Fuzzy Dunlop
2011. 01. 29. 00:19
Head to Head
Néhányan megint generációváltásról beszélnek. Nem értem. Nem kell 3 évig a CERN-ben (hajrá EU) atomokat ütköztetni, hogy belássuk: a 30. évében járó Roger Federer nem tud visszamenni az időben. Pályafutásának utolsó szakaszát igazán gyönyörűen menedzselte eddig. Amíg komoly tényező egy Grand Slam tornán pályán a helye! Aztán meg nem. De mi köze ehhez a világranglistán alatta lévőket Google mapen kereső Rafael Nadalnak? Aki pedig azt hiszi, hogy Rafát az Ausztráliában történtek megtörik az pontosan olyan hülye, mint a vereségét követő sajtótájékoztatón megjelent újságírók.
Egyetlen dologban látok generációváltást: a Head idén kihozott fejlesztéseiben.
Ha máshonnan nem, Andre Agassi könyvéből pontosan megtudhattuk mekkora jelentősége van a tenisz fejlődésében az új generációs húroknak. Elképzelni egy dolog, de tavaly élőben is láthattuk, hogy Nadal egy húrváltás segítségével miként definiálja újra játékát.
Ezen a télen a Head dobott valami nagyot. A US Open után zsinórban második GS döntőjét játszó Novak Djokovic tök új ütővel és húrozással úgy zúz az alapvonalról, mint utoljára 2008-ban Wilson ütőjével, amit aztán az év végén lecserélt a fanok által ezerszer elátkozott fehér Headre. Most azonban minden a helyére kattant. Nole megint tiszta erőből rácsapott csuklóval meri elengedni a tenyereseket és spárgából is az alapvonal közelében tartja a labdát fonák oldalról. Már szinte elfelejtettük ezt a srácot. Érzi a labdát, érzi a ritmust, ami visszaadta játékának stabilitását.
Andy Murray esetében kevésbé látványos a változás. A skót ütője nem kapott új designt, a játéka annál inkább. Elég a Ferrer elleni ütőcseréjét elemezni. Amint a keményebb húrozású ütőre váltott tízszer agresszívebben tudott játszani, ami az ő esetében egészen más formában mutatkozik meg, mint Djokovicnál. Az új kombináció Murray pontütésre nem igazán alkalmas kissé merev csuklóval, ebből adódóan kevés pörgetéssel megütött tenyeresét segíti azzal, hogy Federer ütéseihez hasonló röppályán az utolsó pillanatban csapódnak le a vonal mellett.
Tisztában vagyok vele, hogy Nole döntőt játszott a US Openen ahol még bőven a fehér bottal nyomta. Murray pedig egy évvel ezelőtt is fellépett vasárnap a Rod Laver arénában. Ja-ja, nem az ütő játszik, hanem az ember. Ha egy pillanatra elfogadjuk, hogy vannak párhuzamos valóságok és kiléphetek az általam preferált normarendszerből (nincsen ha), akkor bevállalom, hogy az új cuccok nélkül Andy ma kikap ettől a Ferrertől. Pont olyan meccs lett, volna mint két éve Verdasco ellen. Ahogy abban is biztos vagyok, hogy mind Rafa, mind Fed csapata elszúrta ezt a dolgot az idei AO-n. Nadal nem kizárólag a sérüléséből fakadó frusztráció miatt csapkodta ököllel, - tőle merőben szokatlan módon - az ütője húrozását. A spanyol ütőjéről távozó labdák sebessége messze elmaradt az USO-n látott tempótól. És nem csak az utolsó mérkőzésen. Federer esetében még egyértelműbb a helyzet. Nappal melegben működött a játéka, az esti meccsek azonban katasztrofálisra sikeredtek. Nem véletlen, hogy a Simon meccset követően Federer kizárólag nappal játszott. Nyilvánvaló, hogy a svájci kívánságának megfelelve osztották be délutánra egészen az elődöntőig. Federer mindkét este lejátszott meccs után elmondta, hogy a hidegben megkeményedő labdákba képtelen azt a plusz falsot belerakni, ami megkülönbözteti a többi játékostól (ezt már csak én teszem hozzá). Egyáltalán nem működött az elmúlt félévben kidolgozott mechanizmus: nagy falssal oldalra kivágott szervával megnyitni a pályát, majd előkészítés után lehetőleg a hálónál befejezni a pontot. Simon és Djokovic röhögve fogadta azokat az adogatásokat amelyek nappal élesen kipörögve egészen más pozíciót határoztak meg. (Rafa kiesését azért nem "magyarázom" ilyen hosszan, mert tiszteletben tartom a kívánságát, azaz nem firtatom a tényt, miszerint sérülten játszott.)
Mindez nem jelent többet, minthogy az idei Ausztrál Open körülményeihez Andy Murray és Novak Djokovic alkalmazkodott (szemmel láthatóan iszonyú nagy melóval) a legjobban. És ez nagy hír. Végre játszanak, végre döntőt játszanak, végre GS döntőt játszanak. Nagyon kell, hogy a Federer-Nadal páros mellett ők is klasszikussá váljanak. Pontosan tudja mindenki, hogy az utolsó 25 GS-ből 23-at a két zseni csinált meg. Megcsókolhatjuk a földet, hogy majd' minden héten láthatjuk őket. Ezzel együtt hihetetlen, hogy az évek óta közvetlenül utánuk következő páros mindössze 7 alkalommal küzdött meg egymással. Utoljára lassan két éve, 2009-ben Miamiban. Az első négy meccset Nole, az utolsó hármat Andy nyerte. Tökmindegy, mert a vasárnapi AO döntőjük lesz az első GS meccsük! Köszönjük Robin.
Ahhoz, hogy nagy párosok alakuljanak klasszis játékosokra van szükség. Klasszissá pedig a győzelmek teszik a teniszezőt. Én tehát Andynek szorítok. És ti?
Egyre jobb DelPo ahogy nyeri vissza az önbizalmát meg játékát, sztem Roddickot is elkapja