Fuzzy Dunlop

2010. 01. 31. 15:32

Roger Federer tizenhatszoros Slam-győztes

Roger Federer -

Az a vicc az egészben, hogy Federer a győztes elődöntő után féktelen jókedvében pontosan elmondta Jim Couriernek, mit fog a döntőben játszani Andy Murray ellen.

AO: Fed és Jim

Végig felszállóágban, agresszíven teniszezett és ahogy alkalma nyílt rá hálóra lépett, ahol nagyon régen nem látott, hihetetlen megoldások sorozatát mutatta be.

A skót nem tudta túljátszani a világelsőt és túl későn váltott nyílt sisakos játékra.
Taktikája az első szettben kimerült annyiban, hogy Federer fonákját erőltette, de a világelső ma gyengébb oldaláról is sérthetetlen volt. Murray pedig idegesen és nagyon rosszul adogatva (42%) kezdte a mérkőzést. Azonnal elveszítette adogatását és egy pillanatra felrémlett a 2008-as US Open döntő, ahol a skót nem tette igazán próbára Federert. Az elmúlt két évben azonban sok minden változott. Murray csodás elütésekkel jött vissza és Serena Williams jóslata látszott beteljesedni, miszerint Andy hihetetlen lábmunkája és elütései igazán kiegyenlítetté teszik majd a döntőt. Federer azonban nagyon akarta az első szettet és 4:3-as vezetés után egy csodálatos fonák egyenessel elvette Murray adogatását, majd nagyon simán kiszerválta a szettet. Első szett: 6:3

Andy Murray -

Murray a második játszmát agresszívebb játékkal kezdte, de Federer a mérkőzés ezen szakaszában tökéletesen teniszezett. Tizenkilenc nyerő mellett mindössze 11-et hibázott, 16 alkalommal volt a hálónál és az itt befejezett pontok 81%-át megnyerte. Tette mindezt a világ egyik (természetesen Rafa a másik) legjobb elütéseivel rendelkező játékosa ellen. Federer egy egészen megdöbbentő ütésekkel tűzdelt játékban semmire vette el Murray második szervajátékát és a nagy sportkönyvet is átírta azzal, hogy a játszma folyamán egy rakás fogadóelőnyt kihasználatlanul hagyott, mivel saját adogatásit pillanatok alatt húzta be és 5:4-es vezetés után egyetlen pontot veszítve kiszerválta a szettet. Második szett: 6:4

Andy Murray -

Sokan attól féltek, hogy a két szett előny birtokában unalomba fullad a döntő, de ennek pont az ellenkezője történt. Murraynek elege lett a szívásból és tiszta erőből támadni kezdett. A harmadik szettben tízzel több nyerőt ütött mind az első kettőben összesen, a szett közepén elvette Federer adogatását és 5:3-as állásnál már a szettért adogatott. Többről volt is szó, mint szépítésről, mert ebben a tempóban valószínűleg Federer nem lett volna képes végigjátszani egy ötszettes mérkőzést.

Andy Murray -

Andy azonban elkövette azt a hibát, hogy kevesebbet gyorsított és megpróbálta túljátszani Federert. Andy Murrynek fantasztikus keze van, de Federernek még jobb. Murray nem tudta lezárni a játszmát és egészen a rövidítésig esélye sem adódott erre.

Roger Federer -

A rövidítést leírni lehetetlen. Maradjunk annyiban, hogy Murray több játszmalabdát szalasztott el.
Volt köztük olyan, amikor ő adogatott, de Federer akkorát védekezett és olyan elképesztő fogadásokat ütött Murray első adogatásai után is, hogy a skót igazából szemrehányást sem tehet magának.
Federer azonban tehetett volna, ha a harmadik meccslabdát nem csinálja meg fogadóként, - pontosabban Murray nem hibázik az alapvonalról - mert előtte néhány perccel gyakorlatilag már megnyerte az Ausztrál Opent. Egy rövidítés után hálóra futott és Murray visszakapart labdáját ahelyett, hogy beverte volna bárhova, visszahúzta az ütőjét, majd azzal a mozdulattal fejéhez kapott. Ha innen elmegy a szett és úgy kell kijönni a folytatásra, az talán még Federernek is sok(k) lett volna. 

De nem írunk alternatív valóságot. Roger Federer visszaszerezte a legrégebben elveszített trófeáját, hiszen 2007-ben, - akkor harmadszor - nyert itt utoljára. Harmadik szett: 7:6 (13:11).

Roger Federer -

Úgy tűnik Ausztráliában sírnak a vesztesek, ma Andy Murrayn volt a sor, aki nagyon akarta a győzelmet és minden feltétel adott volt hozzá, hogy beváltsa a hozzá fűzött reményeket. A dolgok azonban nem mindig úgy sikerülnek, ahogy eltervezzük, biztos vagyok benne, hogy Andy több Slam-győzelmet arat a jövőben - ezt már Federer mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

Andy Murray -

470 hozzászólás

  • JMDP
  • 2010.01.31. 15:22

Fuzzy jó lett a cikk! Érdemes volt várni :) Grat Fednek és Murray sem okozott csalódást.
Mi volt a sajtótájékoztatón?

  • teniszzoli
  • 2010.01.31. 15:24

ott nem huzta vissza a kezét a meccslabdánál:)és hát rogi csdak rogi bárki bármit is tippelt...gratula neki.nem emberi dolgokra képes...

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 15:27

:)..
Hajrá Fed!!

  • nokomment
  • 2010.01.31. 15:30

Történelem.... élőben. :)))))))))))))

  • ihsv
  • 2010.01.31. 15:32

Gratulálok Fednek! :-)

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 15:32

Fuzzy! légyszi linkeld be,mert páran ott ragadtak:)

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 15:33

Bár nem baj:)

  • ihsv válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:34

Kár szólni. Jönnek a Rafanok és elb.....k az ünneplést. :-(

  • Peruzzi
  • 2010.01.31. 15:34

16...
Megdönthetetlen.
De itt még nincs vége remélem!!!

  • Wheeler
  • 2010.01.31. 15:38

Az a momentum, amikor fél szemmel átkukkantott, miközben murray dühöngött?
Lefutatta fejben murray idegállapotát.
Hideg kirázott tőle.

Persze ez mindig így van, elég kemény pszihikai harc van ilyen szitukban, de marha jó kép volt.

  • fuzzydunlop
  • 2010.01.31. 15:38

Minden személyeskedő kommeentet törölni fogok.

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 15:38

Fed 11350
Djok 8130
Murr 7800
Rafa 7670

  • Viktor61 válasza Wheeler hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:40

Ja ,amikor Murray az ütőjét majdnem földhöz verte....azt a nézést.

  • Replica válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:41

Ez semmi, Rafa a sérülése előtt többel vezetett.

  • fuzzydunlop válasza Wheeler hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:41

az nagyon durva volt. Davigyenko ebbe bukott bele az elrontott break labda után. Fed ellen olyan arccal lehet csak nyerni, ahogy Rafa nyomja.

  • Replica
  • 2010.01.31. 15:41

Murray elütései nagyon jók voltak, amit a visszabrékelésnél művelt, le a kalappal.

  • Peruzzi válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:43

Replica azzal jön hogy a minőség számít nem a mennyiség!
Replica vagy nem vagy normális vagy drogozol vagy nem tudom mi van veled.
Az az előzmény hogy azt írtam hogy az a jobb akinek több GS győzelme van.
Erre ő a minőséggel jön.

Szerinted normális az ember?
Akkora égő a tag...

  • Replica válasza Wheeler hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:43

Ez az, amit rafa sosem engedett meg magának. Pl tavaly ugyanitt Fed végig betojva játszott, az arcára volt írva a féelem, még a szemi is pirosak voltak.

  • JMDP válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:43

Meg ahogy Delpo! Hogy fényezzem kicsit:)

  • raffaforever válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:44

itt vagyunk ne csüggedjetek-ünnepeljetek!! addig élvezzétek ki a pillanatot amig lehet...

  • fuzzydunlop válasza JMDP hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:45

így van:) de ő le tudja ütni Fedet a pályáról és erre jelenleg csak ő képes.

  • baga
  • 2010.01.31. 15:45

Én tudom miért húzta vissza a kezzt Fed. Nem akarta, hogy vége legyen, még játszani akart ! :)))

  • ihsv válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:45

Csak a konkrétakat v. az odamondogatóst is? :-)

  • Viktor61 válasza Peruzzi hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:45

Neked,bocsi nem közvetlen neked szólt...tehát visszavonva a gyerekezés.

  • ihsv válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:46

Köszi! Te egy Úr vagy. :-)

  • JMDP válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:46

Ez jó. :)

  • erisen
  • 2010.01.31. 15:46

GRATULÁLOK! :)))
SZÉP VOLT FED!!!
Köszönöm hogy megajándékoztál minket még egy GS-el.:)
Fantasztikus. Még úgy is hogy a legnehezebb sorsolása volt.
A rövidített meccslabdánál én konkrétan agyérgörcsöt kaptam.
Love sixteen!

  • raffaforever válasza Peruzzi hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:47

várjunk még szép lenne ha 23 évesen ugyanannyit nyert volna ,várjuk meg amig mind a kettőnek vége a pélyafutásának-én azzal is megelégednék ha samprast behozná rafa !!!

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 15:47

Murray elütései tényleg félelmetesek voltak annál a visszabreaknál.

  • Doctorpete
  • 2010.01.31. 15:49

Fuzzy, a sajtótájékoztató hangulatáról, az ott történtekről kicsit írhatnál bővebben. akár ide a kommentbe is!
köszi!!

nem csak én szeretném, sztem....

  • Viktor61 válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:50

Mint mondtam véletlen kattintottam rád....

  • ettumifilii válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:50

igen és tényleg pont a világbajnokságon tavaly az ő meccsükön lehetett érezni, hogy talán jövőre rogernek nehezebb lesz, mert delpo már. alapszinten olyan erővel játszik h az elég fed ellen...de a GS-eken fed az úr, mindenkinek fáj ez fáj az, elfáradnak, nem bírják idegileg...fed meg csak menetel...és lassan több GS-e lesz mint 1000-ese :P

  • ihsv válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:50

csatlakozom

  • JMDP
  • 2010.01.31. 15:50

Az utolsó pontra konkrétan nem emlékszem, annyira izgultam!:)

  • Perla válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:50

elég hamar felépültél belőle :P

de tényleg, love sixteen and the future ones :-)

  • Replica válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:50

Ezen a legnehezebb soroláson csak nevetni tudok. Ti el is hiszitek, amit mondtok?

  • erisen
  • 2010.01.31. 15:51

Csak a 3.setben tudott ellenfele lenni Murray Fednek.
Ez kevés. Így Fed mindig megveri.
Nem látom Murrayben azt amit pl. DelPotroban látok.
Tovább megyek...Djokovicban sem látom azt hogy megverheti Fedet 3 nyert setre menő csatában. De a Roland Garros nagyon más tészta lesz.
De Májusig BOLDOGSÁG VAN!!!:)

  • Doctorpete válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:51

nekem ott az tetszett, h maga Fed tudta a legjobban, mekkora baromságot csinált...
és ehhez képest szedte össze magát, ezt nem tudta kihasználni Andy.

Fuzzy cikkében jól rámutat arra, h a rövidítésben sokszor megfoghatatlan szervákat védett ki Roger, és csinált pontot belőle.

  • Perla válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:52

jogos kérés, én is csatlakozom

  • erisen válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:52

Ideiglenes agyérgörcs. Véglegest csak Replicától lehet kapni. :)

  • erisen válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:53

Agree! Fed nagyon jól fogadott ma. Nem látványosan,de piszok mód összeszedetten.

  • erisen válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:54

El.

  • ihsv válasza ettumifilii hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:54

Ehhez egy kicsit kapcsolódva lenne egy konkrét kérdésem Fuzzyhoz.
Szóval: Serena és még sokan azt mondják, hogy Fednek a legjobb a tenyerese.
Nagyon sokszor üt vakot, ráadásul sokszor tűnik úgy, hogy az ellenfele sokkal nagyobb sebességgel és pontosabban üti a tenyerest. Tudom, hogy hülye kérdés, de milyen az a tenyeres élőben? Mitől ilyen jó? (a képernyőn ez nem jön mindig át)

  • ihsv válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:56

Nem, mi nem hisszük el. Mi ide csak viccelni járunk. :P

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 15:56

Peruzzinak mégegyszer...lásdd fent,de nem neked ment konkrétan.Ennyi.

  • raffaforever válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 15:58

ez nekem kép zavar -mitől volt nehéz a sorsolása -egyedül dav.-akitől igazán tarthatott -tsonga megtette fednek a szivességet hogy djokót kiverte -murray meg rafát-minden federer kezére játszott ....én ciliceveb látom azt az ellenfelet aki megverheti majd federet -persze rafán kivül-olyan szinten játszik most már aki leütheti.sajnáltam nagyon hogy elfáradt az elődöntőre mert murrayt is leütötte volna ha nics az a sok 5 szettese.még tomic játéka teszett 17 éves belőle is lehet valaki ....djokovicsnak mielőbb elkéne normálisan edzeni fizikai téren mert hihetetken hogy állandóan kipukkad mint a léggömb.del potrónak meg felkéne már dolgozni a us open győzelmet mert azóta nem az igazi-mostanában ugy játszik mint aki tojik az egészre .a torna mags szinvonalú volt nagyon sok jó meccs volt !!!

  • teniszrajongó
  • 2010.01.31. 15:58

2009 Roland Garros óta tudom, hogy ROGER FEDERER MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB FÉRFI TENISZEZŐJE!!!
Roger Király most is uralkodik! Leborulok előtted, Roger, arra sem vagyok méltó, hogy ezen a weboldalon írjak Rólad!
16 GS győzelem
23 GS elődöntő zsinórban
Eszméletlen rekordok.
Biztos vagyok benne, hogy még idén meglesz a legtöbb hét a világranglista élén. Ha a nemsokára kezdődő Indian Wells-i és Miami 1000-es tornákat is behúzza, lehet, hogy még a Garroson való esetleges gyengébb szereplés is belefér.

Mellékesen megjegyzem, hogy Murray az egész meccsen a tudása, képességei alatt játszott. De ez nem von le semmit Roger érdemeiből.
Ha ilyen jó játékot látunk idén a többi GS tornán is, nem fogok panaszkodni.

  • fuzzydunlop
  • 2010.01.31. 15:58

EGYETLEN DOLGOT KÉREK, ne kezdjetek egymással baszódni és ne tegyetek megjegyzéseket a játékosokra. Senkire. Ez egy tenisz oldal. Remélem, minenki tudja mit jelent ez. Aki nem azt várja a NSO fradi-újpest fóruma.
KÖSZÖNÖM.

  • jowaldner
  • 2010.01.31. 15:59

2003-ban a Képes Sportban megjelent egy cikk Rogerről Az ember, akinek az űtő hangszer a kezében címmel, picit mosolyogtam rajta oké tudta mindenki akkor is, hogy egy zseni beérésének tanúja, de bevallom azt gondoltam sehol nem lesz a korábbi legendákhoz képest, tekintve hogy a XXI.században már nem lehet úgy dominálni stb. Hál Isten nem lett igazam, és ma érzem először teniszszurkoloként (Roger), hogy köszönöm elég volt, csurig vagyok a jó érzéssel. Persze bízom benne, hogy Ő nem érez így, és ami a csővön (még) kifér elven tőr előre a naptári éven belűli Grand Slamért, plusz azért hogy továbbra is óvja a két legnagyobb nimbuszát (Rafa a másik), mert ha akarták, ha nem Ők már egy pár lettek, és ez az ami Rafa legnagyobb esélye lehet a teniszvilág újbóli meghódításában.

  • Peruzzi válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:01

Ok :)

  • ettumifilii válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:01

hát ha vakot üt az a tévében is látszik, de ma pl. nem sokat ütött :D

  • Wheeler válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:01

Nadalnak meg csak murray, illetve fordítva, Cilic meg megtette "nekik", hogy Del potrot eltakarította.
Vágod, hogy miről beszélsz tulajdonképpen?

  • Viktor61 válasza Peruzzi hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:01

Legalább mi tartsunk össze:)

  • erisen válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:02

Djokovicot állandóan verte fed GS-en. Állandóan.
1 eset volt 2008 AUSO semi amikor nem. Szóval Tsonge elviekben veszélyesebb Fedre mint Djoko. Szerintem egyébként a H2H elég nagy hülyeség. Sok értelme nincs. Mindig csak az adott meccs számít.

  • Wheeler
  • 2010.01.31. 16:02

Egyébként Murray nevét nem szándékosan írom már vagy huszadszor kis betűvel.

  • Doctorpete válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:02

fuzzy, igazad van, de várjuk még a sajtótájékoztatós beszámolót!
utána pihenhetsz!! :-))

DE ÉN, GONDOLOM A TÖBBIEK NEVÉBEN IS, MÁR MOST KÖSZÖNÖM AZ EGÉSZ, KÉT HETI MUNKÁDAT!! REMÉLJÜK, MÁSKOR IS ENNYIT ADSZ NEKÜNK, MINT MOST, KÖSZÖNJÜK!

  • Peruzzi válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:03

Hát tudod sértő 1 napon és egy lapon említeni a fradit az újpestet és Rogert és Andyt :)))
Hatalmassak a külömbségek :)

  • ihsv válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:03

Értettem! Kérek engedélyt kérdezni!

Mitől olyan jó Fed tenyerese? Hülye kérdésnek tűnik, de a tévéből nem jön le. Sokszor lassúnak és pontatlannak tűnik. Ezt már korábban is meg akartam kérdezni.
A kérdést komolyan gondoltam. Nem cinkelési szándékkal.

  • kreacher válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:03

Igen csak ezzel az a gond hogy szegény Rafa hiába kezdte korábban a GS gyűjtögetést, valószínűleg előbb is fogja befejezni. Ha már hasonlítgatni akarjuk a kettejük pályafutását, akkor nézzük meg mindkettejüknél hogy a nagy "törésig" - a világelsőség elvesztéséig - hány GS-t nyertek. 12-6. Én úgy gondolom hogy ez az 50%-os arány a végelszámolásnál is nagyjából reálisnak tűnik. Ez még olyan 2-4 GS szvsz.

  • Perla válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:04

jah, tényleg... TIA replica perfecta :-)

  • ihsv válasza ettumifilii hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:05

Hála Istennekm ma nem sokat. :-)

  • Viktor61 válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:06

Mert nem nagyon tudod előre,hogy hova megy.Sokáig rejti,csak az utolsó pillanatban derül ki.

  • ihsv válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:07

De ez csak egy tempóig működik, utána már nem.

  • erisen válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:08

FUZZY!
Én is köszönöm a 2heti munkád.
Nagyon színvonalas volt. Mint mindig.

  • Viktor61 válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:09

Meg szerintem elég pontosak is:) meg erősek ,ha kell...tutira nagyon variálja,mint a szerváját.

  • erisen válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:12

Nekem úgy tűnik hogy extrém módon csapódnak lefelé a vonal közelében.
Parittyázó finom csuklómozdulat,és ezt eredményezi.
Én így látom. TV-n keresztül...

  • raffaforever válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:13

ezt te sem gondolhatod komolyan...tsonga csak azért tudott nyerni mert mint irtam djoko kondija = 0.nem imádkozgatnia kéne hanem edzeni de keményen!!!akinek ilyen keze van meg esze a játékhoz nem itt kéne tartania-tanulhatna egy kis alázatot raffától a játék iránt!!!!

  • teniszrajongó válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:13

ihsv: van benne valami, amit mondasz, néha valóban kicsit lassúakat üt tenyeressel, de akkor abban a szituációban elég, viszont nézd meg, hányszor üt vele felszálló ágban pontosan, gyorsan, jól helyezetten pontot vagy jó előkészítést a pálya szinte bármely pontjáról, néha kifejezetten okosan, jó szöget ütve! szerintem ettől olyan jó

  • janek100
  • 2010.01.31. 16:14

Kedves Nadal drukkerek -tisztelet a kivételnek- miért nem örülhetünk felhőtlenül kedvencünk sikerének, annélkül, hogy azon vernétek a nyálatokat, hogy bezzeg Nadal igy meg úgy! Replica miért nem örülsz, hogy megélhetsz egy ilyen sport történelmi napot még akkor is, ha az nem Nadalról szól!!???

  • Doctorpete válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:14

azert csak feljött a 2. helyre...
persze arról meg nem Fed tehet, ha ennyit bír a kondija. amúgy Fed Gs-ken rendszeresen veri Djokot, tényleg csak 1 kivétel van, ami ugye tudjuk mit erősít...

  • ihsv válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:15

Hát az tény, hogy a variálással megőrjítheti az ellenfeleit, még akkor is, ha kevésbé pontos amit üt. :-) Ehhez még hozzávesszük a tempóejtéseit, amit persze elég sokáig szintén elrejt. Ajjaj...
Meglepődtem tavaly, amikor azt nyilatkozta, hogy az ejtést nem tartotta sokra, majd rájött, hogy egy igen jó fegyver.

  • Viktor61 válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:15

Hol van vajon Troy..nekem hiányzik.

  • Doctorpete
  • 2010.01.31. 16:16

Troy, direkt nem írsz semmit??
Merre jársz?

  • ihsv
  • 2010.01.31. 16:17

Ha jól tudom, de csak, ha jól tudom Djoko rosszul volt a meccsén, konkrétan kiment hányni és a meccs előtt meg hasmenése volt.
Kérem ne bántsuk a kondiját, most ne! Köszönöm!

  • Viktor61 válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:17

Ja, a variálásba tedd még bele,ahogy az ütés hosszát változtatja.

  • raffaforever válasza kreacher hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:17

kérdezhetk ebben a korban ?gs je volt fednek mert hogy 6 nem az biztos!!!!akkor rafa még jobban áll ebben nem?

  • Replica válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:18

Miért örülnék? Ti örültetek, amikor Rafa kiosztotta fednek az 5. tálcát?

  • Replica válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:18

Most én írok helyette. Remélem örülsz.

  • Viktor61 válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:18

Ebben a korban Hewitt is jobban állt.

  • ihsv válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:19

Mélységre gondolsz? Nekem sokszor veszélyesen rövidnek tűnik, ahogy teniszezik.

  • Viktor61 válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:19

Mi se örültünk.

  • Viktor61 válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:20

Ja-ja az nagyon tuti,nem tudja hova jön..

  • zajic
  • 2010.01.31. 16:20

Én nagy Fed fan vagyok, de sokakkal ellentétben, nem zavar, ha mások Fed eleln drukkolnak minden meccsén. Bevallom, én sem drukkolok Nadalnak csak elvétve, és azt is bevallom, azért, mert kissé féltékeny vagyok a sikereire. Ami az itteni Rafa fanok tobbségénél viszont zavar, az a lekicsinylo mód, ahogy a tobbieket és foleg Fedet kezelik. Az elért eredmények azt mutatják, Fed minden idok legeredményesebb játékosa. Ezt el kellene ismerni és nem keresni az indokokat, hogy miért lehetett ez így. Én mondon, nem szeretem Rafát, de minden tiszteltem az ové, hatalmas játékos, nem találok szinte benne kivetni valót (csak azt, hogy sokszor megverte Fedet). Sosem fogom ot becsmérelni, csak becsulni, még ha szeretni nem is.
De persze mindnyájan másképp gondoljuk, én így. És sok Rafásnak sokszor jó meglátásai vannak, de sokan ezt az elvakultsággal tokreteszik.
Persze nem ide sorolom Troyt, vagy agimanót meg még egypárat. Oket szeretem olvasni.
Na de már abbahgyom, mert hosszu lesz és senki sem fogja elolvasni.

  • Doctorpete válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:20

Nekem nincs bajom veled...
Azt tudom, h elfogult vagy, de sokszor én is. emiatt nem lérhet téged kritika a részemről. Csak a gyerekes dolgaid nem tetszenek, de azt majd kinövöd...

De én sosem fogok úgy beszélni Rafaról, mint Te Rogerről.

De mindegy is, örülök, h itt vagy. de inkább a meccset értékeld,,,, :-)

  • erisen válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:21

"ezt te sem gondolhatod komolyan...tsonga csak azért tudott nyerni mert mint irtam djoko kondija = 0.nem imádkozgatnia kéne hanem edzeni de keményen!!!akinek ilyen keze van meg esze a játékhoz nem itt kéne tartania-tanulhatna egy kis alázatot raffától a játék iránt!!!!"

És ez szerinted Congát hol érdekli hogy hát valójában rosszabb teniszező vagyok mint Djokovic csak neki rosszabb a kondija. Kit érdekel? Egy győztes van egy meccsen,és nem kell megmagyarázni hogy miért a másik nyert. Mert akkor éppen jobb volt. Ugyanannyi eséllyel indult Djoko is.

  • raffaforever válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:21

ez nem bántás ez tény !!!évek óta szenved igaz sokszor tetteti-de tény ilyen semmilyen kodival nem nyer soha több gs-et....

  • Viktor61 válasza zajic hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:22

Leírtad az én véleményemet is..respect.

  • Doctorpete válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:23

semmilyen kondi?? azert kigyúrta magát rendesen, akkor meg fektessen energiát az állóképességre is. Fed nem jár kondizni, mégis 28 évesen általában jobban bírja az 5. szettet, mint az ifjoncok.

csak Djoko tehet azert, h legyen állóképessége, senki más.

  • Viktor61 válasza zajic hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:24

A tippversenyben is egy helyen állunk:):):)

  • raffaforever válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:25

egyetértek...

  • janek100
  • 2010.01.31. 16:26

De ma, hogy jön ide Nadal? Sajnos megsérült és a döntőt Roger és Murray játszotta! Győzött a jobbik! Gondolj bele! Mondjuk Rafa nyer egy gs-t Davydenko ellen, erre mi elkezdjük verni a nyálunkat, hogy bezzeg Roger, és Nadal mennyire egy szar! Te sem örülnél!! Legalább ma ne!

  • ihsv válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:28

Az erőnléte valóban látványosan rossz volt még egy éve is, de rengeteget javítottak rajta. De nem tudom, hogy láttad e Delpot egy éve v. Murrayt 2-3 éve. Rájuk ugyan az igaz volt, mint Djokora. Egy fél év, év és Djokonak is meg lesz a kellő fizikuma és állóképessége. Szerintem most a nyavajája bánt el vele, és nem Tsonga.

  • Peruzzi
  • 2010.01.31. 16:34

Fuzzy köszönöm a két heti munkát, a cikkeket, a képeket meg mindent!!!
Szép volt!!!

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 16:35

Federer said he was lucky to escape with a straight-sets win.

“After losing that point (with the drop shot), I'm thinking, ‘my God, he just grabbed the trophy out of my hands. I might end up losing this thing’. Two or three points later, I'm the winner after all,” he said.

“It was very much a rollercoaster with the emotions. You just try to stay focused. I guess the match point was over, and I was like, ‘Oh, my God, this is it.’ That's kind of how I felt. It was great.”
ES.

  • raffaforever válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:35

ki fikázta federet?én azt mondom teljesen rendben volt a játéka duzzadt az önbizalomtól .itt ti irtátok mikor kicsit rezgett is a léc hogy milyen gyengén játszik!!ép az volt ma a nyerő a játékában hogy hibátlan volt szinte a fonákja.ihs -nek válasz hogy miért üt olyan csálékat néha tenyeressel -ezt nem én mondom-akkora a tárháza a tenyeres ütéseinek magyarán technikailag 5--6 féle tenyeres mozdulata van hogy néha nem tud választani!!!

  • fuzzydunlop válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:37

a csuklóka miatt, mert az hihetetlen. az utolsó utáni pillanatig nem látszik hova fogja ütni. ez tényleg csak élőben jön le. plusz ven egy ütés, ami nincs is. amikor átfarol fonák oldalra és nem inside - outside, azaz fonák oldalra üti, hanem visszahúzza tenyeresre. erre mondta Wilander, hogy "Roger Federer tenyeres". sokan ütnek gyorsabb tenyerest, de 90%-ban fonák oldalra. Fed az utolsó pillanatig eldugja merre üti, amivel teljes bizonytalanságban tartja az ellenfelet. nézd meg hány olyat ütött, amiről méterekkel maradt le az a Murray, aki mindent beér. egyébként is oda üti azt a nyomurult labdát ahova akarja. mert akkor még ott vannak a rövid keresztek. azzal azért erősen vitatkoznék, hogy pontatlan lenne és sokszor villmámgyors, ahogy lecsapódik a végén a vonal előtt két centivel.

  • Replica
  • 2010.01.31. 16:38

Elnézést kérek a Fed szurkolóktól, nem akartam elrontani az örömötöket. Nagyon biosszús vagyok Rafa sikertelensége miatt és ezt rajtatok töltöttem ki. Fed megérdemelten nyert, mert ő volt a jobb.

  • Doctorpete válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:41

Ha ezt komolyan mondtad, akkor ez most nagyon korrekt volt!

  • Viktor61 válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:41

OK:)

  • fuzzydunlop válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:41

azt hittem én is, hogy ott elmegy. és ki lehet kapni, de nem így. nem hittem el, amikor láttam, hogy visszahúzza az ütőt 100%-os ziccerben. az egész stadion látta, hogy be fog esni. az a durva, hogy neki is átfut az agyán, hogy elmehet rajta minden, aztán odaáll adogatni és... na ez a része felfoghatatlan számomra.

  • janek100 válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:41

Tudod, akinek nem inge....

  • ihsv válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:45

Értem, köszi. Közben Viktor61 is mmondta, hogy sokáig elrejti az ütést. Néha azt látom, hogy beüti középre a tenyerest, de nem nagyon tudják ezeket az ütéseket jól elhelyezni. Ez miért van? Ezeket teli lappal üti?

  • fuzzydunlop válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:45

jófej vagy. megéli ezt mindenki. én sem voltam túl happy amikor Rafa leverte Rogert Wimbledonban. nem igazán kedveltem akkor Rafát:( de aztán az ember rájön, hogy nem a másik tehet róla és egyébként is nagyon-nagyon szerethető, nyíltszívű (inkább, mint Fed), jólelkű srác, aki óriási játékos. én tiszta szívből drukkolok neki és most már Andynek is. és persze Robotitónak. Djoker nálam a sor végére került, mert méltatlan, amit előad.

  • raffaforever válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:47

szép volt replica -én is belehaltam kicsit rafa vereségébe de elkell ismernümk federer volt a legjobb-de bizzunk abban hogy fogjuk itt még mi is ünnepelni rafát !!!!!!!!

  • ihsv válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:47

Ez a nyilatkozat nem volt semmi Replica! Gratulálok! Köszönjük!

  • troy
  • 2010.01.31. 16:48

gyerekek, itt vagyok, olvaslak benneteket, de tegnap óta lapzártám van, el vagyok úszva, de hamarosan jövök, és írok a meccsről.

Most csak ennyit: Rogernek gratulálok, kiváló taktika és játék! Okos tenisz, egyelőre te vagy a legjobb!

  • fuzzydunlop válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:48

alapban csak annyi pörit tesz rá, hogy a végén lecsapódjon. azért Fedet ésszel kell támadni, mert ha megnyitják neki a pályát, akkor azonnal lecsap. vagy azt lehet ellene tenni, amit Rafa csinál, vagy amit Potro. csakhát azt pont ők ketten tudják a világon. ezt receptnek nem nevezném:)

  • janek100 válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:50

Hidd el mi is nagyon aggódunk "Vamositóért"!! Nagyon szeretnénk, ha egy párszor (sokszor ne) borsot törne az orrunk alá! Van értéke egy GS trófeának, de ha azt Nadal ellen húzzuk be... Az egészségnél semmilyen rekord nem ér többet! gyógyuljon meg minél hamarabb!!!

  • ihsv válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:50

:D

  • Peruzzi
  • 2010.01.31. 16:51

BÉKE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • fuzzydunlop
  • 2010.01.31. 16:51

sajtótájékoztatók: Murray nagyon kivolt, Fedet dicsérte, főleg azért ahogy fogadott és mert agresszív volt, hosszan játszott stb. és a szervája miatt volt főleg szomorú. hogy nem tudott úgy adogatni, mint Rafa ellen.
Fed meg nyílván felszabadult volt és sokat elemezgette a játékot. kicsit felcseszte az agyam az 5 nyelven adok interjút stílusával:))

  • fuzzydunlop
  • 2010.01.31. 16:54

Ja és Fed beszét Andyről, arról, hogy készen van a GS-győzelemre, mert iszonyat lába van és nagyon okosan, taktikusan játszik. Szóba hozta Robotito és Andy iszonyat jó kemény pályán, Rafa pedig mindenhol.

  • ihsv
  • 2010.01.31. 16:55

Elhallgatnálak még benneteket, de megyünk szaunázni. Jót tesz ebben a zimankóban. :) Sziasztok!

  • Peruzzi válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 16:57

Élni tudni kell!!!
Szia!!!

  • raffaforever
  • 2010.01.31. 16:57

hhmm azért ezekhez a tenyeresekhez még annyit rafa balkezessége ami baromira nem fekszik fednek,mivel iszónyúan kitudja pörgetni a fonákját teljesen kiveszi fed .ütéseinek élét.egyszerűen minden meccsen ezzel verte meg...

  • fuzzydunlop válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:02

igen.

  • seatly válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:02

Ez nagyon korrekt volt tőled!
2008 elején nem szerettem Nadalt,de ez érthető is..de amikor az ember egy olyan döntőt lát,mint Wimbi rájön,hogy bizony erre a két emberre nagy szükség van.

  • janek100
  • 2010.01.31. 17:04

A mai nap után nem tartom lehetetlennek a 20 GS trófeát!!

  • orsóswinettou
  • 2010.01.31. 17:06

A győzelmet soha nem kell megmagyarázni. Ki nyerte a legtöbb Slamet: Fed, ki kereste a legtöbb pénzt:Fed, kinek van felesége és gyermeke a komolyabb teniszezők közül:Fed, ki az, akit már elvileg semminek nem kéne motiválni: Fed. Ki a legidősebb a komoly teniszezők közül: Fed. És mégis...( Elvileg nagy ívben bele kéne "sz....a" az egészbe, de mégsem teszi. Nyilván mostantól sok nem várt vereség fogja érni, de őt már csak a slamek fogják érdekelni, ott meg mentálisan - a mai nap is bizonyította - a legjobb. Pedig az Austral Open lassú pályája a pötyögősöknek, Nadalnak, és Murraynak volt kitalálva, és mégsem. Wimbledonban és az US Openen is ő lesz a legnagyobb favorit, a salakszezont pedig hagyja Nadalnak, mert az az övé( Meg különben is, egyszer már megnyerte, neki ez elég). Úgyhogy mindenki örvendjen, mert a mai napot nem kell megmagyarázni, Murray még olcsón megúszta, lsd. a sok break kimaradását. De a sportban nincs ha, ott csak az igazság van. És az igazság: Fed a király!!!

  • ettumifilii válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:07

igen, ezek jellemző tenyeresei fednek, főleg a "megvárja míg az ellen elindul valamerre" de ezeket látni a tvből is, mondom ezt úgy h voltam már federer meccsen :D

  • fuzzydunlop
  • 2010.01.31. 17:07

két szettet bukott mindössze. nagyon régen volt olyan GS, ami ilyen játékkal húzott be. én személy szerint annak örülök, de nagyon, hogy sokat hálózott és jól. illetve zseniálisan. az a kereszt drop, meg fonák ejtés. évek óta nem láttam tőle ilyet. a 2. körben sem, nemhogy döntőben. a US Openen két rendes röptéje nem volt. ez kell, mert így érdekes a játék. felvonul a nehéztűzérség (Potter), a kiszorítosdi mester (Rafa), a nagy kéz, nagy láb (Murray) és stílusok csapnak össze nem csak játékosok. ez kell a tenisznek.

  • VivaRafa válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:08

Fuzzy! Ne írj légyszíves olyat, hogy ezen a tornán mindig sír a vesztes. Murrayt meg tudom érteni. Vesztett egy újabb döntőt. Még nem nyert GS-t. Fed esete kicsit más: aki korábban 3-szor nyer az miért bőg, mert éppen a negyedik nem sikerül? Ne érts félre: bármikor megértettem volna Fed hisztijét, ha a Garros döntő után mondjuk 2008-ban törik el a mécses, mert évről-évre Rafa leterítette a döntőkben. Murray azért kicsit szomorú volt, de túlzás azt mondani, hogy zokogott.

  • ettumifilii válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:10

az tényleg elképesztő...hogy neki is rögtön az jut eszébe, hogy kikaphat...mint nekem a meccseimen :D és ő milyen szint...15 GS...és mégis a fejében mennek azért a dolgok, de ebből semmit nem látsz

  • dina49 válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:10

Mondom, minden évben 1 és kész, megvan. Ez az év már részemről kipipálva! Számomra tényleg hab lenne a tortán a további 2010-es GS győzelmek!

  • fuzzydunlop válasza orsóswinettou hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:10

pont erre nem volt semmi szükség. a salakot nem hagyja Rafának, hanem egyszerűen kikap tőle, a pénz nem érv (ld Sarapova 70m-ós Nike szerződés és első kör), az AuszOpen nem lassú, Murray és Rafa nem pötyög. 12 éves kislányok pötyögnek.

  • Viktor61 válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:17

Szerintem meg beleöregedett a salakba:)

  • VivaRafa válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:17

Meg nem ártana, ha egészségesek lennének a játékosok. Fed zsenialitásáról és tömjénezésétől volt ez a fórum rogyásig tele azt ma hallom, hogy Hewitt pl. mankóval ment be az interjúszobába, a csipőporc műtét után. Rafa térdszalag szakadást szenvedett, kétséges a jövője, 1 hónap játék, edzés nélkül...del Potro csukló sérüléssel bajlódik. Djoko gyomorrontással, Roddick távol volt az évvégi VB-től, és nem tudni jól van-e igazán. Teljesen tropa az egész elit mezőny...Fed meg jól jött ki: Ő tudta leginkább elhittetni, hogy "beteg - csukló sérülés" azt kutya baja sincs, nem volt. Mondjuk ezt már egyszer eljátszotta 2008-ban amikor ugye mindenhol döntőzött, azt a tetőpontja 2009 AO ceremónia ahol a kis ne bánts virág még mindig eljátszotta a sértettet: "this guy is killing me"...

Mire jó ez kérdezem? Fednek rossz, ha egy döntőt elveszít és teljesen természetes, ha megnyeri?

  • janek100 válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:17

Az RG Nadal függő, Wimbi Fed függő, US O meg delpo függő! Ha így nézzük lehet, hogy bejön idén még egy GS! :-)

  • kreacher válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:18

Hidd el, az pont hogy a Garros miatt volt. Egyszerűen belegondolt hogy ha kemény pályán nem tudja legyőzni Rafát, akkor mégis salakon hogy fogja.

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 17:18

Istenem,de szeretnék úgy "pötyögni" mint Murray vagy Rafa....

  • VivaRafa válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:19

Rafa hiányában még 3 GS-t begyűjthet idén, de nagy dolog lesz....kicsit emlékeztet majd arra az időszakra amikor kiesett Graf nagy riválisa Szeles Mónika...azt a német szépen 2-3-at begyűjtött minden évben.

  • agimano
  • 2010.01.31. 17:20

ocs, hogy off vagyok, de kicsit felidegesitettem magam mindenfele hozzaszolasokon a masik bejegyzesnel, ezert most semmi kedvem nincs kommentelgetni, viszont lenne egy olyan kerdesem, hogy hol lehet vajon ma 3D-s szemuveget kapni pesten (piros-kek)?

  • janek100 válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:21

Beleöregedett a salakba? Ezt ugye viccnek szántad? :-)

  • raffaforever válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:21

azért abban is megegyezhetünk federer igy született, mert ne mondja meg nekem senki hogy azokat az extrákat meglehet tanulni amiket néha üt ....rafa szöges ellentéte akiben iszonyú munka van és óriási erőfeszitéssel jutott idáig.pesze minta példa kifizetődöbb hogy születet zseni valaki .....én messihez hasonlitanám gondolm tujátok ki ő -olyanoka tud a labdával amiről más focista csak álmodik!!!!federer edző nélkül nyeri magát halálra ez mindent megmagyaráz!!!

  • Viktor61 válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:21

Fednek személy azerint persze,hogy rossz,ha veszít....

  • Viktor61 válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:23

A tapasztalatra gondoltam,nem a sebbeségre:)

  • kreacher válasza agimano hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:24

Úgy tudom hogy egyedül a BME könyvesboltjában árulnak. De innen netről is tudsz rendelni:
http://3dszemuveg.hu/

  • fuzzydunlop válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:24

nem írtam, hogy mindig sírnak, de köszönöm az észrevételt.
Robotito sérüléséről annyit, hogy sérült volt a US Open előtt és a Mesterek tornája előtt is... Cilic ellen 192km/órával ütötte átlagban az első szerváit és azt mondta a mérkőzés után, hogy nem zavarta a játékba. Djokovic két éve minden GS-en lebetegszik azon a meccsen, amikor kikap. Hewitt a GS-győztesek szempontjából érdektelen, Roddick meg Fedéből... Federer pedig azt mondta miután kikapott Dohában, hogy a csuklója NEM kifogás és az AO első napján azt nyilatkozta, hogy nem is érzi a kezét. Rafának oedig mindenki minél gyorsabb felépülést kíván. Üdv, sportorvos.

  • Viktor61 válasza agimano hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:24

Gondolom ahol az Avatart adják...

  • fuzzydunlop válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:26

nem hiszem, hogy viccnek szánta, abszolút egyetértek vele. persz azért Rafa jobb, de beérett hozzá a játéka. tavaly salakon volt a legjobb. konkrétam Robotito ellen.

  • Viktor61 válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:28

Az után az utés után SZG. azt mondta...Fed örül...azt hiszi bent van.
Észre sem vette Fed milyen mérges magára:)

  • fuzzydunlop válasza agimano hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:28

tessék csak kommentelgetni, amennyire tudtam helyretettem, de azért ti is segíthetnétek basszus, mert napi 16 óra "meló" mellet kiesek az óvóbácsi szerepből...

  • raffaforever válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:28

azért ha az élő legendáktól a bulvár ujságirókig mindig azt hallod te vagy a valaha játszott teniszők legnagyobbika hát előbb utóbb el is hiszed-és ha kikapsz nagyon megtudsz sértődni...rafa visszahozta őt a földre és lám a tavalyi mélyrepülése után hol tart..

  • Viktor61 válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:31

Bassszus:):)
Próbáltam....

Még: nagyon kiváncsi vagyok RG-n Juanra....

  • VivaRafa
  • 2010.01.31. 17:33

Nadal nélkül meglesz Fednek a klasszikus GS idén...ez ilyen egyszerű. Fed nem lesz még egyszer olyan balek, hogy leadjon egy olyan GS döntőt, mint a US Opent tavaly. A 6-ból az volt az egyetlen amit sima nyerő helyzetből bukott el...Mondjuk itt az RG az tényleg kulcsfontosságú lehet Fed szemszögéből. Szerintem a mezőny nem képes ma se Rafan kívül, hogy 3 nyert szettet elérjen ellene salakon. Elvileg esély nyílhat arra, hogy a 23 elődöntős sorozat megszakadjon majd...ez Rafan múlhat, hogy mennyire esik vissza a rangsorban. Ha kiesne az első négyből, akkor olyan helyzet állhat fenn, mint ezen az AO-n amikor Rafa - Andy Murrayvel került össze. Két igazán kiemelkedű képességű versenyző már a legjobb 8 között. Rég nem volt ilyen.

  • janek100 válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:33

Nem jól értelmeztem viktor írását! Szerintem idén is döntőt fog játszani az RG-n Roger és ha Nadal lesz az ellenfél, akkor most lesz Rogernek a legnagyobb sansza megverni!

  • agimano
  • 2010.01.31. 17:35

koszi a tippeket, de meg ma kene:) van egy itthon valahol, de nem talalom:)) az FHM-ben volt:))) miert nem lehet ezt kapni az apiszban?:)

@ fuzzy pont nem azok a kommentek idegesitettek fel, amelyek a tobbieket, mert en azokat el sem olvasom:)))

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 17:36

Ki nyerte a tippjátékot??? JMDP vagy Icreator:)

  • VivaRafa válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:36

Hát szerintem Fed mindig is szárnyalt, de Rafa volt az aki egyszer s mindenkorra beléverte, hogy nem mehet biztosra, ha vele játszik...és amióta Rafa ki van ütve azóta megint szárnyal...Fed karrierje erősen Nadal központú ilyen téren.

  • fuzzydunlop válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:40

szerintem Potter nagyon ott lesz salakon. nem lesz GS, azt nem lehet megcsinálni és nem is kell. remélem Rafa addigra toppon lesz és Murraynek "jár" Wimbledon. kizártnak tartom a GS-t 28 évesen és nem is erre van szüksége a tenisznek. viszont Rafa talán Tonyn kívül is bevonhatna valakit a játéka alakításába.

  • janek100 válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:41

Azért ez kicsit erős! Federer nem azért tart 16-nál, mert nadal gyakran lesérül! Tény és való, hogy nem fekszik neki Nadal stílusa, legalább annyira nem, mint Delpo stílusa Nadalnak! Mindenkinek van mumusa!:-)

  • VivaRafa válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:42

Idén nem fognak a döntőben találkozni. Kizárt, mert a Garrosig: Fed gyűjthet pontokat, Rafa alig-alig, és már nem csak negyedik a spanyol. Csak Miamiban javíthatna Rafa vagy Rotterdamban nyer. Jelenlegi állapotát látva nehéz mindezt elhinni, hogy sikerül...szépen ahogy írtam: lesz végre egy negyeddöntő Roger és Rafa között. Meglátjuk mire viszi a svájci, ha ez egyszer a negyeddöntőben a vert mezőny helyett a spanyol lesz az ellenfele.

Rafa szempontjából az volna leginkább kifizetődő, ha újra elkezdené felépíteni a motivációját azaz monsjuk Buenos Aires, Costa de Suipe, és más kicsi salakversenyekre menne el, ahogyan azt 2005-ben tette. Kisebb sikerekből előbb-utóbb jönnek a nagyobbak.....Agassi is így csinálta 1998-ban sok jelentéktelen versenyt nyert meg a 97-es sérülése után, majd 1999-ben nagyon jó éve volt már...

  • kreacher válasza agimano hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:42

Én is így voltam egyszer, franc se gondolná hogy egy ilyen egyszerű dolgot ilyen körülményes beszerezni :) Szerintem a legjobb esélyed az ha megkeresed azt amit az újsághoz adtak :)

  • VivaRafa válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:44

Del Potron kívül Djoko és Davidenko is 3-3 alkalommal megverte Rafat az elmúlt 6 hónapban, így ők is mumusok? Egy közös van ebben az egész elmúlt fél évben: mindegyikük kemény pályán győzte le Rafat. A másik közös pont, hogy Davy, Del potro és Djoko is megverte már Rafat még Madrid előtt is, de CSAK kemény pályán.

  • raffaforever válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:46

ezzel vitatkozom -cilictők várok egy nagy eredményt idén nálam ő volt a torna legkellemesebb meglepetése.21 évesen szinte nem lehet az ütéseben kivetnivaló találni ,a feje rendben , jó kezekben van bob brettt.jobban mozog mimt delpotró-ha javul abban hogy egy meccsett mielőbb be kell fejezni -tomic és roddick elleni meccs ahol legalább 3-4 plussz órát játszott nagy eredményekre lehet képes...hátha megcsinálná a klasszikus gs-et is szerintem vissza is vonulna :))))

  • nokomment válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:47

Respect Replica & raffaforever. Korrektek vagytok. Komolyan!

  • kreacher válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:48

Attól hogy Rafa kiesik a 4-ből az még nem jelenti egyből azt hogy a negyeddöntőben találkoznak is. Arra viszont hogy a döntőben találkozzanak (feltéve hogy mind a 2-en eljutnak odáig) pontosan kétszer akkora az esély. Egyébként érdekes lesz látni majd ha végre egyszer összekerülnek, mivel eddig Federernek többnyire pszihés gondjai voltak Nadal ellen, de lehetséges hogy tavaly nyári események óta ez már nincs benne meg.

  • raffaforever válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:51

miért ne találkozhatnának??a sorsolástól függ egyáltalán nem biztos hogy egy ágra kerülnek-akkor valóban nem ha egy ágra kerülnek!!!

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 17:52

Szerintem nem lesz meg a Grand Slam....ez szinte biztos. Rafa,Potro,Murray,Cilic
Djoko...

  • janek100 válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:52

Én azt mondom, hogy Nadalnak Rogeren kívül Delpo lesz az ellenfele salakon! Nadal pörgetései jö helyre ugranak fel Delponak! Le tudja ütni a pályáról!

  • Doctorpete válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:52

biztos vagyok benne, h az RG szervezői, micsoda véletlen, de ellenkező ágra sorsolnák őket...

  • raffaforever válasza nokomment hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:52

ok -:)))

  • Viktor61 válasza kreacher hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:54

Szerintem nem pszihés,inkább fonákos bajai voltak ellene.

  • janek100 válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:54

Rafának szerintem nem tenne jót, ha minden szir-szar versenyen elindulna! Gondolj a térdére! Szerintem pont azért sérül le ennyiszer, mert minden szar versenyen elindult és minden versenyt halálosan komolyan vett!

  • Doctorpete
  • 2010.01.31. 17:55

Amúgy, nem tudom miért vagytok annyira biztosak abban, h Rafa varázsütésre a régi lesz a salakszezonra... sztem ott sem lesz már olyan "könnyű" dolga, mint pár évvel ezelőttig folyamatosan.

attól, h folyamatosan nyerte az RG-t, nem jelenti azt, h folyamatos sérülésekből felépülve, ő a fő esélyese, sztem.....

  • nokomment válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:56

:)

  • fuzzydunlop válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:56

Rafa sztem nem engedheti meg magának, hogy csak salakra és kisebb versenyekre építsen. attól nem fog visszajönni az önbizalma, hogy Almagrót 1001szer is megveri, de értem, amit írsz. ami viszont biztos: nem indul Rotterdamban a sérülése miatt. sztem jól teszi, egyébként is a leggyorsabb pálya és minek visszamenni fedettre...
Cilic nagyon ott van a szeren.
JÓ ÉJT, elájulok, JÓK LEGYETEK!

  • kreacher válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 17:59

Tudod az a vicces hogy mindig ezt mondjuk - én is - végül pedig valahogy mindig Roger nyer. Jó USO-n nem ő nyert, de azt is csak magának köszönhette hogy elvesztette.

  • nokomment
  • 2010.01.31. 18:00

A klasszikus GS szerintem sem teljesíthető, bár nagyon örülnénk neki szerintem... Az a baj vele, hogy egy évig fullon top-on kell ahhoz lenni, ráadásul 4X2 hétig nem hibázhatsz. Azt viszont ebben a mezőnyben nagyon nehéz megvalósítani. Bár nem lehetetlen! Hajrá! :D

  • nokomment
  • 2010.01.31. 18:01

fuzzy, a videó link nem működik, nem elérhető a jövőben!

  • baga válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:02

Nekem is eszembe jutott, hogy áttételesen, de a tavalyi AO-s vereséggel Nadal jó szolgálatot tett Rogernek . Szerintem ott szembesült vele végleg, hogy mást kell játszania, ha meg akarja verni. Elkezdett változtatni, fontoss helyzetekben megverte Nadalt ( Madrid ) ,Mörrit ( London , Ao ) és Davyt ( Ao ) akik hasonlóan játszanak, mint Rafa.

  • teniszzoli
  • 2010.01.31. 18:02

miért is nem nyerhet 28 évesen slamet???

  • baga válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:02

Nekem is eszembe jutott, hogy áttételesen, de a tavalyi AO-s vereséggel Nadal jó szolgálatot tett Rogernek . Szerintem ott szembesült vele végleg, hogy mást kell játszania, ha meg akarja verni. Elkezdett változtatni, fontoss helyzetekben megverte Nadalt ( Madrid ) ,Mörrit ( London , Ao ) és Davyt ( Ao ) akik hasonlóan játszanak, mint Rafa.

  • Viktor61 válasza kreacher hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:03

ő is emberből van..láttad mit nyilatkozott(feljebb beraktam)ő is megijed,
bár az is igaz,nagyon sokszor kihúzza magát a bajból.
Csak Potró ellen is bajba került...ott is maradt.
Szerintem ilyenek miatt nem lesz Slam.

  • teniszzoli
  • 2010.01.31. 18:06

ha a rolandot megnyeri akkor simán meglehet...

  • Viktor61 válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:06

Slamet nyerhet...Grand Slamet is,csak én nem hiszem ezt...pedig neki szurkolok,
de ez csak az én véleményem.

  • Doctorpete válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:06

Arra semmi szükség nincs, h saját magára terhet rakjon ezzel a Slam dologgal. sztem, ha ismételne az Rg-n, és Wimbit is behúzná, akkor is görcsössé tenné, nemhogy most.

CSak szépen járja az útját, edző nélkül, konditerem nélkül, így is lehet. még eredményes is :-)

Aztan, amikor kezd kiöregedni az élmenők közül, jöhetnek a Davis cup-ok. sztem azzal akkor fog törődni, levezetésképpen.

  • Viktor61 válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:07

Simán:) ezek nem sima meccsek,meg te is mondod ha a Garrost...

  • VivaRafa válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:08

Rafa azért sérült le, mert 2008-ban kivétel nélkül minden kemény pályás Mastersen és más hasonló felületű versenyen minimum elődöntős volt, ami több játékot igényelt. Ez a folyamat 2009-be is folytatódott...El kell döntenie mi a cél: még 2-3 évig eredményesen játszani vagy a keménypályára is rámegy azt szétforgácsolja magát. Salakos versenyzés nem készíti ki a térdeit "annyira". Az év első fele mindig is jobb volt Rafanak. Sérülésekkel bajlódva azért tavaly is végignyomta simán megnyerve az MC-t, Barcelonat, Rómat...nyomorult Madrid nem kellett volna. Így Rómat egy 3 hetes szünet követte volna a Garrosig.

  • Viktor61 válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:09

Bakker:) az már 18 lenne:) a nagykorúság:)

  • teniszzoli válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:10

ezek elég sima meccsek voltak...a roland az necces a többin szerintetek ki tudja megverni????

  • Viktor61 válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:11

Láttad a keménypályás fékezés miatt,hogy nézett ki Murray cipője...kilyukadt.
Ezért jobb a salak.

  • Viktor61 válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:13

Mindig attól függ,milyen napot fog ki,Davy nem cseszi el...ma nem ünneplünk.

  • teniszzoli válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:13

salakon is kilyukad csak máshol:)

  • janek100 válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:13

teljesen igazad van, ezt én is így látom! A salak elg izületbarátabb felület!:-)

  • Viktor61 válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:14

Meg nem egy meccs alatt.

  • teniszzoli válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:14

13 0 át csinálni azt ne csak davi rontotta el:)

  • Replica válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:14

Madrid nem mérvadó, egy baromi hosszú elődöntő után, 1 napos pihenssel lépett a pályára. Egy olyan elődöntő után minimum 2 nap kelett volna a viszonylagos regenrációhoz. Juzsnyijtől is kikapott egy fárasztó elődöntő után, nem hogy Federertől.

  • Viktor61 válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:15

ja.de nagyon kellett hozzá,hogy ne legyen 4:1.

  • Elessar
  • 2010.01.31. 18:16

Azért RG abszolút nem lefutott. Még akkor se,ha Rafa nem lesz formában. ÉN tavaly év végén írtam már, hogy sztem Del Potro le fog mindenkit gyilkolni salakon 2010-ben, meglátjuk. Az biztos, hogy ahhoz jobban kéne adogatnia.
Djokovic, Davy és Monfils azok még sztem, akik meglepetést okozhatnak RG-n, de egyszerűen nem tudom elképzelni jelenleg, hogy Rafa ne nyerné meg ha indul. Még akkor se, ha nem lesz formában.
Roger pedig nagyon fog készülni RG-re, de sztem inkább Wimbi-ben akar majd összekerülni Rafa-val érthetően :D

  • Doctorpete válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:17

ha olyan napja van, akkor bárki....
nem a tudása lesz kevesebb, hanem az adott napi motiváltsága sztem.

Például tavaly, nagyon akarta Wimbledont, az a Roddick bárkit megvert volna, csak Fedet nem, pedig gyengébb napja volt. de akkor kellett neki a 15.

ma már,ha mondjuk újra jön Murray, lehet előbb-utóbb elkapja Rogert.

És, bár ezért mindig kaptam Replicáéktól, sztem Rog jövője sztem a salakban van (a füves pálya mellett), a gyors pályákon egyre jobban háttérbe fog szorulni.

lehetetlen megmondani mennyit bír még... épp úgy benne van még 3-4 GS, minthogy egyet sem nyer.

Amiért én szurkolok, h az RG előtt vezessen mondjuk 2001 ponttal a második előtt, és akkor baj nem lehet, mert Sampras rekodrja is megvan, és halál nyugodtan játszhatna...

  • teniszzoli
  • 2010.01.31. 18:17

ne feldd rog ellen mindig igy kezdenek full játék és majd kipukkadnak...lásd anno bagdatisz gonzo stb...ütnek ahogy birnak..utána meg jön a hires fedex...

  • Elessar válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:20

Tökéletesen egyetértek! Sztem is Fed játéka egyre inkább lassúbb lesz és ezt keménypályán ki fogják a fiatalok előbb utóbb használni, ahogy azt Potro is tette pl.

  • teniszzoli válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:20

az adatok szerint azért eléggé motivált a slamokon:))és hát nagyn jol felépitett versenyprogramja van..én egyáltalán nem neki szurkolok de be kell látni,h nem tudják megverni:)egy ilyen murray kategoriáju játékos meg végképp nem...

  • Viktor61 válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:20

Meglátjuk, Rafának az is kell újra,hogy elhitesse magáról, megint itt van,ő a salakkirály.Akkor megint félni fognak tőle.

  • teniszzoli válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:21

lassu:):):)???????te láttad azt a 2 breakpontot amikor védekezett?

  • Elessar válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:22

Láttam, úgy értem az évek haladtával lesz egyre lassúbb keménypályán

  • Viktor61 válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:23

Potro lassúbb ,mint Fed csak hosszabb a lába:)

  • stela
  • 2010.01.31. 18:23

Fuzzy hova utazol legközelebb? Honnan tudósítasz?

  • teniszzoli válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:23

majd jó sok év mulva lassabb lesz esetleg...

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 18:24

Na, léptem.

  • Viktor61 válasza stela hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:24

Alszik:)

  • Elessar válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:25

Az lesz a legnagyobb gondja Rafa-nak, hogy az ilyen Del Potro,Djokovic,Murray félélk, azaz a saját korosztálya szemmel láthatóan nem fognak tőle beszarni, sőt óriási elszántsággal mennek ki ellene.

  • baga válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:34

Madrid annyiban fontos ( elismerve, hogy ott nagyon fáradt lehetett Rafa , de szerintem nem ez volt a vereség fő oka ) , hogy ott játszott Fed mást Nadal ellen, mint szokott. Ott lehetett először érezni, hogy "megvan " a játéka Nadal ellen és ezzel meglepte . Azóta meg ügye nem találkoztak.

  • raffaforever válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:45

az egy érdekes szitu volt mert olyan pályát készitettek madridban ami fednek feküdt-kökemény salakos pálya volt.nem is értettem megőrültek hogy fednek kedveznek.de azt merem állitani egy top fitt nadalt 3nyert szettben nem tudja megverni salakon.hát azzal meg nagyon nem értek egyet hogy a keménypályán lesz verhető!! éppen mert akkora technikai tudással rendelkezik amit a gyorspályán a nagy előny -szerva ,röpte stb..a nyesés amit szinte a többiek elis felejtettek megtanulni hatalmas fegyvere mert fed nyesései nem védekezőek pont az ellentéte...sztem fedrert már csak a gs tornák motiválják és csak ott fogja magát odatenni ugy fedesen....

  • Replica válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:51

Én nem így látom, mert egy eleve fáradt ember ellen játszhatsz amit akarsz, elég lehet. Juzsnyij is megverte, pedig semmi különös taktikája nem volt, és szinte lenullázta Rafát.
A madridi győzelem akkor lehetne fordulópont, ha egy kiváló formában lévő, fitt Nadalt vert volna meg. Két 6-4-es szett lett, azért nem volt az egy sima meccs még így sem.
A 2007-es hamburgi tornán először verte meg salakon Rafát úgy, hogy szerva-röptézett, utána mindenki arról beszélt, megvan az ellenszere Rafa játékára. Szóval, majd akkor hiszem el, ha sorozatban veri meg salakon, nem 2 évente:)

  • Doctorpete válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:56

Meg tudod mondani nekem, h Rafa milyen salakos versenyeket tervezett a naptárban az RG előtt?

Kíváncsi vok, mennyi tornát akar magának, h formába lendüljön.

  • VivaRafa válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 18:59

Na akkor nem kell ecsetelni miért lenne üdvözítőbb Rafanak, hogy hagyja a fenébe a keménypályákat a karrierének további részében...

  • Perla válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 19:03

jó éjt :)

  • troy válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 19:03

Rafa azt a meccset odaadta, semmiféle küzdést nem láttam rajta.

Az openhez és a döntőhöz:
Nekem szomorkásra sikeredett, Gonzo, Verda, Rafa és Murray.... Ezen felülemelkedve először is köszönet Fuzzynak a tudósításért, van egy olyan kis jóérzésem, hogy egy virtuális jó ismerősre tettem szert.
Köszönet továbbá azon Fed fanoknak, akik szeretik Rafát, és a játékát se titulálnák "hulladéktenisznek".

A mai meccsről: Murray jó taktikával jött ki szerintem a meccsre, de Fed ellentmondást nem tűrő volt, Murray pedig nekiállt hibázni már az elején. Murray kiengedett, és aláírta a "halálos ítéletét", amikor 5:2-nél visszaengedte fedet a szettbe. (ha a szettet nyeri, még akkor sem biztos, hogy nyert volna...) Murray nagyon mesze van fejben Fedtől.... Most látszik csak, Rafa micsoda kvalitás. Ahogy Fuzzy írta, Fedet csak azzal a fejjel lehet megverni, amit Rafa vág.

A jövő: bármi lehet. Kérdés Delpo, Rafa és Djoko fizikai állapota, Murray és Davy feje, csak egy nem kérdés: Fed fizikai állapota és feje.

Én csak gratulálni tudok Rogernek, és jó pihenést Mirkával és a lányokkal!!!!

  • dina49 válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 19:13

Én kérdeztem, hogy vajon a 4 közül melyiket fogja kihagyni és ő a két hazait írta, mire én: pont a két hazait. Erre ő, Barcelona, mert az csak 500 pont, Madrid, mert az meg nem fekszik neki!

  • dina49
  • 2010.01.31. 19:15

De ez csak tipp a részéről, de én is ezt tippeltem, csak Madridot nem hagynám ki a helyébe, mert akkor sok szünet lenne a Garros előtt!

  • baga
  • 2010.01.31. 19:25

Troy, Viva, Replica : Tényleg nem szeretnék vitatkozni egyikötökkel sem, nagyon nehéz kevés szóval leírni pontosan a dolgokat. Én mindenesetre fordulónak érzem Madridot .
Tudom, hogy sokan mondják, hogy Nadal nagyon jó fejben. Ez igaz, ha a fontos pontok megnyerésére gondolunk. De a figyelemkoncentráló és a taktikai képesség nem ugyanaz, nyilván egyetértetek.

  • agimano válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 19:28

kitol kerdezted, Rafatol?:)

nincs hivatalos naptar az oldalan, de mondta, hogy az osszesen etrvezi az indulast. majd meglatjuk

  • Replica válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 19:36

Szerintem ezt még ő maga sem tudja. Főleg most.

  • Replica válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 19:37

Hagynia kéne. Elbégre itt is bizonyított, megvan a keménypályás GS. Salakra és Wimbledonra kellene koncentrálni.

  • Replica válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 19:40

Mondd már el, miért volt az forduló? Nadal enerváltan játszott, volt olyan labda, amire el sem ment. Én akkor mondtam, hogy ez bukta. 2007 Hamburg után fordulatról beszéltek, maga Szabó Gábor is. Sőt, Hamburgban sokkal simábban kapott ki.

  • agimano
  • 2010.01.31. 19:41

2 dolgot szeretnek mondani, szerintem Madrid tenyleg nem fordulopont olyan szempontbol, hogy ott nagyon sok minden kozrejatszott abban, hogy Fed nyert, szerintem nem azert nyert, mert megtalalta Rafa ellenszeret salakon, hanem a szamos mas ok miatt, amibe felesleges belemenni. de ettol meg ez lehet, hogy adott Fednek egy nagy pluszt, hogy verge megint megverte Rafat es pont salakon, biztos jo erzes volt neki. Szinte biztos, hogy Fed kerulte Rafat salakon, ahogyan o is modta, jo volt neki, hogy a RG elott nem kapott ki tole sorra, ahogyan a korabbi evekben, mert nem is volt eselyuk talalkozni. Aztan pont ezutan az interju utan talalkoztak, es nyerni is tudott, ez biztos sokat szamitott neki. Romaban pl szerintem tokre nem is kuzdott Djokovic ellen az elodontoben, amiert en meg is haragudtam ra egy kicsit, de szerintem joga van ezt csianlni, ha o igy latja jonak.

A masik, amit mondani akartam, hogy valaki kerdezte Turintol, miutan olyan szepen felvazolta nekunk, hogy mi baja is van Rafanak, hogy Murrayre nem varnak-e hasonlo serulesek. Erre o azt mondta, hogy nem, mert teljesen mas az izomzata es a csontozata is. Ebben biztosan igaza van, de en lattam Rafat eloben es egyaltalan nem olyan nagyok az izmai, nem az jut eszedbe, hogy hu, mekkora izomkolosszus, szerintem teljesen atlagos emberi formaja van ruhaban. Amikor feladta a meccset Murray ellen es Andy atkarolta latszott mind a kettejuk "jatszo" karja egymassal szemben es Andy felkarja meg talan egy kicsit vastagabb is volt Rafaenal. Ezt csak azert mondom, mert ma Andynek mar minden baja volt, szoval, ha Rafa terde nem birja a terhelest, akkor lehet, hogy Andye sem fogja birni azt olyan jol. Remelem nem igy lesz, de azt a konkret csont- es izomfelepitest nem lehet olyan jol megitelni szerintem a tavolbol. Remelem amugy nem lesz semmi baja Murraynek, de ha Rafanal azt mondjuk, hogy ezt a rohangalast nem lehet birni, akkor ez szerintem ra is igaz kell, hogy legyen.

  • raffaforever válasza VivaRafa hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 19:48

nem tudom hányan teniszeznek itt-de aki teniszezettt már salakon illettve ezen a reabond acen az tudja mit jelent..nekem van szerencsém teniszezni ugyanilyen pályán mint a melbourni ,és bizony sokkal jobban igénybeveszi az izületeket mint a salak . elvileg ez egy egész más mozgást igényel mert nem tudsz ugy csuszni mint salakon.mondom elvileg mert nekem hihetetlen amit egy monfills djoko nadal csuszkál...hát rafa helyében én is hanyagolnám a keménypályás versenyeket de salakon is csak annyin induljon amit elbir a szervezete . a fő cél párizs legyen mindennél fontosabb lenne hogy ott ujra nyejen!!!!

  • dina49 válasza agimano hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 20:16

Nem, úgy általánosságban kérdeztem itt, azt hiszem Replica válaszolt. De szerinted a tavalyi év tükrében a Garros előtt el fog indul egymás után 3 salakos tornán, amelyek ráadásul közvetlen egymást követik! Fed is tervez, aztán néhányat le is mond, hozzáfűzném szerintem jól teszi! Nadal is ezt csinálhatná, és szerintem ezt is fogja! De ez részemről csak feltevés!

  • Replica válasza agimano hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 20:21

Murray is lesérúleht még, bár ne így legyen. Rafa sokkal előbb kedzte és több nagyobb meccse volt.

  • Prest
  • 2010.01.31. 20:24

Na üdv mindekinek! Most értem haza! A barátnőmmel együtt néztem a meccset és drukkoltam Fednek, és nagyon boldog vagyok, hogy megcsinálta a 16. GS-t! Nehéz erre szavakat írni!
Ja és köszönet Replicának és raffaforevernek a korrekt kommentekért, nagyon jól estek, és sztem nem csak nekem!
Már csak egy baj van! Vége az Australian Opennek!!! :((( MIkor lesz már a Garros? ^^

Mindenkinek nagyon szép estét!^^

Ja és Murray-t nagyon sajnáltam, megható volt ahogy elpityeredett a végén. Ott látszott csak, hogy milyen teherrel jött a pályára...:/

  • agimano válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 20:25

ahogy en ot ismerem, ha nem serult volna le, nem mondott volna le egyet sem es mindegyiken elindult volna. szerintem sem kellene neki elindulnia az osszesen, de o ilyen es van egy olyan gyanum, hogy mas is van a hatterben, nem teheti meg, vagy ugy erzi, hogy nem teheti meg, hogy ne induljon Spanyolorszagban, erre mar celzott is. Irt az AO alatt egy ujsagba blogot es valaszolt kerdesekre is es ott elmondta, hogy minden tornan indulni akar. Majd meglatjuk, hogy mit hoz a jovo.

  • dina49 válasza agimano hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 20:33

Hát én ezt értem, persze a helyébe én se hagynám ki a hazai versenyeket, de Monte-Carlo - Barcelona - Róma egyhuzamba három héten keresztül, aztán egy hét, szünet, majd Madrid, megint egy hét szünet és a Roland Garros, nem lesz ez egy kicsit sűrű? De hát majd tényleg meglátjuk! A helyébe kihagynám Barcelonát!

  • manna49
  • 2010.01.31. 20:45

Beszállok a buliba,kedves teniszrajongók ! Murray,Nadal,Djokovits,Del Potró,Davigyenkó fantasztikus játékosok ! Na de Roger,az igazán kiemelkedő klasszis!Imádom ! Sajnálom Rafát,mert nagyon fiatalon kezdte,és kizsákmányolták a testét és a szellemét is,amiben azért Ő is benne volt. Véleményem szerint már olyan sose lesz,mint volt. Roger 23 éves volt,amikor az elsőGS-t nyerte,és ez az igazi fejlődés útja,nem kell 17 évesen a csúcson lenni,mert 22 évesen ki is lehet "pukkdni".

  • dina49
  • 2010.01.31. 20:48

Ha valakit érdekel, itt van Nadal 2010-es versenynaptára:
http://www.vamosbrigade.com/cale...

  • copacabana
  • 2010.01.31. 20:49

Már dicsértem a remek tudósításokat, nagyon élevezetes volt, és irigyeltem Fuzzyt, hogy élőben láthatta ezt a tornát. A formaidőzítés nem mindenkinek sikerült, de azt se feledjük, hogy két héten keresztül nem lehet csúcsteniszt játszani. Federer fokozatosan lendült bele, és a legjobbkor remekelt. És közben a riválisok ki-kibuktak, ez az ő érdemeiből semmit nem von le. Nagyon jó kezekben az a csodás trófea. És most mi lesz velünk? Mikor lesz akövetkező nagy torna, vagy a Rolland Garrosig csak "vegetálunk"?

  • qazsew
  • 2010.01.31. 20:56

Én csak azt nem értem mi köze Murraynek a fűhöz ? Ha valaki elmagyarázná ugyan miért lenne Wibledonban nagyobb esélye ? A fiatal játékosok általában azt a tornát neyrik meg legritkábban. Föleg nem elsöre. Én a US Opent tippelem neki elsöre vagy ezt itt akár már jövőre.

  • dina49 válasza qazsew hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:01

Hát szerintem csak azért, mert brit. De szerintem pont ezért a legkevesebb az esélye rá, hogy valaha Wimbit nyer! Lehet, hogy a Wimbi olyan lesz neki, mint Fednek a Roland Garros!

  • Doctorpete válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:02

azt nem értem, miért mondták, h Rafa Dohában már kátszik, mert ugye az nincs is a programjában eszerint a link szerint.

Bár, ha Indian Wellsben kezd, akkor megint egyből jól belehúz. kíváncsi vagyok, h tényleg kipiheni-e, illetve h tényleg nem lesz nagyobb folyománya a sérülésének.

  • dina49
  • 2010.01.31. 21:02

De hát most sem volt rajta igazán teher, mégsem sikerült neki! Valaki írta a hozzászólásokba, hogy soha nem fog GS-t nyerni, lehet, hogy igaza lesz?!

  • marias.attila
  • 2010.01.31. 21:04

Federer nagyon okosan, jól játszva nyerte meg a döntőt, minden elismerést megérdemel. Murray sajnos nem tudta a Rafa elleni játékát hozni. Azzal lett volna keresnivalója, bár összességében a döntőben se játszott rosszul, csak nem jöttek az extrák. Egy képességei szerint teniszező Federer ellen viszont Andy legjobbja is lehet hogy kevés lenne.

  • qazsew
  • 2010.01.31. 21:05

Ne átkozzátok már meg a srácot. Mondjatok még egy játékost aki két döntöt játszott Fed ellen. És nézzétek meg mit ért el elöbb utóbb az aki erre képes volt.

  • Prest
  • 2010.01.31. 21:07

Most nézem újra a meccset playeren. Most láttam csak, hogy Fed megtapsolta Murray elütését az első szettben^^

  • Wheeler válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:08

Murray salakon a leggyengébb, előbb fog Wimbit nyerni, mint Garrost.

  • dina49 válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:08

Doha már volt, január 4.-én kezdődött! Dubai lesz, de az sincs a versenynaptárában, de hivatalos weboldalon sem szerepel a játékosok listájában! Rotterdam egy hét múlva lesz, szerintem azt dobja! Bár olvastam valahol, hogy már ott is indul!
Szerintem ha a Garros előtt nem dobja legalább Barcelonát, akkor akár gond is lehet a Garroson!

  • Doctorpete válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:09

meg bizony, az nekem is feltűnt.
de nem nagyon emelte ki senki

  • Prest válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:09

Doha rajta van...de azt már lejátszották :) Davy nyert a döntőben ^^

  • Viktor61 válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:12

Az olyan is volt:)

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 21:12

Nem sűrűn csinált ilyet...

  • Perla válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:13

Doha már volt

  • Prest válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:13

Bizony :)

  • Wheeler válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:15

Nem voltam benne biztos, hogy tapsol, vagy az ütőt cseszteti valamiért, de egyébként nekem is feltűnt.

  • orsóswinettou válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:15

Érdekes. Ha ez a pálya nem lassú, akkor milyen? Valójában Rebound Ace típusú,keménypályás versenynek van hírdetve, de az US OPEN pályájánál lassúbb, mert az a borítás DecoTurf, ami sokkal gyorsabb. Sokan panaszkodtak is a játékosok közül is a borításra, nem én találtam ki. De ha már ennyire "értünk " hozzá, mindenki tudja, hogy Murray kontrajátékos, ebből fakadóan nem első szándékkal akar pontot csinálni. Nadal pedig leginkább a pörgetett ütéseinek és elképesztő lábmunkájának köszönheti az eredményeit. Megjegyezném, nem biztos, hogy sokáig, mert az a térd már odavan. Ezt a terhelést nem fogja bírni. Már Puskás Öcsi megmondta, nem kell fociban futni, hanem a labdát kell pontosan odarúgni, ahova kell. A teniszben is így van. Szerintem Fed egy verseny alatt nem fut annyit, mint páran az egész verseny alatt. Csak ez nem atlétika, hanem egy másik sport. A pötyögést szerintem majdnem mindenki értette a jelenlevők közül. Attól függ természetesen, hogy kihez képest. Pl. Cilic, Del Potró, Davigyenkó, Söderling, vagy Djokovic - hoz képest. Ők pontot akarnak csinálni, nem a másik hibájából élni, ennyi.

  • Viktor61 válasza qazsew hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:16

Tavaly nyerte az előtornát a Queen's-ben.

  • Viktor61 válasza Wheeler hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:18

Tapsolt:)

  • Doctorpete válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:19

Dubaira gondoltam, bocsánat

  • Prest válasza Wheeler hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:20

Taps volt^^

  • Viktor61
  • 2010.01.31. 21:22

Ja...Gratula Icreatornak a tippverseny győztesének 2.JMDP,Ellasar 3.Agimano:)

  • dina49 válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:25

És mit kap a győztes?

  • qazsew válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:26

Jó na, de az nem ugyanaz, pontban meg energiában átszámolva is mondjuk Wimbi nyolc között lenni is többet ér.

  • Wheeler válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:26

Hamar elkapták a képet, de akkor tényleg taps volt.
örülök neki, ritka jelenség ezen a szinten.

  • Viktor61 válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:29

Troy tervezte pólot:)

  • Viktor61 válasza qazsew hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:30

ja,250-s torna.

  • Turin válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:32

Ilyenkor nem érzel némi késztetést arra, hogy jó lenne szép csnedben elsomfordálni?
Komolyan, tömény pszichopátia, amit művelsz. És ezt kicsit ijedten mondom, nem hittem volna, hogy ilyen gyakori jelenség.

  • gela65z válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:39

Te kis béna.
vedd már észre, hogy ő vissza ült a trónra.
Ma is remekül játszott.
Nem egészen egy év alatt összeszedte magát.
A te embered a 4. a világranglistán és úgy gürcöl a pályán, hogy sorozatban lesérül. Ennek nem örülök, de az élőn kívül végignéztem videón mégegyszer a döntőt.
Federer remekül játszott, ki sem tudott bontakozni Murray. Csak káromkodott.
Már mindenki tudja ki a legjobb a világon.

Az aki minden ellenfelének visszaadja a verést.

Csak ő a megbízható.

  • gela65z
  • 2010.01.31. 21:43

Raffaforever! (ja mellékesen -Örökké negyedik)

Ha olyan öntelt lenne, meg egyéb mint ahogy mondod, akkor úgy elszállna egy győzelem után mint Potro.

Ha Djokovicsot Tsonga ki tudta verni az nem a federer szerencséje, hanem annak bizonyítéka hogy djokovics sem képes folyamatosan jól szerepelni.

Amúgy még alig egy hónapja ujjongtatok mikor davidenko kiverte. Most meg leverte mint a vak a poharat te meg szerencsézel.

Szánalmas

  • Turin válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:46

TOvábbolvastam... ez tényleg korrekt! Bárcsak igaz lenne! :D De a remény hal meg utoljára.

  • rebootov válasza JMDP hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:51

Nem okozott Murray csalódást??? Mondd csak te milyen mérkőzést is néztél tulajdonképpen??:-))

  • Prest válasza Turin hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:56

Hagyjad...úgyis mindenki tudja, hogy a ranglista pontok open era rekordját is Fed tartja.^^

  • rebootov válasza gela65z hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 21:56

Foglaljuk össze mi történt a 2010 -es AO-n a ffi tornán.

1. Fedex összességében jól játszva behúzta a 16. ik GS-t
2. Rafa karrierje véget ért
3. Delpo, Djoki, és Murray pedig bebizonyította hogy one Grand Slam wonder mindegyik, és egész egyszerűen nem tudnak élni a lehetőségekkel. ( Murray még csak nem is one )
4. A ffi tenisz az unalmasság hihetetlen mélységébe fog zuhanni, hisz nem lesz Fedex-nek méltó ellenfele, mert ezek után akik eddig verték is félni fognak tőle.

  • Prest
  • 2010.01.31. 21:57

Na ne kezdjétek már ezt a hangnemet! :/

  • rebootov válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:00

Tényleg nem látjátok át, hogy Rafának vége?? Nem fog az sehol sem többet indulni, vagy ha indul is 1-2 körös lesz, mert nem bírja a szervezete. Jönnie kéne egy új, fiatal, nem félős srácnak, aki oda mer állni Fedó elé és nincs tele a gatyája. Na akkor lesz megint ffi tenisz...

  • rebootov válasza qazsew hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:04

Nem átkozza senki, de olyan kevés volt mint bazilikában a Lenin kép. Így ne is nyerjen soha GS-t. Akkor inkább nyerje a " nagyképű ".

  • agimano válasza Viktor61 hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:06

hogy lehetek a harmadik? ez biztos? nem negyedik vagyok?

  • Prest válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:07

Látom értesz a teniszhez...grat! Erre a hülyeségre nem is lehet mit írni...

  • gela65z válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:08

ok

Amiket írtam az nyílvánvalóan elfogult.

De tavaly nyáron (2009), vissza kellene keresni mikor hasonlóan magasszinten vitatkoztunk, akkor valami ilyesmit írtam.

Ha vissza is tér Nadal nehéz dolga lesz, mert 5-6 fiatal éhesen várja, hogy a babérokat letépkedjék a fejekről.

Le is tépték, de ami tény az tény.

Utána ősszel beszéltünk Murray-ről, akkor azt írtam, hogy jó, de idegből játszik és ez a vesztét okozza.

Ma (kétszeri végignézés után is) látszott, hogy pár győzelmen felbuzdulva le akarta ütni a pályáról federert. Amikor nem jött össze akkor meg csak úgy szórta a "fack"-t

Szóval a férfi tenisz nagyon élvezetes, de most váratlanul, a szintén elfogult nadal szurkolók bánatára fordult az élet.

Hányszor olvastam itt, hogy vége federernek, meg csak szervál.

Vitatkoztunk, hogy sampras is jól szervált, tehát ez hozzátartozik a teniszhez.

Na akkor bocsi a vad dolgokért.

  • Prézli válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:08

Máskor hatékonyabb jelszót találj ki, amit nem törnek fel egykönnyen!

  • rebootov válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:10

Azért csak próbálj meg valamit írni, mert így kénytelen vagyok azt hinni hogy azért nem tudsz rá írni semmit mert igaznak véled Te is. A teniszhez is értek valanicskét. Gyere és érvelj ha nem értessz egyet. Már ha tudsz olyat...

  • Prézli válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:10

Ja. Minden lúzer ezt mondja: "25 GS győzelemre voltam hivatott, de akkor jött az a sérülés..."

  • gela65z
  • 2010.01.31. 22:10

Ja még egy érdekesség

A szőlő még mindig savanyú

  • qazsew
  • 2010.01.31. 22:10

Nem is így fog nefélj. Azért lásd be egy GS finálé terhét. Annak aki ugy áll oda, hogy nem tudja hogy képes-e rá, már éppen elég nehéz. Ha ráadásul meg még Fed áll odaát és nem is a legrosszabbik játékával akkor meg ez lesz belöle. Ugyanakkor tartom, hogy mégegyszer keménypályán amikor odaér a végére akkor az fog szenvedni jobban aki a másik oldalon áll. Még ha Fed is lesz az.

  • qazsew válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:11

Az elöbbi neked ment csak nem címeztem rendesen meg, bocsi.

  • rebootov válasza Prézli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:11

Feltörted neki? Hisz az bűncselekméy...

  • agimano válasza agimano hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:14

basszus, en amikor neztem a Federer meccs elott, hogy hanyadik avgyok, eggyel korabbi eredmenyt neztem es ugy lattam, hogy mar nem johetek fel a negyedik helyrol, bar a harmadikrol sem johettem volna fel, de ha poenbol nem teszek egyszer Djokovic ellen es ma is Federerre teszek 3ban, ahogy a baratommal beszeltuk itthon, akkor elso lehettem volna:)))

  • Prézli válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:17

Ennyi szabadidőm azért nincs :)

  • rebootov válasza qazsew hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:17

Murray GS-döntőben soha nem fogja elverni Fedexet. Erre 1 millió ft-ot mernék tenni. Egyszerűen mentálisan kevés. Ahhoz hogy ténylegesen elverd az ellenfeled ahhoz előbb fejben kell elverni még a meccs előtt. Murray erre nem lesz képes ( hacsak Fedex nem sérül le ) 100 ezret arra is tennék, hogy GS meccsen sem fogja elverni ebben az életben...

  • rebootov válasza gela65z hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:19

Az érett szőlő édes gyümölcs... Az éretlen az savanyú...

  • JMDP válasza gela65z hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:19

Na ezt sem hallottam még, hogy Delpo öntelt és elszállt magától. Figyelj már egy kicsit, hogy miket írsz! Szurkolj a neked kedves játékosnak, de ne fikázz másokat, attól a kedvenced nem lesz nagyobb:(

  • rebootov
  • 2010.01.31. 22:22

Rafában megvolt ez a mentális képesség, Murray-ben nem. Ezért kerül ma többször szóba Rafa mint Andy. Egyszerűen a játéka kevés volt hozzá hogy beszéljünk róla...

  • JMDP válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:23

Delpo, Djokovic, Murray még bizonyíthat, hiszen még fiatalok és nem kergeti őket a tatár:)

  • rebootov válasza JMDP hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:25

Delpo jó arc, talán Ő az egyetlen aki a jövőben megszoríthatja Fedexet. A tavalyi US döntő áttört benne egy mentális gátat. 2-en voltak a mezőnyben, de Rafa már nincs...:(

  • JMDP válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:27

Szerintem nem okozott csalódást, Fed jobb volt nála és mint tudjuk csak egy győztes lehet:)

  • Prest válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:31

Ha értenél a teniszhez, akkor tudnád, hogy egy torna alapján egész évre sőt egész karrierekre vonatkozóan jóslásokat írni a legnagyobb marhaság a világon már bocs. Szal teljesen alaptalan minden amit írsz. Főleg a 3. és 4. megjegyzés, egyértelmű, hogy Delpó és Murray uralni fogják a mezőnyt nemsokára.

  • JMDP
  • 2010.01.31. 22:32

iCreatornak gratulálok, legközelebb újra megmérkőzünk!:)

  • gela65z válasza JMDP hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:38

Te figyelj oda mit írnak, Én leírtam te figyelj oda rá.

Te is tudod, hogy egy kicsit lelazult. Nevezzük így.

Jópár meccset végig koncentrál, utána meg olyanokat játszik.

én szeretem a játékát és már nem egy alkalommal bosszankodtam azon, hogy neki szurkoltam, de hiába.

Az Usopen-en nem is szomorkodtam, hisz birom potro játékát, de most dühített, ahogy azóta megint szinte semmi.

Én csak azt a psizkos nagy nadalozást utálom, pedig ő maga egy jó játékos.

Meg főleg az röhejes, hogy miattuk játszhat bárki bárhogy...

Közben pedig huzogatja a hátsójából a gatyáját.

Na száznak is egy a vége.

Potro teljesítménye még nem nevezhető kiegyensúlyozottnak.

  • rebootov válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:41

Legfeljebb Delpo... Jósolni meg abból lehet, hogy mindnek tele a nadrágja ha GS-en meglátja a svájcit. Láttad Murray gyámoltalan ütáseit nem?? És pénteken Tsongáét is nem??

  • Replica válasza Prézli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:42

Te miről is beszélsz, elárulod?

  • Prest válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:51

Haha jó poén már bocs. Bezzeg tavaly mi volt. Ja várjunk csak tudom már! AO után jósolgatások... na azok is nagyon bejöttek. Ennyit erről...

  • Prézli válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:52

"Elnézést kérek a Fed szurkolóktól, nem akartam elrontani az örömötöket. Nagyon biosszús vagyok Rafa sikertelensége miatt és ezt rajtatok töltöttem ki. Fed megérdemelten nyert, mert ő volt a jobb." -Csak azt ne mondd, hogy ezt te írtad :)

  • Replica válasza Prézli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:53

Ki más?:)

  • Prézli válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:54

Am ezt a képet a Rambo 2 borítójáról másoltad?

  • Prézli válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:55

Na neee, én kérek elnézést :)

  • JMDP válasza gela65z hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 22:58

Így egészen más és nem is ugyanaz, mint amit előtte írtál! Magam is hasonlóan gondolom és egyetértek.

  • Replica válasza Prézli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:00

Milyen képet?

  • Elessar válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:02

Annyi ostobaságot írtál most össze, hogy az nem is igaz!
Rafa karrierje már miért érne véget???
Djoker,Murray, DelPo mind a 20 éveik elején járnak, tehetségük megkérdőjelezhetetlen, játékuk mind GS győzelemre született, Fed pedig egyre inkább kifelé megy.
Már miért lenne unalmas a ffi tenisz??? Az elmúlt 1,5 év alatt akkorát fejlődött és erősödött a mezőny(a fiatalok egyre inkább beérnek), hogy Fed már nem fog tudni úgy uralkodni, mint 2008 előtt, ebben biztos vok.

  • Prest válasza Prézli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:03

Most minek kell cseszegetni...sztem állítsd le magad.

  • gela65z válasza JMDP hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:06

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy röviden akartam írni így a lényeg kimaradt.

Mondom mégha el is kapja federert, akkor is szurkolok neki,

Képzeld valamikor, mikor federer a csúcson trónolt úgy utáltam,mert nagyon lazán szarrá verte a világot.

De egyszercsak elkezdett kikapni, bosszankodni, ember lett, aki még így is nagyon jól teniszezik.

Ezért kezdtem vitába mindenkivel, aki a játékát kritizálja.

Elöször szurkoltam djokovicsnak, de beszólt, hogy a legjobb és csak a szája járt, szurkoltam murraynek már akkor mikor folyamatosan káromkodott, csapkodott.

Nagyon lendületesen játszott, de hát ő sem hibátlan.

Akkor jött potro. és sajnos jó néhányszor csak szorítottam az öklöm, hogy na most.

Ennyi.

  • mizu
  • 2010.01.31. 23:06

Na megmondom, miért nyert! Azért, mert nem néztem:)

Az elmúlt AO-t néztem: bukta. A RG-t nem: nyerte. Wimbledon-t se: szintén. USOpen élőben: bukó.
Na itt már egyetlen meccsét se láttam: az egyik legsimább GS-e volt.
Idén megjött a "15"-ös sapó, nekem már ő a legnagyobb, lehet másnak is szurkolni, de már nem érdemes:)
Sportot váltottam. Egy sokkal lassabb, kevésbé pörgősebb, az idegeket kevésbé terhelő sportágat találtam, ahol végre magyaroknak is lehet testközelből szurkolni: a JÉGKORONGot:)))

  • Prézli válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:12

Azt várom, hogy az ifjontik közül mikor fogja már valaki a másik kezével teljesen elengedni az ütőt.
Prest már leálltam :) Kicsit skizó vagyok, ha esetleg összeegyeztethetetlen az egyik hozzászóllásom a másikkal.

  • JMDP válasza gela65z hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:17

Végül is, akkor most kinek szurkolsz? Ha nem a csúcson lévő Fednek akkor az onnan lekerülőnek? A többieknek akik kikapnak olykor? Írj úgy, hogy értsem is?:)

  • Prest válasza Prézli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:20

Semmi gond, a lényeg a peace :)) Szép estét!

  • rebootov válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:26

Látszik hogy testközelből semmi közöd nem volt az élsporthoz. Akin egyszer elkezdődik ez az "egyre többször sérülök le "játék annak vége. Félni fog minden mozdulattól, úgy pedig nem lehet játszani. Murray?? Ugyan már, ilyen játékkal soha nem fog nyerni. Djokiból is hiányzik valami . Esetleg Delpo...

  • rebootov válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:28

Én nem jósoltam tavaly semmit...

  • Elessar válasza Prézli hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:28

Del Potro elengedte már USO-n, gyakorlatilag lecsapta Rogert, Djokovic is behúzott már egy GS-t. Cilic GS-ről GS-re fejlődik, legközelebb lehet már döntőzik.
Sztem már RG-n lesz meglepi, DelPo személyében

  • Elessar válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:32

Tudom mire gondolsz. DE te azt írtad,hogy Rafa pályafutása véget ért, ami nonszensz. Az valószínű, hogy nem fog tudni már hosszútávon nagy színvonalat tartani, de nem hiszem ,hogy ne tudna még 4-5 GSt behúzni simán
Murray pedig fog GS-t nyerni, ebben biztos vok
Cilic is itt van, mint potenciális jelölt, azért nem rossz ez a mezőny!

  • rebootov válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:34

Az RG-t a nagyarcú svájci csokizabáló fogja nyerni szettveszteség nélkül. A döntőben Djoker-t veri meg 3 sima szettben. Nadal nem indul az RG-n. Monte Carloban indul egyedül , ott a 2. körben kiejtik, utána bejelenti a visszavonulását. Wimbit Rozsé nyeri, a döntőben Murray egy szettet elvesz majd tőle. Az USO-t szintén, ott visszavág Delpo-nak a 2009-es fiaskóért a döntőben. Nagyjából ennyi ( a cigányasszony szerint :-))

  • Prest válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:36

:)))) Poénnak jó volt^^, bár tán még annak sem.

  • qazsew válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:37

Állom!

  • rebootov válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:37

Murray akkor fog GS-t nyerni, ha azon a GS -en Roger már nem indul, vagy épp nem indul... Cilic nagyon rapszódikus, fejlődik de Őbenne nincs még GS- döntő sem mostanában. A mezőny Rozséból áll majd a GS-eken. A többiek asszisztálnak majd a nagy Slamhez.

  • rebootov válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:39

Majd neglátod , ne felejtsd el mit írtam. USO-után olvasd vissza:-)

  • rebootov válasza qazsew hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:40

Csak álom... nem ÁLLOM meg szó nélkül ne haragudj:-))

  • qazsew válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:42

Nem azt hanem a fogadást te ripacs:)

  • rebootov válasza qazsew hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:43

Igen?? Mennyit szánnál rá?

  • mizu
  • 2010.01.31. 23:43

Take it easy, bradas!

Nemrég még én is képes voltam ilyen szánalmasan indulatosan irogatni némely játékosról (konkrétan Nadal:)), de rájöttem, hogy minek. A szép tenisz élvezete a lényeg, és annak elismerése, hogy ezt nem feltétlenül kedvencünk játsza...
Ez a szájkarate nem igazán visz közelebb ehhez, szóval csak lazán.

Ezennel elkezdtem szurkolni Roddicknak:))

Tschüss.

  • qazsew válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:44

S mondom nem ilyen játékkal, de kituggya... majd jelentkezz a pénzzel. De ha lerugod nekem Rozsét vagy Andyt hogy nekeljen perkálni akkor ugrott az egész.

  • rebootov válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:46

Azt a fogadást, hogy Mörri nem veri meg soha GS-n Rozsét azt 100 ezerért. Azt pedig hogy GS-döntőben nem veri meg azt 1 millióért ajánlom. Természetesen a sérülés nem számít.

  • qazsew válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:46

Mondom állom a tiedet. Néz meg te, már nem emlékszel. Akkor mi lesz utánna ha nyertem:(

  • rebootov válasza qazsew hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:49

:-)) Egyikünk sem avatkozhat közbe, sérülés nem számít, és ügyvédi letétre gondoltam. Természetesen a Te részeddel meg az enyém együtt. A nyertes viszi az egészet. A fogadás Fedó visszavonulásáig tart . Persze ha a számomra kedvezőtlen esemény ez előtt bekövetkezne akkor Tiéd a Bank. Ha Rozsé visszavonulásáig a számomra kedvezőtlen esemény nem következik be akkor az enyém!

  • Prest válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:51

Okok, akkor majd jót röhögünk rajta...sőt már a RG után visszaolvasom, mert már akkor is poénos lesz ez a beszólás :))))

  • qazsew válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:54

Jól hangzik. Őszintén most csóré vagyok. De ha összekaptam a pénzt megcsinájjuk!!! Addig remélem téleg nem jön neki össsze.

  • qazsew válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.01.31. 23:56

De ha van más ötlet nyitott vagyok, mim kéred ? (lelkemet kivéve:)

  • Elessar válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 00:02

Akkor ezt a hsz-t most elrakom és felhozom RG után :)

  • baga válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 06:10

Én nem azért érzem fordulónak Madridot, mert megverte Nadalt , hanem mert akkor vettem észre, hogy MÁST játszik. A játékának a fókusza lett más, szerintem. Sok teniszező mondja, hogy akkor lehet jó esélye a nyerésre , ha tudja a maga játékát játszani a meccsen, és ez így is van. Roger szerintem inkább arra fókuszál, hogy megakadályozza a másikat a jó játékban .Nekem úgy tűnik,, hogy erősebben koncentrál az ellenfél játékára, és ezt először Madridban vettem észre. Azóta a régi nagy ellenfelek közül fontos helyzetekben megverte Djokot, Mörrit, Rodickot, Davyt .

  • baga válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 06:29

Ez a mostani AO csak megherősített abban, hogy másként játszik. Valahogy senki nem tudta azt a szintet hozni ellne amire valójában képes, és nem azért mert úgy pörgött, mint a 2004-2008 között. Sokszor inkább unalmasnak tűnik a játéka, nincsen rengeteg extra klasszis ütés ( azért akad néhány :) ),de nagyon változatos módon játszik és az az ember érzéése, hogy valahogy "meglepődnek" az ellenfelek.

  • troy válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 06:58

Na Madrid, sokadjára szerintem.
Abban biztosan van igazság, hogy Roger másként játszott, de.
Először is nézzük a végeredményt. Hát nem egy lemosás.
Másodszor Rafa sajnos az elődöntőben mindent egy lapra tett fel, és az volt csupán a célja, hog Djokonak megmutassa, "akkor sem tudsz salakon megverni, ha 2 ütővel játszol". /Lásd a római döntőt, ahol Djoko alázta egy szett erejéig Rafát/. Rafa egyszerűen nem tartotta taktikailag fontosnak a döntőt, nem figyelt Fedre, annyit akart, hogy ne 6 1, 6 2 legyen a hazai közönség előtt ugye.
Azon nem vitázom, hogy ebből Rog erőt merített, de nem hiszem, hogy ez hozta volna ki a gödörből, ez lett volna az a nagy fordulópont, ez nálam nem illene bele a világ valaha volt legjobb teniszezője képbe. Ő akkor már rajta volt az úton.

  • agimano válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 07:29

:)

  • rebootov válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 08:32

Meglepődnek???? De min? Akkor azt kell mondanom hogy pályát kéne módosítani. Pl : Portás, biztonsági őr, festő, számadó juhász stb. Itt viszonylag kevés ilyen eset fordul elő. 100-szor elmondtam már, de sztem igaz: Mindegyiknél érzem hogy tele a gatya , tegnap Murray-nél is korábban Tsonga, és Davídenkonál is. Így ne is álljon ki az ember, nem meglepődni kell hanem küzdeni. Ez az amit csak Rafa tudott. Kár hogy vége a karrierjének akármilyen versenynaptárral jönnek itt elő egyesek. Az lehet hogy még egy-két tornán elindul, de az első-második körös vereségek után lelép ( ha van esze ). A szervezetét a maximális mértékben kihasználta az eredményes évek alatt. Rafa sajnos ennyi volt . ( Bár ne így lenne, mert nekem az egyik legnagyobb kedvencem volt )

  • baga válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 08:33

Azért lovagolok ezen a Madrid ügyön, mert valahogy úgy érzem nem érthető, amit írok. Mégegyszer : én nem azért tartom fordulónak Madridot, mert ott Fed megverte Nadalt. Hanem azért, mert ott látszott először, hogy MÁST játszik , mint addig. ( Legalábbis nekem így tűnt. )

  • baga válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 08:46

Még valamit, szeretnék megjegyezni. Hidd el, hogy nekem is van annyi eszem, hogy tudjam, nem egy meccstől függ a változás, mint egy csodától.Én egyszerűen Federer játékának változása következményeként értékeltem az akkori győzelmét. A tanító nénis , kioktatós stílusod néha bántó. De azért nincs harag. :)

  • troy válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 08:56

Ok. A komment nem csak neked ment, hanem másoknak is, akik az elmúlt félévben Mardriddal kapcsban mindenféle marhaságot összeírtak. Ebben valóban összemosódnak a dolgok, nem emlékszem minden egyes komment szerzőjére.
Azért arra kíváncsi vagyok, mit játszott volna Rafa (mit ENGEDETT volna Rafa játszani Fednek) ha nem hullafáradtan jön és nem érdektelen neki a meccs eredménye.
Ne haragudj, nem akartam kioktató lenni, csak amikor már 500-adjára kell leírni ugyanazt, néha elfogy az úrinő mivolt. Örülök, hogy ennek ellenére nincs harag :)

  • Prest válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 09:03

Figyelj már én értem mit ír baga. Nem a meccsről van szó!!!!!!!!!!!! Hanem szerinte ott változott Fed játéka szerinte. írhatna akár május mittudoménhanyadikát. Csak éppen véletelen ez pont Madridra esik. Érted?^^

  • baga válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 09:07

A te logikád szerint Potro nem győzhette volna le az UO-n Federert, hisz neki is "tele kellett volna legyen a gatyája. "
Én nem hiszek ebben a mindenki fél Fedtől csak Nadal nem legendában. Persze, hogy izgulnak, idegesek, ahogy Federer és Nadal is az fontos meccsek előtt. Szeinted miért kapott ki Nadal a két első szetben olyan könnyen Möritől ? Szabályosan zavart lett attól , hogy nem megy neki a játék. Abban, hogy feladta ennek is szerepe volt, nemcsak a sérülésének.

  • baga válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 09:11

Köszönöm, pontosan így értem. Akkor volt a meccs, és kész.

  • erisen
  • 2010.02.01. 09:16

MADRID:
Miért is tehet róla Federer hogy Nadal fáradt volt?
Szégyelje magát, alávaló gazember,képes volt a szegény kis fáradt Nadalt legyőzni.
Nadalnak megvolt a lehetősége 1,5 óra alatt legyőzni Djokovicot. Nem tette.
Fedónak tök mindegy ki az ellenfél. Ő győzni akar. Ennyi. Ha meg Nadal oly annyira fáradt volt,miért állt ki? Miért nem adta fel?
Ne haragudjatok,ez azért már nonszensz amit mondtok. Nadalt NEM ÉRDEKLI A HAZAI SALAKPÁLYÁS DÖNTŐ FEDERER ELLEN????
Bocsánat de ez még Fed szurkolóként is kikérem magamnak.
Federer meg letojta a 2009-es bázeli döntőt azért kapott ki? Vagy mi?
Hülyeség. El kell fogadni hogy jobb volt Fed Nadalnál Madridban,legyőzte. Mint ahogy Bázelben jobb volt Djoko Fednél. Az meg végképp nem értem hogy MIT ENGEDETT VOLNA NEKI NADAL!!!
Ezt megint nem tudom hova tenni. Miért nem lehet egy ember sikereit elismerni...és miért egy másik ember sikerein keresztül kell ezeket értékelni??
:((
Most akkor a mostani 16.GS-ét Nadal engedte Federernek?
Lehet hogy Fedo le is adta az öltözőben,mondván meg sem érdemli...:(
Hogy sorsfordító volt-e a meccs azon már lehet érdemben vitatkozni.
Szerintem nem. Pont jókor jött,de nem hiszem. 1meccsből ekkora változások nem lesznek. Elkezdett mást játszani Nadal ellen és működött. De ennyi. Sem az RG-t,sem a Wimbit nem ezért nyerte meg. Szerintem.

  • baga válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 09:20

Én tényleg nagyra értékelem, hogy a hozzászólásaiddal sokszor tul. képpen életben tartod a blogot, mert mindig olvasom, csak sokszor lusta vagyok hozzászólni. Ha mindenki így csinálná, biztos kevésbé lenne érdekes. ( Mellesleg ezér bocsátom meg Replica "hülyeségeit " is )

  • baga válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 09:31

Én is tisztában vagyok avval, hogy nem egy meccstől jön a változás.De valahol "elkezd " látszani. Az a véleményem, hogy Fed azért lett ennyire eredményes az AO-n, mert a játékának a fókusza változott, nem a saját játékát akarja játszani minden képen , hanem az ellenfelet megakadályozni abban, hogy a legjobbját nyújtsa. Ennek a játéknak a kezdetét láttam Madridban, de Isten bizony, többször nem írok erről. :)

  • fuzzydunlop válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 09:33

kapd össze magad.

  • fuzzydunlop válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 09:41

Madridban magaslati levegőn, a létező leggyorsabb salakon egy halál féradt és sérült Nadalt vert meg. Rafa jobb salakon ez ezerszer bebizonyosodott. fordulat annyiban állt be, hogy Fed elhitte: van keresnivalója az RG-én és miután Rafa ott kiesett tudta, hogy nyerhet.

  • katma
  • 2010.02.01. 09:43

Sziasztok!
Én tegnap nem nagyon akartam kommentálni az eseményeket mert kellett egy kis idő hogy megpróbáljam az idegeskedés után feldolgozni az eseményeket! Tegnap feleslegesen belementem egy vitába amikor ugyan ugy ledegralálták Sumit , mint Fedet szokták hogy csak beleült egy szuper autóba és ennyi a történet! Vagy épp Fed azért győz mert elkerülte Nadalt, vagy könnyű a sorsolása stb stb Nekem az a véleményem hogy egy sportágban ha valaki ennyire domináns ugymond unalmassá teszi a versenyeket az nem az ő hibája hanem a többieké akik nem tudnak hozzá felnőni! Az AO nekem bizonyos értelemben csalódás sokatokkal ellentétben nem hozta nekem a várt nagy csatákat! Megalázó volt a többiek részére ahogy Fed győzött ezen a tornán! Nekem egy szettet veszített mert amit Davy ellen az első szettben művelt az minden volt csak játék nem , attól függetlenül hogy mire hivatkozott! Nagy Fed rajongó vagyok de azért azt láttam ,hogy a megszokottaktól eltérően rettenetesen idegesen játszott! Úgy kikérni a sólyomszemet ahogy kétszer a vezetőbíróra ráüvöltött, ahogy a közeli képen ránézett Murryra az nem a megszokott Fed volt! Ilyen idegállapotban ha öttszettesre kényszerítik lehet, hogy veszít! Cilic volt nekem az AO embere, mert Murry ellen ha nem fárad el szerintem bejut a döntőbe. Az első szettben ahogy leütötte Murryt ez várható a jövőben is hogy Murry ezekkel a nagy ütőkkel szemben nem fog tudni mit kezdeni! Nagyon vártam volna egy Potro Fed meccset hogy US Open után mit játszik Fed vele szemben , de nem Fed miatt nem jött létre a meccs! Maradok továbbra is Fed szurkoló és a többiek jó játékáért is szorítok hogy még izgalmasabb legyen minden GS!

  • troy válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 09:48

Hát ez totális hülyeség, semmi ilyemit nem mondtam, vagy sugalltam.

Csak annyit, hogy Rafa azon a meccsen nem vette fel a kesztyűt, nem "válaszolt" Fed "más játékára".

Az, hogy ott már Nadal fáradt volt, Nadal a hibás, le is írtam. vagy százszor, ha nem ezerszer. utólag ő is elismerte.

És azt is leírtam, hogy Fed akkor már rajta volt az úton, és lehet, hogy akkor is veri rafát, ha rafa mindent kitesz a pályára.
Abban, hogy rafa rosszul osztotta az erejét, egyedül rafa a hibás, soha nem is mondtam ez ellenkezőjét.
Annyit írtam mindössze, hogy Rafa ott nem akart mindenáron győzni.

  • erisen válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 09:59

Nem biztos. Egy taktika működhet egy napon,egy adott meccsen. Az ellenfél sem egy statikus robot. Ő ugyanúgy változtatja a taktikát. Akkor épp Fedo taktikája jó volt,frissebb volt,stb. De ugyanez a taktika nem biztos hogy a vb-n (ha összetalálkoztak volna) működött volna.
AO-n melyik meccsre gondolsz,ahol nem a saját játékát nyomta hanem alkalmazkodott az ellenfélhez? Én max a Davy meccset tudnám mondani.

  • erisen válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 10:06

"Madridban magaslati levegőn, a létező leggyorsabb salakon egy halál féradt és sérült Nadalt vert meg. Rafa jobb salakon ez ezerszer bebizonyosodott. fordulat annyiban állt be, hogy Fed elhitte: van keresnivalója az RG-én és miután Rafa ott kiesett tudta, hogy nyerhet."

Igen,tudom hogy az egy trükkös salakos pálya volt. És gyors volt a játék,nem szokásos salakos torna volt. De nyert. Kész.
Kb. szerintem is ennyi jelentősége van. Elhitte. De semmi több.

  • matroid
  • 2010.02.01. 10:07

na ebbol a GS-bol kimaradtam, de nehany megjegyzes.

1. en ereztem, hogy murray-nek nem tesz jot 3 nap nap pihi. ilyenkor az ember elkezd agyalni, toprengeni, stb. - pedig murray lenduletben volt addig.
2. ettol fuggetlenul fedet nem nagyon verhette meg - egyszeruen azert, mert hosszu ido utan ujra a regi fedet lattuk. sokat elarul a formajarol, hogy a gyoztes pontja utan szinte egykedvuen unnepelte magat (emlekezzetek a 2008 us open osszecsuklasra). egyszeruen erezte hogy nem lehet megverni.
3. sokat irtatok arrol a "kezelhuzasrol" a roviditesben. megneztem, es szerintem nem volt az akkora ziccer - lehet hogy el se erte volna. annyira nem tunt idegesnek.
4. nem vagyok benne biztos, hogy murray nyer meg GS-t. ugy erzem a brit atok rajta is fog.
5. nadal hivoknek irom - hogy helyukben komolyan aggodnek. itt mar nem arrol van szo, hogy egy kicsit eltunt, de ha visszajon akkor mindenkit eltipor. dohaban nagyon jo volt, de nem sikerulot nyernie, az AO-n nagyon jo volt, es eselye sem volt murray ellen. most en latok arra eselyt, hogy rafa ujra kiemelkedjen a mezonybol.
+1 fed hivok is aggodjanak: pont egy eve nadal ugyanigy allt (3GS cim , egyedul az US open hianyzott), rengeteg ponttal vezetett a tobbiek elott. es fel ev alatt minden megvaltozott.

  • baga válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 10:18

Szerintem Mörri ellen is. Milyen hosszú labdamenetekbe belement ! Sokkal várhatóbb lett volna, hogy pikk-pakk megpróbálja lerendezni a labdameneteket, pont azért, mert Mörri úgyis mindent visszaüt.Én nem állítottam, hogy u.azt a taktikát alkalmazza,mindenkire sőt !Gondolj vissza a Rodick elleni Wimbi döntőre. Azóta sem szervált úgy, meg talán azelőtt se.
Ez a fajta, inkább az ellenfélre fókuszáló játék biztos, hogy sokkal nagyobb koncentrációt kíván, mert piszokul kell figyelni.Nem úgy zúz már, int 2004-2008 között, sokan mondják, hogy rosszabbul játszik, de nekem inkább úgy tűnik, hogy másként, de edig legalább olyan eredményesen.

  • fuzzydunlop válasza katma hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 10:19

mindig így kéri ki. nem Murrayre nézett, illetve nem úgy ahogy gondolod. nem volt senki számára megalázó, és évek óta nem játszott ilyen nyugodtan. a többi stimmel:)

  • erisen válasza matroid hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 10:21

"2. ettol fuggetlenul fedet nem nagyon verhette meg - egyszeruen azert, mert hosszu ido utan ujra a regi fedet lattuk. sokat elarul a formajarol, hogy a gyoztes pontja utan szinte egykedvuen unnepelte magat (emlekezzetek a 2008 us open osszecsuklasra). egyszeruen erezte hogy nem lehet megverni."

Én nem érzem ezt a régi Fednek.Olyan már nem lesz mint 2005-2007. Más a játéka.
Lassabban építi fel a pontokat,megfontoltabban. Kevesebb a gyors mértani pont. Néha azért megvillan a keze,de már nem ez a fő fegyvere. Labdapofozásba a fiatal titánokkal neki már nem kell belemenni. Sokszor lassítja a fonák nyesésekkel a játékot,ami annyira jó hogy szinte támadó ütésként is felfogható.
2008as US open összecsuklás??? Nem akkor verte Murrayt simán? Én ott nem emlékszek összecsuklásra.

  • troy válasza matroid hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 10:24

Én komolyan aggódom, Rebootov pedig már be is jelentette a visszavonulását.
Utólag megkövetlek, írtad valamikor pár hónapja, hogy Rafának meg kellene elégedni a salakkirály címmel.
Remélem, komolyan gondolta, hogy Wimby és a tavalyi Aus open minden álmát meghaladta, és lemond a hard pályáról. Ha salakon sem tud egyeduralkodó maradni, vissza fog vonulni.
az utolsó blogbejegyzésben azt írta, most majd mennek a szokásos találgatások, de ez így szokott lenni. Én akarok neki hinni. :)

  • erisen válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 10:26

OK,jogos. Möri ellen belement a pötyibe. Igaz.
De szerintem az 1.setben ez nem taktika volt hanem mert tele volt a gatyesz,ami érthető.
A 2.setben ok,szerintem ott már a taktika része lehetett. 1ben látta mit játszik,másodikban alkalmazkodott.
A 3.set meg már teljesen más volt,mivel Möri is változtatott,így Fed is kénytelen volt. Ott már jöttek az egyéni megoldások,támadások,1-2 a régiből.:)
2004-2008 közötti játéka egyszeri és megismételhetetlen. Olyan mértékű labdapofozásba nincs értelme belemenni a fiatalokkal. Hosszú távon az a játék kifizetődő neki,amit most játszott az AO-n.

  • katma válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 10:37

Legyen igazad lehet hogy én láttam rosszul, vagy öregszem és én vagyok idegesebb nem Fed! Azért érdekes kettősséget érzek benne hogy ilyen briliáns dolgokat csak nyugodtan lehet csinálni de mégis én sokszor úgy érzem túl paráz meccseket! Davyt még a szakma is esélyesnek tartotta a győzelemre Fed úgy állt ki ellene hogy az első szettben szinte rá sem lehetett ismerni. Nem Davy nyerte meg hanam Fed veszítette el! Utána összeszedte magát és hozta megszokott játékát, biztosan nyert! De lehet hogy nem látom jól!

  • Doctorpete válasza matroid hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 10:44

elsőként sziasztok ma is!

1.)egyetértek. ahogy Fednek sem tett jót a us openen az eső miatti szünet. szerintem is jobb, ha menetrend szerinti napon játszik valaki.
2.)egyetértek. nekem is feltűnt, h az ünnepség a végén, és Fed reakciói már-már azt tükrözték, h igen, újra nyertem ez a világ rendje, nincs semmi rendkivüli. amikor fed 10-9-nél nem vágta be a ziccert, és utána mosolyogva a fejét ütögette éreztem, h nem veszíthet. nagyon jól tudta, övé a meccs, kezében van. 5-2-nél is halál nyugodt volt, semmi kapkodás, ideges csak az elején volt, hamar levetkőzte.
3.)sztem ziccer volt, de ma már mindegy.
4.)kicsit most nehéz helyzetben van, de sztem fog nyerni, igaz lehet, csak évek múlva, és valószínűleg nem wimbit. én jobbnak tartom őt Djokovicnál, és jelenleg, de csak jelenleg, Rafanál is..
5.)ezt már én is sokszor, sokféleképpen elmondtam. én is hiú ábrándnak látom, és önbecsapásnak, ha mindenki azt hiszi, Rafa visszatér, és újra mindenkit legyőz, és verhetetlen lesz. nagon kemény útja lesz újra a csúcsfelé, de ha a térde engedi, meg tudja csinálni.
6.) nekem is felötlött, amit írsz, azaz h Fed is úgy kezd, mint Rafa... a különbség annyi, h ő már sokkal-sokkal kevesebbet veszíthet, ha nem is úgy sikerül a félév, vagy az év, ahogy szeretné. ezért, ha vissza is esik, nehezen fogom elfogadni, de nincs miért szemrehányást tenni neki.

  • baga válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 10:44

Én is azt gondolom, hogy ez bölcs dolog lenne Rafa részéről. Még anno azt tanultam, és érdekes módon ezt az életben is igaznak találtam, hogy ha az ember mindig u.abban a helyzetben találja magát kb. u.azokat a hibákat elkövetve, akkor a legértelmesebb dolog, ha változtat a magatartásán az erősségeire fókuszálva, különbenn újra és újra belekerül uabba a gödörbe . Ha én lennék Nadal tanácsadója, biztos azt mondanám neki : kevesebb öngyötrés és salak. :)

  • Prest válasza matroid hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 10:47

Az utolsó ponton nem aggódok. Fed nem Nadal. ^^ :) Amúgy Fed versenynaptárában benne van Dubai, de sztem tuti nem indul el ott. :S

  • teniszzoli
  • 2010.02.01. 10:56

reggelt.szerintem picit túl beszélitek már ezt.federer ma egyszerüen verhetetlennek tünik.néha mivel teniszrül beszélünk kikaphat persze de összességében nincs olyan játékos nma aki hosszutávon bármilyen boritáson legyözheti többször is...sajnálhatjuk,hogy agassi nem most játszik:(((((

  • baga válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:03

Biztos vagyok benne, hogy Agassi is sajnálja . :)

  • teniszzoli válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:04

jól érezné magát most...

  • Doctorpete válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:10

Agassit is gyepálná rendesen, sztem ehhez kétség nem férhet... Jobb játékos Fed, és nem csak az eredményessége miatt.

és igazad van, összességében nem veri meg senki. kiemelkedik a mezőnyből már 2004 óta, ha tetszik, ha nem.

  • teniszzoli válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:16

én is minden slam elött bizok benne h valaki esetleg megfogja de....aga azért a davys meccset nem engedte volna ki a kezéböl...

  • rebootov válasza baga hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:16

Nem. Azt írtam korábban, hogy talán Potro a kivétel. Bár abban a kommentben USO-t írtam, de valójában már az RG-n elhitte hogy nyerhet, de azt valahogy kibekkelte Fedex. Minthogy iszonyat mákkal nyert Acasuso, majd Haas ellen is.

  • rebootov válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:18

Igyekszem, csak egyesek annyira elfogultak itt, hogy nehéz a dolgom:-) Többek között Te is:-)

  • teniszzoli válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:22

azért csak mákkal nehéz nyerni:):)

  • Prest válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:25

:)))))))))) Köszönjük az elfogulatlanság mintaképének kritikáját^^:)

  • erisen válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:25

Vagy Borg vagy Edberg,vagy akiket én is láttam Sampras vagy Kuerten, vagy Kafelnyikov. :)

  • teniszzoli válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:26

ezt most nem értem?

  • rebootov válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:28

Ez így erős csúsztatás. Azért a 2008-as RG döntőben úgy égett mint a Reichstag. Sőt a 2006-osban a 2007-esben sem volt valami maradandó. Ezekben Nadal volt az elelnfél. Ráadásul a fő talaján , füvön is elverte 2008-ban, majd kemény pályán is tavaly. Sőt a 2007-es Wimbit ia mákkal hozta ellene. A tények a következőek ( ha tetszik, ha nem ):

1. A kettejük összevetésében Nadal az eredményesebb
2. Összesen 7-szer találkoztak GS- tornán abból 6 -szor Nadal nyert
Hol itt a kiemelkedés, ha ezzel az egy emberrel szemben sem kiemelkedő amit nyújtott. A válaszodat próbáld objektívre gyártani, a tényeket , számadatokat betartani.:-))

  • fuzzydunlop válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:28

nagyszerű. azért kattintasz ide, majd lépsz be, hogy mindenkinek elvedd a kedvét a tenisztől? erre nincs szükség.
- mindenki béna (Potro: US Open győzelem, Masters dőntő 22 évesen, Cilic, aki két éve minden egyes Slamen továbbjut, mint előtte 21 éves, Murray: 23 éves második Slam-döntéjét nyomja és szarrá dolgozza magát
- Rafának vége
- Fed egy csokizabáló hülyegyerek és unalmas teniszt játszik
Köszönjük, de ha így gondolod: NSO, foci

  • katma válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:28

Én is Agassi szurkoló voltam de Sampras azért sokszor elverte! Azt mondják és az is látszik,hogy a jövő a nagy ütőjátékosoké lásd Potro, Cilic, Isner ! Én sem nagyon várom ezt az időt, inkább nézném Fedet, Agassit, Samprast a technikásabb játékával de a világ halad és a sport változik az erő irányába! Az még kérdés számomra hogy ilyen ütőerővel meddig lehet játszani! Mikor fog esetleg a váll csukló kikészülni! Lásd Nadal védekező játékát és térdét! Azért lettem volna kiváncsi egy Potro Fed találkára! Azért ezeknek a fiuknak a nagy ütőerő mellett jó kezük is van a játékhoz! Maj kiderül mi lesz!

  • erisen válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:29

"sajnálhatjuk,hogy agassi nem most játszik:((((("

Ezt te írtad. Csak én is nosztalgiáztam.:)

  • teniszzoli válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:29

azt azért ne feledd el h sokáig csak salakon találkoztak mert raffa nem jutott el máshol feddiggggg...........gondolkozzunk már

  • teniszzoli válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:30

én arra irtam,h valaki veszélyes lenne rá minden boritáson..az általad felsoroltak közülegy lenne az:):):)

  • teniszzoli
  • 2010.02.01. 11:31

talán...

  • rebootov válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:31

Nincs mit. Ha máskor is észlelem majd jelzem a fórumon:-) Csak egy a lényeg: A számokkal ne vitatkozzatok ( már ami a kettejük összehasonlítását illeti ), velem lehet. A számok azok mindenki által ismert tények. Ha ezekkel valaki vitába száll az a józan ésszel száll vitába, és hiszem hogy itt értelmes emberek vannak többségében.

  • Doctorpete válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:32

azt ne mond, h Haas ellen mákkal nyert, mert olyan fordítást csinált, mint még soha senki. Megjegyzem ott már az első szettet simán nyernie kellett volna Fednek....

szóval ne beszéljünk mákról!
jó?

  • teniszzoli válasza katma hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:34

cilicnek jo keze van:)de semmi taktika.isnert szerintem felejtsük el ezen a forumon...sajnos potrot meg nem szeretem és nem akarok megbántani senkit...bár itt szinte csak az megy néha

  • teniszzoli válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:35

doki ugyanezt akartam irni csak nem akarok vitatkozni... 6 4 6 0 6 2 igazi mák:()

  • erisen válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:35

"én arra irtam,h valaki veszélyes lenne rá minden boritáson..az általad felsoroltak közülegy lenne az:):):)"

Ja,az lehet. De én akkor is imádtam Kafelnyikov játékát aki csak kemény borításon (pont itt AUSO-n) tudott nagy lenni. Vagy Kuerten szerintem Borg után a valaha volt legjobb salakjátékos (Borgot nem láttam élőben).
Vagy Sampras a füves pálya királya.
Ezek azért elkaphatták volna Fedet 1-2szer.
De értem mi akarsz mondani. :)
Agassi mind a 4 GS-t behúzta mint Fed.

  • Prest válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:36

MÁr 50 szer elmondtuk, de objektivitás 0. Egyetlen elleni teniszező mérlege semmit nem jelent a nagy összképet tekintve. Az egész mezőny nem Nadalból áll, hanem másik több száz teniszezőből akiknél jobb Fed. Kettejük összevetésében Nadal az eredményesebb. Kettejük eredményeinek és másokkal való összevetésében Federer. Ennyi a lényeg. +még sok más, de nagyjából ez elég most. ^^

  • rebootov válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:37

Sajnálom ha a véleményem kinyílvánításával elvettem a kedved a tenisztől. Ha figyelsz nem azt írtam hogy Potro, vagy Cilic béna, hanem azt hogy ha Fedex az ellenfél akkor valahogy elszáll az önbizalom és a bátorság, anélkül meg lehetetlen nyerni. Rafa egyre többet sérül le, és ez - az én élsportolói multamat alapul véve, illetve sok sorstársat látva- engem arra enged következtetni hogy a szervezete lassan feladja a harcot, és 2008-as szinten soha többet nem lesz képes játszani. Akkor meg minek maradna?
Ha a stílusomat érzed sértőnek, és azért akarsz átküldeni az NSO-ra és a focira, akkor mutass rá kit, mivel sértettem meg.
Még egy jótanács: Jól csinálod amit csinálsz, de próbálj azért objektívebb maradni.

  • teniszzoli válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:38

jo,h érteémesen megtudjuk beszélni.én is értettem mit irsz és igaz h egy egy talajon nagy meccseket vivtak volna:)egy jo kuerten egy feddel??érdekes lett volna...de azért rafa jobb kuertennél és vele is jo meccseket viv:)kafel sehol nem verte volna meg bár tényleg szép teniszt játszott...borg sampras fed??drámai tiebreakok lettek volna wimbledonban...

  • erisen válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:43

Na még egy 13-7 generátor.
Hanyadik az elmúlt fél évben?
n+1? Majd jön az n+2edik. Majdcsak túléljük valahogy.
De miért a Federer topicban?Már csak ezt nem értem.
Objektívkirály.

  • Elessar
  • 2010.02.01. 11:45

Rafa 23 éves, de a szervezete feladta a harcot, köszönjük rebootov a felvilágosítást!

  • Prest válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:46

Objekívebb xDxD Ez a nap poénja eddig :)) ilyeneket írsz Fedről, hogy csokizabáló nagyképű és Te beszélsz objektivitásról?
Azért ennyire ne nevettesd ki magad. :)^^

  • Prest
  • 2010.02.01. 11:47

http://www.youtube.com/watch?v=Y...
^^ Fed rajongóknak:) nem olyan jó minőség de a hang jó ^^

  • teniszzoli válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:48

azért még nem adta fel..

  • erisen válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:48

Kuerten mérlege pozitív Feddel szemben. Sokat nem jelent csak mondom.
Nehéz ezt így összehasonlítani. De jó fejben lejátszani hogy "mi lett volna ha".
Hát Nadal eredményesebb Kuertennél,de Kuerten nekem tetszetősebben játszott.
Attól még lehet hogy Nadal verte volna mindig. Nem tudom.
Kafelnyikov pedig belátom hogy nem egy szint Feddel+Samprassal+Agassival. Csakhát,valahogy tetszett a játéka.
Na,mindegy,ez messzire vezet.:)

  • teniszzoli válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:50

:)a mérleget tudom:):)van egy magyar barátom neki is pozitiv a mérlege feddel szemben:)

  • ihsv
  • 2010.02.01. 11:52

Gratulálok az Uraknak és a Hölgyeknek!
Miért?
Csak sikerült folytatni a szellemi onanizálást ill. maszturbálást.
Szevasztok! - ezért nem érdemes benéznem.

  • erisen válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:57

Ja,engem se győzött még le soha Federer. És ez egy objektív tény.:)

  • erisen válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:57

Köszi,szia.
Ezért tényleg érdemes volt.

  • teniszzoli
  • 2010.02.01. 11:58

de a haver meg legyözte :)szoval 1 0:)

  • erisen válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 11:58

És ki az?

  • teniszzoli
  • 2010.02.01. 12:00

1 ora mulva visszajövök ha addig kitalálod nyersz egy wimbledon 2007 es teniszlabdát:():):)

  • Wheeler válasza katma hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:01

Már megint a fránya szövegértelmezés.
Én nem azt mondtam, hogy Schumi beleült a jóba, és az autó vezetett helyette.
Én pusztán kinevettem azon feltevésedet, hogy Suhamér tehet elsősorban a Ferrari 2000-2004 ig tartó szériájáról.
Ennyi.

  • katma válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:03

KÖSZI Kár,hogy nem értem mit mond! Fuzzy a nézéséről Murry felé igazad volt!

  • troy
  • 2010.02.01. 12:04

Akik Rebootovot szidják rafa egészségére vonatkozó véleményével kapcsolatosan, olvassák el Turin és Matroid hsz-eit. Ugyanazt mondják, Matroid annyi különbséggel, hogy talán még salakon dominálhat...

Mondjuk én lennék a legboldogabb, ha nem így lenne, de a tények most mást mutatnak...

  • Elessar válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:12

DE innen itthonról ülve honnan lehetnénk akármiben is biztosak Rafa egészségét illetően??
Az ilyen "Rafa pályafutása végetért" hsz-ek meg külön kategória a hülyeség oltárán

  • troy válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:22

Egyetértek, ezért is hoztam fel Turint, aki nem látta Rafa leleteit, azokról a kommentekről nem is szólva, amelyekkel magam is küzdöttem (Toni szarrá hajtotta Rafát, egy 45 éves ember térde) stb.

nem tudunk biztosan semmit, csak azt, hogy sérülés után visszajött, lassan hozná a formáját, (fejben messze elmarad az igazitól) erre megint elszakad valami, ami szerintük nem a tendinitis vagy mi a fene. Felad egy meccset sérülés miatt (okosan.)
Ennyit tudunk. engem ez aggaszt, de bárcsak lennék károgó varjú!!!!!!

  • Perla válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:23

Kafelnyikov... :nagyotsóhajtéskifúj :-)))

jó reggelt mindegykinek! :D

  • fuzzydunlop válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:27

az én kedvemet soha nem fogod elvenni semmitől. azokét veszed el, aki az általad leírt játékosoknak szurkolnak, vagy csak kedvelik őket.
IDÉZLEK:
1. Fedex összességében jól játszva behúzta a 16. ik GS-t
VALÓBAN, LÁTTUK.
2. Rafa karrierje véget ért
? AZ, HOGY ÉLSPORTOLTÁL, AHOGY ITT SOKAN, NEM HISZEM HOGY GYURCSÓKI MAGÁSSÁGBA EMEL ÉS TÉVÉN KERESZTÜL DIAGSZONSZTIZÁLJ ÉS JÓSOLJ.
3. Delpo, Djoki, és Murray pedig bebizonyította hogy one Grand Slam wonder mindegyik, és egész egyszerűen nem tudnak élni a lehetőségekkel. ( Murray még csak nem is one )
MIT BIONYÍTOTTAK BE ÉS MIÉRT? 21-23 ÉVES JÁTÉKOSOK. KICSIT SASOLD MEG MIT NYERT ERRE KORÁRA FED VAGY AGASSI.
4. A ffi tenisz az unalmasság hihetetlen mélységébe fog zuhanni, hisz nem lesz Fedex-nek méltó ellenfele, mert ezek után akik eddig verték is félni fognak tőle.
AHA POTRO IS TÖKRE FÉLT TŐLE AZT KÖVETŐEN, HOGY TAVALY ILYENKOR AZ AO-N SÍROSRA VERTE. ANNYIRA FÉLT, HOGY LEVERTE A US OPENEN ÉS A MASTERSEN IS.
na, erről beszélek. a légy objektív gumiszöveg meg full felesleges. mégis miben kellene objektívnek lennem? hogy leírsz huszonéves játékosokat és soha nem látott mélységekről beszélsz Nostredamus. A világ vége mikor lesz nem tudod véletlenül?

  • erisen válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:27

"1 ora mulva visszajövök ha addig kitalálod nyersz egy wimbledon 2007 es teniszlabdát:():):) "

Sávolt Attila.
Hol a labdám? :)

  • erisen válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:31

Csak tipp...

  • troy válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:33

Fuzzy, ne húzd fel magad, élvezd a kirándulást és a fílinget.

az én kedvemet egyébként nem lehet elvenni! max. aggodalmaskodok :)

  • erisen válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:33

Na mi az? Még 1 Kafelnyikov drukker?
Aszittem' mán' olyan nincs is csak én.:)

  • csontnélkül
  • 2010.02.01. 12:36

Amennyire szimpatikus teniszező Nadal, olyannyira vonza a süketelő embereket. Többször nyilatkozta ő is emlékeim szerint, hogy FED egyike a tenisz legjobbjainak. Most, hogy a csúcson van FED, persze sokan kiálltják ki a legnagyobbnak, de ez természetes, mert most volt itt az ő ideje (és még mindig tart). Korábban a legnagyobb volt Connors, Nastase, Borg, Sampras stb. is, amikor sorozatos nyerő szériát produkáltak.
Azt hiszem FED pályafutása vitathatatlanná teszi tenisz-nagyságát és ez nemcsak szimpátia dolga hanem tény, persze ezt sokan irigyelik, de ez őket minősíti.

  • Perla válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:42

én tippem Fonó László

  • Hawersracz
  • 2010.02.01. 12:42

Fuzzy, lehet Neked privát üzenetet küldeni? Az email címed megadnád?

  • Perla válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:43

más is lehet öreg, nemcsak Te :D:D:D

  • Perla
  • 2010.02.01. 12:46

vagy Váci Balázs...de ők még junior korban..sztem felnőttek között nem is nagyon volt magyar teniszező vs Fed találkozó..

  • teniszzoli válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:49

perla gratula:)

  • teniszzoli válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:51

sávolt vesztett:)
labda vitrinemben:)

  • teniszzoli válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:53

s a játszott vele aon:)

  • erisen válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 12:54

Hát felnőttek között 1db Sávolt-Fed meccs volt 2002 AUSO-n. Azt Fed nyerte. Azt hittem volt még valami bemutató meccs amit nem jegyeztek,és hát akkoriban csak ő volt igazi férfi teniszezőnk. Noszály akkor már nem volt igazán.
Szóval junior meccs volt. Most akkor Fonó B. vagy Váci B.? De remélem valami 6-0,6-0 volt.:) Grat a labdához.

  • teniszzoli
  • 2010.02.01. 12:56

a labda neked ment volna
:)

  • erisen válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:00

Bebuktam. Pedig jó lett volna.Na mind1.:) Mindenesetre gratula a barátodnak érte. Meg kösz hogy ilyen jó adataid vannak. Remélem kamerás felvétel is van róla.:) Hát én minden nap azt nézegetném,és jókat derülnék minden alkalommal mikor Rozsé felemel egy GS trófeát.:)
Azért Perla csak megérdemelne valamit. Ezt én az életbe ki nem találtam volna.

  • Perla válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:01

basszus, a havi átlag egy sikerélményemet már elsején letudom..nem kellett volna kitalálnom :D

húúúúúú, Attilát még akkor "ismertem", amikor Andi barátja volt, és tudom, h kicsit izéség részemről, de túl nagy eredmények nem jutnak eszembe Vele kapcsolatban..de asszem, most, h írtátok vmi zöld borítású kemény pálya, eurosport közvetítéssel..de tényleg passz..

  • teniszzoli válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:02

:):)

  • teniszzoli válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:04

igen adta a meccset:)azért nagy eredmény ide vagy oda top 100 as volt...nehéz lesz megismételni valakinek..

  • Perla válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:07

amúgy most, h mondod, tényleg megérdemelnék vmit..egy 911-est mondjuk..vagy ha sokallod, egy tetőtől talpig átszabást :D:D

  • Perla válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:10

persze, h az..talán Marci..ha folyamatosan tud fejlődni, ha nem sérül le, ha..ha..ha..majd meglátjuk :)

  • teniszzoli válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:11

várjunk azért vele...én játszottam vele ügyes ügyes és még talán jokor került ki külföldre..jo lenne:)

  • Perla válasza Hawersracz hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:13

hű, ez nem is lenne rossz ötlet..vmi adatlapféleség a regisztrált tagoknak..h ha vmi nagyon off témát meg akarsz beszélni vkivel, akkor el tudd érni..bár ez így már megint chatközeli állapot lenne

  • erisen válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:18

? Ez nem értem.:)
Vagy nem is nekem szólt lehet azért.

  • Perla válasza teniszzoli hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:27

azért írtam azt a sok "ha"-t..elég sok dolognak kell együtt lennie ahhoz, h vki az élbolyba kerüljön, ahhoz meg, h ott is tudjon maradni, még többnek.

sokszor ezért sem értem, h miért kell fikázni egy alacsonyabban rangsorolt játékost..eljutott odáig, teszi a dolgát, az országa meg büszke lehet rá..nem lehet mindenkiből Pelé, Bryant, Johnson vagy Fed.

  • Perla
  • 2010.02.01. 13:28

azt írtad, h megérdemelnék vmit a megfejtésért, én csak alternatívákat soroltam :-)

  • fuzzydunlop válasza Hawersracz hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:29

nem:), mert ha bírom az ugye onnantól nem privát:) de a facebbok oldalán a heyhónak tudsz üzenni és azt én látom csak, jó így? vagy küldöm mailben ha nézed amire regisztráltál. http://www.facebook.com/pages/he...

  • iCreator válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:34

"Acasuso és Hass ellen mákkal nyert". Egy két LOL-t azért nem kéne eleresztened, mert hiteltelenné válsz. Az elfogultságról meg neked nem kéne beszélned.

  • Replica válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:35

Amit nem értetek Madriddal kapcsolatban az az, hogy Nadal nem azért kapott ki, mert Fed újított, hanem más oka volt, mint pl a fáradtság. Rafát elég simán el lehetett intézni amikor enerváltan játszott. Juzsnyíj tökéletes példa.
Ezért nem lehetett az egy forulópont, ahogy 2007 Hamburg sem volt az, pedig sokan annak hitték.

  • Hawersracz válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:35

akkor kűld már el légyszi a regisztrációs email címemre! köszönöm!

  • TBA
  • 2010.02.01. 13:35

sziasztok!

rossz volt ma reggel tenisz nélkül ébredni

meg akartam írni a gondolataimat a tornáról de kicsit elvettétek a kedvemet itt ezekkel a hozzászólásokkal, de sebaj

fuzzynak szeretném nagyon megköszönni, hogy két hétem át ilyen sok munkát beleőlve tályékoztatott minket
nagyon király volt! sokkal közelebb hozta a tornát!
mész indian welsbe is vagy csak a gs-ekre?

én nem federernek szurkoltam, de nagyon megérdemelte és örülök neki, hogy ilyen időszakban követhetem a teniszt mikor egy ilyen játékos van, és szerintem a többiekre sem panaszkodhatunk most a top10-ből

  • Perla válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 13:43

de jó, h ezt belinkelted, facebookon nem vagyok, de jó volt így végigpörgetni a képeket normál méretben :-)

és tényleg, én azt köszönöm, h a fáradtságod ellenére sem szakadt el a cérna a 2 hét alatt, pedig pár hsz után simán ikszelhetted volna az egész oldalt :D

  • erisen válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 14:01

Tetszik. :)
Én facebookon sem vagyok,úgyhogy 1-2-t most láttam először,mert itt az oldalon nincs.És jók a képek.:)

  • erisen válasza Perla hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 14:10

De 911? Először az hittem valami USA rendőrséghez van köze. Vagy ez valami ütőtipus fantázianévvel amiről életemben nem hallottam.De szerintem rájöttem.
Porsche 911? Átszabás az nem'tom mi. Átszabják a 911-est Moszviccsá.
Hát nekem a 2007es Wimbi laszti is jó lett volna,dehát hülye voltam a megfejtéshez.
Ott ugye ha jól tévedek Slazenger lasztikkal játszanak?
Tényleg kinek milyen ütők és tenisz lasztik jönnek be? Bár ez jó nagy off,dehát máshol nem lehet megbeszélni. Nekem spec a Slazenger nagyon nem. Hamar elkopik. Szerintem.
A US openes Wilson labdák viszont nagyon jól bírják a strapát,és valahogy jobban is pattannak. Rugalmasabbak.

  • fuzzydunlop válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 14:14

nem küldelek sehova, elnézést csak nehezen viselem a károgást. nem csak a tenisszel kapcsolatban. sorry.

  • qazsew válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 14:25

Már pedig az volt. Nem kettejük találkozásában mert ugye azóta nem is taliztak, az majd csak akkor derül ki. De egyéni teljesítményeikben a Napnál világosabb hogy ott történt vmi áttörés. Nem misztifikálom de ha másért nem hát azért mert ök a későbbiket arra oktulajdonithatták vissza a maguk számára, akarva akaratlan. És ez azért nem elhanyagolható mértékben érthető dolog egy sportolótól főleg egy olyan meccsnél.

  • janek100 válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 14:26

Szia! Jól tudod, wimbibe Slazenger lasztikkal nyomják! A wilson lasztik közülsem mind jó,de a US openes lasztik nagyon jók! Van a wilsonnak 3-as csomagolású labdája az nem sok kalap sz..rt ér! cipőben szerintem az Adidas Barricade-k a legejobbak! Bár a K-swisst is nagyon dícsérik! A Nike iszonyat hamar tönkremegy! Ütőben wilson!:-)

  • Doctorpete válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 14:31

amit említesz, Hamburg, na ott Fed azt hitte megvan, aztan jött a cumi. :-)

de azert sztem Rafa is azt hitte, h elég önmagát kiküldeni Madridban, Fed úgyis beijed. és ha vhol, akkor madridban sztem Fed nagyot játszott, és Rafa is megpróbált mindent

  • erisen válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 14:43

Lehet hogy igazad van.Én csak a US openes Wilsont használtam. Az állat. Ütőkben nekem egyértelműen a Head. De pl. Babolat-ot sosem próbáltam. Lehet az is jó. Viszont a Head-es lasztik pedig elég gyengék voltak. Meg a Slazenger is,de az inkább csak a tartósságban volt gyenge. Cipő nekem tök mindegy. Kis túlzással Dorkó is jó.:)

  • Doctorpete válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 14:45

nekem egyenlőre Head flexpoint ütőm van, egyenlőre a jó wilsont nem tudom, és nem is akarom megfizetni. cipőm wilson, teljesen meg vagyok elégedve vele. a nike cipők -vki írta- tényleg elég hamar tönkremennek sztem is!

A legtutibb a ruhám, Fed padlizsán-fehér felszerelése. de már úton van az austral openes is :-)

  • troy válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 14:48

Hát nem tudom, lehet, nem jól emlékszem, de én leállítottam a videót, Rafa annyira enerváltan játszott...
megpróbált mindent, hogy ne 61 61 legyen max :)


Nekem Murray ütője nagyon tetszik! A múltkor nézegettem őket :)

  • troy
  • 2010.02.01. 14:50

A legtutibb a ruhám, Fed padlizsán-fehér felszerelése. de már úton van az austral openes is :-)

ez olyan doktorpete-s :)

  • Doctorpete válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 14:56

:-)

tényleg jó :-DD

  • troy válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 15:01

tényleg, egyik szebb mint a másik! komolyan!

  • erisen válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 15:08

Az én ruhám NONAME férfi póló és valami focis gatya.:)))
NEkem legjobban a 2008as (vagy 2007-es) USO Fed ruha tetszett.
Tiszta feketében este...Na az király volt. Azt elfogadnám én is.:) Amúgy nem nagy jelentőséget tulajdonítok sem a ruhának sem a cipőnek. Sima futócipő is jó rá. Vagy futsalos cipő. Azok olcsóbbak mint a tenisz cipők.

  • Replica
  • 2010.02.01. 15:09

Rafa 2007-es RG-s cucca a nyerő, leglábis nálam.

  • erisen válasza Replica hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 15:22

És Nadal 2009es AUSO cucca sem volt rossz.

  • erisen
  • 2010.02.01. 15:32

Itt az új világranglista a mai héttől!!!:
Érdekességek:
Nadal 4.,Djoko 2.,Tsonga visszajött és 9.,és Cilic az új klubtagunk 10 már!!!!
FUZZY,frissítenéd majd...köszi.

1 Roger Federer 11,350
2 Novak Djokovic 8,310
3 Andy Murray 7,800
4 Rafael Nadal 7,670
5 Juan Martin Del Potro 6,400
6 Nikolay Davydenko 5,290
7 Andy Roddick 4,150
8 Robin Soderling 3,375
9 Jo-Wilfried Tsonga 3,235
10 Marin Cilic 2,970

  • Replica válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 15:45

A rövid ujjú kollekcióból az volt a legjobb.

  • ihsv válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:00

Szia Fuzzy!
Nagy kérés lenne, hogy a Heyhos ranglistát kibővíts 10 fősre?
Úgy is mindig a "topten"-t emlegetjük. :-)
Persze vannak érzelmi okai is a kérésemnek.
Had lássuk már Cilicet is! Megérdemli. :-)

  • rebootov válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:13

Bocsánat, én azt hittem , hogy ez egy teniszről szóló oldal, nem pedig a Fédererért rajongók cyber-GULAG-ja:-)))) A 13-7-ről meg annyit, hogy tegnap Ti emlegettétek a savanyú szőlőt,nem?

  • rebootov válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:14

A harcot az élsporttal Te sügér:-)) Vagy az élsportért való harcot, ahogy akarod...

  • troy válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:22

az oldal a teniszről szól, a topic/cikk, ha úgy jobban tetszik Fed 16. gs győzelméről.

jobbra van egy dühöngő, ott öljük egymást ki a jobb témában, illetve rajongói topicok. :)
Az oldalon több a Fed-rajongó, mint ahogy az országban is :)

ha Rafa annyi ideje teniszezne (és úgy), mint Fed neki is több lenne :)

  • rebootov válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:25

De:-)) 2012-ben a maya naptárak szerint. Augusztus környékén, úgyhogy Fedex nem tudja majd megvédeni a 2011-es USO-pontjait. Ergo ha majd a világvévét okozó kataklizma utáni új társadalmi rend helyreáll, ezzel a mostani Fed fanok unokáinak is számolniuk kell majd. Bár szerintem Fed még egy meteorbecsapodást is képes túlélni, mert nagyon jó az anticipációs képessége. :-) Csak Söderling és Fed marad majd életben és Ők játszák majd az összes GS- döntőt, és szidják majd Rafát, hogy mindig könyékig turkált a halászgatyájában:DD

  • fuzzydunlop válasza ihsv hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:29

ok, de most nem, mert két kétre kikapcsolom Fuzzyt, de előbb írok nektek egy levelet. 10p.

  • ihsv válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:34

A gulágra elvitték az ember fiát és lányát, anélkül, hogy megkérdezték volna "szeretné-e?".
Ide mi önként jövünk.
Jaaa, és nemtom, hogy olvastad-é a cikk címét!? Na mi azért vagyunk itt.
Azt, hogy te mit művelsz itt az alábbiakkal tudnám szemléltetni.
Ha majd a legközelebbi szülinapodat ünnepeled a családoddal együtt, akkor mi is elmegyünk hozzátok és ahelyett, hogy ajándékot vinnénk és elhalmoznánk jókívánságokkal, majd elkezdünk fikázni. De nem ám akárhogy, úgy igazán gusztustalanul. Jaaa, és ha ez nem tetszik neked és a családodnak, akkor még meg is sértődünk, kikérjük magunknak és akkor már az egész családot elkezdjük mocskolni.
Lehet, hogy el kellene gondolkodnod ezen a kis fabulán!?

  • ihsv válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:37

okéééé
Jó pihenést!

  • erisen válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:41

Az. 13-7. Nadal jobb. Sokkal.
Lezárhatjuk?

  • Doctorpete válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:44

jó nyaralást!

  • Prest válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:47

Nadal = Istenkirály.
Federer = Szarrágó köcsög nagyképű, szerencsés, bemákolt 16 GS-t.

Elfogadom.^^ Szép napot Neked is!

  • Prest válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:50

Jó pihenést Fuzzy!:)

Amúgy rájöttem, hogy Fednek jó ómen ha Fuzzy ott van a tornáin. 2008 USO 2010 AO. Biztos szólnak Fednek, hogy: " Mr.Federer, Fuzzy itt van a heyholetsgorol!"
Mire Fed: " Ja akkor megnyerem a tornát:))"

Fuzzy remélem mész a Wimbyre :DDDDD

  • troy válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 16:56

Remélem, a Garrossra nem :)

anyway have a nice time without us :)

  • janek100 válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 17:08

Én kaptam olyan fekete pólót az asszonytól szülinapra!:-) Elnyűhetetlen szerencsére! Nekem speciel nagyon tetszenek az RF logós cuccok, de arany áron mérik Őket! Az ebay-en volt egy melegítőfelső 105 e forintért!!! Nem csak azért tetszik, mert RF van ráírva, hanem egyébként is elegáns cuccok! Doctorpetete honnét rendelet a Roger cuccokat? rebootov Te elástad magad a ""csokizabáló nagyképű svájci" kijelentéseddel! Fingod sincs, hogy Roger milyen ember, nem tudsz rőla semmit! Eszembe nem jutna Gasquet le csigazabálózni, még akkor sem, ha elverné Rogert valahol! Annál itt mindenki jobban tiszteli ezeket a srácokat, hogy ilyen jelzővel illesen bárkit.

  • fuzzydunlop
  • 2010.02.01. 17:23

http://heyholetsgo.hu/cikk/ao/56...
ÉÉÉS 2009 RG döntő:)

  • Turin válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 19:19

Nemigaz, 7-szer találkoztak, és abbó l5x győzött Nadal, 2x Fed. Érdekesen működik az emlékezeted.

  • Turin válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.02.01. 19:30

Korábban is kiemeltem, hogy nem én leleteztem, ezért biztosat nem fogok mondani, csak abból indulhatok ki, amit láttam, hallottam a hyrekből.
De nem is vártam, hogy kész tényként kell elfogadni, amit írtam, csak mint valószínű felvetést.
Ezt pedig azért merem megtenni, mert történetesen épp a szűkebb értelemben vett szakmámba vág, amihez konyítok azért valamit.
Én abból tudok extrapolálni, amit már láttam sok-sok sportoló rtg és egyéb leletén keresztül, meg amit láttam és tanultam a térdről, mint ízületről, a felépítéséről, a gyengeségeiről, a kórélettanáról.
Ezek alapján jó közelítéssel próbálom megítélni Nadal térde állapotát, mint egy emberét, aki 86 kg, és ilyen mértékben terheli, mint ő, mindehhez hozzáraktam azt, amit Toniékkal a okrábbi években megosztottak velünk a tendinitisről, és most a tendon rupturáról.

Nem kell nekem elhinned, csak nem ártana gondolkodnod, hogy esetleg miért is merek ez ügyben megnyilatkozni.

  • rebootov válasza janek100 hozzászólásra:
  • 2010.02.02. 12:27

Mi a baj már megint? Az, hogy szereti a csokit?:-))

  • rebootov válasza Turin hozzászólásra:
  • 2010.02.02. 12:29

Jó, lehet egyet kifelejtettem. De akkor is ez a mutató mit jelent számodra?:-)

  • Turin válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.02. 17:26

Semmit. Illetve kettőt: egyik hogy a Nadal iránti elfogultságodban már meg sem nzéed rendesen a számokat, de azért leírod, h azok nem hazudnak (te viszont igen :D ). :)

A másik meg az, hogy Rogernek kevéssé passzol Nadal játéka, aki fejben igen erős. Ennyi, és semmi több. De ezeket eddig is tudtuk. :D
Semmit nem mond el a szám arról, ki a jobb.

  • iCreator válasza rebootov hozzászólásra:
  • 2010.02.02. 17:43

Ez a mutató annyit jelent és nem többet, hogy Nadal jobb salakon. Ugyanis Rafa a 13 győzelméből 9-et !!! nyert salakon. Vagyis 9-2 re vezet salakon Fed ellen. Rafa csakis a rengeteg salak meccsüknek köszönheti, hogy pozitív a mérlege. És az szerinted mit jelent, hogy bár 3-4 szer több kemény pályás torna van, ők mégis salakon játszották a legtöbb meccsüket? Segítek: azt jelenti, hogy Fed képes volt legtöbbször bejutni Rafa kedvenc felületi döntőjéba, ahol aztán Rafa szépítgethette folyamatosan a mérlegét, de Rafa nem tette meg azt a szívességet, hogy bejut a kemény döntőkbe, pedig Fed éveken keresztül ott várta. Valójában mindössze egyszer sikerült Rafának (tavaly AO). De legalább úgy 6-8 kemény GS döntőt kellett volna játszaniuk az évek során. De Rafa nem volt képes eljutni odáig és mostanában sem képes. Füvön FEd vezet, míg keményen egálban vannak. Rafa salakon kívüli gyengesége miatt igen kevés lehetőségük volt Fed kedvenc felületén játszaniuk. De ez is egy mérleg önmagában. Persze ti majd sosem akartok mögé látni ennek a mérlegnek. Viszont a kutyát nem érdekli a 13-7, miközben Fed 16 GS-nél tart meg kismillió rekordnál, amit valszeg soha senki nem dönt meg. Hogy miért boncolgattam huszadszorra is ezt a mérleg témát? Azért, mert olyan szánalmas vagy, és olyan savanyúnak találhatod a szőlőt, hogy képes voltál a 13-7 es mérleggel jönni egy olyan cikk, esemény kapcsán, aminek semmi köze Rafához. Maximum annyi köze van Rafához, hogy Federer legyőzte a döntőben azt, aki legyőzte Rafát. Valamint a viccesnek és szellemesen intellektuálisnak szánt, idegen szavakkal feleslegesen tűzdelt kommentjeid...valójában halál szarok. A helyedben bátran itt hagynám ezt a fórumot. És vegyél példát itt pár igazi Rafa rajongóról, akiknek most nagyobb gondjuk is van, mint itt MÉRLEGelni.

  • Prest válasza iCreator hozzászólásra:
  • 2010.02.04. 12:28

:) Itt a pont!:)

  • Perla válasza iCreator hozzászólásra:
  • 2010.02.05. 18:46

:-))))))))))

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Fuzzy mondja

2 napja

Davis kupa eredmények
Tennis - ATP World Tour - Davis Cup - Defending Champion Spain Advance To QFs; Serbia, Argentina Sec
www.atpworldtour.com
Spain, the defending champion, and Russia booked places in the BNP Paribas World Group quarter-finals on Sunday.

2 napja

Gonzo hazalátogatott:(
chilean earthquake 2010 gonzalezespañol.mov
www.youtube.com

3 napja

Rafa: I am traveling tomorrow to Indian Wells

3 napja

Andy Roddick: out in LA crashing with mr. fish.... dinner with he and jimmy blake tonight . good times.. good win for bob bryan and johnny isner today!

FacebookFacebook group

Legutóbbi postok

2010. 03. 01. 18:40

Szávay sérülése javult...

Szávay Ágnes várhatóan kedden kezd a mexikói Monte...

olvass tovább
2010. 02. 28. 13:35

Venus, Djokovic és Fer...

Az első helyen kiemelt Venus Williams nyerte a mex...

olvass tovább
2010. 02. 26. 01:11

Na de már ez még sem A...

Olyan tenisz stadionunk, mint a mexikóiaknak nekün...

olvass tovább
2010. 02. 24. 19:28

Újabb Serena Williams-...

Már a második középiskola viseli Kenyában a női te...

olvass tovább
2010. 02. 24. 19:07

Dubaji tenisztorna - A...

A szerb Janko Tipsarevic két és fél órás csodálato...

olvass tovább

RG - Rafa?

+
simán
+
necces

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések