krumplicukor

2010. 11. 27. 15:29

Erőpárbaj

Rafael Nadal. Világelső. Az utolsó három GS győztese. Egy szinttel a többiek előtt. Nem titkolt szándéka a kollekció teljessé tétele: csak a Mesterek Tornája cím hiányzik. Minden más megvan.

Rafa Nadal WTF -

Andy Murray. Egy GS döntő, két ezres győzelem. Nagyon sokak megelégednének ezzel egy egész karrierre, de Andy ennél többet akar. Például győzni egy hazai tornán, a legjobb nyolc ellen. Hogy bizonyítsa magának: ő is tud fontos tornát nyerni.

Andy Murray WTF -

Egymás elleni mérleg: 8-4 Rafának. Nyolcszor játszottak egymás ellen keménypályán, a mérleg 4-4, az utolsó két keménypályás meccsüket Andy nyerte.

Roger Federer. Négyszer már megnyerte. Ez nem jelenti azt, hogy most ne akarná nagyon: idén nyert egy GS-t, egy ezrest, egy ötszázast és egy kettőötvenest. Az ezerötszázas még hiányzik.

Roger Federer WTF -

Novak Djokovic. Egyszer már nyerte ő is. A világranglistán harmadik, és egy GS-döntő neki is jutott az évben. Azonban összesen csak két tornát nyert, mindkettő ötszázas. Ezres döntőben idén nem járt, és szeretné, ha ez az éve nemcsak a Davis Kupáról maradna emlékezetes.

Novak Djokovic WTF -

Egymás elleni mérleg: 12-6 Fednek. Keménypályán tizenötször találkoztak, a mérleg 10-5 Fednek. Idén ez lesz az ötödik meccsük, eddig egyet Novak, hármat Fed nyert.

Ki nyer? (Első Felvonás)

+
Rafa
+
Andy

Ki nyer? (Második felvonás)

+
Fed
+
Novak

Szeretném látni az összes kommentet (538) utolsó 100 hozzászólás

439.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 00:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 437.
  • Turin
  • 2010.11.28. 00:24

A lényeg a lényeg: ma Murray komplett, és nagyon magas színvonalú teniszt játszott, nagyon kevés hullámvölggyel, nagyon jól felkészülve Nadalból. Nem hinném, hogy Fed jelenleg jobb lenne a MAI Murraynél. De ez nem sokat számít a holnapi meccs szempontjából. Nadalban tuti nem lesz annyi, mint amennyi ma benne volt, és Fed sem lesz végig olyan laza, mint Djoker ellen.

440.
  • fuzzydunlop
  • 2010.11.28. 00:32
 
 
   

szerintem ma mindkét oldal boldog lehet, mert Rafa és Fed is azt hozta amiben a legnagyobb. reggel írok rövid felvezetőt. nagyon remélem, hogy ezúttal mindenki a meccsnek és a két fantasztikus játékoshoz méltóan fog megnyilvánulni.

441.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 00:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 437.
  • Turin
  • 2010.11.28. 00:24

Fed legjobb ütése nálam mindig az adogatás. Nagyon komplett benne. Hihetetlenül megkönnyítette az egész pályafutását a szerva. Nagyjából ugyanezt vártam Rafától USO után, de úgy látszik neki valamiért nem megy ez olyan könnyeden. Pedig New Yorkban olyan szinten adogatott, mint Fed. Szinte nincs ellene sansz, ha úgy szervál. Teljessé teszi a teniszét.

442.
  • Turin
  • 2010.11.28. 00:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 439.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 00:29

Ez korrekt, ezzel nagyjából egyet tudok érteni.
Annyit hozzátennék, h ősztől Fed sztem egy olyan úton van, ami az ő életkorát, és aktuális fizikumát figyelembe véve a legjobb ahhoz, h még jópár évig eredményes karrierje legyen. És ez a játék bátrabb, bevállalósabb, akár még Rafa ellen is jobban működhet.
Azt nem mondom, h biztosan jobban is fog, de a változásnak mindenképpen nagyon örülök.

443.
  • marias.attila
  • 2010.11.28. 00:37
 
 
   

Nagyon jól reagált erre a vereségre Murray, és ez a későbbiekben még rengeteget jelenthet. Fordulópont lehet a karrierjében ez a meccs, de nem negatív értelemben.
Nem tudom mennyire figyeltétek a játékát, de baromi agresszív volt, tulajdonképpen jobban játszott Nadalnál (több gamet és pontot nyert), de Rafa fejben erősebb volt, és ezzel a maga oldalára billentette a meccset. De ettől függetlenül Murray tenisze nagyon hatékony volt, és ennek egyik oka az volt, hogy a tenyerese erősödött. Régóta figyelem a játékát és itt is többször mondtam, hogy ez a hátránya a többiekhez képest. És most kezd javulni. De ami még ennél is fontosabb: sokkal agresszívebben játszott mint szokott, és ha ezt a stílust próbálja a későbbiekben is, akkor egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne sikerüljön az áttörés. A tenyeresen kellene még dolgozni és a második szerván, és akkor...

444.
  • Turin
  • 2010.11.28. 00:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 441.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 00:34

A tenyeres összességében több meccsnyeréshez segítette hozzá. A második legjobb ütése a szerva, de abban Pete is jobb volt. Tenyeres oldalról Roger bármikor meg tud fordítani egy labdamenetet, tud húzni egy váratlant.

445.
  • fuzzydunlop
  • 2010.11.28. 00:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 439.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 00:29

sztem a nincs mai és tegnapi Murray. minden meccs más és mindenki úgy játszik ahogy hagyják. ld. mai Nole. és ha holnap Fed szar lesz, akkor felesleges lesz arról értekezni milyen volt ma és mi lett volna ha ma játsszák a döntőt. ez értelmetlen. Murray minden meccsén jó volt, kivéve aznap? nem, ilyen nincs. ezért felesleges ezen lovagolni.

446.
  • fuzzydunlop
  • 2010.11.28. 00:44
 
 
   

ezért felesleges ezen lovagolni. helyett csak ez ezért. elfáradtam, jó éjt nektek:)

447.
  • donnie
  • 2010.11.28. 00:44
 
 
   

It will be the first No. 1-2 ranked final at the year-end championships since 1986 when No. 1 Ivan Lendl defeated No. 2 Boris Becker at the Masters in New York. It will also be the first final between two unbeaten players (4-0) leading into the title match since 1993, when Michael Stich and Pete Sampras accomplished the feat. Stich went on to win the title.

448.
  • Turin
  • 2010.11.28. 00:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 445.
  • fuzzydunlop
  • 2010.11.28. 00:38

Azért van olyan, h valaki milyen lábbal kel fel, ezt kár lenne tagadni.

449.
  • Prest
  • 2010.11.28. 00:59
 
 
   

Grat Rafának, nálam az év egyik legjobb meccse volt szintén. Talán csak azért nem a legjobb mert végig tudtam, hogy ki fog nyerni...
Djoko nagyon gyenge volt... Fed komolyabb beütés nélkül megy Nadal ellen. Aki ellen tök mást kell játszania.
Nagy jóindulatból adok egy 25% esélyt Fednek.^^ Na jó a borzalmas pálya miatt lehúzom 20% -ra. :)
De én már nagyon elégedett vok ezzel a szettveszteség nélküli döntővel. Nagyon szép év vége volt Rog! THX! Csak aztán így folytatni jövőre is.^^;)

450.
  • fuzzydunlop
  • 2010.11.28. 01:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 448.
  • Turin
  • 2010.11.28. 00:44

sure. ezek szerint a héten mindenki bal lábbal kelt fel ellene. mondjuk holnap vki bal kézzel fog:))

451.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 01:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 449.
  • Prest
  • 2010.11.28. 00:59

Én Fed mai játékán azt láttam, hogy most elérkezettnek látja a Rafa-verést. Furcsa nekem. Töbször láttam már, hogyha előtte Rafa megszenved egy hosszú meccsen, akkor nagyon zúz, mert úgy látja verhető a spanyol. Amikor meg Rafa könnyedén van ott a döntőben frissen, ereje teljében, akkor Fed valami hihetetlen hullámzó meccsen veszít utána. Mintha vívódna saját magával. Persze ez hülyeség, de nagyon fura, hogy mindig így alakul.

452.
  • Prest
  • 2010.11.28. 01:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 451.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 01:13

09 AO-n sem így alakult.:) Minden esetre meglátjuk. Sztem Fednek azt kéne felfognia ésszel, hogy nincs veszítenivalója gyakorlatilag, és akkor kerekedhetne egy jó kis meccs.
Majd meglátjuk.^^

453.
  • Prest
  • 2010.11.28. 01:50
 
 
   

Azért durva, hogy Djoko is már 19szer találkozott Feddel... pedig még csak 23 éves.

454.
  • agimano
  • 2010.11.28. 06:41
 
 
   

VAMOS RAFAAAAA!

jaj, de jó meccs lesz:) remélem:)

Szerintem, ha Fed mer és tud úgy játszani, mint ma, akkor megveri Rafát. De gondolom Rafa ezt nem annyira fogja hagyni. Igazából szeretem, amikor Fed így játszik, okosan, támadóan, labdameneteket rövidre zárva, én is szeretem a játékában azt, amit a rajongói, mert tényleg nagyon szép, meg minden:) De remélem Rafa kifog rajta megint:)

455.
  • agimano
  • 2010.11.28. 09:09
 
 
   

csak mostanra sikerült megtalálnom Berdych interjúját:)))

ezt érdekesnek találtam:

Q. Players gave recently the fair play sportsmanship award to Rafael Nadal. What is your opinion about it? Were you one of those that voted for him or not?
TOMAS BERDYCH: Probably I was voting for no, actually I was voting for Rafa because I was just, you know, trying to just decide I think between two names, him and Roger.
Yeah, I mean, I just decide to go for Rafa. I think he really deserves it, you know. Just was a little bit disappointing after what I read in London, you know, when I play against Roger and beat him. He was a little bit complaining about how he was injured and stuff like that. It was just kind of surprise for me. So maybe that was just the reason I vote for Rafa.
So I think he deserves it. Why not?

Q. Even after today, you still think that way?
TOMAS BERDYCH: I mean, he didn't do anything wrong. I mean, don't do anything that I said something wrong against Rafa. It was just one call in the game. Nothing happened. Of course, he deserves it.

456.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 09:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 455.
  • agimano
  • 2010.11.28. 09:09

jaj, ez tényleg vicces. :) látom, berdie-nek n megalapozott indokai voltak rafa mellett. LOL ok tomas, maradjunk annyiban h a wimbi nyilatkozatod miatt sem vagy a fed-klubban, és ha még sokat emlegeted, akkor végképp ki is maradsz belőle. akarod ezt? ok, persze rafa talán megkedvel, de nem hiszem, hogy ez őt bármiben is befolyásolná. gondold meg. ;)

457.
  • Replica
  • 2010.11.28. 10:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 445.
  • fuzzydunlop
  • 2010.11.28. 00:38

Jó duma, de akkor turin szövege, miszeint Fed még sosem volt top formában nadal ellen, amikor veszítet, óriási hazugság.

458.
  • brewer
  • 2010.11.28. 10:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 456.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 09:51

Olyan aranyos volt, ahogy ezt így elmondta, nem? :) Totál olyan, mintha ez egy Fed vagy Rafa szimpátia-szavazás lett volna. Meg sem fordult Berdie szép szőke fejecskéjében, hogy akár másra is lehetne :))) Mondjuk, szerintem Berdie soha nem volt a Fed-klub tagja, és nem is akar az lenni ;)

Nem baj, a lényeg, hogy Pecsinek biztosan nem kellett gondolkoznia egy pillanatig sem ;) És Pecsi > Berdie. Legalább is nálam :)))

459.
  • Replica
  • 2010.11.28. 10:20
 
 
   

Ez a fedett pálya 100%-ig Fedonak kedvez, aki mást mond, az hazudik! Tehát óriási dolog lesz Nadal győzelme!

460.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:27
 
 
   

I'm really looking forward to playing against Rafa," Federer said. "Who wouldn't? I'm no different.

"What he's achieved is amazing at his age, to win the career Grand Slam, and he already has three in a row again on another great streak. He's obviously a wonderful player, he's proven himself he can play on any surface. The ones who still call him a clay-court expert, they still don't know much about tennis."

The pair have met just once this year, with Nadal winning on clay in Madrid, and Federer knows he must take advantage of the indoor conditions on Sunday.

"We haven't played in a long time," Federer continued. "I'll try to take it to him, play aggressive, attack his second serve, see how it goes."

And when asked whether he expected Nadal to suffer physically after his lengthy semi-final, Federer responded: "I don't think it's going to have much effect on him, to be honest. He's been done a few hours now, he might be tucked up in bed already while I'm still doing my press conference here.

"That's his advantage, that he played early."



461.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 458.
  • brewer
  • 2010.11.28. 10:17

Pedig négy jelölt volt:D

462.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 10:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 458.
  • brewer
  • 2010.11.28. 10:17

még mindig ezen a nyilatkozaton röhögök. berdie is... hát, olyan egyszerű. ;) de azért én bírom, remélem, most nem kezdi el a mélyrepüléses időszakot.

463.
  • agimano
  • 2010.11.28. 10:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 461.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:27

vannak jelöltek is, kik voltak azok?

464.
  • Doctorpete
  • 2010.11.28. 10:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 461.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:27

nem emlékszel, ki volt az, aki ellen, amikor játszott Fed, egyszer egymás mellé húzták a széket meccs közben?

465.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 10:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 458.
  • brewer
  • 2010.11.28. 10:17

egyébként meg, én ha ffi teniszező lennék, semmiképpen nem szeretnék az anti-fed klubba tartozni. ok, nem kell bekerülni a klubba, de legalább úgy kell csinálni, mint djokó. ;) fontos lehet pl. a tenisz utáni életem alakulásában. ;)

466.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 463.
  • agimano
  • 2010.11.28. 10:33

Az atp. lapján volt,de nem emlékszem.

467.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 464.
  • Doctorpete
  • 2010.11.28. 10:34

Egy cseh vagy szlovák teniszező....de nem a Radek,régebben még párosoztak is.

468.
  • agimano
  • 2010.11.28. 10:39
 
 
   

amúgy nem tudom, hogy szerintetek milyen dolgok döntenek, ha nem pont ilyenek, mint ez, amit Bördics mondott. Lehet, hogy hülyén hangzik, ahogy besértődött, de mégis mit gondoltatok, hogy döntenek? Minden meccset végignéznek, minden interjút végighallgatnak, vagy pedig személyes tapasztalat alapján döntenek? ha mondjuk ezen a mostani incidensen Bördics jobban felkapja a vizet, tuti soha sem szavaz Rafára, de úgy látszik, ez nem izgatta annyira. Del Potro meg lehet Rafára nem szavazna soha, mert egyszer Rafa, amikor kikapott tőle, azt mondta, hogy szerinte ő játszott nagyon rosszul és nem Delpo annyira nagyon jól. (ez elég szokatlan volt amúgy tőle, nem is értettem, hogy miért esett ki a "szerepéből", de utólag kiderült, hogy ott kezdett el megint fájni a térde és gondolom azzal volt elfoglalva, nem azzal, hogy Delpo az addigi élete legnagyobb győzelmét aratta ellene, mint ahogy Fed is a saját gondjával volt elfoglalva Wimbyben. Berdychnek ez meg nem esett olyan jól. Az emberek ilyenek, így működnek.)

469.
  • Doctorpete
  • 2010.11.28. 10:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 467.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:39

igen, cseh volt, de nem jut eszembe melyik. sztem az is vmi tomas volt.

470.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:42
 
 
   

Dominik Hrabaty..

471.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 10:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 468.
  • agimano
  • 2010.11.28. 10:39

persze, nyilván a legtöbben így döntenek. de hogy ezt még ki is fejti. na, az a lol. :) egyébként meg fair-play díjat ilyen nagyobb dolgokra szoktak kapni sportolók, teniszezők között van olyan, akinek van?

472.
  • Doctorpete
  • 2010.11.28. 10:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 470.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:42

ja, tényleg tomas a keresztneve.. jol emlekeztem :)))

473.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 468.
  • agimano
  • 2010.11.28. 10:39

Ez úgy megy ,hogy nagyjából mindenki az elsőre szavaz...ha nem akar rosszat:D

474.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 472.
  • Doctorpete
  • 2010.11.28. 10:44

és szlovák:D

475.
  • Doctorpete
  • 2010.11.28. 10:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 474.
  • Viktor61
  • 2010.11.28. 10:47

megnéztem a videót, vicces, és emberi reakciók mindkettőjük részéről. ezeknek a pillanatoknak nem szabad kivesznie a sportból.
és Fed-Nad erre képes, ez megvan köztük is, mégha egyesek (pl. itt a fórumon, talán a várt vacsora miatt) nem veszik ezt észre..

476.
  • brewer
  • 2010.11.28. 10:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 465.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 10:34

Igen, az értelmesebbje ezt elég gyorsan leveszi. Azért amit Djokóval csináltak, az nem volt semmi. Még most is röhögök rajta, ha eszembe jut :))) De Djokó vette a lapot, Nole-nak azért megvan a magához való esze.

477.
  • brewer
  • 2010.11.28. 10:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 471.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 10:44

Szerintem nincsen, nem jut most senki se az eszembe.

478.
  • brewer
  • 2010.11.28. 10:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 468.
  • agimano
  • 2010.11.28. 10:39

Nyilván. Csak azért ezt nem szokás közölni a nagyvilággal. De, mint mondtam, nagyon aranyos volt :)

479.
  • brewer
  • 2010.11.28. 10:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 464.
  • Doctorpete
  • 2010.11.28. 10:34

Igen, Hrabaty volt, még 2008-ban, amikor úgy volt hogy H. visszavonul, és az utolsó GS-én játszik.

480.
  • agimano
  • 2010.11.28. 10:56
 
 
   

ti miről beszéltek amúgy? mit csináltak Noléval?

481.
  • brewer
  • 2010.11.28. 10:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 480.
  • agimano
  • 2010.11.28. 10:56

Ahogyan szépen a helyére tették. Oktatni lehetne a majdani humánerőforrás szakembereknek ;) :)

482.
  • brewer
  • 2010.11.28. 11:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 463.
  • agimano
  • 2010.11.28. 10:33

Cilic volt még. Meg talán Ljubicic.

483.
  • agimano
  • 2010.11.28. 11:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 481.
  • brewer
  • 2010.11.28. 10:59

ki tették a helyére? tényleg nem értem

484.
  • agimano
  • 2010.11.28. 11:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 483.
  • agimano
  • 2010.11.28. 11:02

kik

485.
  • brewer
  • 2010.11.28. 11:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 483.
  • agimano
  • 2010.11.28. 11:02

Tudod, 2007 végén, 2008 AO után Djokóval rendesen elszaladt a szekér + család. Soha nem fogom elfelejteni Fed arcát, amikor az MC mérkőzésükön, miután az első szettet 6-2-re nyerte Fed, Djokó visszalépett torokfájásra hivatkozva ;) Aztán ugye ott volt Róma, és a híres "Be quiet".

Aztán 2008 végén Fed valamelyik interjúban azt mondta, hogy neki ugyan nagyon tetszenek Djokó utánzásai, de többen is jelezték neki, hogy nekik nem annyira. Aztán a 2009-es AO-n a Rod elleni Djokó meccs után, tőle szokatlanul, kifejtette, hogy ilyet nem lehet csinálni, az ellenfeledtől nem veheted el a győzelmet így, és hogy a top4-nek felelőssége van abban, hogy milyen példával jár elöl.

Ezek persze csak azok az esetek voltak, amik egyáltalán a nyilvánosság előtt zajlottak. A nagyja nyilván az öltözőben, a színfalak mögött történt. Nem szabad lebecsülni ezt a részét a tenisznek, egyértelmű volt 2008 őszére, hogy Fednek nem tetszik az, ahogyan Djokó viselkedik, és ha Fed szól, arra hallgatnak. Djokó végül leült vele beszélgetni, bocsánatot kért tőle a King is dead, long live the king-ért, meg a többiért :)

Aztán azóta a Djokó család le lett építve, Djokó csak a legnagyobb tisztelettel nyilatkozik Fedről, és nem tudom, hogy feltűnt-e, de soha nem kér MTO-t a meccseiken ;) A visszalépésről meg már nem is beszélve ;)

Egyébként ezért is szeretem annyira a meccseiket, nincsennek a szokásos Djokó nagyelőadások, hanem csak szimplán játszik, a tőle telhető lehető legjobban.

486.
  • agimano
  • 2010.11.28. 11:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 485.
  • brewer
  • 2010.11.28. 11:15

ach so:)

487.
  • Doctorpete
  • 2010.11.28. 11:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 485.
  • brewer
  • 2010.11.28. 11:15

így van, ahogy írtad! volt egy idő, amik Djoko elhitte övé a világ, kijött a szerb virtus, és a család sem segített abban, h földön maradjon a kisgyerek. mindezeket azonban úgy tűnik, sikerült levetkőznie, és valóban Fed ellen általában kitűnő meccseket tolnak.

Djoko fiatal, érthető is volt, hogy 20-21 évesen, zsebében egy majdnem megvertem Federert gs döntővel, és egy megnyert Ao-val ezt nehezen tudta kezelni.

igazából ettől is függ, h valóban nagyon nagy lehet-e vki, h mindezeket h kezeli. ebben Nadalt általában nem érheti kritika, ezért is volt számomra érthetetlen a múltkori hisztije. az nem rá vall.

488.
  • agimano
  • 2010.11.28. 11:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 487.
  • Doctorpete
  • 2010.11.28. 11:26

az a hiszti mindenkinek érthetetlen volt:) de én sokkal durvábbat vártam, ahogy troy előadta nekem:) de amúgy szerintem az is hozzátartozik ahhoz, hogy miután kitombolta magát 1,5 perc alatt, teljesen normális lett és rendesen visszaállt játszani és utána kétszer is elnézést kért (állítólag) a viselkedésért a bírótól.

489.
  • agimano
  • 2010.11.28. 11:31
 
 
   

viselkedéséért

490.
  • brewer
  • 2010.11.28. 11:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 488.
  • agimano
  • 2010.11.28. 11:30

Maga a hiszti szerintem sem volt olyan gáz, nekem az volt sok, amikor közölte, hogy akkor ő nem játszik tovább és elindult a kispad felé. Az nem tetszett. De tényleg fura volt, már a Djokó elleni meccsen is volt egy kis hisztije, biztos fáradt, meg elege van az egészből :)

491.
  • baga
  • 2010.11.28. 11:36
 
 
   

Én is úgy gondolom, hogy Mörrinek van esélye az áttörésre. A tegnapi meccs ki-ki mérkőzés volt, szerintem. A skót folyamatosan fejlődik, ez látszik és nyilván ő is érzi. Djokoval szerintem más a helyzet. "Beleragadt" egy szintbe és onnan nem tudott kijönni,a játéka nem fejlődött, ezt biztos nehezebb feldolgozni.

Szerintem a mai meccs Rogeren fog múlni. Ha ő képes lesz olyan magabiztosan játszani, mint eddig - hullámvölgy ide, vagy oda - akkor nyerhet, mert a tenisze megvan a győzelemhez.

492.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 11:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 487.
  • Doctorpete
  • 2010.11.28. 11:26

őszintén: nekem nem volt érthetetlen. Rafa kicsit olyan nekem, mint egy időzített bomba, egyáltalán nem az a kép él bennem róla, amit próbálnak elhitetni, hogy mennyire szerény, jólnevelt stb. Feddel együtt sztem mindkettőjüknél hibádzik valami. Ok, persze a legtöbb embernél hibádzik valami (én még normálissal nem találkoztam :) ), de náluk ez kicsit több, valamilyen szinten félelmetesek mindketten. Nyilván egyik sem tartana ott, ahol tart, ha nem így lenne, de nem hiszem, hogy könnyű lehet őket elviselni otthon. Másképpen mutatják, de a felszín alatt sztem nem sokban különböznek egymástól.

493.
  • baga
  • 2010.11.28. 11:47
 
 
   

Abszolut egyetértek. Szerintem Fedben is és Nadalban is oriási agresszió van és komoly energiájukba kerül ezt nem mutatni. Az is világos, hogy ez kell /kellett ahhoz, hogy idáig eljussanak. Nekem ugyanakkor meggyőződésem, hogy ha Rog képes lenne ezen "túljutni", akkor ez az energiafgelszabadulás az" egekbe röpítené". Talán Annacone segít neki ebben, remélem.

494.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 11:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 491.
  • baga
  • 2010.11.28. 11:36

Djokó inkább visszafejlődött, mint előre. Nagyon kéne neki egy új edző, mert ebből így nem sok jó lesz a továbbiakban. Láthatóan ő is belefáradt a Fed-Rafa veréségekbe, nem tudom h per pillanat motiválja-e még valami. A játéka uncsi és stagnál. useless fucking branch of dreamy eyed loosers, ah esz mondaná. :)

495.
  • Turin
  • 2010.11.28. 11:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 485.
  • brewer
  • 2010.11.28. 11:15

Ez nagyon érdekes, erről a beszélgetésről én nem hallottam.
És egyben furcsa ez az egész. Ok, Fednek volt igaza a dologban, de vhogy hülyén nézhetett, ahogy Djoko előadja, hogy "bocs, az anyám hülyeségeket beszélt, meg velem is elszaladt kissé a ló", Fed meg megértően bólogat. :D Még ha nem is pont így történt. Vhogy nem fér bele ez a képbe, de tény, h Djoko jóval visszafogottabb az utóbbi időben.

Amúgy meggyőződésem, h az anyja sokat "tett" azért, h Nole beleragadjon ebbe a szintbe, ahol most tart, sztem lelkileg rendesen összezavarhatta, ahogy az otthon már lassan félistenként tisztel egoját néhány vereség leszállította a földre.
Mintha Djoko nem tudná eltalálni mostanában, mi a jó arány az "egészségesen" gyilkos ösztön, ami még nem jár pólószéttépéssel, és a sporthoz méltó udvariasság között. Így aztán 2008 elejéhez képest rendesen lepuhult a játéka.

496.
  • Turin
  • 2010.11.28. 11:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 490.
  • brewer
  • 2010.11.28. 11:36

Nekem ezen a kispad felé vonuláson kívül még az böki a csőröm nagyon, ahogy utána nyilatkozott erről a kézfeltevésről. Hogy neki csak úgy fel-lendült a keze, meg ösztönösen blabla.
Vhogy nem volt kurázsija bevallani, hogy "igen, elcsesztem, le akartam állítani azt a pontot, de a bíró is bemondta az out-ot, így szabály szerint elvileg megúsztam volna".

497.
  • agimano
  • 2010.11.28. 11:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 491.
  • baga
  • 2010.11.28. 11:36

nekem Fuzzy mondta és szerintem ez érdekesen hangzik, hogy szerinte Djokovic pont a Rafa ellen elszenvedett meccsek miatt ragadt be, volt pát fontos, nagyon küzdelmes meccsük egymás ellen, amiken rendre Rafa nyert és utána Djokovic mindig visszaesett. Lehet, hogy Murrayvel is ez fog történni, bár szerintem őt ez csak motiválja. Nagyon szeret Rafával játszani, ezt már többször is elmondta, persze, hogy hogyan hatnak rá pontosan ezek a vereségek, nem tudom. Azért ő már nyert is ellene fontos helyzetekben. Én azért is szerettem volna, ha ma Rafa nyer ellene, hogy ne legyen meg neki ez az áttörés megint, ne adjon neki még nagyobb lendületet. Igazából ugyanezért szeretném, ha Fedet is megverné:) Szerintem Fed nagyon jól játszik az utóbbi időben, pont annyi kell neki, hogy megverje Rafát és minden helyrebillen nála:) tudom, hogy nem már 24 éves, de azért nem egy vén trottyos, van neki még bőven keresnivalója a teniszben, ha tud agresszíven játszani.

Hogy a mai meccs csak Feden fog múlni, azt nem hiszem, sok dolog kombinációján fog múlni. Én sem látom Fedet esélytelennek, sőt, de nem hiszem, hogy minden csak rajta múlik, mert akkor Rafának oda sem kellene menni, csak megnézni, hogy Fed milyen lábbal kelt fel:P Amúgy szerintem Rafa nagyon elfáradt már, de már csak ez az egy meccs van hátra az évből, amivel felteheti az i-re a pontot, vagy nem tudom, de minden esetre megnyerheti az utolsó jelentős tornát, ami hiányzik a kollekcióból, szóval gondolom ez motiválja rendesen, ő is tudja, hogy ez nagy lehetőség. Még sosem jutott be itt a döntőbe, nem feltartott kézzel fog kimenni a pályára.

498.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 11:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 493.
  • baga
  • 2010.11.28. 11:47

igen, úgy is mondhatjuk, hogy a superegoja mindkettőnek dolgozik ezerrel :)

499.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 12:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 496.
  • Turin
  • 2010.11.28. 11:52

Hát igen, ez sem túl szép dolog, ez nekem se tetszett. De az vesse rá az első követ, aki még sosem próbálta magát menteni, ha úgy vesszük, sosem viselkedett gyáván.

500.
  • brewer
  • 2010.11.28. 12:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 495.
  • Turin
  • 2010.11.28. 11:50

Pedig volt ilyen beszélgetés. Nyilván nem úgy történt, hogy Djokó odament, és canossát járt, hanem leültek megbeszélni a kettejük közötti problémákat. De Djokó volt az, aki kezdeményezte.

501.
  • agimano
  • 2010.11.28. 12:04
 
 
   

szerintem Rafa egyáltalán nem agresszív és nem csak megpróbálják róla elhitetni azt, hogy félénk és aranyos, hanem tényleg az, persze amint láttuk, eléggé latinosan is tud viselkedni, de alapvetően nem így viselkedik. nekem az volt a legmegdöbbentőbb Rafában személyesen, hogy ahogy kijön a pályára, teljesen fókuszált, nyerni akar, felteszi ezt az arcot, amitől mindenki agresszívnek gondolja, de amint vége van a meccsnek, teljesen megváltozik és fülig ér a szája, mindenkivel tök kedves. Szerintem Toni elég jó munkát végzett vele, elérte, hogy teljesen a földön tartsa, a Djokovic család szöges ellentéte kb a Nadal család. Fed gyereknek elég "agresszív" volt, kitiltották a pályáról, meg törte az ütőjét rendesen, de rájött, hogy ezt a feszültséget irányítania kell és leszokott róla, ez egy érett magatartás. Nem hiszem, hogy bármelyikük is agresszív lenne, de mind a ketten nagyon nyerni akarnak és amikor arról van szó, hogy nyerni kell, akkor ezért minden tőlük telhetőt megtesznek.

502.
  • brewer
  • 2010.11.28. 12:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 501.
  • agimano
  • 2010.11.28. 12:04

Szerintem profi sportoló nincsen agresszió nélkül. Sőt, továbbmegyek, eredményes amatőr sincs. Persze, itt nem arra az agresszióra kell gondolni, hogy hazamész és szétvered a feleséged, ez másféle, de ettől még van. Ez inkkább olyan belső feszültség, ami saját magad ellen irányul, és átkapcsol valamit az agyadban. Erről nem nagyon szoktak beszélni, de aki valaha is versenyzett már, az tudja. És akik ilyen szinten vannak, mint Fed és Rafa, azoknál nagyon sok van ebből. Nézd meg egyszer a szemüket egy-egy nagyobb meccs közben... És ez nyilván nem úgy működik, hogy lejövök a pályáról és kikapcsolok egy gombot és a továbbiakban nincsen, valahol mindkettejüknek a személyiségük része, csak ha éppen nincsenek versenyszituációban, akkor nincsen rá szükségük, és "alszik". De nekik sem lehet könnyű, mert mindketten ezt magukban intézik el, mind Rafánál, mind Fednél annyira érezhető szerintem hogy örökké ott van, közel a felszín alatt, és rettenetesen nehéz lehet ezt kordában tartani, kezelni és konstruktívvá tenni. És van, hogy nem is sikerül.

503.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 12:19
 
 
   

A "Minden ami Tenisz" oldalról:

"Madridban már megfilmesedett az a forgatókönyv miszerint korunk két vitathatatlanul legnagyobbja összecsapott egy döntőben a régi szép idők emlékére. Most, Londonban, a világbajnokságon ugyanez fog megtörténni.

A világelső spanyol az elődöntőben a hazai publikum által tüzelt Andy Murrayvel csapott össze, és heroikus csatában végül felülmúlta. Hiába nyert 3 gémmel többet a brit, hiába vezetett a döntő játszma rövidítésében 5-3-ra, és hiába játszott fantasztikusan magas szinten, végül mégis ő hagyta el a pályát vesztesként, hiszen a Matador, idén három Grand Slam-versenyt nyerő Rafael Nadal ugyanis 3 óra 12 perces drámai és fordulatos összecsapáson 7:6, 3:6, 7:6-ra legyőzte őt. Sajnáltam Andyt nagyon, régebben is hangot adtam már azon véleményemnek, hogy "Marinak" bőven megvan az a tenisze, amivel sokkal nagyobb sikereket érhetne el. Csak hát róla is elmondhatjuk azt, amit a mai teniszezők legnagyobb részéről: rossz korba születtek, hiszen előbb Federer, most pedig Nadal egyeduralma zajlik. Mert a legnagyobb teniszezőknek vannak olyan periódusaik, amikor egyszerűen érinthetetlenek, bárhogyan játszanak is. Rogernél is volt ilyen, és Rafánál is ez zajlik jelenleg. Hogy ki vet véget a spanyol rezsimnek, és mikor? Hát ez jó kérdés, amire nem tudhatjuk a választ.

Amilyen színvonalas volt az első elődöntő, annyira nem mondható el ez a másik párosra. Ha az egyszeri teniszbarát meglátja a Federer és Djokovics neveket, akkor elismerően csettint egyet, és egy hatalmas meccs reményében várja az összecsapást. Bevallom, én kis botor így tettem. Aztán csalódtam. Nagyot. Egy nem túl jól játszó svájci vert meg egy a meccs nagy részében bitang gyengén játszó szerbet. Nem sok szót kell vesztegetni erre a találkozóra, nem igazán volt méltó egy világbajnoki elődöntőhöz.

Hosszú idő után tehát újra összecsap a két gigász, de ha Fedex nem húz elő valami meglepőt a kalapból, akkor vajmi kevés esélye van legyőzni a világelsőt. Sőt, hogy őszinte legyek, számomra ebben a pillanatban nem kérdés, hogy Rafa Nadal megnyeri a tornát. Hogy miért? Mert jelen állapotában érinthetetlen."

504.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 12:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 501.
  • agimano
  • 2010.11.28. 12:04

Ezzel alapvetően nem értek egyet. Leginkább azért nem, mert az agresszió mindannyiukban ott van belül. Nem vgyok pszichológus, Freudért sem vgyok oda különösebben, de ezt így gondolom. És nem csak az agresszióról van itt szó, hanem minden egyébről is, bizonytalanságról, félelmekről stb.
Nem azt mondom, hogy Fed vagy Rafa tudatosan álarcot viselne, hanem, hogy szocializálódtak, és próbálják kordában tartani azt, ami belül van. Egyik úgy, hogy a pályán szúros tekintettel néz minden labdára, és koncentrál mintha az élete múlna rajta, azért hogy a mindennapokban elővehesse a kedves, kicsit nerd énjét, a másik meg úgy, hogy a pályán látszólag érzelemmentesen ver meg, hogy aztán "kint" beszélgessen, poénkodjon, és a középpontban legyen minden egyes pillanatban.

505.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 12:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 485.
  • brewer
  • 2010.11.28. 11:15

Monte Carlo-ban volt a Be quiet. És 6-3, 3-2-nél lépett vissza Djoker.

506.
  • agimano
  • 2010.11.28. 12:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 504.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 12:19

mivel nem értesz egyet pontosan?

507.
  • brewer
  • 2010.11.28. 12:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 495.
  • Turin
  • 2010.11.28. 11:50

Lehet h egyébként jobban járt volna, ha megmarad a pólószéttépkedős-nagy-az-arcom verziónál. Csak az a baj, hogy az életnek van egy olyan tulajdonsága, hogy megérteti veled, mennyire nincsen beleszólásod semmibe se. De lehet, hogy akkor azért már lenne két GS-e ;)

508.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 12:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 506.
  • agimano
  • 2010.11.28. 12:22

Hát azzal, hogy "Rafa egyáltalán nem agresszív" Dehogynem az. Én is az vagyok, te is az vagy. Csak van akiben ez több, másban kevesebb.

509.
  • brewer
  • 2010.11.28. 12:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 505.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 12:22

Oké, köszi. Ezeket a salakos izéket mindig összekeverem ;)

510.
  • agimano
  • 2010.11.28. 12:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 508.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 12:25

oké:) na, további jó beszélgetést, eszembe jutott, hogy miért nem szoktam már ilyesmikről beszélgetni/vitatkozni:)))

mindenkinek jó szurkolást délutánra!

511.
  • cinnouse
  • 2010.11.28. 12:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 510.
  • agimano
  • 2010.11.28. 12:31

öööö, mondtam valami rosszat? *nemérti*

neked is jó szurkolást.

512.
  • baga
  • 2010.11.28. 12:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 497.
  • agimano
  • 2010.11.28. 11:53

Próbálj meg egy picit a mondatok ill. a konkrét történések mögé nézni, talán úgy könnyebb megérteni a "másik oldalt ".

Azt értettem azon, hogy Rogeren múlik a meccs, hogy Rafa általában mindig hozza, amit éppen tud, főleg a döntőkben. Ha Roger nem, akkor simán kikap, de a játéktudása alapján most legyőzhet bárkit, Rafát is.

513.
  • tzs
  • 2010.11.28. 12:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 503.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 12:19

Te miket olvasol ember? " ...Egy nem túl jól játszó svájci vert meg ..."

Tegyük fel, hogy 4féleképpen tud játszani egy teniszező. Nagyon jól, jól, átlagos közepesen, rosszul (nem túl jól).

A blogoló szerint Federer nem játszott túl jól. LOL. Akkor milyen amikor jól, ne adj isten nagyon jól játszik?

Asszem megyek és nekiállok egy burda-blogot írni, szerkeszteni....

514.
  • Replica
  • 2010.11.28. 12:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 512.
  • baga
  • 2010.11.28. 12:40

A legjobb Nadalt sosem veri meg, ezért az lesz a döntő, hogy milyen formát mutat majd a világelső. A legjobb formával lehet ott akrámilyen Federer, 2006-os vagy 2244-es, az sem elég.

515.
  • brewer
  • 2010.11.28. 12:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 513.
  • tzs
  • 2010.11.28. 12:47

Hú, most olvastam el én is. Hát, izé, na mindegy.

Djokó mondjuk másokat mondott Fed tegnapi játékáról a meccs után, és szerintem ő áll közelebb az igazsághoz ;) :)

516.
  • tzs
  • 2010.11.28. 12:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 515.
  • brewer
  • 2010.11.28. 12:55

Igen, elképesztő.

517.
  • jowaldner
  • 2010.11.28. 13:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 513.
  • tzs
  • 2010.11.28. 12:47

Szerintem jól teszed, én már váltottam is. Egyébként meg szerintem nem kellene ennyit méregetni őket, majdnem annyira nehéz kettejük között dönteni, mint Wolf Kati vagy Takács Nikolas között, mindkettőjükben bőven megvan az X-Faktor ez vitán felül áll, csak egyiküknek a kezében, másikuknak meg a lábában:-))

518.
  • brewer
  • 2010.11.28. 13:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 516.
  • tzs
  • 2010.11.28. 12:57

Mondjuk azért, és ebben nyilván az én elfogultságom is benne van, de szerintem annak, aki veszi a fáradtságot arra, hogy blogot írjon a teniszről, itt a mi kis hazánkban, annak örülni kell. Nem biztos hogy mindig jól látja, de akkor inkább hozzá kell szólni, meg elmondani, hogy miért nem, és hogy te hogyan gondolod. Nem olyan egyszerű dolog ám ez, de majd rájössz, ha nekiállsz annak a burda-blognak ;) :)

519.
  • brewer
  • 2010.11.28. 13:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 517.
  • jowaldner
  • 2010.11.28. 13:00

Ez jó volt :)

520.
  • tzs
  • 2010.11.28. 13:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 518.
  • brewer
  • 2010.11.28. 13:03

Na ezt megkaptam :-)), de nem lesz olyan nehéz dolgom azzal a bloggal. Jowaldner kolléga az utóbbi időben igen nagy tapasztalatra tett szert eme témakörben, majd segít. ;-)

521.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 13:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 513.
  • tzs
  • 2010.11.28. 12:47

Fed jól játszott, de már tegnap is próbáltam rá utalni, hogy Nole ellen lehetett is villogni, nagyon Fed szája íze szerint alakult az egész. Azt nem értitek meg, hogy van aki ellen lehet villogni, van aki ellen nem. Djoko nagyon bután teniszezett tegnap, nem fogta meg a meccseket, és hidd el, lett volna alkalma rá. Például második szett 3-0-nál. Csak ugye totál indiszponáltság (amit mondjuk Fed váltott ki belőle), ziccerröpte hibák fontos helyzetben stb. Sok következtetést ne vonjál le abból a meccsből. Federer nagyon jó formában van, de bőven hullámzó, de a tegnapi Nole nem harapott eléggé, hogy meccset csináljon belőle. Hidd el! Volr pár pillanat, amikor Djoko egy kicsit megfékezhette volna a svejcit. Ráadásul totál Fed ritmusában teniszezett hátulról, öröm volt ez Rognak. Én sem értek egyet a cikkíróval, de azért annyira távol sem áll az igazságtól.

522.
  • brewer
  • 2010.11.28. 13:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 520.
  • tzs
  • 2010.11.28. 13:14

Csak az a lényeg, hogy szóljatok, ha elindul, mindenképpen megyek olvasni :)

Hú, azt még nem is mondtam, hogy a tegnapi produkcióból Fed hálójátéka tetszett a legjobban. Mióta itt van Paul-A egyre többet hálózik, és basszus, egyre jobban megy neki ;) :) Pedig ez egy lassú pálya.

Kíváncsi vagyok, hogy ma este a hanyadik elütésnél fogja abbahagyni ;) :)

523.
  • brewer
  • 2010.11.28. 13:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 521.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 13:22

Djokó játéka fekszik Fednek, ezt már sokszor megállapítottuk, nem újdonság. Marié kevésbé, Rafát meg hagyjuk ;)

524.
  • tzs
  • 2010.11.28. 13:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 521.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 13:22

Harapott volna, ha tudott volna, de olyan közbeütéseket kapott, hogy azt sem tudta hol van. Tartom, h a tegnapi Djoko mindenkit megvert volna a 2 nagyon kívül. Tipikusan elvette a kedvét a tenisztől... Másként látjuk nagyon, de majd élőben megdumáljuk mikor jössz a női meccsedért :-)

525.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 13:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 524.
  • tzs
  • 2010.11.28. 13:37

Murray-t nem verte volna meg itt.

526.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 13:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 524.
  • tzs
  • 2010.11.28. 13:37

Veled is az a baj, mint a többiekkel sokszor. Már megfigyeltem, hogy ha van egy teniszmeccs, ahol olyan tenisz megy, amit alapvetően szeretsz, akkor hajlamos vagy messzemenő következtetést levonni belőle. Hidd el, ma nem így fog kinézni a meccs, legyen bármi a vége. Elmondom még egyszer, hogy tegnap Djokovic szarul adogatott, szarul röptézett, frusztrált volt, alapvonalról meg abban a ritmusban teniszezett, amit Fed szeret. Ezért Fed élvezte a meccset, Djoko meg nem tudott váltani. Átrohantak Djokovicon, ez nem csak Fed érdeme.

527.
  • tzs
  • 2010.11.28. 13:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 525.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 13:40

Nekem Murray egyelőre nem több egy jó tollas playernél. Egyedül Nadal ellen veszi elő a normális tenyeresét, de még mindig kevés. Órási potenciál lenne benne, ha valaki kihozná belőle és nem pötyögni tanítaná.

528.
  • tzs
  • 2010.11.28. 13:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 526.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 13:44

Tudom, hogy nem így fog kinézni, céloztam is rá tegnap a 6 méterre pattanó labdákkal. Pedig ott van a US Open Nadal. Tudna ő is zúzni, de hol vannak az ott látott tenyeresek és szervák? De elfogadom, hogy rosszul látom és túl sokat várok Rafától.

529.
  • Slice
  • 2010.11.28. 13:50
 
 
   

Nekem röviden az a véleményem a tegnapi Nadal meccsről, hogy az idei Masters Cup legjobb meccsét láttam, egy(többnyire) jó Murrayvel és Rafával. Erre szokták azt mondani, hogy mindkét fél megérdemelte volna a döntőbejutást, de én pofátlan módon inkább azt mondanám, hogy egyik fél sem. Oké, hogy jó meccs volt meg minden, de az a balfaszság amiket elkövettek mind a ketten, nem is egyszer az valami vicc volt. Rafa a 2. setben nevetséges módon baszta el a szerváit. A 3.ban 5-4-nél amit művelt az szintén nevetséges volt. Aztán 5-5-nél visszabreakelhetett volna, ha nem bassza el ismét. Utána jött Murray aki TB 3-0-ról visszahozta a meccsbe Nadalt, és ezzel jóformán oda is adta neki. Engem eszméletlenül idegesített ez a meccs amellett, hogy egy jó mérkőzést láttam. Federer ellen az ilyen megingások a meccsbe fognak kerülni.
Fed meccséről csak annyit, hogy szerintem kurvajól játszott.

530.
  • brewer
  • 2010.11.28. 13:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 526.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 13:44

Persze, hogy nem lesz ilyen a mai meccs, ezt mégis ki mondta? Egyrészt kétlem, hogy Fed tud egymás után két nap ilyen produkciót nyújtani, másrészt Rafa nem úgy játszik, mint Djokovic, harmadrészt Rafa jóval jobb játékos, mint Djokovic. Ettől még Fed nagyon jó tornát produkál, és nagyon jól játszik, a kihagyásokkal együtt. Van, hogy valaki azért játszik szarul, mert aznap nem megy neki. És van, hogy azért, mert a másik úgy játszik, hogy nincsen lehetősége jobban játszani. És mivel Fednek mind a négy meccsén úgy látszott, hogy a másik milyen szar, akkor sokkal valószínűbb, hogy nem az első, hanem a második esetkörről van szó. Különösen ha olyan játékosokról van szó, mint Mari, Robin vagy Djokó.

Ettől még ma Rafa az abszolút esélyes, és Fed közel sem fog olyan jól játszani, mint tegnap. Nem is lehet, mert rengeteg fonákot kell majd ütnie, a tenyerest nem fogja tudni annyit használni, mint tegnap, a szerváit Rafa sokkal jobban kezeli, teljes más játékstílus, ami qrvára nem fekszik neki... Egyszerűen nem is értem, hogy miről beszélsz tulajdonképpen :))

531.
  • fuzzydunlop
  • 2010.11.28. 14:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 521.
  • Rafain
  • 2010.11.28. 13:22

semmilyen alkalma nem volt semmire. annyira megverte Fed, amennyire egy teniszezőt meg lehet verni. egy szettnyi játékot nem tudott összekaparni annak ellenére, hogy 3:3 után Fed nem zárta le 0:40 után az egészet. "Fed szája íze szerint alakult". szerinted miért? ledumálták az öltőzőben? azt írod feljebb, hogy Nole milyen borzasztóan adogatott. tényleg? mert 1 százalékkal maradt el Fed első adogatásainak arányától és 10-el volt jobb, mint Murray Rafa ellen. Néha le kellene venni a szemüveget, ha nézed. Elég sok Federer meccset néztem élőben, de utoljára Murray ellen láttam így játszani az AO döntőben. Minden labdát oda ütött ahová akart. 5-6 perc kihagyáson kívül tökéletes produkció volt. Olvasd el Nole nyilatkozatát.

http://heyholetsgo.hu/cikk/most/...

532.
  • fuzzydunlop
  • 2010.11.28. 14:53
 
 
   

persze mindez semmit nem számít a mai kapcsán, csak már idegesít ez a sok hülyeség. lassan azt is elmagyarázod, hogy több esélye volt mint Andynak Rafa ellen, aki több pontot-gémet, nyerőt stb csinált. ez egy sima meccs volt. aki pedig azt írta (minden, ami tenisz), hogy tegnap Fed rosszul játszott az egy idióta. olvass már bele néhány külföldi oldalba.

533.
  • fuzzydunlop
  • 2010.11.28. 14:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 530.
  • brewer
  • 2010.11.28. 13:51

pont így.

534.
  • CsimbaWamba
  • 2010.11.28. 17:38
 
 
   

SZiasztok!

Egy kérdésem lenne. NEm tudjátok véletlenül, hogy a bet-en kívül melyik oldalon lehet még megnézni (lehetőleg magyar, vagy angol kommentátorral) az esti meccset ingyen? Nagyon szépen köszönöm! És csakhogy szó legyen a meccsről.. Én nagyon örülök, hogy ismét együtt játszanak. AZ évben sokszor vártunk már erre, de nem lett belőle semmi, sajnos. Ez a meccs év végi zárásnak tökéletes lesz, nyújtsanak bármilyen játékot. De azt hiszem, nem nagyon volt még csalódás akkor, ha ők együtt léptek a pályára. Mindkettőjüknek drukkolunk, és akárhogyan kiviteleződik is a meccs, nagyon fogjuk élvezni. Remélem, Ti is. Mindenkinek szép estét :) és köszönöm az infot, ha van!

535.
  • erisen
  • 2010.11.28. 17:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 534.
  • CsimbaWamba
  • 2010.11.28. 17:38

Próbáld a fromsport.com oldalt.

536.
  • CsimbaWamba
  • 2010.11.28. 18:13
 
 
   

:) Nagyon köszönöm erisen!

537.
  • baga
  • 2010.11.28. 20:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 530.
  • brewer
  • 2010.11.28. 13:51

Soha, soha ne legyetek kicsinyhitűek Roger Federerrel kapcsolatban.

538.
  • rebootov
  • 2010.11.29. 08:10
 
 
   

Sziasztok!

Észrevételezném a tegnapi " meccset" :-)

Rafa még edzőpartnernek is kevés volt, az elejétől néztem és ilyen hitvány, erőtlen , gyalázatos játékkal nem is érdemelte meg még az elődöntőt sem. A döntő szettben 1-3-as Ruzsé vezetésnél kikapcsoltam a TV-t, mert valahogy több kedvem telt az egyébként szintén nem egy húzós, TV2-es Johny English nevezetű Atkinson filmben:-)) Azon azért néha lehetett röhögni, a meccs az szánalmas volt Rafa szempontjából. Nem értem mit keresett itt...

Rodzser viszont jól játszott! Nem csak tegnap, hanem az egész tornán. Megérdemelten nyert, grat neki. Rafa fan vagyok és így kell kijelentenem: NEM VOLTAK EGY SÚLYCSOPORTBAN! Engem arra emlékeztetett, amikor mi játszottunk a Fotex-el . Papíron még hízelgő volt a 38-24-as végeredmény, de az összes tatabányai játékos tudta, hogy " az " egy másik csapat:-) Na ezt éreztem tegnap a meccsel összefüggésben.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések