Fuzzy Dunlop

2010. 01. 28. 13:48

Andy Murray döntőt játszik az AuszOpenen

Hibába mondta Marin Cilic, Andy Roddick legyőzése után Jim Couriernek a pályán készült gyorsinterjú során, hogy készen áll még egy ötszettes meccsre, nem állt készen.

Ma visszaütött az ausztrál Tomiccal lejátszott ötszettes tilitoli, illetve Roddick visszaengedése a meccsbe két nyert játszmát követően. A Del Potro ellen lejátszott ötszettes ütközetért természetesen nem tehet szemrehányást magának a 21 éves horvát fiú. Egy játszma tökéletes tenisz után nem bírta tartani a ritmust és egyre simább játékokban maradt alul Andy Murray ellenében.

Mindez mit sem von le Andy Murray érdemeiből, aki a mérkőzés után nagyon szimpatikusan azzal kezdett, hogy Cilic fáradságát emelte ki és nem saját zseniális játékát. Pedig ezúttal nem lett volna szerénytelenség.

Íme a pont, amivel Andy először vette el a mérkőzés folyamán Cilic adogatását a második szett elején:


szólj hozzá: Murray bravúros megoldása

Andy Murray - Marin Cilic AO 2010

Andy Murray hetek óta Ausztráliában készül és ma minden egyben volt.
A fej, a szív, a láb és a kéz. A teniszhez pedig ennél több nem kell. Néha egy kis csoda persze nem árt.


szólj hozzá: Ilyen ütés nincs is

Andy Murray - Marin Cilic AO 2010 még

Murray az első fordulókban pont annyit töltött pályán amennyit muszáj volt, aztán Rafael Nadal ellen megmutatta mire képes. Ma aztán tetézte a dolgot. Három szettre van élete első Slam-győzelmétől. 

Eredmény:
Andy Murray - Marin Cilic 3:6, 6:4, 6:4, 6:2

AO: Roger Federer - Jo-Wilfried Tsonga

+
Roger Federer
+
Jo-Wilfried Tsonga

Szeretném látni az összes kommentet (589) utolsó 100 hozzászólás

  • Viktor61
  • 2010.01.29. 11:11

Fed,a sebész...köszi fél tizenkettőre programom van:):)

  • raffaforever válasza pontpont hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:11

első szett után megmondtam nem lesz 1.5 óra -akkor én nyertem...

  • raffaforever válasza pontpont hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:11

első szett után megmondtam nem lesz 1.5 óra -akkor én nyertem...

  • erisen válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:12

Ezt nem tudjuk. Majd meglátjuk. 1szer már összeroppantotta 3ban Murrayt GS döntőn. Miért ne lehetne most is. És akkor is ez volt. Majd így meg úgy Möri aztán befürdött.

  • Wheeler válasza iCreator hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:14

Igen, nekem is ez jutott eszembe tegnap.
http://www.youtube.com/watch?v=m...

  • dina49 válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:14

Én ezt a meccset is szorosabbra vártam, és nem lett az. A döntőt még szorosabbra várom és ki tudja még, hogy mi lesz?

  • Viktor61
  • 2010.01.29. 11:15

Azt most hagyjátok abba,hogy Tsonga ,milyen gyenge volt...
Murray sem hagyta tegnap Cilicet játszani!
Viva FED 22 GS. Döntő!!!!

  • Dawson
  • 2010.01.29. 11:16

LOL ez az interjú óriási volt!!! :DDDDDD

  • Elessar válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:16

Lényegtelen, hogy nem fogja feladni, ha Fed támadni tud majd ellene is. Ismét agresszíven kell fellépnie Murray-nek, vagy Rog szétcsapja

  • Prest válasza VivaRoger hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:16

Nem tabu hanem parasztság már bocs...

  • dina49 válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:17

Egyébként nekem egyáltalán nem lesz hiányérzetem, ha esetleg egy szoros meccsen Fed kikap! Persze örülnék ha Fed behúzná a 16., de mindent nem lehet megnyerni! Meg más is megérdemli a GS diadalt, nemcsak Fed és Nadal!

  • pontpont válasza Dawson hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:17

Tényleg az volt... A brit tenisszel kapcsolatos beszólása nagyon nagy volt :)

  • Elessar
  • 2010.01.29. 11:17

23. GS elődöntő után most a 8. döntő zsinórban ebben a mezőnyben :D
ÍRTÓZATOS!

  • raffaforever válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:18

murray nagy britániáért fog vasárnap játszani -ez lehet teher de legalább akkora hajtóerő hogy nyerjen-én 65-35 fednek adom az esélyt -de mondom most érezni murrayban azt az erőt amivel nyerhet.ráadásul teljesen pihent lesz nem fog dönteni a kondi.

  • dina49 válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:19

Ja, és persze, ha mégis behúzza a döntőt EBBEN A MEZŐNYBEN, kíváncsi leszek egyesek megnyilvánulásaira!

  • normaluser
  • 2010.01.29. 11:19

Hahahah mekkora arc ez a Federer, imádom ilyenkor :D Mit mondott, hogy kemény dolga lesz? a britek nem nyertek 15 vagy 50 000 éve u know :D:D áá mekkora! :D G jól beleröhögött nem értettem :D

  • seatly
  • 2010.01.29. 11:22

A torna előtt szoktunk a barátokkal fogadni,hogy ki jut döntőben és ki nyer.Én Murray-Federer döntőt jósoltam Federer győzelemmel :P Remélem a fogadást nem veszítem el

  • erisen válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:22

Már mondom is. Bemákolta,Davy remeg tőle,mákja volt hogy nem Djokot kapta (akit állandóan elvert GS-en 1kivétellel),és természetesen Rafa sérült volt, és amúgy is elpicsázta volna a döntőben. Kb ennyi. Annyira kiszámítható.

  • Peruzzi válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:22

Én nem!
Most is azt mondom hogy van a Fedex és Nadal és utánnuk a többiek.
Fedex és Nadal más tészta mint a többiek.

  • raffaforever válasza normaluser hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:24

hát ezt remélem murray hallotta és feltüzelte őt még jobban roger:)))én legalább olyan döntőt várok mint tavaly (de szép is volt) aztán nyerjen a jobbik .....

  • sophie0607
  • 2010.01.29. 11:24

Gratulálok Federernek, remélem Andy nyer vasárnap!:)

  • VivaRoger válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:25

Mert? Ezen röhög a fél világ... Ha nyilvánosan túrod az orrod ki fognak cikizni. Egyébként meg te nem Nadal vagy, tehát ne sértődj meg és ne parasztozz le engem. Annyira azért nem ismerjük egymást...

  • dina49 válasza Peruzzi hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:25

Tehát akkor lesz befogva egyesek szája, ha Fed GS döntőkben veri el Nadalt? De, hogy ha Nadal most se tud ott lenni!

  • Prest válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:27

Alap, szánalom a köbön... azt kihagytad, hogy mindenki hülye, mert most is mákja volt a sorsolásnál...:)

  • VivaRoger válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:28

Akkor lenne befogva egyesek szája, ha az eddigi alkalmakkal Federer többször verte volna Nadalt... de nem verte.

  • ettumifilii válasza VivaRoger hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:28

ugyan már ki röhög ezen? már rajtad kívül? senki nem figyelte ezt már egy ideje

  • Prest válasza VivaRoger hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:28

Nem téged parasztoztalak le, hanem a megnyilvánulásodat... ha nem érted, hogy miért akkor innentől befejeztem.

  • agimano válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:29

sziasztok, megint nagyjabol teljesen ataludtam az egeszet:) remelem nem izgultatok halalra magatokat:)

  • Peruzzi válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:30

Nem, nem értesz!
Én azt írtam hogy van a Fedex és Nadal, ők a tenisz jelenlegi királyai.
Ez vitathatatlan!

Mörivel kapcsolatban tartom a véleményemet hogy nem hiszem hogy pályafutása folyamán GS-t nyerne.

  • raffaforever válasza Peruzzi hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:30

sajnos a jelenlegi állás federer is a többiek.rafa nem lesz hétfőtől a top 3 -ban ...az rg ig kéne sok pontot megvédenie amit kétlek a jelenlegi állapotában -viszont utána csak szerezhet sok pontot ...lehet az rg-on nem lesz a 4 kiemelt között...

  • normaluser válasza ettumifilii hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:32

Nem arról van szó, hogy Mörrinek nincs esélye, nem erről. Vagy nem lenne jó teniszező, nem is erről. Hanem hogy igenis van esélye, azon fog múlni, hogy Rog mennyire lesz laza, nem lesz parás. '09-es USO más volt, ott a meccs előtt félórával megkértem mindenkit, hogy ne bántsák Delpót, ha esetleg ő nyerne, mert Delpo egy velociraptor, leütött mindenkit a pályáról, olyan tenyeressel kezelt, amiről még Gonzó is csak álmodozik. Benne volt, hogy legyőzi Rogert, támadt, támadt, támadt. Mörri nem ilyen. Melyik a klasszikus nyerője, amit bármikor előhúzna és uralná a mentálisan toppos Fedót? Van ilyen? Két éve az US sem volt annyira speciális, mint gondolnád!!!! Egy szettben volt ellenfele Federernek Mörri, nem azért, amiért előtte 1 évvel Djoko, hogy a fontos pontoknál összerogyott nem, nem adta le a meccset, hanem ennyire volt ellene képes, ennyit hagyta játszani.. abban az egy szettben is, amikor mindent beleadott... akkor is elbukott. Lehetünk mi ügyesek, szépek, de okosak nem, egyenlőre. Én úgy érzem Federeren fog múlni, ha más véleményed van erről az totáliáp tújú.

  • Peruzzi válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:34

Nem a pontokat nézem!
Ha Fed és Nadal 100%-os akkor szinte verhetetlenek.
Ha tenisz, ha most, akkor én ezt a két nevet tudom mondani.

  • dina49 válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:35

Persze, arról ne is beszéljünk, hogy Nadal hogy jutott el a negyeddöntőig, ahol nem kapott egy normális ellenfelet se, aztán jött egy potenciális ellenfél Murray személyében, aki aztán haza is küldte. Djokovicról meg ne is beszéljünk. Ha nem Tsonga ellen hányja el magát, akkor Fed ellen!

  • Prest válasza agimano hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:35

Hát nem rágtuk le a körmeinket:)

  • dina49 válasza Peruzzi hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:35

Nem merész kijelentés ez egy kicsit?

  • ettumifilii válasza normaluser hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:37

ott is inkább azon múlott minden h delpo le tudta vetkőzni a gátlásait, felszabadult, nameg azért lássuk be fed azt a meccset kiengedte a kezei közül...a döntő szettben meg delpo már szétverte néhány 200 as tenyóval :D

  • Peruzzi válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:38

Melyik?

  • raffaforever válasza normaluser hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:39

én egyetértek,de szerencsére minden meccs más és sok függ az ellenféltől.mivel murray nem egy vegytiszta teniszt játszik bizony kihozhatja a formából fedet.ha elkezd fed.rontani mint dav.ellen 1.5 szettig bármi lehet.tény fed.lesz akin múlik melyik formáját hozza .bocs de remélem nem a mait:))

  • dina49 válasza Peruzzi hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:39

Hogy nem hiszed, hogy Murray valaha is GSt nyerne!

  • agimano
  • 2010.01.29. 11:39

hat en jol megtippeltem tegnap, hogy Fed 3-ban es nem is nagyon izgultam, ezert amikor lattam, hogy 6-2 az elso szett, viszacsicsikeltem:) viszont erdekes, mert a torna eleje ota ugy ereztem, hogy Andy Murray fog nyerni, ami kulon rossz erzes volt, mivel a 8-ban Rafaval kellett talalkozniuk, de most nem vagyok benne biztos, at kell ezt meg gondolnom ejfelig:)

  • Peruzzi válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:43

Nem hiszem.
Cilic ellen fantasztikus volt, de Fedex az más tészta.
Nekem ez a véleményem Möriről.

  • dina49 válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:43

Furcsák vagytok ti Nadal fanok! Most, hogy Nadal még a közelébe sincs a döntőnek, hirtelen mindegyikőtöknek Murray lett a kedvence!

  • normaluser válasza ettumifilii hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:44

Az biztos! Valszeg már Vilmos herceg, Sherlock Holmes az MI5 és 6-en keresztül az aktuális James Bonddal egyetemben mindenki Mörri ütőjét húrozza.

  • vica
  • 2010.01.29. 11:44

Fed ma hideg fejjel, nagyon ésszel játszott. Minden ütést megfontolt, nagyon jó volt, de az első szervákkal most sem voltam teljesen elégedett. Elkerültük az izgalmakat, mert Tsonga már eleve ideges volt, s a sok hiba, sikertelenség teljesen elvette a kedvét. Nagy kűzdelem vár Fedre a döntőben, de remélem a végső sikert!

  • raffaforever válasza dina49 hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:53

én bevallom de gondolom kiderült mindig fed.ellen drukkolok-nekünk nadalosoknak ez hivatalból muszájjj.))persze elismerem mint a világ legjobbja ....de vasárnap egy nagy comone andi -legyen meg az első!!!hozzáteszem nem szivleltem idáig murrayt de ha vasárnap nyer szimpibb lesz:))

  • dina49 válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:56

Mondom én, hogy furcsák vagytok! És még Replica mondja, hogy mi, Fed fanok Nadal ellen drukkolunk! De még jó, hogy bevallod!

  • Vamos válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 11:57

Na, ez a kemény. pff

  • baga
  • 2010.01.29. 11:59

Én változatlanul nem tudom, hogy Mörri mennyire stabilan tudja nyomni a " támadva védekező " teniszt, amit Rafa ellen mutatott. Szerintem öt szetten keresztül nem fogja , és már van rajta teher is. Rogernek nincsenek rossz esélyei a győzelemre.

  • troy
  • 2010.01.29. 12:00

Nekem régóta a másik kedvencem Murray és Gonzo nameg Verda, amikor májusban ide tévedtem hozzátok, rá is csodálkoztam, hogy jéééé, itt mindenki utálja Murrayt?

  • erisen válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:00

Ajjajaj...Talán ha csendben maradsz jobban jársz.
Én Fed fanként nem tartom kötelességemnek az ellenszurkolást.
És Murray ellen is Nadalnak szurkoltam. És főleg a Fed-Nadal döntőért szurkoltam.
Mert ott mindig garantált a jó minőségű tenisz. És mindenki azért nézi...szerintem.

  • Peruzzi válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:02

Ez akkora butaság...
Nem írom tovább a véleményemet, visszafogom magam.

  • troy
  • 2010.01.29. 12:03

És én nem drukkolok Fed ellen a Garross óta (ott azt tettem, de utólag is szégyellem magam miatta).
Néha bosszant, hogy kijönnek ellene semmi játékkal mint ma is Congi, de elsimerem és tisztelem őt és az eredményeit.
kedvelni nem fogom annyira, de ez gondolom, érthető.

  • raffaforever
  • 2010.01.29. 12:06

hát most mondjam azt a nemzetisport siton kitiltottak mert anyázásba torkolott a vitánk egy fed.fannal.de itt kelelmesen csalódtam mert itt azért korrektek a kommentek .szeretek én is csipkelődni de megpróbálok türéshatáron belül maradni .ez az oldal mióta müködik egyébként?

  • troy
  • 2010.01.29. 12:06

És természetesen gratulálok Fednek ehhez a szédületes döntő-rekordhoz, és nagyon irigyellek benneteket! :)

  • troy
  • 2010.01.29. 12:10

Srácok, Pete-nek is szóljatok már, hogy ne drukkoljon Rafa ellen, ok?

így korrekt.

  • erisen válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:11

Kb. 1 év óta mekkorát fordult a világ a teniszben...Akkor mi írtunk volna hasonlókat.
Lehet 1 év múlva megint 180fokos fordulat lesz. Ki tudja...
Ma olyanérzésem volt végig mint a 2.fordulóban Hanescu ellen. Á,itt úgyse kaphat ki.
Andreev és főleg Davy ellen viszont erősen felborult a hormonháztartásom.

  • Peruzzi válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:12

Döntőre perzsgő behűtve, ez alap!

  • Prest válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:13

no comment.

  • erisen válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:13

Nemzeti sport fórum...? :) Mwuhahah.Hát az nagyon vicces egy valami.

  • troy válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:13

Még véletlenül sem akarom kisebbíteni az érdemeket, de Hanescu és Tsonga kb annyit akart Fed ellen, mint Lukas Lacko Rafa ellen.

Ettől függetlenül a győzelem a lényeg.

  • Prest válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:17

akkor ne tedd! ^^

  • erisen válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:18

Akartak ők többet. Hogyne akartak volna. Dehát ennyire futotta. Tudáskülönbség. Ennyi.
Hanescu és Lacko esetében abszolut. Tsonga fáradtan mozgott,tojógalamb volt és a király besétált teljes harci pompájában a döntőbe. Federer ellen 1 játékos sincs aki megengedhetné magának hogy rosszul játszon. Mert kikap.

  • Doctorpete
  • 2010.01.29. 12:18

Sziasztok, munka ide vagy oda, Fed csak hozta a mérkőzést. véleményt nem mondhatok, mert csak az NSO cikket olvastam, de nagyon simának tűnt. nem tudja vki este mikor ismétli az eurosport?

  • erisen válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:18

Ugyanez Nadalra is csak lemaradt.

  • Doctorpete válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:19

nem kell szólni, már nyugi van :-)

  • Peruzzi válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:20

Sima volt, semmi izgalom.
Rossz a tenisz így :(

Nem tom mikor ismétlik, de nagy nézettséget nem hoz.

  • troy válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:21

ezzel picit vitatkoznék. peter luczak mennyivel jobb játékos, mint hanescu?

  • erisen válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:21

Hogy időt spóroljak neked. Ha az 1.set-et látod,na akkor a többi is ugyanolyan lesz.
Ha imádod a teniszleckét és meggsemmisítő királyi pontokat,akkor nézd végig.;-)

  • raffaforever válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:22

lol .))de azért azt elismeritak mindenki annak drukkol akinek akar-mondom ezredszer elismerve federer extra klasszisát -mivel én is teniszezem gyönyörködöm az ütéseiben -ennek ellenére ellen szurkolok -bocsi!!!

  • troy válasza Doctorpete hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:23

olyan volt a meccs, mint amikor a macska játszik az egérrel. :)

  • erisen válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:23

Semmivel. De nem lényeg a név. Csak a teljesítmény. Az meg ugyanaz volt Lukács Lackónál is mint Hanescunál. 0. Amiért egyik sem okolhatja magát mert a másik oldalon egy kivételes játékos állt kivételes képességekkel.

  • troy válasza erisen hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:26

szerintem nem értetted meg, mire céloztam. peter luczak nem úgy jött ki a pályára, mint egy fosós galamb. ellentétben hanescuval, aki az utolsó gémben!!!!!!! ütött végre két normálisat, addig semmi!

  • troy
  • 2010.01.29. 12:26

De nem ez a lényeg, ünnepeljetek, mert ez a ti napotok, és lehet, hogy a vasárnap is!!!!!!!

  • troy
  • 2010.01.29. 12:27

na pápá, majd jövök, jó hvg-t mindenkinek, vasárnap döntő! :)

  • Prest válasza raffaforever hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:31

Igen a szurkolás oké....de az ellenszurkolás gusztustalan dolog számomra, akár Fedes akár Nadalos teszi... undorodom tőle. szóval én kb most szóétam hozzád utoljára. Szép napot! Én a jó teniszt szeretem, remélem a döntőben kapunk olyat.
Pl a tavalyi Ao döntő az egyik kedvenc meccsem, azt néztem meg legtöbbször tavaly, és unhatatlan.

  • raffaforever
  • 2010.01.29. 12:31

csá -vasárnap ugyanitt !!camone murray!!!

  • erisen válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:34

Lehet hogy mindketten úgy mentek ki hogy az edzőjük embervért itatott velül,és fel voltak tüzelve mint 1 bika. Aztán az elején (Lukácsnál a 2.setben)nagyon besült,és összeestek mint a puding. Mert nem olyan jók.
Mindegy. Messze vezet ez. Cső!

  • raffaforever válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:37

ez nagy hülyeség amit mondasz , de nem vagyuk egyformák.mert veheted ugy is mindig szurkolok valakinek egy fed.meccsen és az nem fed.ebbe mi az undoritó????lehet bennem van a hiba de én nem tartom undoritónak ha valaki mindig rafa ellen szurkol.nekem ez nonszensz!!!!

  • Prest válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:38

Szia! Szép napot Neked! :) Tippeket a Vamos Rafába!^^

  • fuzzydunlop válasza Peruzzi hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:44

ne mond olyat, hogy nincs esélye. sztem 50:50.
http://heyholetsgo.hu/cikk/ao/56...

  • raffaforever válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:45

na üdv prest -remélem nem gondoltad komolyan ??ha meg igen sajnálatos!!!

  • fuzzydunlop
  • 2010.01.29. 12:45

nagyon csenben mondom, hogy ma együtt ebédeltünk az úrral, aki Rafa blogját írja. semmit nem fogok leírni abból amit mondott, de ma délelőtt voltak dokinál.

  • raffaforever válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:49

akkor ne csigázz fel minket csak annyit -lesz még fed -rafa döntő??

  • erisen válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:50

Miért nem? Top secret? :)

  • troy válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:50

na, ezzel megnyugtattál :(

  • raffaforever válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:52

persze ha rossz hir inkább ne is mondja -tista depis lettem !!!

  • Elessar
  • 2010.01.29. 12:52

Rafa 1 hónap out.
Kis szakadás van a jobb térdében állítólag

  • troy válasza Elessar hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:53

hivatalos cucc még nincs, van, aki 3-6 hónapot mond.

  • Elessar válasza troy hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 12:53

nso-n olvastam

  • troy
  • 2010.01.29. 12:54

be tudnád linkelni, kíváncsi vagyok ki nyilatkozta

  • troy
  • 2010.01.29. 12:55

bocs, hogy ide..... Fedet kellene ünnepelni, de nekem ez fontosabb, uyge megértitek? köszi!

  • troy
  • 2010.01.29. 12:57

köszi, megtaláltam

  • katma
  • 2010.01.29. 13:08

A startlapon a legfrissebb sporthírekben most írják, hogy 4 hét!

  • dina49
  • 2010.01.29. 13:28

http://www.telesport.hu/Hirek/20...

  • Replica válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 15:04

De ütött ilyet Nadal, többet is jobbat is. Ő üti a legtöbb extrát, neked biztos az a baj, hogy ezen extrák nagy részét fed ellen ütötte.

  • zsorop
  • 2010.01.29. 16:06

Nadal Indian Wells-ben tér vissza - info: TVE híradó

  • Turin válasza agimano hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 18:44

Olvass már vissza! Azt írtam, hogy UTOLJÁRA Federertől láttam ilyet. Nem azt, hogy Nadaltól soha.

  • Turin válasza fuzzydunlop hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 18:46

Az a kommentátor pedig vagy McEnroe, vagy ha a másik, akkor a jó öreg Mac is rögtön egyetértett vele. :D

  • Turin válasza Prest hozzászólásra:
  • 2010.01.29. 19:20

Ugyan, a sporthoz és a szurkoláshoz ugyanúgy hozzátartozik az ellenszurkolás és a kárörvendés is. Ez benne van a pakliban.
Nem is az a baj, ha valaki ezt műveli, csak nagyon nem mindegy, milyen stílusban.
Nem kell külön jeleznem, hogy melyik stílusban gáz nagyon.

  • FedDjokDelPotro
  • 2010.01.29. 19:46

ez a Murray tiszta anyja

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!
Sport Géza

Fuzzy mondja

3 napja

Davis kupa eredmények
Tennis - ATP World Tour - Davis Cup - Defending Champion Spain Advance To QFs; Serbia, Argentina Sec
www.atpworldtour.com
Spain, the defending champion, and Russia booked places in the BNP Paribas World Group quarter-finals on Sunday.

3 napja

Gonzo hazalátogatott:(
chilean earthquake 2010 gonzalezespañol.mov
www.youtube.com

3 napja

Rafa: I am traveling tomorrow to Indian Wells

4 napja

Andy Roddick: out in LA crashing with mr. fish.... dinner with he and jimmy blake tonight . good times.. good win for bob bryan and johnny isner today!

FacebookFacebook group

Legutóbbi postok

2010. 03. 01. 18:40

Szávay sérülése javult...

Szávay Ágnes várhatóan kedden kezd a mexikói Monte...

olvass tovább
2010. 02. 28. 13:35

Venus, Djokovic és Fer...

Az első helyen kiemelt Venus Williams nyerte a mex...

olvass tovább
2010. 02. 26. 01:11

Na de már ez még sem A...

Olyan tenisz stadionunk, mint a mexikóiaknak nekün...

olvass tovább
2010. 02. 24. 19:28

Újabb Serena Williams-...

Már a második középiskola viseli Kenyában a női te...

olvass tovább
2010. 02. 24. 19:07

Dubaji tenisztorna - A...

A szerb Janko Tipsarevic két és fél órás csodálato...

olvass tovább

RG - Rafa?

+
simán
+
necces

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések