Fuzzy Dunlop

2010. 01. 19. 11:24

AO: Szerdára kerültek át a magyarok mérkőzései

A korábban kiadott programtól eltérően nem kedden, hanem szerdán kezd Szávay Ágnes és Czink Melinda Melbourne-ben, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Szavay Agnes -

Az év első Grand Slam-tornájának honlapja szerint Szávay (37. a világranglistán) a 13-as pályán játszott volna a kanadai Stephanie Dubois-val (103.), Czink (38.) pedig a 18-ason a svájci Stefanie Vögelével (74.) kedden az ötödik párban, de a szervezők módosították a programot, így mindkét összecsapás átkerült szerdára. Akkor viszont a két magyar első mérkőzésen lép pályára a 21-es, illetve a 4-es pályán, közép-európai idő szerint hajnali 1 órakor.

10 hozzászólás

1.
  • stela
  • 2010.01.20. 03:09
 
 
   

Szávay megnyerte, s meglepő módon hihetetlen gyorsasággal jelent meg a hír a honlapján (2 percre rá), nem úgy, mint amikor kikap.. No, azért szép ez a 6-3 6-2. Az eredmények alapján nagyon döcögősen ment az elején.

Czink első szettet vesztette 5-5-ről, a másodikban vezetett is, legalább a TB-t nyerte. Remélem a harmadikban belejön, mint kiskutya az ugatásba.

2.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.20. 03:29
 
 
   

Ági nagyon okosan és szépen játszott. Meglesz Melindának is!

3.
  • troy
  • 2010.01.20. 04:04
 
 
   

jó reggelt Magyarországon, jó napot Melbourne-ben!
Fuzzy, remélem, frissen-ropogósan :)

Gyerünk Melinda!!!!!!

4.
  • troy
  • 2010.01.20. 04:06
 
 
   

Kim már nem viccel, Fuzzy, lobogtasd azt a zászlót!!!!

5.
  • stela
  • 2010.01.20. 04:06
 
 
   

De jó ezt hallani! Köszi! Most már "csak" Melindáért rágom le a körmeim :)

6.
  • stela
  • 2010.01.20. 04:09
 
 
   

Bondarenko kikapott?? Hűha. Baltacha ennyire feljavult vagy Kateryna játéka esett szét? NA végre mutatják a Penetta-Wickmayer összecsapást is legalább egy kicsit..

7.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.20. 04:10
 
 
   

most adogat a meccsért!

8.
  • fuzzydunlop
  • 2010.01.20. 04:11
 
 
   
9.
  • stela
  • 2010.01.20. 04:21
 
 
   

Melinda kikapott :(((((( Clijsters meg nyert.

10.
  • stela
  • 2010.01.20. 04:23
 
 
   

Esküszöm, hogy hamarabb gondoltam volna, hogy fordítva lesz. Hogy Ági kap ki és Melinda nyer. Bacsinszky Timit verő Meusburgert Kirilenko verte.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 01. 29. 21:02

AO: Van, amikor érdemes

olvass tovább
2012. 01. 29. 02:38

Ketrecharc

olvass tovább
2012. 01. 27. 17:56

AO: Ki jut fel a csúcsra?

olvass tovább
2012. 01. 25. 20:11

AO: Semmi különös nem ...

olvass tovább
2012. 01. 24. 23:06

AO: Küzdeni tudni kell

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések