2011. 01. 22. 00:34
AO - Két és fél kör
Csak úgy száguldanak a napok a kivételesen emberi hőmérsékletű Melbourne-ben, immár a második kört is magunk mögött tudhatjuk, sőt, az alsó ág a harmadik körön is túl van.
Az elmúlt napokban volt ugyan egy-két izgalmas meccs, a végeredmények azonban nagyjából az előzetes várakozásoknak megfelelően alakultak, és az esélyesek döntő többsége szépen, lassan araszolgat a második hét felé.
Roger Federer ezen araszolgatás közben beleakadt egy kisebb útakadályba, azon Gilles Simon személyében, akivel eddig kétszer találkozott, és kétszer kapott ki. A meccs során újfent kiderült, hogy mi is az oka ennek a némiképp meglepő statisztikának: 2-0-ás vezetést követően Fed döntő szettre kényszerült, a francia ugyanis két szett hátrányban úgy döntött, hogy itt az idő elkezdeni játszani, és előrukkolt a Fedet menetrendszerint kiakasztó "minden létező ütést visszaadok" stílusával. Fed a meccs ezen időszakában kereste a szerváját, a tenyeresét és a fonákját, szerencséjére az ötödik szettre nagyjából visszakapta őket, így a döntő szettben színvonalas és izgalmas játákot láthattak a nézők. A meccset végül Fed nyerte meg, a megfelelő pillanatban előhúzott három brilliáns ütéskombinációval. Fed tehát élete első győzelmét könyvelhette el Simon el, karrierje 750. meccsét nyerte, és mindezek mellett bónuszként még versenyben is maradt.
Novak Djokovic is elszórakozott nagy unalmában egy szettet Ivan Dodig ellen, míg Fernando Verdasco úgy döntött, hogy játszik egy ötszettest, Janko Tipsarevic volt az áldozat. Nicolas Almagro is hasonlóan járt, neki is öt szett kellett Igor Andrejev leküzdéséhez.
A harminckettő közé jutott Tomas Berdych és Gael Monfils is, négy szettre volt szükségük ahhoz, hogy a nekik kisorsolt ellenlábast eltüntessék az útból, aki Berdych esetében Philip Kohlschreiber, míg Monfilsnál Frederico Gil volt. Andy Roddick három szettben lépett tovább Igor Kunyicin ellen. Stanislas Wawrinka folytatta az idei menetelését, most éppen a nagy ígéret Grigor Dimitrovot emlékeztette, hogy még hosszú út áll előtte.
A felső ág kevesebb szett árán döntött arról a tizenhat emberről, aki végül továbbjutott. Rafa Nadalnak most éppen Ryan Sweeting nem okozott problémát, Andy Murray Illya Marchenko, Robin Söderling Gilles Müller ellen nem vesztegette az idejét. Egyelőre David Ferrer is nagyon meggyőzően játszik, Jo-Wilfried Tsonga pedig három nehéz szettben győzte le Andreas Seppit.
A felső ágon sok fiatal játékos menetel előre: Bernard Tomic ezúttal Feliciano Lopez ellen győzedelmeskedett, jutalomként játszhat egyet Rafával. Alexandr Dolgopolov Benjamin Becker ellen, Milos Raonic Michael Llodra ellen jutott tovább. Richard Berankis pedig a Hewitt elleni meccset követően lépni alig tudó, végül vissza is lépő David Nalbandianon gázolt keresztül. Marin Cilire úgy tűnik jó hatással van az ausztrál levegő, három szettben jutott túl Santiago Giraldón.
A nap legnagyobb érdeklődéssel várt meccse a Juan Martin Del Potro és Marcos Baghdatis mérkőzés volt, amit a szervezők egy kedves gesztussal esti programnak tettek be. Juan Martinnak túl soknak bizonyult a nagyon jó formában játszó ciprusi, de sikerült a harmadik szettet megcsípnie, és tekintve hogy előtte nagyon simán veszítette el az első két szettet, ez arról tanúskodik, hogy az argentin bajnokmentalitása a hosszú kihagyás során sem tűnt el.
Pénteken az alsó ág harmadik körös meccseit bonylították le. Roger Federer pihenhetett egy kicsit a vele nem azonos súlycsoportban lévő Xavier Malisse ellen, míg most Novak Djokovicson volt a sor, hogy ellenfele visszalépjen, Viktor Troicki hasfalhúzódás miatt egy szett után feladta a mérkőzést.
Andy Roddick egy szett hátrányból fordított a harmadik szettben öszeszedett sérüléséig kifejezetten jól teniszező Robin Haase ellen, Tommy Robredonak négy szett kellett a Szerhiy Stahovszkíj elleni győzelemhez, a lassan újra magára találó Tomas Berdych Richard Gasquet-t három sima játszmában győzte le, hasonlóan könnyen jutott tovább Fernando Verdasco Nishikori ellen, valamint Almagro sem engedett egy szettet sem Ljubicinak.
A nap legjobban várt mérkőzése a Stanislas Wawrinka Gael Monfils találkozó volt, azonban Wawrinka nem volt olyan kedvében, hogy emlékezetes meccset adjon az esti program nézőinek. A svájci továbbra is félelmetes formában teniszezik, stabil játékával, erős szerváival, és óramű pontossággal működő fonákjával Monfils nem tudott mit kezdeni, pedig kivételesen a francia komolyan vette a meccset.
A nőknél búcsúzott a tornától a tavaly döntőt játszó Justin Henin, Szvetlana Kuznyecova állta útját a harminckettő között, Venus Williams szintén a harmadik fordulóban kényszerült befejezni a tornát, az előző meccsen összeszedett sérülése miatt az Andrea Petkovic elleni meccsen mindössze egy gém lejátszását követően visszalépett.
A világ első Caroline Wozniacki nagyobb erőkifejtés nélkül menetel, már a tizenhat között van, hasonlóképpen Marija Sharapovához, akinek a harmadik fordulóban meggyűlt a baja a jó napot kifogó Julia Görgesszel, szetthátrányból kellett fordítania. Kim Clijsters, Vera Zvornajeva, Sam Stosur a harmadik fordulós meccsüket várják, Victoria Azarenka viszont már bejutott a legjobb tizenhat közé.
Yanina Wickmayer a második körben búcsúzni kényszerült Anastasija Sevastova ellen, és Jelena Jankovics sincsen már versenyben, Shuai Peng búcsúztatta.











Dolgi nyert Tsonga ellen? YAY! Nem mertem rá tippelni, nehpgy elkiabáljam, de nagyon örülök neki :)
Raonicnak is, bár ott egy kicsit fáj a szívem, mert Misát is nagyon kedvelem, de nem játszott jól az egész AO-n.
Marinnak is nagyon örülök, bízom benne, h ez most a visszakapaszkodás kezdete, és nemcsak egyszeri fellángolás.
Rafain: köszi, javítottam.