Fuzzy Dunlop

2010. 01. 21. 06:07

AO: Szávay Ágnes meccslabdákról veszített

Szávay nagyon akarta a győzelmet, ami ezúttal karnyújtásnyi távolságra volt csupán, mégsem tehet magának szemrehányást. A második játszma végjátéka rendkívül kiélezett küzdelemben dőlt el, Ági fogadóként jutott kétszer előnyhöz, de kínai ellenfele határozott játékkal hárította mindkét meccslabdát.

Szavay Agnes -

Szávay nagyon motiváltan, összeszedetten és jól teniszezett az első órában. Nyoma sem volt a tavaly megszokott álldogálásnak, mindvégig mozgott a lába, fegyelmezetten és jó ritmusban mozgatta ellenfelét és ez sokáig elég volt ahhoz, hogy dominálja a játékot. Mindezek mellett nagyon jó százalékban ütötte be első adogatásait, okosan teniszezve állandó ritmusváltásokkal   bizonytalanságban tartotta ellenfelét. A nagyszerű játéknak köszönhetően az első játszma megnyeréséhez mindössze 35 percre volt szüksége Áginak.

Szavay Agnes -

Jól indult a második is, de 3:1-es vezetés után változott a játék képe, mert az addig sokat hibázó Na Li egyre stabilabban és határozottabban kezdett ütni. Ági talán egy leheletnyit lepuhult a végjátékra, minden felelősséget ellenfelére tolt, de Na Li keze sajnos nem remegett be.

Na Li -

A második játszma során Szávay fejben is erős maradt, nem omlott össze azután sem, hogy leadta break előnyét 3:1-es vezetést követően, de a mérkőzéslabdákról elbukott második szetten nem tudta túltenni magát, talán kicsit el is fáradt a 628 fokban.

Szavay Agnes -

Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy Szávay jó úton jár és egészen biztosak vagyunk benne, hogy a Karl-Heinz Wetterel folytatott közös munka még ebben az évben beérik.

Szavay Agnes, Na Li -

Eredmény:
Szávay Ágnes - Li Na (kínai) 6:3, 5:7, 2:6

További történések:

Novak Djokovic borzasztó kezdés és hiszti után, melldöngetve verte a svájci Chiudinellit, Davigyenko mindössze hat játékot engedett ukrán ellenfelének. Baghdatis megint két vesztett játszmáról fordított, ezúttal Ferrer ellen. Jó hír, hogy a nemnormális ciprusi szurkolók ezúttal nem gyújtották fel a lelátót, mint két napja.

Novak Djokovic -

Marcos Baghdatis -

A csajoknál Gisela Dulko óriási csatában kiverte a visszatérő Ana Ivanovicot. Simán lépett a harmadik fordulóba: Wozniacki, Azarenka és Zvonareva.

Folytatjuk….

Eredmények:
férfi egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Djokovic (szerb, 3.)-Chiudinelli (svájci) 3:6, 6:1, 6:1, 6:3
Davigyenko (orosz, 6.)-Marcsenko (ukrán) 6:3, 6:3, 6:0
Bagdatisz (ciprusi)-Ferrer (spanyol, 17.) 4:6, 3:6, 7:6 (7-4), 6:3, 6:1
Juzsnij (orosz, 20.)-Hajek (cseh) 6:2, 6:1, 6:1
Hewitt (ausztrál, 22.)-Young (amerikai) 7:6 (7-3), 6:4, 6:1
Almagro (spanyol, 26.)-Becker (német) 6:4, 6:2, 3:6, 4:6, 6:3
Monaco (argentin, 30.)-Llodra (francia) 3:6, 3:6, 7:6 (7-5), 6:1, 6:3
Falla (kolumbiai)-Granollers (spanyol) 6:4, 6:1, 6:3      
Isztomin (üzbég)-Berrer (német) 7:5, 6:3, 6:4        
Koubek (osztrák)-Dodig (horvát) 7:6 (7-4), 6:1, 6:2
Kubot (lengyel)-Giraldo (kolumbiai) 6:4, 3:6, 6:3, 6:1

Szávay Ágnes - Li Na (kínai) 6:3, 5:7, 2:6
(Wozniacki (dán, 4.) - Görges (német) 6:3, 6:1
V. Williams (amerikai, 6.) - Bammer (osztrák) 6:2, 7:5
V. Azarenka (fehérorosz, 7.) - Vögele (svájci) 6:4, 6:0
Zvonarjova (orosz, 9.) - Benesova (cseh) 6:0, 6:3
A. Radwanska (lengyel, 10.) - Kudrjavceva (orosz) 6:0, 6:2
Stosur (ausztrál, 13.) - Barrois (német) 7:5, 6:3
Schiavone (olasz, 17.) - Coin (francia) 6:3, 6:4
Dulko (argentin) - Ivanovic (szerb, 20.) 6:7 (6-8), 7:5, 6:4
Brianti (olasz) - Lisicki (német, 21.) 2:6, 6:4, 6:4
Hantuchova (szlovák, 22.) - Arvidsson (svéd) 6:4, 6:1
Peer (izraeli, 29.) - Pironkova (bolgár) 6:1, 6:4       
Suarez Navarro (spanyol, 32.) - Petkovic (német) 6:1, 6:4
Garbin (olasz) - Svedova (kazah) 6:7 (5-7), 6:2, 6:0

284 hozzászólás

1.
  • troy
  • 2010.01.21. 06:20
 
 
   

Bolog névnapot Ági! Szép volt!

2.
  • troy
  • 2010.01.21. 06:21
 
 
   

Djoko mit művelt tulképpen?

3.
  • troy
  • 2010.01.21. 06:30
 
 
   

"Novak Djokovic borzasztó kezdés és hiszti után, melldöngetve verte a svájci Chiudinellit".
Nehogy már No2 legyen!

4.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 06:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 3.
  • troy
  • 2010.01.21. 06:30

én bírom a srácot, de ma kicsit sok volt a duma és azért Chiudinelli leverését sztem nem kell melldöngetéssel ünnepelni.

5.
  • troy
  • 2010.01.21. 06:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 4.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 06:36

Én is bírom, de nehogy már beálljon Rafa elé!!!!!! :)

6.
  • troy
  • 2010.01.21. 06:38
 
 
   

Ugyanez a King Kong stílus ment, amikor a vb a halál ...r rafát megverte.... az se volt túl szimpi. Eddig is voltak túlzásai, de az új hiperaktív barátnője csak rátett ey lapáttal.

7.
  • TBA
  • 2010.01.21. 06:39
 
 
   

Jó reggelt!

A fene egye meg!
Mit csinált már megint Ági???
Nem igaz, hogy nem lehet megnyerni egy ilyen meccset.

Ugyfest ez nem az én napom lesz: hajnalba is már csak arra ébredtem, hogy Bagda félmesztelenül fél lábbal ugrál a pályán. Kár hogy nem ébredtem egy fél órával előbb.
Milyen volt a hangulat azon a meccsen Fuzzy?
Most a Haas-Tipsarevicen vagy? Az is nagy meccs lehet.

8.
  • troy
  • 2010.01.21. 06:39
 
 
   

Ferrert amúgy sajnáltam, mert nem nagy meccsben veszített, a 4. szettben feladta....

9.
  • troy
  • 2010.01.21. 06:42
 
 
   

Haasban nem látom a tüzet. Fuzzy, vigyél már egy kv-t neki!

10.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 06:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 7.
  • TBA
  • 2010.01.21. 06:39

Baghdának csak az utolsó húsz percét láttam, mert Ági játszott, aztán meg tájékoztatnom kellett benneteket:) gondolhatod mit műveltek a ciprusi szurkolók:))
most kaja, aztán megyek egy kört. Haas, Hewitt.

11.
  • troy
  • 2010.01.21. 06:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 10.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 06:51

csak azért nem gyújtották fel, hogy legyen hol játszani Bagdhának a következő körben.

12.
  • troy
  • 2010.01.21. 06:55
 
 
   

"félmesztelenül"
ez aranyos :)

Haas megbeszélte a dolgot magával....

13.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 07:07
 
 
   

Jó reggelt!
Fuzzy önnek jó napot :)

Ágika alkotott :(


14.
  • troy
  • 2010.01.21. 07:10
 
 
   

Fuzzy, szervíroztad a kv-t? :)

15.
  • TBA
  • 2010.01.21. 07:11
 
 
   

Ugye, hogy milyen bosszantó!
Jól játszva nem szabadna kikapni szett és brékelőnyből.
Próbálom átvenni az optimizmust a cikkből:
Majd legközelebb!
Hajrá Ági!

16.
  • kreacher
  • 2010.01.21. 07:14
 
 
   

Eh, Ági és Ana is kikapott... Rosszul indul ez a nap.

17.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 07:27
 
 
   

Fuzzy melyik meccsen vagy?

18.
  • troy
  • 2010.01.21. 07:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 17.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 07:27

Most reggelizik, kv, cigi aztán Hewitt, Haas. Jó kis program, mi?

19.
  • troy
  • 2010.01.21. 07:32
 
 
   

Tommy egész jól néz ki a hülye fordított baseballsapka nélkül :)

20.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 07:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • troy
  • 2010.01.21. 07:31

Tud élni az ember...
Én meg lapátolhatnám a havat, de nem érdekel, majd elolvad...

21.
  • troy
  • 2010.01.21. 07:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 20.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 07:32

pedig az egészséges tevékenység, majd én is megyek ki a kutyákkal :)

hja, élni tudni kell! :)

22.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 07:43
 
 
   

Közben Hewitt brékhátrányban van a 2. szettben Young ellen.
HAJRÁ HEWITT!!!

23.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 07:47
 
 
   

Baghdatis visszatért, hhuuuhúúú! :)
GO BAGHDA!

25.
  • troy
  • 2010.01.21. 08:18
 
 
   

Hewitt-Baghda lesz!

26.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 08:19
 
 
   

Belenéztem Hewitt meccsébe ez a Young gyerek... Viszont Serenán annyi kötés van, mint egy múmián. Kvitova viszont csinos. Rohanok Haas-ra, aztán letsgo Roger, letsgo:).

27.
  • troy
  • 2010.01.21. 08:21
 
 
   

Érdemes Haasékat megnézni.

28.
  • troy
  • 2010.01.21. 08:25
 
 
   

"nem egy ütőbarát mérkőzés" varga Á. :)
eddig 1:1 az ütőföldhözcsapás

29.
  • troy
  • 2010.01.21. 08:39
 
 
   

"olyan, mint a lányok meccse... csak rövidebbek a ciklusok..." Varga Á. :)

30.
  • troy
  • 2010.01.21. 08:42
 
 
   

upsz 2: 1 az ütőtörés Tipsa javára

31.
  • ediam
  • 2010.01.21. 08:49
 
 
   

Mi lesz veled, Ana...legutóbb a 2008-as RG-on jutott GS negyeddöntőbe...Top 10-est meg ki tudja mikor vert meg utoljára... talán a 2008-as Linz-i döntőben Zvonarevát...úgy látszik kellett volna még azt a szervát csiszolni. 11 kettős hiba és 75 ki nem kényszerített 3 játszmás meccsen...
De azért amit Hewitt művelt 7-6, 2-4 után, azzal a játékkal Federer dolgát is megnehezítheti. Tavaly is elverte Baghdatis-t, szerintem idén is el fogja.

32.
  • troy
  • 2010.01.21. 08:53
 
 
   

szegény haas és tipsa drukkerek! infarktus a köbön!!!!

33.
  • troy
  • 2010.01.21. 08:54
 
 
   

Na, Haas megszülte..... :)

34.
  • frankv97
  • 2010.01.21. 08:55
 
 
   

A vereség oka? Szávay talán kicsit el is fáradt a 628 fokban.

35.
  • troy
  • 2010.01.21. 08:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 31.
  • ediam
  • 2010.01.21. 08:49

Sztem Anában eltört valami, nehéz lesz visszajönnie így, hoy Henin és Kim is van.
bagdha_hewitt nagy meccs lesz!!!

36.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 08:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 34.
  • frankv97
  • 2010.01.21. 08:55

azt hiszem írtam mást is.

37.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 08:57
 
 
   

Ági párosban továbbment.

38.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 09:10
 
 
   

Robert és Montanes még gyűrik egymást egy ideig

39.
  • troy
  • 2010.01.21. 09:14
 
 
   

na, jön Fed edzőmeccse

40.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 09:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • troy
  • 2010.01.21. 09:14

Minden lesz,csak nem edzőmeccs

41.
  • troy
  • 2010.01.21. 09:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 40.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 09:16

csodálkoznék, ha nem az lenne

42.
  • troy
  • 2010.01.21. 09:20
 
 
   

Verdi szépen kezd!!!

43.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 09:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • troy
  • 2010.01.21. 09:14

Tsonga, Verda és Fed breakkel nyitnak :)

44.
  • troy
  • 2010.01.21. 09:21
 
 
   

hehe:)

45.
  • janek100
  • 2010.01.21. 09:26
 
 
   

szegény Hanescu kicsit bekullantott Rogertől! Haas nem semmi meccsen van túl, de az a gyerek nem megy 100-al.

46.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:04
 
 
   

Látom, a 2. szettben magához tért Dent, Hanescu és Szergejev.

47.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:13
 
 
   

Fed balettozik :)

48.
  • erisen
  • 2010.01.21. 10:13
 
 
   

Sziasztok! Goooo Baghdatis.:)
Gyerünk Roger!!! Hanescu kezd visszatérni. Elején tele volt a gatya a románnál.:)

49.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:25
 
 
   

Remélem, nem izgulsz már Elessar király!

50.
  • ediam
  • 2010.01.21. 10:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • troy
  • 2010.01.21. 08:56

Az Eurosporton is megmondták, nagyon fiatal még, túl korán jött neki a GS győzelem meg a világelsőség. Nem tudta feldolgozni, ott nála el is szakadt valami. Aztán jött az FHM fotózás, és azóta is többet látni címlapokon, mint győzelmet ünnepelni. Össze kéne szednie magát elsősorban fejben, mert a játéka megvan ahhoz, hogy világelső legyen, lásd 2008 AO-elődönő Hantuchova ellen, 0-6, 0-2-ről nyert, vagy RG elődöntő Jankovic ellen. Olyan mint Gulbis, csak ő magasabbról zuhant. Kéne egy jó pszichológus és egy jó edző, és akkor rendben lenne.
Hewitt-Bagdathisra én 4 vagy 5 szettben Hewitt győzelmet tippelek, de nagyon nagy meccs lesz, az biztos. És ez is Fed malmára hajtja a vizet, mindenképpen egy fáradtabb játékossa fog játszani, mert ő most befejezi háromban, Montanes-t pedig szerintem hátrakötött kézzel is simán megveri.

51.
  • agimano
  • 2010.01.21. 10:34
 
 
   

nem Karoly a tronorokos?:)

52.
  • agimano
  • 2010.01.21. 10:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 50.
  • ediam
  • 2010.01.21. 10:26

ha az eurosporton is megmondtak, akkor biztosan igy van:)

53.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 50.
  • ediam
  • 2010.01.21. 10:26

Igen, törékenyek ezek a dolgok.... mármint a korai sikerek.

- Prince William is ott van a Fed meccsen :) -

Nagyon nagy meccs lesz, én nem merek tippelni...


Na, ennyit a rohadt nehéz Fed sorsolásról :)

54.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 51.
  • agimano
  • 2010.01.21. 10:34

de, William a trón-trónörökös :)

55.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 10:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 49.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:25

Már nem, Hanescu-ról többet feltételeztem. Kicsit bekakkantott ma

56.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 10:38

Sztem ez várható volt... csak a Fed drukkerek aggódnak egy ilyen előtt. :)

57.
  • ediam
  • 2010.01.21. 10:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • agimano
  • 2010.01.21. 10:35

:D
assszem Barbara Schett mondta, de nem mernék rá megesküdni:)

58.
  • agimano
  • 2010.01.21. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:40

hat, en a helyukben nem tennem:)

59.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:48
 
 
   

Remélem, Fedék után Verdiékhez megyünk...

60.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 10:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:40

Azok közül is csak az elvetemültek :D

61.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 60.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 10:50

a károgó varjúk :):)

62.
  • agimano
  • 2010.01.21. 10:52
 
 
   

nyilvan erezte:) amugy komolyan mondom, hogy birom Fedet, tenyleg, de nem birom hallgatni, amikor nyaljak a segget

63.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:54
 
 
   

jókor kezd játszani bakker

64.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:55
 
 
   

haha!!!! ellenfél tudott lenni Féderernek!!!

65.
  • agimano
  • 2010.01.21. 10:55
 
 
   

amugy tok jo, elofizettem az eurosprt playerre es a real playerrel le lehet tolteni a videokat:)

66.
  • agimano
  • 2010.01.21. 11:02
 
 
   

ezek az interjuk olyan jok a vegen, kar, hogy pont akadozott a playerem:)

67.
  • agimano
  • 2010.01.21. 11:04
 
 
   
68.
  • Doctorpete
  • 2010.01.21. 11:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • troy
  • 2010.01.21. 10:40

én nem aggódtam kivételesen! :-)
Az első komolyabb gondja Hewittal lehet, az is csak azert mert ugye hazai pálya... Federertől minimum elvárom, h az első 4 fordulón továbbjusson, függetlenül minden sorsolástól....

69.
  • troy
  • 2010.01.21. 11:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • Doctorpete
  • 2010.01.21. 11:09

persze, mert újabban a kertedért aggódsz! :)


70.
  • janek100
  • 2010.01.21. 11:13
 
 
   

mindenki annyira játszik, amennyire engedik! Ez egy nagy igazság! Nagyon fosok davydenko-tól! Nézem a játékát és nem találok fogást rajta! Jó fonák, jó tenyeres, félelmetesen stabil első szerva, pazar a hálónál (sokkal jobb, mint Roger) és mentálisan annyira egyben van, mint még soha!!

71.
  • agimano
  • 2010.01.21. 11:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 69.
  • troy
  • 2010.01.21. 11:11

uristen:)

72.
  • troy
  • 2010.01.21. 11:14
 
 
   

na, már ennyi nekem, reggel Potro és Rafa, sziasztok!

73.
  • agimano
  • 2010.01.21. 11:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 70.
  • janek100
  • 2010.01.21. 11:13

en probaltam ma nezni ot, de nem sikerult, majd szerintem visszanezem a playeren es megvizsgalom a jatekat:) szerintem Rog elkeni a kis szajat:)

74.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 72.
  • troy
  • 2010.01.21. 11:14

azért Fed sorsolása attól még nagyon meleg, mert ma sült a keze. le lehet bénázni Hanescut, de 52 nyerő mellett 18-at rontott Fed....

75.
  • Doctorpete
  • 2010.01.21. 11:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 69.
  • troy
  • 2010.01.21. 11:11

ez nem így van, de azert is aggódom!
de tudod, szinte egyetlen voltam, aki már a sorsoláskor is azt mondtam, kötelező a negyeddöntő, ne nyavajogjunk a sorsoláson. kivételesen nem voltam se károgó, se pesszimista.

Egyébként most nem nagyon tudok bekapcsolódni az interaktivitásba, mert sok a munka, hál istennek, alig van időm, de azert lélekben veletek vagyok, és igyekszem mindent elolvasni. de a hozzászólásaimtól most megkíméllek titeket.

76.
  • Doctorpete
  • 2010.01.21. 11:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:19

meleg vagy nem meleg Fuzzy, őszintén, a világelsőnek, a rekordernek nem szabadna, hogy gondja legyen a negyeddöntőig. ott is csak azert féltem Davytól, mert mostanában nagyon belejött....

77.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 76.
  • Doctorpete
  • 2010.01.21. 11:24

lehet ezt tekerini ide-oda, de nézzd meg Djoker ágát, vagy Roddickét. és jelen pillanatban Davy van a legnagyobb formában. addig nyílván el kell mennie. egyébként mostantól Rafa dolga legalább olyan nehéz. másr holnap is.

78.
  • troy
  • 2010.01.21. 11:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:19

ezt egy konkrét hozzászólásra írtam smile-val.

79.
  • troy
  • 2010.01.21. 11:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 75.
  • Doctorpete
  • 2010.01.21. 11:20

én is megkíméllek benneteket holnap reggelig :)

80.
  • troy
  • 2010.01.21. 11:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:19

hanescu ma gyáva volt, nem béna. az utolsó gémben kezd el játsazni, amikor Roger adogat a meccsért? ez télleg vicces volt

81.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • troy
  • 2010.01.21. 11:28

mehetsz:)

82.
  • troy
  • 2010.01.21. 11:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 81.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:32

bekussoltam :)

83.
  • Doctorpete
  • 2010.01.21. 11:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 77.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:27

abban igazad van, h az ő ága nehezebb jóval.
de abban meg sztem nekem, h ezt a feladatot, ha vkinek, akkor neki gond nélkül meg kell oldania.
én is most néztem az ágrajzot, azert Rafa még nincs nehez helyzetben, elődöntőig semmi gondja nem lesz, nem lehet.

84.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 11:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 77.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:27

Rafa dolga nehéz? Miért is? :)
Kohlsi egykezes fonákját darabokra szedi Nadal, Ljubo, vagy Karlo egy szettig lehet jó max. Murray-nek pl nehezebb dolga lesz a spanyolnál

85.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:33
 
 
   

HEWITT - M.BAGHDATIS újra! ugye senkit nem kell emlékeztetni mit műveltek itt.

86.
  • agimano
  • 2010.01.21. 11:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 77.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:27

az igaz, hogy Djo aga nagyon konnyu, lattal ma valamit a meccsebol szemelyesen? Csak az elejet? Nagyon keszen volt az alapjan, amit lattam belole, mennyire van meleg amugy? Mert amit en lattam, ott elegge a halalan volt.

87.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 11:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 77.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:27

Djoko ága toronymagasan a legkönnyebb sztem, bár elnézve Tsonga-t nem olyan biztos az :)
Nem kötekedek tovább! :D

88.
  • che
  • 2010.01.21. 11:36
 
 
   

szijasztok!!!ismét itt.
na,érdekes kis nap volt
sajnálom ágit, igazán megérdemelte volna,bár a meccset nem láttam...
bagdathisnak örülök...
federert és verdascot láttam...hát nem volt nehéz dolguk....de most nézem a tipsarevic-haas meccs ismétlését...jónak ígérkezik....direkt nem néztem meg az eredményt,meg a hozzászólásotokat:-P
húúú nem lesz rossz a holnapi nap sem:-)jóó kis meccsek...az éjszakázásig mindenki pihenjen ha tud...és hajnalban találkozunk:-P

89.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 84.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 11:33

jó. a német kiverte pl Djokert a Garroson, aztán nem tudom láttad-e a tavalyi mérkőzését Roddickal és egyébként a mezőny egyik legjobb egykezes fonákját üti. Karlóval nem lehet teniszezni, aztán Murray vagy aki képes megverni, majd Potró, vagy aki képes megverni. tényleg laza. de ne vitatkozzunk ezen sztem. mert tök felesleges. majd kiderül.

90.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 86.
  • agimano
  • 2010.01.21. 11:34

meleg volt délelőtt, de még a türhető kategória, mint otthon egy jó meleg napon. Ágival egyidőben játszott. A harmadik szett közepéig néztem, de addigra el is dőlt minden. Fed az interjúszobába, aztán szálloda. onnan folytatjuk:)

91.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 11:39
 
 
   

Teljesen jogosan tartottuk és tartjuk viszonylag nehéznek Fed sorsolását. Ezt főként azért tettük, mert egy igen komoly akadály látszódik már Fed elődöntője előtt, mégpedig Davydenko. Valamint ismerve Fed általános első körös formáját, igenis nehézkesnek számított Andreev. De ettől még kötelező. Igazából én két embert tartok veszélyesnek Fed számára ezen a tornán, s az egyikkel már a negyeddöntőben találkozik, míg a másikkal csak a döntőben futhat össze. Valamint ott van még Hewitt (Bagda), aki most kegyetlenül motivált lesz és küzdeni fog, mint a mérgezett egér, de Fed-nek ezt is hozni kell, ha nehezen is. Tehát ha Fed-nek van egy igen komoly ellenfele már a negyeddöntőben, akkor jogosan tartjuk nehéznek a sorsolását, hisz a jól megszokott elődöntő hosszú évek óta igen nagy veszélybe került. Én hiszem, hogy addig össze tud annyira állni a játéka, hogy lenyomja Davy-t 4-ben. Ami aggaszt az a szerva. Nem tudom észrevettétek e, de Fed-nek már lassabb az átlagos elsője, mint Rafának. Ez azért már érdekes. Davy ellne pedig már kelleni fog.

92.
  • che
  • 2010.01.21. 11:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 91.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 11:39

bizony,bizony....én nagy kolja drukker vagyok,úgyhogy én meg remélem,hogy davydenko tudja folytatni amit londonban és dohában elkezdett...meg hogy elő tudja venni azt a teniszét...bár grand slamen vagyunk és ott még nem győzte le...de így is csak 12-2-re állnak...mindenesetre az szorosnak ígérkezik ha eljutnak odáig...már pedig el kell...bár davynak előttem még verdasco jön..az se könnyű...

93.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 11:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 92.
  • che
  • 2010.01.21. 11:48

Így van. Amúgy nekem Davy a második kedvencem, szorosan Fed mögött. Ha megveri Fed-et, onnantól neki drukkolok ezerrel. Nagyon ott van most Davy, iszonyat bejön a játéka. Havernak megmutattam a felvett Shanghai final-t, ahol osztotta Rafat, azóta Davy drukker lett ő is :)Finom kis meccs lesz az Fed-del, ha eljutnak oda persze. Bár Verdasco nagyon jó most szerintem, tán jobb, mint tavaly, mégse féltem tőle Davy-t. Szerintem könnyebben elintézi, mint amire számítunk. Davy in 4. Fed Hewitt szintén 4.

94.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 91.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 11:39

tegnap volt lassab, aminek külön cikket szenteltem (ld. Rafa edzőmeccse) csakhogy Rafa azokat a szervákat (186KMH) Nadal 55%-ban ütötte be és egy ászt adogatott. Ma Fed 192-vel ütötte őket átlagban és 67%-ban pályára, nyolc ász mellett. Andreev ellen szarul szervált, erről is megemlékeztünk. szerintem haza pályán Hewitt, vagy Baghda messze van a kötelezőtől, de mondom előre tök felesleges erről vitázni, mert pl. ma Hewitt nagyon gyengén játszott.

95.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:56
 
 
   

nem sikerült magyarul írom nézd el. most lépek, jövök vissza.

96.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 11:56
 
 
   

Amúgy vissza kell szívnom, hogy Fed lassabban szervál, mint Rafa, ugyanis a mai meccs óta már nem így van, csak a 2. kör tekintetében. Úgy látszik Fed meccsről meccsre emel a sebességen:) De még így is alig gyorsabb Rafáénál.

97.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 11:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 94.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:54

Látom megelőztél :) Jóvan.

98.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 12:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 97.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 11:57

és 55/67%. illetve a szerva helyezése. ma Fed kurva jól adogatott és játszott. pont.

99.
  • che
  • 2010.01.21. 12:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 11:54

igen,most néztem,hogy davy-verda 6-1-re állnak...jó persze nem ez a meghatározó....na meg jobb félni,mint megijedni:-)
és nagyon helyes hogy haverod is neki drukkol:-)....minél többen!!!sztem megérdemli az orosz...legalább most,mikor tényleg ott van a top-on....bár nekem a kezdetektől ő a favorit...de most hogy ennyit fejéősött...leginkább fejben...most meg szemetgyönyörködtetően játszik...na jó nem áradozom tovább:-)

100.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 12:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • che
  • 2010.01.21. 12:01

szólj a haverodnak (akit én is nagyob bírok), hogy ha évekig normális maradt, ne kezdjen el hülyeségeket nyilatkozni, mert kellemetlen lesz, ha Fed esetleg elkeni és Rafával döntőzik again. szépen csöndben kell brillírozni, mint eddig.

101.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 100.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 12:02

a számból vetted ki Fuzzy.
A havernak üzenem, nézzen majd meg egy 100-as Nadal_davyt is!

és valóban sokat fejlődött, leginkább fejben, kicsit el is szállt az agya magától. remélem, minél hamarabb helyre rakja.

102.
  • che
  • 2010.01.21. 12:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 100.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 12:02

rendben,szólok:-)
amúgy igazad van...ez nem az ő stílusa...amúgy sem egy olyan heves természet a pályán sem...de reméljük nem ilyenekkel akarja magára vonni a figyelmet...majd meglássuk:-)

103.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 12:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:05

te már nem vagy itt:)

104.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 12:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 98.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 12:00

Így van, nekem egyre bíztatóbbnak tűnik Fed minden tekintetben, de tartom, hogy a szervát még egy picit javítani kell, főleg a helyezésre értem (persze én most tavalyi Wimbi döntőhöz hasonlítom :). Amúgy Fed ma éles volt, határozott és gyors, jó lábmunkával. Persze azt hozzá kell tenni, hogy Hanescu nem volt túl kegyetlen.

105.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 12:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 102.
  • che
  • 2010.01.21. 12:06

Feleségem orosz, segít megírni. na zúzok haza, mielőtt megindul a tömeg.

106.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 103.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 12:07

ebédelek :) közben bekukkantottam :)

107.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 12:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:05

Az igaz, hogy Nadal akkor nem volt 100-as, de másfél hete már sokkal közelebb volt a 100-hoz Dohában, és ugyebár akkor is kikapott Davy-tól. És haver azt is látta:) Amúgy Fed is messze volt a 100-astól legutóbbi két alkalmukkor. Davy-nak a legjobb, ő most 110 körül van. De jó lehet most neki. Bár késett, mint a menzesz:)

108.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 12:14
 
 
   

Na see ya létör.

109.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 107.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 12:13

Na nehogy azt mondd nekem, hogy egy 100-as Nadal nem húzta volna be azt a meccset? 6:0 , labda a 4:1-hez, aztán tie stb.

Rafa még nagy ellenfelet NEM győzött le tétmeccsen, én az elődöntőig látom őt biztosnak. nincs még meg minden a 100-as Rafához.

110.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:17
 
 
   

De jó lehet most neki. Bár késett, mint a menzesz:)
ja, kicsit fel si borította a hormonháztartását :)

111.
  • che
  • 2010.01.21. 12:22
 
 
   

:-)
na jól van,megyek én is
hajnalban találkozunk
azép napot midenkinek!!!

112.
  • baga
  • 2010.01.21. 12:27
 
 
   

Sziasztok ! Nem tudja valai, hogy pontosan mit mondott Wilander, hogy szerinte milyen irányba változik a tenisz ? Csak fél szemmel néztem a meccset, mikor a kommentátor ( Horváth mariann ) mondott erről pár szót. Ha valahonnan le lehet tölteni, vagy elolvasni ,linket is szívesen veszek. :)

113.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:32
 
 
   

próbáld meg az eurosport oldalán megkeresni, van blog is, sztem ha megkérdezed, válaszol vki
én nem hallottam sajna

114.
  • baga
  • 2010.01.21. 12:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 113.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:32

Köszi.

115.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:35
 
 
   

hát sokat nem tudtam segíteni...

116.
  • Pancho
  • 2010.01.21. 12:44
 
 
   

Szevasztok!
Fuzzytól, vagy bárki mástól, aki volt élőben nagyobb teniszversenyen, kérdezem:
Mennyire látod át, hogy mi történik a pályán a helyszínről? Abból a tapasztalatból kiindulva kérdezem csak, hogy pl. focimeccsek szerintem spec. sokkal jobban "láthatók" TV-ben, mint a helyszínen. Nyilván egy teniszpálya kisebb, stb... de a kérdés áll. Kösz!

117.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 12:47
 
 
   

Na látom Fedex sima volt, jöhet a következő kör.
Fuzzy melyik meccseken voltál?

118.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • Pancho
  • 2010.01.21. 12:44

csak nem az nst-ről???

119.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 117.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 12:47

Mint a tükör :)

120.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 12:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 119.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:53

Nem láttam, most értem haza.

121.
  • troy
  • 2010.01.21. 12:57
 
 
   

nem fogják ösmételni, mert (pszt! sztem dögunalom volt. ) hanescu a legeslegutolsó gémben "kezdett játszani:"

122.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 13:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • Pancho
  • 2010.01.21. 12:44

nagyon jól:), tök más mint a foci.

123.
  • agimano
  • 2010.01.21. 13:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • Pancho
  • 2010.01.21. 12:44

szerintem is nagyon jo, bar en eleg jo helyen ultem, a palya oldalaban es a romai parti tornan a vegeben, mind a ketto jo volt, szerintem durvabb dolgokat lehet latni, mint a tvben, persze nincs visszajatszas, de latod a melysegeket, szoval 3D-s es a palya sem akkora, mint egy foci palya. Amikor volt ez a gala ize az arenaban akkor a sarokba nyertem jegyet es az szerintem eleg rossz volt, raadasul messze is volt a palyatol, oda pl nem szivesen vennek jegyet. Ott mondjuk minden messze volt a palyatol, meg a rendes lelato elso sora is. Szerintem megeri kimenni, ha van ra lehetoseged.

124.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 13:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 89.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.21. 11:37

Majd meglátjuk hogy fog Kohlsi fonákja működni. Sztem Rafa szétszedi a pörgetésekkel majd. Roddick ellen azért más brillírozni, mint Rafa ellen. Karlo/Ljubo nmax 1 szettig lesznek képesek úgy adogatni, hogy gondot okozzanak Rafa-nak. Murray-ig tiszta az útja, ott lesz majd komoly erőpróba neki. Amúgy meg te is írtad Rafa meccse után,hogy az eleje(ellenfelek szempontjából) könnyű lett Rafa-nak.

125.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 13:39
 
 
   

Fuzzy hogy bírod erővel?
Ott most mennyi is az idő?

126.
  • troy
  • 2010.01.21. 13:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 13:39

hajnali 4. mínusz 10 óra.

127.
  • baga
  • 2010.01.21. 14:09
 
 
   

Szerintem éjfél, tíz órával több. mint nálunk.

128.
  • agimano
  • 2010.01.21. 14:16
 
 
   

halljatok, ez tenyleg ilyen nehez?:) ok vannak 10 oraval elorebb tehat, ejfel mult.

129.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 14:18
 
 
   

Sztem is éjfél.
Troy mit ittál? :)

130.
  • Prest
  • 2010.01.21. 14:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 129.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 14:18

Troy már nincs is itt:)

131.
  • baga
  • 2010.01.21. 14:26
 
 
   

Megint van egy kérsésem . Engem a meccs statisztikákból az idők érdekelnének, hogy melyik meccs meddig tartott. Akár hogy keresem, sem az ATP oldalán, sem a hivatalos Ao honlapján nem találok ilyen adatot a lejátszott meccsekről.. Szerintetek hol keressem ?

132.
  • troy
  • 2010.01.21. 14:27
 
 
   

:) a miénkhez hozzáadni, az övékéből levonni. :D
matek. pfffffffffff

133.
  • troy
  • 2010.01.21. 14:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 131.
  • baga
  • 2010.01.21. 14:26

írdd be az open keresőjébe hogy match statistics, és ott szettenként ott van az idő

134.
  • troy
  • 2010.01.21. 14:32
 
 
   

remélem, nem mondtam nagy állatságot bagának

a tesóm kanadában lakik, de sose tudom, náluk hány óra :).

135.
  • troy
  • 2010.01.21. 14:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 131.
  • baga
  • 2010.01.21. 14:26

megtudtad Wili mit okoskodott?
Nem nagyon van mostanában a topon.

136.
  • Prest
  • 2010.01.21. 14:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • agimano
  • 2010.01.21. 10:55

Agimano! Hogy lehet letölteni plyaerről a meccseket RP-vel?

137.
  • Prest
  • 2010.01.21. 15:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 136.
  • Prest
  • 2010.01.21. 14:59

OK közbe rájöttem^^

138.
  • stela
  • 2010.01.21. 15:38
 
 
   

Na igen, úgy mentem aludni, hogy éreztem, hogy kikap Szávay. Sebaj, most megnézem a meccset nyugiban, hogy mi történt a végén. Le a kalappal Na Li előtt, s persze a magyaroknak hajrá párosban!

Ma nem lesz éjszakai műszak, holnap reggel suli :(((

139.
  • erisen
  • 2010.01.21. 16:01
 
 
   

Ma sikerült végre látnom Fedet mert lebetegedtem.:(
Koncentrált volt Fed. És ez jót tett a lelkemnek és az egészségemnek is.:)
Nem volt igazán Hanescu nagy ász. Neem késztette Fedet nagy erőbedobásra,de önmagához képest annyira nem volt rossz.
Valaki írta hogy a szervája nem jó.
Az elsők átlagban 190km/h felettiek már. És 67% már vállalható. Lehetne jobb is,de lesz is ebben biztos vagyok.:)
A második szervákon még lenne mit csiszolnia.
Főleg az előny oldalin,mert az egyenlő oldalra nem rossz. Kérdés mire megy ezzel a másodikkal ha nem Hanescu lesz az ellenfél. De ha nem kell 2.-at ütnie mindegy lesz.:)

140.
  • agimano
  • 2010.01.21. 16:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • Prest
  • 2010.01.21. 15:11

:) eleh egyszeru:) en viszont azt nem tudom, hogy egy kulso vincseszterre mentem le a videokat vele, de kozben a laptopban levo merevlemezre is ment valahova valamit, de az istennek sem tudok rajonni, hogy mit es hova, csak egyre fogy a hely...

141.
  • baga
  • 2010.01.21. 16:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • troy
  • 2010.01.21. 14:35

Köszi a statisztikai infót, Wilanderrel kapcsolatban semmi, de nem baj, ha lényeges majd más forrásból is előkerül.

142.
  • marias.attila
  • 2010.01.21. 16:57
 
 
   

Ha már a sorsolást nézzük, szerintem Murray-é a leggázabb. Najó, mindenki a kedvencét félti, de ha megnézzük: Monfils, Nadal, Del Potro (helyett esetleg Roddick, vagy González). Ez azért elég meredek. Persze se JMDP, se Rafa nem 100% valszeg, de a fene tudja azért.
És gondoljatok bele, mindez 5 tetves pont miatt...

143.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • marias.attila
  • 2010.01.21. 16:57

attila, nem 4 az a tetves? :)
nyugi, ha Rafa kizúg, én Murray-re irányítom minen pozitív energiámat!:)
Már ha ez számít!!! :)

144.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 17:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 143.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:02

Murray-re, na azt ne! Inkább a halál! :DD

145.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 17:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • marias.attila
  • 2010.01.21. 16:57

Jogos! Tulajdonképpen Davy-nak és Murray-nek van a legnehezebb ága, és Djokovic-é a legkönnyebb tán. Bár Tsonga azért nagy talány. Ha jól adogat továbbra is,akkor okozhat meglepit Nole-nak :)
Murray-t az első fordulóban láttam, hát ott elég deffenzív volt és röviden játszott, szóval ott legyintettem egyet. Giquel ellen állítólag jól tolta, látta valaki?

146.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 144.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 17:14

De bizony!!!!!!!!!!!!!!!!

147.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:36
 
 
   

Nem rendezünk egy kis házi tippversenyt? persze csak 1.0-ás verzióban. Beírja ide mindenki a tippjeit naponta, (meg otthon a draw-ba) a legvégén becsszóra összegzünk, nyertest hirdetünk.

148.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:42
 
 
   

Az én tippjeim holnapra:
Lopez, Gonzo, Waw, Potro, Murmur, Monfilc, Karlo, Rafa

149.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 17:42
 
 
   

Én benne vok!

150.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:43
 
 
   

na, lássuk akkor, tudod, mit? egyvalaki írja fel, hogy nehogy susmus legyen :)

151.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 17:43
 
 
   

Itten az enyéim: Rodd, Gonzo, Cilic, Potro, Murray, Isner, Ljubo, Rafa

152.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 17:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 150.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:43

Felírom, de ha kell én visszakeresek bármit :)

153.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 152.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 17:44

Ok, akkor te leszel a titkár. jegyezz fel minden tippet. :)

154.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:46
 
 
   

anyukám tippjei: Lopez, Gonzi, Cilic, Potro, Murr, Monfils, Ljubo, Rafa

155.
  • Rafa007
  • 2010.01.21. 17:49
 
 
   

Sziasztok!
Eddigi első meccs amit láttam Fed mai meccse volt. Sztem semmi baj nem volt a szervájával! A játéka is rendben volt. Megnyugodhatnak a Fed rajongók, mert a legjobb nyolcig fél lábbal is elfog jutni!:D
Én igazán ekkor várok nagy meccseket. Odáig eljut minden ÁSZ, és kezdődhetnek a szikrázó összecsapások. VAMOS RAFA!!!!!!!

156.
  • Rafa007
  • 2010.01.21. 17:49
 
 
   

Sziasztok!
Eddigi első meccs amit láttam Fed mai meccse volt. Sztem semmi baj nem volt a szervájával! A játéka is rendben volt. Megnyugodhatnak a Fed rajongók, mert a legjobb nyolcig fél lábbal is elfog jutni!:D
Én igazán ekkor várok nagy meccseket. Odáig eljut minden ÁSZ, és kezdődhetnek a szikrázó összecsapások. VAMOS RAFA!!!!!!!

157.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • Rafa007
  • 2010.01.21. 17:49

egyetértek, főleg az uccsó mondattal!

158.
  • marias.attila
  • 2010.01.21. 18:00
 
 
   

Beszállok én is egy nem túl merész tippel:
Roddick; Gonzo; Wawrinka; Del Potro; Murray ;Monfils ;Óriás ;Rafa

159.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 18:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • troy
  • 2010.01.21. 17:44

Oké, írom!

160.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 18:03
 
 
   

Na kicsit ellépek, de még jövök vissza. Tippeket holnapra mindenkitől kérem!:)

161.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 18:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 160.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 18:03

Eddig 4en szálltak be a tippjátékba: troy, troy anyukája, marias.attila éa én.

162.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 158.
  • marias.attila
  • 2010.01.21. 18:00

Na, a miénk egyforma!

163.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 160.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 18:03

na, éjfél a határidő!!!!

164.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 18:04

Én is elmentem, elessar, sztem legyen éjfél a határidő, ok?

165.
  • Prest
  • 2010.01.21. 18:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 140.
  • agimano
  • 2010.01.21. 16:11

Húha nem tok segíteni bocs, én csak egy vinyóval brillírozok:) azt se tom már mit töröljek hogy legyen hely a tenisznek:)
Az én tippjeim:
Roddick, DelPotro, A címvédő:), Muráj, Karlovic, Monfils, Wawrinka, Gonza.

Szép estét mindenkinek!^^

166.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • Prest
  • 2010.01.21. 18:20

Ok. nagyon egyformák lesznek itt a pontok :)

167.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 158.
  • marias.attila
  • 2010.01.21. 18:00

ja, nem, én Felivel kockáztatok!!!!

168.
  • marias.attila
  • 2010.01.21. 18:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 167.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:23

Kockáztatni kell, ha akar valaki valamit ;-)

169.
  • marias.attila
  • 2010.01.21. 18:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 167.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:23

Kockáztatni kell, ha akar valaki valamit ;-)

170.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 169.
  • marias.attila
  • 2010.01.21. 18:28

hát én is ezt mondom!!!! :)
legszívesebben beírtam volna Mayer is Pot helyett, de az azért öngyilkosság lett volna :)

171.
  • Rafain
  • 2010.01.21. 18:35
 
 
   

Sziasztok! Nem nagyon fordulok itt elő mostanság,sajna kicsit elfoglalt vagyok.
A tippjeim:Roddick,Delpo,Rafa,Murray,Ljubicic,Monfils,Wawrinka,Gonzo

172.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:36
 
 
   

ok, felírjuk!
de azért szorítasz, gondolom :)

173.
  • Prest
  • 2010.01.21. 18:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • Rafain
  • 2010.01.21. 18:35

Azért a meccseket nézed remélem:)

174.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:38
 
 
   

be back soon

175.
  • Rafain
  • 2010.01.21. 18:53
 
 
   

troy,Prest,nem sok meccset láttam,de Rafa második fordulóját sikerült elcsípnem,na meg persze Fedből is láttam egy keveset,+ böngészem a statisztikákat,hogy ki milyen formában van,és elolvaslak titeket is általában.

176.
  • Rafain
  • 2010.01.21. 18:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 170.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:30

Nem kell most Rafát félteni Potrotól,szerintem nem fognak összefutni az elődöntőben.Murray-vel azonban kemény lehet a 8 között.

177.
  • che
  • 2010.01.21. 19:26
 
 
   

szijasztok!!!
húúú látom nagy tippverseny indult amíg nem voltam...
hát akkor itt az enyém: Roddick,Del Potro,Nadal,Murray,Karlovic,Monfils,Cilic,Gonzo
asszem nem hagytam ki senkit..nem túl merészek,de majd meglássuk:-)
most megyek,de jövök éjszakázni:-)
jó tippelgetést

178.
  • troy
  • 2010.01.21. 19:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • Rafain
  • 2010.01.21. 18:56

Sztem sem, én bízok Gonzóban, a múltkor is egy hajszál híja volt, hogy megverje.
Murray - ő a három favoritom egyike, de valahogy nem érzem annyira veszélyesnek, egy ötszettesben Rafát várom győztesnek. Who knows?

179.
  • Henry
  • 2010.01.21. 20:50
 
 
   

Sziasztok!

Beszállok a tippversenybe:
Lopez, DelPo, Rafa, Murray, Karlovic, Monfils, Cilic, Gonzalez

Nálam is megy a meló ezerrel, sajnos nem is tudok itt éjszakázni veletek :-(. Hajnalban meg erőm nincs kimászni a nappaliba (ahol a net is van), így marad az ágyban-párnák közti tenisz, kizárólag indulásig. Sajna (vagy szerencse!) ez van.

Nektek további jó kukorékolást!

VAMOS RAFA

180.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 21:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 164.
  • troy
  • 2010.01.21. 18:10

Oké, akkor éjfél a határidő!

181.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 21:10
 
 
   

Akkor ma éjfélig lehet a tippeket leadni, felírom őket, holnapi nap után összesítünk. Eddigi tippelők:
troy
troy anyukája
maria.attila
Prest
Rafain
che
Henry
Elessar

182.
  • erisen
  • 2010.01.21. 21:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 180.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 21:00

Sziasztok.
Lehet tippelni?
Akkor én is betippelnék.
Roddick,Del Potro,Nadal,Möri,Karlovic,Isner,Wawrinka,Gonzalez.

És mit lehet nyerni? :)

183.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 21:13
 
 
   

Én majd melóhelyről jelentkezek reggel, nem fogok éjszakázni én se.
Amúgy a Murray-Rafa fog dönteni az alsó ági döntősről, ebben biztos vok.

184.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 21:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • erisen
  • 2010.01.21. 21:12

Nyeremény: troy ingyen jósol a kávétejszínből a győztesnek egy éven keresztül :DD
Látom te is betippelted Isnert :D

185.
  • zajic
  • 2010.01.21. 21:23
 
 
   

Hello fiúk, hellolányok! Én is beszállok tippbuliba, habar kevés meccset látok, sok a munkám és a napokban korán kell kellnem. Itt vannak a tippjeim a holnapi meccsekre: Roddick, Potro, Nadal, Murray, Karlovic, Monfils Vawrinka és Gonzo. Izt hiszem most még nem lesznek meglepetések, de majd meglatjuk..

186.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 21:31
 
 
   

Roddick, Nadal, Delpo, Murray, Karlovic, Monfils, Cilic, Gonzo. Eddig ez a verzió a leggyakoribb. De ha egyszer így lesz...:)

187.
  • zajic
  • 2010.01.21. 21:34
 
 
   

Azért a Karlovic-Ljubicic meg a Cilic -Vawrinka azert azert szerintem nagyon szoros lesz, de hat valakire tippelni kell!

188.
  • JMDP
  • 2010.01.21. 21:36
 
 
   

Na akkor ez lesz
Roddick
Delpo
Nadal
Murray
Isner
Ljubicic
Wawrinka
Gonza

189.
  • marias.attila
  • 2010.01.21. 21:48
 
 
   

Hát igen, a Ljubicic/Karlovic és a Cilic/Wawrinka lehet ki-ki meccs.

190.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 21:51
 
 
   

Szerintem Roddick sem olyan biztos.

191.
  • iCreator
  • 2010.01.21. 21:56
 
 
   

Waw-Cilic 50-50 %, Ljobo-nak meg elvileg vernie kell Karlo-t, de én szeretnék látni egy Nadal-Karlot, szóval Karlo-t mondom. Kicsit sok lett a Karlo :)

192.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 22:03
 
 
   

Eddigi tippelők:
troy
troy anyukája
maria.attila
Prest
Rafain
che
Henry
Elessar
erisen
zajic
iCreator
JMDP

193.
  • agimano
  • 2010.01.21. 22:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 192.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 22:03

troy anyukaja, ez nagyon jo:) lehet en is tippelek:) mindjart megnezem, hogy kiket teszek meg:)

194.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 22:32
 
 
   

Jó estét!
Ma éjszakázni fogok.

Átnézem a meccseket, remélem lesz valami jó.

195.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 22:44
 
 
   

Roddick, Gonzalez, JMDP, Möri, Monfils, Cilic, Nadal, Karlovic, Davy, Djoker, Almagro, Fedex, Bagda, Verda, Juzsnyij, Conga.

Nem várok meglepetést.

196.
  • Peruzzi
  • 2010.01.21. 22:59
 
 
   

Fuzzy!!!
Remélem már fent vagy!
Mára van valami menetrendet, miket nézel meg?

197.
  • agimano
  • 2010.01.21. 23:37
 
 
   

fuzzy is tippelhetne:)

198.
  • donnie
  • 2010.01.21. 23:38
 
 
   

hanescu federer
http://www.youtube.com/watch?v=E...
"the man finds angles that do not exist!" :)

199.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 23:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • agimano
  • 2010.01.21. 22:15

csak tessék, még szabad a vásár! :)

200.
  • agimano
  • 2010.01.21. 23:58
 
 
   

Roddick, Delpo, Nadal, Murray, Ljubicic, Monfils, Wawrinka, Gonzalez

201.
  • agimano
  • 2010.01.22. 00:06
 
 
   

hu, eppen idoben:)

202.
  • Viktor61
  • 2010.01.22. 01:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • agimano
  • 2010.01.21. 23:58

Én nem tippelek,de te nyersz:)

203.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:06
 
 
   

nem tippelgetek én sem. mert akkor már fogadhatnék is, azt meg nem akarok:) de Lopez egy szettre sem lesz jó.
Mai program: Roddick - Lopez, Isner - Monfils, Cilic - Waw/Rafa - Koli.

204.
  • agimano
  • 2010.01.22. 02:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:06

fu, nem hiszem el, hogy nem tudok ebren maradni. hova tunt amugy mindenki?:) noi meccseket nem is nezel amugy?

205.
  • stela
  • 2010.01.22. 02:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:06

Jól hangzik a menetrended! :) én sem tippelek.

206.
  • stela
  • 2010.01.22. 02:14
 
 
   

Jól van Safina. Baltacha megy haza. :)

207.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 02:32
 
 
   

Megöl a méreg, Delpo meccsét a Rod laver-re tették erre most nem azt adja az eurosport:( IDIÓTA franciák!!!

208.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 207.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 02:32

miért mit adnak? Monfilst mi. Az mondjuk jobb lesz. A mai miatt nyugodt lehetsz sztem.

209.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • agimano
  • 2010.01.22. 02:09

de nézek csak hülyén jött ki, mert Ágit néztem, amiko ment az Ivanisevic - Dulko, és a Demi - Henin alatt volt ugye Robotito-Blake. most éppen Jankovic szenvedését nézem. Szafinába is belenéztem. "Leszálksított" vagy 5 kilót magáról.

210.
  • agimano
  • 2010.01.22. 02:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 207.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 02:32

miert mondod, hogy nem adjak? meg nem is jatszik, es vegig tenisz lesz, honnan tudod, hogy mit fognak adni, vagy valamit nem ertek? nagyon almos vagyok:)

211.
  • stela
  • 2010.01.22. 02:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:40

Akkor nem csak nekem tűnt úgy, hogy jelentősen fogyott. Ivanisevic :) az valami Ivanovic imitátor? :D

Ha szenved Jankovic essen ki.

212.
  • agimano
  • 2010.01.22. 02:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:40

fu, hat en nagyot neztem, amikor kezetfogtak es egy hatalmas izom dagadt a karjan.

213.
  • agimano
  • 2010.01.22. 02:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:40

miert Jankot nezed?:) menj at a masik arenaba, Lopez-Roddickra:))) vagy meg kinzod magad?

214.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 02:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • agimano
  • 2010.01.22. 02:43

A Horváth Marian elmondta a programot, onnan tudom.

215.
  • agimano
  • 2010.01.22. 02:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • agimano
  • 2010.01.22. 02:50

na, pont vege, most meg Henin jon. maradsz, vagy mesz?:)

216.
  • stela
  • 2010.01.22. 02:53
 
 
   

De a lábai. Főleg a combja.. Meg oldalról is..

217.
  • agimano
  • 2010.01.22. 02:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 02:50

ja ertem, nem hallottam

218.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • stela
  • 2010.01.22. 02:44

elírtam:( bárcsak ő lett volna...

219.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:57
 
 
   

Szafinát mindenki leírta. Ehhez képest télen olyat szálkásított, hogy alig lehet ráismerni. Meglepetést fog okozni szerintem.

220.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:57
 
 
   

Persze már Andyt nézem. Lopez eddig állja a sarat.

221.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 02:57
 
 
   

Lopez rendesen gyötri Roddickot

222.
  • stela
  • 2010.01.22. 02:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 218.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 02:55

Gondoltam, na most fiúk vannak 1-en is, 2-őn is. Legalábbis a brit jurosporton. Krumplifej megérdemelte, hogy kiesett. Csak Alona miért csapkodta az ütőjét?

223.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:00
 
 
   

milyen kis vicces tweet: 2 funny RT @bobbychin: No 1 beats Alona Bondarenko 10 times in a row? (Esp not someone pretending 2 b Jelena Jankovic.) http://bit.ly/JJvsAB

es fuzzy, ez hatha erdekel: Roger Federer heading to court 16 to practice at 1 pm (AEDST)

224.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 221.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 02:57

erdekes lenne, ha nyerne Lopez:)

225.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 03:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:01

Borítaná a házi tippversenyt :)))

226.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 225.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 03:07

en gondoltam, hogy megteszem, de nem tunt tul realisnak, de ennek ellenere, felolem nyugodtan nyerhet.

227.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:13
 
 
   

Szerintem nem tudja végigcsinálni.

228.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:15
 
 
   

mindjárt elváli a szar a májtól.

229.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:20
 
 
   

hm...

230.
  • stela
  • 2010.01.22. 03:22
 
 
   

Roddick, mint a talajvíz.

231.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 03:22
 
 
   

Lopez elcseszte!

232.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 228.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:15

elvalik a szar a majtol?:) ezt te talaltad ki, vagy ezt tenyleg mondjak?:)

233.
  • stela
  • 2010.01.22. 03:33
 
 
   

Wicky mikor fog elfáradni? Ez már a hatodik meccse. Jól bírja!

234.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:35
 
 
   

mondják.

235.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 03:36
 
 
   

Roddick ezt megszívta, Lopez egész jó.

236.
  • stela
  • 2010.01.22. 03:38
 
 
   

Lopez, hoppá, hoppá!

237.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:38
 
 
   

aki ugy dont, hogy ferfi meccset szeretne nezni, mondjuk a Lopez Roddick meccset, annak ajanlom, hogy nyalja ki a seggemet:)

238.
  • stela
  • 2010.01.22. 03:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 234.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:35

Ki mond ilyet? :D Rajtad kívül.

239.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:39
 
 
   

Henin 2:5.

240.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 03:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:38

Agyamra mennek ezek a hülye franciák:)

241.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 240.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 03:41

mondjuk en tegnap elofizettem a playerre, de azert tenyleg bekaphatjak

242.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 03:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 239.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:39

Kleybanova nagyon fiatal lehet, nem tudom hány éves, de ha lekerül róla a béby háj egész jó lesz.

243.
  • stela
  • 2010.01.22. 03:51
 
 
   

Henin mikor sérült meg? Edzésen?

244.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 243.
  • stela
  • 2010.01.22. 03:51

miert, megserult? egyszerre tonn helyre is figyelek, es almos is vagyok:) lemaradnak infok:)

245.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:52

tobb

246.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 242.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 03:50

21 lesz

247.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 242.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 03:50

babyháj mi?

248.
  • stela
  • 2010.01.22. 04:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 247.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:59

Annál kicsit több, nem?

249.
  • stela
  • 2010.01.22. 04:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • agimano
  • 2010.01.22. 03:52

Combján van fekete csík.

250.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 04:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 247.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:59

Van rajta vagy nincs?:)

251.
  • agimano
  • 2010.01.22. 04:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 249.
  • stela
  • 2010.01.22. 04:04

el sem latok odaig:) na, most lattam:)

252.
  • stela
  • 2010.01.22. 04:13
 
 
   

Megyek aludni, jó éjszakát, jó szurkolást mindenkinek. Reggel, suli előtt benézek, mik történtek az iccaka.

253.
  • agimano
  • 2010.01.22. 04:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 234.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 03:35

en csak azt ismerem, hogy "Spreu vom Weizen trennen" ami a pelyvat a buzatol elvalasztanit jelent, ez magyarul nem tudom, hogy letezik-e:) szotarban van erre olyan, hogy megismeri a valyogot a teglatol, de szarral es majjal meg sosem hallottam:)

254.
  • agimano
  • 2010.01.22. 04:20
 
 
   

Gonzaek kozben jol elvannak a kozonseggel:)

255.
  • agimano
  • 2010.01.22. 04:42
 
 
   

nekem is muszaj aludnom egy kicsit

256.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 05:01
 
 
   

bénák vagytok:)

257.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 256.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.22. 05:01

Én még itt vagyok:)

258.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 257.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:20

jó reggelt mindenkinek!

259.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:27
 
 
   

Lopez! 1-1 brékkel basszus

260.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:29
 
 
   

Gonzo rápihent a 3. szettben, úgy látom.

261.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:35
 
 
   

És nem Roddickéket adja a tv.

262.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:36
 
 
   

Vamos Feliciano!!!!!!!!!!!!!!!

263.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 261.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:35

Na majd most.

264.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 263.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:37

aha, köszi, átkapcs! vamos Feli!!!!
De sztem ahogy kezd Murray, úgyis azt fogják, nem? Mind1.

265.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 264.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:39

utánuk jön Juan M del Butcher, a te kedvenced :)

266.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:46
 
 
   

Gonzóék elkezdték az utolsót. Azt hittem, ez könnyebben fog menni.

267.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 265.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:40

Azt várom de Roddick szarakszik, bár bírnám ha Lopez nyerne:9

268.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:47
 
 
   

jaja, Troy, nehogy meglegyen az első megleip mára :)

Hehe

269.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 267.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:46

:)
Teljesen vak vagyok:)

270.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 267.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:46

Roddick képes elcseszni, Feli meg egész jó lelkiállapotban van, meg ő hardon amúgy is ölég jó.

271.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 269.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:48

Mióta gubbasztasz a tv előtt?

272.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 271.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:49

Pontosan 02:12 :9

273.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:56
 
 
   

De kár volt ezt elcseszni

274.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 272.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:54

Nem megy ez ma nekem:))))

275.
  • troy
  • 2010.01.22. 05:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 274.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 05:56

értem a lényeget! :)

276.
  • troy
  • 2010.01.22. 06:00
 
 
   

nem sok esélye maradt Felinek

277.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 06:00
 
 
   

Lopez eddig 100 nyerő!!!

278.
  • troy
  • 2010.01.22. 06:01
 
 
   

nincs kedve már, feladta fejben. nem nyerné az ötödiket

279.
  • troy
  • 2010.01.22. 06:04
 
 
   

jönnek nemsoká Juanék, mondjuk az sima lesz max 1 szettet elszór, de még azt sem hiszem

280.
  • troy
  • 2010.01.22. 06:05
 
 
   

Mumur 3 nullára vezet

281.
  • JMDP
  • 2010.01.22. 06:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 279.
  • troy
  • 2010.01.22. 06:04

Ha lehet egyet se, ne fárassza magát:)
Murray első szett 3-0. Sétagalop

282.
  • troy
  • 2010.01.22. 06:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • Elessar
  • 2010.01.21. 21:15

elessar, ráhibáztál, hihi, a készülő honlapomon lesz ilyen "szolgáltatás" ingyér :)

283.
  • troy
  • 2010.01.22. 06:11
 
 
   

Koroljev gatyója olyan, mintha bepisilt volna :)

284.
  • troy
  • 2010.01.22. 06:12
 
 
   

gonzonak viszont nem sétagalopp

285.
  • troy
  • 2010.01.22. 06:18
 
 
   

van új cikk, én átmentem oda

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 01. 29. 21:02

AO: Van, amikor érdemes

olvass tovább
2012. 01. 29. 02:38

Ketrecharc

olvass tovább
2012. 01. 27. 17:56

AO: Ki jut fel a csúcsra?

olvass tovább
2012. 01. 25. 20:11

AO: Semmi különös nem ...

olvass tovább
2012. 01. 24. 23:06

AO: Küzdeni tudni kell

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések