Fuzzy Dunlop

2009. 11. 18. 12:45

Nadal-Djokovic, Federer-Murray Londonban

November 22.-én indul a Mesterek Tornája (ATP Final) Londonban. Ma reggel sorsolták ki a csoportbeosztásokat.

 -

A hagyományos versenyekkel szemben a tornát nem kieséses rendszerben bonyolítják. Két négyes csoportba sorsolják a fiúkat, akik egymásnak esnek, majd csoportonként a két legjobb jut az elődöntőbe. Onnan már nincs kavarás és a győztesek egyenes ágon mennek döntőzni.

A sorsolás meglehetősen pikánsra sikerült. Federernek kötelező lesz legyőznie Verdascót, de ez még kevés, mert ott van még a csoportban Andy Murray és Juan Martin Del Potro. Utóbbi a US Open döntőjében kapta el és Murray mérlege is pozitív a világelső ellenében. Utolsó mérkőzésüket a svájci nyerte, azonban előtte négy Murray győzelem sorakozik. Tavaly ugyanitt (ATP Final), illetve egészen máshol (idén rendezik a versenyt először Londonban) szintén egy csoportban voltak és akkor a Federer számára mindent eldöntő mérkőzésen Murray hazaküldte a négyszeres bajnokot.

 -

A 
Csoport
(1) Roger Federer

(4) Andy Murray

(5) Juan Martin del Potro

(7) Fernando Verdasco

A csoport

+
Federer
+
Murray
+
Del Potro
+
Verdasco

Nadal helyzete sem egyszerű, mivel újra pályára kell lépnie a bombaformában játszó Djokovic ellen. Rafa azonban végre visszavághat Söderlingnek, aki a sérült Andy Roddick helyett kapott meghívást. A svéd játékos verte ki Rafát a Garroson és kapcsolatuk egyébként sem túl fényes. Negyedikként Davigyenko indul harcba. Butaság lenne az oroszt lebecsülni, bár évek óta ez történik. Fekszik neki a szőnyeg, mivel az év első felében sérült volt, kevésbé van kikészülve, mint a többiek és tavaly döntőt játszott Djokovic ellen.

 -



B Csoport

(2) Rafael Nadal

(3) Novak Djokovic

(6) Nikolay Davydenko

(8) Robin Soderling

B csoport

+
Nadal
+
Djokovic
+
Davigyenko
+
Soderling

165 hozzászólás

1.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 12:56
 
 
   

Király bejegyzés Fuzzy, jók a képek is. Nagyon kemény lesz mindenképpen. Federer, Nadal, Djokovic, Murray, Delpo az esélyesek, nem feltétlenül ilyen sorrendben. Én azt mondom: a jó tenisznek szurkolok, győzzön a legjobb!

2.
  • matroid
  • 2009.11.18. 12:56
 
 
   

nadal sorsolasa tunik jobbnak, de benne van akar 3 sima vereseg is. mind a haromtol kikapott az utolso talalkozojukon.

fed eseteben murray es verdasco verheto ellenfel, potro formaja meg kerdojel.

4.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 13:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • matroid
  • 2009.11.18. 12:56

Murray verhető ellenfél?
Akkor Nadalnak is az Söderling.

5.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 13:01
 
 
   

Én azt pronosztizálom, hogy már az elődöntőben találkozni fog Nadal meg Federer. De őszintén szólva azt is el tudom képzelni, hogy a spanyol nem jut tovább a csoportból...

6.
  • dina49
  • 2009.11.18. 13:01
 
 
   

Hát mit is lehetne erre mondani: a hely szép, a csoport beosztás fincsinek ígérkezik, dehogy egy szaros magyar sportcsatorna sem képes közvetíteni! Majd gúvadhatok a monitor előtt, persze, ha hagyják! És amilyen pechem van, a legjobb meccseket biztos akkor fogják játszani, amikor nem hagyják! Jó lenne többet tudni a további menetről!

7.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 13:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 6.
  • dina49
  • 2009.11.18. 13:01

Dina,

az ujjaimból vetted ki a szavakat! Szerintem is döbbenetes, hogy nem közvetíti mondjuk Sport TV, ez eléggé olyan esemény, amit illene...
Messze sincs, exkluzí is... na hagyjuk!

Jó szurkolást Neked Dina49!

8.
  • Elessar
  • 2009.11.18. 13:14
 
 
   

Nadal csoportja a könnyebb,ez teljesen egyértelmű. Söderling újonc,nem sok vizet fog kavarni, Davi Rafa ellen befosik sztem, Djoko meg kirobbanó formában,de sztem fáradtan érkezik Londonba, Rafa ha továbbmegy a csoportból sztem megnyeri.
A másik ágon lesz bőven körbeverés, Verdasco-t sajnálom mert iszonyat ellenfeleket kapott,nem lesz győzelme. Fednek fel kell kötnie a gatyeszt,ha akar valamit

9.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 13:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 6.
  • dina49
  • 2009.11.18. 13:01

Digi.

13.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 13:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • Elessar
  • 2009.11.18. 13:14

Davidenko miért izgulna Nadal ellen, legutóbb is győzött ellene, és a svéd sem az a típus, aki megijedne ilyen szituációkban, majd meglátod!

14.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 13:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 9.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 13:14

Igen, DigiTV közvetít, de milyen sok embernek is van meg a csatorna? Lássuk csak, juj, tényleg, alig valakinek. Ennyit a magyar televíziós rendszerről...

15.
  • dina49
  • 2009.11.18. 13:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 13:23

Na én is pont ezt akartam írni. Digi TV kb. annyi embernek van, mint a SportKlub, vagy az Eurosport 2! Bezzeg UPC-je sok mindenkinek van, ahogy nekem is, erre ennél a szolgáltatónál nem fogható a Digi, mert hát mért lenne fogható!

16.
  • Rafa007
  • 2009.11.18. 13:34
 
 
   

Nem rossz a csoportbeosztás. Fortuna kb. egyenlő erőket tett össze. Sem FED-nek sem Rafának nem lesz könnyű dolga. Azt is elképzelhetőnek tartom egyikek sem megy tovább...
Dehogy egyik meccset sem látom a kö... Digi miatt az kész!! :(

17.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 13:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • Rafa007
  • 2009.11.18. 13:34

Rafa007 - igazad van, roppant idegesítő. De szerintem nem a DigiTV tehet róla, hogy nem országos csatorna. Hanem a magyar televíziós rendszer általában, akinek nem kell a tenisz egyik legnagyobb eseménye az évben.

18.
  • dina49
  • 2009.11.18. 13:37
 
 
   

Digi, Digi, Digi... Reklámozzák ezerrel! Miskolc egyik leghosszabb utcájában lakom, erre mikor kötik be a Digit? Mikor hűségszerződést kötök a UPC-vel! Addig mindenhol volt, kivéve ebbe a nagy utcába!
Na de mindegy, ez nem is ide tartozik, majd megoldom valahogy!
Fuzzy, ha már ennyire fejleszted az oldalt, tenisz stream-eknek is nyithatnál egy Topicot!

19.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 13:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • dina49
  • 2009.11.18. 13:32

Nekem szerencsére szinte mindenféle sportcsatornám van (DigiTV-m nincs, de az nem is sporttévé), de munkaidőben elég nehéz lesz amúgy is nyomon követni az eredményeket!
Én azt mondom, legyen meglepetés: Győzzön Delpo!

20.
  • Viktor61
  • 2009.11.18. 13:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 4.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 13:00

Miért,talán nem verhető??
Moindenkit meg lehet verni

21.
  • Prest
  • 2009.11.18. 13:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • Rafa007
  • 2009.11.18. 13:34

Én is ezt akartam mondani. Simán lehet h se Nadal se Fed nem jut tovább. Ha úgy játszanak mint párizsban.

22.
  • Viktor61
  • 2009.11.18. 13:46
 
 
   

Soderling és Verdasco biztos nem jut tovább..
Szerintem Potro sem..Rafanak kemény ellenfél Davy.Fednek pedig Murray..
Tippem:Fed,Murray Djoko,Davy..
Fed,Djoko döntő:)

23.
  • Viktor61
  • 2009.11.18. 13:47
 
 
   

Ja, és rohadjon meg a Digi szar....

24.
  • Viktor61
  • 2009.11.18. 13:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • dina49
  • 2009.11.18. 13:32

Mert másik szolgáltató:)

25.
  • matroid
  • 2009.11.18. 13:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • Elessar
  • 2009.11.18. 13:14

soderling nem lesz megszeppenve - nem az az alkat! kis genyolada, aki megerzi az eselyt, kuzd rendesen.
ettol fuggetlenul mar keszitem a sos mogyorot a monitor ele, a nadal-soderlinget ki nem hagynam.

vki kerdezte, miert irtam le murrayt. csek nekem tunt fel, hogy az utobbi idoben baromi gyenge? igaz hogy nyert tornat par hete, de igazan jo meccse tavasz ota nem volt. szerintem igenis a verheto kategoria murray.

27.
  • dina49
  • 2009.11.18. 13:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 25.
  • matroid
  • 2009.11.18. 13:50

Nadal-Soderlingre én is áhítozom! Remélem számomra nézhető időben lesz!

28.
  • Elessar
  • 2009.11.18. 14:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 13.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 13:22

Sima Rafa siker mindkettő ellen

30.
  • zekatty
  • 2009.11.18. 14:19
 
 
   

Mindenki ellen- és mellett szólnak érvek, de azok az eddigi tapasztalatokra épülnek. Sztem majd az "aznapi" forma dönt, nyílt a verseny, így a végeredmény is. ( azért Murray-nak nem bocsájtok meg a 2. Fed verésért tavaly, de ő is megkapta ezért a magáét, hiába a karma ... )

31.
  • Peruzzi
  • 2009.11.18. 14:32
 
 
   

De jó, de jó!!!
Lesz Federer-Potro, Nadal-Soder, Nadal-Djoko :)

Csak az a kár hogy a fele sérült lett az év végére.

Azért vigyázzunk, lehet hogy sokat várunk és keveset kapunk :(

32.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 14:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 20.
  • Viktor61
  • 2009.11.18. 13:41

Épp azért írtam Viktor61. Épp azért!

33.
  • erisen
  • 2009.11.18. 14:33
 
 
   

Háhá!! Jövő héten szabin vagyok,így becuccolok a monitor elé...:)
Nadal-Söderlinget várom már nagyon. Inkább Nadalra tippelek ott,de Söderling szvsz továbbmegy a csoportból. A másik csoportban lehet eső lehet sár...talán Fed,de már ilyet nem merek kijelenteni.:)
Hajrá mindenki,a tavalyi TMC-nél csak jobb lehet.

34.
  • dina49
  • 2009.11.18. 14:34
 
 
   

Ha valakit érdekel a digisport.hu tévéműsora, itt meg tudja nézni:
http://www.digisport.hu/tvprogra...

35.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 14:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 30.
  • zekatty
  • 2009.11.18. 14:19

Jól beszélsz Barátom, pontosan így lesz ez!

36.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 14:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Elessar
  • 2009.11.18. 14:08

Nana!

37.
  • Rafain
  • 2009.11.18. 14:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 25.
  • matroid
  • 2009.11.18. 13:50

Tök értelmetlen jósolgatni,nem tudni ki milyen állapotban lesz?Mi van Delpo sérülése súlyosabb a vártnál,Fedet nem érdekli annyira,Verdasco meg úgy általában gyenge a legjobbak ellen.Ez esetben a Nadal féle csoport sokkal keményebb lenne,de nem tudhatjuk mi lesz.Murray meg semmiképp nem írnám le csak azért,mert múltkor kikapott Stepanek ellen,ha láttad azt a meccset láthattad,hogy le se sz..ja az eredményt.Ráadásul ez a torna Londoban lesz,mindent bele fog adni.

39.
  • baga
  • 2009.11.18. 14:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 30.
  • zekatty
  • 2009.11.18. 14:19

Persze, igazad van, bármi lehet, de azért szeretünk jósolni, főleg a kedvenceink javára. Szóval : Federer és Delpo jut be az egyikből, Djoko és Davy a másikból. Aztán Federer elveri Davy-t, Delpo Djokot és Federer Delpo döntő, amin Federer visszavág az USO-ért. Én legalábis így tervezem. :)

40.
  • Elessar
  • 2009.11.18. 14:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 25.
  • matroid
  • 2009.11.18. 13:50

Murray fel fogja szívni magát,ebben biztos vok. Ráadásul Londonban lesz a torna, plusz motiváció neki.

42.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 14:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 37.
  • Rafain
  • 2009.11.18. 14:38

Egyetértek Veled! Murray nagyon oda fogja tenni magát, annyi szent! Egyszerűen megjósolhatatlan a végeredmény, de azért mindenki szeret találgatni, hogy mi lesz Így én is!
Csak egy ember ne nyerje meg a tornát, 7 ellen nincs kifogásom!

43.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 14:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • baga
  • 2009.11.18. 14:39

Baga, te de jó fej vagy! Ahogy ezt levezetted?! Fenomenális!

44.
  • Elessar
  • 2009.11.18. 14:44
 
 
   

Az idei torna sztem mindenképpen jobb lesz a tavalyinál,ott nagy hiányérzetem volt. DelPo-ról még nem is beszéltünk, mint esélyesről. Ha veri Murray-t, sztem úgy felszabadul,hogy megnyeri a tornát. Ezt mentsétek el,mert vállalom a későbbiekben is:)

47.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 14:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 44.
  • Elessar
  • 2009.11.18. 14:44

Elmentve! :-)

48.
  • Peruzzi
  • 2009.11.18. 14:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 44.
  • Elessar
  • 2009.11.18. 14:44

Potter gyerek sérült, Murrayt nem fogja verni.
Viszont akit verni fognak az Verda lesz, nagyon gyenge manapság.

50.
  • Elessar
  • 2009.11.18. 15:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 48.
  • Peruzzi
  • 2009.11.18. 14:51

Verda sztem is pofozógép lesz, azt már lehet amúgy tudni, hogy ki kivel kezd?

51.
  • embargo
  • 2009.11.18. 15:01
 
 
   

Megnéztem a digi műsorát...Hát nekem gyanús, hogy csak 2 óra van nekije naponta szorítva. Pl kedd, szerda BL van. Hát sok meccset ott sem látunk élőben, még ha van is valakinek ilyen adója.

53.
  • embargo
  • 2009.11.18. 15:04
 
 
   

Már előre élvezem, amikor 6-4, 4-6, 5-5-ös állásnál elkapcsolnak a mérkőzésről, mert ismétlik Szántó Imre Rangadó című műsorát

54.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 15:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 53.
  • embargo
  • 2009.11.18. 15:04

Na de kérem, DigiTV olyat sosem tenne!
:-)

57.
  • dina49
  • 2009.11.18. 15:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 51.
  • embargo
  • 2009.11.18. 15:01

Én sztem a bet365.com-nál maradok, legalábbis, ami a 13.30-as kezdést illeti. Viszont ami digisport.hu-t illeti ott van délelőtt ismétlés is!

58.
  • milka
  • 2009.11.18. 15:16
 
 
   

A Digi tv maga egy szolgáltató, nem csatorna. A Digi sport egy csatornája a sok közül. Ingyenes bekötés mellett kb. 3000 Ft a havidíja, és kb. 50 csatornát adnak ebben, amiből, azt hiszem, 6 sportcsatorna van, de lehet, h 7.
Hála nekik, én biztos nézni fogom a meccseket.

59.
  • Barcelona
  • 2009.11.18. 15:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 57.
  • dina49
  • 2009.11.18. 15:11

Engem ismétlés már nem érdekel, mikor már tudom az eredméynt!

60.
  • embargo
  • 2009.11.18. 15:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 58.
  • milka
  • 2009.11.18. 15:16

Akkor is hálálkodj, amikor elkapcsolnak. Egyébként én is kicsit örülök, hogy ők adják, mert a netes közvetítésük sokat fejlődött, és így legalább tudom nézni akár munkahelyen is.

61.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 15:25
 
 
   

Az Europsort szerint: Federer handed tough London draw
Én egyetértek velük. Minden csoportból ketten mennek tovább. Rafa esetében ott van Djoker, de a másik két játékos messze elmarad tőlük. Eredményekben és nagy versenyeken való összpontosításban egyaránt.
Fednek viszont nem egy, hanem két nagyon durva ellenfél jutott. Két játékos, akiben nincs félsz. Mind a ranglista, mind a játékerő szempontjából ez a nehezebb csoport. Persze ha Potro nem lesz egészséges, akkor ez mind nem igaz. Sztem az lesz.

62.
  • milka
  • 2009.11.18. 15:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 60.
  • embargo
  • 2009.11.18. 15:24

Mondjuk mivel eddig náluk nem volt tenisz, nem is néztem sosem a Digisportot. De most örülök, h van rá egyáltalán lehetőség. szóval most fogom tesztelni a csatornát, aztán egy hét múlva már ennek megfelelően osztom az észt. :)

63.
  • embargo
  • 2009.11.18. 15:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 62.
  • milka
  • 2009.11.18. 15:27

igazad van. ez a fránya előítélet... most lehet tesztelni, mit tud a sportcsatorna.

64.
  • normaluser
  • 2009.11.18. 15:53
 
 
   

Remélem idén mindent beleadnak

65.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:00
 
 
   

szerintem Nadal csoportja jóval könnyebb. megnyílt az út számára a továbbjutás és az első hely felé. ha Fed ebben a csoportban, ezzel a formával nyer két meccset, nagyon megleszek lepve...

66.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:05
 
 
   

Komolyan, még egyszer végig gondoltam, sztem Verdasco-t egyáltalán nem kellene leírni, nem rossz, okozhat meglepetést. sztem Potro-nál minden attól függ, mennyire fitt. azt, h a mérkőzések milyen sorrendben lesznek, lehet tudni?

Nadalnak igazából csak Djokovic lehetne ellenfele, aki sztem meg elfáradt, nem lesz tényező Londonban.

67.
  • Rafain
  • 2009.11.18. 16:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:00

Már írtam korábban,hogy fölösleges jósolgatni,egy apró momentum megváltoztathat mindent.Lehet,hogy Nole szokás szerint bealszik valamelyik meccsen(véletlenül sem Nadal ellen),és hirtelen a Nadal csoport lesz sokkal erősebb.És amúgy is honnan a búbánatból tudjuk,hogy például Delpo milyen játékerőt képvisel jelenleg?Nem biztos,hogy Nadal csoportja a jóval könnyebb.

68.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 16:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:00

te nagyon pozitív figura vagy:)

69.
  • Rafain
  • 2009.11.18. 16:10
 
 
   

Azt,hogy melyik csoport a könnyebb,a pillanatnyi forma fogja eldönteni.

70.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 67.
  • Rafain
  • 2009.11.18. 16:08

egy biztos, évvégén bármi megtörténhet, de az is, h Fed kiábrándító játékot mutat az elmúlt tornákon. de egyre inkább én is azt mondom, ha első akar lenni, akkor igenis védje meg azt az első helyet, és szerezzen legalább két győzelmet, és jusson tovább, ez lenne a minimum egy világelsőtől.

Rafa nyugodtabb, ő nem veszíthet ezen a tornán sem, max felméri hol áll az élmezőnyben az évad végén, igaz ez a kép nem annyira reális.

Rafa igazából januártól-májusig néz majd kemény időszak elé, lesz mit megvédenie.

itt Londonban, nyerjen a jobbik, és Fed, ha nem jut tovább, meg is érdemli, h második helyre essen vissza. mondom ezt abszolút Fed drukkerként.

71.
  • VALDES
  • 2009.11.18. 16:13
 
 
   

Akkor sem fizetek elő,semmi féle digire!!!Inkább nézek bugyuta ,amerikai sorozatokat...Engem ne zsaroljon senki!

72.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 16:09

Fuzzy, olyan kiábrándítóan játszott, h nem tudok pozitív lenni. Csalódott is vagyok emiatt, és felesleges hamis illúziókat kergetnem, mert jelen pillanatban annak érzem már a továbbjutását is. ne legyen igazam, persze.

De még egyszer mondom, aki első akar lenni, annak azért tenni kell. itt a lehetőség Rogernek is.

73.
  • normaluser
  • 2009.11.18. 16:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 71.
  • VALDES
  • 2009.11.18. 16:13

hehe :)

74.
  • troy
  • 2009.11.18. 16:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 73.
  • normaluser
  • 2009.11.18. 16:20

Azért érdekes, hogy mindenki a kedvence csoportját érzi erősebbnek. Aggódunk, aggódunk :)

75.
  • tomma
  • 2009.11.18. 16:27
 
 
   

Tipp :
Fedex, Delpo vs. Djoker, Davy
Aztán majd melátjuk...

76.
  • dina49
  • 2009.11.18. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • troy
  • 2009.11.18. 16:25

Én hiányolom Ivo-t meg Radek-et! :-)

77.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:29
 
 
   

nekem ugye van Digim :-))
bár jobb szeretném, ha most egy hétre nem lenne, mert szakvizsgára kellene készülni. mi a fontosabb, szerintetek? :-D

78.
  • VALDES
  • 2009.11.18. 16:31
 
 
   

Ez elvi kérdés!

79.
  • Nemeteva
  • 2009.11.18. 16:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 77.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:29

London :DDD

80.
  • VALDES
  • 2009.11.18. 16:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 73.
  • normaluser
  • 2009.11.18. 16:20

Ez elvi kérdés!

81.
  • VALDES
  • 2009.11.18. 16:36
 
 
   

Vagy rodeót,pl...

82.
  • erisen
  • 2009.11.18. 16:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 80.
  • VALDES
  • 2009.11.18. 16:34

Milyen sorrendben lesznek a meccsek? Tudja valaki a menetrendet?

83.
  • agimano
  • 2009.11.18. 16:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 77.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:29

mi a fontosabb? ehhez tudni kene, hogy mik a celjaid a jovoben:) megkerdezhetem, hogy milyen szakra jarsz?:)

84.
  • VALDES
  • 2009.11.18. 16:51
 
 
   

Állítólag, a Garros is az övék...Sebaj,I like soproni liga!

85.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 83.
  • agimano
  • 2009.11.18. 16:47

persze.
ez most amúgy másoddiploma. szakjogászképzés (biztosítási szakjogász) pont olyan unalmas, mint amilyen leírva :_)

86.
  • troy
  • 2009.11.18. 16:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 76.
  • dina49
  • 2009.11.18. 16:27

és Danielt, természetesen.

87.
  • troy
  • 2009.11.18. 16:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 85.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:53

én szimultán nézem a teniszt az angoltanulással :), eddig bevált

88.
  • agimano
  • 2009.11.18. 16:59
 
 
   

Amugy szerintem az a teny, hogy a Rafa rajongok szerint Roger csoportja, a Federer fanek szerint meg Rafae a nehezebb, eleg sokat elarul a torna es a csoportok szinvonalarol. Az, hogy tenylegesen menyik csoport lesz a nehezebb, nagyon sok mindenen mulik, en csak azt remelem, hogy Rafa jol elseggeli Soderlinget, de olyan romai torna modon:)

Kivancsi voltam, hogy mikor lehet Rafa vilagelso ev vegen (nem, mintha annyira tartanek tole:) ):

3 felekeppen lehet o az elso, leirom azt is, hogy ezekben az esetekben Federernek mit kell tennie, hogy megakadalyozza ot ebben:

1. minden meccsét megnyeri, akkor Federernek minden csoportmerkozeset meg kell nyernie vagy dontobe kell jutnia

2. megnyeri a tornat, de egy csoportmerkozest elveszit, ekkor Federernek 2 csoportmerkozest kell nyernie, vagy dontobe kell jutnia

3. Ha Nadal minden csoportmerkozeset megnyeri, de a dontoben veszit, akkor Fednek csak egy csoportmerkozest kell megnyernie

Szoval eleg alacsonyak az eselyei.

89.
  • agimano
  • 2009.11.18. 17:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 85.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:53

annyira, de annyira tudtam, hogy jogasz vagy:)

90.
  • Turin
  • 2009.11.18. 17:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 72.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 16:19

Szerencsére mélyen alulbecsülöd Roger formáját, sztem a Bentó elleni meccs miatt. Nem volt ott semmi különös, nem volt roger kirobbanó, ez kétségtelen, de Bentó iszonyat nagyott játszott aznap, Roger meg nem volt annyira rossz, ahogy te állítod, csak amolyan torna eleji rozsdás formája volt. Ilyenkor azért jóval könnyebb ellenfeleket szokott kapni, hát most pechére belefutott egy ilyenbe.

Ráadásul én még 2007-ből emlékszem, milyen döbbenwet volt a Gonzo elleni vereség után, aztán játszott Davyval egy nyögvenyelős meccset, végül formába lendülve simán behúzta a TMC-t, az elődöntőben Nadalt verve.

Oké, most talán nem annyira jó, de nem is sokkal rosszabb, a többiek meg szintén nincsenek nagy formában.

91.
  • Orsi
  • 2009.11.18. 17:35
 
 
   

sziasztok uj vok és asszem hamar megutáltok (föleg a Fed fanok) mert én remélem h Rafa nyer .(ebből gondolom rájöttetek h Rafa fan vok:) szal remélem Rafa -Verda és Murray Djoker elödöntö lesz,majd Rafa Möri és Rafa nyer. Rafa és Möri meg Verda a kedvenceim . nah ez lenne az elképzelésem ::)

92.
  • Orsi
  • 2009.11.18. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 90.
  • Turin
  • 2009.11.18. 17:22

szia Turin orsi vok a salakblogrol:)

93.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 18:03
 
 
   

megtudtam ki fogja közvetíteni a meccseket és most leölöm magam, de tényleg.

94.
  • Peruzzi
  • 2009.11.18. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 91.
  • Orsi
  • 2009.11.18. 17:35

Szia Orsi!

Nem utálunk itt senkit, azaz én biztos nem!

Azaz van valaki akit nagyon nem bírok, de ő teniszező és nem fórumozó :)
Igaz troy? :)))

95.
  • Peruzzi
  • 2009.11.18. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 18:03

Ne tedd, mindíg van kiút :)

Amúgy nagyon gáz a magyar média, meg kéne nézni a német példát.
Én németül beszélek, elég sok német adót nézek, mivel értem a nyelvet.
2 külön világ a magyar és a német média.

96.
  • iCreator
  • 2009.11.18. 18:22
 
 
   

Hát Turin, neked legyen igazad. Megmondom őszintén, teljesen úgy érzek, mint Pete. Ha a párizsi és bázeli formával jön Fed, esélye sincs komoly eredményre, ráadásul itt nem egy bemelegítő körrel kezd. Szerintem igen is pocsékul játszott Bentó ellen, akit keresztbe le kellett volna nyomnia egy közepes játékkal, akármilyen szuperül is játszott a francia. De mintha nem is érdekelte volna Fed-et. Amúgy szerintem Fed és Nadal szempontjából mindkettejük csoportja nagyon erős. Ha nem mutat rendkívüli javulást Nadal, akkor Davy és Djoko ismét megveri. Most nem tennék Rafára komoly összeget, Fed-re meg egyáltalán nem. De talán meglep minket.

97.
  • vinc
  • 2009.11.18. 18:23
 
 
   

fed murray potro verdasco..
hát igazából federer sincs valami nagy formában, úgyhogy nem könyvelném el 100%os továbbjutónak. murray uso-n elég gyenge volt, most párizsban se volt sokkal jobb, mondjuk a hazai pálya remélhetőleg dob rajta valamit.
potro sérült, uso óta látszólag gondjai vannak, és fizikailag is sérült.(?)
verdasco szerintem ki fogja használni a többiek "gyengélkedését", max ha megijed, akkor nem fog továbbjutni.
szerintem verdasco és murray vagy fed fog továbbjutni.

nadal djoko davy soderling..
hát nadal szerintem davydenkot kisujjbol veri, djoker ellen nincs sok esélye, és igazából nadal soderling meccs fog dönteni arról, hogy onnan ki a 2. továbbjutó.
djoko simán továbbmegy, a második nadal.

london bajnoka szerintem djokovic lesz

98.
  • zekatty
  • 2009.11.18. 18:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 18:03

Előtte írd meg nekünk, mielőtt még a végzetes lépésre szánod el magad ! Isten ments fuzzy, gondolj ránk, mi itt vagyunk Neked egész évben, az a nyüves Digi meg csak 1 hétig bosszant minket !

99.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 95.
  • Peruzzi
  • 2009.11.18. 18:18

de én a Siklós Erkitől megőrülök. Ez az utolsó döfés.

100.
  • zekatty
  • 2009.11.18. 18:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 18:29

MUTE üzemmód, akárki ellen megvéd, még Siklós - minden GS-en ott vagyok 30 éve-
ellen is ! Igazad van, ő kinevezte maga magát a magyar tenisz kommentátorok zsenijének ! Hát álszerénységgel nem lehet megvádolni !

101.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 18:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 100.
  • zekatty
  • 2009.11.18. 18:38

ott volt a US Openen is. zokniban, szandálban, büfében.

102.
  • misszajacz
  • 2009.11.18. 18:46
 
 
   

Siklóst eddig a Magyar Rádió örökös kiküdött tudósítójaként hallottam, kb. 2 oktávval magasabb a hangfekvése, mint egy normál hapsinak, marad a mute, gépnél pedig, hangszóró min., vagy kikapcs.

103.
  • Peruzzi
  • 2009.11.18. 18:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 18:29

Én meg attól őrülök meg, hogy csak vasárnap kezdődik!

Amúgy "nagy" szinvonalat nem várok, van 1-2 sérültünk, vannak formán kívüli játékosaink, meg van a Davigyenko.

Federer nem fog tudni nagyot alkotni, ő most babázik, kizártnak tartom a tornagyőzelmet tőle.

Én Nadal vagy Djokovic tornagyőzelmet várok, mondom én ezt a Federer rajongó.

104.
  • zekatty
  • 2009.11.18. 18:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 18:43

Ez a szerelés nem tűmt fel senkinek, hogy terror támadásra készül ? Elmebeteg !
Még azt is olvastam a blogjában, hogy rossz dátumra bookolt repjegyet és reklamálni akart a precíz németeknél. Na végül is odaért New Y.-ba, de a kutya se nézte a credit kártyáját, mert éppen akkor jött, vagy ment Federer, ő meg simán bement, hogy az ott élő magyaroknak elmagyarázza Ágika nem lusta stb, erre
meg Ágika orrolt meg rá, akárcsak Melinda, csak angolul volt hajlandó NEKI !!!!
nyilatkozni !

105.
  • misszajacz
  • 2009.11.18. 19:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 104.
  • zekatty
  • 2009.11.18. 18:59

ja, én is halottam, hogy nagy sz@rkeverő az öreg !

106.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 19:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 90.
  • Turin
  • 2009.11.18. 17:22

nagyon szeretném, ha neked lenne igazad, és előrukkolna vmi nagyszerűvel az évvégére.
Fuzzy, ha már leölted magad, akkor gyere vissza, újra közénk. siklósi erik, és más sem ér ennyit :-))

107.
  • misszajacz
  • 2009.11.18. 19:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • misszajacz
  • 2009.11.18. 19:04

nem 1 db l-lel HALLOTTAM, bocsi !

108.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 19:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 89.
  • agimano
  • 2009.11.18. 17:00

akkor annyira, de annyira azért nem "haragszol" emiatt, ugye?

bár néha, ha tréfás kedvemben vagyok, akkor szívesen eljátszom, h orvos vagyok, persze azért a műtőig nem jutok el :-)

109.
  • zekatty
  • 2009.11.18. 19:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 108.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 19:06

Qva jó, sztem Erik dől a mikrofonjába, ha tudomást szerez róla, hogy valaki, Te Doctorpete nem tudod jól az ő szent nevét ! Méghogy Siklósi, micsoda skandalum !
(Amúgy Neked jó tanulást, megy az párhuzamosan is !)

110.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 19:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 109.
  • zekatty
  • 2009.11.18. 19:12

igen, éreztem,l h ebbe az i-betűbe belefutottam!
ez van :-)))
késő van ma már a pontos névleíráshoz.

igen, párhuzamosan fog menni a dolog, muszáj neki, és köszönöm, igyekezni fogok.

111.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 19:17
 
 
   

na valaki nyomozza le a pontos menetrendet. Viktor hol van?:)

112.
  • troy
  • 2009.11.18. 19:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 18:03

A Jenő?

113.
  • troy
  • 2009.11.18. 19:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 94.
  • Peruzzi
  • 2009.11.18. 18:16

Hát igen, Peruzzi, a barátnődnek üzenem, hogy egy Radekes foszforeszkálós párna lenne a legszebb karácsonyi ajándék!!

114.
  • Rafain
  • 2009.11.18. 19:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 111.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 19:17

Én már néztem ma a Digi műsorát,szerintem kedden és szerdán egész egyszerűen nem fogják közvetíteni a teniszt a foci BL miatt.Ezt a katasztrófát,hangulatos esti meccsekről van szó könyörgöm!

115.
  • troy
  • 2009.11.18. 19:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 112.
  • troy
  • 2009.11.18. 19:24

Fáziskésésben vagyok.
Siklós. Szerencsére nekem nincs digitévém, hacsak pete nem hívja meg az egész blogbandát tv-t nézni!!!! :):):)

116.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 19:36
 
 
   
117.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 19:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 19:36

olvastam... sztem csak duma, duma, semmi más.
Jövőre sem fogja megközelíteni a 20-at.

118.
  • Peruzzi
  • 2009.11.18. 19:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 19:36

Reszkess Serena, jövőre jön az Ági!!!

Szerintem is csak duma.
Sajnos.

119.
  • ensissi
  • 2009.11.18. 19:47
 
 
   

Sziasztok! Nekem van digisportom, mert digitv-ek vagyunk, de az eddig látott teniszközvetítéseik még a sport tv-s okostojáskodásokat is alulmúlják... Vmelyik ATP-s tornáról láttam 1-2 meccset, de olyan volt, mintha a pálya közepe felett 300 m-re (sz)álldogáló helikopterről közvetítettek volna, ráadásul még életlen is volt a kép. A focis közvetítéseik is kritikán aluliak, szegény Bozsik Petit sajnálom, ahogy "Apukám" belefojtja a szót. Nem értem az ATP-t: nem néz utána, kivel szerződik???
De hiába nézhetném technikailag, mégsem tudom majd nézni, mert vidéken leszek és ott nincs ilyen csatorna. :((
Sztem egyébként mindkét csoport nehéz, remélem a tartalék nem jut szóhoz, ill. pályára, mert nem csípem.

120.
  • matroid
  • 2009.11.18. 19:48
 
 
   

nagyon sokan temetik fedet, holott fogalmunk sincs milyen passzban van.
- baselbansiman elment a dontoig, ott az altalatok kirobbano formaban levo djoker ellen kikapott 3 jatszmaban (es tenyleg nem jatszott jol)
- utana parizs, ahol annyit mutatott, mint evek ota az elso forduloban. nem is emlekszem arra, hogy elso forduloban mikor jatszott jol fed. a francia szerintem soha eleteben nem utott 28 szervat be elsore egymasutan. amikor bajba kerult fed, tempot valtott, voltak break eselyei, de mar keso volt.

a fentiekre nem mondanam hogy pocsek formaban lenne.
raadasul nem nagyon beszelunk a tobbiekrol. potro messze nem hozza a nyari formajat, murray feleve nyomja paszziv teniszet 0 eredmennyel, verdasconak meg az AO-n volt az utolso nagy dobasa.

121.
  • ensissi
  • 2009.11.18. 19:53
 
 
   

Doktorpete! Nagyon tetszett a bázeli élménybeszámolód!

122.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 19:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 120.
  • matroid
  • 2009.11.18. 19:48

részben egyetértek. hogy milyen formában van Fed az nem derült ki. inkább az, hogy nem tudott igazán ráizgulni párizsra. de a két vereség visszavetheti az önbizalmát és a beszarós tenisz nem az ő műfaja. egyébként Murray-ről sem tudjuk milyen formában van. azért ő behúzott egy tornát és a Stepanek elleni vereség elég furcsa volt. nem törte össze magát maradjunk annyiban. és Potro sem játszott rosszul Gonza ellen és róla annyi már kiderült, hogy ha kell nagyon fel tudja szívni magát.

123.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 20:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 121.
  • ensissi
  • 2009.11.18. 19:53

köszi :-)

124.
  • agimano
  • 2009.11.18. 21:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 108.
  • Doctorpete
  • 2009.11.18. 19:06

igazabol nem is a neved miatt gondoltam, de most mar osszeallt a kep:) es milyen orvost szoktal jatszani?:) en gensebeszt:)) nem:) csak az akartam lenni:)

125.
  • somtom
  • 2009.11.18. 23:44
 
 
   

ajánlanék figyelmetekbe egy stream összegyűjtő oldalt, elég stabilan mükszik, nemcsak tenisz közvetítéseket gyűjt össze: www.atdhe.net
Nadal javulóban volt, de szerintem egy keveset hibázó Davidenko ellen nincs játéka,Davidenkonak meg Söderling ellen (az uccsó 3 meccsüket a svéd nyerte) szerintem ebben a csoportan körbeverik egymást, mindenki nyer majd meccset, ha Djoko így tud koncentrálni akkor ő lesz az első a csoportban, amúgy ki is eshet.
Federer szerintem jó lesz, én is Potro drukker vagyok, de szerintem most ő kevés lesz, Verdasco szerintem se rúg labdába... Fed-Davidenko és Murray-Djoko a 4 közt a tippem

126.
  • tomma
  • 2009.11.18. 23:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 124.
  • agimano
  • 2009.11.18. 21:41

Off : mondjuk én mindig nőgyógyász akartam lenni... nos a vizsgálatokig már eljutottam :)
Fedex szállít ! Én mondom, Tomma !

127.
  • qazsew
  • 2009.11.19. 01:32
 
 
   

Valahogy nem tudom elképzelni hogy Murray vagy Potro odaér. Minden ami Djoko melett szól az méginkább ellene. Fedről csak annyit, hogy nem most a legesélyesebb. Nadalról meg inkább nem mondanék semmmit. Davigyenko a legmegbizhatóbb, két mecset is foghat a csoportban. De szerintem az elődöntő összetételét Verdasco meg Söderling pillanatnyi formája fogja eldönteni, még akár a saját javukra is. Azután meg krimi lesz mint tavaly, csak remélem izgalmasabb végkifejlettel.

128.
  • Viktor61
  • 2009.11.19. 08:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 111.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.18. 19:17

Még nincs info,hogy játszanak...

129.
  • jrebeka
  • 2009.11.19. 09:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • Rafa007
  • 2009.11.18. 13:34

hát ha nem adja a magyar televizió a mecseket az kár!de az a jó hogy én az öszes meccset megnézem mrt itt a szerb adók addják!ez az én szerencsém!

130.
  • erisen
  • 2009.11.19. 11:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • somtom
  • 2009.11.18. 23:44

THX!
Én biztos streamen nézem. :)
Ott Siklós Erik sem lesz. Bár nekem az ég világon semmi bajom vele...sosem halottam.
A befutó nálam az Kapi.:)
Nincs infó milyen párosítással játszanak,de legalább azt lehet tudni hogy ki kezd vasárnap? Mármint melyik csoport? "A" lenne a logikus...

131.
  • dino
  • 2009.11.19. 11:19
 
 
   

szerintem Federer-Nadal,és Djokovic-Del Potro elődöntőkre kerül majd sor.Federer Djoko döntőt várok...

132.
  • Peruzzi
  • 2009.11.19. 12:26
 
 
   

Legyen már vasárnap!!!!!!!!!!!!!!!!!!
MEGŐRÜLÖK.

133.
  • troy
  • 2009.11.19. 13:18
 
 
   

Order of Play, Sunday 22 November, 2009

Centre Court, start 12:30 p.m.
[1] D Nestor (CAN) / N Zimonjic (SRB) vs [8] M Fyrstenberg (POL) / M Matkowski (POL)

Not before 2:15 p.m.
[4] A Murray (GBR) vs [5] J del Potro (ARG)

At 7:00 p.m.
[3] M Bhupathi (IND) / M Knowles (BAH) vs [5] F Cermak (CZE) / M Mertinak (SVK)

Not before 8:45 p.m.
[1] R Federer (SUI) vs [7] F Verdasco (ESP)

Order of Play, Monday 23 November, 2009

Centre Court, start 12:30 p.m.
[2] B Bryan (USA) / M Bryan (USA) vs [7] M Mirnyi (BLR) / A Ram (ISR)

Not before 2:15 p.m.
[2] R Nadal (ESP) vs [8] R Soderling (SWE)

At 7:00 p.m.
[4] L Dlouhy (CZE) / L Paes (IND) vs [6] L Kubot (POL) / O Marach (AUT)

Not before 8:45 p.m.
[3] N Djokovic (SRB) vs [6] N Davydenko (RUS)

Singles Round Robin Groups


134.
  • troy
  • 2009.11.19. 13:20
 
 
   

OFF
Fuzzy, hogyan lehet avatart cséndzselni?

135.
  • dina49
  • 2009.11.19. 14:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • troy
  • 2009.11.19. 13:18

Fantasztikus időpontok! Nem fogok semmit látni, hacsak be nem szerzek egy routert! Ez az este 10 óra is fantasztikus!

136.
  • troy
  • 2009.11.19. 14:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • dina49
  • 2009.11.19. 14:09

Hát jó sok minden egy vasárnapra, nem :)?

137.
  • Elessar
  • 2009.11.19. 15:26
 
 
   

Fednek most szerencséje volt,hogy Verda-t kapta elsőnek. Ott még lesz ideje bemelegedni a tornára. A Murray-Potro és Rafa-Sóder meccsek viszont nagyon pikánsnak ígérkeznek
Csúfolt egy nap annyi szent!:D

138.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.19. 15:59
 
 
   

azt hiszem az első körös meccsek meghatározóak lesznek. Fednek meg kell vernie Verdát és Nadalnak ott van Soderling. Djokovicnak pedig Davy. és persze meghatározó lesz a Potro-Murra meccs eredménye is.

139.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.19. 15:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 134.
  • troy
  • 2009.11.19. 13:20

feltöltesz egy másikat és kész.

140.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.19. 16:06
 
 
   

ezt eleve nem adják:
Not before 2:15 p.m.
[4] A Murray (GBR) vs [5] J del Potro (ARG)
13:30
Labdarúgás (ism.)
Bundesliga, 13. forduló, Schalke 04-Hannover 96
15:15
Labdarúgás (élő) Fogadás az eseményre
Bundesliga, 13. forduló, Bayern München-Bayer Leverkusen - élő

141.
  • erisen
  • 2009.11.19. 16:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • troy
  • 2009.11.19. 13:18

Háhh!!:) MegaTHX!
HA Fed megveri Verdascot akkor szerintem továbbmegy a csoportból is.
HA nem akkor már nem is fog. Szvsz.
Nadal csoportjában más a kép. Ott szerintem nagy körbeverések lesznek.
Söderling lesz a torna meglepetésfigurája.
Legyen már vasárnap. Remélem a tavalyinál jobb TMC lesz.

142.
  • troy
  • 2009.11.19. 16:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 139.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.19. 15:59

próbáltam, de nem megy.

143.
  • troy
  • 2009.11.19. 16:31
 
 
   

Sztem Fed könnyebben fog boldogulni, mint Rafa.

Főleg így, hogy rögtön elsőre megkapta szegény Verdát ínycsiklandónak.

144.
  • troy
  • 2009.11.19. 16:34
 
 
   

Persze most megcsinálta, eddig ugyanezt próbáltam ötször, de semmi. :)
Köszi!

145.
  • Viktor61
  • 2009.11.19. 18:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 141.
  • erisen
  • 2009.11.19. 16:08

Sod nagy meglepetés okozott,hogy eljutott a döntőbe...ennyi
Verda is kiesik símán:)

Rafa viszont szívja magát:) ha mást nem Sodot veri:),ha nem séta haza...

Ha Murray veri Potter fiút tovább jut Fed is,mert Potternek nem lesz
kedve játszani:)
Djoko-Davy kiderül a szerb kipihizte-e magát!

146.
  • qazsew
  • 2009.11.19. 19:08
 
 
   

Megmondom mi lessz kezdetnek: Potro alázza otthon Mörit, Fed valahogy veri-descót (bocs ezt nem hagyhattam ki), Söd elcsápolja Nadalt, Djokó meg nagynehezen lenyomja Nyíkolájt (erre azért nem fogadnék nagyban, úgyse adnak érte sokat).
Csak attól félek, hogy lesz aki rögtön sérültet jelent ha kikap és körönként változik az erőtér ? Egyébként remélem nem így lesz, de ha akad aki két vereség után is úgy lejácca a meccsét mint pl. a nőknél Kuznyecova, annak Fair Play díjat alapitanék.

147.
  • troy
  • 2009.11.19. 19:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 146.
  • qazsew
  • 2009.11.19. 19:08

Na, én ennek pont a fordítottját szeretném :)

148.
  • Prest
  • 2009.11.19. 20:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 145.
  • Viktor61
  • 2009.11.19. 18:27

Nahát én nem így ismertem meg az argentínt. Sztem küzdeni fog ő ameddig tud.

149.
  • troy
  • 2009.11.19. 20:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • Prest
  • 2009.11.19. 20:00

Érdekes, Potrón nem nagyon tudok eligazodni, nagyon jól leplezi az érzelmeit a pályán, ebből sokat profitál még a jövőben is sztem. És sztem sem megy el olyan könynen a kedve...

150.
  • Turin
  • 2009.11.19. 20:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • Elessar
  • 2009.11.19. 15:26

Nem szerencse kérdése. Hosszú évek óta így szokás kezdeni.

151.
  • Peruzzi
  • 2009.11.19. 21:06
 
 
   

Hát, első meccs Londonban Murray - Del Potro.
Azonnal elveszik a szigetlakók kedvét a tenisztől, Del Poti nyer.

152.
  • troy
  • 2009.11.19. 21:11
 
 
   

Ez a Temze közepén van???? Ezért O2????
Na, nekem most esett le a húszfillér....

153.
  • Doctorpete
  • 2009.11.19. 21:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 146.
  • qazsew
  • 2009.11.19. 19:08

barátom, ez a szóvicc nagyon ott volt!!! fed veri-descót, nagyon ott van, értékelem!!! mégha az eredmény nem is biztos

154.
  • Peruzzi
  • 2009.11.19. 21:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • Doctorpete
  • 2009.11.19. 21:18

Fedexel az a baj, mostanában csak a pelenkázást gyakorolja :)
Szerencsés hogy Verda ellen kezd...

155.
  • Doctorpete
  • 2009.11.19. 21:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 154.
  • Peruzzi
  • 2009.11.19. 21:22

Nem tudom, it mindannyian lebecsülitek Verdát, legalább is nekem úgy űnik. sztem minden indegy alapon játszhat, mint beugró, ezéárt lez kemény ellenfél. Roddickot könnyebben verte volna.

156.
  • Peruzzi
  • 2009.11.19. 21:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 155.
  • Doctorpete
  • 2009.11.19. 21:31

Gratulálok a svájci kirándulásodhoz, biztos nagy élmény volt!

Legyen már vasárnap, HAJRÁ FEDERER!!!!!!!!!!!!!!!

157.
  • Doctorpete
  • 2009.11.19. 21:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • Peruzzi
  • 2009.11.19. 21:43

köszönöm, nagyszerű pár nap volt. életre szóló élmény volt. kívánom, h neked, nektek is legyen hozzá szerencsétek.

158.
  • Replica
  • 2009.11.19. 22:13
 
 
   

Murray és Potro megy tovább, a másikból Nadal és Nole. Fed simán ki fog kapni, ez nem kérdés.

159.
  • Turin
  • 2009.11.19. 22:32
 
 
   

Ugatott valaki? Valami ilyesmit hallottam.

160.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.19. 22:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 158.
  • Replica
  • 2009.11.19. 22:13

:)

161.
  • iCreator
  • 2009.11.20. 03:38
 
 
   

Én is kételkedek Fed továbbjutásában, mert Bázel óta gyenge formát mutat, s nem hiszem, hogy 1 hét alatt komoly formába tudna lendülni. De remélem azért gyakorolt a pelenkázgatás közben, főleg a fonákot, mert az legutóbb szörnyen ment neki. Szal nem lepődnék meg ha nem jutna tovább, de semmivel nem látok több esélyt Nadal továbbjutására sem. Legutóbb Djoko és Davy söpörte Rafát, szerintem most is így lesz, bár valszeg sokkal nehezebb dolguk lesz most Nadal ellen. Fed legutóbbi formáját tekintve Verdasco is nagyon para. Nadal-Söd-re 3 szettet tippelek.

162.
  • iCreator
  • 2009.11.20. 03:40
 
 
   

De hol fogom nézni a meccseket azt nem tudom. Neten meg valszeg élvezhetetlen lesz.

163.
  • Viktor61
  • 2009.11.20. 08:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 155.
  • Doctorpete
  • 2009.11.19. 21:31

Verda nem beugró..az Soderling:)

164.
  • Peruzzi
  • 2009.11.20. 09:13
 
 
   

Majd nagyot néztek, amikor Verdasco felemeli a kupát, miután legyőzte Soderlinget a döntőben :)

165.
  • baga
  • 2009.11.20. 09:48
 
 
   

Lehet, hogy Federer nincs nagy formában, de világelső akar maradni, az biztos. Ahhoz meg elég, ha bejut a csoportjából, azért hajtani fog, szerintem.

166.
  • Prest
  • 2009.11.20. 09:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • iCreator
  • 2009.11.20. 03:38

Értelemszerűen mindenki a kedvencét félti, bármilyen meccs legyen. Én is izgulok a Verda elleni meccs miatt. Ne is mondd most néztem az 07es AO-t, hát mindig elhűlök, h azok a nagy fonák nyerők hova lettek. :(

167.
  • Rafain
  • 2009.11.20. 21:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 158.
  • Replica
  • 2009.11.19. 22:13

Na ez az,ami tök fölösleges.Sztem nem így lesz,nem ez a papírforma,és semmi valóságalapja nincs annak,amitt levezettél.Persze Nadal fanként nem fakadnék sírva,ha így történne,de nem így fog,nem ez a realitás jelenleg,és nem értem miért kell ilyen semmilyen stílusban odaszólni a másik tábornak.Mi lesz,ha Fed továbbjut,Nadal pedig kiesik,akkor aztán megkapjuk a magunkét,és kárörvendezni fognak,és igazuk lesz!Amúgy nem hiszem,hogy tényleg így gondolod az esélyeket.

168.
  • Prest
  • 2009.11.21. 01:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 167.
  • Rafain
  • 2009.11.20. 21:11

Köszönjük! Szerintünk is felesleges.

169.
  • qazsew
  • 2009.11.21. 10:59
 
 
   

Részemröl kivonnám magam eme királyi többes alól és támogatom a Replica féle egysoros levezetéseket is. Éljen a kultúráltan szabad vélemény!
Ami persze szintén szabad az vitatkozni vele.

170.
  • Viktor61
  • 2009.11.21. 15:13
 
 
   







„Ez a torna különbözik a Grand Slam-versenyektől, persze nem számít kisebbnek, kevésbé fontosnak. Mindenki, aki itt van, rászolgált a részvételre, mert különleges dolgokat vitt véghez a szezonban. Izgalmas torna lesz, bármi lehet" - nyilatkozta az általunk elsőszámú esélyesnek vélt Federer, aki nem titkolta, hogy győzni jött Londonba, és nem mellékesen igyekszik megtartani a világranglistán elfoglalt első helyét.

Egyébként nem csak mi tippelünk a svájci sikerére, a William Hill bukmékeriroda szintén úgy véli, Federer a fő favorit (annak ellenére, hogy legutóbb Párizsban leszerepelt, és az elveszített US Open-döntő óta csupán négy mérkőzést nyert meg, tornát egyet sem), őt pedig Djokovics, Murray, Nadal és Del Potro követi a sorban. A nevezettek szintén elszántan készülnek a versenyre. Közülük - Federert is idesorolhatjuk - Djokovics van a legjobb formában, a legutóbbi két tornán, Bázelben és Párizsban sem talált legyőzőre, s a „diadalmenet" során Federet és Nadalt is legyőzte. Nem mellékesen ő a címvédő.

De Nadal is bizakodó: „Fizikailag és mentálisan is jó formában vagyok, a szezon végén még sohasem voltam ennyire fitt" - mondta a mallorcai, akinek matematikailag van esélye arra, hogy Federert megelőzve elfoglalja a trónt, a rangsor első helyére lépjen.

Az ötmillió dollár összedíjazású tornán mindkét csoport első két helyezettje jut tovább, és keresztbejátszás során alakul majd ki a jövő vasárnapi döntő párosítása.





171.
  • Peruzzi
  • 2009.11.21. 15:27
 
 
   

Federer okoskodik, nem ítéli el Henry kezezését, amivel a franciák kihacolták a vb-szereplést.
Édes Istenem, valaki rászólhatna már hogy most a tenisszel foglalkozzon, semmi mással.
Van mit törlesztenie szurkolói felé!!!



172.
  • Viktor61
  • 2009.11.21. 16:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • Peruzzi
  • 2009.11.21. 15:27

Henry a haverja "tizenegyes amit a bíró megad" :)

173.
  • Doctorpete
  • 2009.11.21. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • Peruzzi
  • 2009.11.21. 15:27

Nekem úgy tűnik, minden érdekli az utóbbi időben a teniszen kívül :-))

174.
  • iCreator
  • 2009.11.21. 17:07
 
 
   

Kezd elkanászodni a gyerek.

175.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.21. 17:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • Peruzzi
  • 2009.11.21. 15:27

Anry-val barátok. Egyébként igaza van. Ezért nem Henryt kell elítélni, mert ő továbbjutatta a csapatát. Hanem az idióta bírót. Persze Forza Italy:).
Kicsit telhetetlenek vagytok gyerekek. Szerintem neki már soha semmit nem kell törlesztenie senki felé. Én örülök amíg játszik. Elvárások nélkül.

176.
  • Doctorpete
  • 2009.11.21. 21:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 172.
  • Viktor61
  • 2009.11.21. 16:20

Viktor, már rég meg akartam kérdezni, csak eddig nem volt rá alkalmam, a múlthéten mindenki 185 ponttal számolt Fednél. hol tűnt el az a 35?? csak megérteni szeretném, nem reklamálni. úgy is hiába :-)

177.
  • Prest
  • 2009.11.22. 01:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • Doctorpete
  • 2009.11.21. 21:00

Bocsi, hogy én válaszolok, remélem nem baj.:)
A lényeg annyi, hogy elvileg az R32-ért 45 pont jár és mi ezzel számoltunk. De Fednek csak 10 pontot adtak érte míg a többi játékos aki R32 -ben kiesett megkapta a 45 pontot.
Utána kicsit nyomoztam és kiderítettem, hogy a kiemelt játékosoknak kicsit más a pontozásuk. Nekik ugye a 2. kör az első meccsük, és az első meccs megnyeréséért 10 pont jár mindenkinek, hiába 2, kör. Viszont az R16 tól már 90 jár egységesen. Na és ezzel nem számoltunk (illetve én ezt nem is tudtam eddig) Tudom, hülyeség, ne nekem mondjátok.:)

Szóval még egyszer: így néz ki a sima pontozás:
R64- 10
R32- 45
R16- 90
QF- 180
SF- 360
...stb.
Ami a kiemeltek esetében így módosul:
R32- 10
R16- 90
QF- 180
SF- 360

178.
  • Doctorpete
  • 2009.11.22. 10:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 177.
  • Prest
  • 2009.11.22. 01:49

köszönöm, így már értem! sosem tudtam miért van zárójelben az a 10 pont mindig a 45 mellett, most már zudom :-)
még egyszer köszi

179.
  • Prest
  • 2009.11.22. 12:13
 
 
   

Örülök, ha segíthettem. :)

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések