Fuzzy Dunlop

2009. 10. 31. 01:05

Igazi csajos dráma Dohában

Igencsak kalandosra vették a lányok a Mesterek Tornája csoportküzdelmeit.

 -

A Fehérek
A világelső Szafina két játék után (Jankovic első győzelme) sérülés miatt adta át helyét a tartalék Zvonarevának, aki egy mérkőzést játszott csupán, - azt is vereséggel zárta - szereplése mégis meghatározó volt. Az orosz lány óriási csatára kényszerítette a dán Wozniackit, aki simán behúzta az első játszmát és a másodikban mérkőzéslabdához jutott, sőt egy pillanatra úgy tűnt meg is nyerte a mérkőzést. De a sólyomszem közbeszólt és a lányok még másfél órán keresztül nyúzták egymást. A döntő szett második felében Wozniackinak már mindkét lába görcsölt, az utolsó játékban gyakorlatilag lépni sem tudott és két pontra a mérkőzés végétől a földön fekve remegett. És megcsinálta. Sírva, de megcsinálta. A mérkőzésvezető, aki úgy érezte, hogy a hátán fekve síró játékost figyelmeztetnie kell időhúzás miatt pedig bekaphatja.

 -

Ezt követően Zvonareva rendkívül sportszerűtlen módon visszalépett és átadta a terepet Radwanskának, aki kifordította helyéről a világot. A lengyel lány országos barátnője a szintén lengyel származású Wozniackinak, de ez általában kevés. Azarenka a simán behúzott első játszma után a második szettben is 5:2-re vezetett ellene és két pontra volt attól, hogy csoportelsőként jusson az elődöntőbe. Wozniacki, aki szüleivel a lelátóról nézte a meccset már összecsomagolt, miután két sima szettben kikapott Jankovictól. Holtfáradtan, de ezúttal mosolyogva. És az élet ezúttal legalább részben visszaadta, amit elvett. Azarenka képtelen volt befejezni a mérkőzést, darabokra esett a szervája és egyre bizonytalanabb játékkal elveszítette a második szettet, a harmadikat pedig végig sem tudta játszani. Mindössze fél órával azt követően, hogy az elődöntéért adogatott, vesztesen hagyta el a pályát és kiesett a további küzdelmekből. Wozniacki továbbjutása több, mint megérdemelt, ezzel szemben Jankovic úgy jutott tehát elődöntőbe, hogy simán kikapott Azarenkától, majd egy nyert játékkal hozta a meccset Szafna ellen és legyőzte a holtfáradt Wozniackit.

A Gesztenyebarnák

 -

A másik csoport élete sem volt egyszerű. Serena nem kímélt senkit, még nővérét sem és három győzelemmel toronymagasan behúzta a csoportelsőséget. Nővére legyőzése után volt vér a kezében és két játszmában verte Gyementyjevát, meghagyva a minimális esélyt Venus címvédésének. A tesó élt a lehetőséggel és nagy küzdelemben legyőzte a feltűnően dekoncentrált Kuznyecovát, aki minden nemzeti érzésen felülemelkedve ma sima két játszmában verte és így kiejtette Gyementyjevát.

 -

 -

Péntek:
Fehér csoport
(8) Jelena Jankovic (SRB) d. (4) Caroline Wozniacki (DEN) 62 62
(10) Agnieszka Radwanska (POL) d. (6) Victoria Azarenka (BLR) 46 75 41 ret
Gesztenyebarna csoport
(3) Svetlana Kuznetsova (RUS) d. (5) Elena Dementieva (RUS) 63 62

Csütörtök:
Fehér csoport
(4) Caroline Wozniacki (DEN) d. Vera Zvonareva (RUS) 60 67(3) 64 
Gesztenyebarna csoport
(2) Serena Williams (USA) d. (5) Elena Dementieva (RUS) 62 64 
(7) Venus Williams (USA) d. (3) Svetlana Kuznetsova (RUS) 62 67(3) 64 

Szerda:
Fehér csoport
(4) Caroline Wozniacki (DEN) d. (6) Victoria Azarenka (BLR) 16 64 75 
(8) Jelena Jankovic (SRB) d. (1) Dinara Safina (RUS) 11 ret. (low back injury)
Gesztenyebarna csoport
(2) Serena Williams (USA) d. (7) Venus Williams (USA) 57 64 76(4) 

Kedd:
Fehér csoport
(6) Victoria Azarenka d. (8) Jelena Jankovic (SRB) 62 63
Gesztenyebarna csoport
(5) Elena Dementieva (RUS) d. (7) Venus Williams (USA) 36 76(6) 62 
(2) Serena Williams (USA) d. (3) Svetlana Kuznetsova (RUS) 76(6) 75

4 hozzászólás

1.
  • Dávid
  • 2009.10.30. 22:20
 
 
   

Klassz összefoglaló Fuzzy ;)

2.
  • Doctorpete
  • 2009.10.31. 13:24
 
 
   

remek cikk!

Serena győzelme szerintem egyértelműnek tűnik, és jelen pillanatban teéjesen megérdemelt is lenne.

3.
  • qazsew
  • 2009.10.31. 16:07
 
 
   

Köszi, hogy a tenisz legalább sorrendben megelözte a búlvárhírt. A Jankovic továbbjutás téleg érdekesen alakult, de nem érdemtelen szerintem. Serena viszont valóban kiemelkedik ebböl a maradék mezőnyből.
A két elődöntő érdekes, mert két-két hasonló alkat áll majd egymással szemben. Ugyhogy a döntö felemás csata lesz és közel sem lefutott. Ha másért nem mert ilyen rövid idő alatt ennyi nagy csatát nem mindig a jobb nyer. A kitartás (mentálisan is) talán még a Grand Slamaknél is döntöbb lesz a csajoknál a végén. Jankovictól már a döntő sem elképzelhetetlen, de ha még a papirforma szerint Williams második menetet rendeznek is majd, Venus egy hét alatt kétszer nem biztos, hogy ki tud kapni a hugitól. Wozniacki elött meg le a kalappal, és nem csak azért mert ezúttal nem adta fel.

4.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.31. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 3.
  • qazsew
  • 2009.10.31. 16:07

muszáj volt foglalkozni Andre ügyével. nem szívesen, de meg kellett futni ezt a kört.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2017. 01. 26. 13:49

14 évvel ezelőtt

olvass tovább
2016. 06. 27. 11:46

Ki mer ma női győztest...

Körülbelül tavaly Wimbledonig a képlet rettenetese...

olvass tovább
2015. 01. 29. 05:24

Ausztrál Open elődöntő...

olvass tovább
2014. 11. 14. 13:59

Nyerni csak pontosan, ...

olvass tovább
2014. 11. 11. 19:18

Puska kellett volna...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések