tényleg csak Rogernek volt esélye, hogy megállítsa. Ha jobban belegondolok Cilic-nek is volt komoly sansza, de miután Delpo belelendült egyszerűen bedarálta a horvát srácot. Söderling most jó formában van, ez látszik. Ha Delpo is összekapná magát, akkor lehetne itt nagyon nagy tenisz a végére! Örülnék, ha valahogy Murray helyett Delpo jutna be Rogerrel a döntőkbe!

173.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 172.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:12

Igen, Potro félelmetes.


Ervin megcsinálta a bréket

174.
  • matroid
  • 2009.11.25. 17:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 167.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:09

pontositok:
mmmmmmm, pont nem erre gondoltam :)

175.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:15
 
 
   

hat nekem nincs digi sportom, csak eurosprotom, sport1, sport2, sport klub, eurosport2, espn classic, footschool, eurosprt news, extreme sports, espn america, szoval sajnos nem tudok tensizt nezni:))) haha

176.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 173.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:15

Ervin?:)

177.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 175.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:15

majd közvetítünk! gondolom, este gép mellett leszel, ha van még idegrendszered :)

178.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:18
 
 
   

Zöld Ervinnek hívom, aki most nagggyon határozottan, keményen játszik.

179.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • Henry
  • 2009.11.25. 17:11

nincs digim...:(

180.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 172.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:12

És a leggyilkosabb, hogy mindezt pókerarccal!!! Én mindig betojok
....

181.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 178.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:18

es ezt igy hogy?:))) amugy latom a live scoret, de azert kozvetithettek is, hogypontosan mi tortenik:)

182.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:19
 
 
   

3 1 Erwinnek

183.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:22
 
 
   

http://atdhe.net/7622/watch-atp-... talaltam valami ismeretlen nyelvu adot, gondolom kinai

184.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 181.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:19

sződ erling
zöld ervin
próbálom megkedvelni a srácot, mert tényező lesz valamiylen szinten biztosan

185.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:23
 
 
   

csak akad, mint allat

186.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 183.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:22

de a Digi-t tudod streamről nézni!! http://www.digisport.hu/live
Ingyenes a regisztráció ;)

187.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:22

latom ezt a kis Nadal figurat itt az avidban (elnezest a szoert) es azt uzenem, hogy mint Nadal drukker, nem kedvelheted meg ot!!!

188.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:25
 
 
   

4-1 ehe

189.
  • matroid
  • 2009.11.25. 17:25
 
 
   

djoker feladta, ezt mar csak soder tudja elcseszni

190.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:25
 
 
   

Atp. honlap:) szeretik RAFÁT ATP WORLD TOUR CHAMPIONS (since 1973)

Year Player
2009 Roger Federer (Switzerland)
2008 Rafael Nadal (Spain) (off:ott se volt:)
2007 Roger Federer (Switzerland)
2006 Roger Federer (Switzerland)
2005 Roger Federer (Switzerland)
2004 Roger Federer (Switzerland)
2003 Andy Roddick (U.S.)
2002 Lleyton Hewitt (Australia)
2001 Lleyton Hewitt (Australia)
2000 Gustavo Kuerten (Brazil)
1999 Andre Agassi (U.S.)
1998 Pete Sampras (U.S.)
1997 Pete Sampras (U.S.)
1996 Pete Sampras (U.S.)
1995 Pete Sampras (U.S.)
1994 Pete Sampras (U.S.)
1993 Pete Sampras (U.S.)
1992 Jim Courier (U.S.)
1991 Stefan Edberg (Sweden)
1990 Stefan Edberg (Sweden)
1989 Ivan Lendl (Czech Republic)
1988 Mats Wilander (Sweden)
1987 Ivan Lendl (Czech Republic)
1986 Ivan Lendl (Czech Republic)
1985 Ivan Lendl (Czech Republic)
1984 John McEnroe (U.S.)
1983 John McEnroe (U.S.)
1982 John McEnroe (U.S.)
1981 John McEnroe (U.S.)
1980 Bjorn Borg (Sweden)
1979 Bjorn Borg (Sweden)
1978 Jimmy Connors (U.S.)
1977 Jimmy Connors (U.S.)
1976 Jimmy Connors (U.S.)
1975 Jimmy Connors (U.S.)
1974 Jimmy Connors (U.S.)
1973 Ilie Nastase (Romania)

191.
  • Henry
  • 2009.11.25. 17:25
 
 
   

30:15 Soder adogat

192.
  • Elessar
  • 2009.11.25. 17:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:01

Ez a baj,hogy csak így gondolkodsz. Rafa-t mint sportembert nem utálom, én a játékstílusát utálom. Amikor még nem volt Rafa ezért utáltam Hewitt-ot is pl. De gondolom ez neked semmit nem mond. Murray-t meg azért utálom,mert ő tudna csodaszép támadóteniszt játszani,de inkább a biztosra megy

193.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 186.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:24

ezt nem is tudtam,zsír

194.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:22

sződ erling hehe :)

195.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 186.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:24

koszi, tegnap valaki azt mondta, hogy eloben nem lehet nezni, csak utolag, de akkor gyorsan regisztralok

196.
  • Henry
  • 2009.11.25. 17:26
 
 
   

5 1 Sodernek a 2. szettben (tök sima eddig :((( )

197.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:27
 
 
   

zsir, mar megy is

198.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:27
 
 
   

nolan mar nem hisz benne...

199.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:28
 
 
   

Mindjárt vége...

200.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:28
 
 
   

Senki sem hitt nekem hogy Söd lesz a meglepi ember. Elpicsázta nagyon Nadalt és most ugyanezt teszi Djokoval is. És jól is játszik. Gooo Robin.

201.
  • Elessar
  • 2009.11.25. 17:29
 
 
   

Djoko elfogyott fejben is

202.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:31
 
 
   

o anyam, ez mi volt NOLE?

203.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:31
 
 
   

Az a telilapos tenyeres...Simon üt ilyeneket.

204.
  • Elessar
  • 2009.11.25. 17:32
 
 
   

Most azt mondom, Rafa továbbment a csoportból. Djoko elfogyott fizikálisan sztem

205.
  • Henry
  • 2009.11.25. 17:32
 
 
   

Pfűűűű. Ez gyors volt. Nole, Nole!

206.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:32
 
 
   

hat az majd meg kiderul, hogy ki-ki lesz-e az a meccs:)

207.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:32
 
 
   

Soder továbbjutott

208.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:32
 
 
   

Match point!!

209.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:33
 
 
   

figyeljetek, tudja valaki, hogy meg van-e mar a 2010-es naptar? valamint, hogy Monte Carlo 1000-es torna marad-e?

210.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:33
 
 
   

eri kicsit késik a streamed :D

211.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:33
 
 
   

7-6,6-1 Éljen Robin! Már a RG-n Wilander is megjósolta.:)

213.
  • matroid
  • 2009.11.25. 17:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:28

erisen
azert az eros, hogy senki sem hitt neked.
fogalmazzunk ugy, hogy azon kevesek koze tartozol, akik zsenialisan megereztek soderling diadal menetet.

gratulalok!

a meccs maga olyan idenyvegi volt. egy dolgot emelnek ki, a sved nagyon jol fogadott.

214.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:33

Én a kínait nézem mert a bet megállt. Tudod a kínai ócó..

215.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:33
216.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:35
 
 
   

az a baj,lehet h az esti meccs is ilyen lesz...

217.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:25

megadták neki, mert 2008 az övé volt :)

219.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:35
 
 
   

ez a digi sportos player milyen ertelmes, nincs rajta pause vagy stop gomb:)

220.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:34

:)

221.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:28

Nadallal nem volt nehéz dolga. Djokot megverte az meglepetés.

222.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • matroid
  • 2009.11.25. 17:34

Ok,nem okoskodok mert ez az egy tippem jött be meg Fed. Párizsban 0-át találtam el.
Most kiörülöm magam.:)

223.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:33

Mit jósolt meg, hogy GS -eket fog nyerni? LoL!

224.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:24

Ha utálom, azzal nem hiszem, hogy jobb lesz Rafának... :(

225.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 222.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:36

Benetteu is elpicsázta Fedet, nem? Az nagyobb gáz volt.

226.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 215.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:34

koszi:) kibaszott sok penzre lesz szuksegem:)

227.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:39
 
 
   

hát Troynak nagy -nagy respekt!

228.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:25

Ez mi?

"Atp. honlap:) szeretik RAFÁT ATP WORLD TOUR CHAMPIONS (since 1973)
Year Player
2009 Roger Federer (Switzerland)
2008 Rafael Nadal (Spain) (off:ott se volt:)"

2008 Rafa???
2009 Fed??? Ők már tudnak valamit? :)

229.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 226.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:38

Irány Monte Carlo?

230.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:36

hat abszolut a te dolgod, hogy ki irant mit erzel, de nem mondanam, hogy szimpatikus egy gyerek, egesz jol jatszik mostanaban, de ezert felesleges megszeretni szerintem. nem kell utalni sem, de megszeretni sem szerintem, ha nem jon magatol, akkor meg plane nem kell eroltetni:)

231.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 225.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:37

Persze egy 1000es van olyan fontos mint a TMC???
Na ne.

232.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • normaluser
  • 2009.11.25. 17:39

ne tudd meg, hogy fáááááájjjjj

233.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 229.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:39

igen, de en mar osszekotottem az egeszet a tavaszi nyaralassal gondolatban, szoval meg annal is komolyabb:) es a meg ramszakadna egy meg nagyobb valag penz, akkor meg Barcelonaba is elmennek:) es romaba megint:) ehehehe

234.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 17:42
 
 
   

Sziasztok. Most értem haza.

Mi történt Djokoviccal?
Most olvasom hogy sima 0-2...

235.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 228.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:39

mert lehet, hogy ez az evvegi elsoseg es nem a torna:) de nem tanulmanyoztam at a listat, szoval csak tippelek

236.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 230.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:40

Az közhely ugye, hogy minden Nadal fannak kötelező utálni...(és MAJDNEM minden Fedesnek imádni :) Erre írtam, hogy attól Rafának nem lesz jobb-könnyebb.

237.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 223.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:36

Bizony! Lehet hogy nem fog,de jövőre top 10-es lesz. Konstansan.
Imádkozz hogy ne sorsolják össze Rafával AUSON vagy RG-n.

238.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:44
 
 
   

ja ez a lsita kajakra nem a torna gyozteseket sorolja fel, szoval nem kell pattogni

239.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:40

Az 1000-es nagyon is fontos. Főleg első körös kieséssel.

240.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.25. 17:45
 
 
   

na gyerekek, erről lemaradtam. viszont úgy nem szívesen írok róla, hogy nem láttam. ki írja le 5 mondatban, hogy mi történt?

241.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 235.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:42

De szvsz ez a TMC-re vonatkozik. De Viktor61 szedte a listát valahonnan.

243.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:43

Te tényleg elhiszed, hogy mégegyszer megverheti Rafát a Roland Garroson? :D
Rafa nem lesz mindig sérült vagy lábadozó, egyszer újra a régi elsz, és akkor jön majd a 6:1, 6:0

244.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 236.
  • troy
  • 2009.11.25. 17:43

nem mondtam, hogy utald:) de az igaz, hogy egy ember van, akit szerintem a Nadal rajongok nem tulzottan szeretnek es az pont o, szoval szerintem azert mert jol jatszik, nem kell megkedvelni:) szeresd inkabb Fredit akkor:)

245.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 234.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 17:42

Azért az első szett 7-6 nem volt sima! A rövidítésben egymás adogatásait hozták, ott már elszakadt Nole-nál a cérna, mondta a magáét, dühöngött, akkor ment el nála az egész! A 2. szettben meg Söd jól adogatott, jókat ütött, bár ő is hibázott eleget, olyanokat rontott, amit simán csak be kellett volna ütni! Nole meg már feladta, elment a kedve is, már nem futott olyan intenzitással a labdáért, mint az 1. szettben, mondjuk úgy, le se szarta az egészet!

246.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 228.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:39

Ezek a teniszezők az évvégi világ elsők.....

248.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 241.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:45

hat ha megnezed, akkor kiderul, hogy nem arra vonatkozik, mivel 2005-ben Nalbandian nyert es nincs rajta a listan. Ez a lista az ev vegi vilagranglista elsoseget foglalja ossze.

249.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 234.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 17:42

Szerintem

250.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:49
 
 
   

Különben vicc volt...nem kell háborogni:)

251.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 246.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:47

te vezettel itt felre mindenkit:)

252.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 17:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 245.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:47

Köszönöm, kiábrándító eredmény...

253.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 240.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.25. 17:45

1,Jól kezdtek mindketten. Néha voltak szép labdamenetek. Nem nagyon forgott
veszélyben az adogatójáték.
2,Djokonak volt egy 0-40 de szépen jött vissza,ahol Söd kicsit elvikingeskedte.
3,Aztán Djokonak volt breklabdája,de Söd jól adogatott,és jól sólyomszemezett.
4,Tie brakeben szvsz nagyon színvonalas tenisz volt. Mini breakek ide-oda.
5,Aztán Djokonál fejben elszakadt a cérna. Méltatlankodott.
6,Söd pedig ásszal fejezte be.
7,Söd párszor bénázott a hálónál,de a tiebrakeben épp ott volt jó.

2.setben. Elment a stream. Ugyhogy csak a végét láttam,mikor már 5-1 volt...

254.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 17:51
 
 
   

Ha este nem győz Rafa, nem is nézem tovább a tornát :(

255.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 250.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:49

vagy inkabb benezted?

257.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 17:52
 
 
   

Tegnap is agyvérzést kaptam Fedex meccsén, szerintem ma Rafa a sírba visz :(

258.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 252.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 17:50

Hát sajna ez van! De nem tudom, hogy jól emlékszem-e, de talán Söd az egyetlen a mezőnyben, aki ellen még szettet sem nyertek! Egyedül ő tudta 2 szettben nyerni a meccseit!

259.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:52
 
 
   

kicsi rafa remelem osszekapja magat:)

260.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 250.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:49

Bakker. Hülyét csinálok itt magamból a lista miatt. Mindent visszavontam.:)

261.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.25. 17:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 253.
  • erisen
  • 2009.11.25. 17:50

köszönöm,
attila

262.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 240.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.25. 17:45

Az első szettben mindkét játékos nagyon koncentráltan játszott,de csak a saját adogatásukat tudták nyerni.Mindkét oldalon volt break lehetőség,de a jó szerváik kimentették őket.
Djokon már látszott,hogy nagyon ideges,ez kihatott a második szettre,ahol kedvetlenül,rosszul játszva hamar kikapott.

263.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:55
 
 
   

azt tudja vki h hogy zajlik majd az elődöntő? sorsolnak, vagy a csoportelsők játszanak a másik csoport másodikkal..vagy?

264.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:55
 
 
   

uj kerdes, hogy lehet jegyet szerezni a garrosra?:)

265.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 259.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:52

Ha hozza Nadal Davy ellen a ma esti meccset, és szerintem hozza, akkor ezt a Nole-t elkaphatja!

266.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 263.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:55

csoportelso a masik csoport masodik helyezetjevel, igy ahogy mondod:)

267.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 255.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:51

Nem, direkt vicceltem....:)

268.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.25. 17:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 263.
  • donnie
  • 2009.11.25. 17:55

második az elsővel.

269.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 267.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 17:57

es mi volt benne a vicc?

270.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 265.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:56

remeljuk hozza a mai meccset es akkor meglatjuk, hogy mire lesz kepes, a mai Nolet elkaphatja, de o sincs valami remek formaban es lehet, hogy a mult heti Nole fog kiallni ellene es nem a mai:)

271.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 265.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:56

A cikk amit olvastam arról szólt,hogy Fed átvette az évvégi kupát..
utána sorolták az évvégi világelsőket...gondoltam jó tréfa:)
Ha nem akkor bocsi!

272.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 264.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:55

Kell hozzá egy zsák pénz, ha gondolod segítek elintézni :))))

273.
  • iCreator
  • 2009.11.25. 18:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 243.
  • Replica
  • 2009.11.25. 17:45

Rafa csak azért jutott túl az első körön Párizsban, mert Almagro besza behu. Robredot nem is említem. Erre nem lennék büszke a helyedben, főleg, hogy Bentó nagyszerűen játszott (28 első zsinorban) és valszeg sosem fog úgy játszani, Fed meg...hát első körösen játszott. De mintha azóta elverte volna Verdát és Mörit. Meg Tsonga után is elverte Murray-t és Djokot. Szóval csak jelezném, hogy rettentő gyerekes Bentót meg Tsongát emlegetni , mert kutyát nem érdekli. Amikor Nadal éppen sikertelen vagy amikor Fed épp sikeres, mint most, akkor előszeretettel jössz elő ilyenekkel, hogy párizsban kiesett meg Tsonga, mintha kicsit is releváns volna. Tudod hány évesek csinálnak ilyet!? Fed itt van a VB-én évek óta (négyet meg is nyert), Bentó és Tsonga nincs, méghozzá okkal. S mint azt korábban többször jeleztem, Söd-del számolni kell a jövőben.

274.
  • Henry
  • 2009.11.25. 18:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 265.
  • dina49
  • 2009.11.25. 17:56

Én már tippelni sem merek a ma estére :-(! Viszont, ha Nadal nyerne, akkor ezt a Djokert is el fogja tudni intézni. Vamos RAFA!!!!!!!!!

275.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 269.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:58

Az,hogy filoztok,hogy ez milyen lista....de mint mondtam,bocsi.

277.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 264.
  • agimano
  • 2009.11.25. 17:55

A Garrossal kapcsolarban: http://www.fft.fr/rolandgarros/ van saját honlapja,ott tájékoztatnak...

278.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 272.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:01

a zsak penz a jegy aran felul kell, vagy a jegyre? mert nem mindegy:) hogy tudnal segiteni, mert en eddig olyasmiket hallottam, hogy azon a napon, amikor elkezdik arulni a jegyet, ejfelkor kb. osszeomlik a rendszer, utana meg meg egy csomo ideig kell varnod, amig visszajeleznek, hogy sikerult-e jegyet venned, vagy sem.

279.
  • iCreator
  • 2009.11.25. 18:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 274.
  • Henry
  • 2009.11.25. 18:02

Abszolút nem bántásképp, de szerintem se Davy-t se Djokot nem fogja tudni elverni Rafa. Ma Davy-nak sokat kéne romlani, míg Rafának sokat javulni, hogy megverje ma Davy-t, de természetesen megtörténhet. Franc tudja Davy hogy áll ki ma Djoko elleni nagy veresége után. Szerintem nyernie kell kettőben, esetleg háromban. Ezt tényleg csak a realitás mondatja velem, én azért szeretnék látni Fed-Nadalt. Ahhoz meg nem ártana Rafának nyerni.

280.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 278.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:07

Nagyon jó az amit a Viktor61 belinkelt.

281.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 278.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:07

Amúgy én most Bázelra indultam be, 2010 irány Bázel, persze csak ha Fedex is indul.

282.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 279.
  • iCreator
  • 2009.11.25. 18:09

Beszéltek itt összevissza..a lényeg Fed verjen meg mindenkit.
Azonkivűl az jusson tovább aki megérdemli:)

283.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:13
 
 
   

Fuzzy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem tudnál leszervezni egy Fedex-Nadalt a rómaira?
És akkor árulhatnád Te a jegyeket :)

284.
  • Doctorpete
  • 2009.11.25. 18:15
 
 
   

ma nyer Nadal, és lesz egy Djoko-Rafa ki-ki meccs :-)))

285.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 283.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:13

Felborulna a magyar költségvetés...simán:)

286.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 280.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:10

csak en nem erzem, hogy mi benne a jo?:) de tenyleg

287.
  • iCreator
  • 2009.11.25. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 282.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:12

:) Az is igaz. Akkor Rafa éledjen fel annyira hogy megnyerje a két kövi meccset és megérdemelten legyen Fed-Nadal. Persze ahhoz Fed-nek is tovább kell jutni, még nem iszok előre a medve bőrére.

288.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 278.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:07

Na, megnézted?

289.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 283.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:13

menjel ki a romai helyett Romaba, ott lehet, hogy osszejon es a kaja is jobb:)

290.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 285.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:15

Annak már nem számít!

Nadalra kíváncsi leszek, egy jó Nadalt szeretnék látni, még lehet Fedex-Nadal döntő!!!

291.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 288.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:17

igen, csak nem tudom, hogy mit kene neznem, hogy decemberben kezdodik a foglalasi idoszak, es nezzek majd vissza kesobb? vagy valami mast?

292.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 286.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:16

De miért:)???

293.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 291.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:18

Mindjárt december van..

294.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:21
 
 
   

amugy Federer miatt nem tudom, mit aggodtok ennyire, tudom, hogy meg kieshet, de egyelore csak neki van 2 gyozelme a csoportjaban, ugy beszeltek rola, mintha ar kikapott volna valakitol

295.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 293.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:21

most tenyleg nem bunkosagbol kerdezem, ha esetleg ugy tunne... azt igazabol vagom, hogy nagyabol mi ennek a jegyvasarlasnak a menete, de ugy tudom, hogy nagyon nehez jegyet venni, es napokig/hetekig nem is tudod, hogy sikerult-e jegyet venned, mert addig meg ragodnak rajta, vagy nem tudom, hogy mit csianlanak. Az erdekelne, hogy van-e itt valaki, aki mar vett jegyet a Garossra es van valami tapasztalata, tippje, hogy hogy lehet jegyhez jutni.

296.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.25. 18:24
 
 
   
297.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 294.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:21

Nem aggódunk..csak nem lenne jó,ha két győzelemmel kiesne:)

298.
  • Viktor61
  • 2009.11.25. 18:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 295.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:24

Szerintem Fuzzy tudja...ő már majdnem volt:)
Az USO-n meg volt is.

299.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:27
 
 
   

amugy nem is tudom, hogy akarok-e a garrosra menni:) lehet, hogy nem:) bar azert de, de akarok:)

300.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 299.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:27

Gyere Bázelba, ott lesz jegy :)

És láthatod Roger papát hazai pályán győzni.

301.
  • agimano
  • 2009.11.25. 18:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 300.
  • Peruzzi
  • 2009.11.25. 18:34

koszi a meghivast:) de, ha ez nem derult volna meg ki, Rafa fan vagyok, szoval a salakos tornakat kell preferalnom:)) Rogerrol meg rengeteg kepet csinaltam, mindig olyan szepen sutott a nap:) Amugy engem meggyoztek arrol, hogy nem a GS-ekre kell kimenni, hanem a kisebb tornakra, de azert megneznek egy RG dontot Rafa gyozelemmel azt hiszem:) Monte Carloba kell menni jovore vagy Romaba, vagy mind a ket helyre:)

302.
  • Replica
  • 2009.11.25. 18:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 273.
  • iCreator
  • 2009.11.25. 18:02

Képmutató vagy, főleg a tegnapi, ha rossz Fed akkor bohóckodik, ha jó akkor zseni baromságoddal. A Benetteu elleni első körös bukta igen is gáz, mert Fed nem lábadozó sérült, mégis el lett kapalálval. Hiába mosdatod, attól még tény.

303.
  • Replica
  • 2009.11.25. 18:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 279.
  • iCreator
  • 2009.11.25. 18:09

Ja, most hogy Rafa szar formában van szeretnéd látni a Fed elleni csatát. Amíg hengerelt, addig azért könyörögtél, hogy elkerülje a svájci. tipikus!

304.
  • Magnes
  • 2009.11.25. 19:05
 
 
   

Szasztok!

Már vasárnap óta olvaslak benneteket, imádom a teniszt, igaz nem nagyon értek hozzá, de szeretem nézni a játékot, és már azért azt látom, ki mikor hogy játszik!:-)
Hogy ki a kedvencem??? Nem csinálok belőle titkot, Rafa és Roger, na csak akkor vagyok bajban, ha egymás ellen játszanak! Nagy bajban voltam tavaly Winbledonban, és az idén AO-n:-))
Még annyit, h az idei nyolcasok szinpatikusak, bár Söd-öt és Davidenkot nem csipázom annyira:-)) De el kell ismerni, h jól játszanak!!!
Na ennyit a bemutatkozásról:-)

305.
  • Prest
  • 2009.11.25. 19:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 302.
  • Replica
  • 2009.11.25. 18:44

Sztem Bentó 6-0 6-1-re verte volna azzal a játékkal Nadalt, szóval ezt bebuktad. Nadalnak mákja volt Almagróval ez köztudott.

306.
  • Replica
  • 2009.11.25. 19:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 305.
  • Prest
  • 2009.11.25. 19:07

Álmaidban.

307.
  • agimano
  • 2009.11.25. 19:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 305.
  • Prest
  • 2009.11.25. 19:07

uristen, hagyjatok mar abba, nagyon szanalmas es idegesito is, amit itt csinaltok, ez nem csak neked szol, es nyugodtan vegye mindenki magara, aki egy kicsit is erintettnek erzi magat!

308.
  • janek100
  • 2009.11.25. 19:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 302.
  • Replica
  • 2009.11.25. 18:44

Lábadozó sérült! HA-ha-ha! Te is jól tudod, hogy fizikálisan nincsen baja! A fejében van baj!!! Ne csinálj már mártírt Nadalból! Szarul megy neki és kész. Meddig akar még lábadozni? Mindenkinek szüksége van arra, hogy belelendüljön, Federer nem tudott felpörögni egy fantasztikus élete formájában lévő Benetteu ellen!

309.
  • Replica
  • 2009.11.25. 20:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 308.
  • janek100
  • 2009.11.25. 19:44

Jah fejben. Ne nevettes! Még mindig keresi a játékát, nem állt össze. Kevesebb extrát üt és olyan labdákról is lemarad, amit régebben elért. Még nem az igazi, de az lesz.

310.
  • janek100
  • 2009.11.25. 20:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 309.
  • Replica
  • 2009.11.25. 20:14

Mit művelt az utóbbi meccsein?! Arra törekedett, hogy valahogy átmenjen a laszti, aztán az ellenfél meg majd csak elbaszarintja! Egy Nadal, aki arról volt híres, hogy az ellenfél meccslabdájánál olyan nyerőket üt, hogy más 15 mindnél nem merné meglépni!! nem meri megütni, mert nem bízik magába!! A fejével van baj!!!

311.
  • Replica
  • 2009.11.25. 21:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 310.
  • janek100
  • 2009.11.25. 20:24

Nem a fejével van baj, hanem a térdével, ami miatt még nem meri 100%-osan odatenni magát.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések