Fuzzy Dunlop

2009. 10. 18. 21:42

Davigyenko legyőzte Nadalt Sanghajban

Nyikolaj Vlagyimirovics Davigyenko Sanghaj bajnoka, miután kétórás küzdelemben, vesztett játszma nélkül, életében harmadszor győzte le Rafael Nadalt.

Sanghaj döntő

Akárhogy pörgetjük a dolgot, Rafával nincsenek rendben a dolgok.
Utoljára májusban nyert tornát, még a salakos szezonban Rómában. Aztán jött a sérülés és a visszatérés korántsem mondható simának.

A US Open felvezetői versenyein produkált visszafogott játék abszolút érthető volt és New Yorkban Monfils ellen már azt a Rafát láthattuk, akit imádunk. De nem volt szerencséje. Hasfalhúzódást szenvedett és nagyon csúnya verést kapott Del Potrótól. Az újabb, ezúttal rövidebb szünetet követően, múlt héten Cilic élete egyik legnagyobb verésében részesítette és Sanghaj sem hozott feltámadást.

Nadal a döntőig gyakorlatilag egyetlen komoly játékossal nem találkozott. Ljubicic így is sima szettet nyert ellene és még az egykori önmagára nyomokban sem hasonlító Blake is megszorongatta. A év végi sérüléshullának és kiégésnek köszönhetően a mezőny sokkal inkább hozta egy 500-as torna erősségét, hiszen Federer és Murray el sem indult, Del Potro és Roddick pedig az első körben feladta sérülés miatt. Csakúgy mint sokan mások…

A nagyszerű formában játszó Djokovicot éppen Davigyenko takarította el az útból, miután tegnap az elődöntőben három órás küzdelemben, döntő szett rövidítésben verte a szerbet. Nyikolaj nem az a srác, aki megveri a ranglistán előtte állókat, főleg nem kiélezett szituációkban gazdag mérkőzésen. Djokovic legyőzése óriási töltést adhatott Davigyenkónak, ugyanakkor az orosz már 28 éves és a háromórás mérkőzést követően egy nappal Rafa ellen nem sok esélyt jósoltak neki.

Az első szettben Davigyenko ellépett egy breakkel, de Rafának ez nem szokott gondot okozni. 4:2-es vezetést követően Davigyenko újabb break labdákhoz jutott, de szokás szerint beremegett és nem tudott élni a lehetőséggel, sőt röviddel ezután elbukta saját adogatójátékát is. Az elmúlt években ilyenkor nyugodtan le lehetett feküdni aludni, vagy elmenni bevásárolni, mert ugyanaz történt MINDIG.
Nadal nyert. Simán.
Ha egyszer jött a Vamos és Nadal megérezte ellenfele sebezhetőségét, nem volt visszaút. Ezúttal azonban Rafa nem tekerte rá a halálos szorítást ellenfelére, nem vette át az irányítást és nem nyert. Hanem elbizonytalanodott. Öt-négyes vezetésnél játszmalabdához jutott a fáradó orosz ellen, de nem élt a lehetőséggel, a rövidítésben pedig összesen három pontra volt jó. Az elmúlt két hétben egyébként ebben a műfajban harmadik játszmáját veszítette el, ami sokat megmutat jelenlegi állapotáról.

Teljesen passzívan játszik, legtöbbször röviden, így nem csoda, hogy szinte minden labdamenetben védekezésbe kényszerül. A tavasszal megcsodált fonák nyesések egyáltalán nem működnek, második adogatása támadhatóbb, mint valaha és a kiélezett helyzetekben rendre hibázik. A tavasszal még önbizalomtól dagadó spanyol a megmagyarázhatatlan hibák után kétségbeesetten tekinget sajátjai felé, de alig talál ott valakit. Tony Nadal sehol, Carlos Costa sehol. Pedig most lenne rájuk a legnagyobb szükség.

A második játszma sima 6:3 Davigyenko javára.
Nadal természetesen most is rendkívül sportszerűen gratulált legyőzőjének, aki valóban minden elismerést megérdemel, de Rafát ez nem igazán nyugtathatja meg.

Davigyenko - Nadal 7:6, 6:3

Mi lesz Rafával?

+
lesz még világelső
+
soha nem lesz a régi

Szeretném látni az összes kommentet (335) utolsó 100 hozzászólás

214.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • Turin
  • 2009.10.23. 15:55

Apró szépséghiba, hogy nem Federer taszította le a trónról, hanem egy olyan fickó, akit 2 tornával előtte lemosott a pályáról, azaz, az RG-n a sérülés miatt kapott ki.

215.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 205.
  • Turin
  • 2009.10.23. 15:56

Tehát csak a levegőbe beszéltél. Ennél többet nem is várok.

216.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 206.
  • Turin
  • 2009.10.23. 15:57

Az jó, mert te meg már régen sok vagy!

217.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 207.
  • dina49
  • 2009.10.23. 16:36

Kétlem. De ha még egyszer elő is fordult vele, semmit nem jelent. Az már annál inkább, ha nagyon sokszor, mint Federernél.

218.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • dina49
  • 2009.10.23. 16:38

Nem hiszek neked.

219.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • Turin
  • 2009.10.23. 16:41

Ne személyeskedj, nem a kocsmában vagy!

220.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • dina49
  • 2009.10.23. 17:05

Nana! Arról volt szó, hogy Federer milyen szerény és sportszerű, és mi pont ezt cáfoltuk, hiszen nem az! Nem kell bájolognia a segédekkel, de ez nem jelenti azt, hogy lekezelően kell bánni velük.

221.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • dina49
  • 2009.10.23. 17:10

Nem rólam van szó, és ugye én nem állok ki a nép elé, nekem nincsenek rajongóim, azaz nem kell példát mutatnom. Ne csinálj úgy, mintha Federernél ez csak egy egyszeri eset lett volna!

222.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • DanielSan
  • 2009.10.23. 18:46

Erről beszéltem, hogy a tensizezők közül, sokan rajonganak érte, mint Blake, de ilyen Sóderling, Potro és Ljubicic is.

223.
  • Turin
  • 2009.10.23. 20:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:00

Még jó, hogy szólsz. Beléptem ide, megláttalak, és rögtön egy kocsmában éreztem magam. :)

224.
  • Turin
  • 2009.10.23. 20:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 218.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:00

Szegényke. Te soha nem nézheted már vissza Nadal vereségét Sanghaiban, mert kénytelen lennél kiszúrni a szemed, ami látni merészelte a hátrafelé dobált törölközőt.

225.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:11
 
 
   

THE SPANISH TENNIS PLAYER RECRIMINATED THE ATTITUDE OF THE CZECH WITH THE PUBLIC
Nadal: "Berdych is a quite stupid player" Rafael Nadal complained, at the end of the party that lost against Czech the Berdych Takings in the Masters Series of Madrid, of the attitude of its rival, who nothing else to win dedicated an ugly gesture to the public present. "Berdych is a player, by my experience of to have played with him, quite stupid", said Nadal before the cameras of Spanish Television. "Sight badly on the contrary when you are playing. In the end it makes the gesture of "I have won abroad". I gained the fifth point in the Czech Republic and I did not do it so badly ", added the Spanish tennis player about the Czech, who has put in the semifinals of the match. Nadal settled the controversy saying that "there is no necessity to make no gesture and that demonstrates what is a person". On the party, the manacorí thinks that it did not give a level badly. "I do not create to have played badly started off. The atmosphere has been incredible "

226.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 215.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:58

Nesze. Alamizsna.

Az ominózus meccsen (rég volt, 2006-ban, te még biztos nem láttad, gondolom, ekkor még a csörgőt ráztad és a rácsos ágyon néztél kifelé) mellesleg Rafát megintették időhúzásért, amely produkciót képes volt Berdych szervagémje alatt is produkálni.

Mellesleg Nadalnak ilyesfajta gondjai voltak a csehvel, hogy csúnyán néz át a pályán. Mondja ezt Nadal. Azt hittem, eldurran a vakbelem a röhögéstől.

227.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • Replica
  • 2009.10.23. 18:59

Nyilván, bármi, ami Nadal esetében történik, az semmit nem jelent.
Mondd, muszáj neked itt locsolnod magadra a napalmot?

228.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.23. 22:44
 
 
   

srácok, ez béna. ma viszont vettem egy rafa cipőt:) pandorfban így írják? 60eu. holnap kipróbálom!

229.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • Turin
  • 2009.10.23. 20:41

Egyzser, véletlenül nála is előfordulhat, de Federer-féle, szinte mindig így, lekezelően dobja oda, az nála nem játszik.

230.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 225.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:11

Na, ez tipikusan nem rosszindulatú, és ezt tudtat ilyen sokáig előkotorni, amikor Fedtől rengeteg, ennél csak durvább dolgai vannak? LoL!

231.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 226.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:14

Ne személyeskedj, tudom, hogy neked anélkül nem megy, ez is valamilyen frusztráció lehet nálad! Nadal szervához készólődése nem sportszerűtlen, és főleg nem oylan durva, mint amiket Federer csinált.

232.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • Turin
  • 2009.10.23. 21:16

Na menj má' húd le magad után a klotyót! :D D D

233.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 228.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.23. 22:44

Jó lehet, én is beruházok rá.

234.
  • Turin
  • 2009.10.24. 01:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • Replica
  • 2009.10.23. 23:11

Na jól van, végleg befejeztem veled. Egy kémrobottal érdemesebb lenne vitatkozni, mint a te fafejeddel.

236.
  • dina49
  • 2009.10.24. 10:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 221.
  • Replica
  • 2009.10.23. 19:04

Akkor mutass videókat!

237.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.24. 13:18
 
 
   

nem szeretem a babolat ütőket. Roddické asztallap, Rafáéval pedig nagyon nehéz játszani. illetve pörgetésre ideális, de én tisztalappal, kevés pörgetéssel nyomom. gyerekkorom óta Prince-el nyomom, most éppen azzal amelyikkel Monfils játszik és imádom!
Turin, Replica: hagyjátok lécci abba, ne kelljen már moderálnom...

238.
  • Turin
  • 2009.10.24. 13:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.24. 13:18

Azt gondolom, az utolsó hozzászólásommal eléggé világossá tettem, hogy részemről vége.
De azt leszögezem, hogy eléggé nyilvánvalóan nem én vagyok itt a konfliktus generáló forrás hetek-hónapok óta.

239.
  • Replica
  • 2009.10.24. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 238.
  • Turin
  • 2009.10.24. 13:27

Óh, leszögezed, és közben vádaskodsz és mentegetőzöl?:)

240.
  • Replica
  • 2009.10.24. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • fuzzydunlop
  • 2009.10.24. 13:18

turinnal nem lehet érdemben vitatkozni, csak az ő stílusában kardot rántani.

241.
  • Szisz
  • 2009.10.24. 22:34
 
 
   

Uram isten, hogy itt mi van?? Annyira mókás és egyben botrányos! Egy ilyen játéknál ami az eleganciáról szól, idáig süllyedni!
Davigyenkó-Nadal meccstől, hogy a csudába lehet eljutni, hogy ki hogyan dobja a törölközőt és ez lehet egy vita alapja:):) szomorú
Nem k... mindegy, szerintem a pályán, egy meccs alatt ez a legkisebb bajuk!
Az egyik ütőt tőr, a másik sokáig szervál, az egyik rusnyán dobja a törölközőt a másik a nadrágját húzkodja és elárulom azért is imádni lehet ezeket a zseniket, nem szégyenlitek magatokat ilyenen vitázni!
Ettől nem szurkolók vagytok, ettől csak nagyjából UTE vagy Fradi B középhez hasonlítotok:(:(

242.
  • Turin
  • 2009.10.25. 11:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 241.
  • Szisz
  • 2009.10.24. 22:34

Ezt próbáltuk magyarázni annak, aki képes volt ilyenekkel előhozakodni. :(

243.
  • Szisz
  • 2009.10.25. 19:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 242.
  • Turin
  • 2009.10.25. 11:52

A helyzet az, hogy én mint 100X mondtam már Rafa rajongó vagyok, és nem kifejezetten imádom Federert, de nem azért mert nem jó vagy mert szarul játszik vagy mert Nadal megverte vagy nem verte, hanem egyszerűen mert Rafa ellenfele (nem ellensége) de már ki vagyok ettől az egésztől! Már rossz nézni, látni, hallgatni ezt és nem hogy javul egyre vacakabb és most már az ocsmánykodás felé halad az egész:(:( Basszus, miért nem tudunk "Urak" maradni mint azok akikről vitáznak!

244.
  • dina49
  • 2009.10.26. 06:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 243.
  • Szisz
  • 2009.10.25. 19:51

Én úgy látom, hogy mindig a Nadal fanok kezdik, név szerint Replica és VivaRafa, de egyébként VivaRafa már meg szokta emberelni magát! De miért van az, hogyha Nadal nyer, akkor a Federer Fanok elismerik, hogy ő nyert, ő volt a jobb és nem kezdenek el mindenféle összeesküvés elméletet gyártani! Bezzeg, ha Federer nyer (tök mindegy, hogy ki ellen), akkor a Nadal Fanok nem tudják megállni, hogy ne hozakodjanak elő a head2head-del, meg elkezdenek gyártani ezt-azt, meg mi lett volna ha... és egyéb finomságok? Én Fed Fan vagyok, természetes, hogy megvédem a kedvencemet a magam módján! Te, hogy látod?

245.
  • Replica
  • 2009.10.26. 13:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 243.
  • Szisz
  • 2009.10.25. 19:51

Hiába beszlünk turinak, nem ért a szép szóból!

246.
  • Replica
  • 2009.10.26. 13:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • dina49
  • 2009.10.26. 06:44

Rosszul látod, mert nem mi kezdtük, hanem ti. Érdekes, hogy tőletek elkzdi valaki, mi replikázunk rá, aztán végül csak azt mondjátok, hogy mi kezdtük.

247.
  • medvefiu
  • 2009.10.26. 14:54
 
 
   

Jobb dolgom épp nem lévén végigolvastam az egész "épületes" szópárbajt.Ahogy én látom: két-három Nadal fan nem képes elviselni azt a tényt, hogy Federer minden idők vitathatatlanul legeredményesebb versenyzője, és hogy Nadal egyelőre a közelében sincs .Nem hiszem,hogy ha az eredményesebb versenyzőt mindenféle hajánál fogva előrángatott marhasággal próbálják kisebbíteni, attól a kedvencük nagyobb lesz.Mindkét tábor elgondolkodhat,lehet ennyi badarságon vitázni,de érdemes?

248.
  • dina49
  • 2009.10.26. 15:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 246.
  • Replica
  • 2009.10.26. 13:56

Na akkor mondd meg, mi volt az az észveszejtően felháborító kijelentés a részünkről, amire ráreplikáztatok?

249.
  • Replica
  • 2009.10.26. 15:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 247.
  • medvefiu
  • 2009.10.26. 14:54

Te óriási tévedésben vagy, engem nem érdekel, hogy Fed a legeredményesebb, ugyanis ezt mindig elismertem. Ahogy azt is kifetettem már, hogy hiába a legeredményesebb, ha Nadal jobb teniszező. Egymás elleni mérlegükre Fed sem lehet büszke, ahogy a rajongóik sem.

250.
  • Replica
  • 2009.10.26. 15:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 248.
  • dina49
  • 2009.10.26. 15:12

Olvasd vissza a fed fan tsaid hozzászólásait.

251.
  • medvefiu
  • 2009.10.26. 15:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 249.
  • Replica
  • 2009.10.26. 15:25

Erről beszéltem...... Badarságokon nem érdemes vitatkozni.

252.
  • dina49
  • 2009.10.26. 15:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 250.
  • Replica
  • 2009.10.26. 15:25

Melyikre gondolsz konkrétan, sok nekem ez a kétszáznemtudomhány hozzászólás! Ha megkérhetlek, idézz pár hozzászólást!

253.
  • iCreator
  • 2009.10.26. 18:41
 
 
   

Én csak azt a paradoxont nem értem, hogy ha valaki jobb a legjobbnál, akkor hogy a francba nincs neki nem hogy több, de legalább ugyanannyi tornagyőzelme, főleg GS természetesen. Ez örök rejtély marad. Szóval Nadal jobb, de negyed annyi döntőbe se tud bejutni (pláne nem zsinórban). Nadal még mindig jobb, de fele annyi GS-je sincs. Nadal még mindig jobb természetesen, de negyed annyi időt sem volt képes világelsőként eltölteni. De Nadal valahogy jobb. De hogy a francba? Ja igen tudom már: csak mert többet nyert salakon. Amúgy az utóbbi napok kedvenc beszólásai: VivaRafa: "Kedvelem Rogert", Replica: minden mondata a törölközővel kapcsolatban :) Az hilarious volt.

256.
  • Szisz
  • 2009.10.26. 20:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • dina49
  • 2009.10.26. 06:44

Szia Dina49, azt gondolom, hogy úgy helyes ha valaki meggvédi és kiáll azért akiben hisz, a kérdés az, hogy azt hogyan teszi!
No, itt jön az, hogy már azért sem megyek ebbe bele mert nem akarnék (nem is tudnék) h2h kérdésben dönteni, mindketten más és más módon zseniálisak!
Egyszer azt írtam (azt hiszem pont Vivanak), hogy nem attól szurkoló valaki, hogy egy versenyző társat "pocskondiáz", hanem attól, hogy az ellenfelet elismeri!
Én is szívesen védeném meg 1x-2x Nadalt, amikor néha olyan éleslátó, főleg urak, olyan véleményt alkotnak, hogy a hátamon futkos a hideg! Csak példának okáért azért utálom mert húzkodja a nadrágját, ez aztán elmés utálkozás, nagyjából az ovis időszakomban ezt már átléptük!
Azért kell őket szeretni mert egyáltalán vannak és adnak nekünk valami pluszt az életünkbe, kinek így, kinek úgy!

257.
  • Szisz
  • 2009.10.26. 20:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 245.
  • Replica
  • 2009.10.26. 13:55

Raplica, én nagyon örülök, hogy ilyen őrült rajongói is vannak Nadalnak, én is tudok így örjöngeni, bár én inkább akkor amikor azok a nagyon okos kommentátorok "kommentálnak".
Csak azt magyarázd meg nekem, hogy miért süllyedsz le szintekkel olyan dologért, amit igazán csak magyarázunk de nem tudunk, tudhatunk!
Ha annyira rajongunk Rafa-ért hasonlóan kéne viselkednünk mint ő, azaz azzal az alázattal sport és versenytársak iránt ahogy ő! Nem gondolod?
Mindez persze vonatkozik az ellentáborra is:):)

258.
  • iCreator
  • 2009.10.26. 21:40
 
 
   

:) Meggyőződésem, hogy irritál a 15:6, a világelsőség, a karrier slam és a 22 zsinór. Maradjunk annyiban, hogy nem értünk egyet, és abszolúte nem baj, ha ez így is marad. De szeretném jelezni, hogy én azt is elismerem, hogy Nadal valamivel jobb kemény-füvön, mint Fed salakon. Hisz már körberágtuk, hogy Rafa salakon született, tán salakot is eszik reggelire, részemről megadom még a világ legjobb salakjátékosa címet is, bár egy-két Borg rajongó ezzel vitatkozna, de az az ő bajuk. Még úgy is behúz egy-két Garros-t Rafa, akkor meg már "hivatalosan" is ő lehet a világ legjobb salakjátékosa. De hiába mondod, hogy Fed-nek jelentéktelenebb a kemény-fű előnye, mint Rafának a salak előnye, amikor is Fed-nek van mellette egy csomó, más ellen megnyert kemény-fű GS-je. Amely döntőkbe Rafa egyszerűen képtelen volt bejutni, sokszor még a közelébe se tudott jutni, míg Fed megvert mindenkit, még azokat is, akik Rafát megverték. Mint már többször hangsúlyoztam, nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy Fed rengetegszer megtette azt a szívességet Rafának, hogy Rafa kedvenc felületén is sokszor bejutott a döntőbe, míg Nadal ezt a szívességet alig tette meg, s ez még annak tekintetében is érdekes, hogy sokkal több kemény-fű van, mint salak. Azért ha figyelembe vesszük, hogy kb. négyszer több kemény-fű van, mint salak, akkor enyhén szólva érdekesnek és sokatmondónak tekinthető, hogy mégis salakon játszottak többet. Ez akár ellentmondhatna annak, hogy Nadal jobb kemény-füvön, mint Fed salakon, hisz Rafa amúgy is, arányait tekintve meg főleg nagyon kevésszer jutott kemény-fű döntőbe. MOndhatni Rafa tartozik még Fed-nek jó pár kemény-fű meccsel (döntővel), főleg 2005, 06, 07-ből. Hiszen ha Rafa annyival jobb Fed-nél, akkor az ember elvárná, hogy a 9-2-es salak mérlege mellett a kemény-füves mérlege is legyen jobb, ha csak egy kicsivel is. De nem ez a helyzet. Az a helyzet, hogy arányait tekintve nagyon keveset játszottak kemény-füvön, és akármennyivel is, de Fed vezet. Bár jobb lenne, ha a 9 kemény-fű meccsük helyett lenne legalább 15-20 kemény meccsük, de mindenképp több, mint salakos, amiből már komolyabb következtetéseket vonhatnánk le. De nem tudunk, mert akár tetszik akár nem, Rafa nagyon kevésszer jutott be kemény-fű döntőbe, keményre (GS) ráadásul csak egyszer. Legalább a kemény Gs csatáikból kellene 5-6 és nem olyankor, amikor Fed gödörben van, mint ahogy Rafa most. A füves (Gs) meccseik száma az viszonylag rendben van. Természetesen még Rafa simán kiegyenlítheti a kemény-fű mérleget, bár jobban örülnék, ha ez nem akkor történne meg, amikor Fed már 30-32 éves, amikor is már nem lesz fiatalabb se gyorsabb (amúgy sem egy szélvész), Nadal meg ereje teljében lehet akkor és még sokat fejlődhet a tenisze. Ezért hangsúlyoztam, hogy jobb lett volna, ha 2005-07-ben főleg, de még utána is többet csatáztak volna keményen. Bevallhatjuk, hogy mindketten azt szeretnénk, ha a kedvenc játékosaink jó formában csapnának össze. Ezért is volt számomra különösen fájdalmas, hogy főleg abban a periódusban tudott sokat javítani Rafa mérlegén Fed ellen és több borításon, amikor is Fed egyértelműen rosszul, de tudásához képest mindenképpen rosszabbul játszott. Szinte ugyanez a helyzet most Rafával, a top 5 megverte, sőt még top 10-en kívül is, s fél éve nem nyert semmit. Gondolom neked sem jó ezt látni, miközben tudod, hogy sokkal többre képes. Még jó hogy ráértem, szép hosszú regény lett:) A lényeg, hogy teljesen mindegy, hogy melyikünk miért tartja a kedvencét jobbnak. Örökké játszhatunk a számokkal meg a tényekkel, akkor is a kedvencünk marad a legjobb. A legszebb, hogy mindkettőnknek lehet igaza illetve egyikünk sem téved. Einstein-nek volt igaza.

259.
  • Replica
  • 2009.10.26. 23:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 258.
  • iCreator
  • 2009.10.26. 21:40

Rafa kevesbbszer jutott be füves és hard döntőbe, de később is kezdte, és mindenkit meglepett, amikor 2006-ban wimbledoni döntőt játszott, és rögtön lopott egy szettet a sztártól. Fed hiába jutott töbször az RG döntőbe, egyszer sem tudta megverni Rafát sőt 2 szettre sem volt jó! Fed a 3 rg döntőjükben, összesen 3 szettett rabolt, míg Rafa a 3 wimbledoni döntőjükben, összesen 6-ot! Tehát, Rafa salasosként, többre jutott füvön, mint Fed salakon ellene. Az is sokatmondó, hogy az első hard rg döntőjüket is Rafa nyerte. Rafa megverte Fedet füves, kemény és salakos gs döntőben, míg Fednél ez csupán a fűre korlátozódik.
Azért az nagyon rosszul eshet nektek, hogy a világ legeredményesebb teniszezőjét egy salakos menő, ötször verje meg GS torna a dönőjében!

262.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 12:49
 
 
   

Ki az IGAZI rivális? Egy valaki vagy a teljes MEZŐNY? A nagy Samprasnak is volt negatív H2H-ja pl. Hewitt ellen, mégsem emlegetjük egy lapon őket./Hewitt a minden befutok, mindent visszaadok stílussal 80 hétig volt világelső. Egy dolog a H2h,egy pályafutás megítélésében nem ez a legfőbb szempont.Ez csak azt bizonyítja, hogy mindenkinek a pályafutásában van olyan ellenfél, akinek a játéka nem fekszik.Vannak olyan játékosok, akik a korán érő típushoz tartoznakpl. Rafa, Borg, Chang,Wilander,Hewitt ..az ő csúcsteljesítményük az átlagosnál korábban jelentkezik, de az átlagosnál korábban is ér véget.Rog és Rafa profi pályafutásában 2 év a differencia.A "ZSiráfok" a legjobb úton haladnak afelé, hogy Rafa mumusaivá váljanak, mert láthatóan nem tud mit kezdeni velük.Te és Replica voltatok azok akik a legjobban kiakadtak azon,ha valaki merészelte kétségbe vonni Rafa sérülését, ezért hát ne vond kétségbe Fed betegségét sem. Mindkettőjük akkori játéka bizonyság rá,hogy valami nem stimmel.Hamburg inkább kemény pálya mint salak.Rafa most bebizonyíthatja,van olyan jó mint Fed, visszaszerzi a világelsőséget, megvédi az AUS open címet, és újra nyer a Garroson. Ha ezt Fed ellen teszi megemelem a kalapom,de ha Fed vmiért nem lesz ott, én biztos nem fogok köpködni Rafára,hogy miért nem Fed ellen diadalmaskodott.

264.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 13:59
 
 
   

Rafának jelen állapotában bármilyen talajon a Top 10 bizony komoly kihívást jelent,lásd játszmát sem nyert a Top 10 ellen május óta,ha nem javul a játéka nehezen jön össze a visszavágó az Aus Openen.Fuentes doktor segítségére most már nem számíthat.Én úgy látom,Rafa dominanciája az idén salakon is csökkent,nagyon sok olyan meccset nyert, amit az un. "mentális "fölényének köszönhetett./az már Fed ellen sem működött Madridban/De hol van az ma már? Felépíteni könnyebb volt mint megtartani.Azt gondolom, ha mindketten eljutnak az Aus Open,v. Garros döntőbe, Rafa dolga lesz nehezebb.Köpködni pedig Te és más Rafa fanok szoktak ha Fed nyer vmit.

265.
  • Replica
  • 2009.10.27. 14:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 264.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 13:59

Rafa dominanciája salakon csökkent? Ezt miből vontad le?
Monte-Carlo 1000, Róma 1000, Barcelona 500, Madrid 1000 döntő 4-ből hármat simán nyert, a negyediket a hosszú elődöntő miatt adta le.

266.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 14:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 265.
  • Replica
  • 2009.10.27. 14:25

Ha nézted ezeket a versenyeket,akkor Te is láthattad,az előző évekhez képest mennyi " szoros " meccs volt, akár a római Söderling ellenit veszem, rengeteg lehetősége volt Södnek, az eredmény nem tükrözte az erőviszonyokat ,de akkor még nem használta ki a rengeteg lehetőséget...nem úgy mint a Garroson...

267.
  • petamas
  • 2009.10.27. 14:52
 
 
   

Ha csak Rafa nem valami csodalény, ezzel a futkározással nem fog hosszútávon boldogulni. Tönkre fog menni, ha úgy folytatja, ezt mindenki beláthatja. Vissza fogja szerezni a régi formáját, de az eredményessége soha nem lesz olyan, mint az idei év elején. Szvsz.
Akármennyire kiváló teniszező, a játékának alapja (többek között), hogy sokat fut, kihajtja magát.
Ahogy idősödik, vissza kell vegyen, nem terhelheti állandóan túl magát.

269.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 15:33
 
 
   

Én azt mondom,jelen fizikai és mentális állapotában Rafának lenne a nehezebb, tekintve Fed 2009-es eredményeit,és azt,h Fed már lelki teher nélkül versenyezhet.Rafa most küszködik bárki ellen, ezt Neked is látnod kell, bármekkora fan vagy is.Visszajönni a gödörből sokkal nehezebb/bármi legyen is az oka/,mint feljutni a csúcsra. Rafa 46 hétig ült a trónon,volt egy szezon mikor ő volt a legjobb, de most nem az,ezt Te is láthatod. Az okok nem számítanak, a lényeg,hogy át tud-e lépni ezen,meg tud-e küzdeni ezzel, ha igen akkor lesz igazi nagy klasszis. Ha nem , marad minden idők legeredményesebbjének mumusa,aki megakadályozta Federert,hogy 5-tel több GS-t nyerjen.Én elhiszem,h minden vágyad az h Rafa a legjobb legyen,de...

271.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 16:18
 
 
   

Igaz, elkerülte Rafát, de Rafa volt az aki nem jutott döntőbe sem a Garroson, sem a US openen. Egyetértek,Rafának komoly ellenfele lehet már a döntő előtt Delpo, Söd, Cilic, és még Blake,sőt akár Ljubicic is ha nem sérül meg!Fed Wimbledonban alig nyert Roddick ellen, Rafa Wimbledonban és az Aus Openen alig nyert Fed ellen,de nyert.Ha csak a sima győzelmek számítanak ,a szorosakat lehet törölni?Fed visszajött egy olyan tavasz után....verte Rafát Djokovicot Murrayt játszott 4 GS döntőt, a számára két legfontosabbat nyerte..., tessék Rafa lehet utána csinálni.

272.
  • dina49
  • 2009.10.27. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 271.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 16:18

Hát igen, Rafa részéről 2010-ben 4GS döntő, esetleg ebből 2 győzelem szépen mutatna! Vamos! Na ezt is hiányolom tőle, 1x láttam c'mon-ozni, de azt is visszafogottan!

273.
  • iCreator
  • 2009.10.27. 17:16
 
 
   

Hát még mélyebbre belementetek. Nem is tom hol kezdjem. "padlón levő Del Potrotól kap ki a döntőben a US Openen?" Ember, Fed egy Nadal-t iszonyúan elpicsázó Delpo-tól kapott ki igen szoros meccsben, ahol is mindketten rengeteg hibát vétettek. Mindnyájan tudjuk, hogy ha Fed nem bohóckodja el a 2. szett végét és beüt két pontot még hogy hozza a szerváját, akkor övé a meccs. Majd Delpo is elbohóckodta a 3. szett végét, innen meg már tudjuk a többit. Ráadásul Fed a 2. szettől szarul játszott, ezt tudjuk mind. Delpo életében először nagy nehezen legyőzte Fed-et, nagy ügy 6:1 Fed-nek. AO-en meg biciklivel ment haza Delpo. A másik: vigasztalhatjátok magatokat olyan röhejes kijelentésekkel, hogy Rafa leadta a madridi döntőt, vagy elfogadhatjátok, hogy Fed egyszerűen letechnikázta/taktikázta Rafát, 7 rövidítéshez hozzá se szagolt. Pont a híres küzdő Rafa ad le egy meccset pont Federer ellen pont az otthonában. Miért beszéltek magatok ellen. Érdekes a 3 órát Djoko ellen kínlódó Davi másnap lesöpörte Nadal-t, ami szintén nem volt rövid meccs, akkor pont Rafa ne lenne erre képes... Delpo, ha jó formában van egyértelműen veszélyesebb lehet Rafának, mint Fed, hisz már körberágtuk, hogy Rafa játéka csemege a Létrának. Ebben nincs semmi különös, ez csak bizonyítja, hogy milyen sokat számít a játékstílus, sőt meghatározó. Ezért kérdeztem azt, amire feltűnően kerülitek a választ, hogy mi lesz akkor, ha Rafa úgy fejezi be pályafutását, hogy Delponak jobb a mérlege ellene (amire igen jó esély van), miközben Fed-nek meg Delpo ellen jobb a mérlege, miközben Nadal-nak meg Fed ellen jobb a mérlege??? Erre most ne hagyjátok ki a választ!! Még Nadal-nak és Delponak is van 8-10 éve legalább, bármi lehet addig, még jönni fog sok, most még noname fiatal tehetség, akiknek szintén jobb lehet a mérlege stb. Ti már elkönyveltétek, hogy Rafának mindenkivel pozitív a mérlege, de majd nézzük meg őt mondjuk 28 évesen, majd pedig karrierje végén. De ami titeket a legjobban zavarhat az az, ha Nadal kevesebb GS-mel fejezi be karrierjét mint, Fed vagy akár mint, Borg, hogy a múltból is idézzünk. Ugyanis csűrhetitek csavarhatjátok, elkerülhetetlen, hogy Nadal legalább annyi vagy több GS-t nyerjen, mint Fed, ha jobbnak, vagy a legjobbnak akarjátok tartani. Olyan nincs, hogy a leggyorsabb játékos, a nagy küzdő aki többször nyert salakon, mint Fed, az a legjobbnak legyen tartva úgy, hogy mondjuk csak 10-11 GS-e van, míg Fed-nek mondjuk 17. Ha Nadal JOBB játékos, akkor JOBB eredményeket kell produkáljon és ez az, amit nem tudtok megkerülni. És most a világelsőséget és a karrier GS-t ne is említsük. Más: nem értem mi célból volt felhozva, hogy Djoko kétszer nyert év elején Fed ellen, aki akkor volt a ütű-tördelő korszakában. Fed akkor két, már félig megnyert meccset elbénázott, Djoko-nak jó lehetőség volt javítani a mérlegen Fed gödre miatt, mint ahogy mindenkinek, köztük Nadal-nak is. Simon pl. így lehet, h jobb h2h-del fejezi be karrierjét Fed ellen. Mégse hihetjük, hogy akkor jobb nála. Érdekes Fed azóta kétszer elpicsázta Djoko-t, az egyiket nem máshol, mint ahol eddig szokta, az uso elődöntőn bemutatva az év ütését match point-ra váltva. A másik meg Cincinatti, ahol Djoko azt se tudta hol a labda (meg előtte Murray sem). Miközben előtte Djoko simán elpicsázta Nadal-t. Szóval nem értem mi célja lehet ilyeneket felhozni. Egyszerűen muszáj 10 évvel későbbre tenni ezeket a vitákat, de legalább meg kéne várnunk míg Nadal 28 lesz, hogy párhuzamot vonhassunk Fed-del. A vicc az, hogy miközben azt emlegetitek, hogy Nadal már milyen fiatalon eredményes volt, ezzel Fed-et dícséritek burkoltan, hisz mire Fed-nek beérett a tenisze (22-23 évesen), onnan nem volt megállás, folyamatosan tartotta a szintet. Szóval mikor ezt felhozzátok, akkor egyben azt is állítjátok, hogy Rafának kb. kétszer több ideje van behozni Fed-et, elérni az ő eredményeit, mint Fed-nek volt. Enyhén szólva kínos lenne legjobbnak tartani majd Nadal-t, ha még kétszer annyi idő alatt sem éri majd el a minimum 15 Gs-t. Nincs mese, Rafának be kell jutni minél több döntőbe és minél többször meg kell verje az éppen szembán álló játékost, akárki legyen is az. Ez alól sehogy sem menthetitek fel, ha legjobbnak akarjátok tartani, mondhattok akármit. De erre még Rafának van 8-10 éve, szóval csak várnunk kell. A fenti Delpo-s h2h-es kérdésre választ várok. Amúgy részemről a vitát újfent befejezem és remélem 5 évig elő sem kerül és addig normálisan elbeszélgetünk és drukkolunk.

275.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 17:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 272.
  • dina49
  • 2009.10.27. 16:27

Ha sikerül visszanyernie a tavalyi formáját,az Aus Open,Garros,Wimbledon döntő meg lehet neki,aUS Open,ha nem változtatnak a borításon szerintem túl gyors számára.Kérdés, mi lesz Fednek prioritás?Szerintem,ha sikerül a 288 hét világelsőség,ehhez úgy gondolom nyerni kellene az Aus Opent, a Garros már nem fontos/egyszer már nyerte/ a szíve csücske Wimbledon,hát én várok egy Nadal-Federer csatát füvön...,

276.
  • Turin
  • 2009.10.27. 18:15
 
 
   

Lehet viszont utána csinálni évi 3 GS behúzását is. De tudod mit, elég 1x megtenni, nem is kell 3x, mint ahogy Fed tette. :D

277.
  • Turin
  • 2009.10.27. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 275.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 17:29

És még bele se számoltuk, hogy a helyezése tartásához Nadalnak mennyi töménytelen tornát kell nyernie tavasszal, ami újabb és újabb sérülésveszélyekkel jár.

278.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 18:37
 
 
   

Valóban,Rafa vezetett 2:0-ra és 2:1-re ezekben a döntőkben, majd Fed egyenlített ,a döntő szettben Rafa nyert egyszer szorosan, egyszer simán,és?Nem értem miben is követte Rog Rafát?Fed világelső volt 234 hétig, ezalatt nyert 12 GS-t, Rafa világelső volt 46 hétig, ezalatt nyert 1 Gs-t., Fed szegény nem tehet róla,hogy a legszebb győzelmeit úgy aratta, hogy Rafa nem volt ott a döntőben.Rafa 160 hét második hely után,egy jó szezonnal 46 hétre átvette a No'1 poziciót , de nem tudta megtartani,mert kikapott a Garroson Söderlingtől,majd sérülésre hivatkozva nem indult Wimbledonban,bukta aUs Open elődöntőt,miről is beszélünk?A tények azt mutatják,h Rafa 2 döntőben nem volt ott, mert kikapott, 1 döntőben nem volt ott,mert sérült volt.Hogy lehetett volna így Rafa az "áldozat"?

279.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 18:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 277.
  • Turin
  • 2009.10.27. 18:18

Én már akkor sem értettem Rafa részéről a minden tornán való elindulás koncepcióját,szerintem azóta ő is rájött, a kevesebb hosszú távon több lett volna, persze megértem,szeretett volna behozhatatlan előnyt.....

280.
  • erisen
  • 2009.10.27. 21:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 277.
  • Turin
  • 2009.10.27. 18:18

Pontvédősdihez:

Nadalnak rengeteg sok pontot kell az év elején megvédeni. Csoda lesz ha a 2.helyét megtartja. Ha a Garrosig kihúzza valahogy,onnan sínen lesz. Mármint a ranglistát nézve.Év végén megint többet kell majd védenie. Van még idő javulni Januárig,de már nem sok...Ezzel a játékkal Rafa max. 8 közé jó AUSO-n. 2010 Nadalnak vízválasztó lesz. Vagy megy Hewitt módjára le,vagy megy Federer módjára fel. Nagy talány! Salakon mindenesetre nem verhetetlen,van már nála jobb ezen a felületen(Delpo).

Federer AUSO-ig szerintem No.1. AUSO-n ha nem lesz blama,és kb. a 4 közé bejut,akkor Garrosig No.1. Onnantól már ez a rekord is zsebben. Kipipálva. Nem fog hajtani. AUSO-t nagyon meg kell pörgetni,aztán lazulhat,sok védenivaló nincs.Talán Madrid de az védhető. Garroson nem hiszem hogy nagyon elkeseredne ha hamarabb kiesne (nem fog).Wimbire teljes gőzzel megy!!! Most nem látom azt az embert aki ott megállítaná. De az előtte fog kiderülni majd.:)
Nyár neki nagy pihi,regenerálódás. Cinci-t védeni kell+US open. US openen is 4-re jó lesz. Persze ha sérülések nem lesznek.

Murraynek USO-ig az egész év egy nagy hajtás-futás lesz. Ő ilyen fajta. Fiatal,csinálja csak. GS-ekre nagy kérdés mennyi ereje marad??? AUSO-n sötét ló...Szerintem ezen a borításon lehetne a legnagyobb esélye. Kíváncsi vagyok milyen formában érkezik oda...Amúgy neki is sok lesz a védendő pontja.

Djokovic...2010.Itt az idő a villantásra.Ha akkor sem,hát akkor az már ciki lesz. Van még ideje,fiatal,de lassan 2 éve nyerte első(és mindmáig utolsó) GS-ét.Ennek ellenére nagy esélye van megelőzni 1-2 embert(nem Federert) a ranglistán. Kevesebb a megvédendő pontja. AUSO és USO lehet neki igazi esély. Garros,Wimbi felejtős eset. Kérdéses a salakos szezonja. Nem csak villogni kéne hanem egyenletes,stabil játékot nyújtania.

"Egyéb" játékosok....
Davydenko ott lesz. Ő rutinos,és mindíg ott van.:) Nem zseni a srác,de amit tud,azt stabilan tudja. Top 10 simán. GS-en a AUSO,USO lehet jobb neki.

Roddick is marad Top10.5nél jobb nem lesz. Salakszezonban behorpad...aztán ott vissza is esik.AUSO-n azért 8at várok tőle. De akár 4 is lehet! Meglátjuk.

Del Potro. Simán jó lehet mind a 4 GS-en. Van fantázia a srácban... Nem fog örülni senki sem ha az ő ágára kerül.Ha AUSO jól jön ki neki,nagyot fog darálni 2010ben. Akkor is ha nem jól jön ki AUSO...:) Talán Wimbiben nem lesz ott a tűzközelben. A többi 3-on igen.

A többiek váltogatják majd egymást a Top10ben. Hol Tsonga,hol Verda,hol Simon lesz ott szvsz. Szerintem óriási meglepetéseket nem hoz 2010. Olyan értelemben hogy Top5-ön kívüli nem nyer GS-t.

Na,jól kijöttem a pontvédésektől 2010es latolgatásig.:)

281.
  • Turin
  • 2009.10.27. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 280.
  • erisen
  • 2009.10.27. 21:38

Én azért még megvárnám, hogy van-e salakon jobb Rafánál. Delponak mondjuk nem ártana még néhányszor elvernie salakon, meg 1-2 tornát behúznia ezen a borításon.

282.
  • dina49
  • 2009.10.28. 07:58
 
 
   

Hát igen, azt én se merném kijelenteni, hogy van Nadalnál jobb salakon, nem volt csúcsformában az RG-n, egy jó formában lévő Söderling verte meg! Kíváncsi vagyok 2010-re, sikerül-e visszanyerni a formáját! Ha nem, bárki meglepheti! Ha annyira a szíve csücske az RG, a helyében azt erőltetném, meg még a US Open-t hogy legyen meg az is!

283.
  • dina49
  • 2009.10.28. 08:18
 
 
   

Egyébként, ha valakit érdekel, hogy lesz a menet 2010-re, itt látható:
http://www.rogerscup.com/include...

285.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 10:55
 
 
   

Azzal eddig sem vitatkozott szerintem senki,hogy Rafa a salakkirály,de az már megint egy kapitális zöldség,h kb ugyanolyannak minősíted Rafa salakos sorozatát,mint Fed MINDEN FELÜLETEN elért elődöntő rekordját.

287.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 11:22
 
 
   

Nem tudom,volt-e más is aki Rafához hasonlóan az első indulástól számítva 4-szer nyert, ha azt mondod nem volt ilyen, készséggel elhiszem .Egyetértek,Rafának minden esélye meg van arra,h megdöntse Borg rekordját salakon.

288.
  • erisen
  • 2009.10.28. 11:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 281.
  • Turin
  • 2009.10.27. 22:30

Nem az eddig elért eredmények alapján mondtam hogy jobb Delpo salakon mint Nadal,hanem azért mert nincs ellenszere Delpo játéka ellen. Plusz Delpo megmutatta hogy salakon óriásit tud játszani (RG szinte végig+Fed ellen). Ő ha úgy tetszik Nadal mumusa...JELEN PILLANATBAN jobb Delpo. De ha Nadalnak lesz ellenszere a játékára,akkor Nadal felőrli salakon. Most az megint kérdés hogy a 2005-2009 elejéig látott Nadal féle játékot szerintem el lehet felejteni 2010ben.Valami más kell. De az még nincs meg. Ászgép nem lesz belőle,hálózni sem fog tudni így többet. Talán többet rövidíthetne...Nem tudom. Jobban kellene törekedni nyerő ütésekre. Így viszont felejtő a meccsenkénti kb.5 unforced error. Nyilván ettől még ő a salakkirály,csak nem az lesz hogy a RG-n nincs kérdés,Nadal nyer, hanem már elkapható. Ha most kezdődne az RG Kb.3-an indul nának azonos eséllyel(Fed,Nadal,Delpo)+esetleg Djokovic,de az az ember egy nagy kérdőjel nekem. AUSO-n meglátjuk mit fognak kitalálni Nadalék Tonival.

290.
  • erisen
  • 2009.10.28. 13:37
 
 
   

Ebből a tendencia az érdekes. 2009ben 3 vereség Delpotól.
Miami 6-4,3-6,7-6 (ekkor még a sérülése sem volt)
Montreal 7-6,6-1
US open 6-2,6-2,6-2

291.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 266.
  • szevike13
  • 2009.10.27. 14:43

Összevissza beszélsz. Soderlinget simán lemosta Rómában. A Garroson sérülten játszott, és az már nem volt elég.

292.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 285.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 10:55

Sokkal jobb Nadal győzelmi sorozata a Roland Garroson! Először is, Rafa első Garrosán nyert, és 4 éven át tartotta a veretlenségét. Fed sok wimbleodoni bukta után tudott nyerni. 2001-be Sampras legyőzése után kikapott. 2002-ben első fordulós csúfos vereség. Tehát, minőségibeli különbség van a két sorozat között.

293.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 290.
  • erisen
  • 2009.10.28. 13:37

Tehát magad válaszolod meg, hogy utóbbi két Delpo elleni vereség a sérülésből visszatért, formáját kereső Nadal miatt volt. Azóta Delpo is belefutot egy súlyos vereségbe.

294.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 273.
  • iCreator
  • 2009.10.27. 17:16

Önmagandak mondasz ellent azzal, hogy megkérdőjelezed a madridi fáradtságát, miközben azzal érvelsz, hogy 7 rövidítést nem futott be.... LoL!

295.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 14:29
 
 
   

Hallgattál volna, bölcs maradtál volna.....

296.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 14:31
 
 
   

Replica,a Tiéd

297.
  • petamas
  • 2009.10.28. 14:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 292.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:57

Federer viszonylag későn "ért" be, nemcsak Rafához képest. Itt is leírta már valaki. Játékosonként változik, kinek mikor van a csúcsteljesítménye. Nadal már a kezdetektől a legjobbját tudta hozni, szerintem viszont nem annyi ideig lesz ez így, mint Federer esetében(ne legyen igazam).

298.
  • erisen
  • 2009.10.28. 15:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 294.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:59

Ó nem. Nem mondtam én olyat hogy a sérülés miatt kapott ki Montrealban+USO-n. A Miamit azért írtam mert éreztem hogy a sérülés előjön még tőletek.
Azt senki (Te sem) fogja megmondani Nadalon kívül hogy közrejátszott-e.
Itt az eredmény a lényeg. Hogy ki mikor sérült,azt az adott játékos fogja eldönteni. Ha sérült,nem indul. Ennyi. 2008 Fed lehet hogy monos volt,de nem érdekel nagyon. Elindult,és a döntőkben kikapott. Akkor mélyponton volt. Inkább mentálisan. Számomra aki elindul egy versenyen az mindaddig nem sérült,amíg fel nem adja (sérülés miatt) a meccsét. Ergo Nadal max Wibledonban volt sérült. A többin ott volt,csak voltak nála jobbak. Ja,AUSO-n nem volt jobb nála.

299.
  • dina49
  • 2009.10.28. 15:21
 
 
   

Federer jelenleg úgy minden idők legeredményesebb teniszezője, hogy nem ő a legjobb teniszező a világon? Jól értem?

300.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 15:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 294.
  • Replica
  • 2009.10.28. 13:59

Szép próbálkozás Replica (valójában szar), megsúgom azért nem érte el a rövidítéseket, mert kibaszott jó rövidítések voltak, sőt az egész salak szezon alatt rendkívül sokat és jó százalékban rövidített Fed, ami ugyebár eléggé új elemnek számított tőle, hisz addig nem igen használta. Vicces, hogy meg akarod magyarázni, hogy Nadal pont annyival volt fáradtabb, hogy pont ne érje el a rövidítéseket. Biztos a sok törölköző dobálás miatt volt. Az is szomorú, hogy még mindig abban hisztek, hogy Nadal valaha is nyert volna az RG-n az ellen a Söderling ellen. Érthető, hogy ezzel próbáljátok magatokat vigasztalni, de az ellen a Söd ellen a leges legjobb Nadal sem nyert volna. Az máig érthetetlen, hogy a balfasz Söd (nem bírom a srácot amúgy) hogy volt képes olyan tökéletes játékot nyújtani, pont azt amit Nadal ellen játszani kell. Ráadásul maga Nadal nyilatkozta, hogy nem volt semmi baja azon a meccsen. S mindannyian tudjuk, hogy ha Nadal azt a meccset megnyeri, akkor ment volna tovább. Arra akarok kilyukadni, hogy az akkor kialakulóban lévő térd problémája még messze nem volt olyan komoly, hisz ha az lett volna, akkor egy felelősségteljes és profi játékos feladja a meccset, hogy elkerülje a komolyabb bajt, de Rafa nem tette és nem is látszott rajta hogy baj lenne. Mert még nem volt olyan komoly, hogy nagy mértékben zavarja, annyira meg főleg nem, hogy ha nyer, akkor ne menjen tovább. Hisz ő maga nyilatkozta soha nem indulna (főleg egy Gs-en) úgy, hogy nem 100 százalékos, tehát az RG-on 100 százalékosan indult. Wimbledon-ról meg okosan lemondott az utolsó pillanatban, annak érdekében, hogy ne kockáztassa, hogy a térdével a későbbiekben esetleg komolyabb baj legyen, abból kifolyólag, hogy nem várta meg míg teljesen meggyógyul. És nagyon jól tette, hogy megvárta míg meggyógyul, mert azóta ismét olyan brutálisan gyepálja a térdét, hogy rossz nézni. 2 évet adok neki ezzel a stílussal, míg komolyabb baja nem lesz.

301.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 15:55
 
 
   

Egyelőre még Nadal vezet Delpo ellen, de ezt csak annak köszönheti, hogy az első meccseiken Delpo enyhén szólva zöldfülű kezdő volt. Ahogy fejlődött és érett be Delpo, úgy szépen be is húzott 3 meccset Nadal ellen 2009-ben. Az persze még kérdés, hogy tudja e majd ezt a szintet tartani, mert Nadal persze nem fogja ezt hagyni. De az tény, hogy Delpo az egyik legesélyesebb, akinek pozitív mérlege lehet Nadal ellen. Cilic-et még meglátjuk:)

302.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 16:05
 
 
   

Viva, azt remélem te sem gondoltad komolyan, hogy Nadal sorozatos 4 RG-a akár csak megközelíti Fed 22 zsinórját (amiből ne felejtsük, hogy 20 döntő) csak azért mert Nadal előtte nem bukott RG-t. Természetesen nagy teljesítmény Rafától és piros pont neki, de ez tényleg közelében sincs annak, hogy valaki 6 éve folyamat ott van minden Gs elő-döntőjében. Na meg Fed mégis csak legyőzte Wimbiben az akkori királyt, vagyis Sampras-t. Arról nem is beszélve, hogy Fed-nek van két zsinór 5 GS sorozata (Wim és Uso). Nadal-nak egyelőre van egy 4-es. Azért még gyűjtögetnie kell rendesen.

305.
  • szevike13
  • 2009.10.28. 17:21
 
 
   

Viva ideje volna már leszokni arról a baromságról,hogy csak a Rafa ellen nyert meccsek számítanak.Pedig nálad időnként értelmet is vélek felfedezni.

306.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 298.
  • erisen
  • 2009.10.28. 15:20

Sérülés utáni lábadozó, formáját kereső? Tudsz olvasni, értelmezni?

307.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 299.
  • dina49
  • 2009.10.28. 15:21

Tudsz te ha akarsz!

308.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 300.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 15:51

El vagy te tvéedve, de nagyon! Nadalt 4 éven keresztül nem tudta rövidítésekkel megfingatni, majd pont, milyen érdekes, egy hosszú, kimerítő mérkőzés után sikerült. Önmagért beszél! Fed akkor egy közel 2 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg Nadal ellen. Ez azt jelenti, hogy 2 évig nem jöttek be a rövidítések... talán, mert raf nem volt olyan fáradt?:))))
A fáradtság csak az egyik ok volt, mert tudjuk, hogy a térde sem volt 100%-os, és ez is benne volt, hogy el sem indult a rövidítésekre!

309.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 300.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 15:51

Az sóderling semmivel nem játszott jobban, mint Rómában, rafa volt rosszabb, és annk oka volt! Nézd meg a Római Sódert és a Garrosost, ugyanazt csinálja, csak Rómban még egy sokkal jobb Rafával állt szemben!

310.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 301.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 15:55

Egyelőre Rafa még 13-7re vezet Fed ellen, és 5-2-re. ez is egy tény.

311.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 302.
  • iCreator
  • 2009.10.28. 16:05

Jah, Fed legyőzte samprast, majd utána kapitulált. 2002-ben az első körben.

312.
  • iCreator
  • 2009.10.29. 06:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 309.
  • Replica
  • 2009.10.28. 17:48

Az is egy tény, hogy kemény-füvön Fed vezet 5-4-re míg Nadal csak salakon vezet 9-2re. Ja meg az is egy tény, hogy Fed 15-6ra vezet GS ügyben. Amúgy az a "30 éves Sampras" két évre rá, Uso-t nyert 32 évesen. Agassi 35 évesen szettet rabolt Fed-től (akkor még Agassi fan voltam) az Uso döntőben, szal nem kéne lenézni a 30-as "öregeket", főleg olyan napokon, amikor a 28 éves Davydenko lesöpri Nadal-t. Az meg a kutyát nem érdekli, hogy utána Fed egyből kiesett az első körben, biztos béna volt. De utána mintha zsinórban nyert volna 5-öt. Nadal fog egyáltalán valaha 5-öt nyerni zsinórban valamiből is? Még a kedvenc felületén sem tudott. Tán Borg-ot még utolérheti. A Delpo-s paradoxonra még mindig feltűnően kerülitek a választ. De ráértek vele 5 év múlva is, amikor is sokkal többet tudunk.

314.
  • erisen
  • 2009.10.29. 13:04
 
 
   

Na ez aztán biztosan nagyon elszomorítja Federert. :) Főleg mikor számot vetnek hogy ki mennyit ért el a karrierje során és ott lesz a 15 GS győzelmével(még nőhet a szám) minden idők legjobbjaként. Plusz a legtöbb ideig NO.1 pozícióban lévő játékosként. Ahonnan Nadal 46 hétig tudta a 2.helyre szorítani. Megszakítás nélkül 237 hétig No.1 (REKORD). Összesen kb.260 hét,nem tudom pontosan.És ez csak még több lesz. De Ha Nadal jobb lett volna,és ezeket megakadályozza...az én mesém is tovább tartott volna.

315.
  • dina49
  • 2009.10.29. 13:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 314.
  • erisen
  • 2009.10.29. 13:04

Hát igen, van 1-2 olyan dolog Federer karrierjében, amely kárpótolja és szinte semmissé teszi a Nadal elleni head 2 headjét!

317.
  • Replica
  • 2009.10.29. 18:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 312.
  • iCreator
  • 2009.10.29. 06:24

A fű és a hard Fed pályája, és mégis csak 5-4 neki. A salak Nadalé, és 9-2 Hoppá! Fed miért nem tud ilyen füves keménypályás dominálást mutatni?
Rafa megverte Fedet GS hard döntőben, füvön és salakon. Fed csak füvön tudott nyerni ellene.

318.
  • Replica
  • 2009.10.29. 18:52
 
 
   

Samras 2001-ben már leszállóágban volt. 2002-ben nyert egy USO-t, de előtte 2 évig semmi.

319.
  • iCreator
  • 2009.10.29. 21:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 318.
  • Replica
  • 2009.10.29. 18:52

Azért csak 5-4, mert Nadal képtelen volt bejutni abba a sok döntőbe, ahol Fed lenyomhatta volna és akkor nem lenne most miről beszélnünk, bár így se nagyon van. Legalább 15 meccsük kéne legyen hard-füvön 9 helyett, de ezt már százszor írtam. Nincs értelme folytatnunk ezt vitát, elkezdeni sem volt értelme. Nektek Nadal a jobb, szívetek joga, nekem Fed, szívem joga, teljesen rendben van ez így, addig amíg nem akarjuk győzködni egymást. Hagyjuk abba, inkább élvezzük őket amíg lehet, de tényleg.

321.
  • iCreator
  • 2009.10.30. 01:17
 
 
   

Ember, jössz itt össze vissza a számokkal, ki akarsz vetíteni olyan minimális mérlegeket, mint 3:1 meg ilyenek, de azt nem veszed figyelembe, hogy FED VOLT AZ AKI FOLYAMAT NYERTE HARD-FÜVÖN A gS-EKET. Hihetetlen, hogy azt állítod Nadal jobb hard-füvön, de akkor mi a francért nem Nadal nyerte azt a rengeteg hard-fű GS, sőt még a döntő közelébe sem ért. Erre az alapvető paradoxonra válaszolj, ha már a Delposat kerülöd azóta is. Hát meg akarsz itt engem győzni arról, hogy ha sokkal többet játszottak volna hard-füvön meg ha kivetítenénk az arányokat (lol), akkor Nadal még sokkal jobban állna. De akkor mi a faszért nem Nadal nyerte a hard-fű Gs-eket, vagy akár csak a felét, vagy akár csak a negyedét. Rafának van mindössze 1-1 hard-fű GS-e, ennyi. Menj már ki egy kicsit friss levegőt szívni, mert ez már olyan elvakult betegség, amit kezelésre szorulhat. Nem feltétlen az a baj, hogy ilyeneket állítasz, hanem hogy ténylegesen el is hiszed őket. Már igazán elértük azt a határt, amikor én kiszállok ebből a röhejes vitából, de ajánlom hogy egy kicsit néha próbáld megszemlélni magad kívülről objektíven. This is sick. Ebben a témában befejeztem. Jó torzulást.

324.
  • Turin
  • 2009.10.30. 10:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 321.
  • iCreator
  • 2009.10.30. 01:17

Én már kiszálltam. Ezt javaslom neked is. Betegesen elvakult torzulatokkal egyszerűen nem érdemes vitázni. Számukra a tények totális csűr-csavarása, kifordítása, majd képen röhögése a szellemi élvezet csúcsa.
Ehhez egyszerűen nem érdemes asszisztálni.

326.
  • dina49
  • 2009.10.30. 10:40
 
 
   

Te meg alattomos vagy! Ez övön aluli ütés volt! Ne akard, hogy pár év múlva a te kedvencedről is kiderüljön valami, mert az is megtörténhet! Még dr. Fuentes is írhat könyvet!

327.
  • dina49
  • 2009.10.30. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 321.
  • iCreator
  • 2009.10.30. 01:17

Egyetértek Turinnal! Had lökje a süket dumáját, észre se kéne venni! Majd ha nem válaszol neki senki, akkor majd észre veszi magát!

329.
  • dina49
  • 2009.10.30. 11:21
 
 
   

Te nem értesz! Nem Agassi miatt írtam, amit, hanem Turin miatt! Nadalról meg annyit, hogy nem szabad vádaskodni alaptalanul! Te végig követed az edzéseit, mindig ott vagy, tapasztalod, hogy miért érte el azokat az eredményeket? Lefordítottál egy hosszabb cikket, amelyben benne van, hogy napi szinten több ütögető partnert elhasznál Nadal? Mondom, nem szeretnék vádaskodni, de te honnan a francból tudod, hogy két edzés között nem-e kap esetleg valamit? Bármi megtörténhet!

330.
  • dina49
  • 2009.10.30. 11:30
 
 
   

Tudod, én ha lehet, a szememnek hiszek!

331.
  • Turin
  • 2009.10.30. 14:28
 
 
   

Azt hiszem, eltévesztetted a házszámot. Az én kedvencem ugyanis Sampras volt mindig is. :D
Andrenak meg jó egészséget kívánok ahhoz a csíkhoz, a sport és a jövője szempontjából abszolút nem osztott-nem szorzott a dolog. :D

333.
  • Turin
  • 2009.10.30. 14:45
 
 
   

Ettől még továbbra sem volt a kedvencem (ha a kedvenc alatt azt értjük, ami neked Nadal, nekem Federer, vagy Sampras), tehát minden indulat nélkül tartom hülyeségnek azt, ha valaki elítéli.
És ennek szintén nincs köze ahhoz, hogy újból és újból meggyőződök róla, hogy nem érdemes vitázni se veled, se Replicával. Egyszerűen fölösleges időtöltés, kidobott percek az életemből.

334.
  • Replica
  • 2009.10.31. 19:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 333.
  • Turin
  • 2009.10.30. 14:45

Na, akkor viszlát!

335.
  • Replica
  • 2009.10.31. 19:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 319.
  • iCreator
  • 2009.10.29. 21:52

"Azért csak 5-4, mert Nadal képtelen volt bejutni abba a sok döntőbe, ahol Fed lenyomhatta volna"

Ez azért vicces, mert amikor bejutott 2 kivétellel megverte. Ráadásul Fednek kedvező talajon is! Rafa kiosztott egy 6:1, 6:3, 6:0-t GS döntőben, amihez fogható verést Fed még nem élt át egy GS döntőben.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 01. 29. 21:02

AO: Van, amikor érdemes

olvass tovább
2012. 01. 29. 02:38

Ketrecharc

olvass tovább
2012. 01. 27. 17:56

AO: Ki jut fel a csúcsra?

olvass tovább
2012. 01. 25. 20:11

AO: Semmi különös nem ...

olvass tovább
2012. 01. 24. 23:06

AO: Küzdeni tudni kell

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések