2010. 01. 24. 13:11
AO: Kiesett Szafina, Kuznyecova és Del Potro
A legjobb nyolcban találkozik a két óriásölő, az amerikai Isnert három játszmában búcsúztató Andy Murray, illetve Ivo Karlovicot megtörő Rafael Nadal.
Murraynek ment könnyebben. A skót az első játszmát még rövidítésben hozta, ám a második szettben elvette az amerikai adogatását és onnan már nem volt megállás.
Ivo Karlovic a második szettet elrabolta Rafától, aztán újabb két 6:4-es játszma következett és a volt világelső készülhet a 2008-as elveszített US Open elődöntő visszavágójára.
Attól már nem kell tartania, hogy Juan Martin Del Potro várja a legjobb négyben, mert Marin Cilic az AuszOpen eddigi legnagyobb meccsén, ötjátszmás csatában legyőzte a US Open bajnokát. Pedig Del Potro behúzta az első szettet és adogatott a harmadikért is, azonban tőle szokatlan módon leblokkolt és hiába hozta a negyediket, a legvégét már nem bírta. Hasonló, négy és fél órás küzdelmet élt túl Blake ellen, de ma Cilic felnőtt a feladathoz és a kiélezett helyzeteket is higgadtan oldotta meg, ami Potro ellen elképesztő teljesítmény.
Nadja Petrova nem állt meg Clijsters kiverése után, ma Kuznyecova került sorra, akit döntő játszma 6:1-el küldött haza.
Petrova a volt világelső Henninel fog farksasszemet nézni, aki az év elején egyszer már nagyon megverte. Justine döntő szettben verte honfitársát, Yanina Wickmayert. Ehhez azonban nem csak a visszatérő fenomén kellett, hanem az is, hogy Yaninát idióta müdon eltiltották a játéktól és emiatt selejtezőt volt kénytelen játszani. Egyszerűen nem bírhatta végig ezt a megterhelést.
Szegény Szafina hiába dolgozott rengeteget a tél folyamán nem tudja megismételni tavalyi teljesítményét, nemhogy döntőbe, de a legjobb nyolc közé sem jutott. Kirilenkóval folytatott küzdelmét már az első szett végjátékában fel kellett adnia sérülés miatt.
Nagy meglepetésre a kínai Jie Zheng viszont bekerült a legjobb nyolc közé, azt követően, hogy két szettben búcsúztatta Alone Bondarenkót.
A nap magyar vonatkozású híre, hogy a lányoknál az első helyen kiemelt Babos Tímea két szettben búcsúztatta az ausztrál Ashling Sumnert.
Eredmények:
(2) R Nadal (ESP) d I Karlovic (CRO) 64 46 64 64
(14) M Cilic (CRO) d (4) J del Potro (ARG) 57 64 75 57 63
(5) A Murray (GBR) d (33) J Isner (USA) 76(4) 63 62
(7) A Roddick (USA) vs (11) F Gonzalez (CHI)
(19) Nadia Petrova (RUS) d. (3) Svetlana Kuznetsova (RUS) 63 36 61
Zheng Jie (CHN) d. (31) Alona Bondarenko (UKR) 76(5) 64
(WC) Justine Henin (BEL) d. (Q) Yanina Wickmayer (BEL) 76(3) 16 63
lányok, első forduló:
Babos Tímea (1.) - Sumner (ausztrál) 6:1, 7:6 (7-2)











Arra csak vigyázzunk, az nem ugyen ez a műsor lesz. :-)