Fuzzy Dunlop

2009. 11. 22. 18:49

Murray a Mesterek Tornája első győztese

A colos elaludt rendesen. Juan Martin Del Potro esetében nem szokatlan, hogy méla tempóban kezd, inkább az volt a meglepő, hogy az argentin már az első játékban fogadó előnyhöz jutott. Murray ásszal hárított és nagyon összeszedett játékkal menetelt egészen 5:0 és játszma labdáig.

 -

A nullás szett alkoholszaga kellett ahhoz Potrónak, hogy ráébredjen: ez így ciki. A US Open bajnoka Federer legyőzése óta talán két meccset fejezett be győztesen (Párizsban Gonzalez feladta ellene). Mindennek oka lehet, hogy az argentin ezer sérüléssel küzd. Csukló, hasizom, térdsérülés az elmúlt hetek orvosi kartonján. A Mesterek Tornája első mérkőzésén pontosan három játékot kellett várni az első ápolásig. Ezúttal Potro orra kezdett el vérezni. Mindenesetre az első szett végére Murray annyira passzívvá vált, hogy félő volt megáll a vérkeringése ütés közben. A magához tért Potro egy breaket visszavett, de 5:0 után visszajönni akkor sem lehet, ha valaki 160 km/óra sebességgel üti meg tenyereseit.

 -

A második játszma viszont Potro breakkel kezdődött és az argentin annak ellenére behúzta a szettet, hogy Murray egyszer visszajött a közepén. Murray láthatóan nem volt boldog. Gyerekkora óta ismeri Potrót, pontosan tudta, hogy ha a colos egyszer elkezd szeletelni hiába nyeseget neki akár százat.
A skót szerencséjére ma nem állt biztos lábakon a metrónom és Potro nagyon gyorsan elütötte a szettet. A végén (5:2 Murray) Potro saját adogatását két kettős hibával veszítette el, majd nagy tempóban elhagyta a termet. Veresége után nem kellett szembenéznie rajongóival, mert a vadonatúj O2 arénában tök sötétben ül a közönség és csak a pálya van megvilágítva. 

Nem volt az év meccse, de bemelegítésnek megteszi.

Ebben a kvartettben még a világelső svájci Roger Federer és a spanyol Fernando Verdasco szerepel.

A B csoportba a címvédő szerb Novak Djokovic, a spanyol Rafael Nadal, a tavaly döntős orosz Nyikolaj Davigyenko és a svéd Robin Söderling került.

Eredmények:
A csoport: Murray (brit, 4.)-Del Potro (argentin, 5.) 6:3, 3:6, 6:2
később: Roger Federer (svájci, 1.) - Fernando Verdasco (spanyol, 7.)
hétfőn: Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Robin Söderling (svéd, 8.) Novak Djokovic (szerb, 3.)-Nyikolaj Davigyenko (orosz, 6.)
A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe.

A csoport

+
Federer
+
Murray
+
Del Potro
+
Verdasco

Szeretném látni az összes kommentet (249) utolsó 100 hozzászólás

137.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:24
 
 
   

6-5 Fednek. Ez durva volt.

139.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:25
 
 
   

Hát Verda iszonyat nyomja, érthetően nagyon el akarja kerülni a 3. szettet, vmiért úgy érzem azt Fed már hozná. Szerintem a harmadikban még emelne a szinten.

140.
  • Dawson
  • 2009.11.22. 23:25
 
 
   

Hihetetlenül lassú a pálya.

141.
  • Elessar
  • 2009.11.22. 23:25
 
 
   

Olyan AO-s a pálya sztem vagy kicsit még lassabb is,de nem lassabb Párizsnál

142.
  • dino
  • 2009.11.22. 23:26
 
 
   

plusz a kocsi elkezdene remegni

143.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:26
 
 
   

Most elkiabálok egy break-et! 7:5

144.
  • Elessar
  • 2009.11.22. 23:28
 
 
   

Hogy pattannak a labdák, ehhh

145.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:28
 
 
   

:) ez szép szög volt verdascotol..szép átemelés egyébként

146.
  • Zlatan
  • 2009.11.22. 23:29
 
 
   

elkiabáltad:)

147.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:29
 
 
   

YESSS!!!!!!

149.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.22. 23:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 143.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:26

Az ég áldjon meg.:)

148.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:29
 
 
   

BAZKI HOGY ÉRZEM

150.
  • Elessar
  • 2009.11.22. 23:29
 
 
   

Micsoda fogadás Fedtől, ez nagyon kellett már! GO ROGER!!

151.
  • liana89
  • 2009.11.22. 23:29
 
 
   

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

152.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:30
 
 
   

Baszki break! Ez meg hogy...? :)

153.
  • AnDriis
  • 2009.11.22. 23:30
 
 
   

Nah hajrá:)

155.
  • Zlatan
  • 2009.11.22. 23:30
 
 
   

párizsnál nem lassabb, az szerintem valami salak egy kis műanyaggal felöntve. AO-nál lényegesen lassabb, pedig azt hittem, hogy a fedett aréna jelentősen gyorsítja a labdákat. nem így van.

156.
  • Peruzzi
  • 2009.11.22. 23:30
 
 
   

Na most szétesik Verda?

157.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:30
 
 
   

come on Rog!

158.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:30
 
 
   

Hol az istenbe tartogatta ezt eddig Fed?

159.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:31
 
 
   

amúgy kajak bejön ez a zene amit nyomatnak stati alá.

161.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:31
 
 
   

egész jó a szett mutatója fednek...80%-os első szerva az kellemes

162.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:31

Nem konstansan jó,de javulgat rendesen.

164.
  • liana89
  • 2009.11.22. 23:32
 
 
   

Már nem volt olyan rossz, inkább azt mondanám, a spanyolnak mindenre volt válasza, Fed döntései nem voltak jók és nem volt eléggé türelmes!

165.
  • liana89
  • 2009.11.22. 23:32
 
 
   

Már nem volt olyan rossz, inkább azt mondanám, a spanyolnak mindenre volt válasza, Fed döntései nem voltak jók és nem volt eléggé türelmes!

166.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.22. 23:34
 
 
   

Most nem kéne elbohóckodni az elejét...

167.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:34
 
 
   

az is jó,h federer kezdi a szervát..mindig verdának kell utána eredni..

168.
  • Elessar
  • 2009.11.22. 23:35
 
 
   

Mostmár ketten parádéznak, jó meccs lett belőle

169.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:35
 
 
   

Kell a come on!!!!!!! Hátha jön vele a jó játék.

170.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:36
 
 
   

Ász! Ha összeszedi a szerváját jó lesz az.

171.
  • Zlatan
  • 2009.11.22. 23:37
 
 
   

mennyire istentelen dilettáns ez a rohadt kommetátor!!!
üssék le, és temessék el.

172.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.22. 23:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • liana89
  • 2009.11.22. 23:32

a nem volt elég türelmes nagyon megbocsátó leírás. egyébként többen írták, hogy nem pörög a lába, de ez nem igaz. az első játszma közepe óta egyre jobban pörög.

173.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:37
 
 
   

szééép

175.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:38
 
 
   

és a fonák is jóóó

174.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:38
 
 
   

na egy fonák nyerő már nagyon kellett.

176.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:39
 
 
   

Ó,az a fonák...csodálatos.

177.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:39
 
 
   

kettő meg még jobban:)

178.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:41
 
 
   

Fonák! Bréklabda. Már jó a meccs!

179.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:41
 
 
   

kezd életre kelni valaki :)

180.
  • Elessar
  • 2009.11.22. 23:44
 
 
   

Most dőlt el a meccs sztem

181.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:44
 
 
   

Fed break!!!!!!!!!!!!!! :)

182.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:44
 
 
   

Crucial game lehetett ez.

183.
  • Elessar
  • 2009.11.22. 23:44
 
 
   

Innen kötelező behúznia Fednek!

184.
  • dino
  • 2009.11.22. 23:44
 
 
   

istenem.verdasco akkora remegő,nevetséges.csak keret,minden fontos helyzetben...:Srog már jó tényleg viszont

185.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.22. 23:45
 
 
   

most azért nincs min sopánkodni. ilyenkor mindig megbánom, hogy két kézzel nyomom a fonákot, pedig az a legjobb ütésem. de milyen lehet egy kézzel egy ilyen egyenest elengedni anyám.

186.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:46
 
 
   

Federer rules.

187.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:46
 
 
   

legalább verdasco ellen megőrizheti veretlenségét

188.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:46
 
 
   

3-0. Ég és föld az 1. és a 3. set.

189.
  • dino
  • 2009.11.22. 23:46
 
 
   

a király belebújt ünnepi palástjába..végre

191.
  • Peruzzi
  • 2009.11.22. 23:47
 
 
   

Nehéz szülés volt!

192.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.22. 23:45

Én egy kézzel nyomom a fonákot,de ilyet nem tudok.:)

193.
  • fire06
  • 2009.11.22. 23:48
 
 
   

Amikor beindul a Fedexpress,akkor nincs olyan a Földön,aki megállíthatná...egészen elképesztő ütések sorozatát mutatja be most Fed...ÍGY TOVÁBB FEDEX!!!

194.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:49
 
 
   

Verdának kezd elgurulni.

195.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:49
 
 
   

asszem feladta desco..

196.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.22. 23:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 192.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:48

nem mondod:)

197.
  • fire06
  • 2009.11.22. 23:49
 
 
   

Azért egészen második szett 6:5-ig Verdasco nagyon jól nyomta...nem okozott csalódást,most viszont Fed-uralom van!!!

198.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:50
 
 
   

6:0

199.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.22. 23:50
 
 
   

jólvan. kár azért a szettért. Murray nem kap:)

200.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:50
 
 
   

OK! 4-0 A király visszatér. :)

201.
  • Viktor61
  • 2009.11.22. 23:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.22. 23:45

jó:)

202.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:51
 
 
   

és így már nem olyan jó a meccs :)

204.
  • dino
  • 2009.11.22. 23:51
 
 
   

ott ment el,hogy az volt verdasco strategiaja,hogy csak fonakra szervált végig,de majd ha break labdája lesz fednek,akkor behuzza tenyora.nagy trükk:)igy is volt.15:40,benyomta elsőt tenyeresre,akkora returnt kapott keresztbe,hogy utána csak szaladt a lecsapás után:)elment a szett,elment az önbizalom.1gamere jó még

205.
  • fire06
  • 2009.11.22. 23:51
 
 
   

4:0!!!Innentől ászok sorozatát láthatjuk majd,legalábbis szerintem...nem lesz már ellenállás,csak az a kérdés,hogy Fed akar-e 6:0-át,vagy sem

207.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:53
 
 
   

pedig nem volt rossz az a félröpte federertől, ami egyébként kintről ütött

208.
  • fire06
  • 2009.11.22. 23:53
 
 
   

A becsületgémet azért megérdemelné...No para Verdasco,majd Murray-t megvered te is:D

209.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:53
 
 
   

5-0. Isten vagy Fed!
Az 1.setben azért erősen betojtunk mindannyian.:)

211.
  • liana89
  • 2009.11.22. 23:54
 
 
   

Végre!!!!!!!!!!!!
Nagyon jó újra jó Fedet látni:)
Ez már nagyon kellett a lelkivilágomnak:)

212.
  • dino
  • 2009.11.22. 23:54
 
 
   

holnap söderling bedarálja rafat?djenko megtrefalja a dj-t?

213.
  • iCreator
  • 2009.11.22. 23:55
 
 
   

Első szett az besza behu volt.

214.
  • liana89
  • 2009.11.22. 23:56
 
 
   

mekkora fonák:)!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

215.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:56
 
 
   

pedig nem volt rossz az a félröpte federertől, ami egyébként kintről ütött

216.
  • fire06
  • 2009.11.22. 23:56
 
 
   

Murray-nek vége lesz,mint a botnak!!!GO ROGER!!!Jó éjszakát nektek!!!

217.
  • Elessar
  • 2009.11.22. 23:58
 
 
   

Azon gondolkodok, hogy a fiatal, csúcson lévő Fed sima győzelmekeit vagy az idősebb Rog, nagy csatákkal és szívbajjal járó győzelmeit szeretem-e jobban :)

218.
  • erisen
  • 2009.11.22. 23:58
 
 
   

5-1. 6-0-át nem érdemelt volna Verda,jól játszott.

219.
  • donnie
  • 2009.11.22. 23:59
 
 
   

na..legalább van egy becsület game... :) csak nehogy elveszítse fed, mint tsonga v monfils ellen 5-1-ről :)

220.
  • erisen
  • 2009.11.23. 00:00
 
 
   

Meg van!!!!!!!!!!!!!!! :) Kiszurkoltuk.:)

221.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.23. 00:00
 
 
   

szép volt.

222.
  • donnie
  • 2009.11.23. 00:00
 
 
   

egészen sajnálom verdascot...szar lehet így elveszteni egy meccset..

223.
  • erisen
  • 2009.11.23. 00:01
 
 
   

Megbocsátva a Bentó elleni. Végre itt a statisztika.

224.
  • liana89
  • 2009.11.23. 00:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • Elessar
  • 2009.11.22. 23:58

Én a kiforrott Fedet szeretem jobban, bár a pályafutása elejétől imádom a játékát!
Mostanában látszik igazán, hogy Ő is ember és nekem ezért a keservesebb meccsei a kedvesebbek, de persze, ha Ő nyer:)

226.
  • erisen
  • 2009.11.23. 00:02
 
 
   

Verda csak 18 nyerőt ütött? Úgy tűnt nekem hogy többet....

228.
  • Elessar
  • 2009.11.23. 00:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 226.
  • erisen
  • 2009.11.23. 00:02

Sztem is többet vágott, ez a 18 röhejesen kevésnek tűnik

230.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:06
 
 
   

Holnap Rafa simán nyer...Djoko is..szerintem.
Ma volt egy 2/2-m:)

231.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 228.
  • Elessar
  • 2009.11.23. 00:04

Fed nagyon sokat hibázott..

233.
  • Elessar
  • 2009.11.23. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:07

PErsze, ilyen játékkal semmire nem megy Murray-k,Nadalok,Djoko-k ellen, de a 2. szett közepétől már parádézott ő is

234.
  • Turin
  • 2009.11.23. 00:13
 
 
   

Gyerekek, a két liter bor elfogyott, a FedExpress pedig másfél órás késéssel, de befutott.
A szívroham meg befigyelt.



235.
  • Turin
  • 2009.11.23. 00:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:07

Igen, de a hibái nagy részét az első szettben és a második első felében ütötte.
Ha csak az utolsó másfél szettet nézed, akkor már sokkal szebb a leányzó fekvése.
És hát reméljük, hogy ez azt is jelenti, hogy Roger lassan, de biztosan belendül, mint egy nehézcirkáló.

236.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 235.
  • Turin
  • 2009.11.23. 00:16

Arra értettem,hogy kevésnek tűnik a 18 nyerő Verdánál...,ha az
ellenfél sok hibával játszik az megtévesztő..

237.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:20
 
 
   

DoctorPete élsz??? :)

238.
  • Elessar
  • 2009.11.23. 00:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 236.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:19

Jaaa, hát igen csalóka lehet, de ettől függetlenül Verdasco 2 szetten át varázslatosan tolta

239.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 238.
  • Elessar
  • 2009.11.23. 00:20

Az a jó,hogy nem azért kapott ki ,mert gyenge volt...már neki nem jó:)
csak nekünk..:)

240.
  • Replica
  • 2009.11.23. 00:28
 
 
   

Ezt nem érdemelte meg Federer! Verdasco jobb volt. Most már senki nem mossa le Fedről, hogy máksorozata van.

241.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 240.
  • Replica
  • 2009.11.23. 00:28

Menj át a dühöngőbe,de kurva gyorsan....3. szett 6:1.....

242.
  • Replica
  • 2009.11.23. 00:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 235.
  • Turin
  • 2009.11.23. 00:16

Majd Murray lehűíti!

243.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 242.
  • Replica
  • 2009.11.23. 00:30

Ebből látszik,hogy ellene szurkolsz....

244.
  • Turin
  • 2009.11.23. 00:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 241.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:30

Hagyd csak, hadd nyalogassa a sebeit, mint egy állatka. :D

245.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.23. 00:36
 
 
   
246.
  • qazsew
  • 2009.11.23. 00:43
 
 
   

Srácok, végigolvasgatni amit a meccs alatt ideraktatok szinte nagyobb élmény volt mint nézni:) Remélem azér egy Fed-hívő se földelte el magát teljesen a mecs első felében.

247.
  • Doctorpete
  • 2009.11.23. 12:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • Viktor61
  • 2009.11.23. 00:20

szia élek, :-) de a tegnap estére már csak a tv maradt, azt is ki-be kapcsoltam, mert nehezen bírtam idegekkel, h már az első adogatását bukta semmire...
utána, a második szett közepétől vmi megváltozott, Fed elkezdett bajnokhoz méltóan játszani.

249.
  • troy
  • 2009.11.23. 15:11
 
 
   

kéne egy oroszlánbőgés effekt aláá!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 21. 20:34

Kék után eső. Sose az ...

olvass tovább
2012. 05. 20. 01:11

Róma: elődöntők - Már ...

olvass tovább
2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések