Fuzzy Dunlop

2009. 10. 11. 21:45

Henri Leconte sikere

A francia Henri Leconte nyerte a budapesti Tennis Classics elnevezésű viadalt, miután a vasárnapi döntőben nagy csatában győzött az ausztrál Pat Cash ellen. 

 -

A Papp László Sportarénában rendezett bemutató-versenyen nyolcvan percig tartott a finálé és a két korábbi kiváló játékos most is bebizonyította, mit sem felejtett a szép játékból, legfeljebb a lábak, az izmok nem működnek úgy, mint hajdanán.

Az első játszmát a szépszámú közönség előtt, fölényes biztonsággal nyerte Cash, Wimbledon 1987-es bajnoka, a folytatásban azonban az örök viccmester visszavágott és kiegyenlített. A meccs döntő rövidítéssel zárult, amelyet végül Leconte zsebelt be.

A harmadik helyért rendezett mérkőzésen a hatszoros Grand Slam-győztes svéd Stefan Edberg Yannick Noah ellen nyert két, viszonylag sima játszmában.
"Nagyszerű hétvége volt, örülök, hogy itt lehettem Budapesten" - búcsúzott a lelkes teniszbarátoktól Leconte, aki a tavalyi hasonló rendezvényen is itt volt és akkor szintén bejutott a döntőbe, ám ott kikapott a volt wimbledoni bajnok Goran Ivanisevictől.

Eredmények:
döntő: Henri Leconte (francia)-Pat Cash (ausztrál) 4:6, 6:3, 10-7 - döntő rövidítés
a 3. helyért: Stefan Edberg (svéd)-Yannick Noah (francia) 6:3, 6:4

3 hozzászólás

1.
  • Doctorpete
  • 2009.10.11. 22:29
 
 
   

CSak azt sajnálom, h nem volt több néző, talán jobb szervezéssel tényleg jó kis gálát lehetett volna csinálni. azért így sem volt rossz, főleg a páros meccs. Örülök, h ott lehettem, köszönöm a "lehetőséget"

2.
  • agimano
  • 2009.10.12. 17:58
 
 
   

meg kell, hogy mondjam, hogy engem teljesen kiboritottak a bengedo emberek, amikor kozoltek, hogy muanygot nem lehet bevinni, tehat igyuk meg, vagy dobjuk ki a kezunkben levo fel literes uditoket, valamint, hogy tul jo a fenykepezogepunk, tehat nem vihetjuk be (azaz nem mehetunk be, ha nalunk van a gep). ANYATOKAT! Amugy koszi a lehetoseget!

3.
  • Dávid
  • 2009.10.12. 20:52
 
 
   

Idén nekem ez kimaradt, viszont a Leconte-Edberg meccset sikerült elcsípnem Sport2-n. És meg kell, hogy mondjam baromira tetszett a hangulat meg az hogy láthatok kettőt a régi nagyok közül:) így utólag nagyon szerettem volna ott lenni, szóval jövőre szerintem kinézek.
Viszont ez durva, amit írtál Ágimanó, ekkora pofátlanságot...

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések