2009. 09. 07. 00:03
Bravó Kim
A kétéves kihagyás után frissen visszatérő Kim Clijsters legyőzte Venust.
Óriási puszi a homlokára, mert első komoly mérkőzésén olyan játékot mutatott, amit a női mezőny egy-egy kivételtől eltekintve csak tévén láthatott.
Tökéletesen összeszedetten lépett pályára és az első szettben gyakorlatilag hiba nélkül teniszezve lenullázta Venust. Igazi női meccsről lévén szó (végre) az amerikai ugyan ilyen arányban vágott vissza. Ilyenkor szokott jönni a halálosan szoros döntő játszma.
De most másként alakult, mert Clijsters nem volt hajlandó leadni a szett elején kiharcolt break előnyét. Ha kellett eszméletlen futásokkal védekezett, máskor agresszíven irányított és még finom megoldásokra is futotta erejéből. Venus pedig túl sokat hibázott. Clijsters az utolsó játékban 15:40-ről fordított és első mérkőzéslabdáját megcsinálta. A hazai pályán küzdő Venus Williams ellen erre nagyon kevesek képesek.
Fiatal lányok, el lehet gondolkodni.
Kim Clijsters - Venus Williams 6:0, 0:6, 6:4











Szerintem csak Serena állíthatja meg. De ne tegye!