Fuzzy Dunlop

2010. 01. 29. 12:38

Roger Federer újra döntőt játszik az Ausztrál Openen

Roger Federer ma úgy játszott, ahogy csak ő tud. "Jól ütöttem a labdát" - nyilatkozta a világelső, a mérkőzés után tartott sajtótájékoztatón. Jól bizony.

Roger Federer -

Az első pillanattól kezdve irányította a játékot, hihetetlen szögeket ütve folyamatosan meglepte az egyre inkább összezavaródó és a második szett elejétől kezdve fáradtan mozgó Jo-Wilfried Tsongát.

Már a második szervajátékánál megtörte a franciát, amit követően egyetlen szorosabb adogatójátékában megerősítette előnyét és onnantól nem volt megállás.

Tsonga mindössze tizenhat pontot nyert fogadóként (első szett: 8, 2. szett: 4, 3. szett: 4) egyenlőnél pedig egyetlen alkalommal sem jutott tovább, miközben öt alkalommal veszítette el saját szervajátékát.

A francia nem játszott jó (21 nyerő, 27 hiba és 5 kettős hiba), de igazából nem is volt lehetősége játszani. Federer 33 nyerő mellett mindössze 13 hibát vétett és ilyen mutatók mellett nem csoda, hogy az elődöntő mindössze másfél órán át tartott.

Jo-Wilfried Tsonga -

Federer vasárnap zsinórban nyolcadik, összességében pedig 22. Slam-döntőjét játssza.
Nem nehéz megjósolni, hogy a mainál nehezebb dolga lesz a szintén csodálatos formában teniszező Andy Murray ellen.

Eredmény:
Roger Federer - Jo-Wilfried Tsonga 6:2, 6:3, 6:2

AO: Roger Federer - Andy Murray

+
Roger Federer
+
Andy Murray

518 hozzászólás

1.
  • ihsv
  • 2010.01.29. 12:47
 
 
   

Gratulálok Fednek! Kár, hogy nem tudtam megnézni a találkozót.
Végre egyszer nem kellett volna szarrá izgulnom magam. :-)

2.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 12:51
 
 
   

Utoljára ennyire végjátékba ilyen sima a Gonzó elleni döntő lett három éve. A végén mennyi ereje maradt még poénkodni is. Ez a Jim showmannek se lenne utolsó.

3.
  • erisen
  • 2010.01.29. 12:53
 
 
   

ÚÚÚÚ, FUZZY. Az első képet te csináltad? Nagyon profi.
Federer csodálatos volt ma.:) Ezt várom a döntőben is.
GO Fedex!

4.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 12:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 3.
  • erisen
  • 2010.01.29. 12:53

dehogy én csináltam:)

5.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 13:00
 
 
   

Annabel mintha a brittek nevében megsértödött volna a studióban Fed britt teniszes poénja miatt. Legalábbis feltünően nem reagálták le Wilanderrel. Mindenesetre Murrayt emlékeztette vele egy újabb teherre:)

6.
  • donnie
  • 2010.01.29. 13:07
 
 
   

feltünően felszabadultan nyilatkozott Federer a meccs után, látszott rajta,hogy ennyire könnyűre még ő sem számított. vasárnap ha mindketten jól játszanak, kaphatunk egy federer-nadal döntő-pótlót :) remélem annyi különbséggel,hogy Fed nyer (szavazás vicces,hogy 91% Fed győzelem (én murrayre szavaztam babonából):))

7.
  • Prest
  • 2010.01.29. 13:07
 
 
   

Na hát akkor jönnek a döntők. Remélem a holnapi női meccs színvonalas lesz ^^ És nagy csatában nyer Justin! :))
Ó jaj mindjárt vége az AO-nak ...:(((

8.
  • erisen
  • 2010.01.29. 13:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 4.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 12:57

Nembaj.:)Viszont betetted a cikkbe. Kösz.
Élőben láttad?

9.
  • Prest
  • 2010.01.29. 13:09
 
 
   

Sztem is poén a szavazás... sztem Murray fog nyerni! Már nem az a játékos akit Fed leütött a pályáról 2008-ban az USO-n.

10.
  • erisen
  • 2010.01.29. 13:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • erisen
  • 2010.01.29. 13:07

Hülye kérdés. Leültem 1-es. Milyen volt élőben? Saját élmények?

11.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 13:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • erisen
  • 2010.01.29. 13:07

igen:) és a sajtószobába is sikerült bejutni:)

12.
  • erisen
  • 2010.01.29. 13:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 13:11

Mesélj....

13.
  • Doctorpete
  • 2010.01.29. 13:28
 
 
   

Sztem abszolút 50-50 % az esély a döntőre.
Mindketten nagyon ott vannak, egyben nagyjából a játékuk, szóval bármi lehet!

14.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 13:40
 
 
   

Nem volt a két játékos egy súlycsoportban. Miközben néztem 2 dolog jutott eszembe:
ad1. Tsonga hogy volt képes idáig eljutni?? Ha csak a mai játékát nézem, az még az első 100-ba se fér bele
ad2. Megint unalmas lesz a ffi tenisz?? ( Nole sehol, Rafa sehol, a góliát még nem érett tartósan a jó játékra, Davy katasztrófálisan játszott, Murray pedig sima 3 szettben ki fog kapni a passzív védekező játéka miatt ) Megint Fedó sótlan fejét, unalmas egyéniségét, és tökéletes teniszét hozza a következő éra?

15.
  • VivaRafa
  • 2010.01.29. 13:40
 
 
   

Vamos Andy Murray! Murray megérdemelné a győzelmet, főleg azok után, hogy két tetszés díjas ütését már a youtube is megörökítette és persze mindezt fuzzy se hagyhatta ki, hogy betegye és megossza velünk. Meg kell mondanom igaza volt. :))) Elégtételt kell vennie Murraynek azért a vacak 2008-as US Open döntőért...

16.
  • dina49
  • 2010.01.29. 13:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • VivaRafa
  • 2010.01.29. 13:40

A lehetőség adott, aztán éljen is vele!

17.
  • Prest
  • 2010.01.29. 13:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 13:40

Ez teljesen felejtős... Murray egyre agresszívebb és simán megvan a játéka ahhoz, hogy megverje Federert. A sima 3 szett Fednek meg szinte nevetséges sztem.

18.
  • dina49
  • 2010.01.29. 13:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 17.
  • Prest
  • 2010.01.29. 13:43

A lehetőség adott, aztán éljen is vele!

19.
  • erisen
  • 2010.01.29. 13:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 13:40

Bizony ám! Sokáig kell még királyt nézni.:))
Murray esélye holnap 50%.Tsongáé is 50% volt. Ennyi.

20.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 13:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • VivaRafa
  • 2010.01.29. 13:40

Na a kisgyerek után te vagy a második Rafa hívő aki ugy dolgozza fel a kedvence kudarcát, hogy a legyőzője mellé áll. Ez nagyon emlékeztet engem a Stocholm szindrómára:)

21.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 13:51
 
 
   

Ne írjatok olyat hogy sima 3 szettben nyer Fedex, mert még én is elröhögöm magam.
Számomra az nem kérdés hogy Fedex úr nyer, de nem 3 szettben :)

22.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 13:52
 
 
   

Fuzzy úr!!!
Szerinted nyerhet Fedex 20 GS-t?

23.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:14
 
 
   

Reméltem Tsonga előáll valamivel, és legalább megszorongatja Federert, de még az se sikerült neki. Örülnék, ha Murray nyerne, de erre kb. 50% esély HA van. Federernek egyszerűen nem tudok szurkolni, mint az úri ficsúr aki most lépett ki a kastélyból úgy vonaglig a pályán. Mindenesetre: Go Andy! :)

24.
  • Prest
  • 2010.01.29. 14:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 22.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 13:52

Nem lehet vhol megnézni a sajtpkonferenciákat?

25.
  • baga
  • 2010.01.29. 14:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 13:40

Azt hiszem igazad lesz, valóban ez elé nézünk. :))

26.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 14:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • erisen
  • 2010.01.29. 13:45

Utálom a királyokat:-) Egyébként tényleg Ő a legjobb jelenleg, csak az arca ne lenne akkora :-( Lassan már nem fér fel egy fotóra. Nekem nem szimpatikus , sosem volt, és sosem lesz az, mint ember. A játéka azonban -jelenleg- valóban elképesztően látványos, és hatékony.

27.
  • baga
  • 2010.01.29. 14:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 23.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:14

Ha csak ezt látod a játékában, akkor szerintem ne nézd, hacsak nem vagy mazohista. :)

28.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 14:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 24.
  • Prest
  • 2010.01.29. 14:15

Nem vágom, de talán az atp oldalán nézd meg.
Fuzzy tuti tud oldalt ahol megnézhető!!!

29.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 14:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 13:40

jó sok furcsát írtál sztem egy levegőre. 1. Tsonga úgy jutott idáig, hogy k jó játékos csak ma nem ment neki és Fednek sűlt a keze. Ha szerinted 100-on kívül kellene lennie arra nehéz mit válaszolni. Potro tavaly egész évben ott volt a szeren, csak füvön nem ment neki és valszeg egy darabig még nem is fog. AO-Fed verte, RG semi, US Open győzelem és Masters döntő... 3. Nézd már meg a statokat mennyire játszott védekező játékot Murray az elmúlt két meccsen.. Te nézed a meccseit, vagy fejből írtad ezeket?

30.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 14:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 25.
  • baga
  • 2010.01.29. 14:24

Sajnos... Jó lenne ha lenne ismét méltó ellenfél, és nem ilyen egypólusú lenne a történet. Egyébként a kedvenc tornám az AO, ( Főleg azért, mert itthon dühöng a tél amikor zajlik:-)) de nekem eddig az idei elég unalmas. Egyedüli " csoda " Henin visszatérése az elitbe. Az viszont fantasztikus, bár szerintem a fekete tehénkével nem bír majd. ( Középiskolás koromban Kecskeméten ahol laktam volt egy házmester néni, nekem mindig Ő jut eszembe Serenáról, leszámítva a bőrszínt:-))

31.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 27.
  • baga
  • 2010.01.29. 14:26

Általában nem őt nézem, hanem az ellenfeleit. De ez a Tsonga is olyan nevetséges, kihúzza az elődöntőig, itt meg 3 szettbe kikap ? :O De legalább nem annyira ingatag, mint a női mezőny. Mondjuk most már az is jó, így hogy Williamsék a topon vannak, a belgák meg visszajöttek, de 2 éve kicsit más volt.

32.
  • vinc
  • 2010.01.29. 14:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 13:40

mi az hogy nem volt a 2 játékos egy súlycsoportban? ezt nem értem.
Tsonga úgy jutott el idáig hogy mindenkit megvert aki az útjába került. ehhez kellett egy olyan djokovic aki nem a legszerencsésebb sorolást kapta. egyébként ha 1 nap nem hozza a teniszt attól függetlenül szerintem simán lehet máskor is elődöntős. (erre jó példa Nadal. nézted Londont tavaly?)
a "góliátokat" én inkább nem várom. nem akarok csak szervákból meg nagy tenyeresekből álló teniszt nézni.
Murray lehet kikap 3 szettben, de ha nem, akkor a fejedre kenem :D.
egyébként azért ekkora a feje Fednek mert svájci :P

@qazsew szerintem vivarafát replicához nem kéne hasonlítani, mert VivaRafa jókat is szokott írni.

33.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 14:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 29.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 14:30

1. A mai játéka nem volt Top 100-as színvonalú, már ne is haragudj de azon kívül, hogy ütött egy-két ászt, meg kib..szta a labdákat minden szögből a picsába azon kívül nem csinált semmi különöset. Djoko ellen jó volt.
2. Potro -t ki akartam venni a felsorolásból, Te Őt emeled ki, de a többi általam felsorolt jelenleg sehol sincs. Szerintem fejben még mindig" nőnie "kell, testben Isten ments:-))
3. Murray deffenzív teniszt játszik úgy általában ( ezt nem csak én állítom ) lehet van egy-két meccse amikor nem, de úgy általában igen. Ez szerintem kevés lesz Fedó ellen. Ne legyen igazam, mert nem csípem Fedex-et.

34.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 14:38
 
 
   

FUZZY ÚR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Fedex nyerhet 20 GS-t?

35.
  • VivaRafa
  • 2010.01.29. 14:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 20.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 13:51

esetleg lehet egy másik kedvencem is??? Ez nem bosszú hadjáratról szól. A kedvencem legyőzőjének nem szoríthatok?

36.
  • dina49
  • 2010.01.29. 14:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 34.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 14:38

Én válaszolok neked! Szerintem igen! Évente egy biztos meglesz neki!

37.
  • baga
  • 2010.01.29. 14:43
 
 
   

Szerintem az a kulcsa most Fed játékának, hogy valahgy nem hagyja az ellenfelet játszani. Fogalmam sincs, hogy éri el, de valahogy eljut odáig, utánna meg aztán jönnek az extra ütések. Szerintem ez volt mindenkivel ezen az AO-n, a jobbaknak persze jutott egy-másfél szett ellne, de több senkinek. Nagyon kiváncsi vagyok a döntőre, szerintem Mörri sem bírja ellene végig az agresszorkodást , akarmilyen jó formában van.

38.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 32.
  • vinc
  • 2010.01.29. 14:37

Djoko nem a legszerencsésebb sorsolást kapta? Szabó Gáborék pont ezt hangoztatták, hogy Djoko milyen könnyű ágra került.
Amúgy én is ettől félek, hogy a férfi tenisz el fog laposodni. Nadal, Djoko, Davydenko stb. küzdenek majd, behúznak egy pár kisebb-nagyobb tornagyőzelmet, Fed meg beütögeti magát s GS döntőkbe, és nézhetjük a majom fejét. Mert az egy dolog h "varázslatosan" teniszezik de ez a varázslatosság lassan egyenlő lesz az unalommal.

39.
  • dina49
  • 2010.01.29. 14:45
 
 
   

Azért úgy fognak odaállni a döntőben, hogy Fednek már van 3, Murraynek meg már meg kéne szerezni végre azt az elsőt!

40.
  • VivaRafa
  • 2010.01.29. 14:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 32.
  • vinc
  • 2010.01.29. 14:37

VivaRafa csak jókat ír...Ez eddig is köztudott volt.:)

41.
  • vinc
  • 2010.01.29. 14:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:44

a legszerencsésebb nem feltétlenül a legkönnyebbet jelenti. mit ért el ezzel a könnyű sorsolással Djokovic?
én is gondoltam rá h milyen lehet fed nélkül a tenisz. az elején lehet változatosabb lenne egy kicsit de aztán már hiányozni fog a minőség, és akkor ő már nem jön vissza...

42.
  • dina49
  • 2010.01.29. 14:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:44

Na és ez ellen mit lehetne tenni szerinted?

43.
  • vinc
  • 2010.01.29. 14:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 40.
  • VivaRafa
  • 2010.01.29. 14:46

és nagy az egója lemaradt :)

44.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 41.
  • vinc
  • 2010.01.29. 14:46

Én kifejezetten örülnék annak, ha mondjuk elmenne babázni egy időre. Csak a Nadal-Federer álomdöntők hiányoznának, de azok nagyon :D

45.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 42.
  • dina49
  • 2010.01.29. 14:46

Federer képéről le kéne húzni a bőrt, és kicsit ingatagabbá tenni, hogy neki is kelljen küzdenie.

46.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 14:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 23.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:14

:-)) Azért az hülyeség hogy vonaglik, de tényleg valami angol lord jut róla eszembe, aki amelett hogy naponta 6 liter teát megiszik whiskey-vel, politizál, és az időjárásról folytat emelkedett, és rendkívül unalmas diskurzusokat a szomszéd majorság lordjával amelett qrva jól teniszezik. Nagyon unalmas figura lehet az életben. Olyan unalmas mint egy parlamenti interpelláció a békés megyei
parkolóautómaták üzemeltetéséről

47.
  • dina49
  • 2010.01.29. 15:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 45.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:50

Esetleg valami humánusabb megoldás?

48.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 15:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 45.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:50

nem küzdött eleget tavaly és 2008-ban? odaadjátok neki a döntőt ész nélkül.
Peruzzi: sztem annyi nem lesz:), de honnan a fenéből tudjam:)

49.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 47.
  • dina49
  • 2010.01.29. 15:00

A humánosabb mód az most sztem mission impossible. Ha 2 gyerek esetleg nem tölt majd be némi fontosabb szerepet, akkor lehetetlen...sajnos. Vagy Rafának kéne visszaállni a 2008as szintre, és akk némi izgalom is lehetne.

50.
  • Replica
  • 2010.01.29. 15:08
 
 
   

Áááááuuuuoooo, de jót aludtam a meccsen! Annyira izgalmas volt, hogy elszunyókáltam...
Örülök a végeredménynek, de most a túloldatl olyan ellenfele lesz, aki nem szarik be tőle, és nagyon tud teniszezni. Murray játéka nem fekszik Fednek, ahogy Nadalé sem. Murray nagyon motivált, és okos játékkal megveri Federert!

51.
  • Replica
  • 2010.01.29. 15:09
 
 
   

Ez a szavazás nagyon röhejes, mert ahol fed neve felmerül, a szurkolói ugranak rá, márpedig itt többségben vannak. Semmi értelme!

52.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:44

majom fejét? B+ hogy lehet ilyeneket írni??? Kurvára senkit nem érdekel, hogy szted milyen feje van. Az utálatod miatt nem látsz túl bizonyos dolgokon. Unalmas a varázslatos tenisz? szánalmas vagy b+.

53.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 51.
  • Replica
  • 2010.01.29. 15:09

Én Murrayra szavaztam... sztem 3ban vagy 4 ben simán nyer.

54.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 15:14
 
 
   

Replica annyira gyerekes vagy!
Ha Rafa olvasná az írásaidat ő kérne elnézést helyetted!!!

55.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:10

Ha én az utálatomon, te az elvakult rajongásodon nem tudsz túl jutni. Tudom fáj, meg nem szoktál hozzá ilyen mondatokhoz Federerről, de tudod nem mindenki szereti.
Ja am az totál igaz, hogy a többségben lévő Fed szurkolóknak nem hogy szavazást adni, még véleményt se érdemes mondani.

56.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 50.
  • Replica
  • 2010.01.29. 15:08

Oviban kötelező alvás van ilyenkor.
A kakóbiztos gépekhez már minden ovis kisfút odaengednek? Hihetetlen.
1 jó hogy ennyire magabiztos vagy Murrayben,mert az összes tipped egy blöd baromság volt. Tegnap is 100% Tsongát írtál mindenki más hülye volt.

57.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 31.
  • moviky
  • 2010.01.29. 14:34

Elég nevetséges,hogy valakit a külseje után itélsz meg...
ilyet írni,hogy vonaglik a pályán....Majom feje van...képéről lehúzni a bőrt...
Honnan jöttél???
Kurvára nem mindegy neked?
TE vajon ,hogy teniszezel?
A világ legjobb játékosát azzal tudod ledegradálni,hogyan néz ki?
Akkor ne nézdd!!
Kár volt ilyen otromba, bunkó dumáért beregelned ide...

58.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:16

Mi van itt a fikázó osztag? Támad a vérovi.

59.
  • sophie0607
  • 2010.01.29. 15:19
 
 
   

Ez irtó érdekes... Tegnap az összes Federer szurkoló Cilicet éltette... A Nadal drukkerek a döntőben mind Murraynek drukkolnak...
Nem hiába, na, emberek vagyunk!!:)
Hajrá Andy! És én tényleg azért szorítok neki, mert nagyon bírom a búráját...:)

60.
  • dina49
  • 2010.01.29. 15:20
 
 
   

moviky = Replica

61.
  • JMDP
  • 2010.01.29. 15:21
 
 
   

Szeretem nézni Fed játékát és irreleváns, hogy milyen a feje vagy bármilyen testrésze!

61.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 58.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:18

Egy újabb,holt sötét bunkó paraszt jelent meg...ennyi.
Azt hiszi nem vagyunk ehhez hozzá szokva:)

62.
  • titti
  • 2010.01.29. 15:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 46.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 14:59

LÁtszik, hogy nem sok mindent tudsz Federerről. Különben meg a tenisz sosem volt "gettósport" egyáltalán nem lóg ki, ha valaki normális, jól szituált mellesleg meg nagyszerűen teniszezik. Nem a bulvársajtót kell tudni teletömni, hanem az ellenfeleket. Serena Williams "fekete tehénke" minősítése pedig téged minősít.

63.
  • stela
  • 2010.01.29. 15:22
 
 
   

Elfáradtam a kommentek olvasgatásában. Én nem szeretem Federert, na bumm. Rafaért odavagyok, de amikor nézem a tv-ben egy hatalmas patkány jut róla eszembe, amin az változtat, ha mosolyog. Federerre mondjuk ráférne egy orrplasztika, de mi a fenének? Ennyit a külsőről. Komolyan kész, hogy miket írtok itt egy páran. Nyugi mááááár.
Fed még versenyben, Rafa sajnos kikapott. Tiszteletben kéne tartani a véleményeket.

Fuzzy, tudom, hogy nem érdekelnek a lányok, én kíváncsi lennék egy Serena-Justine szavazásra. Be tudsz egy olyat állítani, légyszi?
Köszi!!!

64.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 59.
  • sophie0607
  • 2010.01.29. 15:19

Újabb tévedés, én Murray éltettem.:)Neked se kéne általánosítani....

65.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 61.
  • JMDP
  • 2010.01.29. 15:21

Lehet hogy azért mert Te nem vagy ilyen agyi hulla mint egyesek? ;-)

66.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:16

Bagoly a verébnek...objektivitásod alátámasztására szolgál a nagy Nadal avatarod? HaHa...:D Viszont én nem modnok Nadalról sértő és bántó szánalmas dolgokat...
Ennyit rólad, cask a kis kedvenceteket járatjátok le az ilyen szövegekkel...tudom hogy savanyú a szőlő meg minden, de hát ez van ezt kell szeretni :))))))
a környezetismeret házidat csináljad inkább :))))))

67.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 61.
  • JMDP
  • 2010.01.29. 15:21

Ilyen szavakat ne írjál neki,mert sok ez így egy olvasatra:)

68.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 46.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 14:59

te már tavaly leírtad Fedet... ha unod a zsenialitást, nézd a rohangálást egyik sarokból a másikba meg a tollast 3 méterrel a háló felett-hátha a másik elrontja, vagy előbb-utóbb összeesik.

69.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 15:26
 
 
   

Továbbra is értetlenkedek: "Federer az orrotok előtt írja a tenisztörténelmet, ti meg ezzel a lúzer Nadállal vagytok elfoglalva? Különösebb tenisztudás nélkül összeizzadt 6 gs győzelmet azzal, hogy csicskázott a labdák után. És erre a nagy felhajtás. Meg is lett az eredménye, 24éves korára gyakorlatilag kiöregedett a teniszből, a top10ben van max egy éve, utána meg szoríthattok neki gs győzelemért a kerekesszék kategóriában. lol"
Murray talán egy fokkal jobb, de ugyanolyan futrinkateniszező. Ráadásul irritál a lénye.
A tenisz egy úri játék, és utána sport.

70.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 15:23

Rém unalmas lehet akkor az életük 2004 óta:)
Az új imájuk: Fed vonuljon vissza!Nem bírjuk nézni..

71.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 15:27
 
 
   

Hogy fogja vasárnap a sok ovis éltetni Mörit csak azért mert Fed az ellenfele.
Hisz az ovi vasárnap zárva van gyerekek...

72.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 59.
  • sophie0607
  • 2010.01.29. 15:19

Én Murraynak szurkoltam lol... komolyan ki éltette Cilicet?

73.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 70.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:27

:)))))))

74.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 69.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 15:26

A másik oldalt se illő ledegradálni...Nadal nem lúzer!
Fednek szurkolok.....

75.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 46.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 14:59

Te már csak tudod TV-n keresztül elemezni egyesek viselkedését az életben.
Különben is,ha nem tetszik,és Federer-fób vagy akkor mi a tökért nézed?
Elkapcsolsz és mindenki boldogabb lesz.

76.
  • titti
  • 2010.01.29. 15:31
 
 
   

A kommenteket végigolvasva Roger rajongói közül sem ártana kiírtani a konkolyt... Tényleg összejönne egy vérovi két mindenre elszánt minicsapattal, mint Jackson Bad-klipjében.

77.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 75.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:29

Hiába minden,most nem irnak vissza....megkezdődött a délutáni tente:)

78.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 66.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:23

Úristen, ezen most komolyan röhögnöm kell. De nagyon. Nem mondtál még, de rajtad kivül mindenki moderáltan tudott válaszolni, csak TE hurrogtad le így na B+ ...hát én csak gratulálni tudok.

79.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 77.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:31

:DDDDDD

80.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 76.
  • titti
  • 2010.01.29. 15:31

Ebben én is egyetértek,lásdd fent:)

81.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:31

Eleve te nem írtál moderáltan...mondtuk többen ha fáj,ne nézd!!

82.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:31

:D:D Moderált választ vártál arra hogy Fed majom fejű nagyképű ficsúr??? Hát Te melyik bolygóról jöttél ide? Haláli poén vagy:)))
Elsőre is megértettem, hogy selejtes vagy, nem kell bizonygatni mindenáron.

83.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 69.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 15:26

látom, elszabadult a pokol...

84.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:31

De most feküdj vissza mert az óvónénik észre veszik, hogy kimásztál az ágyból. Na uzsgyi tentézni^^

85.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:35
 
 
   

"te már tavaly leírtad Fedet... ha unod a zsenialitást, nézd a rohangálást egyik sarokból a másikba meg a tollast 3 méterrel a háló felett-hátha a másik elrontja, vagy előbb-utóbb összeesik."

Fuzzy, ez mi volt?

86.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:35
 
 
   

Prézli,Moviky go to bad!!! No TV,NO tenis.....sleep!!!!

87.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:37
 
 
   

úristen, azért mindkét oldalon vannak ám intelligens arcok. ez szomorú, a döntő előtt ezt kell olvasgatni.

88.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 85.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:35

Biztos,hogy nem Rafára értette,mert ő nem ezt játsza.

89.
  • dina49
  • 2010.01.29. 15:38
 
 
   

Na tessék, beregelt 1-2 Nadal Fan, és ugyanaz a helyzet állt elő, mint annak idején, amikor be kellett indítani a Dühöngőt.

90.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:38
 
 
   

Hát nagyon bízom benne.

91.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 83.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:34

Megint megjelentek a jófej gyerekek.
Csak a szokásos Federer-fób hullám. Ez van minden Fed siker kommentben. Már megszoktuk.
Szólj rá a férjecskédre mert kezd ámokfutni a kis brancsával.:) Rád hallgat valami megmagyarázhatatlan oknál fogva...

92.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:38
 
 
   

Akk írok vamosbrigadesre és vmi anti federer fórumra. Ezek a GoRogeres okoskodások lefárasztanak.

93.
  • picur21
  • 2010.01.29. 15:40
 
 
   

Fiúk, Lányok! Nagy levegő.... Egy kis nyugalom nem ártana - mindkét oldalról. Már olyan sokszor írtuk/írtátok, hogy a primitív hozzászólásokat azzal lehet megállítani, ha nem reagálunk. Ne süllyedjünk már a béka feneke alá!!!!

94.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 92.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:38

Ezaz!!! Elhúz a francba innen. Viszlát. De aztán vissza ne gyere. Kösz.

95.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 87.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:37

Első lépésként kitört egy utálatvihar,mert Fed nyert..páran ezt
undorítóan reagálták.
Második jöttek a viszontválaszok,amik szintén undorítóak lettek.
Ez egy parttalan vita.
Viszont több a normális ember itt:)

96.
  • dina49
  • 2010.01.29. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 92.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:38

Az avatarodon Rafanak nagyon gyilkos ábrázata van! Mint aki a B12-ben űzi az ipart :-)

97.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 85.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:35

MI lett volna... hát őt is felb...ák ezek a fröcsögők. NE csak a Fedeseket korhold folyton, nézd már meg miket írnak a másik oldalon...

98.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 92.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:38

a vámoszbrigád 3 napja elérhetetlen.

én Rafa drukker vagyok, és percenként nézem a facebook-ját, fent van-e már valami hír. Nincs energiám pocskondiázni Fedet, de ha lenne, akkor se tenném.
A topic címe az, hogy Fed újra gs döntőben. És ezt el kell ismerni, bármennyire is fáj ez neked.

99.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 92.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:38

Már fáradtka voltál mikor megjelentél...de minek.

100.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 92.
  • moviky
  • 2010.01.29. 15:38

Úgy van oda való vagy.... ez a különbség köztünk látod...én nem járok anti Nadalos fórumba habzó szájjal fröcsögni^^

101.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:43
 
 
   

Szeretnék intelligens esélylatolgatásokat olvasni.

Én nem értek annyira a teniszhez, a lélektan alapján 60-40 Fed javára nálam.

102.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:43

Nálam 50-50,bár Andy szerintem már kezd terhelődni,uh. lehet,hogy neked van
igazad.

103.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 15:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:43

61-39 nálam.
Azt nem árulom el kinek.
De szerintem Te kitalálod :)

104.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 91.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:38

Még nem a férjecském, akkor fog eljegyezni, ha Rafa nyeri a garrosst :)

Replica, nem hiszem hogy tundék újat mondani:(
please don't do this!

105.
  • stela
  • 2010.01.29. 15:47
 
 
   

Én 52-48 :)

106.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:48
 
 
   

Sztem Fed ideges lesz nagyon...Andy pedig egy ici pici kis megingásnál azonnal le fog csapni. Remélem jó tenisz lesz^^ engem legfőképp az érdekel :)

107.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:49
 
 
   

Érdekes,a Fed-Tsonga szavazás végerdménye durva volt..az meccs erdménye is
az lett. Na vasárnap ilyet ne várjatok!!
Végre elértem arra a pontra,hogy nem bánom,nem leszek ideges,ha nem Fed nyer.

108.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 102.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:45

ezt most a lélektanra mondjátok, vagy a teniszre?

109.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 15:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 90.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:38

senkire nem értettem, stílusokról írtam. mert ha Fed játéka "unalmas", akkor nyílván a tollas nem az. nem tudom melyik barom írta, hogy Rafa egy loser, de talán inkább ő maga az. aki a billentyűzeten kalimpál. az legjobb 100-ban sincs "tehetségtelen" játékos. Rafának olyan keze van, hogy na.
HÁROM LEHETŐSÉG KÖZÜL VÁLASZTHATTOK: 1. Dühöngő, 2. Moderáljátok magatokat. 3. Letiltom a kommenteket az AO végéig. NEM fogok éjszakázni meg néhány nagytudásúnak elgurult a gyógyszere.

110.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 106.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:48

Szerinted Andyn milyen nyomás lesz?

111.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 108.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:49

Én a teniszre...Murray klasszisokkal jobb,mint Tsonga.

112.
  • dina49
  • 2010.01.29. 15:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 106.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:48

Szerintem Fed lesz nyugodt - ez lehet jó és rossz is -, Murray meg ideges - ez csak rossz lehet!

113.
  • stela
  • 2010.01.29. 15:52
 
 
   

Remélem nem süllyed ez a szint, s nem kell tiltani a kommenteket, kár lenne érte. Akkor már inkább menjetek dühöngeni. :)

114.
  • stela
  • 2010.01.29. 15:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 112.
  • dina49
  • 2010.01.29. 15:52

Szerintem mindketten idegesen fognak a pályára lépni a kérdés csak az, hogy mikor száll el. Mert olyan nincs, hogy fütyörészve megy valaki játszani GS-döntőt. Azért ennyire senki sem laza.

115.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 109.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 15:49

Akik jöttek:1. nem tudja mi az, 2. Ezt szintén nem tudja 3. Ezt csak te tudod:)

116.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:55
 
 
   

Fedrer - Murray
Én 60-40re adnám Fednek. Jobb fejben,nagyobb a repertoárja,GS döntőn is verte,sikeresebb,és általában sokkal jobb játékos.Ha az elsőt behúzza akkor szerintem nyeri is a meccset. Ha nem akkor 50-50%.
Aztán lehet hogy nem lesz igazam. C'est la vie!

117.
  • picur21
  • 2010.01.29. 15:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 106.
  • Prest
  • 2010.01.29. 15:48

Egyetértek! Örülnék egy 4-5 szettes, szoros, és nagyon jó tenisznek! Persze titkon azért drukkolok az egyiknek, de nem a másik ellen!

118.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 114.
  • stela
  • 2010.01.29. 15:53

Egy a lényeg,én nem leszek ideges,Fed itt már elérte amit én szerettem volna..
eggyel tovább is ment:)

119.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 15:56
 
 
   

Fuzzy jó éjt!
Ne húzd fel magadat, hidd el nem érdemes.

120.
  • troy
  • 2010.01.29. 15:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 103.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 15:46

asszem igen :)

121.
  • erisen
  • 2010.01.29. 15:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 109.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 15:49

Fuzzy,ha letiltod a kommenteket akkor a normálisokat bünteted. A vérovi meg eléri amit akart. De tégy ahogy gondolod csak leírtam a véleményem.;-)
Jó éjt.

122.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 16:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 95.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:41

Kicsit lazábban kéne hozzáállnod Viktor! Ez egy teniszfórum :)
Nem értem a Nadal-fanokat, ha a teniszt, mint műfajt szeretik. Ezt a játékot pedig egy Federer építi, egy Nadal pedig rombolja. Ezt a nem kikényszerített hibák/nyerő ütések teszik ténnyé.
Arra játszani, hogy valaki hibázzon -az élet minden területén- embertelen. Mert az ember hibázik, ilyennek teremtettek bennünket. De alkotni is csak mi tudunk! Ezért támogatom az alkotó teniszezőket, és fingom le a Nadal-féle hulladékteniszt.

123.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:02
 
 
   

ok, Fuzzy, köszi!

124.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 122.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 16:01

Ez egy teniszfórum, de nem a Zöld Takonyhoz címzett.

125.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 122.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 16:01

Ne kezdd már el!!!!!!!!!!
Ha nem értesz hozzá maradj csendben. Okosabb nem maradsz,de mi jobban járunk.
Inkább tippelj,ahhoz nem kell ész.

126.
  • picur21
  • 2010.01.29. 16:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 122.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 16:01

Légyszi, ne légy ilyen....az utolsó félmondatod egyszerűen nem korrekt (ide más szót is írhattam volna...)

127.
  • dina49
  • 2010.01.29. 16:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 122.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 16:01

Értem én, hogy te megmondod a frankót, látom, ami a szíveden az a szádon, csak egy picit fogalmazz finomabban!

128.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 107.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:49

Végre elértem arra a pontra,hogy nem bánom,nem leszek ideges,ha nem Fed nyer.
Pontosan így vagyok vele én is, de már írtam tegnap is. Murray abszolút megérdemli, ha behúzza. Felnőtt hozzá, már nem beszél baromságokat, iszonyatos mennyiségű munkát végzett és hihetetlenül jó keze van. Mindig minenki a Fed-Rafa meccsekről beszél, de sztem ők ketten még szebb meccseket nyomnak, amikor mind a ketten formában vannak. pl. a tavalyi Masters összecsapásuk nálam mindent vitt, azzal együtt, hogy Murray nyerte. Ha mindketten jól játszanak vasárnap az fantasztikus lesz. Fed sosem tudott "rendesen" játszani Rafa ellen, mert Nadalnak van egy fegyvere (felpörgetett tenyeres balkézzel az egykezes fonákra), ami miatt nem tud. Murraynek ilyen nincs, viszont a szerva, a röpte a láb a kéz és a fej mind megvan ahhoz, hogy legyomja még a top formában játszó Fedet is. értelmes vitát folytassatok és ne személyeskedjetek olyan dolgokról amiről fingotok sincs. egyik játékost sem ismeritek, ismerjük személyes oldalukról.

129.
  • Prest
  • 2010.01.29. 16:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 110.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 15:50

Áh, USO döntő előtt is mindenki azzal érvelt, hogy Potró nem fogja bírni az 1. GS lehetőségének a nyomásást. Ráadásul Murray még nem is tiszteli annyira Rogert. Vele szemben nem voltak elvárások a torna előtt, és most is Fed van kikiáltva esélyesként. Ráadásul teljesen pihent, az egész tornán 1 szettet veszített eddig, és többet is pihenhet mint Rog. Majd látjátok, hogy zúzni fog rendesen, Rog pedig ettől szokott beijedni...

130.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 16:10
 
 
   

Aham, írjak százaléktippeket, mert annak van értelme. Meg cseverésszek arról, hogy milyen jó teniszt szeretnék vasárnap látni. Elnézést, ha egy kicsit élces a stílusom, de felhúztak néhányan. A mögöttes mondanivalómat pedig senki sem kommentálta.

131.
  • JMDP
  • 2010.01.29. 16:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:03

Ja, ész nélkül is lehet tippelni:) Azért megpróbálom ésszel: Fed 60 Murray 40, és Fednek szurkolok!

132.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 122.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 16:01

A véleményt úgy is lehet formálni,hogy ne bántsd meg az ellen érzéseit....
én nagyon laza vagyok,de nekem sem esik jól,ha Fedet bántják.
Rafa nem lehet lúzer,mert nyert 6 GS-t,világelső volt..
UA. ha nem szereted a teniszét ne nézd!
A fórumon nem Rafát bántod,hanem azokat akik neki szurkolnak!
Ha ezt nem érted ,ezen a fórumon nincs helyed...
Normálisan is el lehet mondani a véleményed Pl:nem szeretem ahogy Nadal teniszezik.
Ezt úgy olvasdd,hogy én Fed teniszét imádom...ezzel mindent elmondtam.

133.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 130.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 16:10

A fikázásnál máris több értelmét látom. De nem vagyunk egyformák. Még jó...

134.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 131.
  • JMDP
  • 2010.01.29. 16:11

Ugyanaz nálam is. Egyébként JMDP a 2.kedvencem USO óta.:) A Fed éra végén remélem ő lesz az új király.:-)

135.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 130.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 16:10

Még: Moviky, aki undorító módon beszélt Fedről ,úgy lett lerendezve,hogy nem bántottam Nadalt.

136.
  • dina49
  • 2010.01.29. 16:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 129.
  • Prest
  • 2010.01.29. 16:08

Rog egyáltalán nem fog beijedni! Ha Murray nyer, az azért lesz, mert jobb lesz Fednél, és teljes mértékben meg fogja érdemelni a győzelmet! És én se fogom bánni, ha esetleg Murray nyer. Ja, és én sem igazán ragaszkodom Fed-Nadal párharcokhoz! Gyanítom, már nem lesz sok Fed-Rafa párharc!

137.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 130.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 16:10

Figyelj csak, nyugodtan dicsérd Fed teniszét, ha a Rafáéról véleményed van, azt pedig értelmesen elemezd, ne mint egy szociopata.

Ha az esélylatolgatást uncsinak találod, menjél, játsszál egyet a predator vs terminátor játékoddal.

138.
  • Prest
  • 2010.01.29. 16:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:07

Pontosan így gondolom én is. Simán kész van arra, hogy legyőzze Fedet GS-en.
Ja és a 08-as VB meccs télleg nagyon jól volt, pedig ott Fednek nagyon fájt a háta, nem tudott a megszokott módon mozogni. De így is hihetetlen teniszt nyomtak ketten.

139.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:14

Jaj hagyd Viktor. Örüljünk hogy elment. Nehogy még a végén késztetést érezzen bármiféle interakcióra.:)

140.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 129.
  • Prest
  • 2010.01.29. 16:08

Azért mondtam 50-50:)

141.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:07

Azért én hozzáteszem: továbbra is Fednek szurkolok:)

142.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 15:23

Igen , valóban unom. Megengeded??:-) A kérdés persze költői, nekem Rafa, vagy Djoki személyisége( legalábbis ami a játékukból lejön ) sokkal érdekesebb, mint egy ilyen roboté mint Fedó. Nekem tényleg olyan , mintha okos japán tudósok rakták volna össze valami speciális fémből, és ráhúztak mesterséges emberi bőrt. Olyan mint a kávéautómata, ha beledobsz pénzt akkor az kiad KV-t. Ha 56. szor egymásután dobsz be akkor is kiad. Ha nem ad ki, akkor vagy nem dobtál bele elég pénzt, vagy kifogyott a KV. Unalmas...

143.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 140.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:16

OK-OK! Emlékeztek mi volt a 2008as USO döntő előtt? Majd most így meg úgy Möri, vége Fednek, itt az új bajnok,stb...Tudjuk mi lett a vége. Igen nagyon jól játszott Möri előtte az 1000-eken,de akkor is túlzásnak éreztem. Most is jól játszott,de azért én inkább 60-40re mondanám. DelPotro meg tudta oldani(ok kellett hozzá Fed bénázása 2.set vége felé).De akkor is megcsinálta. Ebből nyerhet erőt Möri. Ami öri erőssége (elég sok van belőle) azt Federer még egy szinttel jobban tolja. Talán egyedül a defenzív teniszt nem. De olyat Federer nem csinál.:) És ha Möri arra kényszerül akkor már rég rossz lesz...szerintem.

144.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:23

Fed játékánál nem sok változatosabb van...te azt unod,hogy sokat nyert.

145.
  • picur21
  • 2010.01.29. 16:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:23

Erre teljesen egyszerű a megoldás: ne nézd! :)

146.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:23

Kapcsold el a TV-t. Voilá!!

147.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:11

Egyébként a külső adottságokkat egy vitában érvként felfogni az valóban gyerekes. Fel kéne nőni , és egy kicsit kevesebb érzelmet belevinni ezekbe a vitákba. Ki nem szarja le hogy mekkora Federer orra, vagy Del Potro feje, vagy Rafa szájja? Az arca nagy Federer-nek, de ezt - a gyengébbek kedvéért - nem anatómiai vonatkozásban jegyeztem meg, hanem azt akartam érzékeltetni vele, hogy nagyképű...

148.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 143.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:25

Figyeld meg Murray szerva-röptézni fog Fed ellen...másodikra biztos.

149.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 140.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:16

annyi bizony. eltelt két év a US Open döntő óta. Murray beérett, iszonyat mit melózott és 2010-re felnőtt fejben is. ő meg tudja verni a top formában játszó Fedet is. ahogy Rafa és sztem Robotito is. Rafa meg ugye... csak jöjjön vissza. szóval, aki unatkozik nézzen más sportot.

150.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 147.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:27

Lehet. Mondjuk van mire. De én meg teszek arra is. A tenisz miatt nézem.

151.
  • stela
  • 2010.01.29. 16:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:14

Kicsit tenisz: képzeld kihegyeztem a ceruzáim, elővettem a tervező papírjaim :) kedvet kaptam tervezni. Ha Murray nyer van ötletem, ha Fed akkor is. :)
Serena olyan nagy, hogy nem tudom hogy sikerülne ráférni egy s-es pólóra.

152.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 147.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:27

Ismered személyesen? Nagyképűre kéne bizonyíték...de ha az lenne,akkor is van mire.

153.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:30
 
 
   

Kis aktualitás: Nadal egy hónapig parkolópályán megin. Ami ennél érdekesebb hogy negyedikröl is lenebb eshet miatta. Az az igazság, hogy már most is (sőt jó ideje) elörébb van mint ami reális. Olyan 5-6-on talán megállhat.

154.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:28

"igyeld meg Murray szerva-röptézni fog Fed ellen...másodikra biztos."

2. adogatásra gondolsz??? Azt erősnek érzem.

155.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 149.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:28

Vagy más sportot,vagy magyar focit...

156.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 155.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:32

Vagy equadori jégkorongot.

157.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:14

csak neked van egy infóm: Rafa ma délelőtt volt dokinál és semmi baj nincs. ez 100%-os infó. tudom, hogy hülyén hangzik, de megesküdtem, hogy nem a "médiától" vagyok. ok? tök véletlen személyes kapcsolat nem tenisz vonalon. nyílván olvassa a New York Times vagy az ATP a heyhót, de az adott szó.... na akkor jó éjt:)

158.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:30

úgy érted, nem igazságos a ranglista-pontozás? mert az alapján állt eddig ott.

159.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 147.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:27

Félreértés... Nem a játékát unom igazából, hanem az embert aki a játék mögött van. Egyébként nem kapcsolom el a TV-t, mert mindig szurkolok annak , aki ellene játszik:-) Egy teniszmeccs akkor érdekes, ha a játék során valamelyik küzdő félnek elkezdessz szorítani. Annak idején így voltam Becker-el is . Még jó hogy visszavonult, el sem tudom képzelni, hogy kinek drukkolnék egy Fed-Becker meccsen:-) Lehet , hogy tényleg át kellene kapcsolnom a Maunika só-ra:-)

160.
  • picur21
  • 2010.01.29. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:30

Mit értesz azon, hogy előrébb van, mint ami reális"?

161.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 154.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:31

Átlagban 150 körüli a 2. szervája..
Ezt arra mondtam,hogyha ki kell találnia valamit.Már Murraynek:)

162.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:34
 
 
   

meglátjuk, hány tornát tud nyerni a következő években FOLYAMATOSAN Potro, Murray, Djoko, Davy, Roddick.

163.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 157.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:33

I LOVE YOU!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D

164.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:34

Ők rendesebbek lesznek ,mint Fed...elosztják:)
Mire gonoltál GS-re?

165.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:30

Ugy értem, hogy az lesz a sokkal reaálisabb amit hétfön mutat majd a ranglista. Sőt. A legjobb öt teniszezö Fed,Möri,Potyi,Davy,Djoko:)

166.
  • stela
  • 2010.01.29. 16:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 163.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:36

Fuzzy nem nős? :))

167.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 157.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:33

Nem olvassák az ATP-nél...na teszek róla:)

168.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:39
 
 
   

bármire, amivel 2. helyen lehet lenni Fed mögött MAJDNEM ÖT évig.

169.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • stela
  • 2010.01.29. 16:39

de, de attól még szerethetem :)

170.
  • Prest
  • 2010.01.29. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 159.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:33

Hú ez nagyon jó hír!

171.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • stela
  • 2010.01.29. 16:39

Nem szerelmes:) szereti!

172.
  • titti
  • 2010.01.29. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:30

Nem ez az igazság.

173.
  • Prest
  • 2010.01.29. 16:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 157.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:33

Erre ment az előző természetesen :)

174.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 170.
  • Prest
  • 2010.01.29. 16:40

Mármint mi jó hír?

175.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • stela
  • 2010.01.29. 16:39

Na akkor vamos! Troy Rafába szerelmes...és itt is van valakije:)

176.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 168.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:39

ez Viktornak ment, de még nem tértem magamhoz....

az hogy semmi baj, az azt jelenti, hogy semmi baj? :):)

177.
  • picur21
  • 2010.01.29. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:38

Az eddig elért - nem kevés - győzelme nem ér semmit?

178.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 163.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:36

akkor alszom:)

179.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 174.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:42

Rafa jól van ,semmi komoly baja nincs.

180.
  • titti
  • 2010.01.29. 16:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 178.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:43

Jó éjt és lábujjhegyen járó kengurukat Neked! :)

181.
  • stela
  • 2010.01.29. 16:45
 
 
   

:)))

182.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:45
 
 
   

Ez meg Fuzzynak ment volna, de már biztos alszik a billentyűzeten!!! :)

"az hogy semmi baj, az azt jelenti, hogy semmi baj? :):)"

jaj, jaj, jaj, édes Alkotóm!!!!


183.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:34

Ha nekem jött válaszolok:annyit nem ,mint Rafa.
Davy,Roddick biztos nem,Potro nem fog annyit játszani....A többiek erős talán..

184.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:47
 
 
   

82.4%-17.6% Federernek. Kiszámoltattam a NASA-val. Na megyek, mindjárt nyilatkozik a Fekete Pákó a TV2-n . Az értékről nem szeretnék lemaradni. Arra is gondoltam, hogy Józshi barát segítségét kérem, hogy fel tudjam majd dolgozni Federer várható győzelmét. Csak nagyon nehéz bejutni a műsorba, egyenlőre még túl sok fogam van :-))

185.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 178.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:43

szép álmokat! :)

brühühühü brühühü, és hüpp hüpp, hüpp hüpp

186.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:47

:)

187.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 177.
  • picur21
  • 2010.01.29. 16:43

Dehogynem. Mondjuk a tavalyi salak cimei most paradox módon nem sokat segitenek neki a ranglistán visszakapaszkodni majd. De szerintem nem is érdekli most annyira. A ranglista ilyen, évben mér ami természetesen így van jól. Amiért most nincs benne a legjobb öt teniszezőben attól még nagy respekt neki az múlt dícsőségéért.

188.
  • vinc
  • 2010.01.29. 16:49
 
 
   

amit szeretnék látni:
jó kis 5szettes sok fordulattal és Murray győzelemmel
ami lesz:
gyors 4szettes elsőt viszi Murray második tie break Fed a maradék meg sima :(

189.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 183.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:46

ezt arra az igen értelmes hozzászólásra írtam, hogy rafának sok a 2. hely.

190.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:43

na élehozták hivatalosan is, tehát írhatom: Rafának kisebb szakadás van a jobb térdében, de ennek semmi köze a tavalyi sérüléshez. Dubaiban már játszik. Vamos!

191.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 179.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:43

Nagyon megnyugodtam.... Már csak az kell, hogy a szomszéd Jóska bácsi időben odaérjen a Dújvárosi Tescoba, és ne kapkodják el előle az akciós csirkefarhátat, és rendben is lesz a napom...:-)

192.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:33

"Átlagban 150 körüli a 2. szervája..
Ezt arra mondtam,hogyha ki kell találnia valamit.Már Murraynek:)"

Húha. Fednek is 150 körüli a 2. szervája. De még ő se igazán kockáztatja serve&voley-t csak max egy nagyon brutál első szerva után. Azt is csínnyával.
Ez még mindig nagyon erősnek érzem.
Elsőre még ok. De másodikra...
Aztán lehet hogy igazad van. Én inkább azt tippelem hogy Möri az Möri is marad. Védekezni fog,mert arra kényszerül. Nem önhibájából persze...:)
Ja és így is szoros lesz. Mert hogy mindketten be lesznek tojva az is biztos.

193.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • rebootov
  • 2010.01.29. 16:47

A szavazás nem a realitás,hanem a szavazók hovatartozása...ez mindig így volt,s lesz...

194.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:48

Nem akarok már ma vitatkozni, de 2008-ban Fed benne volt a legjobb ötben?

vagy te mi alapján rangsorolsz?

195.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 189.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:49

Okoska:) azt nem én írtam:)

196.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 194.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:50

Amit látok a két szememmel, az alapján. Persze hogy benne, miért szerinted ?

197.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:49

Hú, köszi!

Amikor pár órával ezelőtt bedobtad azt a csalit, tudtam, hogy jó hír!!!
Ismerlek már! :):):)

Jó éjt tényleg és vamos is hála az égnek!

198.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 197.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:53

Na:)

199.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:52

tudom, csak te írtál rá egy választ, és kérdeztél valamit, arra írtam. na mind1.

200.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 199.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:55

Ja-ja ,már válaszoltam arra ,csak nem olvastad.

201.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 196.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:52

na, akkor ebből az látszik csak, kedves qasew/gazsi? hogy a ranglista egy baromság.

202.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:56

Tudom, csak közbe Tudodkinél jár az eszem :)

203.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 202.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:57

Mégha csak az eszed járna ott:)

204.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 16:58

nana, kolléga úr!!!!! :)
én nem ott hordom az eszem, ellentétben a Marsról érkezettekkel :)

205.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 17:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 201.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:56

Az idő intervallum a lényeg. Egy évre tekintve a ranglista nem hazudik. Egy hónapnyi időnél kevesebben meg nem illik hasonlitgatni. Tavalyelött de még tavaly is volt olyan hó amikor nagyon határozottan Fed se volt a kettöbe. De ugye Nadal visszaesése komolyabb.

206.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:59

A lelkedre gondoltam.....:)

207.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 205.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 17:01

Remélem, nem lesz igaz az utolsó mondatod EGY ÉVRE vonatkozóan.

208.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:02
 
 
   

Na szvsz..

209.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 206.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:01

jaaaaaaa :)

210.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 207.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:02

Ha az RG-n,Wimbyn komoly erdemény jön visszatér...,mint Tudjukki.

211.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 109.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 15:49

Na megnyilvánult a mindigpártatlan, mindigrealista, mindigszakmaiszemű, mindigjófej, mindigbennfentes góré is:
"nem tudom melyik barom írta, hogy Rafa egy loser, de talán inkább ő maga az. aki a billentyűzeten kalimpál. az legjobb 100-ban sincs "tehetségtelen" játékos." -Látom lejött a mondanivaló. Nagy titkot elárulok: a legjobb 200ban sincs tehetségtelen.
"Rafának olyan keze van, hogy na." -Nem is a kezével van baj, hanem a térdével :P
"HÁROM LEHETŐSÉG KÖZÜL VÁLASZTHATTOK: 1. Dühöngő, 2. Moderáljátok magatokat. 3. Letiltom a kommenteket az AO végéig. NEM fogok éjszakázni mert néhány nagytudásúnak elgurult a gyógyszere." -Hú, sok óvodás a gonoszságaikkal eltömíti a fórumot. Ha moderálom magam, hogy lúzerezzem le a másik bunkót?

213.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 196.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 16:52

Hát ha így gondolod szíved joga. Én azért értékelem mert van annyi hét amit egységnek véve nagyobb cucc ranglistán trónolni mint GS-t nyerni. No meg az eredeti funkciója, a kiemelés okén nagyon kell. Amugy olykor valóban túlértékelik vagy misztifikálják. Szerintem határozottan nem egyenlő a mindenkori legjobb státusszal de még az ajktuális erösorrenddel sem, lásd Davyt vagy Nadalt.

214.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:07
 
 
   

jól teszed :)
kíváncsi leszek majd rá. az én fejemben is alakul már a dolog...
bocs, csak most jutott eszembe, hogy válaszoljak neked.

215.
  • stela
  • 2010.01.29. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:04

Most már nem mondjuk ki a nevét ezután sosem? :)

216.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:04

Fuzzy nem pártatlan..Fed fan,ezt mindenki tudja:)
A másik bunkót lúzerezd,azt viszont nagyon....
a játékost ne.

217.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 17:08
 
 
   

Emberek!
Akkora f.szok vagytok hogy itt vitatkoztok, miközben a teniszt kéne élvezni, a csodás ütéseket, bréklabdákat, fonákokat.

A tenisz egy meseszép játék.

218.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 215.
  • stela
  • 2010.01.29. 17:07

Nem:)

219.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:09
 
 
   

az előző stelának ment a tervezéssel kapcsolatban.

220.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 17:08

Eurosport ismétlés megy.

221.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 17:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • troy
  • 2010.01.29. 16:59

Az elöbbi Trojkának meg a ranglista véleménynek ment nem magamnak:)

222.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 215.
  • stela
  • 2010.01.29. 17:07

Az adott topicban mindig az a Tudjukki, akiről nem szól a topic, de te mégis róla beszélsz :) (Fed, Rafa, Potró is lehet:)

223.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 17:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 17:08

Hol megy most élőben ? Mondjad kapcsolok oda:)

224.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 221.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 17:10

A nickemet nem az orosz lovas szán, hanem a Trójai faló ihlette vala.

Gondoltam, hogy nekem, durva lenne, magaddal vitáznál :)

225.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 17:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 17:08

Sőt inkább fognám az ütőt s mennék magam ha lenne hova. Mondjuk most ütőm sincs mer a múltkor eltörtem:(

226.
  • Wheeler
  • 2010.01.29. 17:15
 
 
   

Fuzzy!
Nincs módod rá, hogy x nicket kibanolj x napra?

Ehhez fűződő következő kérdésem pedig a következő:
Az oldal minöségéből, ée ezzel együtt az egyre növekvő látogatottságból kifolyólag, nem gondoltatok már arra, hogy ki lehetne építeni egy pofás kis fórumot az oldalon?
Tudod, külön szurkolói, vagy akutáilis tornák topikjaival, esetleg csevegésre is alkalmas hellyel...

227.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 17:08

Hova gondolsz!!! Hiszen Tudjukki játszott. Ma nem is volt szép ütés csak mák...

228.
  • csontnélkül
  • 2010.01.29. 17:16
 
 
   

Valami változott Fed játékában a Davy elleni meccstől kezdve. Bizonyos esetekben, sőt inkább nagy részben, furán pattan a labda az ütése után. Számomra eddig ez nem volt ennyire látványosan a játékában, mint ahogy most tarol is vele. Dav és Tso arcán is azt lehetett látni hogy nem értik azt hogy mi van és baromira kiakadnak és hibáznak utána. Az "öreg róka" hozott valami újat?

229.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 17:16
 
 
   

EUROSPORT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

230.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 17:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:12

Díjazom! Éljenek a trójaiak meg a Helénák. Az enyémet csak a billentyüzet, "g" nélkül:)

231.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 17:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:16

Igen, csak MÁK!!!!!!!!!!!

232.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 228.
  • csontnélkül
  • 2010.01.29. 17:16

Volt már példa rá párszor...:)
Én mondjuk nem vettem észre amit mondasz,de a stream minősége hagyott kívánni valót maga után...

233.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 17:19
 
 
   

Na most lépek emberkék!!!
Este veletek ugyanitt!!!

Fuzzy jó éccakát!!!
Álmodj brékekkel :)

234.
  • stela
  • 2010.01.29. 17:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:09

Közben leesett :)) Na majd később megbeszéljük, hogy hova tesszük fel, hogy látható legyen.

235.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 230.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 17:16

A tiéd kicsit fura nekem, én Gazsinak hívlak magamban, mert tetszik a név. :)

Nálunk meg megy a tavalyi döntő videón, megyek kicsit nosztalgiázni, pápá mindenkinek, majd még jövök szavazni!

236.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 234.
  • stela
  • 2010.01.29. 17:20

Ok :)

237.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 216.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:07

Erre engem hiába biztatsz :) Komolyan nem értelek titeket. Ha valakinek beszólok, mert nem tetszik a mondanivalója, az itt teljesen ok. De ha egy játékosról szólok rosszat... Már bocsánat a játékosokkal nincs bajom. Nadal "sportoló".

238.
  • csontnélkül
  • 2010.01.29. 17:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 232.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:18

Olyan dolgot figyeltem meg, hogy sokszor rossz irányba reagálták le (Dav és Tso) ezeket az ütéseket. Mintha mást vártak volna Federer bizonyos mozdulatából, amit már betanultak.
Fed átírta a kottát és nekik nem küldték el... :)

239.
  • Perla
  • 2010.01.29. 17:28
 
 
   

még egy ilyen topic és rá fogok szokni a chipsre és a pop cornra :-)

az esélylatolgatás marha egyszerű: 50-50%, mint mindig minden meccs előtt :-)

240.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 226.
  • Wheeler
  • 2010.01.29. 17:15

Vannak ilyenek...bocsi Fuzzy alszik fél négy van neki:)
Jobb oldalt vannak a szurkoloi topicok....a dühöngő..
Az akt.torna meg itt.

241.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:28
 
 
   

Hogy tisztázzuk, az angol futballról is hasonló a véleményem.

242.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 230.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 17:16

qazsew. Már értem. Angol billentyűzet mindhalálig? Vagy csak kódlap.
Ennyi erővel lehetne qwerty. :)

243.
  • Perla
  • 2010.01.29. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 229.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 17:16

jaj, de leleményes vki! kössz, h beírtad, természetesen ma reggel is lemaradtam :S

244.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 241.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:28

Két sport van a tenisz és az amerikai foci,...számomra:)
A focit nem csípem ,uncsi az a sok taktika nincs gól...

245.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 239.
  • Perla
  • 2010.01.29. 17:28

"még egy ilyen topic és rá fogok szokni a chipsre és a pop cornra :-)
az esélylatolgatás marha egyszerű: 50-50%, mint mindig minden meccs előtt :-)"

Nem fogsz rászokni. Max 50-50% eséllyel.

246.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:32

Go Steelers!!!!!!!!! :) (Bár idén jobb ha csendben maradok,de vállalom.15 éve vagyok steelers fan)

247.
  • Wheeler
  • 2010.01.29. 17:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 240.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:28

Értem, tudom, de van különbség.
Ha több lesz az érdeklődés, kevésbé lesz átlátható a dolog.
Plusz, mint ahogyan azt folyamatosan lehet tapasztalni, a moderálási jog sem utolsó dolog...:)

248.
  • Perla
  • 2010.01.29. 17:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 245.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:32

Te, te, te, te, te............izé! :D

249.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 246.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:33

Én is buktam idén....Giants(: most törpék voltak:)

250.
  • Perla
  • 2010.01.29. 17:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 247.
  • Wheeler
  • 2010.01.29. 17:33

addig jó, amíg csak fuzzynak van rá lehetősége. nekem is furcsa néha, h csak egyetlen egy dologról lehet beszélni, de végülis ezért fórum és nem chat.

251.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 248.
  • Perla
  • 2010.01.29. 17:36

:)Én,én...izé. Most komolyan Perla 50-50re mondod? Nem érzed ici-picit esélyesebbnek Fedet?
1%-ot se jelent 15GS+1 GS döntő-beli Möri verés?

252.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 247.
  • Wheeler
  • 2010.01.29. 17:33

Én meg azzal vegzálom ,hogy számozzon,mert könnyebb lenne követni:)
Már hsz.-ket

253.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:32

Biztosan rossz meccsek miatt. Én se szeretném a teniszt, ha Nadalt nézném...
Nézz argentin vagy spanyol bajnokikat.

254.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 249.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:38

Iláj,Iláj...:)

255.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 253.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:41

Argentint szoktam néha ,mert Ganxsta nagyon jól nyomja mellé a dumát +
ért is hozzá.

256.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:41

Na ja ,a tesója még mindig jobb (az is marad)

257.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:44
 
 
   

A essélylatolgatóknak meg: Nézzétek meg a sportfogadó oldalakat. Náluk jobban senki sem tudhatja az esélyeket. Sajnos sok esetben még a jövő sem :)

258.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:45
 
 
   

Agimano egésznapos kimaradáson van??

259.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 247.
  • Wheeler
  • 2010.01.29. 17:33

Nem lesznek negyed ennyien se ha vége az AUSO-nak. Vannak a "törzstagok"(15-20)+akik néha beszólnak ha van valami nagy esemény. Bár tény,mikor elkezdtük emlékszem hogy 4-5 hsz volt 1 topicban. Wilson Churchill meg ilyesmik....:) Érdekes mennyit változott a heyho azóta.

260.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 257.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:44

Mennyire teszik Fedet?

261.
  • Wheeler
  • 2010.01.29. 17:47
 
 
   

http://forum.f1hirek.hu/index.php?
Valami ilyenre gondoltam.
Bár ehhez kell némi támogatás is szerintem, de elég nagy látogatottsága lenne a dolognak.
Fuzzy meg tudja tenni, hogy x tagot kiteszi x napra, vagy akár végleg?
Egyébként a számozás is komoly előrelépés lenne, sokszor nem tudni, hogy valójában ki melyikre reagált.

Viszont valószinűleg mindenkinek jól van ez így, tehat feleslegesen forradalmasítok ittend.:)

262.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 256.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:44

Nincs nála jobb QB. Csak Big Ben.:)
Na jó ez tényleg OFF már. Jövőre legyen Steelers-Giants SB.

263.
  • Rafain
  • 2010.01.29. 17:50
 
 
   

Na sziasztok! Látom megint megy az úri társalgás!
Prézli:te honnan kerültél elő így nagy hirtelen? Már azt hittem túl kevés hülye van a világon,kis IQ betyár.Szar lehet ilyen balfasznak lenni,nyilvánvalóan semmihez sem értesz.Elkezdted már az általános iskolát?
Ja,amúgy mindnyájunknak nagy döntőt kívánok,vitathatatlanul a 2 legjobb teniszező játssza jelenleg.

264.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 17:51
 
 
   

Szia mindenkinek! Az elmult 1 évben csak olvasgattam itt nem szóltam hozzá de most muszály vagyok pár sort írni! Egyszerűen nem értem pár ember hozzászólását,azt hogy milyen hangnembenés stílusban ír olyan sportolókról,emberekről akiket nem is ismer csktévén kersesztül! A tenisz egy csodálatos játék( én magam is üzöm többmint 20éve) és mi kiváltságos helyzetben vagyunk,hogy a tv-n keresztül gyönyörködhetünk a legjobbakjátékában! Ők megadják egymásnak a kellő tiszteletet attól függetlenül,hogy szimpatikusa-e egymásnakavagy sem! Nekünk is nektek is eztkéne tenni! Valamelyikőtök írta,hogyha Nadal látná miket irnak néhányan itt ő maga kérne elnézést!!!!Abszolut egyetértek ezzl!!!!Nagyobb önuralmat és több tiszteletet mások felé! Azoldal egyébként fantasztikusan jó,üdvözletemés gratulációm Fuzzynak! Egyébként Fednekszurkolok ( nagyon nagyra tartomNadalt is) de szerintem 4 vagy 5 szettben Andy győz! Bocs a sok dumáért ,Üdv mindenkinek!!!

265.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 260.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:46

Bwinen Fed 1.47 Murr 2.49. A többit nem néztem.

266.
  • Perla
  • 2010.01.29. 17:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 251.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:40

én elég sokáig sportoltam nem teniszt, és ott megtanultam, h meccs előtt 50-50% és kész..ez a szép a sportban :)

aztán persze, h ne 1 oldal legyen egy sportújság, hanem 50, meg h ne kussban üljenek a kommentátorok, hanem beszéljenek vmiről, bele kell venni az esélylatolgatásba az idei formát, az egymás elleni mérleget, az időjárást, az egészségi állapotot, a lelki hátteret meg a csillagok állását is..vmivel mindig mindent meg kell magyarázni..

ha az eredményeket nézem, ahogy mondod, akkor viszont nem 60-40, hanem 80-20.. természetesen az unalmas ficsúrnak titulált UFO-nak :)

267.
  • Perla
  • 2010.01.29. 17:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 259.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:45

mikor indult amúgy?

268.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 259.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:45

Az elején AO. hsz. összesen 20:)

269.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 264.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 17:51

nehogy már elnézést kérj egy értelmes kommentért!
Üdv köreinkben!

270.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 262.
  • erisen
  • 2010.01.29. 17:48

Nem jobb:):):)
Lenne pénzem megvenném Paytont.

271.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 267.
  • Perla
  • 2010.01.29. 17:54

2009.01.AO.

272.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 264.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 17:51

Jójó persze, tisztelet, seggnyalás, puszi, lélektan, tudom a szöveget. De tényleg nem lehet egy kicsit se elrugaszkodni a formaságoktól? Azt, hogy a tenisz egy úri játék, Nadal pedig nem egy úri játékos tényleg ennyivel könnyebb feldolgozni?

273.
  • erisen
  • 2010.01.29. 18:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 267.
  • Perla
  • 2010.01.29. 17:54

1 éve kb.

274.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 258.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 17:45

:) hianyzom? amugy elmentem a boltba:)) jo sokat irtatok:)

mi van most akkor, Rafanak nincs semmi baja? ez most komoly?

275.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 274.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:02

De. Van sok :)

276.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:04
 
 
   

amugy lattam valaki lemajomkepuzte Fedet:) minek kell ezt?

277.
  • stela
  • 2010.01.29. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 276.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:04

Hát ha mégcsak majomképűzés ment volna, JÓ ÉG :)

278.
  • Rafain
  • 2010.01.29. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 275.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:03

Fentebb finoman elküldtelek a francba úgy negyedórája.Semmi keresnivalód itt szerintem.

279.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:05
 
 
   

mondjuk nekem tegnap az nem tetszett, h vhol picit "szidtátok" egyes női teniszezők testalkatát..persze nem Ica szinten beszéltetek, teljesen kulturált volt az egész, csak kapásból egy ilyen lista jutott eszembe: Arantxa, Capriati, Davenport, Serena..sima utcai ruhában nézve őket egyikről sem jutott volna eszembe, h napi több órát edz. kurnyikova meg mire ment az arányos és sportos alakjával?! a több millió dollár reklám miatti bevételét nem számítva :D:D

szóval van néha úgy, h egy nem annyira esztétikus külső eredményeket takar. ez is most már picit off, mi? :-)

280.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:05
 
 
   

troy, irok neked FB-on, valaszoljal lecci:)

281.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:07
 
 
   

basszus..akkor szinte a kezdetektől "ismerlek" Titeket :D

282.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 280.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:05

Jó estét világutazó!

283.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 269.
  • troy
  • 2010.01.29. 17:55

Köszi!!!

284.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 279.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:05

Én speciel Devenportot, csak úgy emlegettem, hogy bálna.

285.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:10
 
 
   

Most nézem a Fed - Tsonga mérkőzést, hát... eléggé gyengusz Tsonga.

286.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 272.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:59

Tisztelet és seggnyalás egymás mellett? Érdekes párosítás!

287.
  • erisen
  • 2010.01.29. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 284.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:09

Amit nem biztos hogy okos dolog reklámoznod...

288.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 282.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:07

szia:)

289.
  • erisen
  • 2010.01.29. 18:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 279.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:05

Kiskezit csókolom én voltam az. Ha offnak érzed menjünk át abba a topicba és bővebben is kifejtem....Már ha érdekel. Ha nem akkor ennyiben maradunk.;-)

290.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 284.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:09

én meg mindig együttérzek a nem szerencsés külsejű nőkkel :D
na, de teniszezni tudott, testalkatától függetlenül, nem?! ááááá, tudom, tudom, most jön az, hogy Te sem nézel női teniszt :-)

291.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 278.
  • Rafain
  • 2010.01.29. 18:05

Bocs, csak az ilyen mélyenszántó hozzászólásokat kétszer kell elolvasnom, hogy egyszer felfogjam. Sajnálom, hogy nem érek fel a kultúrszintedhez.

292.
  • iCreator
  • 2010.01.29. 18:17
 
 
   

Mai nap LOL-jai: Vivarafa: "VivaRafa csak jókat ír...Ez eddig is köztudott volt"

Replica: "örülök a végeredménynek". Replica tegnap: Tsonga 5, 100% tsonga.

Amúgy tudod mi unalmas inkább replica? Az hogy minden Fed meccs szavazásnál elmondod, hogy röhejes a szavazás, mert sok a Fed-es. Hallottuk ám 50-szer. De azért az érdekes, hogy végülis eltaláltuk a szavazást mindig. Sőt, konkrétan én elég jól állok a tippversenyben is, legtöbbször a szettet is eltaláltam. Ez a kölünbség köztünk, hogy én ésszel és hozzáértésből tippelek, szavazok, te meg érzelemből, utálatból.

Amúgy a vak is látja, hogy a legtöbb Rafás azért drukkol Murray-nek, mert ő küldte haza Rafát. Na meg Murray-nek van esélye elverni FEd-et. Amúgy legtöbben kurvára nem bírjátok Murray-t, ez egyértelmű. Főleg azért sem, mert 08 uso-en szintén ő zavarta haza Rafát. Ne legyetek szánalmasak.

Ezt csak pár Rafabuzinak küldöm, pontosan tudjátok kiknek. Kérem a normális Rafa rajongókat, hogy ne vegyék magukra. De ahova néha replica lesüllyed, azt képtelenség nem lereagálni.

Go Roger in 4

293.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 289.
  • erisen
  • 2010.01.29. 18:14

menjünk, de már nem tudom, h melyikben volt. kapros anikó kapcsán jött szóba, azt hiszem.

294.
  • erisen
  • 2010.01.29. 18:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 293.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:17

Ebben van:
"Fucsovics Márton elődöntőbe jutott az AuszOpenen"

295.
  • Rafain
  • 2010.01.29. 18:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 291.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:16

"Sajnálom, hogy nem érek fel a kultúrszintedhez".
Na látod azt én is nagyon.

296.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 264.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 17:51

Olvastam, hogy eddig csak olvasgattál stb. hozzászólásodat. Korábban én is ilyen indíttatásból regisztráltam és szóltam hozzá a dolgokhoz.
Sajnos itt nagyon sok ember otthon hagyja a jómodorát és a realitását. Ezekkel nem tudsz mit kezdeni. Ezeket én elolvasom, majd egy jót röhögök és lesajnálom őket. Persze van az a határ, amit már nem tűrök el és akkor oda-oda szoktam mondogatni és éppenséggel nem úri modorban. Ezek az emberek még néha ebből sem értenek. Biztos ismered a mondást, hogy "Ha disznóval bírkókol, akkor csak mocskos leszel.", tehát nem érdemes foglalkozni velük.
Az oldal viszont fantasztikus.

297.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:24
 
 
   

M I N D E N K I N E K !!!
Lenne egy ötletem, kellene egy élő összeröffenést szervezni az itt regisztráltaknak. Kaja, pia (olimpia). Az olimpia alatt egy kis teniszre gondolnék.
Elvállalnám a megszervezését. Akit érdekelne, azzal szívesen ötletelnék. :-)

298.
  • katma
  • 2010.01.29. 18:26
 
 
   

Nem tudom miért unalmas Fed! Én pont azt szeretem a csodálatos játéka mellett, hogy nem balhézik, nem őrjöng, nem tör űtőket hanem hihetetlenül a játékra koncentrál! Fiatal korában saját elmondása szerint ő is balhézott de lehet hogy rájött hogy az energíáit a játékra kell összpontosítani! Ez a sport nem cirkuszi mutatvány hanem hihetetlen fizikai és agymunka! Én annak idején Borgot is nagyon csíptem, úgy nyert GS eket hogy egy szót se szólt csak nagyon jól játszott!

299.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 272.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 17:59

Te miért nem ugrasz le a sarki kocsmába szájkaratéjozni inkább?

300.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:27
 
 
   

De legalább tőled megtanultam, hogy kell kommentezni úgy, hogy ne küldjenek el az anyámba :) Illtve hogy ne legyek billentyűket csapkodó bunkó lúzer, hülye kis IQbetyár szar balfasz véróvodás konkoly, aki semmihez sem ért.
Mert ez egy ilyen prűd fórum. Itt nem szabad senkit fikázni.

301.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 280.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:05

ok, itt vagyok, mingyá nézem!

302.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 297.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:24

teljesen véletlenül egy anyakönyvvezetőt is beszervezel és akkor az esküvőt is letudjátok? :D

303.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 290.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:16

De, igen is van, hogy megnézem a női teniszt. Sőt volt időszak, amikor izgalmasabbnak (nem jobbnak) tartottam, mint a férfi teniszt.
Azt, hogy a bálna tudott nem vitás, de csak a maga idejében. Hosszú ideig a női teniszből erősen hiányzott a lábmunka. Csak az utóbbi években lett tele a női mezőny futós, erős lábmunkát végző lányokkal. A mai teniszbe már nem férne bele egy Devenport. Jaa, és egy félreértést eloszlatnék: én nem topmodeleket várok ide. Én el tudom fogadni Serenat is, mert arányos. Engem nem zavar az, hogy a legtöbb csaj combibaby. :-)

304.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 302.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:29

Azt hiszem a barátnőm kikaparná a szemem. :-)

305.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 292.
  • iCreator
  • 2010.01.29. 18:17

Moviakyt olvastad fejebb?..felejhetetlen...

306.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 287.
  • erisen
  • 2010.01.29. 18:12

Mit nem okos reklámoznom?

307.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 297.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:24

Melyik városra gondoltál??

308.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 300.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:27

Hát akkor ez nagyon nem neked való hely, miért nem mész oda, ahol rafát nyiltan le lehet bizizni meg seggbetúrkálós fuktosós majmozni? Mit keresl még itt?

309.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:33
 
 
   

jav: buzizni

310.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 299.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:27

Mert nem vagyok jó ebben a sportban.

311.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:32

Kiváncsi lennék,hogy Rafanever mit lesett el Fucsovicstól Németországban:)

312.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 307.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:32

Lenne egy jó tippem, de azt hiszem igazodni kellene ahhoz, hogy ki, kik (hányan) honnan jönne.

313.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 312.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:34

Mondjad,ne szégyeld!!:):)

314.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 303.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:29

erről van szó..csak arra akartam utalni, h az alkat nem minden esetben jelent eredménytelenséget. na, a combibaby azért befigyel, mi? :D:D

316.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 300.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:27

Tetszett az IQbetyáros hozzászólásod. Jót nevettem. :D

317.
  • katma
  • 2010.01.29. 18:37
 
 
   

Komolyan méltatlan ez ehhez az oldalhoz!

318.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:37
 
 
   

Sen Sei rábukott a klaviatúrára? :-O

319.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 314.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:36

Megőrülök egy jó combtól (is). :-)

320.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 297.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:24

en konkretan nem mennek el a talalkozora:) de sok sikert:)

321.
  • iCreator
  • 2010.01.29. 18:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 305.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:30

Még nem olvastam mindent, majd később lesz rá időm, de egy két LOL-t elkaptam tőle.

322.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 319.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:37

én a vízilovakkal vagyok :-)

323.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:38
 
 
   

Hagyjátok abba a veszekedést!!!!!
Vitázzatok.

324.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 320.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:37

miért nem mennél? amúgy szia! hogy vagy? jól vagy,? az jó! :D

325.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 316.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:36

Akkor legalább megérte

326.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 321.
  • iCreator
  • 2010.01.29. 18:37

Az egyik megaLOL:)

327.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:42
 
 
   

az se jobb, ha a teniszét "hulladék"ozod le. Mondd azt, hogy nem tetszik, vagy ne nézd.

328.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 313.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:35

Nemesnádudvaron van egy vér profi és kulturált fedett műanyag pálya salakgranulátummal. Tudom, hogy ez a legtöbb embernek messze van, ezért nem is biztos, hogy jó a hely. Igaz ez csak egy pálya, de hát ki tudja, hogy hányan lennénk. Lehetne főzni valamit. Közben dumálhatnánk, teniszezhetnénk stb.
A tenisz meg úgy tudnám elképzelni, mint egy társasági tenisztornán. 4 v. 5 fős csoportok és párosoznánk, és ki mennyi gamet szerez úgy megy alsó v. felső ágra. Ha kevesen lennénk, akkor tudnék egy-két nagyon jó emberkét hozni, hogy kilegyen a liter. A pályának meg van egy galériás büfé-étterme, ahonnan a többiek nézhetnék a meccset, ihatnának, beszélgethetnének.
Ez az én ötletem, de minden másra is nyitott vagyok.

329.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 319.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:37

Szerintem itt sok a bp-i...

330.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 324.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:40

hat szerintem ha nagyon rovidre akarjuk fogni, akkor annyit mondok, hogy aszocialis vagyok, ha bovebbre eresztjuk, akkor annyit, hogy az ilyen internetes talalkozasok nem szoktak olyan tul jol elsulni, es amugy mar talalkoztam par emberrel egyszer, es kb egy szot sem szoltunk egymashoz, ami nyilvan az en hibam volt, ami visszavezet az elso ponthoz:))

331.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 18:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 297.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:24

De tenisz legyen ám. Az a baj így télen nincs annyi hely jáccani. Pedig pár okostojással ütögetnék egy kicsit lássam mennyit ért hozzá a pályán:)

332.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 320.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:37

Miért? Nagyon jó buli lenne. Azt megértem, hogy valaki azért nem jön el, mert nem ér rá v. mert nem engedheti meg magának, de csak azért, mert nem, az azért gáz.

333.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 331.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 18:43

Ez nem erről szólna TE! Itt csapatösszekovácsolás lenne, nem a másik fikázása. :-)

334.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 328.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:42

hu...az már majnem Pécs:)

335.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 328.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:42

Nemesnádudvar:) nekem Nádudvaron laknak rokonaim, de lecsekkoltam a google mapson, es ez nem arra van:))

336.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 332.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:44

Ha én elmennék, csak limonádét szolgálnék fel meg fotóznék meg csicseregnék, nem tudok teniszezni, ha látnád a kezem, megértenéd. 7 cm. az átmérője :)

337.
  • Rafain
  • 2010.01.29. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 319.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:37

Én elmennék!
Mármint a találkozóra,nem másra gondoltam :)))

338.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 332.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:44

de azert ugye nem kell elmennem? en utalom az ilyen dolgokat, es mivel utalom, mindenkinek jobb, ha nem is vagyok ott, higgy nekem

339.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 333.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:45

Már látom a címet: tömegverekedés a topicbulin.

340.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 331.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 18:43

Mondom engem Rafanever érdekel mit tanult Németországban a Marcitól:)

341.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 340.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:48

hagyd már azt a Rafanevert :(

342.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 339.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:47

:):):)
Ez ott volt:)

343.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 340.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:48

rafanever?:) amugy azt mar en is kerdeztem tole egy masik bejegyzesnel, lehet, hogy reagalt is ra ott, meg is nezem gyorsan

344.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 330.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:43

Itt maga tenisz lenne egy kicsit hangulatoldó. Főleg, ha bulimeccsekkel lenne megoldva. Képzeld, ha ott is lehetne tippelni, ráadásul ismeretlenül.
Díjat kapnának a győztes játékosos és a győztes tippelők is. ;-)

345.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:48

Javitok Rafaforever:(
Na jó igazad van...

346.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 339.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:47

Troy, te egy állat vagy. :D:D

346.
  • normaluser
  • 2010.01.29. 18:51
 
 
   

ajjj, látom az idő nem alkalmas arra, hogy szidjam kicsit endi mörrit, na majd később visszajövök:)

347.
  • erisen
  • 2010.01.29. 18:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 293.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:17

Ment a dolog a megbeszélt helyre.
Javíts ki ha nincs igazam vmiben.

348.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 344.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:50

nem tudok teniszezni egyaltalan. de sok sikert a szervezeshez:)

349.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 343.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:49

Troynak nem tetszett...uh. javítottam.

350.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 18:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 333.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:45

Én is vettem a fáradságot megnézni hol van, de ennyi erövel lehetne New Yorkba is a nyáron és akkor mindnyájan indulhatnánk a US Open selejtezőin:)

351.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 327.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:42

Nézd. Ha a te szívedhez közel áll Nadal, mint ember, vagy mint férfi, az teljesen rendben van. Engem nem érdekel, hogy a seggében turkál -azt én is szoktam- vagy hogy hogy néz ki.
De mint teniszező a sportja "nem tetszik". És kifejtettem, hogy miért.
Erre leanyáztak, merthogy modortalan vagyok :) Üdv testvéreim!!!

352.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 345.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:50

mint mindig. :)

köszönöm. engem bántasz vele és Rafát, nem őt, tudod te aztat.

353.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 330.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:43

pont Rólad nem gondoltam volna, h antiszoc vagy, de persze ezt Te tudod:)) én jó régen chateltem, ott kb 10 év alatt fordul meg annyi értelem, mint itt 1 nap alatt, és mégis összejött onnan is egy jó társaság.

női döntő 9.30??

354.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 338.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:47

Isten ments, hogy én bárkit is győzködjek, nem, hogy erőszakoskodjak valakivel. :-)
Én sérült vok 8 hónapja, most kezdek újra játszani. Én nem a játék okán csinálnám. Én nagyon kiváncsi vagyok arra, hogy kikkel szoktam itt vircsogni. :-)
Engem tényleg érdekelnek az itt hozzászólók, hovatartozás és szimpátiára való tekintet nélkül.

355.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 18:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 352.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:52

Na hali nektek:)

356.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 351.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 18:52

Ne haragudj, de ze nem kifejzés volt, hanem kijött ey hányadék a szád.
ha azt mondod, nem tetszi a játéka, elfogadom. Egyébként mégis mondd már meg te mit tudtál volna kitalálni a tökéletes teniszt játszó Roger ellen?????

Ha azt mondod, prűdek vagyunk, oké, mi ezt itt intelligenciának nevezzük. Ja, és Fuzzyt itt mindenki kedveli, azért járunk ide.

357.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 348.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:51

Ahhoz képest, hogy nem tudsz, elég jól tippelsz!
Nem is próbáltad soha?

358.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:56
 
 
   

na, még egyszer az első mondat:
... ez nem kifejtés volt, hanem kijött egy hányadék a szádon.

359.
  • erisen
  • 2010.01.29. 18:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 339.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:47

:)))))))) Ez LOL volt.
Lenne ott gyilok. Replica you're always the same. Your manners are always the same. :))
Aztán meg minek törném szét a Head ütőmet. Pedig csak gagyi 10000Ft-os.
De nekem a kedvencem.:)

360.
  • agimano
  • 2010.01.29. 18:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 353.
  • Perla
  • 2010.01.29. 18:53

amugy nem vagyok az, csak egy kicsit:) de az ilyen interneten kommentelunk egy siteon osszeroffenesnek nem vagyok a hive, vannak itt olyan emberek, akiket szivesen megismernek, de annyira nem vagyom egy ilyen talalkozora

361.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 357.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:55

egyszer, otodikes koromben voltam egy tenisz napkozi taborban egy hetig:) megtanultunk szervalni:))) amugy szkvassolni szoktam, de mostanaban a lustasag gyozott a szkvassal szemben, es abban sem vagyok jo, csak elvezem:) amugy en vivtam meg regebben.

362.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 350.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 18:52

Bajától van 20 km-re. Most télen nem tudom, hogy hol és mit lehetne kibérelni egy egész napra. Ráadásul értelmes áron.
Látom halva született ötlet volt, de hát mit csináljak.
Nyaranta a bajai amatőr versenyekre rendszeresen járnak pestiek, csapatostól, hosszú-hosszú évek óta. Imádják Baját, gyönyörűnek tartják, az adottságain meg mindenki elcsodálkozik. Hosszú hétvégének, kikapcsolódásnak tekintik mikor ide jönnek.

363.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 346.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 18:51

nem, újságíró voltam :), sokak szemében egykutya :D

364.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 362.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:00

baja klassz hely. Voltam ott halászléfeszten.

365.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 19:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 358.
  • troy
  • 2010.01.29. 18:56

Hányadék a számon? :D Mire gondolsz pontosan?

366.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 359.
  • erisen
  • 2010.01.29. 18:57

A tenisz mellett lenne egy Turin-Replica pankráció ráció nélkül :)
bocs, srácok

367.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 365.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 19:04

arra, hogy moss fogat, mert mocskos a szád.

368.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 361.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:00

Hát mit mondjak... Aki szerválni tanít egy tenisz napközis táborban kezdőket, az bármilyen gaztettre is képes lehet. :-)
Nekem van egy ismerősöm aki régen vívott, nem semmi reflexei vannak, de mondjuk annyira nem tud játszani, de félelmetes nagy küzdő. Ez az illető különben nem tud veszíteni. Vannak neki elhíresült mondásai, de talán a legjobb az, hogy "Ha nem 15:40, akkor hazamegyek". Mondanom sem kell, hogy még a saját párja sem így tudta az eredményt.

369.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:06
 
 
   

Nem tudom, hogy ti, hogy vagytok Troyjal, de én csípem. :-)

370.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:07
 
 
   

Hogy azért ontopic is legyen:



Fastest Serve Speed 208 KMH 207 KMH
Average 1st Serve Speed 190 KMH 189 KMH
Average 2nd Serve Speed 152 KMH 146 KMH

371.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 370.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:07

Ez a mai meccs szerve statisztikája.
Fedo jobban adogat mint Tsonga.....:-O
Hát rágyúrt a barátunk rendesen Doha után...

372.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 371.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:09

És még el sem ismertétek, hogy Fuzzynak és Turinnak milyen igaza volt, amikor azt mondta, hogy nyugi, az openre egyben lesz.

373.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:11
 
 
   

amugy szerintem pesten kell talalkozot rendezni, nem a pestiek miatt, hanem a tobbi videki miatt, mert mondjuk pestrol lemenni nem olyan nehez, de mondjuk szolnokrol lemenni eleg trukkos, aki nem pesti, annak eloszor el kell jonni ide es csak utana tud elmenni barhova.

az en reflexeim is jok voltak:) a vivokkal gyakorolnak egy olyan jatekot, hogy vivoallasba kell allni es valaki veluk szemben ket kezzel fog egy vivokesztyut es egyszer csak elengedi, es el kell kapni. egyszer valaki velem megcsinaltatott egy ehhez hasonlot, hogy az oklere rakott egy fempenzt, es egyszer csak elrantotta a kezet, a penz meg leesett en meg elkaptam, azt mondta, hogy ezt senki sem szokta elkapni es nagyon dicsert, hogy milyen jo reflexeim vannak:)

374.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 19:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 367.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:05

Te tanárnő vagy? De még mindig nem tudom, mi volt az a nagy mocskosság...

375.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 19:14
 
 
   

Dehogyis. Mondom nekem teccik az ötlet. Baja is biztos teccene. Már más is felvetette ha jól emlékszem nyáron. Akkor mondjuk lehet több a lehetöség is rá. És BP-en téleg többen eljönnének. Mondjuk én ott se játszottam még sehol, de ha megszervezitek és mondtok egy helyet, idöpontot meg beugrót akkor határozott választ tudok adni rá.

376.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 373.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:11

Tudom, hogy a Pest lenne az igazi, csak hát Pesten, hol bérel ki és mennyiért min. egy teniszpályát?
Ezért mondtam, hogy tudni kellene, hogy kit érdekel, hányan lennénk és ki honnan jönne.

377.
  • qazsew
  • 2010.01.29. 19:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 368.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:05

Az elöbbi föleg neked ment az ötletedre.

378.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 372.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:11

Én csak bíztam benne. De érdekes hogy ez a rutinos dörzsölt róka ezt mennyire tudja. Meccsről-meccsre emeli a színvonalat. Szinte mindenben. Annyit ad,amennyit kell. 2hete ha azt mondják hogy jobban üti a szerváit mint Tsonga,hát nem nagyon hittem volna. És lám...

379.
  • Perla
  • 2010.01.29. 19:17
 
 
   

nekem egyszer volt teniszütő a kezemben! azt mondta nekem a tesi tanár: "Esztike, vidd be azt az ütőt a szertárba, a terembérlők itt hagyták" :D:D

én részemről kosaraztam és Baja 4 ever!!! edzőtáborhegyek, Petőfi-sziget, óóóóóderégenvolt :/

380.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 19:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 369.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:06

Csatlakozom:-)

381.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 378.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:15

nagyon jó taktikával jön fel mindig a pályára.
davynak nagyon okosan odadobta dohát, davy örült, mit egy kisgyerek. Most az első szettben Fed sehol sem volt, erre Davy úgy megzavarodott, hogy simán kikapott. Nem tudom, teljesen direkt volt-e, de ha Fed bekezd, sokkal nehezebb dolga lett volna. ösztönösen érzi ezeket a dolgokat.

382.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:22
 
 
   

mutatok egy palyat:) http://metrosport.hu/index.php

http://maps.google.com/maps?f=q&...,-95.677068&sspn=30.819956,48.076172&ie=UTF8&hq=&hnear=Cs%C3%B6m%C3%B6ri+%C3%BAt+%2F+J%C3%A1nos+Street&ll=47.529633,19.168128&spn=0.003202,0.005869&t=h&z=17

383.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 382.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:22

haha, hat ez a link igy nem a legjobb:)

384.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 369.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:06

De Troy Fuzzyt szereti! Nem lesz ez így jó!

385.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 369.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:06

De Troy Fuzzyt szereti! Nem lesz ez így jó!

386.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 380.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 19:18

hát igazán zavarban vagyok, még alig vagy itt 1 napja...

kedvesek vagytok, köszi! :)

387.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 379.
  • Perla
  • 2010.01.29. 19:17

Szerintem nem Te lennél az egyedüli, aki nem teniszezett még soha.
Ezért is gondoltam, hogy elsősorban társasági esemény lenne és másodsorban teniszverseny.
Ez a hely, amit javasoltam erre tökéletesen alkalmas lenne. Aki nem játszana az is együtt élne a játszókkal. Arról nem is beszélve, hogy a hely európai mércével nézve sem igénytelen, az egyedüli hátránya az, hogy egy pálya van és szerintem 20 fő fölött szűkös.

388.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 385.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:23

Az "I like you" abban a szituban kevés lett volna, az adore igét viszont még írhattam volna, az igaz. :)

389.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:26
 
 
   

Bocsi már remeg a kezem!

390.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 385.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:23

Én is szeretem Fuzzyt! :-) Na ilyenkor mi van!?

391.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 384.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:23

szerelmi hatszögről még nem hallottál, ugyanis replica eljegyez, ha Rafának megvan a Garross :)

392.
  • stela
  • 2010.01.29. 19:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 368.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:05

Nekem tetszik a találkozó ötlete, na de hogy én Angliában hogy oldjam meg, hogy ott legyek, azt nem tudom, de csodák vannak. Amúgy Baja pöpec hely, imádtam a halászléfesztivált, szuper volt.

393.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 390.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:27

Breakback mountain :)

394.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 388.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:25

Én is örülök hidd el ha Rafa nem sérult komolyabban meg!

395.
  • Perla
  • 2010.01.29. 19:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 390.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:27

két izzadt férfi test ha összeolvad... :D

396.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 382.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:22

Köszi, nem rossz!

397.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 395.
  • Perla
  • 2010.01.29. 19:30

Ki akar itt izzadni!? :-O

398.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:32
 
 
   

Én már toleráns is vagyok! EGÉSZSÉGETEKRE!

399.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 19:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 386.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:23

1 éve vagyok itt!! Csakmég nemszóltamhozzá de azért nagyjábólmindenkit ismerek(legalábbis a hozzászólásai alapján!) Te szimpi vagy! Az írás hibákért pedig elnézést mindenkitől előreis nem vagyok egybillentyű vírtóz:-)

400.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 394.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:30

:) ennek nagyon örülök!

401.
  • stela
  • 2010.01.29. 19:35
 
 
   

Akkor nem csak én vagyok Esztike :)

402.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:35
 
 
   

Hosszú ideig én is csak olvasó voltam, de szerintem az utolsó 6-8 hónapban nőtt meg jobban a létszám.
Én azt látom, hogy kezd sok jó arc és egyéniség "előfordulni". Szerintem ez tök jó! :-)

403.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 19:35
 
 
   

Egyébkénta találkozó ötlete jó! Ha lesz megyek!! Ha nem leszmaradnak az amatőr versenyek:-)

404.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 19:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 402.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:35

Ezt magamra vehetem? :-)

405.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 395.
  • Perla
  • 2010.01.29. 19:30

jaj, ne is mondd! a focimeccseken a gólok utáni lassítás :)))), esőben focizó spanyolok!!!!!! :)

406.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 401.
  • stela
  • 2010.01.29. 19:35

Tehát, akkor Perlan mellett még te is Eszti vagy.
Amúgy hajrá Henin! ;-)

407.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:38
 
 
   

Troy most már jó lesz ha elmész pihenni, mert még elbízod magad! Vagy külön rajongói oldalt kell nyitni neked!

408.
  • Turin
  • 2010.01.29. 19:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 109.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 15:49

Biztos én voltam a hibás, Repli már korábban is megmondta, hogy csak az én stílusomra reagál, de ezek szerint a hatás tartós, mert olyankor is kihúzza gyufát, amikor a topik közelébe se vetődöm. :)

409.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 404.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 19:37

Veheted nyugodtan, igaz téged még nem ismerlek annyira. De üsse kavics megelőlegezem. :-)
A találkozóra meg ki fogok valamit dolgozni, számokkal, programokkal együtt.
Csinálok re egy tájékoztató oldalt és ott mindenki meg tudja nézni.
Most nem erőltetem, csak ha letisztázódtak a gondolataim és leülepedett, letisztult az elgondolás.

410.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 381.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:22

"nagyon jó taktikával jön fel mindig a pályára.
davynak nagyon okosan odadobta dohát, davy örült, mit egy kisgyerek. Most az első szettben Fed sehol sem volt, erre Davy úgy megzavarodott, hogy simán kikapott. Nem tudom, teljesen direkt volt-e, de ha Fed bekezd, sokkal nehezebb dolga lett volna. ösztönösen érzi ezeket a dolgokat."

Volt egyszer egy mondása asszem 2009 Wimbin hogy a legtöbb játékosról akivel jétszott a fejében vannak az emlékek. Csak elő kell húzni a meccs előtt onnan a nyerő taktikát. És nem kamuzik az öreg,mert a Davy meccs után a Courier-féle interjúban úgy szórta a 2-3 éves meccs adatokat PONTOSAN! hogy csak pupilláztam.
Hihetetlen. Vagy Luthi-vel állítják fel a taktikát? Hogy lehet szinte mindig jó taktikával pályára lépni?

411.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 399.
  • Floriang
  • 2010.01.29. 19:33

ja, értem. hát örülök, hogy írsz, és persze örülök, hogy szimpatikusnak találsz. (csak neked csendben mondom, hogy hamarosan kész a honlapom sok képpel és szöveggel:)

412.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 410.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:40

ebben nyilván van tapasztalat is, de az ösztönei is jók. nehéz ezt megfogalmazni, mert én nem évek óta nézem őt.

413.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 410.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:40

nem tudom, ismered-e, volt egy kínai hadvezér, aki a háborúzásról írt egy nagyon jó könyvet. abban sok hasonlóság van azzal, amit Fed csinál.

414.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 410.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:40

Azt te is tudod, hogy többek között ezt is játék-intelligenciának nevezik.
Igenis minél jobb játékos valaki, annál nagyobb a "tárkapacitása", ez sokszor olyan, mint a kártya v. a sakk, meccs után szinte pontról pontra el tudja mesélni a mérkőzést. Ez az alapja annak, hogy lássam eddig mi történt a pályán és, hogy a történtekre miként reagálok. Ha nincs regisztrálva az akció, reakció, nincs mi alapján taktikát játszani.

415.
  • Turin
  • 2010.01.29. 19:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 16:49

Sajnos nem hiszem, Fuzzy. Quadriceps ín szakadása van, és hogy a bánatba ne lenne köze a korábbihoz? Mert helyileg nem pont ott van, ahol a korábbi? A quadriceps az egyik legnagyobb inunk.

416.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 415.
  • Turin
  • 2010.01.29. 19:51

Én sem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy indul Dubaiban. Meglátjuk. Meg bízok az orvosában meg Rafa józan eszében.

417.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 410.
  • erisen
  • 2010.01.29. 19:40

Én azért a Davy féle meccseket azért ennyire nem misztifikálnám.

418.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:56
 
 
   

szerintem Rafa ne pattogjon es ne induljon Dubaiban, foleg, hogy az meg nincs is negy het

419.
  • Perla
  • 2010.01.29. 19:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 401.
  • stela
  • 2010.01.29. 19:35

ezen már nem is csodálkozom..utoljára 82-ben számítottam kuriózumnak azzal, h Eszternek hívnak :D

420.
  • dina49
  • 2010.01.29. 19:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 416.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:53

Én úgy tudom, Indian Wellsben tér vissza!

421.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 418.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:56

Nem szívesen mondok ilyet, főleg nem a feleségemnek, de ezzel én is egyet értek. :-)

422.
  • Perla
  • 2010.01.29. 19:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 418.
  • agimano
  • 2010.01.29. 19:56

az első meccs utáni sajtótájékoztatón azt mondta, h Rotterdamban akar indulni

423.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:58
 
 
   

Mikor lesz Dubai?Már most nézném!

424.
  • dina49
  • 2010.01.29. 19:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 423.
  • katma
  • 2010.01.29. 19:58

február 21

425.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:59
 
 
   

hol olvastad?

426.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 419.
  • Perla
  • 2010.01.29. 19:56

Lánc, lánc, Eszter-lánc. Eszter jól vigyázz, színjátszó szíved elvesztheted! :D

427.
  • dina49
  • 2010.01.29. 19:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 425.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:59

Ki mit?

428.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 422.
  • Perla
  • 2010.01.29. 19:58

Rotterdam kizárt.

429.
  • katma
  • 2010.01.29. 20:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 424.
  • dina49
  • 2010.01.29. 19:59

Köszi!

430.
  • Replica
  • 2010.01.29. 20:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 143.
  • erisen
  • 2010.01.29. 16:25

Nagyot fogsz te koppani a nagy Federer imádatofddal, ami elvakít. Murray semmivel nem gyengébb teniszeő, mint az ász. Vasárnap meg fogja verni.

431.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 427.
  • dina49
  • 2010.01.29. 19:59

ja, bocs, te, hogy IW-ben játszik :)

432.
  • ihsv
  • 2010.01.29. 20:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 430.
  • Replica
  • 2010.01.29. 20:02

Szia! Végre itt vagy. Nélküled olyan lenne a fórum, mint a Dallas Jockey nélkül.

433.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 430.
  • Replica
  • 2010.01.29. 20:02

Replica. Please. A meccset várjuk meg...

434.
  • katma
  • 2010.01.29. 20:05
 
 
   

Jaj ne megint kezdődik minden előröl!

435.
  • dina49
  • 2010.01.29. 20:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 431.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:04

Az "Andy Murray döntőt játszik az AuszOpenen" bejegyzésben írta zsorop, hogy a TVE híradó szerint Indian Wellsben tér vissza, ami amúgy csak március elején lesz, addig csak Rotterdamban kéne megvédenie 300 pontot!

436.
  • stela
  • 2010.01.29. 20:10
 
 
   

Küldjek egy párnát rávasalt Feddel és majd ütöd azt? Vagy csak egy képet, s dobálod majd dartsokkal?

437.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 366.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:04

Nem verekszem olyanokkal, akiket nem tartok méltónak magamhoz. ;)

438.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 435.
  • dina49
  • 2010.01.29. 20:08

ezt nem olvastam.... de még a Rafáék hivatalos nyilatkozatát se olvastam, mert itt irkálok, lassan a vénámba is bedughatnám a laptop madzagot, úgyhogy elmegyek, mindenkinek pápá, Replica, csak szépen, finoman, ok?
see you tomorrow.

439.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 437.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:13

hehe, azért egy iszapbirkózást megnéznék kettőtök között :)

440.
  • Perla
  • 2010.01.29. 20:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 426.
  • ihsv_a_férj
  • 2010.01.29. 19:59

mióta színfogó kendőt használok, vége a mosási baleseteknek :D

441.
  • agimano
  • 2010.01.29. 20:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 438.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:14

szia:)

442.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 416.
  • troy
  • 2010.01.29. 19:53

Nem erről van szó, csak ez anatómiáról szól, meg a térdízület és függelékeinek ismeretéről.

Rafa szétroncsolta a térdízületi felszínét borító hialinporcot a futkorászással + súlyával, valszeg részben a stabilitást biztosító meniscusokat is, erre felépült egy kényszertartás (nem valami szabad szemmel látható, csak biomechanikailag értelmezhető), ennek lett egyenes következménye a tendinitis a quadricepsben minden egyes évben. Tehát az íngyulladása nem ok, hanem következmény.

A gyulladt ín sérülékenyebb, könnyebben elhasználódik, ahol a gyulladás van, ott roncsolódik, a roncsolt inat gyengébb minőségű kötőszöveti heg pótolja. Ez egy idő után még több sérülékenységet von maga után, és szakadást is, ami nem feltétlenül ott történik az ínban, ahol a tendinitis volt. A quadriceps ín legalább 20 cm hosszú!

Erre most mondhatják az orvosok Rafának, hogy "jól van fiam, nem ugyanaz a bajod, mint eddig, hiszen csak quadriceps ín szakadásod van a tenidnitis helyett", holott ugyanannak a problémának a felbukkanásáról van szó más köntösben.

Persze, hogy rendbejön belőle, hogy teniszezni tudjon. ÉS persze, hogy megint egy fokkal rozzantabb a térde. Ezek a dolgok sajnos csak egy határif reverzibilisek, és mindig marad egy kis visszamaradt károsodás.

443.
  • Perla
  • 2010.01.29. 20:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 438.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:14

én már készültem Neked :)

azt mondta, h szeretett volna Rotterdamban indulni a tavalyi győzelme miatt, de nem foglalkoztatja a ranglista téma, azt akarja, h amikor visszatér, akkor a maximumot tudja hozni..ez csak egy "comunicado" volt, rendes (teljes)nyilatkozatot még nem találtam.

444.
  • dina49
  • 2010.01.29. 20:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 442.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:19

Hát jobb már biztos nem lesz!

445.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 439.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:16

Az iszapról max. azt tudnám elképzelni, hogy Repli részegen fetreng a sárban, mi meg fejcsóválva nézzük.

446.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 442.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:19

hát az orvosi rész nekem kínai sajnos.
ha igazad van, és az orvosai is tudják ezt, mostantól TÉNYLEG változtatnia kell a tornabeosztáson és a játékán is.
remélem, őszintén szembenéznek a problémákkal, nem lehetnek akkora hülyék, hogy nem.

447.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 445.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:23

jaj, ne már :) az iszapbirkózás tök állat! :)

448.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 443.
  • Perla
  • 2010.01.29. 20:21

akkor ebben tornát nem nevezett meg?

449.
  • Perla
  • 2010.01.29. 20:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 442.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:19

plusz nem úgy van, h a fibrosis miatt a rugalmassága, hajlékonysága is rosszabb lesz, hiába gyógyul meg elvileg?! legalábbis gondolom, h a fibrosis ín esetében is ugyanúgy működik, mint pl szívizomnál vagy májbetegségnél.

a lényeg, h kicsit mellébeszélnek mindenhol.

450.
  • Replica
  • 2010.01.29. 20:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 445.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:23

Én nem járok kocsmázni, ugyahogy ne magadból indulj ki. Ki vagy te, alkesz a falu végén?

451.
  • agimano
  • 2010.01.29. 20:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 443.
  • Perla
  • 2010.01.29. 20:21

valy nem nyert ott, Murray nyert, akkor sem tudott jarni Rafa, eleg fura kis meccs volt

452.
  • agimano
  • 2010.01.29. 20:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 451.
  • agimano
  • 2010.01.29. 20:32

tavaly

453.
  • Perla
  • 2010.01.29. 20:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 448.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:25

a cikk címe az volt, h Indian Wellsig nem tér vissza, a cikkben meg annyit írtak, h legjobb esetben Rotterdamot kell csak kihagynia.

454.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 447.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:24

De csak lányoknak áll jól. ;)

455.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 450.
  • Replica
  • 2010.01.29. 20:31

Ahhoz képest, h nem jársz kocsmázni, elég sokszor felbukkan a szóhasználatodban. :)

456.
  • Perla
  • 2010.01.29. 20:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 451.
  • agimano
  • 2010.01.29. 20:32

sorry..elírtam :D szóval azt mondta, h a tavalyi jó szereplése miatt (mármint h "közel voltam a győzelemhez")

457.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 454.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:33

az bizony lehet, látod :)

458.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 449.
  • Perla
  • 2010.01.29. 20:28

Persze, a fibrosis igazából ezeknek a sportízületeknek ill. szalagoknak a legnagyobb ákfenéje tud lenni. Az ép, egészséges ín rugalmasságát semmi nem tudja pótolni.

459.
  • agimano
  • 2010.01.29. 20:38
 
 
   

na, en most megyek, sziasztok, lehet majd meg idenezek parszor, probaljatok meg rendesen viselkedni:))

460.
  • Perla
  • 2010.01.29. 20:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 458.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:36

na, akkor vmi csak ragadt rám anatból. akkor tényleg csak ideig-óráig lesz ugyanolyan, mint régen. eléggé határozott taktikaváltásra lesz szüksége, ahogy azt troy írta.

461.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 446.
  • troy
  • 2010.01.29. 20:24

Én nagyon szeretném, ha képes lenne még jól jászani. Inkább kevesebb tornán, de azokon épen. Nincs értelme végigkínoznia magát mindenhol.

462.
  • janek100
  • 2010.01.29. 20:50
 
 
   

Sziasztok! Olvastam egy hozzászólást, miszerint Roger "sótlan fejű, unalmas nagyképű személyiség" Tudom, hogy Én radikális Federer drukker vagyok, de hogy lehetilyet mondaniegy olyan emberre, aki egy évvel ezelött ugy sírt mint egy kisgyerek! Lenne mire arcoskodnia is, de nekem nem tűnt fel!

463.
  • Peruzzi
  • 2010.01.29. 21:31
 
 
   

Jó estét, visszatértem!

Csak beleolvastam a hozzászólásokba, milyen találkozórol van szó?

464.
  • janek100
  • 2010.01.29. 21:39
 
 
   

Egye fene,Replica ellen kiállnék egy húr nélküli ütővel is !:-))

465.
  • Doctorpete
  • 2010.01.29. 21:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 461.
  • Turin
  • 2010.01.29. 20:44

én nem vagyok ugyan orvos, de vmi hasonlót fogalmaztam meg a "vamos rafa" alatt, persze volt, aki egyből újra álszentséggel vádolt emiatt. de azért örülök, h nálam szakavatottabként, te is alátámasztottad gondolataimat.

persze, most h megtudtam, "te vagy az alkesz a falu végén"... lehet nem kellene neked jinnem?? :-DD

466.
  • Prest
  • 2010.01.29. 21:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 465.
  • Doctorpete
  • 2010.01.29. 21:42

Ne foglalkozz a bohóccal:)

467.
  • Doctorpete
  • 2010.01.29. 21:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 466.
  • Prest
  • 2010.01.29. 21:43

:-)

azert a Murray tippet gondold át :-)

468.
  • Prézli
  • 2010.01.29. 21:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 430.
  • Replica
  • 2010.01.29. 20:02

Nem gyengébb. Szarabb.

469.
  • Prest
  • 2010.01.29. 21:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 467.
  • Doctorpete
  • 2010.01.29. 21:44

Majd még átgondolom, de egyelőre így látom ^^:)

470.
  • ettumifilii
  • 2010.01.29. 21:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 462.
  • janek100
  • 2010.01.29. 20:50

radikális? valami más szót akartál, nem? :)

471.
  • janek100
  • 2010.01.29. 22:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 470.
  • ettumifilii
  • 2010.01.29. 21:50

Igen, a radikális szó nem jó! Számomra Federer a tökéletes példakép -ritka az ilyen-! Sok a divat drukker, de kevés olyan van aki tűzön-vizen keresztül kitart a kedvence mellett! Ebből az egy szempontból becsülöm Replicat! Elfogult lesz talán a legmegfelelöbb kifejezés:-)))

472.
  • Doctorpete
  • 2010.01.29. 22:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 471.
  • janek100
  • 2010.01.29. 22:03

nem tűnt fel, h elfogult lenne... :-)))
mint ahogy senki másnál sem :-)

473.
  • normaluser
  • 2010.01.29. 22:25
 
 
   

(Bocsesz nem olvastam végig, elmondom a véleményem és fekszem :))
Az első szetten sok múlik majd, holnap viszont nem! Ha Roger hozza az első szettet, akkor ő győz, 5 szettes szerintem semmilyen esetben sem lesz, max. négy. Ha Murray hozza az első két szettet, akkor ő győz, de lehet akkor is, ha az első övé, második fedé. Úgy érzem minden Feden múlik, garros óta mindkét tétmeccsükön verte. Viszont győzhet Murray, akár simán is, ha Fed ideges, lelátóra ütögeti a lasztit, egy két rossz challengen felidegesíti magát stb, a szokásos... 60-40-et adok Federernek.
Serena-Justin: Justin annyira uralja a múltjukból kiindulva mind mentálisan (2003 garros), mind GS-en produkált statisztikájuk alapján (2007 negyeddöntők) Serenát, hogy simán 60-40-et adnék Justinnek, ha nem lett volna az a 20 hónapos kihagyása. Ezért 45-55-öt adok Serenának.
GOGO Justin, Roger :)

474.
  • sophie0607
  • 2010.01.29. 22:45
 
 
   

In a reference to arguably the shot of the tournament, hit by Murray past Marin Cilic in the sixth game of the second set on Thursday, Federer said: “Andy, if you are listening, I'll drop shot, you will slice to my backhand, I'll lob and you will play through your legs.”
:):):)

475.
  • matroid
  • 2010.01.29. 22:55
 
 
   

megprobaltam a sok kommentet elovasni, de nem ment. nehany megjegyzesem:

1. fed jateka nagyon regen volt ennyire osszerakva. erdekes modon errol eddig nemigen irt senki. utoljara 2008 wimbledon az elso 6 meccsen volt ennyire egyben. meg a tv-n keresztul is atjott egy olyan mentalis foleny, ami szinte felelmetes. es aztan nehany eleme a jatekanak ujra a regi. pl. a fonakja - vegre nem veszit vele ritmust, a fonakja ugyanolyan erteku fegyver, mint a tenyerese.
2. a ferfi mezony ereje. hihetetlen, hogy 2 het alatt ennyit tud valtozni a velemenyetek. az AO elott arrol irtunk hogy regen volt ennyire eros a top10. most meg egy unalmas 2010-et vizionaltok. szerinten davigyenko, nadal, cilic vagy potro jateka abszolut rendben volt, nem okoztak csalodast. akar ok is a dontoben lehetnenek - de most fed es murray volt legjobb formaban. ettol fuggetlenul iden a top10 barmikor keresztbe verheti egymast.
3. tsonga ma gyenge volt. ja meg hewitt es davy is pont fed ellen volt gyenge. azert ez nem ennyire egyertelmu. a mai tsongabol fed egyszeruen bohocot csinalt, mincs erre jobb szo. egyszeruen fed nem oda utotte a labdakat, ahova "illik", es a francia csak futkosott mint a mergezett eger. tsonga nagyon veszelyes jatekos, ha sajat jatekat jaszhatja. ma fed ezt nem engedte.
4. fed-murray. tovabbra is azt allitom, hogy fed ezen az AO-n nem verheto. egyszeruen komplett a jateka. mentalisan kene megtortni - de miert pont murraynek sikerulne?

476.
  • iCreator
  • 2010.01.29. 23:10
 
 
   

Henin remélem leosztja a Tank-ot. A kis ügyes törpe az óriás tank ellen. Majd kézfogásnál megnézem a különbséget. Enyhén szignifikáns lesz.

477.
  • iCreator
  • 2010.01.29. 23:11
 
 
   

Henin is the female Federer.

478.
  • zorro
  • 2010.01.29. 23:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 475.
  • matroid
  • 2010.01.29. 22:55

Még mindig nem hajlandó röptézni, mert így az alapvonaljátéka továbbra is unalmas. Ha megtenné, én akkor korrektül össze tudnám hasonlítani Samprassal.

479.
  • iCreator
  • 2010.01.29. 23:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 475.
  • matroid
  • 2010.01.29. 22:55

Federer rules the AO.

480.
  • iCreator
  • 2010.01.29. 23:24
 
 
   

Amúgy Tsonga a meccsről: "I was surprised by how well Federer played - and that if he plays like that on Sunday, nobody can beat him."

481.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 480.
  • iCreator
  • 2010.01.29. 23:24

Nem tudom min lepődött meg,nem néz meccseket?

482.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.30. 00:40
 
 
   

Jó reggelt, Viktor nyílván néz, de nem tudom mennyire jött le tegnap tévén keresztül, hogy Fed effektíve oda üti a labdát, ahocva akarja. Olyab szögeket ütött, és úgy kereste (és találta) Tsonga-baby gyenge pontjait, mint amikor egy klasszis boxoló körbetántáncolja és szép lassan kicsinálja a másikat. A médiaszektorba (tennis magazin, sport ill. stb,) csak szuszogtak, meg húháztak, pedig látták mát egy kétszer játszani Fedet. Meg Samprast, meg Agassit, meg...
Prézi barátom: igen ez olyan fórum, ahol NEM lehet fikázni. Ha nem tetszik lépj le, ha el tudod fogadni maradj.

483.
  • baga
  • 2010.01.30. 07:46
 
 
   

Nem akarom magam fényezni, de ezt érzem én is Fed játékában és le is írtam már. Bámulatos , ahogy meg tudja akadályozni az ellenfelet, hogy a saját játékát játsza. Látszólag nem csinál semmi látványost, de az van amit ő akar. Gondolkodtam, hogy mi lehet az oka, és csak azt tudtam kiagyalni, hogy félelmetesen tud figyelni az ellenfélre, valószinnűleg a koncentráción múlik. Nyilván nem lehet ezt végig csinálni az egész meccsen, akkor lehet tere az ellenfélnek. Meg ha ideges v.mi miatt. De ha összejön a szervája is, akkor szerintem verhetetlen.

A Feden kivüli ffi mezőny egymást fogja előzgetni az év során, ő meg marad ahol van, szerintem.

484.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.30. 08:17
 
 
   
485.
  • katma
  • 2010.01.30. 08:22
 
 
   

Én ezt tegnap leírtam, csak éppen senki nem reagált rá,mert éppen egymást alázták, hogy szerintem azért ne m unalmas meg sótlan mert mérkőzés közben épp nem az ütőjét törögeti meg ordibál! Épp a koncentrációja óriási és a taktikai érzéke, hogy meccs közben tud váltani ha kell! És a játék után látszik hogy mennyire agyal hogy mit kéne csinálni és nem őrjöng meg ütőt töröget! Szerintem ebben nagyon elötte jár a legtöbb versenyzőnek!

486.
  • Doctorpete
  • 2010.01.30. 08:26
 
 
   

A torna elején azt mondtam, h új bajnokot avatnak az AUSO-n. akkor ezek szerint eldőlt? :-)

487.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 08:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 482.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.30. 00:40

Szóval ez egy ilyen fórum. Akkor már értem miért fogadták ilyen visszafogottan, és elnézően a kifejtésemet (ami ugye egy hányadék) a nadali teniszről.

488.
  • Doctorpete
  • 2010.01.30. 08:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 487.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 08:34

de miért gondolod, h az ő tenisze hányadék?
mi a gond vele? erőtenisz, nem olyan virtuóz, mint Fed, de hihetetlen mozgással, gyorsasággal, magabiztos kézzel játszik, és fantasztikus szögeket tud találni ő is, kétségtelen, el kell ismerned neked is. vagy nem?

489.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 08:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 488.
  • Doctorpete
  • 2010.01.30. 08:37

Ha visszaolvasol rájöhetsz, hogy mire írtam a hányadékot. De hogy megspóroljam a munkát: A zárójelben lévő kiegészítés a zárójel előtti szóra vonatkozik.

490.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 08:41
 
 
   

tegnap 18:50

491.
  • mizu
  • 2010.01.30. 08:44
 
 
   

Na nem nézem, mert ugyanaz lesz, mint Potro ellen: odaáll, mivel a másik sosem volt döntőben, csak az ütőjét küldi ki, és azt hiszi, meglesz magától, mert a skót gyerek beijed. Ha odateszi rendesen, simán meglesz, ellenkező esetben csak újabb tapasztalatokat szerez.

Egyébként Tsongát sajnáltam, esélytelen volt már az elején, fejben is feladta.

492.
  • katma
  • 2010.01.30. 08:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 487.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 08:34

Tudod ez egy olyan fórum ahol az emberek pártállástól függetlenül megpróbálják közös nevezőre hozni véleményüket! Sokszor sikerül is! Nem az a baj hogy más a véleményed hanem az hogy a másik versenyzőről akit épp nem szeretsz megalázóan írsz ez a többieknek esetleg fáj aki a te kedvencedről viszont nem sértő szavakat használva mondja el a véleményét!

493.
  • Doctorpete
  • 2010.01.30. 08:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 491.
  • mizu
  • 2010.01.30. 08:44

volt már döntőben, éppen Fed verte meg a 2008-as US Openen

494.
  • katma
  • 2010.01.30. 08:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 491.
  • mizu
  • 2010.01.30. 08:44

Nyugodtan nézd a meccset mert Fed nem az ütőjét szokta kivinni a pályára hanem az eszét! Murry ha néztél régebben meccset nem az aki valaha feladta volna Fed ellen sőt a legnagyobb küzdő aki az utolsó leheletéig küzd! Úgyhogy jó szurkolást izgalmas meccs lesz!

495.
  • katma
  • 2010.01.30. 08:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 491.
  • mizu
  • 2010.01.30. 08:44

Nyugodtan nézd a meccset mert Fed nem az ütőjét szokta kivinni a pályára hanem az eszét! Murry ha néztél régebben meccset nem az aki valaha feladta volna Fed ellen sőt a legnagyobb küzdő aki az utolsó leheletéig küzd! Úgyhogy jó szurkolást izgalmas meccs lesz!

496.
  • katma
  • 2010.01.30. 08:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 491.
  • mizu
  • 2010.01.30. 08:44

Nyugodtan nézd a meccset mert Fed nem az ütőjét szokta kivinni a pályára hanem az eszét! Murry ha néztél régebben meccset nem az aki valaha feladta volna Fed ellen sőt a legnagyobb küzdő aki az utolsó leheletéig küzd! Úgyhogy jó szurkolást izgalmas meccs lesz!

497.
  • Doctorpete
  • 2010.01.30. 09:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 490.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 08:41

nos, elolvastalak. valóban nem a barokk jegyeit hordozzák hozzászólásaid, pedig sokszor ugyanazt írod, mint más, igaz stílusod tényleg élces.

ezzel csak az a baj, h ez az oldal teljesen átmegy NSO fórumba, ami azert nem lenne jó. ha az egyik oldal beszúr, a másik visszavág, stb-stb.

Felhozhatnám Turint és Replicát két példának. Vagy akár magamat is, bár állítólag én olyan vagyok, mint Turin, csak folymatosan szépen becsomagolom a dolgokat.

Nem az a baj, ha markánsan fogalmazod meg, amit gondolsz, de azert hányadék tenisz, meg ilyen hasonló kifejezések erősek lehetnek. lehet Nadalt szeretni, nem szeretni. valóban, sztem is -ahogy mindig is mondtam- ég és föld RF és RN játéka, nem kérdés melyik az iparos, és melyik a művész. de ettől még, Raffa szorgalommal, fizikai erővel felnőtt a királyhoz, nem lehet elvitatni a sikereit. az pedig, h képes volt megverni Fedet akár kemény pályán, akár füvön, mindent elmond a tudásáról. nagy játékos ő, de Roger sokkal nagyobb, számomra vitán felül.

de ez az egész egy parttalan vita, tudod jól te is. sosem lesz vége. mert a tények sem elegendőek, azok sem elég beszédesek, ha például vkinek csak az az érve, h azért jobb Rafa, mert többször verte Fedet GS döntőben. sztem ez hülyeség. minden más mutatóban fényévekkel jobb Roger, de ettől még Nadal óriási sporteredményekkel rendelkezik.

és a legjobb az, hogy Rafa és Fed kölcsönösen tisztelik, elismerik egymás játékát, majdhogynem barátok. ez a tisztelet kellene ide is a fórumba, mégha sokszor nehéz is. sokszor én magam is nagyon visszafogott kell, h legyek. de nem írhatok első felindultságbólm, mert akkor sülyled a színvonal. szóval én így látom. :-)

498.
  • katma
  • 2010.01.30. 09:00
 
 
   

Bocsi nem vagyok nagy számítógép zsonglőr!

499.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 09:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 492.
  • katma
  • 2010.01.30. 08:49

Nos az eberekkel általában nincs bajom, így Nadallal sincs. Viszont ha a teniszből, mint játékból indulunk ki, már annál több. Így egy teniszt, (mint játékot) kedvelő ember nem értem hogyan jut el a nadali teniszgyilkolásig, ez nekem ellentmondás. Mintha egy gasztronómus a mekibe járna vacsizni. Ha ez egy tiniblog lenne az ok, de mivel tenniszfórum leakadtam, hogy ezen megy a vita, miközben Federer történelmet ír.
Dióhéjban ezt szerettem volna közölni, de az egyszerűsített szóhasználatomon senki nem volt hajlandó átnézni.

500.
  • Doctorpete
  • 2010.01.30. 09:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 499.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 09:05

a történelemmel maximálisan igazad van, folyamatosan azt ír, most jimmy connors ranglistás heteitz érte be, utána dönti Lendl rekordját, és megy tovább. egymás után 8 döntő, zseniéális, az elődöntős szereplésre pedig már szinte szavak sincsenek. ez nem vita tárgya.

501.
  • katma
  • 2010.01.30. 09:09
 
 
   

Szerintem nem csak a versenyzők fáradnak idegileg hanem mi is! Jön még a döntő jól összeveszünk és utána pihenünk a következő tornáig!

502.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 09:32
 
 
   

Nos ebből úgy érzem, egy teniszjátékot kedvelő ember soha nem fog nadalnak szurkolni, ahogy egy futballt kedvelő sem a németeknek. Ezért gondolom, hogy erről nincs mit vitázni. A káló pedig menjen rajongói oldalra lengetni!

503.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.30. 09:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 499.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 09:05

nem kell, hogy értsd. a te bajod, csak kímélj meg minket a fikázástól. köszi.

504.
  • Félkéz
  • 2010.01.30. 09:37
 
 
   

Fed rajongó vagyok, de nem az egyénisége miatt, mert arra valóban sokan irhatják azt amit irnak, hogy unalmas meg egyebek... Kit érdekel, mikor a játéka a zseni kategória. Ugy mint annak idején McEnroe, Agassi.... Akkor van esélye bárkinek is ellene, ha előjön belőle ismét a kishitüség, a félelem. Ezt az utóbbi időben éreztem a játékán amig nem lett meg Sampras csúcsa. Ha felszabadultan játszik, agresszivan, a végletekig összpontositva akkor nincs ellene esély. Esetleg egy egészséges Nadalnak.

506.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.30. 09:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 502.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 09:32

nos, én kedvelem a teniszt, Fednek drukkolok és imédom nézni Rafa játékát. ezzel akkor le is zárhatjuk a teniszjátékot kedvelő ember mit tehet topicot.

507.
  • Prest
  • 2010.01.30. 10:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 502.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 09:32

Nagyon jó, örülünk, hogy megosztottad velünk a véleményed, csakhogy másnak lehet más ízlése és más véleménye. ÉS ez teljesen természetes, aki nem képes elfogadni ezt, arról inkább nem írnék semmit...

508.
  • Viktor61
  • 2010.01.30. 10:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 481.
  • Viktor61
  • 2010.01.29. 23:43

Arra mondtam,hogy játszott már így Fed...ilyen jól....csak nem mostanában.

509.
  • ettumifilii
  • 2010.01.30. 10:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 502.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 09:32

szerintem nyisd ki a szemed legközelebb amikor nadalt nézed, és igazából az egy dolog, hogy modortalan és leereszkedő vagy amelett h egyszerű is mint a faék, és persze a teniszhez sem értessz, dehát miért is értenél...emelett a 21. század egyik legnagyobb teniszezőjét szarozod és lúzerezed le ami lássuk be egy ilyen billentyűhuszártól igen komoly teljesítmény

510.
  • Rafain
  • 2010.01.30. 12:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 502.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 09:32

Szerintem te 2 teniszmeccset láttál életedben:a Federer-Tsonga-t most,valamint a Nadal-Almagro-t a Párizsi ezresen,és ezt a két meccset hasonlítgatod.Nézzél még egy kis teniszt,hogy érdemben hozzászólhass a témához.

511.
  • baga
  • 2010.01.30. 13:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 502.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 09:32

Valóban úgy van nálunk is, ahogy más oldalakon is vélhetően , hogy a Nadalrajongók átlagéletkora inkább a teenagerekéhez közelít, itt is elég sok a 2-es személyi számmal rendelkező Nadaldrukker kommentelő , de ők tartják életben a blogot, ami azért mindenkinek jó , szerintem.

512.
  • erisen
  • 2010.01.30. 13:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 430.
  • Replica
  • 2010.01.29. 20:02

"Nagyot fogsz te koppani a nagy Federer imádatofddal, ami elvakít. Murray semmivel nem gyengébb teniszeő, mint az ász. Vasárnap meg fogja verni."

1,Majd meglátjuk. Nem mondtam hogy 100% mint te a Tsonga meccs előtt Tsongára 100%-ot. Mert akkor éppen ő volt a napi kedvenced.
60-40 Fednek. De ha nem,akkor ilyen az élet. Majd legközelebb. És ha Möri nyer,biztos meg is fogja érdemelni.Nekem már csak jó lehet az AO,mert Fed ismét megajándékozott minket páratlan tenisz tudásával. És már nem sokáig láthatjuk.
2, Murray éppen 15GS-el gyengébb teniszező Fednél. Tényleg hajszálnyi a különbség.
3,Ha elvakít ha nem,én mindig Fednek szurkolok,és fogok is. Lehet eső lehet sár.
Ellentétben veled aki olyan köpönyegforgató vagy hogy a belem kifordul tőled.
Mindig az a nagy kedvenc aki Federer ellen játszik.
Olyan beteg(Federer-fób),megkeseredett,buta ember vagy te a kommentjeid alapján hogy arra nincs is szó. :(

513.
  • normaluser
  • 2010.01.30. 13:32
 
 
   

Inkább az időszak befolyásolja őket, nem az életkor. Ha Nadal sikeresebb lenne és Federer lenne rossz passzban, mint kb. 1,5 évvel ezelőtt, akkor a Federeres szurkolók lennének feszültebbek, agresszívabbak.

514.
  • Replica
  • 2010.01.30. 14:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 512.
  • erisen
  • 2010.01.30. 13:30

Murray tenisztudása 15 GS-el gyengébb? Érdekes.

515.
  • Replica
  • 2010.01.30. 14:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 477.
  • iCreator
  • 2010.01.29. 23:11

Az jó, mert akkor Fed is elvérez a döntőben, mint Henin!

516.
  • Prest
  • 2010.01.30. 15:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 515.
  • Replica
  • 2010.01.30. 14:11

Esetleg elvérzik nem? Na kotord elő gyorsan a 2. osztályos nyelvtankönyvet okoska! Nem kell folyton lejáratnod magad, így is elég nevetséges vagy :)))

517.
  • Floriang
  • 2010.01.30. 15:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 497.
  • Doctorpete
  • 2010.01.30. 09:00

Valamihasonlót próbáltam megfogalmazni pár száz hozzászólással előbb! Maximális egyetértésem!

518.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 20:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 510.
  • Rafain
  • 2010.01.30. 12:51

Örülök, hogy a fórum attitűdje elhatárolódik a "fikázástól", ellenben a bölcsességet mennyire tolerálja.

519.
  • Prézli
  • 2010.01.30. 20:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 506.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.30. 09:47

Akkor élvezzed ki, mert -velem együtt a természet és a fizika törvényei sem szeretik, amint a mellékelt ábra is mutatja- nem sokáig lesz alkalmatok rá.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2010. 09. 07. 18:44

Keddi történetek

olvass tovább
2010. 09. 07. 15:45

Újabb nap az irodában

olvass tovább
2010. 09. 07. 01:41

Hogyan tovább?

olvass tovább
2010. 09. 06. 18:24

Hétfői menet

olvass tovább
2010. 09. 06. 14:57

Félidei látlelet

olvass tovább

Ki nyeri a US Opent?

+
Rafael Nadal
+
Novak Djokovic
+
Roger Federer
+
Andy Murray
+
Robin Söderling
+
Thomas Berdych
+
Andy Roddick
+
David Nalbandian
+
más

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések