Fuzzy Dunlop

2009. 10. 18. 21:42

Davigyenko legyőzte Nadalt Sanghajban

Nyikolaj Vlagyimirovics Davigyenko Sanghaj bajnoka, miután kétórás küzdelemben, vesztett játszma nélkül, életében harmadszor győzte le Rafael Nadalt.

Sanghaj döntő

Akárhogy pörgetjük a dolgot, Rafával nincsenek rendben a dolgok.
Utoljára májusban nyert tornát, még a salakos szezonban Rómában. Aztán jött a sérülés és a visszatérés korántsem mondható simának.

A US Open felvezetői versenyein produkált visszafogott játék abszolút érthető volt és New Yorkban Monfils ellen már azt a Rafát láthattuk, akit imádunk. De nem volt szerencséje. Hasfalhúzódást szenvedett és nagyon csúnya verést kapott Del Potrótól. Az újabb, ezúttal rövidebb szünetet követően, múlt héten Cilic élete egyik legnagyobb verésében részesítette és Sanghaj sem hozott feltámadást.

Nadal a döntőig gyakorlatilag egyetlen komoly játékossal nem találkozott. Ljubicic így is sima szettet nyert ellene és még az egykori önmagára nyomokban sem hasonlító Blake is megszorongatta. A év végi sérüléshullának és kiégésnek köszönhetően a mezőny sokkal inkább hozta egy 500-as torna erősségét, hiszen Federer és Murray el sem indult, Del Potro és Roddick pedig az első körben feladta sérülés miatt. Csakúgy mint sokan mások…

A nagyszerű formában játszó Djokovicot éppen Davigyenko takarította el az útból, miután tegnap az elődöntőben három órás küzdelemben, döntő szett rövidítésben verte a szerbet. Nyikolaj nem az a srác, aki megveri a ranglistán előtte állókat, főleg nem kiélezett szituációkban gazdag mérkőzésen. Djokovic legyőzése óriási töltést adhatott Davigyenkónak, ugyanakkor az orosz már 28 éves és a háromórás mérkőzést követően egy nappal Rafa ellen nem sok esélyt jósoltak neki.

Az első szettben Davigyenko ellépett egy breakkel, de Rafának ez nem szokott gondot okozni. 4:2-es vezetést követően Davigyenko újabb break labdákhoz jutott, de szokás szerint beremegett és nem tudott élni a lehetőséggel, sőt röviddel ezután elbukta saját adogatójátékát is. Az elmúlt években ilyenkor nyugodtan le lehetett feküdni aludni, vagy elmenni bevásárolni, mert ugyanaz történt MINDIG.
Nadal nyert. Simán.
Ha egyszer jött a Vamos és Nadal megérezte ellenfele sebezhetőségét, nem volt visszaút. Ezúttal azonban Rafa nem tekerte rá a halálos szorítást ellenfelére, nem vette át az irányítást és nem nyert. Hanem elbizonytalanodott. Öt-négyes vezetésnél játszmalabdához jutott a fáradó orosz ellen, de nem élt a lehetőséggel, a rövidítésben pedig összesen három pontra volt jó. Az elmúlt két hétben egyébként ebben a műfajban harmadik játszmáját veszítette el, ami sokat megmutat jelenlegi állapotáról.

Teljesen passzívan játszik, legtöbbször röviden, így nem csoda, hogy szinte minden labdamenetben védekezésbe kényszerül. A tavasszal megcsodált fonák nyesések egyáltalán nem működnek, második adogatása támadhatóbb, mint valaha és a kiélezett helyzetekben rendre hibázik. A tavasszal még önbizalomtól dagadó spanyol a megmagyarázhatatlan hibák után kétségbeesetten tekinget sajátjai felé, de alig talál ott valakit. Tony Nadal sehol, Carlos Costa sehol. Pedig most lenne rájuk a legnagyobb szükség.

A második játszma sima 6:3 Davigyenko javára.
Nadal természetesen most is rendkívül sportszerűen gratulált legyőzőjének, aki valóban minden elismerést megérdemel, de Rafát ez nem igazán nyugtathatja meg.

Davigyenko - Nadal 7:6, 6:3

Mi lesz Rafával?

+
lesz még világelső
+
soha nem lesz a régi

291 hozzászólás

1.
  • AnDriis
  • 2009.10.18. 21:44
 
 
   

Nem lesz ő már világ első többet...

2.
  • Doctorpete
  • 2009.10.18. 21:56
 
 
   

Teljesen megérdemelten nyert az orosz fiú..
viszont a cikk lényegével egyetértek, és ezt már többen is megfogalmazták. most nem lehet már meccshiányra, formába lendüléásre, netán sérülésre hivatkozni, Nadal nagyon nem a régi, nagyon keresi önmagát.
Feltűnően gyengébb fizikailag, nyerő ütései eltűntek, szervái gyengék (igaz, sosem volt erőssége), és fejben korántsem az, ami korábban volt. egyszerűen rá néz az ember, és nem sz..ja össze magát, már elnézést a vulgárisabb kifejezésért, de tavaszig ezt érezhették, akik Raffával játszottak. nem tudom mennyire talál vissza önmagához, vagy egy másik, szintén fenomenális stílushoz. persze világelső még lehet, de ahhoz nem elég az, amit augusztus óta nyújt.

Még jön pár verseny, ott is eljuthat a legjobb 4-ig, addig általában nincs gondja. sőt, most majd egy hónapot "pihenhet". Korábban írtam, az útkereséssel az a baj, h közben az ellenfelei látják, h le lehet őt győzni. Ezt Federer is megtanulta, pont Nadal kényszerítette rá, h sokszor a vesztesek keserű kenyere jut osztályrészül. Azonban amíg ő a tehetsége miatt tudott újítani, addig Nadalnak a fegyvere nem elsősorban a zsenialitásában, hanem a fizikumában, szorgalmában volt. Most derül ki, h mekkora küzdő, milyen versenyző. Hozzáteszem, sokan életükben nem érnek el ennyi és ilyen eredményt, mint ő augusztus óta. de amíg másnak ez elég, addig neki, addig tőle nem.

3.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.18. 22:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • Doctorpete
  • 2009.10.18. 21:56

csak este tudtam visszanézni a meccset. Rafára szüksége van a tenisznek, vagy jövőre a kosaras srácok lépegetését fogjuk nézni.

4.
  • Elessar
  • 2009.10.18. 22:36
 
 
   

Kiváncsi vok Rafa vissza tud-e térni innen. Év végéig várnék a helyében, de most úgy gondolom ideje lesz lassan Tony bácsika helyett új edzőt keresni.

5.
  • Nemeteva
  • 2009.10.18. 23:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • Doctorpete
  • 2009.10.18. 21:56

Rafa nagy küzdő, rendbe fogja tenni a fejét, ebben biztos vagyok, csak abban nem, hogy ez még az idén sikerülhet :))

6.
  • petamas
  • 2009.10.18. 23:27
 
 
   

Sziasztok!

Szerintem lesz még Nadal a régi. Ahogy Fed-et is temették tavaly és mi lett belőle, Rafát sem kell félteni, össze fogja rakni a játékát. Én majd csak a AO-re várom ezt igazán, de ki tudja.
Tényleg gyanús ez a Tony Nadal távollét. Valahol itt lehet a probléma, vagy legalábbis összefügg. Az első nagy bukta óta tart(RG).

7.
  • Nemeteva
  • 2009.10.18. 23:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 4.
  • Elessar
  • 2009.10.18. 22:36

Nem Tonira kell ujjal mutogatni...egészen más oka van annak, hogy gödörbe került, a sérüléseken túl :(( Egy nagyon családcentrikus, remek emberke vergődését látjuk most, akinek iszonyúan megviselte a lelkét a szülei válása, eltűnt az eddigi, bombabiztos hátország, és hiába 23 éves, nem igazán tudja feldolgozni ezt. Nagyon hirtelen belecsöppent a rideg valóságba, fel KELLETT nőnie...én cseppet sem csodálkozom azon, hogy egyelőre nem látom azt a tüzet a szemében, amit eddig, de hiszem, hogy fogom még látni...

8.
  • Nemeteva
  • 2009.10.18. 23:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 6.
  • petamas
  • 2009.10.18. 23:27

A tengerentúli tornákra a USO és az AO kivételével, nem szokta elkísérni Rafát...meg lehet ezt érteni, 3 kicsi gyereke van, hosszú hetekre nem szívesen hagyja magára a családját...ilyenkor megy Roig Rafával...

9.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.19. 00:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • Nemeteva
  • 2009.10.18. 23:42

"normáisan" nincs ezzel gond. most azonban egész nyáron otthon lehetett:(

10.
  • Nemeteva
  • 2009.10.19. 00:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 9.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.19. 00:05

Ez igaz, de évek óta ez a forgatókönyv, nem idén volt ez így először, csak most tűnt fel, szinte mindenkinek...most visszajönnek Európába, és meglátod, ott lesz mellette Toni...szerintem :))

11.
  • qazsew
  • 2009.10.19. 00:53
 
 
   

Nadalról eddig is tudtuk, döntőben néha Feden kivül is elkapják. Én nem félteném amig ki nem zúg valahol első körben Mr.Nóném ellen. Hogy mostanában ha veszít akkor az csúnya, az még nem ad okot a konspirálásra. Én azt javasolnám neki ha idén nem szerzi vissza a trónt, és mondjuk még Austráliába is mindég akadozik a gépezet, vegyen ki jó hosszú szabadságot. Agassinak is bejött, a lányokról nem is beszélve.

12.
  • matroid
  • 2009.10.19. 09:05
 
 
   

szerintem pont az nem lenne gond, ha elso-masodik korben kizugna neha - ez benen van a pakliban.
itt viszont arrol van szo, hogy amiota visszatert, azota "komoly" ellenfel ellen nem tud nyerni. Es raadasul egyre lejjebb kell venni a lecet. Az hogy murray, djoker vagy fed elveri - teljesen ok. aztan jott potro, aki nagyon megverte - de erre jott, hogy potro is mar a nagyok kozott van. mult heten mar cilic verte, akit akarhogy nezunk, mar nem lehet bepaszirozni a legnagyobbak koze, es most jott davigyenko, aki egyertelmuen nincs a top5-ben. es itt lehet mondani, hogy cilic meg davigyenko elete formajaban jatszott - de erre en azt mondom, hogy nadal miert engedte ezt. orok igazsag: mindenki annyit jatszik, amennyit engednek neki. tegnap az orosz fiunak talcan kinalta a fejet nadal, ahelyett hogy szokasa szerint az orosz megingasait kihasznalva siman hozta volna a meccset.
a tendencia figyelemre melto, es az sem kizart, hogy legkozelebb mar meg egy szintet se tud hozni, is majd stepanek, wawrinka vagy vki mas kapja el a top10-30-bol.
es ez a baj. ha majd mindenki nadal fejere fog vadaszni, lehet hoyg nemsokara mindenki azert fog imadkozni, hogy barcsak nadalt kapnam, vegre elkaphatnam.

13.
  • medvefiu
  • 2009.10.19. 09:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • matroid
  • 2009.10.19. 09:05

Komoly ellenfél /top 10/ ellen május óta játszmát sem nyert.A teljes tanácstalanság, időnként pedig a pánik jeleit vélem felfedezni rajta.Már most is rá vadásznak, minden ellenfele érzi, ha vmikor hát most el lehet kapni.És igen, kell egy jó Rafa a tenisznek máskülönben zsiráfbébiket nézegethetünk a döntőkben.

14.
  • Replica
  • 2009.10.19. 09:48
 
 
   

Semmi gond nincs Rafával! Valamivel gyengébb, mint év elején, amikor szinte legyőzhetetlen volt, de ez éthető, ahogy az is, hogy azt a szintet egy sérülés és hosszú kihagyás után, nem lehet olyan gyorsan visszahozni. Év vége felé amúgy sem szokott úgy szerepelni, ahogy év elején, és most nem számít, hogy kipihent, mivel nem pihenés volt, hanem lábadozás. Ez avereség nem szmít, ez egy nagyon jó Davidenko volt, akinek ez a pályája, ráadásul egy jó Nolét is elintézett.
Jövőre várom a régi Nadalt, majd akkor dől el, hogy hol tart. Majd akkor lesz baj, ha a megszokott, "álmából felkel és nyer" pályáin szenved, mint Monte-Carlo, Roóma és Barcelona.

15.
  • Replica
  • 2009.10.19. 09:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • matroid
  • 2009.10.19. 09:05

Potrotól a sérülés előtt is ki tudott kapni, ahogy Davidenkotól is, úgyhogy ne tegyünk úgy, mintha ez most akkora meglepetés lenne. Ettől nem lett rosszabb, de tény, hogy nincs meg a formája. Majd rádöbbensz, hogy nem így lesz. Tavaly Federert például zsinórban két tornán verte egy Cilicnél és a most Nadalt elkapóknál jóval gyengébb játékos, névszerint: Canas

16.
  • baga
  • 2009.10.19. 09:54
 
 
   

Én úgy érzem, hogy az is baj volt, hogy a tavalyi fergeteges éve miatt sokan már a valaha volt legjobb teniszezőnek kezdték nevezni Nadalt. Még csak 23 éves , ő a legerősebb fejben stb., stb., stb. Aztán megváltoztak a körülmények ( Federer kijött a gödörből, jöttek az újak , szervezete nem bírta az őrült hajtást stb. ) Csak ismételni tudom magam, Nadal nagyon jó játékos, méltán lett világelső, de szerintem neki a saját erősségére, a salakra kellene koncentrálni igazán . A többi borításon nem ő a legjobb , iszonyú energiákat vesz ki belőle, hogy ott is mindig bizonyítani akarja, hogy ő az.Ha képes lesz megbékélni önmagával, akkor felszabadultabban tud játszani megint.

19.
  • dina49
  • 2009.10.19. 10:26
 
 
   

Nem akarok kötekedni, de Nadal a tavaly Wimbi győzelmét meg az idei Australian Open győzelmét meg Federer hullámvölgyének köszönheti! Szerintem!

20.
  • szevike13
  • 2009.10.19. 10:34
 
 
   

Pompás tájékozottság a Nadal család üzleti ügyeiben,gondolatolvasással párosítva, és természetesen most sem maradhat el a Fed fikázás! Rég jártam erre de nem változott semmi!

21.
  • szevike13
  • 2009.10.19. 10:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • Replica
  • 2009.10.19. 09:54

Pontosítok: az a balfácán Fed 2007.-ben kapott ki Canastól!

24.
  • dina49
  • 2009.10.19. 11:00
 
 
   

Te vagy papagáj voltál előző életedben vagy diktafon!

25.
  • toki22
  • 2009.10.19. 11:01
 
 
   

Úristen milesz veled Nadal, elvesztettél egy döntőt.:D Szerintetek rossz formában van aki eljut egy ekkora torna döntőjébe?? Az ,hogy sok szettet veszít nemjelentheti azt,hogy felnőnek hozzá a többiek?? Szerintetek nem motivált az aki sorra ottvan a versenyek végjátékaiban??
A másik dolog,hogy egy profi nem úgy működik mint egy amatőr lelkivilága. Ha meccset játszik vagyis dolgozik akkor csak a munkájára figyel 100% osan és nem érdekli az hogy a barátnője körme tegnap letört.
Egyre többen megfogják verni mert egyre többen tudják mit kell ellene játszani.
Az ,hogy rövidebben játszik annak meg az a magyarázata,hogy az ellenfelek hosszan játszanak ellene,így sokkal többet lerövidül.
Vamos Rafa

26.
  • szevike13
  • 2009.10.19. 11:03
 
 
   

Legjobban az zavar,h magánvéleményt csak te fogalmazhatsz meg,ha más teszi már visítasz.

29.
  • erisen
  • 2009.10.19. 11:12
 
 
   

:o!!!
Ez de durva!!!
Szerintem meg a Mars a Jupiter és a Szaturnusz együtállása okozta a problémát,+ Raffa csillagjegye tovább rontotta a helyzetet.Összeesküdött az univerzum Raffa ellen!!
Ne már...
Miért jön ide már megint Federer? Nem is indult...
Davydenko jobb volt tegnap. Pont. Megérdemelte. Mint amikor Raffa nyert akkor ő volt a jobb. Miért kell ezt másra kenni mindíg? Nehogymá' a gazdasági világválság miatt kapjon ki Raffa...
Szerintem Federer meg a US openen azért kapott ki Del Potrótól,mert a szállodai szoba ablakát Toni bácsi ablakgyártó cége szállította,és (direkt) nem zárt jól,egész este beszűrődött a zaj+a szél,Fed kialvatlan volt és vesztett...
Összeesküvéselmélet RULEZ!

30.
  • szevike13
  • 2009.10.19. 11:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 25.
  • toki22
  • 2009.10.19. 11:01

A baj nem az,h sok szetet veszit,hanem az,h egyet sem nyer a komolyabb ellenfelek ellen.Az a mentális fölénye nincs meg amivel eddig a szoros kiélezett meccseket hozta.

32.
  • szevike13
  • 2009.10.19. 11:27
 
 
   

Madridban és a Garroson is játszott,tehát nem volt sérült!

34.
  • titti
  • 2009.10.19. 11:54
 
 
   

A válság egyedül a Federer-Nadal szurkolói egymás mellett elbeszélést nem sorvasztotta el. Tisztelet a kivételnek, azaz a tárgyilagos, objektív rajongóknak.
A témához annyit szólnék hozzá, hogy már Federer esetében is kiderült, hogy hosszútávú prognózisokat gyártani felesleges, lám a svájci fényesen rácáfolt az őt már temetőkre. Így aztán Nadalról sem lehet bizonyosan kijelenteni, mi lesz vele jövőre, ahogyan egyébként a most feltörekvő illetve hullámvölgyben lévő többiekről sem. Részünkről inkább legyen bizalom, ha nem is konkrétan X, vagy Y irányába, de a jó tenisz érdekében mindenképp!

35.
  • Replica
  • 2009.10.19. 12:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • dina49
  • 2009.10.19. 10:26

Semmi hullámvölgy nem volt, főleg az idei AuSOpenen. Federer jól játszott, csak Rafa még jobban. Tavaly wimbledon meg nem véletlenül minden idők egyik legjobb mérkőzése... az egy rossz Feddel nem lehetett volna az!

36.
  • Replica
  • 2009.10.19. 12:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 24.
  • dina49
  • 2009.10.19. 11:00

Ennyi amit hozzá tudsz fűzni!

37.
  • Replica
  • 2009.10.19. 12:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 32.
  • szevike13
  • 2009.10.19. 11:27

Sérülten játszott. maga is mondta, hogy nem volt képes az őt régebben jellemző, sikeres mozdulatokra, azaz be volt határolva. Ezért játszott olyan röviden soderling ellen, akit Rómában lemosott a pályáról.

38.
  • Replica
  • 2009.10.19. 12:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 25.
  • toki22
  • 2009.10.19. 11:01

A vicces az, hogy a Federeresek egy-egy Fed győzelem után kikáltják, hogy megvan Nadal ellenszere. 2007 Hamburg és idén Madrid után is ezt mondták. Kis bibi, hogy Fed 2 év után tudta megverni Rafát....

39.
  • petamas
  • 2009.10.19. 12:42
 
 
   

Valóban szóba hoztam Fed-et, tényleg csak a pozitív példa miatt (gödörből kimászás, ugye).
Azért, ha már témánál vagyunk Fed az idei év második felében végigverte a top 5 játékosait, ami ugye nem csak Nadal távollétének köszönhető.
Év elején ezektől a játékosoktól kikapott. Tehát kijelenhetjük, hogy kimászott egyfajta gödörből. Ez egyébként végig lett rágva már nem egyszer.
Szerintem Nadal is össze fogja szedni magát, csak ennyit szerettem volna mondani.

40.
  • petamas
  • 2009.10.19. 12:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • Replica
  • 2009.10.19. 12:11

Én úgy látom, sok hozzászólásból, hogy majdnem mindenki szeretné a régi Rafát, még azok is sokan, akik nem rajongói. Akkor minek ez a nagy ellenségeskedés?
Ő egy színt visz a mai teniszbe, szükség van rá. Ez a mezőny jóval szürkébb lenne Rafa nélkül. Mondom ezt Fed szurkolóként.
Mint sportolót és embert nagyon nagyra tartom Nadalt. A tenisze annyire nem jön be, de ez szubjektív, ezen vitatkozni nem érdemes.

41.
  • szevike13
  • 2009.10.19. 12:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • Replica
  • 2009.10.19. 12:11

Úgy látszik,az idén nem csak Fed hanem néhány másik játékos is talált "nadalellenszert", persze tudom Rafa nem játszik gyengébben, csak sérült és vagy volt sérült,meg ilyenkor máskor sem szokott,meg különben is gazdasági világválság van,és Fedet Canas is megverte.

42.
  • petamas
  • 2009.10.19. 13:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 41.
  • szevike13
  • 2009.10.19. 12:52

:)

43.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.19. 13:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • Replica
  • 2009.10.19. 12:11

Viva, Replica, nem is értem miről beszéltek. 6 nyerő, 28 hiba mellett...
Teljesen szétesett fonák, rövid-erőtlen tenyeres, a szervája nem hogy nem javult, hanem gyengült.
Minden elképzelés nélkül játsza végig meccseit. Tegnap Davigyenko tálcán átnyújtotta a mérkőzést, amire Rafa úgy reagált, hogy a szettlabdánál egy 100%-os ziccert feladott lacsapásra.
egyenlőre Federer fényévekre van, sztem kár szóba hozni. és nagyon-nagyon drukkolok Rafának, mert szüksége van rá a teniszre és nagyon jó srác. de ne keverjük a szezont a fazonnal.

44.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.19. 13:31
 
 
   

amit pedig leírtá Tonyval kapcsolatban az érdekes és plusz info. köszi.

46.
  • erisen
  • 2009.10.19. 13:43
 
 
   

Nem értetted meg a mondanivalómat. Nem mondtam hogy ez a fene nagy válság nem tesz tönkre embereket.
Csak azt hogy mindig valami összeesküvést kell keresni Nadal vereségében...
Mikor láttál más rajongóktól (Fed,Djoker,Murray,Roddick...) hogy azért nem nyert a kedvence mert a meccs előtt elrabolták az ufók és az ütőjét sunyiban áthúrozták...
Év elején mikor Nadal nyert,neki gratuláltunk,elismertük. Tényleg jó volt.
Most másnak kell gratulálni...van ez így.
De lesz még jövőre jó Nadal.

47.
  • Rafa007
  • 2009.10.19. 16:31
 
 
   

Ennyit vitatkozni gyerekek... Megáll az ész.
Gyenge volt most Rafa, de nem felejtett el teniszezni. Nem volt ott a pályán fejben ez látszott. Valami nincs rendben, mert eddig én nem láttam őt látványosan boszankodni egy elhibázott ütés után. Mondjuk az is igaz ritkán hibázott eddig. Jövőre bőven látunk még jó FED-RAFA meccseket. Ennek szurkoljunk!!!

Teniszezik közületek valaki??
Mi lenne ha egyszer rendeznénk egy szurkolói mini tornát valahol?
El lehetne dönteni a vitákat a pályán. :))
Persze a végén a sör sem maradhatna ki! ;)

48.
  • Sirona
  • 2009.10.19. 16:52
 
 
   

Sziasztok!

Azt sosem könnyű megemészteni, ha a kedvenc játékosunk nem játszik jól - és Nadal most nem játszott jól -, de ebbe nem kell belekeverni, hogy bezzeg más játékos mikor mit csinált. Más is volt sérült, másnak is voltak magánéleti gondjai, vagy egyszerűen csak rossz napja. Ez alól Nadal sem kivétel. Nagyon tehetséges játékos, de ő is csak ember.

49.
  • matroid
  • 2009.10.19. 17:54
 
 
   

nadal azert kulonleges eset.
szerintem nem jatszik lenyegesen gyengebben, mint regebben, sok mindenben eleri csucsteniszinek 90%-at.
de akkor miert nem gyoz tovabbra sem? hiszt a tavaszi formajanak a 90%-a is eleg lenne a vilagelsoseghez.
na itt van a kutya elasva. nadal olyan, mint egy turbodizel, azaz a teljesitmenye nem linearis. ahogy emeli a fokozatot egyre jobb es jobb, de van egy szint ami felett oriasit ugrik a jateka. vegyuk eszre hoyg tavasszal vagy tavaly wimbledonban nemcsak eros volt, de kreativ is. elkepesztoen dolgokatr muvelt a palyan. de ehhez neki kell a magas tempo.
es most ez nincs meg, es vele nincsenek meg a zsenialis megoldasok. es igy mar verheto.

miert is irom ezt.
csak azert, mert szerintem nincs is olyan messze a csucsformajatol mint hisszuk. meg a turbo nem kapcsolt be.

50.
  • dina49
  • 2009.10.19. 18:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 49.
  • matroid
  • 2009.10.19. 17:54

Nem kapcsolt még be a turbó, de miért nem?

51.
  • matroid
  • 2009.10.19. 18:31
 
 
   

fel a serulestol. szerintem tudatalatt nem meri tiszta erobol nyomni a sajat jatekat. itt mar tenyleg psziches dolgokrol beszelunk, es ezeket nem lathatjuk.

52.
  • dina49
  • 2009.10.19. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 51.
  • matroid
  • 2009.10.19. 18:31

Akkor ha nem tud mást kitalálni, megragad ezen a szinten? Gondolom ez lehet leginkább, ami nyomasztja! Mert azért valami újnak már meg kéne mutatkoznia!

53.
  • qazsew
  • 2009.10.19. 18:57
 
 
   

Öcsém! Én meg már kezdtem azt hinni, hogy nincs baj Nadallal, erre itt néhány magvas hozzászólás egyre inkább elbizonytalanit ezen hitemben. Miss Univerzum az igen, lehet depressziós mert világválság van, de Nadal ? Ja, hogy Toni nincs ott és a család így meg ugy, az mindjárt más.
Én meg azt találtam ki, hogy azt fontolgatja egy ideje, hogy felhagy a tenisszel és már sunyiba arra gyúr, hogy Casillas utódja lesz a Real kapujába. Már előre látom mekkora védéseket fog bemutatni:)

54.
  • Dávid
  • 2009.10.19. 21:31
 
 
   


Én annyit még hozzátennék, hogy szerintem már tavasszal is voltak problémái Rafának. A salakszazon legelejétől valahogy gyengébb volt, jó persze így is nyerte a tornákat de ami nekem feltűnt már akkor, hogy sokkal a több tőle a hiba, tompábbak az ütései és vhogy az egész játéka egy gyengített változat volt a korábbi Nadal-nívóhoz képest. És ez még Madrid elött volt amikor asszem még nem volt sérűlt. Igazából én baromira tarottam tőle, hogy baj lesz a Garroson és hát sajnos lett is:(
de tökmindegy, ez igazából nem is érdekes, az a lényeg, hogy jöjjön rendbe lelkileg és testileg is és folytassa ott ahol pl az idei ausztrál open után volt. Vamos Rafa!:)

55.
  • matroid
  • 2009.10.19. 22:14
 
 
   

akkor egy kis matek. k ilesz a vilagelso ev vegen?

A top4 jatekosnak leirom a jelenlegi pontjait, illetve levonom ezekbol a tavalyi pontokat (amiket iden meg levonnak toluk).
jelen 2008 nelkul
federer 10 805 9855
nadal 9 095 8845
djoker 7 950 6500
murray 7 390 6040
potro 6 315 5745

Meg a hatralevo versenyeken lehet szerezni cirka 2800 pontot (basel+parizs+london). Azaz matematikai eselye mar csak nadalnak van, hogy ev vegi vilagelso legyen. Ebben az a szep, hogy nem is tunik lehetetlennek (persze ehhez kell jelentos formajavulas).


56.
  • Viktor61
  • 2009.10.19. 23:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • matroid
  • 2009.10.19. 22:14

Meg Fednek:):)....márhogy van esélye,az elsőségre.

57.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.19. 23:44
 
 
   

nem temetjük Rafát, ha valaki félreértette volna.

58.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.19. 23:47
 
 
   

neked:) tényleg nem tudtam ezeket a dolgokat és érthetőbbé teszi miért nincs Tony a porondon. alapban mi is az építőiparból élünk (http://www.hg.hu/) és valóban nem nagy mulatsát az élet ezen a területen. Rafa nyílván nem ezért van gödörben és sok vitájuk volt az utolsó időkben Tonyval egyébként is. alapvetően azt tartom a legnagyobb gondnak, hogy jelét sem látom annak, hogy változtatna stílusán, de erről beszéltünk már sokat.

59.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.19. 23:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 54.
  • Dávid
  • 2009.10.19. 21:31

egyetértek azzal, amit írtál. furcsa visszagondolni, de a salakos szezon második felében már tényleg nem volt top formában, de akkor olyan önbizalommal játszott és a játékosok annyira tartottak tőle, hogy ez a madridi elődöntőig nem okozott igazi problémát.

60.
  • Nemeteva
  • 2009.10.20. 00:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 58.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.19. 23:47

És még mennyi mindent tudnánk mondani, amit nem tudsz :)) De ide nem írom le, mert abból csak nagy vita lenne, arra meg nincs szükségem, és Vivának sincs :))

61.
  • Doctorpete
  • 2009.10.20. 06:13
 
 
   

Azért olyan "vicces", hogy legyen szó bármilyen írásról, a végén kikerekedik belőle egy Nadal kontra Federer vita... :-)

Mindenki tudja a frankót, mondja valós, vagy vélt igazát, és persze - beleértve engem is-, sztem nagyon kevesen tudják ezt a párharcot megítélni objektíven. Ezért sem megyek bele, h mi az, amit egész egyszerűen röhejes, h felhoztok Nadal védelmében, és ugyanezért nem hozok fel párhuzamokat Federer javára, mert akkor rám is lehetbne ezt a jelzőt illetni. de ettől szép a sport, és ez a fórum is, amíg normál keretek között marad!

Nemeteva, remélem azért a héten majd vminek te is fogsz örülni! :-)

62.
  • Doctorpete
  • 2009.10.20. 06:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • matroid
  • 2009.10.19. 22:14

Matroid, érdekesen alakulhatnak valóban a számok, és azért Fednek nagyon minimumon kell teljesítenie, Raffanak meg gyakorlatilag a hátralévő két versenyt nyernie (Baselben ugye nem indul) kell ahhoz, h bármiféle váltás is bekövetkezzen az élen. Ahogy Fuzzy mondta még augusztus közepén, ha Fed nem bénázza el a US-t nagyon, és nem tette, nagyon maflának kell lennie, h elveszítse az első helyet évvégén.

63.
  • Nemeteva
  • 2009.10.20. 10:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 61.
  • Doctorpete
  • 2009.10.20. 06:13

Köszi :)) Nem dőltem a kardomba, mert Rafa kikapott, majd máskor nyer :))
Sok minden másnak tudok örülni a héten, a Rafa vs Fed párharc meg dőljön el a teniszpályán, az az igazi, nem pedig az, hogy itt gyilkolják egymást a szurkolóik. :)

64.
  • baga
  • 2009.10.20. 11:49
 
 
   

Szerintem a Rafa versus Federer párharc már eldőlt, augusztusban a UO-n, bár nem is játszottak egymás ellen.. Megértem, hogy a Rafa rajongói ezt nem akarják tudomásul venni, kérdés, hogy Rafa mikor képes szembesülni evvel.

65.
  • Replica
  • 2009.10.20. 13:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 64.
  • baga
  • 2009.10.20. 11:49

Hogy érted, hogy eldőlt? Federer nem a pályán, Nadal legyőzésével lett újra világelső! Rafa a pályán, többszőr legyőzve a svácit szerezte meg a világelsőséget!

66.
  • petamas
  • 2009.10.20. 13:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 64.
  • baga
  • 2009.10.20. 11:49

Örökre eldőlt? Vagy csak idén? Rafa nyilatkozta valahol, hogy nem dőlt még el? Vagy ezek csak találgatások?

67.
  • Nemeteva
  • 2009.10.20. 13:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 64.
  • baga
  • 2009.10.20. 11:49

Azt értsd már meg, kérlek, hogy engem nem érdekel, hányadik Rafa a világranglistán! Akkor is Neki szurkolnék, ha 50. lenne, akkor is a kedvencem marad, ha majd visszavonul. Fedet teljes mértékben elismerem, de bocsáss meg, nem szeretem. Nagyon régóta szeretem a teniszt, mindig volt 1-2-3 játékos, akinek szurkoltam, szerettem a játékát, de egyikre se tudtam soha azt mondani, hogy az abszolut kedvenc. Aztán 2004-ben láttam a DC döntőben a Rafa vs Andy meccset, és azóta van kedvencem. Biztos bennem van a hiba :))

68.
  • szevike13
  • 2009.10.20. 14:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • Replica
  • 2009.10.20. 13:01

Talán javasolnod kellene az ATP-nek a szabálymódosítást! Világelső csak az lehet, aki Rafát győzi le. Más legyőzéséért nem jár pont.Érdekes ranglista lenne!

69.
  • dina49
  • 2009.10.20. 14:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • szevike13
  • 2009.10.20. 14:15

A nadalisták szerint, nagyobb érdem az, amit Nadal véghezvitt, miszerint a nagy Roger Fededert agyonverve ért fel a trónra! Sajnos Federer ezt még meg sem próbálhatta, tudjuk miért! De biztos lesz még lehetősége!

70.
  • Turin
  • 2009.10.20. 15:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 67.
  • Nemeteva
  • 2009.10.20. 13:09

Tuti. :D

71.
  • iCreator
  • 2009.10.20. 17:13
 
 
   

Ej már megint a régi vita és én oly sokban részt vettem, szintekre lesüllyedve, miközben ez valójában a szív döntéséről szól, melyet megrontunk a sokszor végletekig eltorzított érvelésekkel. Nos, a Nadalisták általában egyetlen "ütőkártyájukkal" próbálkoznak, mégpedig a híres Fed-Nadal mérleggel, a 7-13 -mal.
E fórom több híres Nadalistája a (Nadal) meccsek elemzésekor rengetegszer kitér arra, hogy éppen milyen pályán kap ki vagy nyer Rafa. Mint pl. most Davy győzelménél is egyből előjött, hogy ez Davy kedvenc pályája (kemény), míg Nadal nem ezen a legjobb, miközben Davy meg salakon gyenge. Arra akarok ezzel kilyukadni, hogy ilyenkor és minden más alkalommal a Nadalisták jelentőséget tulajdonítanak a pálya borításának, de egy alkalommal ezt sosem teszik: amikor a Fed-Nadal mérleget nézik. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a rendkívüli tényt, hogy Nadal csak salakon vezet 9:2-re, míg a többi borításon Fed vezet 5:4-re. Ebből az is látszik, hogy bár négyszer-ötször kevesebb salak torna van, mégis sokkal többször csaptak össze salakon, vagyis Nadal kedvenc borításán, amelyen kétségtelenül ő a legjobb. Kérem szépen pont Nadal az, aki jelzi és bizonyítja, hogy milyen nagy jelentősége van a teniszben a borításnak, hisz pont ő az, aki lévén a legjobb salakjátékos, sőt lévén a leggyorsabb és legjobb erőnléttel rendelkező játékos, mégse volt képes "nagy mutatványokra" vagy sok győzelemre keményen és füvön. Míg Fed ott volt mindenhol. Ott volt a salak döntőkben is, míg Nadal mindössze egyszer jutott el kemény GS döntőbe. Még füvön is el van maradva minden téren Fed-től, hisz Fed több fű GS-t nyert és több fű döntőbe jutott be és egymás ellen is jobban áll fű GS-en (2:1). Igen, 2008-ban és egyetlen kemény pályás GS-én (AO)sorozatban megfogta a gödörben lévő Fed-et, de a tenisz nem két játékosról szól. Fed eddig 15-ször nyert Gs-t, ami azt jelenti, hogy 15 GS döntőben verte meg az éppen vele szemben játszó játékost, bárki legyen is az. A másik nagyon fontos tényező, amit Fuzzy is gyakran emleget és amit legtöbben itt képtelenek megérteni, az a játékstílus milyenségének jelentősége. Igen, Fed-nek nem igazán jön be Nadal játékstílusa (bár valójában alig jön be valakinek:), Fed-nek rendkívül precízen és agresszíven kell játszania ellene és még valahogy le kell kezelnie az egekbe pörgetett fonák oldalt is. De mint tudjuk Potro-nak pl. bejön Nadal stílusa, sőt újabban Cilic-nek is, így ha mondjuk Nadal úgy fejezi be pályafutását, hogy Potro-nak vagy akár Cilic-nek jobb mérlege van ellene, attól még Potro-t és Cilic-et nem fogjuk nagyobb játékosnak tartani, főleg mivel Fed meg többször agyonverte őket. Nekem a szívem és az eszem is azt mondja: Fed a legjobb, de ahhoz, hogy nekem ő legyen a legjobb, ahhoz a szívem is elég lenne. Mint már többször írtam, az ilyen viták értelmetlenek, pont a meggyőzés lehetetlensége miatt. A szívet nehéz leérvelni. Mindketten óriási sportemberek és hihetetlen, hogy ők vannak nekünk és a tenisznek. Becsüljük meg amíg lehet. Imádom ezt a sportot.

72.
  • dina49
  • 2009.10.20. 17:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 71.
  • iCreator
  • 2009.10.20. 17:13

Na itt most annyi tényt közöltél, hogy a nadalisták szívvel-lélekkel fognak cáfolni! :-)

73.
  • Doctorpete
  • 2009.10.20. 18:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 71.
  • iCreator
  • 2009.10.20. 17:13

érvelhetsz te is, én is, ő is, ők is bármivel, a lényeg, sosem fogja a két "tábor" ezt a vitát eldönteni, megoldani. Én is úgy gondolom, amikor a "ki a jobb" című dolgot nézzük, egy pályafutás egészét kell nézni, az ott elért mutatókat, eredményeket, és nem a két élmenő párharcát. ezek az összadatok abszolút Fed előnyét mutatják, ezen nincs mit vitázni. ha ezt nem látják be a Nadal hívők, ill. ha a 7-13 az egyetlen ütőkártya, az nem a Federer drukkerek szegénységi bizonyítványa...

amúgy a két játékost majd akkor vessük össze, amikor Nadal is elérte a 28 éves kort, és még tényleg játszik is...

75.
  • Nemeteva
  • 2009.10.20. 20:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 70.
  • Turin
  • 2009.10.20. 15:34

Nem baj, vállalom :D

76.
  • Nemeteva
  • 2009.10.20. 20:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 72.
  • dina49
  • 2009.10.20. 17:29

Cáfollak :)) Semmi bajom azzal, amit iCreator írt...az utolsó 5 mondatával pedig a legteljesebb mértékben egyetértek :)

77.
  • petamas
  • 2009.10.20. 20:14
 
 
   

De az sem vitás, hogy Nadal a jelenkor legjobb salakos teniszezője. Ennek lehet örülni, senki nem vitatja. Federernek szerintem semmi szégyenkezni valója nincs a salakos teljesítményével. Sorozatos RG döntők, stb.

78.
  • comeonroger
  • 2009.10.20. 22:08
 
 
   

Megint előkerült a "ki a jobb"-téma. A gond az, hogy vitázni azon lehet, aminek van alapja, kiindulópontja, de ennek nincs.
Nem tudom, emlékszik-e közületek valaki egy nagyon hasonló szitura a múltból. Bizonyos Patrick Raftert (2. GS-győzelme után) kezdtek egekbe magasztalni és Pete-tel egy szintre helyezni. Egy újságíró ostobaságában odáig ment, hogy feltette Pete-nek a kérdést: mi a különbség közte és Rafter között. Sampras csak elmosolyodott és röviden így válaszolt:"10 Grand Slam."
Tudom jelen esetben hasonlatom sántít, mert itt a különbség csak(!) 9 Slam...:-)))))))

79.
  • Doctorpete
  • 2009.10.20. 22:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • comeonroger
  • 2009.10.20. 22:08

ott a pont :-D

81.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.21. 00:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • Replica
  • 2009.10.20. 13:01

Pont a madridi döntő hozott fordulatot, de ez a cikk meg sem említi Federert, mert az utóbbi időben Rafa nem tőle kap ki. hagyjuk Fedet pihenni:)

82.
  • Replica
  • 2009.10.21. 00:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 81.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.21. 00:01

Milyen fordulatot hozott kettejük párharcát illetően? Fed 2 év után tudta őújra megverni... majd ha sorozatban képes lesz rá mondhatjuk, hogy fordulat történt.

83.
  • Replica
  • 2009.10.21. 00:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 71.
  • iCreator
  • 2009.10.20. 17:13

Amióta Fed GS-t nyereget, ki tudta megverni füvön? Nadal! 5 év után ütötte le a trónról! Emellett már rögtön a első füves döntőjükön szettet rabolt tőle, a másodikon már két szettet! Fed az RG sosem jutott tovább 1 szettnél ellene!
Nadal keménypályás GS-en is megverte Federert, azaz minden borításon verte!! Fed csak füves GS-en tudta legyőzni Nadalt! Rafa füvön, hardon és salakon is!
Rafa le tudta győzni Fedet a saját pályáin(fű és hard) míg Fed sorozatban négyszer kapott ki a Garroson! Azaz, Nadal nagyobb tettet hajtott végre, hiszen Fedet a saját terepén taszította le a trónról! Fed ott kapott ki tőle, ahol 2003-óta verhetetlen volt! Ha azt nézzük, hogy ki az eredményesebb, akkor egyértelmű Federer az... ha azt, hogy ki a jobb teniszező, akkor nem is kérdés: Nadal!

84.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.21. 00:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 82.
  • Replica
  • 2009.10.21. 00:21

olyat, hogy Rafa azóta pl nem nyert tornát. nem emiatt az egy meccs miatt, de ha azt gondolod, hogy az egymás ellen lejátszott meccsek nem számítanak, mert "fáradt" és "sérült" volt, akkor szokás szerint csak az egyik felet nézed. azt nem, hogy Fednek milyen töltést jelentett Rafa legyőzése salakon és hazai pályán. de nem kezdem újra a vitát ezredszer is. a cikkben meg sem volt említve Federer neve. tudod mit mondanak arról, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe?

85.
  • Nemeteva
  • 2009.10.21. 00:41
 
 
   

Rafa golfozik, Fed babázik, jó éjt Mindenkinek :))

86.
  • qazsew
  • 2009.10.21. 01:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 83.
  • Replica
  • 2009.10.21. 00:29

Szerintem is, most írtóra Nadal a legjobb:)

88.
  • petamas
  • 2009.10.21. 10:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 84.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.21. 00:32

Én hoztam szóba, mint már le lett írva. Annyit találtam írni, hogy Fed jó példa lehet Nadalnak, hogy sokan leírták, mégis ki tudott jönni a gödörből.
Az más kérdés, hogy ekkor sokan ugranak bizonygatni mekkora király az ő kedvencük.
Persze, hogy a Nadal fanoknak ő jobb teniszező, mint Federer. Ez természetes. Igazán összehasonlítani őket majd a pályafutásuk végén érdemes.
Volt egy időszak, amikor nem csak salakon nyert Nadal Fed ellen, ez egyelőre egy rövid időszak volt, várjunk még a nagy kijelentésekkel. Meg majd évek múlva meglátjuk, képes e Rafa tartani a szinvonalat tornagyőzelmek tekintetében.
Sokan voltak a csúcson rövid ideig, amikor kijelentették, hogy az az ember a legnagyobb lesz, aztán visszaestek. Az a ritka, hogy valaki hosszú éveken keresztül tartja a legmagasabb szintet. Reméljük Rafa ilen lesz, de nem biztos.

89.
  • erisen
  • 2009.10.21. 10:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 83.
  • Replica
  • 2009.10.21. 00:29

Ha még nyer 9GS-t (amiben USO is van) akkor elhiszem hogy jobb játékos. De nem sok ideje van már.Az idő már nem Nadalnak kedvez...Sokkal inkább Potronak,Murraynek,Djokovicnak. Dehát nekik még 14 ill. 15 hiányzik.
Magát a "kiajobb"-ságot tudom hogy nem GS-ben mérik de ez az egyértelműen legfontosabb faktor egy "kiajobb" képletben ha súlyozni szeretnénk. Ami nem számszerűsíthető az:
-a hihetetlen eleganciával ütött,izzadtság mentes halálprecíz egykezes fonák
-parittyaszerű, az alapvonal közelében valószerűtlenül lecsapódó tenyeres
-káprázatos röpték
-a lehető legszínesebb ütés repertoár
-játékstílus változtatása(ha kell mérkőzés közben),képesség a megújulásra
-fantasztikus energiatakarékos mégis nagyon magas hatásfokú játék
-sebészi pontosságú szervák,melyek ha kell,nagyban segítik a hullámvölgyben
-nagyszerű (bár nem extra) lábmunka
-higgadtság
-sportszerűség,ellenfél tisztelete,(nem ál)szerénység
-a régi legendák is elismerik (Borg,Laver,Agassi,Sampras)
-fizikailag lehetetlennek gondolt ütések sorozata (lásd jútyúb)
-leheletfinom rövidítések
-képesség a különböző stílusok elleni helyes taktika megválasztására
-soha nem látott kiegyensúlyozottság (22 GS elődöntő zsinórban,1000ÉVES REKORD!)
-játék tempójának variálása labdamenetekben
-legszínesebb taktikai választék,képesség a megvalósításukra gyakorlatban
-a játék minden egyes elemében kiemelkedik az átlagtól
-fél év, és minden idők leghosszabb No.1 pozícióban eltöltött hetek száma (bár ez számszerűsíthető...)

A feniek egynémelyikével rendelkeznek bizonyos játékosok,de minddel senki!
Ennyire komplex játékos soha a tenisztörténelemben nem volt eddig.
Hát hirtelen kb. csak ennyi számszerűsíthetetlen adat lenne a képletben.
Szóval azt hiszem én inkább Borgnak,Lavernek és Agassinak (ezek a bácsik értenek ám hozzá+hiteles amit mondanak)+ a saját szememnek elhiszem...
Ja hogy ne legyen OFF:
Szép volt Davydenko. Megérdemelte,nagyszerű formában volt az elmúlt 2 tornán.
Nadalnak sok sikert,szívből kívánom hogy sikerüljön megtalálni a saját játékát.
Vagyis inkább egy újat mert a régiben ennyi volt,eddíg tartott szvsz.
Én eddig nem láttam miben fejlődött a visszatérése óta. Amiben nagyon kéne az a szerva... Kívánok mindenkinek nagyon fincsi TMC-t+Baselt+Párizst.
AUSO-n meg szvsz minimum 5-en(de inkább 6) indulnak reális főesélyesként...

90.
  • petamas
  • 2009.10.21. 11:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 89.
  • erisen
  • 2009.10.21. 10:41

Rafa vonatkozásában az általad leírtakban a megújulásra való képesség a kulcs.
Véleményem szerint Federer azért képes már több teniszgeneráció óta a csúcson lenni, mert mindig lépes volt a játékát az adott körülményekhez igazítani.
Fuzzy is ezt hangsúlyozza Nadalnál, több tekintetben meg kellene újulnia, fejlődnie.

92.
  • qazsew
  • 2009.10.21. 19:47
 
 
   

Safin elkapta Davigyenkót. Akkor most ő a legjobb ?

94.
  • qazsew
  • 2009.10.21. 20:07
 
 
   

21 GS sikerrel! Nem csak Nadal képes megérinteni Fedet ugyanis, ha elfelejtetted volna.

Fejlődik ? Hát mikor, hogy. Kicsit vissza felé megin elöre, és sokat jobbra meg balra. Kábé változik esetleg. Borg a fanyelűjével valszeg lesöpörné a maiakat ugy ahogy vannak. Persze csak ha náluk is fanyelü lenne. És forditva.

Kábé mindenki azon van!

Ha jól értem, ha elég sokat nézem Fedet, marha jó leszek. Mindenesetre annál jobb ha nem tenném. Kezdem érteni mit csinálhat az üres idejében egy teniszező.

Szegény Sampras meg eccerüen nem jókor született.

95.
  • Doctorpete
  • 2009.10.21. 20:45
 
 
   

Viva, személyes véleményem, kérlek ne haragudj meg érte: de ahogy te szívből utálod federert, az már hihetetlen. olvassd végig, sokkal inkább te degradálod le őt, mint bárki más Federer szimpatizáns Nadalt.

méghogy szerénységben...
mentálisan? max az egymás elleni mutatóban és eddig. de hogy összességében Fed milyen mentálisan, azt talán a pályafutásuk alatti rövidításek megnyerése is mutatja...

de hogy milyen Nadal mentálisan, meglátjuk a következő félévben. egyenlőre nem áll jól.

97.
  • Szisz
  • 2009.10.21. 21:04
 
 
   

Üdv Mindenkinek!
Tök jó itt nem változott semmi, olyan mintha a vitákról nem meradtam volna le mert pont ugyanott tartunk ahol eddig. Nem is, most már "nadalisták" és "federeristák" vannak! Óriási!!

Én csak azt nem értem, hogy miért gondolkodunk más helyett?

Nem megy a játék? Majd menni fog, ahogy fenntebb valaki írta Federer is kimászott a gödörből Rafa is ki fog! Bízom benne!
A másik, ha valaki valaha sportolt pontosan tudja képtelenség (bárkiről legyen szó) folyamatosan ugyanazon a szinten haladni, mindig vannak völgyek és majd aztán jön az emelkedés!

Ezen vitázni egy őrültség és agyrém:)

100.
  • Doctorpete
  • 2009.10.21. 21:39
 
 
   

értem amit írsz, és van olyan is, amiben van igazság.
de ettől még nekem "ő marad"

102.
  • Doctorpete
  • 2009.10.21. 21:51
 
 
   

Csak ahogy a tényeket látni akarod, sztem az nem mindegy. mert a tények sem lehetnek elég objektívek egy szurkolónak

103.
  • qazsew
  • 2009.10.21. 21:52
 
 
   

Azér nézzed inkább Nadalt. Ott van a Bernabeuban és nagyon figyeli Casillast:)

104.
  • Doctorpete
  • 2009.10.21. 21:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 103.
  • qazsew
  • 2009.10.21. 21:52

Na, látjátok én Nadalban ezt tartom a legnagyobb erényének, h Real Madrid drukker :-))

105.
  • qazsew
  • 2009.10.21. 21:54
 
 
   

Nadalt mindenki szereti, szerencsére kicsit máshogy mint te:)

106.
  • qazsew
  • 2009.10.21. 21:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • qazsew
  • 2009.10.21. 21:54

Bizony! Kiszurtátok ti is a szünetben ? Nem volt egyszerü az esőkabátban.

107.
  • qazsew
  • 2009.10.21. 22:10
 
 
   

Na ezt Nadal biztos védte volna.

108.
  • iCreator
  • 2009.10.21. 22:45
 
 
   

Viva, te betegebb vagy mint voltál. "Kedvelem Rogert" - ezen beszartam. Nem remegtél amikor leírtad? Ne hiteltelenítsd el magad jobban, mint eddig. Ha nagyon visszaolvasnék régi kommentjeidre, valszeg találnék olyat, hogy "utálom Fed-et" vagy "nem kedvelem Fed-et". Fed pontosan 2 és félszer jobb Nadal-nál. Nálad van a 7-13, nálam meg a 15-6 (GS). A világelsőséget meg a többi egyebet ne is említsük. Ha azt állítod, hogy Nadal jobb, akkor azt állítod, hogy több GS-re képes. Ugyanis elfogadhatatlan lenne Nadal-t jobbnak tartani a pályafutásuk végén, ha mondjuk Nadal csak fele annyi GS-sel rendelkezik és most más rekordot nem is említsünk szintén. Mentális erő? Szerinted milyen mentális erő kellhet ahhoz, hogy valaki zsinórban 22-szer eljusson legalább elődöntőig, ebből 20-szor döntőig és ebből 15-öt megnyerjen?!!. Ha Nadal annyival jobb, akkor nem bírom felfogni, hogy miért nem jut be nem hogy ugyanannyi, de több döntőbe, mint Fed. Közelében sincs. És mindezt a sok hűhót azért csapod, mert Nadal több salakot nyert Fed ellen... S ettől már jobb is... Ez enyhén merész nekem. Kiváncsi vagyok akkor mit mondanál, ha úgy fejeznék be pályafutásukat, hogy pl Potro mérlege jobb Nadal-nál, Nadal mérlege jobb Fed-nél, Fed mérlege meg jobb Potro-nál. Mert ha szerinted Nadal jobb a több salakot nyert mérleg miatt, akkor hogy lehet az, hogy a Nadal-t többször verő Potrot meg Fed veri többször. Ezt a paradoxon-t majd kiváncsi leszek, hogy hogy oldod meg. Sehogy. A tenisz nem fekete és fehér. Az a legjobb, aki minél több és nagyobb tornán minél többször veri meg az éppen szemben álló játékost. Ebben Fed magasan vezet. És a rendkívüli felismerésedre, hogy minden rekordot meg lehet dönteni, azt kell mondjam, hogy természetesen meg. De a valószínűsége annak, hogy Fed-et valaki mostanában (e században) megdönti, szinte karcolja a nullát. Természetesen tudom, hogy Potro még nem vezet Nadal-lal szemben, azt csak példának hoztam fel, mert még van jó pár év, míg Nadal visszavonul és addig nem csak Potro, de más, még ismeretlen játékos is csinálhat pozitív mérleget Nadal ellen. Potro már vezetne, ha nem kellett volna zöldfülűként is játszania Nadal-lal, amikor még persze esélye sincs. Nadal-nak természetesen még bőven van ideje szerezni 9-10 Gs-t is akár, de akkor Fed tempoban kell szereznie őket, és akkor én leszek az első, aki elismeri, hogy Nadal a legjobb. Addig max az éra legjobb salakjátékosa, sőt minden idők leggyorsabb játékosa címet is megkapja tőlem. Hiába, 10 év múlva leszünk csak igazán okosak.

109.
  • petamas
  • 2009.10.21. 22:53
 
 
   

Ezek szerint Rogerrel, mint emberrel van a baj. A tenisze tényleg jó, csak egy faragatlan fráter, ha jól értem:)
Tényleg ki lehet emelni ilyen megnyilvánulásait, így kidomborítani viszont árulkodó. Ilyen egyéni sportágban önbizalom nélkül semmit nem lehet elérni.
Nadal emberileg rendkívül szimpatikus. A rossz szokásait elhagyhatná talán, mert elég furán hat egy ilyen sportágban. Bár azt hiszem már megszoktuk.

110.
  • marias.attila
  • 2009.10.22. 00:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 108.
  • iCreator
  • 2009.10.21. 22:45

Szerintem azért nem meredek mentálisan erősebbnek látni Nadal-t mint Federer-t. A svájci is erős, nem remegős, de Rafa szerintem kőszikla. Meg ez a szerénység dolog - azért lássuk be, a spanyol itt is utolérhetetlen. Pörgetésben, lábmunkában meg nem is vitás. Azt akarom csak ezzel mondani, hogy attól még, hogy Rafa bizonyos tulajdonságaiban Roder fölé nőtt, az még nem jelenti azt, hogy összességében is jobb teniszező nála. Nem értem miért nem lehet akkor elismerni. Szvsz. egy bizonyos tulajdonság összehasonlításában nem releváns, hogy (többi erényeikkel együtt) milyen eredményeket értek eddig el, és ez milyen relációt mutat.

112.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 09:42
 
 
   

Spontán módon??
Akkor is szidod,amikor több hete köze sincs a tornákhoz!!
Ha Rafa kikap akkor azért,ha nyer azért!!
Közlöm veled Fed nem játszott ezen a tornán:)
Hasonlitsd Davigyenkohoz:) Vele döntőzött...kikapott!!
Más meg amikor találkoznak veri Davit:)
Még. Amikor Rafa 28 lesz akkor csinálj összegzést...van
egy érzésem,hogy Rafa 5 év múlva sehol se lesz...

113.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 09:45
 
 
   

Kérdés:
Ki tehet arról,hogy Rafa később született???
Biztos Fed:)

Szavazzuk meg!!

114.
  • erisen
  • 2009.10.22. 10:04
 
 
   

Fednek meg akkor lenne kánaán ha 3 füves GS lenne egy évben? Gondold csak el hol tartana akkor?
Vagy ha Fednek 8 keze és 4 lába lenne,gondolj bele hol tartana akkor...
Ezek a ha,meg volna,meg lenne állítások nem jók. Majd ha ezek a szavak van-ra változnak akkor már lehet érdemben vitatkozni.

Ez van.Ezek a versenyek,ezeken kell jól szerepelni. A teniszmezőny, GS-eken nem 2 emberből áll.Az aktuális ellenfelet kell legyőzni.Ez nem egy két ismeretlenes egyenlet,hanem legalább 128.Ugyanúgy mindenkinek. Azokat a GS-eket Nadal is megynerhette volna amiket Fed. Ugyanolyan eséllyel indultak.Most arról miért tehet Fed hogy a dőntőt nem Nadal ellen nyerte meg? Hogy Nadal nem jutott el odáig? Az nem Federer hibája és gyengesége.
(Én is sportolok,és ha nyerek egy kupát,vagy érmet,akkor nem szoktam megszégyenülve,bocsánatért esedezve visszaadni,hogy nem ér mert xy-t kell legyőzni és nem yx-et.Sőt,én még olyan is vagyok hogy örülök ha egy nagyon erős ellenfelet elkerülök sorsoláskor,vagy egy nagy rivális nem jut tovább.Nem azért mert jó bunkó vagyok,hanem mert én úgy jobb eséllyel szerepelek jobban,és ez a lényeg,ezért indul az ember a versenyeken...Az ellenfeleim is így gondolkoznak.Mert ez a sport egyik alapvetése.)
Igen,salakos döntőkben legyőzte,ügyes volt,ott jobb volt. Mindenki el is ismerte,gratulált,épp ezért hivjuk salakkirálynak. Ennyi.Azért amiért Fedet nem hívjuk salakkirálynak épp azért Nadalt sem füves- vagy keménypályás királynak.
Van még Nadalnak ideje bizonyítani.De jelen pillanatban jelen korunk 2.legjobb játékosa,minden idők x.legeredményesebb játékosa,minden idők legjobb salakjátékosa.
Federernek már nem sok ideje van a rekordok átírására.Azt értsd meg hogy ez az ember 6! éve van ott minden GS elődöntőben. Ennek kb90% dőntő.A legrosszabnak vélt éve (2008 GS:1győz.,2döntő,1elődöntő) is sikeresebb (de legyen egál) mint Raffa legsikeresebb éve (2008 GS:2győz.,2elődöntő). 9! GS-el van többje.9-el!
Az több mint amit Agassi,Connors,Lendl,McEnroe,Becker,Edberg,Wilander VALAHA szerzett. CSAK A KÜLÖNBSÉG! És te az évszázados rekordok mellett emlegeted a 7-13-at(vagy mennyi a h2h-jük),meg ATP500 győzelmeket? Ez olyan mint az a focista aki avval büszkélkedik hogy "Apám, én anno úgy felrúgtam Maradonát hogy megsérült...". Veszed mit akarok ezzel mondani,ugye? Nem másokon kersztül leszel nagy,hanem saját magadon keresztül.

115.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 11:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 114.
  • erisen
  • 2009.10.22. 10:04

Teljesen mindegy mit írsz, Viva és Replica csak így működik:
1.pont: Rafa a legeslegeslegjobb!!!!!!!
2. pont: Ha véletlenül mégsem, akkor automatikusan érvénybe lép az 1.pont.
Nevezzük Rafát salakkirélynak jogosan, de minden idők salakos legjobbját Björn Borgnak hívják szerintem ./6 RG győzelem/

116.
  • erisen
  • 2009.10.22. 11:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 115.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 11:09

Borg 6RG? :-o Ez nem tudtam...
Akkor még egy adat amiben Raffa második.
Fránya dolog ez a hall of fame,hogy ilyen ügyes bácsik vannak ott.:)

118.
  • petamas
  • 2009.10.22. 11:49
 
 
   

Bele is rokkant Rafa. Azzal a fene nagy szívével, taktikázás nélkül nyomja az év elejét, ezzel a technikájával tönre is ment.
Nem tűnik reálisnak, hogy ebben a tempóban tudja folytatni, ilyen fiatalon sok problémája van.

119.
  • erisen
  • 2009.10.22. 12:41
 
 
   

1,Valakivel összekeversz.Senkit sem (téges sem) neveztem betegesnek,mert másnak szurkol mint én. Nem is fogok soha itt senkit annak nevezni,mert nem ismerem,nincs jogalapom,és a heyho annál egy sokkal nívósabb oldal.
És mivel nívós a futóbolondok sikítva menekülnek innen(ami nagyon helyes).

2,Federer hibás hogy fekszik neki a gyors pálya? Ez alkalmazkodási készség kérdése hogy ki melyik talajhoz alkalmazkodik jól.Annak van nagyobb esélye aki ügyesebb.

3,Lehet hogy ez volt a 70es években. +faütők. Most ez van, ezekhez kell alkalmazkodni.

4,Sima betonpályán Davydenko már 25 GS győzelemnél járna. Jól kibabráltak vele...
Igazságot Davydenkonak! Továbbá követelem a GS győzelmek újraértékelését és újraszámítását.

5,Tudom a torna pontozásokat.
1000es vagy 500as torna...egy kutya. Kb. annyira emlékeznek rá hogy melyiket ki nyerte tavaly,vagy azelőtt mint én. Semennyire. Mert érdekesek,de csak abban a tekintetben hogy GS latolgatásokat lehessen készíteni abban az évben.Aztán el is felejtődnek.GS az igazi lényeg.

6,Fed is olimpiai bajnok. Elméleted szerint az aranyak száma számít.
1arany=1arany. Ez nálam kb. egál.

7,"Ha valaki egy évben több GS-t nyer, mint a többiek az a versenyző nálam eredményesebb"
Éppen ezért volt 2008 közepétől világelső Nadal egy kis ideig.Azelőtt,meg azelőtt,meg azelőtt,meg azelőtt,meg azelőtt....Federer. Ja,meg idén is első.És val'szeg jövőre is az lesz.
De ok,aláírom,legyen 2008ban eredményesebb Nadal.Megérdemelte mert ügyes volt.Szépen teniszezett.
Módosítom akkor:
A legrosszabnak vélt éve (2008 GS:1győz.,2döntő,1elődöntő) is majdnem olyan sikeres mint Raffa legsikeresebb éve (2008 GS:2győz.,2elődöntő).

120.
  • Replica
  • 2009.10.22. 12:58
 
 
   

Az a baj, hogy Federer úgy jelenik meg az elvakult szurkolói körében, mint a sporteszrűség, szerénység mintaképe, pedig ez nagyon távol áll az igazságtól!
Federer akkor sportszerű, ha nyeregben van, amint gondja akad, máris kibújik a szög a zsákból! Az meg nem szerénység, hogy odaszúr a sérült Rafának, és a sérülését is megkérdjőkelezi. A 2005-ös Safin meccs után tett nyilatkozatára is mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szerény és sportszerű. A sólyomszemes cirkusza sem a sportszerűségét mutatja. Ahogy odadobja a törölközöt a segédnek, az már vérlázítóan lekezelő. Lehet tagadni, és nem odanézni, de sokan nyitott szemmel járnak, és azt is észreveszik, amit a szurkolói nem nagyon akarnak.

121.
  • troy
  • 2009.10.22. 13:10
 
 
   

csak sporszerűség témához, /mert az eredményeken nem érdemes vitatkozni, hisz csak részeredmények.../ ... hol is olvastam cikket Minden Évben Legsportszerűbb Roger nemrégiben kapott 1500 dolláros büntetéséről? Ja, hogy sehol, pedig arról cikk van, ha egy reklámot leforgat. Szóval ebben Rafa magasan felette van, ezt be kell látni.

122.
  • petamas
  • 2009.10.22. 13:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 120.
  • Replica
  • 2009.10.22. 12:58

Nem jelenik úgy meg. Szerintem mindenki látja, hogyan viselkedik a meccseken.
A nagy szurkolói azt is tudják, hogy fiatalon hangulatember volt, nem volt mindig ilyen rezignált.
De ez alapján megítélni egy nagyszerű teniszezőt, inkább erőltetettnek tűnik.
Riválisa Rafának ez már elég hozzá, hogy felnagyítsuk hibáit.
Azt inkább hagyjuk, hogy egyesek hogyan viselkednek kiélezett szituációkban a pályán (Murray pl.). Az nem zavar Téged, mert egyelőre nem igazi riválisa a nagy Rafaelnek.

123.
  • petamas
  • 2009.10.22. 13:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 121.
  • troy
  • 2009.10.22. 13:10

Nála az a ritka, hogy szól a bírónak, más teniszezők ezt állandóan megteszik, folyamatosan reklamálnak. Hisztiznek, sok ütőt összetörnek stb.
Federer nem hibátlan, de ha ő csinál valamit az sokkal nagyobb baj, érdekes módon.

124.
  • troy
  • 2009.10.22. 13:32
 
 
   

Itt most arról van szó, hogy Rafa sokkal sportszerűbb versenyző, mint Fed, és pont.

125.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 13:44
 
 
   

Nem a hihetetlenül sportszerű Rafaelito nevezte egy interjúban Berdychet simán hülyének?Ne keverjük már össze az álszerénységet a sportszerüséggel! Én 2008. Monte Carlo óta nem drukkolok Rafának, ahol is úgy kért hosszú ápolást,hogy semmi baja nem volt!Rendkívül sportszerűtlen cselekedet volt.

126.
  • troy
  • 2009.10.22. 13:47
 
 
   

Linkeld már nekem azt a cikket, lécci!
A másik dolog: ennyi erővel szerintem meg Féderer hazudik, semmiféle combsérülése nincsen, csak nem akarta magát fárasztani november előtt. Szóval ezt hagyjuk, mert eldönthetetlen.

127.
  • troy
  • 2009.10.22. 13:50
 
 
   

Én a pekingi aranya óta szinte minden nyilatkozatát elolvastam, ami angolul megjelent, és semmi ilyesmit nem tapasztaltam, Féderertől ezalatt több tromba nyilatkozat is világot látott. Tudodm, ne is mondd, a fordítás az oka.

128.
  • troy
  • 2009.10.22. 13:51
 
 
   

természetesen: otromba nyilatkozat

129.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 14:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • troy
  • 2009.10.22. 13:51

Még a pekingi győzelem előtt volt, keresd meg a you tube-on ott találod ahol a Söderling affért.Vszínűleg azért választották 5 éven át a társai, tehát a többi teniszező /nem az újságírók nem a közönség/Fedet a Stefan Edberg díj nyertesének,mert olyan otromba nyilatkozatokat tesz. És ne gyere azzal,hogy az eredményességét díjazták, tavaly Rafa volt a világelső a sportszerűségi díjat mégis és ismét Fed kapta és pont.

130.
  • erisen
  • 2009.10.22. 14:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 127.
  • troy
  • 2009.10.22. 13:50

Ha Federer ekkora alattomos pökhendi fráter akkor miért itélik oda neki MINDEN ÉVBEN AZ ELLENFELEI!! a legsportszerűbb játékos díjat?
Lehet hogy titkos szeánszokon összegyűlnek a VLARFP-RNT (VilágLegjobbjainakAntiRogerFedererPártja-RafaelNadalTagozat) tagjai,és nagyon gonosz módon antibomlasztást hajtanak végre Federer image-én(imidzsén,vagy mi)?
És van még Federer voodoo-babájuk is,és minden szeánszon feláldoznak egy lila svejci tehenet is hátha "kiszippancsaja Federernek a zerejét"! :)

131.
  • petamas
  • 2009.10.22. 14:09
 
 
   

A teniszben viselkedni kell. Rafael Nadal vagy álszerény, vagy tényleg az (nekem az), de az ő megnyilvánulásai a pályán például sokaknak szemet szúrnak. Értelmetlen ebbe belemenni, éppen ezért nem is érdemes felhozni, ki az otrombább, vagy sem.
Természetes, hogy az a szimpatikus, akinek szurkolunk, hisz többek között azért lett kedvenc.

132.
  • petamas
  • 2009.10.22. 14:13
 
 
   

Mármint, hogy nekem Nadal nem álszerény.

133.
  • troy
  • 2009.10.22. 14:18
 
 
   

Én még nadalt se káromkodni, se ütőt törni, se a bíróval vitatkozni nem hallottam-hallottam, ha jól tudom, nincs büntetése, Soderlingen kívül nem tudok afférjáról sem, a nyilatkozatait Peking óta olvasom, ahogy Feererét és másokét is. Ahogy fentebb írták: Fed csak akkor olyan gáláns, ha minden megy neki, Rafa viszont elegánsan is veszít MINDEN EGYES ESETBEN. Ugye ne csatoljam a képet a bőgésről Ausztráliában?
A pályán levő viselkedése? a nadrágdologra vagy a lassú készülődésre gondolsz?
Igen, Nadal sportszerűbb és pont.

134.
  • petamas
  • 2009.10.22. 14:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • troy
  • 2009.10.22. 14:18

Bizony, vannak, akiknek meg az nem tetszik.
Egyébként csak arra akartam utalni, hogy nem érdemes abba belemenni, hogy a másiknak milyen hibái vannak. Veletek ellentétben nekem (sokunknak) rendkívül szimpatikus Nadal, amellett hogy Fed rajongók vagyunk.
Azért úgy érzem Fed dolgait elvakultság nélkül is "el lehet viselni", talán a nagy rivalizálás (vagy mi) miatt nagyítjátok fel.

135.
  • troy
  • 2009.10.22. 14:29
 
 
   

Én mindössze annyiról volt szó, hogy Federer sportszerűségben nem előzi meg Nadalt, és azt most is tartom.

136.
  • troy
  • 2009.10.22. 14:29
 
 
   

Bocs: én mindössze annyiról beszéltem:

137.
  • Elessar
  • 2009.10.22. 14:30
 
 
   

Tehát akkor foglaljuk össze!
Nadal sportszerűbb,kiválóbb,jobb és ezerszer szerethetőbb teniszező Rogernél és ezt a sok elvakult Federer drukker nem látja. Rafa évi 3 salakos GS-ből 5-öt nyerne meg, Roger csakis a keménypálya miatt tart ott,ahol,de már nem sokáig,mert Rafa simán nyer még 20 GS-t(amiből 18on Rogert győzi le me jobb nála mindenben),ez nem is lehet kérdés.
Értjük és levonjuk a konzekvenciát!
Valami más téma nem lehetne????

138.
  • petamas
  • 2009.10.22. 14:32
 
 
   

Legyen elég annyi, hogy bizonyos embereknek Federer fentebb kivesézett elegáns, változatos tenisze jobban tetszik Nadal csupaszív széthajtós pörgetett technikájánál és kész. Most azon lovagolni, hogy Roger mekkora tuskó (nem az), tök értelmetlen.

139.
  • petamas
  • 2009.10.22. 14:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • Elessar
  • 2009.10.22. 14:30

Örülök Davigyenko sikerének, no nem azért, mert Nadalt verte, csak úgy általában.

140.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 14:35
 
 
   

A sportszerűséghez az is hozzátartozik,ha vki szóvá teszi,ha olyan viselkedést tapasztal,ami nem való a pályára./pl. Fed kritizálta Nole viselkedését a tavalyi US Openen,és Aus Openen/,amit néhányan itt ordenáré bunkóságnak minősítettek.


Idézet a Magyar teniszmagazinból" az AUS Open után :A szereplést és színészkedést egyre mániákusabban kereső szerb szupersztár azúttal a z Andy Roddick elleni negyeddöntőben vonta magára a figyelmet, amikor minden előjel nélkül feladta a mérkőzést a nézők ,Roddick és mindenki más döbbenetére.Novak gyakran a sportszerűség határáig merészkedik, amikor a szabályok megengedte lehetőségekkel él.Persze hivatkozni lehet bármire,de nem véletlen,hogy mind Roddick, mind Federer élesen bírálta az ifjoncot.... Topor Csaba

141.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 14:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 120.
  • Replica
  • 2009.10.22. 12:58

Te tényleg nem vagy normális!!!!
Ilyen hülye, elvakult szurkolót csak focisták közt láttam....

142.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 14:58
 
 
   

Rafa kivasalja a törcsit mielőtt odadobja a labdaszedőnek...
a teniszezőknek nincsenek segédjei!!!
Ekkora hülyeséget!!!
Nem mindegy,hogy dobja azt a rohadt törölközőt??
Mi köze ennek a sportszerűséghez?
Ott tuti utolsó lennél,ha ilyenekért beszólsz...

Annyi az egész,hogy utáljátok Fedet...ezért minden baromságot
kitaláltok.

143.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 15:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • troy
  • 2009.10.22. 14:18

Amiről nem tudok,az nincs!Kényelmes álláspont.

144.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.22. 15:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 136.
  • troy
  • 2009.10.22. 14:29

maradjunk a tényeknél. Federert ötször választották társai a legsportszerűbb játékosnak. ennél többször soha nenkit (Edberg is ötször lett eslő). a büntetést megírta az Origo sportrovata azért nem került ki ide is.

145.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 15:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • troy
  • 2009.10.22. 14:18

Mi az ,hogy pont? Tán te mondod meg ki a sportszerűbb?
Ne már!!
Ki vagy te?
Van szavazati jogod ATP-nél?
TE is utálod és kész!
Ez a huszadik felesleges vitátok,hogy ki a jobb!
Nem veszitek figyelembe az ellen véleményét,csak pattogtok,hogy Rafa
így,Rafa úgy!!
Idézem , tőletek:Rafa legjobb,legsportszerűbb a teniszők imádják!!
Csak az erdményjelző mást mutat:)
Lehet ,hogy egyszer az lesz.....de még túl fiatal hozzá!
Majd öt év múlva megnézzük!

146.
  • troy
  • 2009.10.22. 15:07
 
 
   

Hát, elvakultságban azért ti sem mentek a szomszédba. Légy szíves válaszoljatok:
hányszor tört ütőt nadal? (mert fed tört)
hányszor vitatkozott egyértelmű pontokon Nadal? (mert fed vitatkozott, láttam)
hányszor kapott büntetést nadal a teniszpályán tanúsított viselkedésért? (mert fed kapott)

CSAK erre válaszoljatok már, könyörgöm, ti, OBJEKTÍV Federer drukkerek!

147.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 15:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 145.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 15:07

Így van. A tények kemény dolgok!
Vannak akik ezek ellen is tudnak vitatkozni...Tudjukkik:):)

148.
  • troy
  • 2009.10.22. 15:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 145.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 15:07

Ó, drága Viktor! A pontot úgy értettem, hogy engem nem lehet ebben az ügyben meggyőzni. Úgy látszik, nem voltam elég érthető. talán most így az.
És én nem beszéltem eredményekről, mindössze a sportszerűségről.

Én ezzel elmondtam, amit szerettem volna, mindenkinek szép délutánt!

149.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 15:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 146.
  • troy
  • 2009.10.22. 15:07

Sokszor,de nem ez a sportszerűség ismérve...Ha te nem láttad
Nadalt vitatkozni vak vagy!
Monte-Carloé-rt simán büntettem volna Rafát..kis coachingolás mindig bejön!
Amikor megkapta a díjat Fed a játékosok szavaztak...szerinted nem ismerték Rafát?

150.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 15:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • troy
  • 2009.10.22. 15:10

Azt tudjuk jól ,hogy benneteket nem lehet meggyőzni!!


Semmiben sem!!

151.
  • troy
  • 2009.10.22. 15:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 150.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 15:16

nem tudja valaki, mit erőlködök én egy Federer rajongói oldalon?

152.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 15:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • troy
  • 2009.10.22. 15:10

Nem mondtál újdonságot,ezt eddig is tudtam, csak azt nem tudom, miért próbálkozom újra és újra.Talán abban bízom,hogy egyszer "megvilágosul" az elméd.

153.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 15:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 151.
  • troy
  • 2009.10.22. 15:24

Szerintem ez nem egy Fed oldal, csak néhány "elvetemült" Nadal fan látja annak. A hozzászólások zöme tárgyilagos,tényszerű és elfogulatlan.Azt Te sem gondolhatod komolyan,hogy mindenki Rafát fogja isteníteni,mert Te azt szeretnéd, Rafát fogja a legjobbnak gondolni, mert Te azt szeretnéd.Rafa rajongói oldalán biztos egyetértenek Veled.

154.
  • erisen
  • 2009.10.22. 15:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 151.
  • troy
  • 2009.10.22. 15:24

Nem kell erőlködni. Szuszááá! Nagy levegő. Free your mind. Most pedig 3-ra minden Nadal fan ignorálja az elméjéből csúnya-csúnya Federer bácsit. Ignorálás iiiindul! Ugye milyen jó így már? Egy szebb,boldogabb,Federer mentes világban, ahol minden díjat Nadal nyer,és a világranglista első 10 helyezettje is Ő maga.

155.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 129.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 14:01

Annak, hogy megválasztották semmi jelentősége, ugyanis mindenki látja, hogy mi a valóság. Az iei AusOpenes veresége után tett nyilatkozata mindent visz, amikor kijelentette, hogy nem mindig a legjobb nyer. Sportszerű? LoL! Szerény? LoL!

156.
  • dina49
  • 2009.10.22. 16:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 155.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:12

Nem lehet, hogy ezt úgy értette, hogy nem mindig a favorit nyer? Csak kérdezem!

157.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 144.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.22. 15:05

Biztos véletlen, hogy éppen Fed bübtetése és Potro súlyos veresége nem kapott külön, kiemelt hírt a blogodon, ugye?

158.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 146.
  • troy
  • 2009.10.22. 15:07

Sőt, Fed az, aki még a sólyomszemet is vitatta, ő az, aki a legtöbbször szállt szembe a sólyomszemes bizonyítással!

159.
  • iCreator
  • 2009.10.22. 16:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • Viktor61
  • 2009.10.22. 14:58

Hát visítottam ezen a törölközőn !!!! De helyettem már leírtad a véleményem. Be kéne vágni két videot Fed-ről és Nadal-ról, ahogy a törcsit dobják. Én eddig kivétel nélkül szinte csak dobni láttam a törcsit, sőt néha még le is esik a földre képzeljétek, mert egy-két játékos direkt úgy dobja, hogy a segéd ne tudja elkapni. Istenem. Az külön szégyenletes, hogy a sírást felhozzátok, mivel a világ legtermészetesebb dolga, főleg katartikus nagy csaták után. Nézzétek már meg nekem, hogy hány focista sír az elvesztett BL döntők vagy VB döntők elvesztése után!!! Gyakran sorban bőgnek hosszú percekig, mert olyan érzelmi állapotban vannak és olyan mennyiségű feszültség távozik eképpen. Hát milyen emberek vagytok ti. Meg Replica hülyesége, hogy Fed "odaszúr Nadal-nak", miközben csak annyit mondott, hogy nem látszott a játékán hogy sérült lenne. Ez olyan, mint amikor azt mondjuk egy öngyilkosra, hogy semmi jele nem volt hogy arra készülne. Az, hogy nem látszott az egy megállapítás, de attól még lehetett sérült. De mindannyian tudjuk, hogy ha Rafa akkor nyer Söderling ellen, akkor folytatja tovább a játékot, de így hogy kikapott, így jól jött a sérülés.

160.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • dina49
  • 2009.10.22. 16:15

Nem. Azt mondta, hogy nem mindig a legjobb nyer. Magára gondolt, mert hát ő volt az, aki nem nyert. Bár ez 2005 után, engem cseppet sem ért váratlanul.

161.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 159.
  • iCreator
  • 2009.10.22. 16:19

Persze okoska, Rafa szimulálta a sérülést, azért hagyott ki több, mint 2 hónapot. Nem csodálkozom, hogy elvekult Federeres vagy! Federer mindeki másnál lekezelőbben dogja oda a törölközött úgy, hogy megfordul, és hátradobja. A Potor meccsen kiritizálta, hogy későn kérték ki a sólyomszemet, aztán kéősbb ő maga is így tett, de akkor az természetes volt.

162.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 16:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 155.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:12

Vszínűleg csak a többi teniszező aki rá szavazott .nem látja a valóságot, mert elvakult Fed fan mindegyik.És igen, még az is sokszor előfordul a pályán,hogy nem a legjobb nyer,és ezt mindenki tudja.

163.
  • dina49
  • 2009.10.22. 16:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 160.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:19

Én nem azt kérdeztem, hogy mit mondott! Én azt kérdeztem, hogy nem-e lehet, hogy ez alatt azt értette, hogy nem mindig a favorit nyer? Érted?

164.
  • dina49
  • 2009.10.22. 16:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:22

A Challange-ről annyit, ha Potronak engedték, akkor Fednek miért ne? Egyébként meg Potro is reklamált, mert ha Fed, akkor már ő is! Kvittek!

165.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 16:23

Elég sok a fed szimpatizáns a tenszizők között, legtöbbjüknek a példaképe is. Pl: Ljubicic, Potro, Sóderling, Blake, stb
Ők akkor is rá szavaznak, ha Fed egyszer pofánveri a bírót.

166.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 163.
  • dina49
  • 2009.10.22. 16:23

Nem, mivel akkor azt mondta volna. Ha én azt mondom, hogy valaki hülye, akkor nem hihetik azt, hogy dicsérem.

167.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 164.
  • dina49
  • 2009.10.22. 16:26

Ez akkor sem fair, ugyanis előtte pont ezért reklamált. Tehát, ő is szabáylt szeg csak azért, mert.

168.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 155.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:12

Az AUS Open döntőben Fed nyerte a több pontot,a meccset mégsem. A sólyomszem sem tévedhetetlen, az is bizonyos hibaszázalékkal dolgozik,láttam már olyan meccset, ahol a labda nem is onnét jött ahonnan a sólyomszem mutatta.

169.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 168.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 16:33

Ez csak azt bizonyítja, hogy egy nagyon jó Fedet vert meg a döntőben! A sólyomszemmel vitatkozni butaság!

170.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:27

Azok a teniszezők akik példaképnek tekintik Fedet nyilván azért teszik,mert egy büdös bunkó.Az Aus Open eredmény bizonyítja, hogy nem mindig a jobb nyer.

171.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 170.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 16:40

Az AusOpen eredménye pont azt bizonyítja, hogy a jó teniszezőt megverte egy mégjobb. Fed spanjai mindig rá szavaznak.

172.
  • szevike13
  • 2009.10.22. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:45

Na látod, egy eredmény és ketten kétféleképpen látjuk.Szerintem elkezdhetnéd a kampányt "RAFÁNAK AZ IGAZI SPORTSZERŰSÉGI DÍJAT" címmel, szerezhetnél neki néhány spant akik majd ezután mindig rá szavaznak.

175.
  • iCreator
  • 2009.10.22. 17:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 169.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:34

Na Replica, akkor most felvilágosítalak, mert nagyon felhúztál ezzel a konkrét Fed-challange témával, ugyanis itt derül ki, hogy mekkora kis g..i vagy. Az eset, amiről te beszélsz, enyhén szólva is különleges, ugyanis abban a tie-break-ben, amikor Fed "későn" kérte a challange-et, azért volt, mert ő megállt Potro első szervája után, ugyanis out-ot hallott na meg ő is kint látta, ezért megállt, miközben persze a rossz első szervát amúgy pályára tette, melyet Potro tovább játszott, amit Fed nem is értett, hisz ő megállt. Ezt amúgy a kommentátor is jelezte (mármint hogy Fed megállt, mert out-ot hallott és látott). Na most ha minimális angol tudásod van, akkor egyértelműen kivehető, hogy Fed ezt kezdte el magyarázni a bírónak, hogy ő megállt, mert out-ot hallott és mert kint látta, s miután ezt megvitatták Fed megkérdezte, hogy ezek után ki kérheti e a challange-et, s ilyen esetben természetes, hogy még ki lehet kérni. S figyelj, mert most jön a poén: Potro szervája tényleg kint volt!! Enyhén szólva így volt igazságos. Az a vicc, hogy ha ez Nadal-lal történt volna, akkor teljesen rendben van. Replica, ha te out-ot hallasz és azt is látsz és meg is állsz, akkor tuti küzdesz azért a challange-ért, főleg egy kiélezett uso döntő tie-break-jében. Legközelebb hozzál fel egy olyan példát, amikor Fed ténylegesen későn kért ki challange-et. Bár olyat nem igen találsz amikor Fed mondjuk 10 mp-ig a tökét vakarja majd egyszer csak mégis kikéri a challange-et. Az, hogy pont ezt a példát hoztad fel, igazán jellemez téged. Nézd csak vissza felvételt, de úgy gondolom, hogy valójában te ezzel tisztában voltál végig, csak gondoltad gonoszkodsz egy kicsit. Arról nem is beszélve hogy mostanában Nadal sem kapkodja el, hanem szépen odasétál a vonalhoz, jól megvizslatja aztán kéri csak ki. Általában 10 mp is eltelik az out kiáltás és a kikérése között. De nem azért mondom mert engem ez zavar én leszarom, hogy mikor kérik ki. Röhej hova süllyedtél.

176.
  • erisen
  • 2009.10.22. 17:28
 
 
   

Már javítottam akkor is,de mégegyszer bemásolom:

"De ok,aláírom,legyen 2008ban eredményesebb Nadal.Megérdemelte mert ügyes volt.Szépen teniszezett.
Módosítom akkor:
A legrosszabnak vélt éve (2008 GS:1győz.,2döntő,1elődöntő) is majdnem olyan sikeres mint Raffa legsikeresebb éve (2008 GS:2győz.,2elődöntő)."

Nem kell elbeszélnünk egymás mellett.Másnak drukkolunk,akik történetesen riválisok. Különbség annyiban van,hogy itt mindenki elismeri Nadalt. Nagyra tartja. A hullámvölgyben is drukkol neki hogy megtalálja a jó játékát. Vívjon csak jó meccseket. Senki nem utálja itt Nadalt. Sőt sokan Federer után neki szurkolnak másodikként. Viszont a Ti oldalatokról inkább ez sárdobálásnak tűnik. Federer teljes ignorálásának. Egy szerencsés fickónak tekintitek,aki 15ször jókor jó helyen volt,de amúgy fel sem ér Nadallal. A szerencse kegyeltje így nyerhet 15GS-t. Vannak olyan történelmi sportemberek,akiket 1szerűen nem lehet semmibe venni. Mert épp ők olyan korszakos egyéniségek akikre 100 év múlva is emlékeznek.Nincs ezzel baj hogy nem ismeritek el Federet,semmibeveszitek,meg GS győzelmeket vesztek semmisnek mert XY ellen játszotta a döntőt,meg hogy 5 Edberg díj után is faragatlan tuskónak tartjátok,csak hát ez valóságban nem így néz ki. (Biztos van egy párhuzamos valóság is amiben Nadal a No.1,de én csak a mi kis világunkról tudok nyilatkozni)
Fene se kér Titeket arra hogy szeressétek Federert. De attól objektívan még meg lehet ítélni az eddig elért eredményeit...

177.
  • iCreator
  • 2009.10.22. 17:46
 
 
   

Viva te is tévedésben vagy a Djoko-s esettel kapcsolatban. Tényleg teljesen felháborító, ami ott történt, de csakis a balfasz (és amúgy nagy tekintélyű-nem is értem) bíró miatt. Először is a bíró döntött úgy, hogy az szerinte out, ami mellett ki is tartott, ekkor kiváncsian várta mindenki a challange-et melyből kiderült, hogy jó volt. Ekkor még semmi gond nem lett volna, ha a bíró fogja magát és megadja a pontot, ahogy arra mindenki, köztük Fed és Djoko is számított. Ehelyett érthetetlen és felháborító módon ez a nagy tekintélyű bíró órási hibát vétve úgy dönt, hogy újra játszák, de ekkor már hogy várhatod el Fed-től, hogy bármit lépjen, miután a bíró mindenki meglepetésére a challange ellenére is ilyen rossz döntést hoz. Fed a challange láttán már szinte indult át a másik oldalra. A másik játékos sosem szól bele a bíró sé a játékos vitájába, ez a Bíró és Djoko vitája volt. Nem gondolhatod komolyan hogy Fed majd meghazudtolja illetve megalázza a bírót azzal, hogy miután ilyen váratlan rossz döntést hoz, ő majd el kezd kardoskodni Djoko mellett. Erre a bírói húzásra nem volt felkészülve senki, és teljesen igazságos, hogy Djoko nyerte a pontot. Nem mintha bármit változtatott volna a játék kimenetelén, hisz Fed elég határozottan nyerte a meccset 3 szettben. Hihetetlen és jellemző rátok, hogy egy ilyen óriási bírói hibát is Fed nyakába akartok varrni.

178.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.22. 18:04
 
 
   

én nem értem miért csináljátok ezt.
a cikk címe?
hogy jönnek ide Tudodki eredményei?
abból, hogyan lett sportszerűségi verseny?
én nem írtam, hogy Fed sportszerűbb, egyszerűen tárgyszerűen leírtam, hogy társai egymást követő öt évben választották a legsportszerűbb játékosnak. szerintem Rafa is végtelenül sportszerű.
teljesen felesleges ebben is szembeállítani őket.
az meg külön vicc, hogy troy azzal érvel, hogy ütőt tör. millió meccs alatt kettőt. ez idő alatt én hatot törtem.
ne csináljuk már ezt a megítélősdit. Rafát minden egyes adogatása előtt figyelmeztetni kellene, aztán pontot levonni, majd leléptetni. Sanghajban sokat kint volt az óra. 45ms alatt sem sikerült játékba hozni a labdát.
én pl ezért nem szeretek éjjel Rafa meccset nézni. egyszerűen bealszom két szerva között.
de nem gondolom, hogy jogom lenne emiatt pattognom.
két hihetetlenül sportszerű játékosról van szó, méltatlan a cirkusz, amit csináltok.

179.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.22. 18:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • troy
  • 2009.10.22. 15:10

akkora Fed fórum, hogy nézd meg a szavazás állását.......

180.
  • iCreator
  • 2009.10.22. 18:14
 
 
   

Meg nem értem miről beszélsz: Fed-nek még most is eggyel több masters-e van, mint Nadal-nak: 16-15. Mindjárt beéri Agassi-t (17) azt kész is az újabb rekord. Megint előhozakodtál a kis tornákkal, amiket köztudottan le se szar senki. Sem Sampras-t, sem Fed-et nem érdekelték a kis tornák. Sampras-nek "mindössze" 11 masters-e volt, míg Agassi-nek 17, mégis tudjuk melyikük a jobb. Ugyanis érdekes módon Sampras-nek majdnem kétszer annyi GS-e van, mint Agassi-nek (14-8). De Sampras-szel is összehasonlíthatjuk FEd-et a GS-ek és masters-szek tekintetében: Fed (15-16, Sampras (14-11). Nadal (6-15) eddig, de neki még bőven van ideje természetesen gyűjtögetni. Szerintem hagyjuk ki ebből a masters-szeket, főleg mert még egyelőre ebben is Fed- vezet.

181.
  • dina49
  • 2009.10.22. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 178.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.22. 18:04

Nekem általában mindig szemet szúr, hogy a legtöbb hozzászólás nem passzol magához a cikkhez! Már akartam javasolni, hogy indulhatna egy Nadal vs. Federer fórum a HeyHo-n belül (csak azért írtam előre Nadal nevét, nehogy belém kössenek a nadalisták :-), ott lehetne osztani egymást! De most tényleg, a jövőben maradjunk már a cikk témájánál mindkét részről! Szegény Daviról alig írtunk most is!

182.
  • iCreator
  • 2009.10.22. 18:24
 
 
   

Nekem Davy a második kedvencem már régóta. Öröm volt látni, hogy ilyen jól játszott újra, miután sok időre eltűnt a képből meg sokat volt sérült is. De elég szépen visszatért :)

183.
  • dina49
  • 2009.10.22. 18:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • iCreator
  • 2009.10.22. 18:24

Hát sajna legutóbb kikapott Safintól!

184.
  • dina49
  • 2009.10.22. 18:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • iCreator
  • 2009.10.22. 18:24

Hazai pályán összecsapott a két orosz, aztán ez lett a vége!

185.
  • iCreator
  • 2009.10.22. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • dina49
  • 2009.10.22. 18:26

Előfordul:)

186.
  • dina49
  • 2009.10.22. 18:39
 
 
   

Én meg kiszámoltam a 2008-ban megszerzett GS pontokat mindkét részről (nem vontam le és nem adtam hozzá semmit az előző évhez képest, csak összeadtam azt, ami járt a helyezések után): Nadal: 5800 pont, Federer: 5700 pont.

187.
  • petamas
  • 2009.10.22. 20:15
 
 
   

Hát ez már tényleg nevetséges. Ilyen izzadságszagú erőlködést még életemben nem láttam. Most már csakazértis h... Federer.:)
Hajrá oroszok: Davi, Safi!

188.
  • baga
  • 2009.10.22. 20:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 186.
  • dina49
  • 2009.10.22. 18:39

Köszi, ezek alapján Rafa a legjobb évében kb. 2 %-al több pontot gyűjtött Federernél. No comment.

189.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.22. 22:01
 
 
   
190.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.22. 22:45
 
 
   
191.
  • Turin
  • 2009.10.22. 23:45
 
 
   

"Emlékeztetni akarlak, hogy Rogernek a kemény pálya fekszik a legjobban: ott 8 GS-t nyert összesen, füvön van ugye 6. "


Önmagad cáfolod. Évi 1 füves GS van, és évi 2 keménypályás GS, tehát Fednek 2x annyi lehetősége van keménypályás GS-t nyerni, mint füvest. Ezért a 8-at osztani kell 2-vel, azaz a 6 több, mint a 4.
Roger egyértelműen füvön a legjobb, legalábbis ami az átlag eredményességet illeti egy GS tekintetében.

192.
  • Turin
  • 2009.10.22. 23:50
 
 
   

Az üveghátradobáson való vekengés meg a legjbob példája, hogy egy elvakult ember hogyan tud eltorzítani egy összképet, hogy beillessze a maga kis szűkös gondolati rendszerébe.
Figyeljük meg a legtöbb játékos, mennyire hanyagul dobálja oda a törölközőt a labdaszedőnek. Nyilván mindegyik aktuálisan el van telve önnön nagyszerűségétől, és nem nézi embernek szegény labdaszedő gyereket.
Pedig egyszerűbb megoldás is van: nem rá figyel, nem érdekli, a meccsre koncentrál, mert ez a dolga.
Kb. ugyanez az üvegdobálással. Roger fejében akkor valszeg abszolút nem járt a vonalbíró és az ő megalázása, egyszerűen hátradobott egy üveget, mert rossz passzban volt, az illetékes személyzet, aminek meg az a dolga, felszedte.
Ha a szálloda WC-jét belülről összepiszkítom, akkor sem az jár az eszemben, hogy most mennyire telibe alázom a takarítónőt, akinek az a dolga, azért kapja a fizetését, hogy utánam kitakarítson.

193.
  • Turin
  • 2009.10.22. 23:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 126.
  • troy
  • 2009.10.22. 13:47

Nem tudom, volt e link, de elhhieted, Rafa simán lehülyézte Berdychet. Persze ha nem hiszed el ezt egy "tőzsgyökeres Federeresnek" csak így bemondásra, előkotrom neked az anyagot, de hadd ne kelljen már!
Azt hiszem, 2006-ban volt, Madrid masters. Nézz utána.

194.
  • Turin
  • 2009.10.22. 23:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • troy
  • 2009.10.22. 14:18

Nadalt már hallottam káromkodni, vitatkozni a bíróval meg pláne igen gyakran szokott. Az is elég gyakori szokása, hogy valamiért képtelen elhinni, hogy neki ászt lehet ütni, ezért ilyen esetben fél percig lesi a vonalat, aztán kér egy challenget, maikor már nem lehetne. És 40 másodpercvet szenved egy szerva előtt. (Nézőként nem kicsit elviselhetetlen időnként.)
Ütőt törni tényleg nem láttam.

195.
  • Turin
  • 2009.10.23. 00:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 158.
  • Replica
  • 2009.10.22. 16:17

Amit nagyon helyesen tett, mivel a sólyomszem igenis egy marha vitatható, még gyerekcipőben járó technika, amelynek BEVALLOTTAN a legkisebb hibahatára 3 mm (ami azt jelenti, hogy van, hogy ennél is több!), és amit nem lenne szabad kritikátlanul elfogadni.
Nem baj, te szépen benyelted csont nélkül. Fed meg azt hiszem, bőven megengedheti magának, hogy vitassa a jogosságát. (és mióta bevezetésre került, én is azt látom, hogy a vonalbírók általában véve hanyagabbak, a vezetőbírók meg kényelmesebbek.)

196.
  • Turin
  • 2009.10.23. 00:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 178.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.22. 18:04

"én pl ezért nem szeretek éjjel Rafa meccset nézni. egyszerűen bealszom két szerva között. "

Fuzzy, ez nagyon tetszett! :)
És az a vicc, hogy még igaz is, tényleg volt már olyan éjszakai meccs, amin két Rafa adogatás közben szunnyadtam el. :)

197.
  • Turin
  • 2009.10.23. 00:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • dina49
  • 2009.10.22. 18:26

Valahogy úgy érzem, Davy nem akarta nagyon fárasztani magát ezzel a tornával. Jól tette. :)

198.
  • dina49
  • 2009.10.23. 09:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 197.
  • Turin
  • 2009.10.23. 00:19

Egyértelmű! Ilyen erőltetett menetben elvileg mindenkinek oda kéne figyelnie, hogy 2 torna között azért tudjon pihenni is!

199.
  • Replica
  • 2009.10.23. 15:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 191.
  • Turin
  • 2009.10.22. 23:45

Tehát, ha Federer füvön a legjobb, akkor elmondhatjuk, hogy a számára legkedvesebb talajon történt meg a trónfosztás.

200.
  • Replica
  • 2009.10.23. 15:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 192.
  • Turin
  • 2009.10.22. 23:50

Ne szépítsd, Federer lekezelően, a segédnek háttal állva dobja hátra a törölközőt. Az üvegeket is azért dobálja hátra, mert ugye metálos korában sokat szemetelt, és emiatt a szülei is megorroltak rá. Ez megmaradt, nem tudja levetkőzni.

201.
  • Replica
  • 2009.10.23. 15:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • Turin
  • 2009.10.22. 23:56

Először is bizonyítsd! Másodszor az is sokatmondó, hogy Rafától nagyítóval kell keresgélni az ilyesmit, míg Federernél válogatni lehet köztük.

202.
  • Replica
  • 2009.10.23. 15:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 194.
  • Turin
  • 2009.10.22. 23:58

Hazudsz! Nadal nagyon ritkán szól a bírónak, ez Federer stílusa!

203.
  • Replica
  • 2009.10.23. 15:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • Turin
  • 2009.10.23. 00:07

Sólyomszemmel csak ő vitatkozik, és tudjuk, hogy általában óriási outoknál kéri ki, és azt is vitatja.

204.
  • Turin
  • 2009.10.23. 15:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 199.
  • Replica
  • 2009.10.23. 15:32

Jó, és? Ezzel most mit mondtál el? Azóta már visszaszerezte a trónt. És igen, a tenisz továbbra sem boksz, ahol Nadal birtokolná a wimbledoni címet, mert ő győzte le Rogert.
Nadalnak is a legkedvesebb talaján történt a tórnfosztás, ráadásul egy akkor még csak nem is top 10-ben lévő játékostól kapott ki.

205.
  • Turin
  • 2009.10.23. 15:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 201.
  • Replica
  • 2009.10.23. 15:36

Neked? Te nem érsz nekem annyit, hogy most elkezdjek sajtótájékoztatókat keresgélni a neten miattad. Megadtam a dátumot, és a tornát. Nézz utána.

206.
  • Turin
  • 2009.10.23. 15:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 202.
  • Replica
  • 2009.10.23. 15:37

Na most már állj le öreg, mert kezdesz kicsit sok lenni.

207.
  • dina49
  • 2009.10.23. 16:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • Replica
  • 2009.10.23. 15:35

Képzeld, ma láttam a Sport tévén egy rövid összefoglalót a sanghaji tornáról és Nadal is háttal állva dobta oda a törülközőt a segédnek, volt köztük legalább 1,5-2 méter!

208.
  • dina49
  • 2009.10.23. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • Replica
  • 2009.10.23. 15:35

És ez mind a döntőben történt és ne is próbáld cáfolni, mert a 2 szememmel láttam és erre megesküdök, ha visszanézed, bármikor láthatod te is!

209.
  • Turin
  • 2009.10.23. 16:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • dina49
  • 2009.10.23. 16:38

Elvakult kis majom. Ha már nenm tud mit kitalálni, akkor hazugsággal vádol, aztán elkezd visítozni a stíluson, ha erre az ember elküldi a picsába.

210.
  • dina49
  • 2009.10.23. 17:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • Turin
  • 2009.10.23. 16:41

De figyi, hát már az is hülyeség, hogy előhozza, hogy Federer hogy adja oda a törölközőt a segédnek, hát nem mindegy, jó hogy nem áll le szemezni a segéddel, még koncentráljon erre is vagy mi? Már nagyon szánalmas, amiket néha előszednek a rafa fanok!

211.
  • dina49
  • 2009.10.23. 17:10
 
 
   

Replica! Te minden helyzetben úgy viselkedsz, ahogy az elő lenne írva? Sosincs rossz napod? Sosincs olyanod, hogy most semmi kedved mindenkivel jópofizni? Te maga vagy a tökéletesség, vagy mi? Te mindig, minden helyzetben tökéletesen viselkedsz? Rossz lehet neked! Gondolom akkor állandóan feszengsz és tele lehetsz feszültséggel!

212.
  • DanielSan
  • 2009.10.23. 18:40
 
 
   

na azért ez már durva...azon is merész vitatkozni hogy Rogernél van-e jobb teniszező jelenleg, de az, hogy pont Fedet a viselkedése miatt akarod lejáratni az elvakultságod miatt.. erre a következő idézettel válaszolnék?
"Egy biztos: ő korának legjobb teniszezője, és a legcsodálatraméltóbb bajnokok egyike a Földön. Ez valami, amit érdemes hangsúlyozni. Ami a legszebb: Roger Federer nem fogja." Lod Laver

213.
  • DanielSan
  • 2009.10.23. 18:46
 
 
   

vagy épp amit Blake nyilatkozott róla: „Roger egy kedves fiú a pályán kívül is. Ő egy igazi példakép. Jóindulatú, barátságos és udvarias. Ha nem lenne ilyen jó ember, akkor könnyebb lenne ellene fordulni, mert az emberi természet olyan, hogy térdre akarja kényszeríteni azokat, akik a csúcson vannak. De őt senki nem akarja megtörni. Ő egyszerűen túl szimpatikus ember ahhoz. Ez teszi olyan könnyűvé azt is, hogy szurkoljunk neki."
A sólyomszemes dolog meg elég egyértelmű sztem. Roger valószínüleg azért kéri ki a nagyobb outoknál is mert ezzel meg tudja törni az ellenfele lendületét. Minden sportoló így tesz, mert minden sportoló NYERNI AKAR és ez nem szabályellenes. Lásd még a fociban a hosszabításban lévő cserélések.

214.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • Turin
  • 2009.10.23. 15:55

Apró szépséghiba, hogy nem Federer taszította le a trónról, hanem egy olyan fickó, akit 2 tornával előtte lemosott a pályáról, azaz, az RG-n a sérülés miatt kapott ki.

215.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 205.
  • Turin
  • 2009.10.23. 15:56

Tehát csak a levegőbe beszéltél. Ennél többet nem is várok.

216.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 206.
  • Turin
  • 2009.10.23. 15:57

Az jó, mert te meg már régen sok vagy!

217.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 207.
  • dina49
  • 2009.10.23. 16:36

Kétlem. De ha még egyszer elő is fordult vele, semmit nem jelent. Az már annál inkább, ha nagyon sokszor, mint Federernél.

218.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • dina49
  • 2009.10.23. 16:38

Nem hiszek neked.

219.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • Turin
  • 2009.10.23. 16:41

Ne személyeskedj, nem a kocsmában vagy!

220.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • dina49
  • 2009.10.23. 17:05

Nana! Arról volt szó, hogy Federer milyen szerény és sportszerű, és mi pont ezt cáfoltuk, hiszen nem az! Nem kell bájolognia a segédekkel, de ez nem jelenti azt, hogy lekezelően kell bánni velük.

221.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • dina49
  • 2009.10.23. 17:10

Nem rólam van szó, és ugye én nem állok ki a nép elé, nekem nincsenek rajongóim, azaz nem kell példát mutatnom. Ne csinálj úgy, mintha Federernél ez csak egy egyszeri eset lett volna!

222.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • DanielSan
  • 2009.10.23. 18:46

Erről beszéltem, hogy a tensizezők közül, sokan rajonganak érte, mint Blake, de ilyen Sóderling, Potro és Ljubicic is.

223.
  • Turin
  • 2009.10.23. 20:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:00

Még jó, hogy szólsz. Beléptem ide, megláttalak, és rögtön egy kocsmában éreztem magam. :)

224.
  • Turin
  • 2009.10.23. 20:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 218.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:00

Szegényke. Te soha nem nézheted már vissza Nadal vereségét Sanghaiban, mert kénytelen lennél kiszúrni a szemed, ami látni merészelte a hátrafelé dobált törölközőt.

225.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:11
 
 
   

THE SPANISH TENNIS PLAYER RECRIMINATED THE ATTITUDE OF THE CZECH WITH THE PUBLIC
Nadal: "Berdych is a quite stupid player" Rafael Nadal complained, at the end of the party that lost against Czech the Berdych Takings in the Masters Series of Madrid, of the attitude of its rival, who nothing else to win dedicated an ugly gesture to the public present. "Berdych is a player, by my experience of to have played with him, quite stupid", said Nadal before the cameras of Spanish Television. "Sight badly on the contrary when you are playing. In the end it makes the gesture of "I have won abroad". I gained the fifth point in the Czech Republic and I did not do it so badly ", added the Spanish tennis player about the Czech, who has put in the semifinals of the match. Nadal settled the controversy saying that "there is no necessity to make no gesture and that demonstrates what is a person". On the party, the manacorí thinks that it did not give a level badly. "I do not create to have played badly started off. The atmosphere has been incredible "

226.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 215.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:58

Nesze. Alamizsna.

Az ominózus meccsen (rég volt, 2006-ban, te még biztos nem láttad, gondolom, ekkor még a csörgőt ráztad és a rácsos ágyon néztél kifelé) mellesleg Rafát megintették időhúzásért, amely produkciót képes volt Berdych szervagémje alatt is produkálni.

Mellesleg Nadalnak ilyesfajta gondjai voltak a csehvel, hogy csúnyán néz át a pályán. Mondja ezt Nadal. Azt hittem, eldurran a vakbelem a röhögéstől.

227.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:59

Nyilván, bármi, ami Nadal esetében történik, az semmit nem jelent.
Mondd, muszáj neked itt locsolnod magadra a napalmot?

228.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.23. 22:44
 
 
   

srácok, ez béna. ma viszont vettem egy rafa cipőt:) pandorfban így írják? 60eu. holnap kipróbálom!

229.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • Turin
  • 2009.10.23. 20:41

Egyzser, véletlenül nála is előfordulhat, de Federer-féle, szinte mindig így, lekezelően dobja oda, az nála nem játszik.

230.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 225.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:11

Na, ez tipikusan nem rosszindulatú, és ezt tudtat ilyen sokáig előkotorni, amikor Fedtől rengeteg, ennél csak durvább dolgai vannak? LoL!

231.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 226.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:14

Ne személyeskedj, tudom, hogy neked anélkül nem megy, ez is valamilyen frusztráció lehet nálad! Nadal szervához készólődése nem sportszerűtlen, és főleg nem oylan durva, mint amiket Federer csinált.

232.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:16

Na menj má' húd le magad után a klotyót! :D D D

233.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 228.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.23. 22:44

Jó lehet, én is beruházok rá.

234.
  • Turin
  • 2009.10.24. 01:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:11

Na jól van, végleg befejeztem veled. Egy kémrobottal érdemesebb lenne vitatkozni, mint a te fafejeddel.

236.
  • dina49
  • 2009.10.24. 10:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 221.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:04

Akkor mutass videókat!

237.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.24. 13:18
 
 
   

nem szeretem a babolat ütőket. Roddické asztallap, Rafáéval pedig nagyon nehéz játszani. illetve pörgetésre ideális, de én tisztalappal, kevés pörgetéssel nyomom. gyerekkorom óta Prince-el nyomom, most éppen azzal amelyikkel Monfils játszik és imádom!
Turin, Replica: hagyjátok lécci abba, ne kelljen már moderálnom...

238.
  • Turin
  • 2009.10.24. 13:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.24. 13:18

Azt gondolom, az utolsó hozzászólásommal eléggé világossá tettem, hogy részemről vége.
De azt leszögezem, hogy eléggé nyilvánvalóan nem én vagyok itt a konfliktus generáló forrás hetek-hónapok óta.

239.
  • Replica
  • 2009.10.24. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 238.
  • Turin
  • 2009.10.24. 13:27

Óh, leszögezed, és közben vádaskodsz és mentegetőzöl?:)

240.
  • Replica
  • 2009.10.24. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.24. 13:18

turinnal nem lehet érdemben vitatkozni, csak az ő stílusában kardot rántani.

241.
  • Szisz
  • 2009.10.24. 22:34
 
 
   

Uram isten, hogy itt mi van?? Annyira mókás és egyben botrányos! Egy ilyen játéknál ami az eleganciáról szól, idáig süllyedni!
Davigyenkó-Nadal meccstől, hogy a csudába lehet eljutni, hogy ki hogyan dobja a törölközőt és ez lehet egy vita alapja:):) szomorú
Nem k... mindegy, szerintem a pályán, egy meccs alatt ez a legkisebb bajuk!
Az egyik ütőt tőr, a másik sokáig szervál, az egyik rusnyán dobja a törölközőt a másik a nadrágját húzkodja és elárulom azért is imádni lehet ezeket a zseniket, nem szégyenlitek magatokat ilyenen vitázni!
Ettől nem szurkolók vagytok, ettől csak nagyjából UTE vagy Fradi B középhez hasonlítotok:(:(

242.
  • Turin
  • 2009.10.25. 11:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 241.
  • Szisz
  • 2009.10.24. 22:34

Ezt próbáltuk magyarázni annak, aki képes volt ilyenekkel előhozakodni. :(

243.
  • Szisz
  • 2009.10.25. 19:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 242.
  • Turin
  • 2009.10.25. 11:52

A helyzet az, hogy én mint 100X mondtam már Rafa rajongó vagyok, és nem kifejezetten imádom Federert, de nem azért mert nem jó vagy mert szarul játszik vagy mert Nadal megverte vagy nem verte, hanem egyszerűen mert Rafa ellenfele (nem ellensége) de már ki vagyok ettől az egésztől! Már rossz nézni, látni, hallgatni ezt és nem hogy javul egyre vacakabb és most már az ocsmánykodás felé halad az egész:(:( Basszus, miért nem tudunk "Urak" maradni mint azok akikről vitáznak!

244.
  • dina49
  • 2009.10.26. 06:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 243.
  • Szisz
  • 2009.10.25. 19:51

Én úgy látom, hogy mindig a Nadal fanok kezdik, név szerint Replica és VivaRafa, de egyébként VivaRafa már meg szokta emberelni magát! De miért van az, hogyha Nadal nyer, akkor a Federer Fanok elismerik, hogy ő nyert, ő volt a jobb és nem kezdenek el mindenféle összeesküvés elméletet gyártani! Bezzeg, ha Federer nyer (tök mindegy, hogy ki ellen), akkor a Nadal Fanok nem tudják megállni, hogy ne hozakodjanak elő a head2head-del, meg elkezdenek gyártani ezt-azt, meg mi lett volna ha... és egyéb finomságok? Én Fed Fan vagyok, természetes, hogy megvédem a kedvencemet a magam módján! Te, hogy látod?

245.
  • Replica
  • 2009.10.26. 13:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 243.
  • Szisz
  • 2009.10.25. 19:51

Hiába beszlünk turinak, nem ért a szép szóból!

246.
  • Replica
  • 2009.10.26. 13:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • dina49
  • 2009.10.26. 06:44

Rosszul látod, mert nem mi kezdtük, hanem ti. Érdekes, hogy tőletek elkzdi valaki, mi replikázunk rá, aztán végül csak azt mondjátok, hogy mi kezdtük.

247.
  • medvefiu
  • 2009.10.26. 14:54
 
 
   

Jobb dolgom épp nem lévén végigolvastam az egész "épületes" szópárbajt.Ahogy én látom: két-három Nadal fan nem képes elviselni azt a tényt, hogy Federer minden idők vitathatatlanul legeredményesebb versenyzője, és hogy Nadal egyelőre a közelében sincs .Nem hiszem,hogy ha az eredményesebb versenyzőt mindenféle hajánál fogva előrángatott marhasággal próbálják kisebbíteni, attól a kedvencük nagyobb lesz.Mindkét tábor elgondolkodhat,lehet ennyi badarságon vitázni,de érdemes?

248.
  • dina49
  • 2009.10.26. 15:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 246.
  • Replica
  • 2009.10.26. 13:56

Na akkor mondd meg, mi volt az az észveszejtően felháborító kijelentés a részünkről, amire ráreplikáztatok?

249.
  • Replica
  • 2009.10.26. 15:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 247.
  • medvefiu
  • 2009.10.26. 14:54

Te óriási tévedésben vagy, engem nem érdekel, hogy Fed a legeredményesebb, ugyanis ezt mindig elismertem. Ahogy azt is kifetettem már, hogy hiába a legeredményesebb, ha Nadal jobb teniszező. Egymás elleni mérlegükre Fed sem lehet büszke, ahogy a rajongóik sem.

250.
  • Replica
  • 2009.10.26. 15:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 248.
  • dina49
  • 2009.10.26. 15:12

Olvasd vissza a fed fan tsaid hozzászólásait.

251.
  • medvefiu
  • 2009.10.26. 15:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 249.
  • Replica
  • 2009.10.26. 15:25

Erről beszéltem...... Badarságokon nem érdemes vitatkozni.

252.
  • dina49
  • 2009.10.26. 15:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 250.
  • Replica
  • 2009.10.26. 15:25

Melyikre gondolsz konkrétan, sok nekem ez a kétszáznemtudomhány hozzászólás! Ha megkérhetlek, idézz pár hozzászólást!

253.
  • iCreator
  • 2009.10.26. 18:41
 
 
   

Én csak azt a paradoxont nem értem, hogy ha valaki jobb a legjobbnál, akkor hogy a francba nincs neki nem hogy több, de legalább ugyanannyi tornagyőzelme, főleg GS természetesen. Ez örök rejtély marad. Szóval Nadal jobb, de negyed annyi döntőbe se tud bejutni (pláne nem zsinórban). Nadal még mindig jobb, de fele annyi GS-je sincs. Nadal még mindig jobb természetesen, de negyed annyi időt sem volt képes világelsőként eltölteni. De Nadal valahogy jobb. De hogy a francba? Ja igen tudom már: csak mert többet nyert salakon. Amúgy az utóbbi napok kedvenc beszólásai: VivaRafa: "Kedvelem Rogert", Replica: minden mondata a törölközővel kapcsolatban :) Az hilarious volt.

256.
  • Szisz
  • 2009.10.26. 20:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • dina49
  • 2009.10.26. 06:44

Szia Dina49, azt gondolom, hogy úgy helyes ha valaki meggvédi és kiáll azért akiben hisz, a kérdés az, hogy azt hogyan teszi!
No, itt jön az, hogy már azért sem megyek ebbe bele mert nem akarnék (nem is tudnék) h2h kérdésben dönteni, mindketten más és más módon zseniálisak!
Egyszer azt írtam (azt hiszem pont Vivanak), hogy nem attól szurkoló valaki, hogy egy versenyző társat "pocskondiáz", hanem attól, hogy az ellenfelet elismeri!
Én is szívesen védeném meg 1x-2x Nadalt, amikor néha olyan éleslátó, főleg urak, olyan véleményt alkotnak, hogy a hátamon futkos a hideg! Csak példának okáért azért utálom mert húzkodja a nadrágját, ez aztán elmés utálkozás, nagyjából az ovis időszakomban ezt már átléptük!
Azért kell őket szeretni mert egyáltalán vannak és adnak nekünk valami pluszt az életünkbe, kinek így, kinek úgy!

257.
  • Szisz
  • 2009.10.26. 20:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 245.
  • Replica
  • 2009.10.26. 13:55

Raplica, én nagyon örülök, hogy ilyen őrült rajongói is vannak Nadalnak, én is tudok így örjöngeni, bár én inkább akkor amikor azok a nagyon okos kommentátorok "kommentálnak".
Csak azt magyarázd meg nekem, hogy miért süllyedsz le szintekkel olyan dologért, amit igazán csak magyarázunk de nem tudunk, tudhatunk!
Ha annyira rajongunk Rafa-ért hasonlóan kéne viselkednünk mint ő, azaz azzal az alázattal sport és versenytársak iránt ahogy ő! Nem gondolod?
Mindez persze vonatkozik az ellentáborra is:):)

258.
  • iCreator
  • 2009.10.26. 21:40
 
 
   

:) Meggyőződésem, hogy irritál a 15:6, a világelsőség, a karrier slam és a 22 zsinór. Maradjunk annyiban, hogy nem értünk egyet, és abszolúte nem baj, ha ez így is marad. De szeretném jelezni, hogy én azt is elismerem, hogy Nadal valamivel jobb kemény-füvön, mint Fed salakon. Hisz már körberágtuk, hogy Rafa salakon született, tán salakot is eszik reggelire, részemről megadom még a világ legjobb salakjátékosa címet is, bár egy-két Borg rajongó ezzel vitatkozna, de az az ő bajuk. Még úgy is behúz egy-két Garros-t Rafa, akkor meg már "hivatalosan" is ő lehet a világ legjobb salakjátékosa. De hiába mondod, hogy Fed-nek jelentéktelenebb a kemény-fű előnye, mint Rafának a salak előnye, amikor is Fed-nek van mellette egy csomó, más ellen megnyert kemény-fű GS-je. Amely döntőkbe Rafa egyszerűen képtelen volt bejutni, sokszor még a közelébe se tudott jutni, míg Fed megvert mindenkit, még azokat is, akik Rafát megverték. Mint már többször hangsúlyoztam, nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy Fed rengetegszer megtette azt a szívességet Rafának, hogy Rafa kedvenc felületén is sokszor bejutott a döntőbe, míg Nadal ezt a szívességet alig tette meg, s ez még annak tekintetében is érdekes, hogy sokkal több kemény-fű van, mint salak. Azért ha figyelembe vesszük, hogy kb. négyszer több kemény-fű van, mint salak, akkor enyhén szólva érdekesnek és sokatmondónak tekinthető, hogy mégis salakon játszottak többet. Ez akár ellentmondhatna annak, hogy Nadal jobb kemény-füvön, mint Fed salakon, hisz Rafa amúgy is, arányait tekintve meg főleg nagyon kevésszer jutott kemény-fű döntőbe. MOndhatni Rafa tartozik még Fed-nek jó pár kemény-fű meccsel (döntővel), főleg 2005, 06, 07-ből. Hiszen ha Rafa annyival jobb Fed-nél, akkor az ember elvárná, hogy a 9-2-es salak mérlege mellett a kemény-füves mérlege is legyen jobb, ha csak egy kicsivel is. De nem ez a helyzet. Az a helyzet, hogy arányait tekintve nagyon keveset játszottak kemény-füvön, és akármennyivel is, de Fed vezet. Bár jobb lenne, ha a 9 kemény-fű meccsük helyett lenne legalább 15-20 kemény meccsük, de mindenképp több, mint salakos, amiből már komolyabb következtetéseket vonhatnánk le. De nem tudunk, mert akár tetszik akár nem, Rafa nagyon kevésszer jutott be kemény-fű döntőbe, keményre (GS) ráadásul csak egyszer. Legalább a kemény Gs csatáikból kellene 5-6 és nem olyankor, amikor Fed gödörben van, mint ahogy Rafa most. A füves (Gs) meccseik száma az viszonylag rendben van. Természetesen még Rafa simán kiegyenlítheti a kemény-fű mérleget, bár jobban örülnék, ha ez nem akkor történne meg, amikor Fed már 30-32 éves, amikor is már nem lesz fiatalabb se gyorsabb (amúgy sem egy szélvész), Nadal meg ereje teljében lehet akkor és még sokat fejlődhet a tenisze. Ezért hangsúlyoztam, hogy jobb lett volna, ha 2005-07-ben főleg, de még utána is többet csatáztak volna keményen. Bevallhatjuk, hogy mindketten azt szeretnénk, ha a kedvenc játékosaink jó formában csapnának össze. Ezért is volt számomra különösen fájdalmas, hogy főleg abban a periódusban tudott sokat javítani Rafa mérlegén Fed ellen és több borításon, amikor is Fed egyértelműen rosszul, de tudásához képest mindenképpen rosszabbul játszott. Szinte ugyanez a helyzet most Rafával, a top 5 megverte, sőt még top 10-en kívül is, s fél éve nem nyert semmit. Gondolom neked sem jó ezt látni, miközben tudod, hogy sokkal többre képes. Még jó hogy ráértem, szép hosszú regény lett:) A lényeg, hogy teljesen mindegy, hogy melyikünk miért tartja a kedvencét jobbnak. Örökké játszhatunk a számokkal meg a tényekkel, akkor is a kedvencünk marad a legjobb. A legszebb, hogy mindkettőnknek lehet igaza illetve egyikünk sem téved. Einstein-nek volt igaza.

259.
  • Replica
  • 2009.10.26. 23:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 258.
  • iCreator
  • 2009.10.26. 21:40

Rafa kevesbbszer jutott be füves és hard döntőbe, de később is kezdte, és mindenkit meglepett, amikor 2006-ban wimbledoni döntőt játszott, és rögtön lopott egy szettet a sztártól. Fed hiába jutott töbször az RG döntőbe, egyszer sem tudta megverni Rafát sőt 2 szettre sem volt jó! Fed a 3 rg döntőjükben, összesen 3 szettett rabolt, míg Rafa a 3 wimbledoni döntőjükben, összesen 6-ot! Tehát, Rafa salasosként, többre jutott füvön, mint Fed salakon ellene. Az is sokatmondó, hogy az első hard rg döntőjüket is Rafa nyerte. Rafa megverte Fedet füves, kemény és salakos gs döntőben, míg Fednél ez csupán a fűre korlátozódik.
Azért az nagyon rosszul eshet nektek, hogy a világ legeredményesebb teniszezőjét egy salakos menő, ötször verje meg GS torna a dönőjében!

262.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 12:49
 
 
   

Ki az IGAZI rivális? Egy valaki vagy a teljes MEZŐNY? A nagy Samprasnak is volt negatív H2H-ja pl. Hewitt ellen, mégsem emlegetjük egy lapon őket./Hewitt a minden befutok, mindent visszaadok stílussal 80 hétig volt világelső. Egy dolog a H2h,egy pályafutás megítélésében nem ez a legfőbb szempont.Ez csak azt bizonyítja, hogy mindenkinek a pályafutásában van olyan ellenfél, akinek a játéka nem fekszik.Vannak olyan játékosok, akik a korán érő típushoz tartoznakpl. Rafa, Borg, Chang,Wilander,Hewitt ..az ő csúcsteljesítményük az átlagosnál korábban jelentkezik, de az átlagosnál korábban is ér véget.Rog és Rafa profi pályafutásában 2 év a differencia.A "ZSiráfok" a legjobb úton haladnak afelé, hogy Rafa mumusaivá váljanak, mert láthatóan nem tud mit kezdeni velük.Te és Replica voltatok azok akik a legjobban kiakadtak azon,ha valaki merészelte kétségbe vonni Rafa sérülését, ezért hát ne vond kétségbe Fed betegségét sem. Mindkettőjük akkori játéka bizonyság rá,hogy valami nem stimmel.Hamburg inkább kemény pálya mint salak.Rafa most bebizonyíthatja,van olyan jó mint Fed, visszaszerzi a világelsőséget, megvédi az AUS open címet, és újra nyer a Garroson. Ha ezt Fed ellen teszi megemelem a kalapom,de ha Fed vmiért nem lesz ott, én biztos nem fogok köpködni Rafára,hogy miért nem Fed ellen diadalmaskodott.

264.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 13:59
 
 
   

Rafának jelen állapotában bármilyen talajon a Top 10 bizony komoly kihívást jelent,lásd játszmát sem nyert a Top 10 ellen május óta,ha nem javul a játéka nehezen jön össze a visszavágó az Aus Openen.Fuentes doktor segítségére most már nem számíthat.Én úgy látom,Rafa dominanciája az idén salakon is csökkent,nagyon sok olyan meccset nyert, amit az un. "mentális "fölényének köszönhetett./az már Fed ellen sem működött Madridban/De hol van az ma már? Felépíteni könnyebb volt mint megtartani.Azt gondolom, ha mindketten eljutnak az Aus Open,v. Garros döntőbe, Rafa dolga lesz nehezebb.Köpködni pedig Te és más Rafa fanok szoktak ha Fed nyer vmit.

265.
  • Replica
  • 2009.10.27. 14:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 264.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 13:59

Rafa dominanciája salakon csökkent? Ezt miből vontad le?
Monte-Carlo 1000, Róma 1000, Barcelona 500, Madrid 1000 döntő 4-ből hármat simán nyert, a negyediket a hosszú elődöntő miatt adta le.

266.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 14:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 265.
  • Replica
  • 2009.10.27. 14:25

Ha nézted ezeket a versenyeket,akkor Te is láthattad,az előző évekhez képest mennyi " szoros " meccs volt, akár a római Söderling ellenit veszem, rengeteg lehetősége volt Södnek, az eredmény nem tükrözte az erőviszonyokat ,de akkor még nem használta ki a rengeteg lehetőséget...nem úgy mint a Garroson...

267.
  • petamas
  • 2009.10.27. 14:52
 
 
   

Ha csak Rafa nem valami csodalény, ezzel a futkározással nem fog hosszútávon boldogulni. Tönkre fog menni, ha úgy folytatja, ezt mindenki beláthatja. Vissza fogja szerezni a régi formáját, de az eredményessége soha nem lesz olyan, mint az idei év elején. Szvsz.
Akármennyire kiváló teniszező, a játékának alapja (többek között), hogy sokat fut, kihajtja magát.
Ahogy idősödik, vissza kell vegyen, nem terhelheti állandóan túl magát.

269.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 15:33
 
 
   

Én azt mondom,jelen fizikai és mentális állapotában Rafának lenne a nehezebb, tekintve Fed 2009-es eredményeit,és azt,h Fed már lelki teher nélkül versenyezhet.Rafa most küszködik bárki ellen, ezt Neked is látnod kell, bármekkora fan vagy is.Visszajönni a gödörből sokkal nehezebb/bármi legyen is az oka/,mint feljutni a csúcsra. Rafa 46 hétig ült a trónon,volt egy szezon mikor ő volt a legjobb, de most nem az,ezt Te is láthatod. Az okok nem számítanak, a lényeg,hogy át tud-e lépni ezen,meg tud-e küzdeni ezzel, ha igen akkor lesz igazi nagy klasszis. Ha nem , marad minden idők legeredményesebbjének mumusa,aki megakadályozta Federert,hogy 5-tel több GS-t nyerjen.Én elhiszem,h minden vágyad az h Rafa a legjobb legyen,de...

271.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 16:18
 
 
   

Igaz, elkerülte Rafát, de Rafa volt az aki nem jutott döntőbe sem a Garroson, sem a US openen. Egyetértek,Rafának komoly ellenfele lehet már a döntő előtt Delpo, Söd, Cilic, és még Blake,sőt akár Ljubicic is ha nem sérül meg!Fed Wimbledonban alig nyert Roddick ellen, Rafa Wimbledonban és az Aus Openen alig nyert Fed ellen,de nyert.Ha csak a sima győzelmek számítanak ,a szorosakat lehet törölni?Fed visszajött egy olyan tavasz után....verte Rafát Djokovicot Murrayt játszott 4 GS döntőt, a számára két legfontosabbat nyerte..., tessék Rafa lehet utána csinálni.

272.
  • dina49
  • 2009.10.27. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 271.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 16:18

Hát igen, Rafa részéről 2010-ben 4GS döntő, esetleg ebből 2 győzelem szépen mutatna! Vamos! Na ezt is hiányolom tőle, 1x láttam c'mon-ozni, de azt is visszafogottan!

273.
  • iCreator
  • 2009.10.27. 17:16
 
 
   

Hát még mélyebbre belementetek. Nem is tom hol kezdjem. "padlón levő Del Potrotól kap ki a döntőben a US Openen?" Ember, Fed egy Nadal-t iszonyúan elpicsázó Delpo-tól kapott ki igen szoros meccsben, ahol is mindketten rengeteg hibát vétettek. Mindnyájan tudjuk, hogy ha Fed nem bohóckodja el a 2. szett végét és beüt két pontot még hogy hozza a szerváját, akkor övé a meccs. Majd Delpo is elbohóckodta a 3. szett végét, innen meg már tudjuk a többit. Ráadásul Fed a 2. szettől szarul játszott, ezt tudjuk mind. Delpo életében először nagy nehezen legyőzte Fed-et, nagy ügy 6:1 Fed-nek. AO-en meg biciklivel ment haza Delpo. A másik: vigasztalhatjátok magatokat olyan röhejes kijelentésekkel, hogy Rafa leadta a madridi döntőt, vagy elfogadhatjátok, hogy Fed egyszerűen letechnikázta/taktikázta Rafát, 7 rövidítéshez hozzá se szagolt. Pont a híres küzdő Rafa ad le egy meccset pont Federer ellen pont az otthonában. Miért beszéltek magatok ellen. Érdekes a 3 órát Djoko ellen kínlódó Davi másnap lesöpörte Nadal-t, ami szintén nem volt rövid meccs, akkor pont Rafa ne lenne erre képes... Delpo, ha jó formában van egyértelműen veszélyesebb lehet Rafának, mint Fed, hisz már körberágtuk, hogy Rafa játéka csemege a Létrának. Ebben nincs semmi különös, ez csak bizonyítja, hogy milyen sokat számít a játékstílus, sőt meghatározó. Ezért kérdeztem azt, amire feltűnően kerülitek a választ, hogy mi lesz akkor, ha Rafa úgy fejezi be pályafutását, hogy Delponak jobb a mérlege ellene (amire igen jó esély van), miközben Fed-nek meg Delpo ellen jobb a mérlege, miközben Nadal-nak meg Fed ellen jobb a mérlege??? Erre most ne hagyjátok ki a választ!! Még Nadal-nak és Delponak is van 8-10 éve legalább, bármi lehet addig, még jönni fog sok, most még noname fiatal tehetség, akiknek szintén jobb lehet a mérlege stb. Ti már elkönyveltétek, hogy Rafának mindenkivel pozitív a mérlege, de majd nézzük meg őt mondjuk 28 évesen, majd pedig karrierje végén. De ami titeket a legjobban zavarhat az az, ha Nadal kevesebb GS-mel fejezi be karrierjét mint, Fed vagy akár mint, Borg, hogy a múltból is idézzünk. Ugyanis csűrhetitek csavarhatjátok, elkerülhetetlen, hogy Nadal legalább annyi vagy több GS-t nyerjen, mint Fed, ha jobbnak, vagy a legjobbnak akarjátok tartani. Olyan nincs, hogy a leggyorsabb játékos, a nagy küzdő aki többször nyert salakon, mint Fed, az a legjobbnak legyen tartva úgy, hogy mondjuk csak 10-11 GS-e van, míg Fed-nek mondjuk 17. Ha Nadal JOBB játékos, akkor JOBB eredményeket kell produkáljon és ez az, amit nem tudtok megkerülni. És most a világelsőséget és a karrier GS-t ne is említsük. Más: nem értem mi célból volt felhozva, hogy Djoko kétszer nyert év elején Fed ellen, aki akkor volt a ütű-tördelő korszakában. Fed akkor két, már félig megnyert meccset elbénázott, Djoko-nak jó lehetőség volt javítani a mérlegen Fed gödre miatt, mint ahogy mindenkinek, köztük Nadal-nak is. Simon pl. így lehet, h jobb h2h-del fejezi be karrierjét Fed ellen. Mégse hihetjük, hogy akkor jobb nála. Érdekes Fed azóta kétszer elpicsázta Djoko-t, az egyiket nem máshol, mint ahol eddig szokta, az uso elődöntőn bemutatva az év ütését match point-ra váltva. A másik meg Cincinatti, ahol Djoko azt se tudta hol a labda (meg előtte Murray sem). Miközben előtte Djoko simán elpicsázta Nadal-t. Szóval nem értem mi célja lehet ilyeneket felhozni. Egyszerűen muszáj 10 évvel későbbre tenni ezeket a vitákat, de legalább meg kéne várnunk míg Nadal 28 lesz, hogy párhuzamot vonhassunk Fed-del. A vicc az, hogy miközben azt emlegetitek, hogy Nadal már milyen fiatalon eredményes volt, ezzel Fed-et dícséritek burkoltan, hisz mire Fed-nek beérett a tenisze (22-23 évesen), onnan nem volt megállás, folyamatosan tartotta a szintet. Szóval mikor ezt felhozzátok, akkor egyben azt is állítjátok, hogy Rafának kb. kétszer több ideje van behozni Fed-et, elérni az ő eredményeit, mint Fed-nek volt. Enyhén szólva kínos lenne legjobbnak tartani majd Nadal-t, ha még kétszer annyi idő alatt sem éri majd el a minimum 15 Gs-t. Nincs mese, Rafának be kell jutni minél több döntőbe és minél többször meg kell verje az éppen szembán álló játékost, akárki legyen is az. Ez alól sehogy sem menthetitek fel, ha legjobbnak akarjátok tartani, mondhattok akármit. De erre még Rafának van 8-10 éve, szóval csak várnunk kell. A fenti Delpo-s h2h-es kérdésre választ várok. Amúgy részemről a vitát újfent befejezem és remélem 5 évig elő sem kerül és addig normálisan elbeszélgetünk és drukkolunk.

275.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 17:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 272.
  • dina49
  • 2009.10.27. 16:27

Ha sikerül visszanyernie a tavalyi formáját,az Aus Open,Garros,Wimbledon döntő meg lehet neki,aUS Open,ha nem változtatnak a borításon szerintem túl gyors számára.Kérdés, mi lesz Fednek prioritás?Szerintem,ha sikerül a 288 hét világelsőség,ehhez úgy gondolom nyerni kellene az Aus Opent, a Garros már nem fontos/egyszer már nyerte/ a szíve csücske Wimbledon,hát én várok egy Nadal-Federer csatát füvön...,

276.
  • Turin
  • 2009.10.27. 18:15
 
 
   

Lehet viszont utána csinálni évi 3 GS behúzását is. De tudod mit, elég 1x megtenni, nem is kell 3x, mint ahogy Fed tette. :D

277.
  • Turin
  • 2009.10.27. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 275.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 17:29

És még bele se számoltuk, hogy a helyezése tartásához Nadalnak mennyi töménytelen tornát kell nyernie tavasszal, ami újabb és újabb sérülésveszélyekkel jár.

278.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 18:37
 
 
   

Valóban,Rafa vezetett 2:0-ra és 2:1-re ezekben a döntőkben, majd Fed egyenlített ,a döntő szettben Rafa nyert egyszer szorosan, egyszer simán,és?Nem értem miben is követte Rog Rafát?Fed világelső volt 234 hétig, ezalatt nyert 12 GS-t, Rafa világelső volt 46 hétig, ezalatt nyert 1 Gs-t., Fed szegény nem tehet róla,hogy a legszebb győzelmeit úgy aratta, hogy Rafa nem volt ott a döntőben.Rafa 160 hét második hely után,egy jó szezonnal 46 hétre átvette a No'1 poziciót , de nem tudta megtartani,mert kikapott a Garroson Söderlingtől,majd sérülésre hivatkozva nem indult Wimbledonban,bukta aUs Open elődöntőt,miről is beszélünk?A tények azt mutatják,h Rafa 2 döntőben nem volt ott, mert kikapott, 1 döntőben nem volt ott,mert sérült volt.Hogy lehetett volna így Rafa az "áldozat"?

279.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 18:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 277.
  • Turin
  • 2009.10.27. 18:18

Én már akkor sem értettem Rafa részéről a minden tornán való elindulás koncepcióját,szerintem azóta ő is rájött, a kevesebb hosszú távon több lett volna, persze megértem,szeretett volna behozhatatlan előnyt.....

280.
  • erisen
  • 2009.10.27. 21:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 277.
  • Turin
  • 2009.10.27. 18:18

Pontvédősdihez:

Nadalnak rengeteg sok pontot kell az év elején megvédeni. Csoda lesz ha a 2.helyét megtartja. Ha a Garrosig kihúzza valahogy,onnan sínen lesz. Mármint a ranglistát nézve.Év végén megint többet kell majd védenie. Van még idő javulni Januárig,de már nem sok...Ezzel a játékkal Rafa max. 8 közé jó AUSO-n. 2010 Nadalnak vízválasztó lesz. Vagy megy Hewitt módjára le,vagy megy Federer módjára fel. Nagy talány! Salakon mindenesetre nem verhetetlen,van már nála jobb ezen a felületen(Delpo).

Federer AUSO-ig szerintem No.1. AUSO-n ha nem lesz blama,és kb. a 4 közé bejut,akkor Garrosig No.1. Onnantól már ez a rekord is zsebben. Kipipálva. Nem fog hajtani. AUSO-t nagyon meg kell pörgetni,aztán lazulhat,sok védenivaló nincs.Talán Madrid de az védhető. Garroson nem hiszem hogy nagyon elkeseredne ha hamarabb kiesne (nem fog).Wimbire teljes gőzzel megy!!! Most nem látom azt az embert aki ott megállítaná. De az előtte fog kiderülni majd.:)
Nyár neki nagy pihi,regenerálódás. Cinci-t védeni kell+US open. US openen is 4-re jó lesz. Persze ha sérülések nem lesznek.

Murraynek USO-ig az egész év egy nagy hajtás-futás lesz. Ő ilyen fajta. Fiatal,csinálja csak. GS-ekre nagy kérdés mennyi ereje marad??? AUSO-n sötét ló...Szerintem ezen a borításon lehetne a legnagyobb esélye. Kíváncsi vagyok milyen formában érkezik oda...Amúgy neki is sok lesz a védendő pontja.

Djokovic...2010.Itt az idő a villantásra.Ha akkor sem,hát akkor az már ciki lesz. Van még ideje,fiatal,de lassan 2 éve nyerte első(és mindmáig utolsó) GS-ét.Ennek ellenére nagy esélye van megelőzni 1-2 embert(nem Federert) a ranglistán. Kevesebb a megvédendő pontja. AUSO és USO lehet neki igazi esély. Garros,Wimbi felejtős eset. Kérdéses a salakos szezonja. Nem csak villogni kéne hanem egyenletes,stabil játékot nyújtania.

"Egyéb" játékosok....
Davydenko ott lesz. Ő rutinos,és mindíg ott van.:) Nem zseni a srác,de amit tud,azt stabilan tudja. Top 10 simán. GS-en a AUSO,USO lehet jobb neki.

Roddick is marad Top10.5nél jobb nem lesz. Salakszezonban behorpad...aztán ott vissza is esik.AUSO-n azért 8at várok tőle. De akár 4 is lehet! Meglátjuk.

Del Potro. Simán jó lehet mind a 4 GS-en. Van fantázia a srácban... Nem fog örülni senki sem ha az ő ágára kerül.Ha AUSO jól jön ki neki,nagyot fog darálni 2010ben. Akkor is ha nem jól jön ki AUSO...:) Talán Wimbiben nem lesz ott a tűzközelben. A többi 3-on igen.

A többiek váltogatják majd egymást a Top10ben. Hol Tsonga,hol Verda,hol Simon lesz ott szvsz. Szerintem óriási meglepetéseket nem hoz 2010. Olyan értelemben hogy Top5-ön kívüli nem nyer GS-t.

Na,jól kijöttem a pontvédésektől 2010es latolgatásig.:)

281.
  • Turin
  • 2009.10.27. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 280.
  • erisen
  • 2009.10.27. 21:38

Én azért még megvárnám, hogy van-e salakon jobb Rafánál. Delponak mondjuk nem ártana még néhányszor elvernie salakon, meg 1-2 tornát behúznia ezen a borításon.

282.
  • dina49
  • 2009.10.28. 07:58
 
 
   

Hát igen, azt én se merném kijelenteni, hogy van Nadalnál jobb salakon, nem volt csúcsformában az RG-n, egy jó formában lévő Söderling verte meg! Kíváncsi vagyok 2010-re, sikerül-e visszanyerni a formáját! Ha nem, bárki meglepheti! Ha annyira a szíve csücske az RG, a helyében azt erőltetném, meg még a US Open-t hogy legyen meg az is!

283.
  • dina49
  • 2009.10.28. 08:18
 
 
   

Egyébként, ha valakit érdekel, hogy lesz a menet 2010-re, itt látható:
http://www.rogerscup.com/include...

285.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 10:55
 
 
   

Azzal eddig sem vitatkozott szerintem senki,hogy Rafa a salakkirály,de az már megint egy kapitális zöldség,h kb ugyanolyannak minősíted Rafa salakos sorozatát,mint Fed MINDEN FELÜLETEN elért elődöntő rekordját.

287.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 11:22
 
 
   

Nem tudom,volt-e más is aki Rafához hasonlóan az első indulástól számítva 4-szer nyert, ha azt mondod nem volt ilyen, készséggel elhiszem .Egyetértek,Rafának minden esélye meg van arra,h megdöntse Borg rekordját salakon.

288.
  • erisen
  • 2009.10.28. 11:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 281.
  • Turin
  • 2009.10.27. 22:30

Nem az eddig elért eredmények alapján mondtam hogy jobb Delpo salakon mint Nadal,hanem azért mert nincs ellenszere Delpo játéka ellen. Plusz Delpo megmutatta hogy salakon óriásit tud játszani (RG szinte végig+Fed ellen). Ő ha úgy tetszik Nadal mumusa...JELEN PILLANATBAN jobb Delpo. De ha Nadalnak lesz ellenszere a játékára,akkor Nadal felőrli salakon. Most az megint kérdés hogy a 2005-2009 elejéig látott Nadal féle játékot szerintem el lehet felejteni 2010ben.Valami más kell. De az még nincs meg. Ászgép nem lesz belőle,hálózni sem fog tudni így többet. Talán többet rövidíthetne...Nem tudom. Jobban kellene törekedni nyerő ütésekre. Így viszont felejtő a meccsenkénti kb.5 unforced error. Nyilván ettől még ő a salakkirály,csak nem az lesz hogy a RG-n nincs kérdés,Nadal nyer, hanem már elkapható. Ha most kezdődne az RG Kb.3-an indul nának azonos eséllyel(Fed,Nadal,Delpo)+esetleg Djokovic,de az az ember egy nagy kérdőjel nekem. AUSO-n meglátjuk mit fognak kitalálni Nadalék Tonival.

290.
  • erisen
  • 2009.10.28. 13:37
 
 
   

Ebből a tendencia az érdekes. 2009ben 3 vereség Delpotól.
Miami 6-4,3-6,7-6 (ekkor még a sérülése sem volt)
Montreal 7-6,6-1
US open 6-2,6-2,6-2

291.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 266.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 14:43

Összevissza beszélsz. Soderlinget simán lemosta Rómában. A Garroson sérülten játszott, és az már nem volt elég.

292.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 285.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 10:55

Sokkal jobb Nadal győzelmi sorozata a Roland Garroson! Először is, Rafa első Garrosán nyert, és 4 éven át tartotta a veretlenségét. Fed sok wimbleodoni bukta után tudott nyerni. 2001-be Sampras legyőzése után kikapott. 2002-ben első fordulós csúfos vereség. Tehát, minőségibeli különbség van a két sorozat között.

293.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 290.
  • erisen
  • 2009.10.28. 13:37

Tehát magad válaszolod meg, hogy utóbbi két Delpo elleni vereség a sérülésből visszatért, formáját kereső Nadal miatt volt. Azóta Delpo is belefutot egy súlyos vereségbe.

294.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 273.
  • iCreator
  • 2009.10.27. 17:16

Önmagandak mondasz ellent azzal, hogy megkérdőjelezed a madridi fáradtságát, miközben azzal érvelsz, hogy 7 rövidítést nem futott be.... LoL!

295.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 14:29
 
 
   

Hallgattál volna, bölcs maradtál volna.....

296.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 14:31
 
 
   

Replica,a Tiéd

297.
  • petamas
  • 2009.10.28. 14:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 292.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:57

Federer viszonylag későn "ért" be, nemcsak Rafához képest. Itt is leírta már valaki. Játékosonként változik, kinek mikor van a csúcsteljesítménye. Nadal már a kezdetektől a legjobbját tudta hozni, szerintem viszont nem annyi ideig lesz ez így, mint Federer esetében(ne legyen igazam).

298.
  • erisen
  • 2009.10.28. 15:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 294.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:59

Ó nem. Nem mondtam én olyat hogy a sérülés miatt kapott ki Montrealban+USO-n. A Miamit azért írtam mert éreztem hogy a sérülés előjön még tőletek.
Azt senki (Te sem) fogja megmondani Nadalon kívül hogy közrejátszott-e.
Itt az eredmény a lényeg. Hogy ki mikor sérült,azt az adott játékos fogja eldönteni. Ha sérült,nem indul. Ennyi. 2008 Fed lehet hogy monos volt,de nem érdekel nagyon. Elindult,és a döntőkben kikapott. Akkor mélyponton volt. Inkább mentálisan. Számomra aki elindul egy versenyen az mindaddig nem sérült,amíg fel nem adja (sérülés miatt) a meccsét. Ergo Nadal max Wibledonban volt sérült. A többin ott volt,csak voltak nála jobbak. Ja,AUSO-n nem volt jobb nála.

299.
  • dina49
  • 2009.10.28. 15:21
 
 
   

Federer jelenleg úgy minden idők legeredményesebb teniszezője, hogy nem ő a legjobb teniszező a világon? Jól értem?

300.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 15:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 294.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:59

Szép próbálkozás Replica (valójában szar), megsúgom azért nem érte el a rövidítéseket, mert kibaszott jó rövidítések voltak, sőt az egész salak szezon alatt rendkívül sokat és jó százalékban rövidített Fed, ami ugyebár eléggé új elemnek számított tőle, hisz addig nem igen használta. Vicces, hogy meg akarod magyarázni, hogy Nadal pont annyival volt fáradtabb, hogy pont ne érje el a rövidítéseket. Biztos a sok törölköző dobálás miatt volt. Az is szomorú, hogy még mindig abban hisztek, hogy Nadal valaha is nyert volna az RG-n az ellen a Söderling ellen. Érthető, hogy ezzel próbáljátok magatokat vigasztalni, de az ellen a Söd ellen a leges legjobb Nadal sem nyert volna. Az máig érthetetlen, hogy a balfasz Söd (nem bírom a srácot amúgy) hogy volt képes olyan tökéletes játékot nyújtani, pont azt amit Nadal ellen játszani kell. Ráadásul maga Nadal nyilatkozta, hogy nem volt semmi baja azon a meccsen. S mindannyian tudjuk, hogy ha Nadal azt a meccset megnyeri, akkor ment volna tovább. Arra akarok kilyukadni, hogy az akkor kialakulóban lévő térd problémája még messze nem volt olyan komoly, hisz ha az lett volna, akkor egy felelősségteljes és profi játékos feladja a meccset, hogy elkerülje a komolyabb bajt, de Rafa nem tette és nem is látszott rajta hogy baj lenne. Mert még nem volt olyan komoly, hogy nagy mértékben zavarja, annyira meg főleg nem, hogy ha nyer, akkor ne menjen tovább. Hisz ő maga nyilatkozta soha nem indulna (főleg egy Gs-en) úgy, hogy nem 100 százalékos, tehát az RG-on 100 százalékosan indult. Wimbledon-ról meg okosan lemondott az utolsó pillanatban, annak érdekében, hogy ne kockáztassa, hogy a térdével a későbbiekben esetleg komolyabb baj legyen, abból kifolyólag, hogy nem várta meg míg teljesen meggyógyul. És nagyon jól tette, hogy megvárta míg meggyógyul, mert azóta ismét olyan brutálisan gyepálja a térdét, hogy rossz nézni. 2 évet adok neki ezzel a stílussal, míg komolyabb baja nem lesz.

301.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 15:55
 
 
   

Egyelőre még Nadal vezet Delpo ellen, de ezt csak annak köszönheti, hogy az első meccseiken Delpo enyhén szólva zöldfülű kezdő volt. Ahogy fejlődött és érett be Delpo, úgy szépen be is húzott 3 meccset Nadal ellen 2009-ben. Az persze még kérdés, hogy tudja e majd ezt a szintet tartani, mert Nadal persze nem fogja ezt hagyni. De az tény, hogy Delpo az egyik legesélyesebb, akinek pozitív mérlege lehet Nadal ellen. Cilic-et még meglátjuk:)

302.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 16:05
 
 
   

Viva, azt remélem te sem gondoltad komolyan, hogy Nadal sorozatos 4 RG-a akár csak megközelíti Fed 22 zsinórját (amiből ne felejtsük, hogy 20 döntő) csak azért mert Nadal előtte nem bukott RG-t. Természetesen nagy teljesítmény Rafától és piros pont neki, de ez tényleg közelében sincs annak, hogy valaki 6 éve folyamat ott van minden Gs elő-döntőjében. Na meg Fed mégis csak legyőzte Wimbiben az akkori királyt, vagyis Sampras-t. Arról nem is beszélve, hogy Fed-nek van két zsinór 5 GS sorozata (Wim és Uso). Nadal-nak egyelőre van egy 4-es. Azért még gyűjtögetnie kell rendesen.

305.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 17:21
 
 
   

Viva ideje volna már leszokni arról a baromságról,hogy csak a Rafa ellen nyert meccsek számítanak.Pedig nálad időnként értelmet is vélek felfedezni.

306.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 298.
  • erisen
  • 2009.10.28. 15:20

Sérülés utáni lábadozó, formáját kereső? Tudsz olvasni, értelmezni?

307.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 299.
  • dina49
  • 2009.10.28. 15:21

Tudsz te ha akarsz!

308.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 300.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 15:51

El vagy te tvéedve, de nagyon! Nadalt 4 éven keresztül nem tudta rövidítésekkel megfingatni, majd pont, milyen érdekes, egy hosszú, kimerítő mérkőzés után sikerült. Önmagért beszél! Fed akkor egy közel 2 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg Nadal ellen. Ez azt jelenti, hogy 2 évig nem jöttek be a rövidítések... talán, mert raf nem volt olyan fáradt?:))))
A fáradtság csak az egyik ok volt, mert tudjuk, hogy a térde sem volt 100%-os, és ez is benne volt, hogy el sem indult a rövidítésekre!

309.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 300.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 15:51

Az sóderling semmivel nem játszott jobban, mint Rómában, rafa volt rosszabb, és annk oka volt! Nézd meg a Római Sódert és a Garrosost, ugyanazt csinálja, csak Rómban még egy sokkal jobb Rafával állt szemben!

310.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 301.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 15:55

Egyelőre Rafa még 13-7re vezet Fed ellen, és 5-2-re. ez is egy tény.

311.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 302.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 16:05

Jah, Fed legyőzte samprast, majd utána kapitulált. 2002-ben az első körben.

312.
  • iCreator
  • 2009.10.29. 06:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 309.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:48

Az is egy tény, hogy kemény-füvön Fed vezet 5-4-re míg Nadal csak salakon vezet 9-2re. Ja meg az is egy tény, hogy Fed 15-6ra vezet GS ügyben. Amúgy az a "30 éves Sampras" két évre rá, Uso-t nyert 32 évesen. Agassi 35 évesen szettet rabolt Fed-től (akkor még Agassi fan voltam) az Uso döntőben, szal nem kéne lenézni a 30-as "öregeket", főleg olyan napokon, amikor a 28 éves Davydenko lesöpri Nadal-t. Az meg a kutyát nem érdekli, hogy utána Fed egyből kiesett az első körben, biztos béna volt. De utána mintha zsinórban nyert volna 5-öt. Nadal fog egyáltalán valaha 5-öt nyerni zsinórban valamiből is? Még a kedvenc felületén sem tudott. Tán Borg-ot még utolérheti. A Delpo-s paradoxonra még mindig feltűnően kerülitek a választ. De ráértek vele 5 év múlva is, amikor is sokkal többet tudunk.

314.
  • erisen
  • 2009.10.29. 13:04
 
 
   

Na ez aztán biztosan nagyon elszomorítja Federert. :) Főleg mikor számot vetnek hogy ki mennyit ért el a karrierje során és ott lesz a 15 GS győzelmével(még nőhet a szám) minden idők legjobbjaként. Plusz a legtöbb ideig NO.1 pozícióban lévő játékosként. Ahonnan Nadal 46 hétig tudta a 2.helyre szorítani. Megszakítás nélkül 237 hétig No.1 (REKORD). Összesen kb.260 hét,nem tudom pontosan.És ez csak még több lesz. De Ha Nadal jobb lett volna,és ezeket megakadályozza...az én mesém is tovább tartott volna.

315.
  • dina49
  • 2009.10.29. 13:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 314.
  • erisen
  • 2009.10.29. 13:04

Hát igen, van 1-2 olyan dolog Federer karrierjében, amely kárpótolja és szinte semmissé teszi a Nadal elleni head 2 headjét!

317.
  • Replica
  • 2009.10.29. 18:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 312.
  • iCreator
  • 2009.10.29. 06:24

A fű és a hard Fed pályája, és mégis csak 5-4 neki. A salak Nadalé, és 9-2 Hoppá! Fed miért nem tud ilyen füves keménypályás dominálást mutatni?
Rafa megverte Fedet GS hard döntőben, füvön és salakon. Fed csak füvön tudott nyerni ellene.

318.
  • Replica
  • 2009.10.29. 18:52
 
 
   

Samras 2001-ben már leszállóágban volt. 2002-ben nyert egy USO-t, de előtte 2 évig semmi.

319.
  • iCreator
  • 2009.10.29. 21:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 318.
  • Replica
  • 2009.10.29. 18:52

Azért csak 5-4, mert Nadal képtelen volt bejutni abba a sok döntőbe, ahol Fed lenyomhatta volna és akkor nem lenne most miről beszélnünk, bár így se nagyon van. Legalább 15 meccsük kéne legyen hard-füvön 9 helyett, de ezt már százszor írtam. Nincs értelme folytatnunk ezt vitát, elkezdeni sem volt értelme. Nektek Nadal a jobb, szívetek joga, nekem Fed, szívem joga, teljesen rendben van ez így, addig amíg nem akarjuk győzködni egymást. Hagyjuk abba, inkább élvezzük őket amíg lehet, de tényleg.

321.
  • iCreator
  • 2009.10.30. 01:17
 
 
   

Ember, jössz itt össze vissza a számokkal, ki akarsz vetíteni olyan minimális mérlegeket, mint 3:1 meg ilyenek, de azt nem veszed figyelembe, hogy FED VOLT AZ AKI FOLYAMAT NYERTE HARD-FÜVÖN A gS-EKET. Hihetetlen, hogy azt állítod Nadal jobb hard-füvön, de akkor mi a francért nem Nadal nyerte azt a rengeteg hard-fű GS, sőt még a döntő közelébe sem ért. Erre az alapvető paradoxonra válaszolj, ha már a Delposat kerülöd azóta is. Hát meg akarsz itt engem győzni arról, hogy ha sokkal többet játszottak volna hard-füvön meg ha kivetítenénk az arányokat (lol), akkor Nadal még sokkal jobban állna. De akkor mi a faszért nem Nadal nyerte a hard-fű Gs-eket, vagy akár csak a felét, vagy akár csak a negyedét. Rafának van mindössze 1-1 hard-fű GS-e, ennyi. Menj már ki egy kicsit friss levegőt szívni, mert ez már olyan elvakult betegség, amit kezelésre szorulhat. Nem feltétlen az a baj, hogy ilyeneket állítasz, hanem hogy ténylegesen el is hiszed őket. Már igazán elértük azt a határt, amikor én kiszállok ebből a röhejes vitából, de ajánlom hogy egy kicsit néha próbáld megszemlélni magad kívülről objektíven. This is sick. Ebben a témában befejeztem. Jó torzulást.

324.
  • Turin
  • 2009.10.30. 10:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 321.
  • iCreator
  • 2009.10.30. 01:17

Én már kiszálltam. Ezt javaslom neked is. Betegesen elvakult torzulatokkal egyszerűen nem érdemes vitázni. Számukra a tények totális csűr-csavarása, kifordítása, majd képen röhögése a szellemi élvezet csúcsa.
Ehhez egyszerűen nem érdemes asszisztálni.

326.
  • dina49
  • 2009.10.30. 10:40
 
 
   

Te meg alattomos vagy! Ez övön aluli ütés volt! Ne akard, hogy pár év múlva a te kedvencedről is kiderüljön valami, mert az is megtörténhet! Még dr. Fuentes is írhat könyvet!

327.
  • dina49
  • 2009.10.30. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 321.
  • iCreator
  • 2009.10.30. 01:17

Egyetértek Turinnal! Had lökje a süket dumáját, észre se kéne venni! Majd ha nem válaszol neki senki, akkor majd észre veszi magát!

329.
  • dina49
  • 2009.10.30. 11:21
 
 
   

Te nem értesz! Nem Agassi miatt írtam, amit, hanem Turin miatt! Nadalról meg annyit, hogy nem szabad vádaskodni alaptalanul! Te végig követed az edzéseit, mindig ott vagy, tapasztalod, hogy miért érte el azokat az eredményeket? Lefordítottál egy hosszabb cikket, amelyben benne van, hogy napi szinten több ütögető partnert elhasznál Nadal? Mondom, nem szeretnék vádaskodni, de te honnan a francból tudod, hogy két edzés között nem-e kap esetleg valamit? Bármi megtörténhet!

330.
  • dina49
  • 2009.10.30. 11:30
 
 
   

Tudod, én ha lehet, a szememnek hiszek!

331.
  • Turin
  • 2009.10.30. 14:28
 
 
   

Azt hiszem, eltévesztetted a házszámot. Az én kedvencem ugyanis Sampras volt mindig is. :D
Andrenak meg jó egészséget kívánok ahhoz a csíkhoz, a sport és a jövője szempontjából abszolút nem osztott-nem szorzott a dolog. :D

333.
  • Turin
  • 2009.10.30. 14:45
 
 
   

Ettől még továbbra sem volt a kedvencem (ha a kedvenc alatt azt értjük, ami neked Nadal, nekem Federer, vagy Sampras), tehát minden indulat nélkül tartom hülyeségnek azt, ha valaki elítéli.
És ennek szintén nincs köze ahhoz, hogy újból és újból meggyőződök róla, hogy nem érdemes vitázni se veled, se Replicával. Egyszerűen fölösleges időtöltés, kidobott percek az életemből.

334.
  • Replica
  • 2009.10.31. 19:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 333.
  • Turin
  • 2009.10.30. 14:45

Na, akkor viszlát!

335.
  • Replica
  • 2009.10.31. 19:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 319.
  • iCreator
  • 2009.10.29. 21:52

"Azért csak 5-4, mert Nadal képtelen volt bejutni abba a sok döntőbe, ahol Fed lenyomhatta volna"

Ez azért vicces, mert amikor bejutott 2 kivétellel megverte. Ráadásul Fednek kedvező talajon is! Rafa kiosztott egy 6:1, 6:3, 6:0-t GS döntőben, amihez fogható verést Fed még nem élt át egy GS döntőben.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések