Fuzzy Dunlop

2009. 11. 14. 19:04

Djokovic-Monfils döntő Párizsban

Presztízscsatát vártunk, de valami egészen mást kaptunk.
Olyasmit, mint Cincinattiben csak csúnyább kivitelben.

 -

Rafa visszatérését követően az amerikai kemény pályás versenyen ugyanúgy öt játékra volt jó az egykori világelső, mint most Párizsban a létező leglassabb szőnyegen, amelyen valaha versenyt rendeztek. Ma azonban 3:2-es Djokovic vezetését követően volt egy olyan szakasza a mérkőzésnek, amely során harminc lejátszott pontból Nadal mindössze hármat nyert meg! Közben háromszor veszítette el semmire az adogatását!

A második játszmára annyiban változott a játék képe, hogy Djokovic a megszerzett előny birtokában már kevésbé strapálta magát és saját adogatójátékaira összpontosított. Ennek megfelelően Nadal még fogadóelőnyhöz sem jutott a mérkőzés során.

 -

A heyho már a bázeli elődöntőt követően arról írt, hogy Djokovic régen látott magabiztossággal, nagyszerű játékkal hozza mérkőzéseit. Akkor kaptunk-hideget meleget, mivel azt fejtegettük, hogy egyre nagyobb esélyt látunk arra, hogy megvédi Mester-címét Londonban. Pedig Djokovic döntőt játszott Sanghajban, Pekingben, Bázelben és holnap döntőzik Párizsban is.

Djokovic ellenfele a francia Monfils lesz, aki egy hihetetlenül látványos mérkőzésen győzte le a Murrayt és Del Potrót búcsúztató Radek Stepaneket.

Monfils a megnyert első játszma után a másodikért is adogatott, de szokás szerint képtelen volt normálisan odafigyelni és addig baromkodott, míg Stepanek el nem kapta a ritmust.

 -

Innentől minden labdamenet igazi show volt. Mindketten sűrűn jártak hálóra (Stepanek 62 alkalommal!), Monfils csúszott-mászott, repült és nyújtózott. A döntő szett elején breakelte cseh ellenfelét, de Stepanek gyorsan visszajött a meccsbe. Pontosabban Monfils 30:0 után világgá ütött egy 100%-os ziccert, majd gyorsan hibázott még hármat.

Stepanek a végjátékot már nem bírta fejben és 4:4 után ismét bukta adogatójátékát. Monfils pedig ezúttal nagy nehezen befejezte a meccset és Tsonga tavalyi győzelme után ismét hazai játékosnak drukkolhatnak a franciák holnap.

 -

Djokovic (szerb, 3.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:2, 6:3
Monfils (francia, 15.) - Stepanek (cseh, 13.) 6:4, 5:7, 6:4

Szeretném látni az összes kommentet (248) utolsó 100 hozzászólás

146.
  • Prest
  • 2009.11.14. 21:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 145.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 21:08

Vagy Fed nyerhet 2őt, de Rafának nyernie kell vereség nélkül...ez még extrémebb :)

147.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 132.
  • Prest
  • 2009.11.14. 19:52

aranyos vagy, ismerem a szabályokat csak számolni nem szeretek:)
Viktor, akkor még egyszer hiba nélkül tedd ki lécci és kitesszük hétfőn a jobb hasábba:)

148.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 145.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 21:08

ez a tuti?

149.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 21:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 141.
  • troy
  • 2009.11.14. 20:10

Az van, amit Viktor ír. Rafa játékának az a jövője, ahogy Andre változtatott. Azt a korszakát hívta Bolettieri "együtéses Agassinak". Sokkal később, mint amennyi most Rafa teljesen átalakította a szerváját voltak olyan mérkőzései ahol 15-17 ász mellett egy sor foghatatlan adogatást ütött. Ami pedig visszajött azt mindkét oldalról vonalra csapta és viszontlátásra. Persze Andre mindig agresszívebb volt, mint Rafa és utóbbi még most visszaáll védekezni amikor bajban van. De a keze és a tehetsége megvan hozzá. És akkor a colosok felköthetik a gatyájukat.

150.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 21:47
 
 
   

kedves troy, nagyon köszönöm az egész napos tájékoztatást!!!
remélem majd lesz alkalmam meghálálni, vagy viszont tájékoztatni! :-)

151.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 21:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 21:37

igen ez tuti.

152.
  • Prest
  • 2009.11.14. 21:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 147.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 21:37

De odaírtam a pontokat...vagy még összepárosítani se szeretsz? :D :D

153.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 21:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 150.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 21:47

nagyok vagytok:)

154.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 21:59
 
 
   

Prest, Viktor

Tetszik a fejtegetésetek. kíváncsian várom Londont, jelen pillanatban nehezen hiszem, h Rafa meg tudná nyerni, de azt is nehezen, h Fed továbbjut a csoportból, így izgalmas végjátéknak lehetünk majd szemtanúi.

a holnapi nap egyértelmű esélyese Djoker, de pont a holnap maradna meglepetés nélkül?

155.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:04
 
 
   





Mindketten kiesnek a csoportkörből egy győzelemmel 10385 9405
Fed kiesik -Rafa elődöntőzik 10385 9605
Fed kiesik -Rafa döntőzik 10385 10005
Fed kiesik -Rafa nyer 10385 10505
Együtt döntőznek 10985 10005
Fed elődöntőzik -Rafa nyer 10785 10505
Fed elődöntőzik -Rafa döntőzik 10785 10005
Fed nem nyer semmit -Rafa mindent visz 10185 10705
Fed visz mindent -Rafa nem nyer semmit 11685 9205


156.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 146.
  • Prest
  • 2009.11.14. 21:32

Nem semmi lenne:)

157.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:06
 
 
   

Nekem az utolsó verzió tetszene:):):)

158.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 157.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:06

nekem is!!! :-)))
Amúgy sztem a realitás, h Rafa csökkenti a hátrányát, de nem fordítja meg.

Murray-től mennyit vonnak a tavalyi vb után?

159.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 154.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 21:59

Nem lesz meglepi,Djoko nyer...
Fed továbbjut:)
Elképzeltem a csoportját:
Djoko
Roddock
Davigyenko

Rafaé:
Murray
Potro
Verdasco
Elődöntők: Fed-Rafa, Djoko-Murray
Döntő: Fed-Murray
Vb.: Fed:):):)

160.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 158.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 22:10

600 pontot

161.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 22:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 146.
  • Prest
  • 2009.11.14. 21:32

Azt ugye jól látom, ahhoz h egyáltalán Nadal első helyén gondolkozzunk, minimum döntőt kell játszania? azaz csak elődöntő esetén Fed az évvégi első?

Ebbe a davis kupa nem kavarhat bele? ott nem kaphat hozzá pontokat Rafa?

162.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:19
 
 
   

Davy-tól 800-at.Potrotól 200,
Djokotól 1300..

163.
  • Nemeteva
  • 2009.11.14. 22:23
 
 
   

Van egy rossz hírem...Londont csak a Digi TV adja :((

164.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 22:19

Döntőt kell játszania és csoportmeccset sem veszithet az 10205,
Fed nem nyer egy meccset se:)10185
A davis cup nem zavar be,tök kevés pontot adnak.

165.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 22:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 163.
  • Nemeteva
  • 2009.11.14. 22:23

nekem van Digim :-))
jöttök hozzám mindannyian nézni?

166.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 163.
  • Nemeteva
  • 2009.11.14. 22:23

Ne máááá:((
hol a hirforrás???

167.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 22:29

Hol laksz?

168.
  • Prest
  • 2009.11.14. 22:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 22:19

A davis kupán minimális pontokat kapnak, az nem bekavarni.

169.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 22:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 167.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:31

bp., XV. ker

170.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 169.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 22:31

Mondjuk ez jó,ha nincs más csinálsz egy sportpubot:)
Nekem jó...20 perc:)
Bár ezt Fuzzynak kell megszervezni!!!!!!!!!!!!

171.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 22:43
 
 
   

nekem is van Digim, de ezt nem nagyon hiszem, mert akkor nem beszélnének állandóan Kaplárék róla.
Viktor és Prest: köszönöm!

172.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 22:45
 
 
   

bazdmeg tényleg ők adják: http://port.hu/pls/tv/tv.prog?i_...
az irodában viszont nincs, kapják be az összes.

173.
  • Nemeteva
  • 2009.11.14. 22:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • Viktor61
  • 2009.11.14. 22:30

Megnéztem a neten a sportcsatornákat...se az Eurosport 1-2, se a Sport 1-2, se a Sportklub nem adja, csak a Digi :((

174.
  • Nemeteva
  • 2009.11.14. 22:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 169.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 22:31

Hozzám is közel laksz :DD

175.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 22:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 173.
  • Nemeteva
  • 2009.11.14. 22:46

igen ez van-meg az ATP stream.

176.
  • Nemeteva
  • 2009.11.14. 22:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 175.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 22:51

Azért netes lehetőség tuti lesz...jobb, mint a semmi :))

177.
  • Rafain
  • 2009.11.14. 23:38
 
 
   

Ezt nem hiszem el...Egész évben azt szajkózzák,hogy adják,meg hogy kik jutottak ki stb.Kaplár a legnagyobb seggfej,akit ismerek,nem tudom ti,hogy vagytok vele.

178.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 177.
  • Rafain
  • 2009.11.14. 23:38

asszem ezúttal nem kötünk beléd:)

179.
  • Rafain
  • 2009.11.14. 23:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 178.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 23:43

Pedig már azt hittem,kedvelitek.Sztem nehéz...

180.
  • Rafain
  • 2009.11.14. 23:46
 
 
   

Remélem valahol látni fogom,különben valaki súlyos egészségkárosodást szenved.

181.
  • Rafain
  • 2009.11.14. 23:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 180.
  • Rafain
  • 2009.11.14. 23:46

Ez nem rátok vonatkozik persze...

182.
  • Rafain
  • 2009.11.14. 23:53
 
 
   

Bocs fuzzy,de az úgynevezett FedvRafás dühöngő nincs még kész?

183.
  • troy
  • 2009.11.14. 23:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 150.
  • Doctorpete
  • 2009.11.14. 21:47

Részemről volt az öröm!
(leszámítva az apró szépséghibát, ami Rafáék eredménye :(

Na, viszont ha csak a digi adja, készülj fel az élő kommentes közvetítésre, mert egyórányi kocsiútra lakok Pesttől!!! :)

184.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 23:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • Rafain
  • 2009.11.14. 23:53

most csinálom, igazából készen van csak ki akarom rakni a jobb hasábba, amire éjszaka fog sor kerülni, mivel a programozónk bulizik:)
itta: http://www.heyholetsgo.hu/cikk/s...
és itt Doctorpete cikke Bázelről: http://www.heyholetsgo.hu/cikk/s...

185.
  • troy
  • 2009.11.15. 00:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 149.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 21:42

Szerintem gyakorolják az új szervát. A vonalra csapás műxik, amikor van önbizalma.
viszont Xisca nekiállhatna látványosabban szurkolni, Nolénak igencsak jót tett ez az extrovertált Jelena Ristic!!!

186.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 00:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • troy
  • 2009.11.15. 00:00

nekem azért inkább Xisca:)

187.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 186.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 00:02

Nekem meg Brooklyn Decker

188.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 00:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:08
189.
  • troy
  • 2009.11.15. 00:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 186.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 00:02

Hát nem tudom, olyan jólnevelt, szerény, szimpaikus, szép lány, de msot rafát kicsit fenékbe kéne rúgni, hogy üsse már meg rendesen azokat a r....dt labdákat, ne pingpongozzon!

190.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 188.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 00:09

Azért láttam már jobb nőt is,de persze nem rossz,köszi

191.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 189.
  • troy
  • 2009.11.15. 00:14

Haverom szerint ez már nem is pingpong hanem tollaslabda.Azt mondta,Murray az első számú tollaslabda játékos,a második pedig Rafa.Persze ő az Almagro meccset látta csak.

192.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 00:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • troy
  • 2009.11.15. 00:00

az nem az ő dolga és nem hiszem, hogy Rafának most erre lenne szüksége. nyugodt háttér kell neki. fogja ő még csűrni tiszta izomból!

193.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 189.
  • troy
  • 2009.11.15. 00:14

Nyugi,jövőre meg fogja ütni,és nyer két GS-t.Sztem csak Potróval kell vigyáznia.

194.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 192.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 00:21

Sztem is meg fogja csűrni.Kiváncsi leszek a Roland Garrosra,biztos alig várja,hogy egészségesen visszatérjen a párizsi salakra,és ezúttal egymásra fog találni a közönséggel.

195.
  • troy
  • 2009.11.15. 00:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 191.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:18

ja-ja. az is. a kettő keveréke.

fuzzynak
sztem nyugalom megvan, egy kicsit fel kéne húznia magát.
a mai meccsen is lett volna legalább egy jó pillanat erre, de nem csinálta.

196.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • troy
  • 2009.11.15. 00:32

Sztem az uccsó két meccse már rendben volt.Djoko ellen peches szituba került,hogy így játszott az ellenfél,azért sem húzta fel magát,mert tudta,hogy nem játszik gyengén,hanem az ellenfél túl jó.Kicsit talán lehetett volna élesebb,de vannak napok,amikor nincs mást tenni,mint gratulálni.Azért legközelebb biztos vagyok benne,hogy veri a szerbet,akárhogy is játsszon,akármilyen borításon.

197.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 00:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • troy
  • 2009.11.15. 00:32

nincs meg a nyugi szülei válása óta. most is nyilatkozta, hogy nem olyan otthon, mint régen és nem tud úgy feltöltődni. most nőtt fel:).
Rafain: idén sem rajta múlott sztem. a frenciák voltak hát, hogy is mondjam...

198.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 197.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 00:46

Tudom.Sztem unták,hogy ő nyer évről-évre,és nem tisztelik úgy a bajnokokat,ahogy máshol,de szerintem jövőre nem lesz problémájuk vele.

199.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 197.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 00:46

Rafát a szervezők sem tisztelték annyira.Fed minden meccse a centeren volt a négyszeres címvédőt meg letették a második számú pályára,Wimbledonban ez nem fordulhatna elő.Nem Feddel van a bajom,hanem azt nem értem,miért nem mindketten a fő pályán játszanak végig-meg lehetett volna oldani...

200.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 01:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 199.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 00:53

egyetértek.

201.
  • baga
  • 2009.11.15. 06:47
 
 
   

Szerintem ha Nadal megtanulja a nagyszerva utánna pedig pontos, erős labda a vonalhoz stílust,akkor a tenisz nem sokkal lesz különb, mint a magas fiúk lépegető játéka. Egyetértek abban, hogy ez a változás várható, Federer is ilyesmit csinál, a többiek is láthatóan erre törekszenek , sajnos. Azt gondolom, hogy Nadal ebben a stílusban nem lesz olyan magasan kiemelkedő.

202.
  • ihsv
  • 2009.11.15. 10:03
 
 
   

Szia VivaRafa! Már bocs, de hogy salakon az egyik leggyengébb ellenfele lenne. Viccelsz? Verdasco és Djoko az a két ember, aki tuti ellenfélként képes pályára lépni Nadal ellen. Meggyőződésem, hogy Federernek csak akkor volt esélye Nadal ellen salakon (az idén ezért is tudta megverni), ha a már az említett két ember eléggé elfárasztotta. Számtalan szenzációs mérkőzést játszott Verdasco és Djoko Nadal ellen. Nadal óriási meccsen megverte - nem egyszer - mindkettőt. Én emlékszem olyan tiebreak-re Nadal Djoko között, ahol egy-egy labdamenet tartott több percig, LABDAMENET, a jó, az egészséges Nadal ellen. Az a Nadal ellen tudtak így játszani, aki kevesebb, mint 2 óra alatt megverte Federert.
Szoktál te reálisan, elvakultság nélkül beszélni?
Te milyen szemüvegen keresztül szoktál meccset nézni?
Elképesztő a demagóg elvakultságod.
Te vagy az egyetlen ember, aki rendre ki tud akasztani e normális fórumon.
Mondanám, hogy költözz már el, de hát az internet ugye világméretű, akárcsak az irrealizmusod.

203.
  • ihsv
  • 2009.11.15. 10:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 18:40

Fuzzy tökélesetesen igaz a meccsről és az élmezőnyről leírt értékelésed.

204.
  • troy
  • 2009.11.15. 10:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 202.
  • ihsv
  • 2009.11.15. 10:03

Ez igaz, Djoko salakon is nagyon jó volt év elején. Gondolj a római dönőre, 1 szettben alázta Rafát, majd Madridban majdnem megverte. Rafának nem véletlenül "I must improve my tennis" ez minden 3. mondata.

205.
  • troy
  • 2009.11.15. 10:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • troy
  • 2009.11.15. 10:53

Mármint Viva gondoljon vissza... :)

206.
  • Peruzzi
  • 2009.11.15. 10:56
 
 
   

Jó reggelt mindenkinek!

Már nagyon várom a döntőt!!!

207.
  • troy
  • 2009.11.15. 11:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 206.
  • Peruzzi
  • 2009.11.15. 10:56

Jar Jar Binks szebb egy fokkal, mint Radek :)

208.
  • Wheeler
  • 2009.11.15. 13:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 118.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.14. 19:20

Nem, dehogy, a cikk jó.
Sinnet írására írtam, a "szakmaiatlan" szó zavarhatott meg, ami elismerem kissé furán hangzik.

Egyébként faszául nincs Sport 1-em, és persze faszául odatették most is, és faszául megint a döntőröl maradok le, pedig jó kis meccs van kilátásban.
Monfils meg az egyik kedvencem.

209.
  • troy
  • 2009.11.15. 15:38
 
 
   

Djoko ott folytatja, ahol tegnap abbahagyta...

210.
  • Peruzzi
  • 2009.11.15. 15:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • troy
  • 2009.11.15. 15:38

Így igaz.

211.
  • troy
  • 2009.11.15. 15:48
 
 
   

ha ezt az O2-ben is így, akkor a dühöngőben nem lesz min vitatkoznunk......

212.
  • Peruzzi
  • 2009.11.15. 15:52
 
 
   

6-2 az első szett.
Így játszik egy világelső, azaz így kéne neki...

213.
  • troy
  • 2009.11.15. 15:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • Peruzzi
  • 2009.11.15. 15:52

Ez nagyon demoralizáló.

214.
  • troy
  • 2009.11.15. 16:02
 
 
   

na, ennek vége. izgalmas döntő volt. de djoko hihetetlen.

215.
  • troy
  • 2009.11.15. 16:03
 
 
   

Djoko fejébe beépítettek valami chipet gyémántból vagy szénacélból....

216.
  • Peruzzi
  • 2009.11.15. 16:04
 
 
   

Durva a szerb srác!

Reszkess London!!!

217.
  • qazsew
  • 2009.11.15. 16:14
 
 
   

Na most lenne kevés Fed ellen a szerb!

218.
  • qazsew
  • 2009.11.15. 16:17
 
 
   

Ha nem lendül át gyorsan a holtponton, a franciát is vissza hozza a mecsbe.

219.
  • Doctorpete
  • 2009.11.15. 16:17
 
 
   

Lehet, h elkiabáltátok ezt a Dkoko dolgot? Erőre kapni látszik a francia

220.
  • troy
  • 2009.11.15. 16:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • Doctorpete
  • 2009.11.15. 16:17

Én azt mondtam tegnap, ha Rafa agresszívabb, és megcsinálja a bréket, szorosabb lett volna.

221.
  • Peruzzi
  • 2009.11.15. 16:35
 
 
   

Merész gondolat, de a 2. szett Monfils.

222.
  • troy
  • 2009.11.15. 16:39
 
 
   

fontos pontoknál észnél van Djoker egyelőre

223.
  • troy
  • 2009.11.15. 16:41
 
 
   

Hopp, mit mondott Taróczy? nem ülhet évekig a babérjai azután, hogy tegnap megverte a világ legobbját... vagy rosszul hallottam?

224.
  • Doctorpete
  • 2009.11.15. 16:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 223.
  • troy
  • 2009.11.15. 16:41

hülyeséget mondott minden szempontból, a világ legjobbját egy hete verte meg Bázelben... :-)

225.
  • troy
  • 2009.11.15. 16:44
 
 
   

haha! :):):)

226.
  • baga
  • 2009.11.15. 16:47
 
 
   

Nekem úgy tűnik, eléggé hasonlít Djoko barátnője a kedves mamára, ami a szurkolási szokásait illeti.

227.
  • Doctorpete
  • 2009.11.15. 16:47
 
 
   

most nagyon görcsös lett Djoko, és tényleg mintha elfáradt volna

228.
  • Peruzzi
  • 2009.11.15. 16:52
 
 
   

Saját magát verte meg a 2. szettben Djoko.
3-1 re ment, s a 4-1 ért adogatott.

229.
  • troy
  • 2009.11.15. 17:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 226.
  • baga
  • 2009.11.15. 16:47

Hát igen, sokan nem szeretik az ő szurkolási stílusukat. Egyszer láttam Murray mamát is, ő se volt piskóta, bár ott nincsen apuka, ha jól tudom, Judynak kemény asszonynak kell lennie...
Na, 3 szett, nem lemosó meccs, ez jó! Az év uccsó meccse (amit így látunk).

230.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • Doctorpete
  • 2009.11.15. 16:42

Kire gondolsz?Csak nem a Stepanekre?

231.
  • troy
  • 2009.11.15. 17:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 230.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 17:06

LOL :)

Monfils micsinál?????????????????

232.
  • Doctorpete
  • 2009.11.15. 17:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 230.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 17:06

kis buta, egy hete Rogerral játszott :-))
stepanek azt hiszem 8 napja volt

233.
  • troy
  • 2009.11.15. 17:33
 
 
   

na, megszólalt a prókátor :):) :)

234.
  • baga
  • 2009.11.15. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 229.
  • troy
  • 2009.11.15. 17:01

Én is örülök annak, hogy bármi lesz a vége, azért Monfils eléggé helytáll.

235.
  • Peruzzi
  • 2009.11.15. 17:39
 
 
   

Visszavonok mindent amit a Djokora mondtam.

236.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 17:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 232.
  • Doctorpete
  • 2009.11.15. 17:29

Kis buta,csak vicceltem,nem vetted le?Amúgy tudom,mikor ki-kivel játszik,minden teniszt nézek.Sorry...

237.
  • baga
  • 2009.11.15. 17:53
 
 
   

Birom nagyon ahogy Monfils fogadja a szervákat. Általában mindenki jó nagy terpeszben áll, ide-oda ingatja magát, ő meg épp csak egy picit berogyasztja a térdeit,mintha nehezére esne még egy rendes terppeszállás is .

238.
  • Doctorpete
  • 2009.11.15. 17:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 236.
  • Rafain
  • 2009.11.15. 17:51

ok-ok, nincs harag :-))
gondolom, h tudod, de túl magaslabdát adtál. :-)

239.
  • troy
  • 2009.11.15. 18:03
 
 
   

Hát Monfils azok után, hogy 2x visszabrékelt, így elcseszni a tie breaket!

240.
  • Doctorpete
  • 2009.11.15. 18:04
 
 
   

Djoko mindent vitt ebben a két hétben. sztem pont ezért lesz sikertelen a vb-n, de majd meglátjuk. most gratula neki, nagy meccset vívott, megérdemelten nyert összességében mind Bázelben, mind itt, Párizsban.

241.
  • baga
  • 2009.11.15. 18:08
 
 
   

Azért az is látszott ma, hogy Djoko játéka is hullámzó, nagyon nagy önbizalommal ő se mehetLondonba, annak ellenére sem, hogy az utóbbi időben sokat nyert.

242.
  • Russel9
  • 2009.11.15. 18:18
 
 
   

Másfél év után: Djoko is back.
(Viszont télen azt a "kondit" sürgösen helyre kell rakni.)

243.
  • Nemeteva
  • 2009.11.15. 18:26
 
 
   

Sziasztok :)) Az első szett után nem gondoltam volna, hogy ilyen jó kis meccset fognak még produkálni a fiúk :)) Sajnáltam, hogy Monfils így kapott ki...ezzel az erővel akár be is húzhatta volna a döntőt...
Ettől függetlenül grat Nole-nak :))

244.
  • Peruzzi
  • 2009.11.15. 18:39
 
 
   

Gratulálhatunk mind a 2 versenyzőnek :)

A második szettben, Novák a 4-1 ért adogatott, s brékelték, pedig nem volt benne a játékba, Monfils feltámadt, s hozta a szettem.

Az hogy 6-6 ig eljutott Monfils, megadta neki a győzelem lehetőségét, de 7-3 ra kikapott.

Érdekes volt ennyire szélsőséges szetteket látni.

Várjuk, nagyon várjuk Londont!

245.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.15. 18:54
 
 
   
Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 21. 20:34

Kék után eső. Sose az ...

olvass tovább
2012. 05. 20. 01:11

Róma: elődöntők - Már ...

olvass tovább
2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések